Nógrád Megyei Hírlap, 2001. június (12. évfolyam, 126-150. szám)
2001-06-14 / 136. szám
Tanévzáró „sulibuli” a megyeszékhelyen Az évek során szinte már hagyománnyá vált, hogy a tanév befejezéseként az utolsó tanítási napot követő hét végén egy-egy nagyobb bulit rendeznek a különféle szórakozóhelyek, főként a popzenét kedvelő közönségnek. Idén ez alkalomból alternatívát kíván nyújtani a Fiatal Baloldal Salgótarjáni Szervezete a szórakozni vágyóknak: június 16-án, szombaton 21 órai kezdettel tanévzáró rockbulit rendeznek az SVT Ady Endre Művelődési Házban (Salgótarján, Rákóczi út 56.), ahová minden érdeklődőt szeretettel várnak. A rendezvényre diákigazolvánnyal a belépés ingyenes! Az est folyamán fellép a debreceni dallamos rockzenét játszó Bismarck, (amelyik a Tankcsapda 1998-as tavaszi turnéján előzenekarként már járt Salgótarjánban), az egri rockmetal zenét játszó Rimon és a púnk'n'rock'n'roll-ban „utazó” Fürgerókalábak, akik országszerte komoly Underground sikereket könyvelhettek már el eddig megjelent anyagaikkal és intenzív, de rendkívül szórakoztató koncertjeikkel. Aki szereti a rockzenét, az ne hagyja ki a szombat esti bulit, hiszen e téren az utóbbi időben komoly visszaesés mutatkozik a városban. A szervezők köszönik a rendezvény megszervezéséhez nyújtott támogatást az MSZP Nógrád Megyei Szervezetének, Hrecska Miklós egyéni vállalkozónak és a Kurta kocsmának. „Névtelen szülés” Bécsben megtörtént az első „anonim szülés”: a Semmelweis klinikán egy asszony anélkül hozta világra gyermekét, hogy nevét és címét megadta volna. A kiállított okmányokon csak ujjlenyomata szerepel. Az igazgató szerint orvosi vonatkozásban „normális” szülésről volt szó, mégpedig a gyermek apjának jelenlétében. A szülés lebonyolításának és a szükséges orvosi kezelésnek költségeit Bécs városa viseli. A gyermek örökbe fogadható. Május elején feltűnést keltett az osztrák fővárosban egy közvetlenül gyermekszülés előtt álló asszony esete, akit - miután kifejezte óhaját névtelenségének megőrzésére - a korneuburgi kórházba szállítottak, s ott hozta világra magzatát. Erre az esetre reagált most a főváros és- mint Elisabeth Pittermann egészségügyi tanácsos közölte- elhatározták, hogy azonnali hatállyal lehetővé teszik az „anonim szülést”. Az APA jelentése szerint immár Alsó-Ausztria valamennyi kórházában azonnali hatállyal lehetséges az „anonim szülés” és a megszületett gyermek felkínálása örökbefogadásra. Az újszülöttet már néhány nap múlva átadják a nevelő szülőknek, az örökbefogadáshoz szükséges jogi eljárást pedig három-hat hónapon belül lefolytatják. Az illetékes hivatalok évente három-öt ilyen esettel számolnak és szülésenként mintegy 30 ezer schillinget irányoznak elő az anya támogatására és a formaságok elintézésére. Pop plusz rock „Kemény nyár elé nézünk” Náksi és Brunner eddig a kettes szám bűvöletében élt, de a napokban szakítottak ezzel a hagyománnyal több szempontból is. Vagy mégsem?... Harmadik közös albumuk most nem a jól bevált „Club Sandwich” címet kapta (azt meghagyják őszre), hanem a nyárhoz méltóan a „Sunshine” fedőnéven jelentkezett. De hogy a kettes számhoz való ragaszkodás is megmaradjon, az album kétféle borítóval kerül a boltokba, egy a lányok, egy a fiúk örömére. A tartalom természetesen ugyanaz. Ilyen csavar még nem volt a magyar albumok történetében, remélhetőleg mindenki érteni