Nógrád Megyei Hírlap, 2001. május (12. évfolyam, 100-125. szám)

2001-05-15 / 111. szám

2. OLDAL SALGÓTARJÁN BALASSAGYARMAT MEGYEI KÖRKÉP 2001. MÁJUS 15., KEDD Tartalékok a vízfogyasztás növeléséhez Elmaradt öblítés, dugulás pluszköltséget jelent Elsősorban kényszertakarékosság, a korábbi időszakhoz ké­pest a víz felértékelődése miatt a fogyasztás ötven százalékkal csökkent. 1994-ben még köbméterenként 40-50 forintot kellett fizetni, az idén a termelői ár 334 forint, melyből a lakosságnak köbméterenként 225 forint + 12 százalék áfát kell fizetni. A ki­zárólag csaknem önkormányzati tulajdonban lévő kft. decem­beri közgyűlésén elvileg jóváhagyta a nyolcszázalékos áreme­lést. Az érintett önkormányzatok képviselő testületei szavaza­tukkal megerősítették a korábbi jóváhagyást.- Igyekeztünk költségveté­sünkben figyelembe venni a tele­pülések állampolgárainak teher­bíró képességét - mondja beve­zetés- és érzékeltetésképpen Joó Miklós, az Észak-nógrádi Vízmű Kft. ügyvezető igazgatója. ALACSONY ÁTLAGFOGYASZTÁS A vízigény csökkenéséhez hozzájárult, főleg Szécsényben a nagyfogyasztók (tejipar, me­zőgazdasági szövetkezet stb.) karcsúsodása, illetve megszűné­se. Az új gyárak e tekintetben felfutóban vannak. A vízmű kft. 18 tulajdonost vallhat magáénak. Közülük a legnagyobb/észvénnyel a város és az ÉRV (Észak-magyarországi Regionális Vízmű Rt.) rendelke­zik. A jelenlegi napi 1300 köb­méteres fogyasztáshoz szüksé­ges vizet három helyről szerzik be: saját kútjaikból, valamint a mihálygergei és a hasznosi víz­rendszeren keresztül. Felségte­rületük Szécsény város vonzás- körzetén kívül kiterjed a salgó­tarjáni vonzáskörzet néhány községére, így Karancsságra, Ságúj falura, Sóshartyánra, Kishartyánra.- Állítólag egy főre egy napra 120 liter vízfogyasztás szükséges ahhoz, hogy rendszeresen és rende­sen tisztálkodjunk, s eleget te­gyünk a mentálhigiéniai követel­ményeknek. Hol tartunk ma?- Vonzáskörzetünkben az átlag- fogyasztás naponta 60-70 liter. A bevezetőben említett kényszerű vízfelértékelődés miatt sajnos, fő­leg az alacsony jövedelműek tábo­rában a fogyasztás nem olyan, mint ami szükséges volna. Csupán érdekességként említem, van olyan település, ahol az átlagfo- gyasztás csupán 30 liter egy főre, egy napra.- Olyan véleményekkel is talál­koztunk, hogy takarékosság címén többszöri felhasználásra is alkal­mazzák, mondjuk, fürdésre. Ön találkozott ilyen jelenséggel?- Többlépcsős felhasználásnak hívjuk. Emiatt több üzemzavar kö­vetkezik be. Az öblítés elmaradása dugulás veszélyével jár, aminek el­hárítása jelentős összegbe kerül a vízfogyasztónak. A takarékos fo­gyasztásnak kikiáltott csökkenés kedvezőtlen hatása jelentkezik a víz ammóniatartalmában. Jelen­leg az 1980-as években mértnek hatszorosa van jelen az előbb em­lített vízben. JAVULÓ FIZETÖKÉSZSÉG- Nem tudjuk, de nem is akarjuk megkerülni a fogyasztók fizetési kötele­zettsége teljesítésére vo­natkozó kérdést. Hogyan minősíti ezt?- Az utóbbi időben ja­vuló, ami összefügg a környékbeli, főleg Joó Miklós Szécsényben bekövet- gató. kezett munkalehetőség­gel, illetve a biztonságosabb kere­setekkel. