Nógrád Megyei Hírlap, 2001. június (12. évfolyam, 126-150. szám)
2001-06-15 / 137. szám
2. oldal - Nógrád Megyei Hírlap MEGYE I KORKÉP SZOLGALTATAS 2001. JÚNIUS 15., PÉNTEK Családi nap a rétsági rendőröknél Jó napjuk volt a rétsági rendőröknek a múlt hét végén, amikor családi napot tartottak a diósjenői Zsibaki tanyán.- A szolgálatban lévők tartják a frontot, mi pedig együtt múlatjuk az időt a rétsági rendőrkapitányság szerteágazó kapcsolataiból származó vendégekkel és családtagjainkkal - tájékoztatott Gábriel Géza rendőr- kapitány. A kapitányságvezető elmondta, hogy a működési területükön 25 település 21 ezer lakosának a biztonságát szolgálja a létszámhiánnyal küzdő állomány. A szétszórt községek mellett számos üdülőtelepen kell rendet tartani a rétsági zsaruknak, akiknek a felderítési mutatójuk 60 százalék körül mozog és ezen a téren több éven keresztül megyei elsők voltak. Ez nem véletíen, mert az a hír járja róluk, összeszokott a csapat, szinte egy nagycsaládot alkotnak. Minden valószínűség szerint ezt szolgálja az évente megrendezett családi napjuk is, ahol a családtagok és a rendőrség barátai fehér asztal mellett igyekeznek elfelejteni a hétköznapok kemény munkáját. Azt mondja a rétsági rendőrkapitány, hogy a létszámgondok ellenére a szolgálatot stabilan ki tudják adni, a Csorba László rendőr őrnagy vezetésével működő bűnügyi szolgálat teljes egészében feltöltött és ezért jók az eredményeik. A bűnmegelőzés területén alkalmazásba került egy vonalvezető, aki hamarosan megszerzi a jogi végzettséget. Nincs olyan hónap, hogy ne írnának egy vagyonvédelmi figyelmeztető levelet az önkormányzatoknak. Ennek egyik része egy űrlap, amelyet visz- szakap a rendőrség és ebből kiderül, hogy mi a véleménye az önkormányzatnak a rendőrségről, milyen elvárásai vannak a testületnek. Még az is szerepel benne, hogy megfelelő-e a műemlékek védelme, vagy jelen van-e a kisebbség és hol várják a rendőri segítséget. A rétsági rendőrkapitányság szorgalmazására nyílt a megyében elsőként Fehér Gyűrű-iroda Rétságon, amely az áldozatvédelmet szolgálja és egyre többen fordulnak ide segítségért. A rendőrkapitányság szorgalmazza és támogatja a polgárőrségek szerveződését Nyugat-Nógrád településein. Eddig 12 faluban alakult polgárőrség és ahol jelen vannak, érzékelhetően javult a biztonság, mint például a Diósjenőn és Keszegen. Erről szólt a Romhányban megrendezett bűnüldözési konferencia is, hiszen a településekért dolgozik a rendőrség, de a célt, a biztonságos életet csak együtt tudjuk megvalósítani, vélekedett Gábriel Géza, akit egyre-másra szólítottak meg a rendőrmajális forgatagában. A vendégek között megjelent Lénáit János diósjenői polgármester arról beszélt, hogy minden lehetséges módon támogatja az önkormányzat a rendőrség munkáját. Már régebben biztosítottak irodaházat, lakást a rendőrségnek és segítettek a gépkocsivásárlásban is. A Pobori Ferenc vezette polgárőr-egyesület naprakészen tartja a kapcsolatot a rétsági kapitánysággal és az üdülőtulajdonosok is áldoznak a biztonságuk érdekében. A rétsági rendőrök baráti találkozóján megjelentek a megyei kapitányság képviselői, a térség polgár- mesterei, a rendőrség munkáját támogató vállalkozók és még a Zsaru magazin újságírói is felbukkantak a forgatagban. A rendőrök családi napját Bier Béla vállalkozó tanyáján tartották meg, aki gondos, figyelmes házigazdának bizonyult. A jó idő ellenére nagy katonai sátrak alá volt terítve és a szponzorok jóvoltából