fogja a poént...Tehát egy új mixalbum két borítóval. A lemez szlogenje: „kemény nyár elé nézünk”. És ez nem csak a rengeteg nyári fellépés miatt található az albumon, hanem a tartalom miatt is. A mix első fele a DJ párostól a bulikon már megszokott húzós, de nagyon vidám handbag hangzást produkálja a Paffendorf, Klubbheads, Warp Brothers, Aquagen, Brroklyn Bounce, Cosmic Gate Voodoo & Serano segítségével, a lemez második fele pedig trance, a könnyedebb, de igencsak színvonalas kínálatból - Mauro Picotto, Fragma, lan van Dahl, Future Breeze, Delirium, Liquid, Energy 52, CJ Stone. Továbbá a lemezen van még például a The Underdog Pro- ject „Summer Jam” című slágerének Náksi Vs Brunner Hard Summer remixe, amely az egész világon megjelenik a nyár folyamán. Ez az első eset a „zenebizniszben”, hogy magyar előadó/remixer éppen aktuális topslágerhez nyúlhatott és az meg is jelenik. Saját mixeket készítettek továbbá a Zombie Nation „Krenkraft 400” című dalából, illetve közreműködtek a Transidemt nevű új, Magyarországról indult, „Európába” tartó produkcióban is. Természetesen saját felvétel is helyet kapott az anyagon. A „Gyere velem” kőkemény hangzású, de kellemes énekbetéttel dúsított klubdal, amelyről hamarosan klip is készül. * * * Mauro Picotto. Az olasz DJ/pro- ducer, aki 1965. december 25-én született, valamikor a '80-as évek közepén kezdett foglalkozni komolyan a zenével, és a tehetséges fiú hamarosan Itália legjobb klubjaiban találta magát. Mauro akkoriban az afro-house stílusban nyomult, amely saját bevallása szerint a legnépszerűbb volt az olasz klubokban. A DJ később önálló stílusát nagyon röviden így tudja összefoglalni: tech-hard-house-funk... A szaksajtó egyszerűen a hard house első popsztárjának tekinti. A' 90-es évek elejétől folyamatosan remix felkéréseknek is eleget tesz: Capella, Freddie Mercury, Pét Shop Boys, Jimmy Sommerville, Blank&Jones, stb. Mauro Picotto - akit sokan gyíkkirálynak neveznek - neve a Somebody Answer Zhe Pone című slágerrel vált először Európa szerte ismertté. Az érdekességhez hozzátartozik, hogy a művész csak 1999 elején kezdte tanulni az angol nyelvet, ennek ellenére igen jól elboldogult az addig is angolközpontú közegben. Következő óriási slágere a „Komodo”, amelyet most a proximus követ a sorban. Nagy lemeze tavaly decemberben jelent meg „Go To Gate” címmel. * * * Gigi D' Agostino. Hosszú, küzdelmes út vezette el a mostani sikerig, ő azonban újra végigjárná ezt az utat. Ő a „mediterrán progresszív zenei stílus” megalapítója. E stílus jellemzői a könnyen fütyülhető dallamok, és a latinos hangzás. A salemoi születésű DJ producerként is dolgozik. Úgy érzi, munkásságára nagy hatással van szülővárosa. Első dupla albumának címe: „L'Amour Toujours”. Az első CD-n a szívnek szóló, könnyen énekelhető dance slágerek találhatók, míg a másodikon a lábakat megmozgató, törzsi ritmusokat felvonultató tánczenék. A „Bla Bla Bla” és a második kislemez, a „The Riddle” (egy Nick Kershaw-ie\áo\gozás) gyorsan be- aranyozódott hazájában. A „La Passion” címet viselő slágere már jó ideje a rádiók és a klubok nagy kedvence, hasonlóan nagy siker egész Európa szerte. Következő nagylemeze a „Techno”, amely április végén jelent meg, rajta rengeteg slágervárományos felvétellel, a tőle megszokott laza, dallamos, nyárias stílusban. Az anyag érdekessége, hogy GiGi saját