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nincsenek számottevő kinnlevőségeink. Gyakorlatunk bizonyltja, hogy akkor tudjuk en­nek bekövetkeztét meggátolni, ha kezdettől fogva következete­sen beszedjük a fogyasztásért járó ellenértéket. Amikor meggyőző­dünk arról, hogy egyik-másik ügyfelünk átmenetileg nem tud fi­zetni, és hajlandóságot mutat adóságának rendezésére, részlet- fizetési, illetve halasztott fizetési kedvezményt adunk. Bírósági el­járást eddig nem indítottunk, mert sikerült megegyezésre jut­nunk. Akárcsak másutt, nálunk is vannak megrögzött nem fizetők, holott kellő anyagiakkal rendel­keznek. Azt viszont tudjuk, hogy a kiskeresetűek, a nehéz körül­mények között élők szégyellik, ha tartoznak. Becsületbeli ügynek tartják fizetési kötelezettségük tel­jesítését. A nem fizetőket nem tu­dom egyértelműen különböző társadalmi csoportokhoz, réte­gekhez kötni.- A nem fizetők miatt szükség volt vízkorlátozásra?- Néhányszor a tör­vényben előírtak sze­rint egyes falvakban sor került erre, aminek megvolt a kellő hatása. NŐHETNEK AZ IGÉNYEK ^ A vízfogyasztást le- olvasóká és a díjbesze- ügyvezető igaz- dőket érte-e valamiféle _________■ atrocitás? Tettlegességre nem került sor, nagyobb konflik­tus sem fordult elő. A 6500 vízfo­gyasztó partnerünk között akad­tak olyanok, akik esetenként dur­va szavakkal illették munkatár­sunkat.- Mivel biztat az idd üzleti ter­vük?- Szolgáltatásunk nem lesz nyereséges. Az itt keletkező veszteséget építőipari tevékeny­séggel szükséges eredményeseb­bé tennünk. Szeretnénk továbbra is részt venni a tavalyi évben el­kezdődött, az idén tovább folyta­tódó szennyvízcsatorna-hálózat építési munkában mint alvállal­kozók. A szennyvízcsatorna-há­lózat építésében négy település beüzemelés előtt áll. Az idén újabb öt településen kerül erre sor. 2002-ben a kft. működési te­rületén a csatornázási szint eléri a száz százalékot. Ezzel javul Szécsény és Ludányhalászi víz­bázis minőségének védelme. Szeretnénk, ha fogyasztóink víz­igénye növekedne, ugyanis eh­hez a vízbeszerzés oldaláról megvannak a tartalékaink. Az uniós csatlakozás katalizátora A napokban a magyarországi Euro Info Központok hálózata nemzeti találkozót tartott Buda­pesten magas rangú brüsszeli vendégek, minisztériumi meg­hívottak és a központokat befo­gadó szervezetek vezetőinek részvételével. A megnyitót kö­vetően a központok képviselői értékelték az ElC-hálózat mun­káját, illetve ismertették jövő­beli terveiket Köztük elsőként Sándor Ildikó, a salgótarjáni EIC munkatársa számolt be a hálózat által 1999 óta elért eredményekről. A találkozón szó esett az Euro Info Központokat befogadó szer­vezetek és a központok együttmű­ködési tapasztalatairól, ahol lehe­tőség nyílott a vezetők tapasztalat- cseréjére is. A kamarák képvisele­tében Bereáéné dr. Kuruez Erzsé­bet, az NKIK titkára méltatta az együttműködés előnyeit és a köz­pontok értéknövelt szolgáltatásai­nak jelentőségét. Fodomé Kovács Erzsébet, az NKIK elnöke hangsú­lyozta, hogy az Euro Info Központ információs bázisára és felkészült­ségére kívánják alapozni a vállal­kozások integrációs felkészítését a térségben, amely az NKIK új stra­tégiájának kiemelt célkitűzése. Jacques McMillan, az Európai Bizottság Vállalkozási Főigazgató­ságának hálózatokért felelős igaz­gatója bemutatta az EU negyedik több éves vállalkozási programját, amelyhez várhatóan Magyaror­szág az év második felében csatla­kozik. Az ElC-hálózat működteté­sét is biztosító program fő célkitű­zései között szerepel a vállalkozá­sok fejlesztésének és versenyké­pességének segítése, maga a vállal­kozás népszerűsítése, a vállalkozá­sok működési környezetének egy­szerűsítése az innováció és fejlesz­tés előmozdítása érdekében, a pénzügyi feltételek javítása, vala­mint a közösségi támogatásokhoz való hozzáférés segítése. Idén január és május között az Európai Bizottság vállalkozási fő- igazgatóságának