valóságos terülj asztalkát találtak a meghívottak. Gáborka János szakácsként nagyot alkotott, mert kitűnő halászlét és szarvaspörköltet főzött a vendégseregnek, és még válogathattak a finom sült húsok között is. Itt minden rendőr segített, magyarázta nagy fakanalát forgatva a főszakács. Az italoknak külön sátra volt, ahol nem kellett a zsebbe nyúlni a támogatók jóvoltából. Nagy sikert aratott Hayer Mihály szendehelyi vállalkozó vörösbora, amely szinte kifogyhatatlannak bizonyult. A rétsági kultúr- ház népművelői játékos programokkal szórakoztatták a gyereksereget, akiknek bemutatót tartott a rétsági Árpád íjászegyesület is. A váci Főnix zenekar hangulatos zenéjére még táncra is perdült a rétsági rendőrök családi napjának vendégserege. SZABÓ ENDRE Jubileumi Beszterce-napok A Beszterce-lakótelepi Általános Iskola minden év júniusában Beszterce-napi rendezvénysorozattal zárja a tanévet. Idén 20 éves lett iskolánk, így nemcsak hagyományainkat ápoltuk, hanem ünnepeltünk is. Február első két napján a múlt előtt tisztelegtünk. A volt diákok, pedagógusok és szülők gyűjtőmunkáiból iskolatörténeti kiállítás nyílt, s láthattuk, honnan indult el az általános iskola, s milyen eredményeket ért el. Velünk ünnepeltek azok a volt tanítványok, akik ma művészek, s az iskolagalériában mutatták be alkotásaikat. Mi kulturális és sportbemutatókon köszöntöttük iskolánkat. A rendezvénysorozat téli időszakának záróeseménye a volt és a jelenlegi diákok színes gálaműsora volt, amely a meghívott vendégeknek, tanároknak és szülőknek emlékezetes élményt nyújtott. Elgondolkodtunk azon, miért jó ünnepelni. Talán most éreztük meg, hogy nemcsak rendezvényeken vettünk részt, hanem részesei lettünk az iskolatörténetnek, s egyszer majd mi is büszkén jövünk vissza iskolánkba. A júniusi folytatás egyben a vidám év végi hangulatot is magával hozta. A tanév során számos tanulmányi pályázatot hirdetett az iskola, ill. háziversenyeket szervezett. Ezek értékelésére és a díjak átadására került sor június 11-én. Rengeteg munka érkezett tanárainkhoz, s izgatottan vártuk az eredményhirdetést. A sok izgalom miatt megéheztünk, ám most nem az otthonról hozott tízórait vettük elő, hanem közös reggelire volt hivatalos minden diák. A Palócbrot Rt. finom péksüteményekkel kínált mindenkit. Falatozás után különböző műveltségi területeken mérték össze tudásukat, képességeiket az osztályok a játékos vetélkedőkön, sport- versenyeken. A legjobbak ajándékokat kaptak. A nap utolsó eseménye a népszerű Tátika volt, ahol szórakoztató produkciókat láttunk és hallottunk. Ezen a napon rengeteg versenyen vettünk részt, szép eredmények születtek. Örült ennek tanár és diák egyaránt. A győztesek oklevelet és ajándékokat kaptak. Ezzel a sok szép ajándékkal az iskola Répássy László települési képviselő, a Palócbrot Rt., a Nógrád Ifjúságáért Gyermek- és Ifjúsági Alapítvány, az Elektro Markt szaküzlet (Mérleg út) a Juhász könyv- és zenebolt, a Diego Üzletház, Kovács Alfonz vállalkozó, a Kelet-Nóg- rád Com Rt. és a Hung-Herkules Trans Kft. jóvoltából tudott kedveskedni nekünk. Köszönjük nekik! Június 12-én - hagyományosan - iskolánk tanulói osztálykiránduláson vettek részt. Minden évben új és új programot találunk ki tanárainkkal. Idén megcsodáltuk az aggteleki cseppkőbarlangot, majd a barlangfürdőben játszottuk ki magunkat. Az évközi programok és az év végi zárórendezvények színesebbé és emlékezetessé tették az évet. Az iskola diákközössége