Nógrád Megyei Hírlap, 2001. április (12. évfolyam, 76-99. szám)

2001-04-07 / 81. szám

2. OLDAL SALGÓTARJÁN BALASSAGYARMAT MEGYEI KORKÉP PÁSZTÓ 2001. ÁPRILIS 7., SZOMBAT Faragó Zoltán: TeRrRJ^R Ó Égerlápi pillanat: gémek telepe Furcsa játékokat űzött a szeszélyes április. Volt nyári meleg, kevés eső, felhőjárás, hideg éjszaka - szinte minden, ami ilyen­kor szokás. A hét közepéig tartó verőfényes meleget borult na­pok követték, a hőmérséklet is érezhetően alábbszállt. Az idő­járás ellenére persze szó szerint is kivirágzóban van a termé­szet: a füzek, a juharok, a gyertyánok már kis lombot eresztet­tek, akárcsak a galagonyabokrok. A kökényen jól megduzzad­tak a rügyek, szinte bármelyik pillanatban kibomolhatnak. Hasonló a helyzet a madárvilággal is: megérkeztek a gólyák és a fecskék, egyre több, egyre hosszabb a madárdal, s néhány he­lyen megszólalt már a békák kórusa is. A Balassagyarmat és Ipolyszög között elnyúló égerláp a termé­szet csodája. Tudniillik csoda, hogy egyáltalán megmaradt... Va­laha, legalábbis a mélyebben fek­vő részeken, végig ilyenek kísérhették az Ipolyt, de a fo­lyószabályozás, a vízrende­zés, a meliorációs tevékeny­ség eltüntette a régi vízivilá­got. Még jó, hogy mutatóba megmaradt ez a száz hektá­rosnál alig nagyobb, ma már a Duna-Ipoly Nemzeti Park­hoz tartozó terület. Évtize­dekkel ezelőtt tervezték pe­dig, hogy lecsapolják, mar­halegelővé alakítják, de sze­rencsére nem lett a dologból semmi. Nem mintha a ter­mészetvédelmet akkoriban többre becsülték volna; való­színűleg a várható ered­mény hosszú távon sem fe­dezte volna a táj átalakításá­hoz szükséges kiadásokat. Az égerlápon persze nem csak égerfák tenyésznek - bár valóban ezekből van a legtöbb - hanem füzek is. Utóbbiak már kibontották barkáikat, egész kis lombo­zatuk van már a sárgászöld hajtá­sokból. Az égerek kopasz gallya között messziről láthatók a gém­telep nagy fészkei - persze nem árt hozzá a minél erősebb távcső - s az is, hogy nagy ott most a jö­vés-menés i Szürke gémek röp­ködnek, alighanem tatarozzák már gallyotthonaikat, hogy aztán rövidesen költéshez lássanak. „Fagyállónak” számító madár­faj ez: enyhébb teleken szép számmal akadnak olyanok, ame­lyek nem vándorolnak el délebb­re, sőt, a melegforrások, gyors fo­lyású folyóvizek mellett, ahol tudnak táplálékot szerezni, néhá- nyan még a keményebb teleken is kitartanak. Nyugat-Európában, főleg Nagy-Britannia déli területe­in akadnak városiasodott kolóni­ák is. Ez Magyarországon egyelő­re nem jellemző, de az alkalmas, vízközeli településeken előbb- utóbb kialakulhatnak ilyen fészkelőtelepek. Az égerlápon a legkönnyeb­ben persze a levegőben figyelhe­tők meg a gémek, amint valóság­gal nyüzsögnek a fészkek körül. Egyik felcsap a levegőbe, a másik üldözőbe veszi. A menekülő tesz egy fordulatot a levegőben, azu­tán a fák ágai között leröppen va­lahol... Közben egy barna rétihéja vitorlázik végig a levegőben a te­lep felett. A körülbelül tucat­nyi gém, mintha észre sem venné. A termetes ragadozó nem jelent veszélyt a még termetesebb gémfélére. A sásos, most éppen - szerencsére - vízzel borított égerlápi rétek valamelyiké­ről gyors számyverdeséssel négy tőkésréce repül fel. Nyílegyenesen repülnek, vé­gig a láp felett, s valahol Gyarmat felett tűnnek el a távcső lencséjéből. Ezek is városiasodott madarak, nem csak nyugatabbra, hanem itthon is: a legkisebb tava­kon, csatornákban is fészkelőhelyet találnak. Van eszük. Az ember által szét­szórt hulladék jó táplálékki­egészítő, a ragadozóktól pe­dig nem kell tartani - már amíg ők is nem választják az ember szomszédságát... A gémtelepen közben zajlik az élet. Megközelíteni nem lehet, marad a tisztességes távolságból való távcsövezés. Fo­tón emiatt nem tudom bemutatni - de jobb is így! A természet sérü­lékeny nyugalma többet ér a leg­jobb felvételnél is. Kora délutáni napsütés für­dette a város kopott házait, a parkok szépen zöldülő fáit, cserjéit, a duzzadó tulipán- bimbókat - de még az aszfal­tot is. Az ablakom párkányá­ra egy rókalepke telepedett. Nem ijedt meg, amikor belül­ről egészen közeire hajolva szemügyre vettem, sőt, bille­gette egy kicsit a csápjait, mintha a szabadba hívna... Hallgattam rá. Később ugyan elborult, de amikor estefelé kiér­tem az erdő szélére, a napsuga­Az árvacsalán szerény, mégis pompás virága _______________■ r ak már újra előbújtak a gomoly- gó felhők mögül. Langyos szél fújdogált, a bokrok alatt egy feke­terigó zörgette az avart, majd amikor felé indultam, hangos