kezdeményezé­sére a magyarországi Euro Info Központ hálózat helyi, regionális és országos szinten promóciós kampánytevékenységet végez mi­nőségügy, innováció és elektroni­kus kereskedelem témában, mely­nek eddigi eredményeiről szintén szó esett a találkozón. A helyi vállalkozóknak Nógrád megyében az Euro Info Központ két rendezvényt szervezett partne­reivel közösen. Az első rendez­vény a Palócország kiállítás kísérő programja volt április 27-én az Eu­rópai műszaki innováció és fejlesz­tés témájában. A második rendezvény kereté­ben „Veszélyelemzés és kritikus szabályozási pontok: HACCP rendszer a gyakorlatban” című elő­adást szervezik május 28-án a Nemzetközi Kereskedelmi és In­novációs Központban. A kampány keretében a magyarországi Euro Info Központ hálózat két kiad­ványt is megjelentet: az egyik té­mája a különböző minőségbiztosí­tási és irányítási rendszerek átfogó bemutatása, míg a másik az eleld- ronikus kereskedelem vívmányai­val kapcsolatos. Mindkét kiadvány térítésmentesen átvehető az Euro Info Központ irodáiban, illetve a fenti rendezvényen. A Hírlap postájából A Pf. 96 - A Hírlap postájából - az olvasók fóruma. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a beküldött leveleket rövidítve, szerkesztve közölje. A közölt levelek tartalmával a szerkesztőség nem feltétlenül ért egyet. Miért ne maradhatna az ugrógála? Táplálkozás és egészséges élet „Ételed az életed!” Ez a mottó kisérte végig azt a fórumot, amelyet április végén szervezett a Nemzeti Egészségfejleszté­si Intézet iskola-egészségügyi osztálya Budapesten. Ennek a konferenciának lehettem részese. Elkeseredve olvastuk a Nóg­rád Megyei Hírlapban az An­gyal Jánossal készült beszélge­tést, melyben a neves sport- szakember arról ad hírt, hogy támogatók híján kénytelen Bu­dapestre vinni az ugrógálát. Mi, akik nagy örömmel fogad­tuk, hogy lakóhelyünk közelé­be került a sportrendezvény, azaz a somoskői vár alá, most A minőségbiztosítás az ipar, az egészségügy és a szolgálta­tási szférák után a közoktatást is elérte. 2000 májusában Nóg­rád megye 7 oktatási intézmé­nye nyertes pályázat útján megkezdhette a Comenius 2000 közoktatási minőségfej­lesztési program I. intézményi modelljének szakértő segítsé­gével történő kidolgozását. Azóta eltelt egy tanév. A sal­gótarjáni Dornyay Béla Általá­nos Iskolában és a Petőfi Sán­dor Általános Iskola és Gimná­ziumban az Oktatási Miniszté­rium programigazgatóságának szakértői helyszíni szemlén el­lenőrzést végeztek és győződ­tek meg az előírt feladatok tel­jesítéséről. A többórás interjú szomorúan állapítjuk meg, hogy a rali, az SBTC elvesztése után most egy újabb, sokakat érdeklő, s nemzetközi rangot kivívott városi esemény szűnik meg a számunkra. Ráadásul akkor, amikor végre magyar ol­dalról is látogatható lesz a vár. Nem hiszem, hogy egy olyan városban, ahol a költség- vetés jól alakul, ne lenne pénz tapasztalatait jegyzőkönyvez­ték és mindkét intézményben gratuláltak az eddig végzett munkához. Mit is jelentett ez az egy év az intézmények életében? Új szakmai kultúra kiépíté­sének kezdetét. Olyan innova­tív műhely kialakulását, ahol már az átgondolt szervezetfej­lesztés és a folyamatszabályo­zás is megkezdődik. Ahol tu­datosabb és tervszerűbb mun­kavégzés jellemzi a nevelő-ok­tató munka sokrétű világát. A közoktatásban ez az úttörő munka, a program kidolgozása sok többletfeladatot igényel az intézményektől. Pokomi Zoltán oktatási mi­niszter így nyilatkozott a két az ugrógála megmentésére! Annál is inkább, hiszen a város