nevében: ___________________________SZLUKA JUDIT, VARQA LILLA. OROSZ AIWA 5 . a osztályos tanulók .Kapásom van!” - Horgászsarok Komravölgyi horgászat A komravölgyi víztározó megyénk második legnagyobb vízfelülete a maga 45 hektárjával. Alaprendeltetése ivóvíztároló, ennek megfelelően szigorúan szabályozott a horgászok jelenléte. Munkában a zsűri, pihennek a szakácsok. - Halászlékóstoló 2001 A gátnál a víz mélysége eléri a 20 métert, a tó vége felé haladva 4-5 méteres az uralkodó vízmélység. Még horgászható a partról fenekező és úszós készséggel (délnyugati-déli partszakaszok) egyaránt. Döntően agyagos vízfenék, rothadó, iszapos anyaggal nem is találkozunk. A tó felső végén, az akadós helyeken viszonylag kis vízmélység mellett a horgászható halfajok mindegyikét (kivétel többek között a kősüllő vagy máma, padruc, de gondolom ezt mindannyian így értelmezzük) horogra csalhatjuk. Az egyesület saját tagjait várja június 16-án 06 órára. A sorsolás 7 órától, a verseny 9-12 óráig tart. Etetni lehet, a felhasználható anyag maximum 5 kg. Nevezési díj: felnőtteknek 500, ifjúsági és gyermek horgászoknak 300 forint. ■ COMPO A compó egyre több vizünkben a tudatos telepítés eredményeként jelenlévő halfaj. Tapasztalatunk kevés. Keressük a sikeres compóhorgászt. Módszerét, történetét közzétesszük. HÉT VÉGI UGYELETEK Orvosi készenlét Salgótarján: a hétvégi orvosi (sürgősségi) ügyeleti ellátás péntek 16 órától - hétfőn reggel 7.30 óráig tart. A központi ügyeletet (felnőtt és gyermek), az Ady Endre út 3. szám alatt, a volt Bőr- és Nemibe- teg-gondozó épületében lévő egészségügyi létesítményben kereshetik fel. Tel.: 32/410-853. Az anyatejgyűjtő állomáson - szintén az Ady Endre út 3. szám alatt - szombat-vasárnap reggel 8-9 óra között veszik át a tejet. Balassagyarmat: Rákóczi fejedelem út 66. szám alatt, a 6. sz. rendelőben péntek délután 17 órától - hétfőn reggel 7 óráig lesz ügyeleti ellátás. Telefon: 35/301-621. Bátonyterenye, Rétság: a megszokott helyeken lesz ügyeleti ellátás, péntek délután 17 órától - hétfőn reggel 7.30 óráig. Bátonyterenyén: az Ózdi út 60. szám alatti rendelőben, tel.: 32/353-344; Rétságon: a József Attila út 13. szám alatti rendelőben, tel.: 35/350-561. Szécsény: a Rákóczi út 113. alatt pénteken 16 órától - hétfőn reggel 7 óráig tart az ügyeleti ellátás. Telefon: 32/370-432. Lelkisegély telefonszolgálat: Salgótarján: 32/311- 600, Balassagyarmat: 35/313-000. Gyógyszertárak nyitva tartása A hétvégi ügyeleti ellátást - péntek 16 órától - hétfőn reggel 7 óráig - az alábbi gyógyszertárak tartanak megyénkben: Salgótarjánban - a Füleki út 53-55. szám alatti Borostyán patika ügyel. , Balassagyarmaton - a Rákóczi út 136. szám alatti Kristály gyógyszertár tart ügyeletet. Bátonyterenyén - a kisterenyei, Vasút út 5. szám alatti Kastélykert patika ügyel. Pásztón - a Kölcsey út 16. szám alatti Gyógyír patika tart ügyeletet. Szécsényben - a Rákóczi út 94. szám alatti Szent Jób gyógyszertár ügyel. Rétságon: nincs ügyelet, a sürgős segítségre szoruló betegeket Balassagyarmat és Vác patikái látják el gyógyszerrel. Állatorvosi ügyeletek A Magyar Állatorvosi Kamara Nógrád Megyei Szervezetének magánállatorvosi (betegbejelentés) ügyeleti szolgálatán a hét végén, - (pénteken 14 órától - hétfő reggel 6 óráig) az alábbi orvosok tartanak ügyeletet: Balassagyarmat és Szécsény ügyeleti körzet: (B.