szerzeményein kívül néhány feldolgozás is szerepel rajta. * * * Jutási Tamás újra itthon! Fél év Miami, most éppen Budapest, ősztől pedig Ecuador, Venezuela, Mexikó, filmforgatás és kalandozás bérelt hajóval. Jutási tehát pörög rendesen; szilveszteri buli Miamiban, fizikai munka, buli az óceán partján, de elmondása szerint mindez semmi azokhoz a belső kilométerekhez képest, amit az utóbbi időben megtett. Önmagától önmagáig. Elmondása szerint magára talált... Ennek eredményeképpen kiadásra került új albuma, a „Sun- Set-Café”, amely egy merőben új, Elmúlt heti rejtvényünk helyes megfejtése: Meglepő és mulatságos. Műsoros hangkazettát vehet át szerkesztőségünkben: Miklián Mária, Kisecset, Kossuth u. 71. sz. Mai feladványunk: Melyik az az előadó, aki dalának remixét készítette Jutási Tamás az alábde minőségi válogatáslemez, hazai és külföldi felvételekből. Karrierje 1983-ban indult Budapest akkori legnevesebb klubjaiban. Az igazi áttörést mégis a legelső, az 1992-es DMC bajnokság hozta, ahol egyéni kategóriájában elnyerte az első helyezést. 1995-ben a nemzetközi sajtó is felfigyelt munkájára. '97- ben meghívást kapott az Ausztriába a Free Parade-ra, amelyen életében először játszott 150 ezer tomJutasi Tamás hazai és külföldi sikerekből válogatott új, „SuoSet-Cafe” című lemezén ■ boló embernek. '99-ben kapta a felkérést a Balaton legnépszerűbb klubjának, a Palace Dance Club első mixalbumának elkészítésére, amely mind a szakma, mind a közönség részéről igen pozitív visz- szajelzést kapott. Még az év során megjelent az általa összeállított „Napfogyatkozás” című album is, amely néhány saját szám mellett korábban ismeretlen hazai együttes zenéjét mutatta be. 2000 év végét és az új év első felét Miamiban töltötte, a többi pedig már ismert... S.A. biak közül? a./ Edda: „Elhagyom a várost” b./ Carpe Diem: „Lépj a fényre át” c./ Tátrai Band: „Utazás az ismeretlenbe”. Beküldési határidő: június 19. Címünk: Nógrád Megyei Hírlap, „Pop plusz rock”, 3100 Salgótarján, Erzsébet tér 6.sz. JÁTÉK! JÁTÉK! JÁTÉK! A művész is ember - Dévényi Tibor: Kell egy kis rossz is... Művészek. Egy más világ. Nehéz fazonok? Nem feüétlenül. Idegenek? Dehogy! Itt élnek a mindennapjainkban, meghatározzák kultúránkat, szórakozásunkat, így véletlenül sem lehetnek azok. Közelebb vannak hozzánk, mint bárki mások, csak MÁSKÉPP. Nézzük őket a tévében, hódijuk a rádióban, látjuk az újságban, fellépéseken, néha az utcán, de közelebbit nem tudunk tóluk. Hogy élnek, milyenek a häköznapjaik? Gyűlölnek, ölelnek, szeretnek? Mindent, amit mi civil emberek csinálunk, csak ők máshogyan. Egy - valamivel - zártabb világban. Ebbe a világba enged bepillómtást rovatunk. Nem sok ember van, aki ne tudná beazonosítani Dévényi Tibort. Volt már parodista, konferanszié, pantomimművész, disc jockey, újságíró, rádiós, illetve tévés személyiség. A közelmúltban könyvet írt „Három kívánság” címmel. . - „Lejön” a képernyőről, mert „meghal” azért, amit csinál! Jól látom?- Bethlen János mondta egyszer, hogy azért vagy te népszerű Dévényi, mert látszik rajtad, hogy szereted a közönséget... Nem akarom magam púderozni, de ez tényleg így van! Nagyon szeretem, amit csinálok. Fantasztikus érzés, ha az embert mindenhol kedvelik. Persze a népszerűség bizonyos pontig terhes, de az mindig egy kicsit fellengzős szöveg, amikor azt mondják: borzasztó, ha felismernek, mert nem tudok magányos lenni... Hát kérem szépen, minden sztár, ha két órát magányos, már megőrül, annyira hiányzik neki a népszerűség!