vezetése nemrég még el is is­merte a szervezők munkáját. Ne hagyják elszürkülni a város közéletét, hiszen épp a dixie- fesztivál mutatta meg, milyen hangulatot áraszt a város, ha él. Angyal Jánoshoz, névroko­nomhoz e nyílt levél útján sze­retnék fordulni, s arra kérni, tegyen meg mindent, hogy az ugrógála helyben maradjon. Éreztem én a nyilatkozatában, hogy ő kész is lenne erre, de nem kap biztatást. Nos, én so­kak (az utcám lakói) nevében biztatnám, hogy ne adja fel, mert amit felépített, nemes do­log volt, sok hasonló lokálpat­riótára lenne szükség, hogy Salgótarján ismét a régi, vidám arcát mutassa végre. Tisztelettel: __________________________»NOVAI JÓZSEF Salg ótarján intézménynek (Dornyay, Pető­fi) megküldött levelében: „Örömmel értesültem arról, hogy az Önök intézménye si­keresen teljesítette a Comenius program I. intézményi modell követelményeit és így munká­jukat a jövőben már a II. mo­dell szerint folytathatják. Mun­kájukat ezúton is szeretnénk megköszönni, hiszen Önök je­lentős mértékben hozzájárul­nak ahhoz, hogy Magyarorszá­gon olyan közoktatási rend­szer alakuljon ki, amely nem egyszerűen versenyképes tu­dást nyújt, hanem olyan intéz­ményeket jelent, ahol minden­ki jól érezheti magát.” ___________SOMOGVINÉ QUALLICH UNKE szaké rtő A cél az iskoláskorú gyerme­kek egészségmegőrzése. Ebbe a munkába szeretnék bevonni az említett korosztály nevelőit, szüleit. Tevékenységük preven­ciós munka, melynek fő eleme­it a táplálkozás, személyi higié­né, testmozgás, kortárs kapcso­latok, valamint a rizikófaktorok csökkentése (dohányzás, alko­hol, drog) kezelése adja. Ebbe az évben kiemelt figyel­met kap az iskolai közétkezte­tés. Ez azért fontos, hiszen a táplálkozás egyik fő meghatáro­zó tényező az egészséges élet megvalósulásában. A kétnapos program alatt orvosok, diabeti­kusok szóltak a gyermekek táp­lálkozási szokásairól, ezzel kap­csolatos felmérések eredménye­iről. Több előadás szólt a táplál­kozással összefüggő betegsé­gekről. Ugyancsak jelentős az elhízás és túlsúly gyakorisága. Azok a kockázati tényezők, amelyek hozzájárulnak a táplál­kozással összefüggő betegségek kialakulásához - jelen vannak a magyar lakosság táplálkozásá­ban - túlzott zsiradék, koleszte­rin, só és cukorbevitel, elégtelen rost és antioxidáns tápanyagbe­vitel. Ezért nagy odafigyelést igényel a helyes táplálkozási szokások kialakítása már egé­szen kicsi gyermekkortól. A fel­mérés szerint gyermekeink nem fogyasztanak elegendő mennyi­séget tejből és tejtermékből (kalciumhiány), zöldség- és fő­zelékfélékből, valamint gyü­mölcsökből (antioxidánsok hiá­nya), továbbá a teljes őrlésű ga­bonafélékből (élelmi rostok hiá­nya). Rossz táplálkozási szoká­sok jellemzik gyermekeinket. Egyharmaduk nem reggelizik, hanem a délelőtt folyamán olyan élelmet vásárol, ami nem az egészséges táplálkozást szol­gálja. A fentiekkel jellemezhető helyzet okai lehetnek: táplálko­zási ismereteink elégtelensége, rossz beidegződések, szokások, anyagi eszközök hiánya, vala­mint az egészséges táplálkozás elveit nem mindenütt alkalma­zó közétkeztetés. Nagyon fon­tos a szülői példaadás is. Sokan azt hisszük, hogy az egészség megtartása érdekében le kell mondanunk kedvenc éte­leinkről, élelmiszereinkről. Ez nem így van. Az egészséges táplálkozás alapja, hogy mindent szabad enni, de egyes táplálékokat rit­kábban és kisebb mennyiség­ben. Változatos étrendben meg­találhatók a szervezetünk szá­mára szükséges tápanyagok, nincs szükség tápanyag-kiegé­szítőkre. Az élelmezés- és táp­lálkozástudomány hazai szak­emberei a következő jó tanácso­kat fogalmazták meg: 1. Nincsenek tiltott táplálé­kok, csak kerülendő mennyisé­gek! 2. A változatosság gyönyör­ködtet: étrendjét többféle élelmi­szerből, különböző módon elké­szített ételekből állítsa össze! 