-gyarmat, Szécsény, Endrefalva, Szügy, Rimóc, Terény, Magyamándor és környéke) - ár. Koós Hutás Ferenc, 2660 Balassagyarmat, Rákóczi u. 48., tel.: 06- 35/310-960, mobil: 06-70/213-3612; Rétsági ügyeleti körzet: (Rétság, Romhány, Diós- jenő, Nézsa, Nagyoroszi, Érsekvadkert, Drégely- palánk és környéke) - dr. Virsinger Norbert, Szendehely, Váci u. 32., tel.: 35/376-184,06-30/244-7976; Salgótarjáni ügyeleti körzet: (Salgótarján, Cered, Karancskeszi, Karancslapujtő, Kishartyán, Bátonyterenye, Márkháza, Mátraterenye, Kazár és környéke) - dr. Kovács Zoltán, Karancsalja, Béke u. 17., tel.: 32/445-017, mobü: 06-60/491-925; Pásztói ügyeleti körzet: (Pásztó, Kálló, Cserhát- szentiván, Ecseg, Palotás) - dr. Lukáts Tamás, Ecseg, Béke u. 9., tel.: 06-32/490-007,06-70/310-2537. Nógrád Megyei Állategészségügyi és Élelmiszerellenőrző Állomás hatósági állatorvosi ügyelete a hét végén: (péntek 14 órától - hétfő reggel 8 óráig) az alábbiak szerint lesz: Rétság és környékén - (Rétság, Romhány, Diósjenő, Nézsa, Nagyoroszi, Érsekvadkert, Drégelypalánk és környéke): dr. MácsikLászló, Érsekvadkert, Petőfi u. 12., tel.: 06-35/340-015; Balassagyarmat, Szécsény és környékén - (Szanda, Érsekvadkert, Terény, M.-nándor, Orhalom Varsány, Rimóc, Endrefalva): dr. Kecskeméti Nándor, 3170 Szécsény, Fürst Sándor u. 3., tel.: 06-32/370404; Salgótarján és környékén - (Salgótarján, Cered, Karancskeszi, Karancslapujtő, Kishartyán, Bátonyterenye, Márkháza, Mátraterenye, Kazár és környéke): dr. HorsaOttó, 3100 Salgótarján, Dobó K. u. 5., tel.: 32/415-779; Pásztó, Palotás és környékén - (Pásztó, Kálló, Cserhátszentiván, Ecseg, Palotás és környéke): dr. Osgyán Béla, 3042 Palotás, Szabadság u. 24., tel.: 32/480-002. ■ Istentiszteletek és miserendek Salgótarján Római katolikus templomok: Főplébánia: szombaton 17.30- kor, vasárnap 9.30, 11, és 17.30 órakor lesz a szentmise. Szent József-templom: szombaton 18 órakor, vasárnap 8.30 és 10 órakor lesznek a szentmisék. Forgách-telepi kápolna: kéthetente vasárnap 8 órakor tartják a szentmisét. Szent Lázár Kórház kápolnájában vasárnap 16 órakor van a szentmise. Zagyvapálfalván: szombaton 18 órakor, vasárnap 10 órakor lesz szentmise. Baglyasalja: vasárnap 8.15 órakor tartják a szentmisét. Zagyvaróna: szombaton 18 órakor, vasárnap 10 órakor kezdődnek a szentmisék. Somoskőújfalu: vasárnap 9.15 órától lesz a szentmise. Rónafalu: vasárnap de. 8.30 órakor kezdődik a szentmise. Evangélikus templom: istentisztelet vasárnap a Salgó úti templomban 10.30 óra, Zagyvapálfalván 13.30 óra. Baptista imaház: istentisztelet vasárnap 9.30 óra. Református templom: istentisztelet vasárnap 10 óra. Adventista egyház st.-i gyülekezete: (Munkásotthon tér 5., SZÜV mögött) istentisztelet pénteken 18, szombaton 10.45- 12,14.30-15.30 órakor. Hit Gyülekezet: istentisztelet a városi sportcsarnokban minden vasárnap 15 órától. St. Ezüstfenyő otthonban: minden hónap első péntekén 10 órától kezdődik az istentisztelet. Balassagyarmat Római katolikus templom: szombaton este 19 órakor, vasárnap 7, 8.30,11, és 19 órakor, tartják a szentmisét. Új templomban: minden vasárnap 16 órától kezdődik a szentmise. Evangélikus templomban: isten- tisztelet vasárnap 9,10 és este 18 órakor. Református templom: istentisztelet minden vasárnap 10 órakor, minden hónap első vasárnapján úrvacsorái szolgálat. Bosco Szent János szalézi plébánia-templomban: vasárnap 7.30, 9.11.30 és 18 órakor, hétköznap 8 és 18 órakor kezdődnek a szentmisék. Balassagyarmati kórház kápolnájában: minden vasárnap 15.30 órakor istentisztelet. Szécsény Római