- Mi vonzotta a rivaldához?- Első osztályos koromban már elmeséltem a répa mesét, s állítólag olyan sikerem volt, hogy behívták a tanári kart és többször el kellett ismételnem. így indult az életem; s már ötödikben országos mesemondóversenyt nyertem. Mint gyerekszínészt hívtak a televízióba, tagja voltam a rádió riporterőrsének, tehát amióta az eszemet tudom, azóta eltökélt szándékom, hogy a színpadon akarom eltölteni az életemet. Idáig teljesült a kívánságom, bár mostanában óva intek mindenkit, hogy vigyázzanak a kijelentésekkel, főleg „a boldog vagyok, mert hobbim a munkám”- félékkel, mert a mai világban merészség ilyet mondani.- A szakmám belül legendák keringenek az egykori Dévényitől..- Az első nagy szerelmem a mostani híres színésztanoda vezetője, Gór Nagy Mária volt. Egyirányú szerelem volt, képtelen voltam odafigyelni a munkámra. Ekkor jött Róna Tibor, a Vidám Színpad igazgatója; s leszerződtetett a beat- kabarékhoz, de akkor már az Illés- Metro-Omegával is felléptem párhuzamosan... A múltkor ültem egy sminkszobában egy televíziós műsor felvétele előtt, ott mondta a hozzám korban közelálló sminkes hölgy, hogy hallgatom-e éjszakánként egy kereskedelmi rádió műsorait, amikor öreg pop-rock zenészek mesélnek az életükről, s mindig felteszik nekik azt a kérdést, hogy ki volt a legnagyobb csajozó a '60-as években. S a legtöbben az én nevemet emlegetik. A beszélgetést hallgatta egy 20 év körüli is, aki ijedten nézett rám: Úristen, ez az enyhén pocakosodó, kopaszodó, szemüveges fazon volt a lányok kedvence - gondolta. Talán az idősebb korosztály még emlékszik; göndör hajam volt, nem volt pocakom, szemüvegem és valóban szerettek a lányok. A sztárokhoz szerettek volna bejutni, az Illés zenekarhoz, Zoránhoz, de mivel ezek elérthetetlen emberek voltak, és ugye köztük állt a műsorvezető, csak a testemen keresztül lehetett bejutni az öltözőbe... Nekem, „kis sztárénak több módom volt kapcsolatot teremteni, s amikor disz- kós lettem, a klubokban is egész nagy Dévényi-tábor alakult ki lányokból. Ez okozta, hogy csak 40 éves koromban nősültem. Nem akartam egy nő életét tönkretenni, mert biztos, hogy nem tudtam volna hűséges lenni.-Mamáraz?- Ebben a korban már a szeretet és az emberi kapcsolat sokkal fontosabb. De minden fiatalnak azt ajánlom, hogy nősüljön minél később; ha tudja, élje ki magát, így kevesebb konfliktusa lesz ilyen téren az életében! Olyankor már köny- nyebb hűségesnek lenni.- Meséljen a családjától!- Dani 14 éves. Amikor született, nagyon boldogok voltunk, főleg én, 40 után... Sokat jelentett számomra ez a gyermek. Elég nehéz helyzetben van, mert azt hiszik, hogy az apja után neki is minden kívánsága teljesül. Egyszer elmentünk egy játékkiállításra és nagy örömében mindenki játékokat adott neki; a kocsi hátsó része tele volt játékkal. Dani ötéves volt, oviba járt. Megérkeztünk a ház elé, kinyitottam a csomagtartót. Megkérdeztem tőle, hogy mi a műsorom címe. Rávágta: „Három kívánság”. Na, akkor vegyél ki három játékot, ami nagyon tetszik - mondtam. Ilyenkor a gyerek nem a legnagyobbat veszi, hanem kikapott három kis autót és eltette. Lecsuktam a csomagtartó tetejét, és mondtam, hogy a többit bevisszük az oviba, hogy más gyerekek is tudjanak játszani. Éreztem, hogy nem nagy lelkesedéssel fogadja a hírt, de ahogy múltak az esztendők megértette. Ma már nagyfiú. Egy református gimnáziumba jár, ott hetedikes most. Egyelőre jó tanuló, kicsit visszafelesel, de majd kinövi!