3. Kerülje a zsíros élelmiszere­ket és ételeket, a főzéshez-sütés- hez használjon inkább olajat, a süteményekhez inkább marga­rint! 4. Ételeit készítse kevés sóval és utólag se sózzon! Az ízek ki­emelése érdekében használjon minél többféle friss, zöld vagy szárított fűszert! 5. Édességet, süteményt étke­zés között soha, a főétkezést be­fejező fogásként is hetente legfel­jebb kétszer fogyasszon! Ételeit ne, vagy alig cukrozza! 6. Naponta igyon legalább fél liter tejet, vagy egyen tejtermé­ket, sajtot, túrót, kefirt, joghur­tot! A tejtermékek közül a kisebb zsírtartalmúakat válassza! 7. Rendszeresen, naponta többször is egyen gyümölcsöt, zöldségfélét, nyersen vagy párol­va! 8. Hetente legalább ötször egyen teljes kiőrlésű lisztből ké­szült barna kenyeret, péksüte­ményt! 9. Naponta négyszer-ötször ét­kezzen! A napi táplálékmennyi­séget ossza el minél egyenlete­sebben! Kerülje a kiadós esti ét­kezést! 10. Szomját ivóvízzel oltsa! Mérsékelje a koffeim, az alko­holtartalmú italok, a cukrozott üdítőitalok fogyasztását! 11. A rendszeres mozgás fo­kozza az egészséges táplálkozás kedvező hatásait. 12. Rendszeres mozgással és kiegyensúlyozott táplálkozással törekedjen a kívánatos testtömeg (testsúly) elérésére és megtartá­sára! Nagy a felelősségünk pedagó­gusként, szülőként, élelmezés­vezetőként, hogy jobban odafi­gyelve gyermekeinkre egészsé­gesebb legyen a felnövekvő nemzedék. Ez a fórum tanítási órákba is beépíthető ismereteket, meg­szívlelendő tanácsokat adott ne­künk gyakorló pedagógusoknak és élelmezésvezetőknek egy­aránt. _________________________DANVI ATTlUNÉ Salgótarján Gagarin Általános Iskola Minőségbiztosításból: jeles NÓGRÁDI HÍRLAP KÖZÉLETI NAPILAP Kiadja: Nógrádi Média Kiadói Kft. Felelős kiadó: KOPKA MIKLÓS ügyvezető igazgató. Szerkeszti: a szerkesztőbizottság. Felelős szerkesztő: DR. CSONGRÁDY BÉLA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Salgótarján, Erzsébet tér 6., Posta­fiók: 96. Szerkesztőségi telefon: 32/416-455, telefax 32/312-542. Kereskedelmi igazgató: PLACHY GYÖRGY. Hirdetési és terjesztési csoport telefon: 32/416-455, fax.: 32/311-504. Balassagyarmati szerkesztőség: Bgy., Kossuth út 15. Tel.: 35/301-660. Az előfizetők részére Salgótarján vonzáskörzetében a Célvonal Kft.(tel.: 30/9433-548, 30/9951-279), Balassagyarmat és Pásztó vonzáskörzetében a Karton Kft. (tel.: 30/34-70-864, 32/475-727) juttatja el a lapot. Teijeszti a BUVIHÍR Rt. és a kiadó saját terjesztési hálózata. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál, a balassagyarmati szerkesztőségben, a hírlapkézbesítőknél és átutalással a KHB Rt. 10400786 07804984 00000000 számú számlájára. Előfizetési díj egy hónapra 895 Ft, negyedévre 2685 Ft, fél évre 5370 Ft, egy évre 10 740 Ft. Nyomtatás: Egri Nyomda Kft. Felelős vezető: vezérigazgató. HU ISSN 1215-9042. * Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Nógrádi Média Kiadói Kft. az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., az Axel Springer-Magyarország Kft., a Harlequin Magyarország Kft., a Hungaropress Sajtóterjesztő Kft. előfizetéses megrendelését teljesítse, azok akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívja a figyelmet. szerkesztőségi rendszerrel készült.

Next

/
Thumbnails
Contents