katolikus templom: szombaton reggel 7 és este 19 órától, vasárnap 7, 9.30, 11 és este 19 órakor lesznek a szentmisék. Evangélikus templom: istentisztelet vasárnap 8.30 óra. Református istentisztelet minden hónap 3. vasárnapján 17 órakor az evangélikus templomban. Pásztó Római katolikus templom: szombaton reggel 7 órakor és este 18 órakor, vasárnap 9 és 19 órakor lesz a szentmise. A Szentlélek-templomban: szombaton 18 órakor, vasárnap reggel 8 órakor kezdődik a szentmise. Hit Gyülekezet: istentisztelet a gyülekezeti házban (volt áfész- épület) vasárnap 15 órakor. Rétság Római katolikus templom: vasárnap 8 és 11 órakor kezdődnek a szentmisék. Evangélikus imaház: vasárnap 8.30 órától evangélikus istentisztelet. Református istentiszteletet minden páratlan vasárnap 8 órától tartanak a művelődési házban. Bátonyterenye Római katolikus templom: Nagybátony (falu), vasárnap 11.00 órakor lesz a szentmise. Bányavárosban: szombaton 16 órakor tartják a szentmisét. Maconka: vasárnap 8.30 órakor kezdődik a szentmise. Kisterenye: szombaton 18 órakor, vasárnap 8.30 órakor lesz a szentmise. Ezüstfenyő otthonban: (Bátonyterenye) minden szombaton 16 órakor az intézmény könyvtárában: katolikus szentmise. Mizserfai otthonban: minden héten szombaton, 14 órától van szentmise. Szentkút A kegytemplomban: szombaton és vasárnap 9 és 10.30 órakor kezdődnek a szentmisék. ■ Skandináv lottó Nyerőszámok A Skandináv lottó nyerőszámai A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a június 13-án megtartott 24. heti Skandináv lottó sorsoláson a következő számokat húzták: Első számsorsolás: 15, 20,21,25,26,31,32 Második számsorsolás: 5,6,14,15,25,26,27 Nyeremények 7 találatos szelvény nem volt, a 47 darab 6 találatos szelvényre egyenként 261 ezer 968 forintot, az 1736 darab 5 találatos szelvényre egyenként 7092 forintot, a 28045 darab 4 találatos szelvényre egyenként 1171 forintot fizetnek. NÓGRÁDI HÍRLAP KÖZÉLETI NAPILAP Kiadja: Nógrádi Média Kiadói Kft. Felelős kiadó: KOPKA MIKLÓS ügyvezető igazgató. Szerkeszti: a szerkesztőbizottság. Felelős szerkesztő: DR. CSONGRÁDY BÉLA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Salgótarján, Erzsébet tér 6., Postafiók: 96. Szerkesztőségi telefon: 32/416-455, telefax 32/312-542. Kereskedelmi igazgató: PLACHY GYÖRGY. Hirdetési és terjesztési csoport telefon: 32/416-455, fax.: 32/311-504. Balassagyarmati szerkesztőség: Bgy., Kossuth út 15. Tel.: 35/301-660. Az előfizetők részére Salgótarján vonzáskörzetében a Célvonal Kft.(tel.: 30/9433-548, 30/9951-279), Balassagyarmat és Pásztó vonzáskörzetében a Karton Kft. (tel.: 30/34-70-864, 32/475-727) juttatja el a lapot. Terjeszti a BUVIHÍR Rt. és a kiadó saját terjesztési hálózata. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál, a balassagyarmati szerkesztőségben, a hírlapkézbesítőknél és átutalással a KHB Rt. 10400786 07804984 00000000 számú számlájára. Előfizetési díj egy hónapra 895 Ft, negyedévre 2685 Ft, fél évre 5370 Ft, egy évre 10 740 Ft. Nyomtatás: Egri Nyomda Kft. Felelős vezető: vezérigazgató. HU ISSN 1215-9042. * Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Nógrádi Média Kiadói Kft. az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., az Axel Springer-Magyarország Kft., a Harlequin Magyarország Kft., a Hungaropress Sajtóterjesztő Kft. előfizetéses megrendelését teljesítse, azok akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívja a figyelmet. szerkesztőségi rendszerrel készült.