- Ön tisztában van a saját gyarlóságaival?- Nagyon is! Próbáltam úgy hozni döntéseket az életemben, hogy egy képzeletbeli mérlegre tettem a dolgaimat, s amelyik felé ment, úgy döntöttem. Ha most a bűneimet, meg a jó tulajdonságaimat rátenném erre a képzeletbeli mérlegre, valószínűleg a jó felé billenne, és erre azért vigyáztam is mindig. Benne van a Miatyánkban, hogy bocsásd meg másnak is a bűnét. Amikor támadások érnek, bántanak, vagy nagyon rossz helyzetben vagyok, eszembe jut ez a mondat. Voltak nehéz évek, főleg az utóbbi időkben. '98 különösen nehéz esztendő volt; akkor tették be a csípőprotézist, a baleset '89- ben történt, tíz évig bottal jártam. Több, mint három hónapot feküdtem kórházban. Egy év alatt elvesztettem a szüléimét. Egy szem gyerek voltam, anyukám 75, apukám pedig 83 éves volt. Nagyon megrázott, akkor kaptam egy pánikbetegséget, amit Gábor S. Palival megbeszéltünk és a mai napig kezelünk. Nekem is voltak megrázkódtatások az életemben, de amikor valami olyat csinálok, ami gyarló, utána mindig jön a büntetés. Látom, hogy a mérleget „föntről” egyensúlyba hozzák.- Amikor nagyon el van keseredve, mi tudja ebből az állapotából kizökkenteni?- Az emberek szeretete. Nagy közhelynek hangzik, de abszolút nem az. '98. február 11-én, a születésnapomon feküdtem a kórházban, óriási hó volt, el volt zárva Miskolc a külvilágtól - mert Miskolcon operáltak - és az ember egy születésnapon mindent jobban végiggondol. Aztán egyszer csak elkezdtek csöngeni a telefonok; különböző rádióadók hívtak, köszöntöttek, a kórházban készítettek nekem egy tortát, behozták az újságokat, az akkori napilapok mind megemlékeztek a születésnapomról. Ez az, ami erőt ad, hogy érdemes csinálni és érdemes felállni a szó szoros értelmében.- A 12 évvel ezelőtti balesetére miként emlékszik?- December 26-a, fél egy volt és köd. Sajókeresztúr és Kazincbarcika között lépésben mentünk. Egy 17 éves fiú lopott 1500-ös piros Ladával frontálisan belénk rohant. Annyit tudtam csinálni, hogy kicsit jobbra rántottam a kormányt, ezért teljes mértékben én kaptam az ütést. Tűzoltók veitek ki, kitettek az országútra, ott feküdtem. Fölfújták a gumiágyat, bevittek a kórházba; szerencsémre Bárány főorvos kezébe kerültem, aki az ország egyik legjobb sebésze. Először összerakott, mint a legót, most a protézist is ő tette be. A megjelent könyvemmel a gyerekosztályt támogatom a kórházban, a honoráriumot ők kapják, hogy ki tudják cserélni az inkubátorokat. Nehéz pillanatok voltak, de ott is a közönség szeretete segített, mert kétágyas szobában voltam, a másik ágyon nem feküdt éppen senki. Volt olyan szerdai nap, hogy 170 látogatóm volt és csak 20 másodpercre engedték be őket. Alkoholos gézt tettek az arcomra, hogy ne fertőződjek meg. Mindenki letett valami kis ajándékot a mellettem levő ágyra; egy öreg néni például egy almát, egy doboz üdítőt... Ez adott erőt. Mindent meg kell becsülni az életből, ami szép! Meg kell próbálni optimistának lenni, még ha nehéz is. Szenvedni kell kicsit, hogy optimista legyen az ember. Kell egy kis rossz is, hogy értékelni tudja a jót. _____ SÁNDOR ANDRÁS