méltatlankodással odébbállt nyu­galmasabb galagonyasűrűségek felé. Egy vénséges cserfa koroná­jába kis csapatnyi seregély telepe­dett le. Lehettek vagy tucatnyian. Fel-fel röppentek, tettek egy-egy kört az ágak körül, de azután ap­ránként elfogytak: kettesével, hármasával elszálltak valamerre az erdő széle felett. Alighanem al­kalmas éjszakázóhelyet kerestek. A rossz, sáros út mellett ap­rócska, rózsaszín virágait nyúj­togatja az ég felé az árvacsalán. Kis termetű, arasznyi növény, tulajdonképpen csak afféle mezsgyékre szoruló, ártalmatlan gyom. A parányi, színes virágok Szalonkales azonban ugyanolyan szépek, mint azoké a növényeké, ame­lyek nem számítanak gyom­nak... De hát mi is a gyom? Amit valaki kinevezett annak, mert úgy találta, hogy az ember szá­mára hasznos növényeket kiszo­rítja bizonyos élőhelyekről. A természetben azonban minden­nek megvan a maga helye, így a gyomnövénynek is. Kár is lenne bántani: ha jól tudom, ma már az egykor közönséges, kék színű búzavirág is védett, annyira megritkították a különféle gyom­irtó szerek. Az erdő persze nem sáros, szélén a fű, beljebb az avar nyeli el a csapadékvizet. Könnyű járás esik üyenkor a fák között, legfel­jebb a meredek lejtő izzasztja meg az embert. Még javában világos volt, ami­kor a gondolatban jó előre kivá­lasztott leshelyemre értem. A rö­vid szálú, szépen zöldellő fűnek az erdei tisztás szélén balzsamos illata volt: talán a tavalyi kakukk­fű szára porladt el valahol, valami vakondtúrás oldalában. Még alkonyat előtt egy nagy fakopáncs röppent le a fejem fölé. Gyanús lehettem neki valamiért, mert egy darabig méregetett, azu­tán hangos „küpp-küpp” kiáltá­sokkal néhány fányit odébbállt. A friss, de még mindig enyhe alkonyati szélben egy egerész­ölyv szállt végig a szemközti domb felett, s végül eltakarták előlem az erdő fái. A bokrok kö­zött hangolgattak a feketerigók, azután egy erdei pinty is kontrá­zott nekik. A nap mind lejjebb bukott a Cserhát dombjai mögött, s az ég­bolt egyre vörösebb lett körülötte. Mozdulni csak a szellő mozdult, megborzolva a tölgycsemetéken a tavalyi leveleket. Ettől néha olyan érzésem támadt, mintha valami vad járna a hátam mögött - sajnos azonban nem jött semmi. A vüágosság fogyatkozott, az ég aljának vörös árnyalatai kifa­kultak, s előbb lilára, később szürkére festették az alacsonyan tanyázó felhőket. Nem sokkal később teljesen besötétedett. Szalonka egy sem jött, tehát a rókalepke rászedett. Persze hon­nan is tudhatná, hogy a szép nap­lemente mindenért kárpótolt? Tövét áztató fűz az égerlápon _______a szerző felvétele] E gy csertölgy ágai, gallyai mögött süt a lemenő nap____________fotó: faragó z. M essze kéklik a Duna? Interjú Erdős Istvánnal, a roma népcsoport sorskérdéseiről Miközben az egész magyar közvéle­ményt komolyan foglalkoztatják a zámolyi romák ügyei, a roma mun­kanélküliség súlyos kérdései, a vég­letes szegénység gondjai, a cigány- gyerekek iskolázásával kapcsolatos konfliktusok, addig aligha valószí­nű, hogy közüggyé lehetne tenni mostanában a roma kulturális örök­ség feltárásának, megőrzésének gondjait. Erről a dilemmáról kérdezzük Erdős Istvánt, aki kétéves kutatómunka után Salgótarjánban könyvet ír, történeti szo­ciográfiát készít Rácz Pál Nógrád me­gyei születésű, nagygéci cigányprímás­ról.- Miféle esély lehet arra, hogy akár a roma népességet, akár a cigányság ügye­ivel komolyan törődő többségi társadal­mat érdekelné 2001 -ben egy virtuóz XIX. századi cigányprímás élete, öröksége?- Magyarországon több százezer ro­ma állampolgár él. Pontosabban: mint­ha élne, de csak élődik... Rajtuk kívül Pozsonytól Temesvárig, Kassától Hor­vátországig, határainkon túl további 3- 400 ezres lélekszámú, magyarul be­szélő cigány tengődik, még a magyaror­száginál is rosszabb körülmények kö­zött. Ennek a jelentős lélekszámú nép­csoportnak a gondjait, jövő alakítását nem lehet úgy megoldani, hogy külön­böző politikai érdekek, indítékok sze­rint, különböző időszakokban, válasz­tási ciklusokban egy-egy demográfiai, foglalkoztatási, egészségügyi, közokta­tási kérdést kiragadunk egy bonyolult problémahalmazból. S a megoldásra 4- 5 évre szóló terveket, tervecskéket készítünk. A közel másfél milliós, hátrányos helyzetű népcsoport életkörülményei­nek modernizálására nélkülük, közre­működésük nélkül lehetetlen progra­mot készíteni. Csak olyan hosszú távra tervezett modernizációs program lehet életképes, amely egyenrangú polgár­ként kezeli a roma népesség száz és szá­zezreit. Arra épít, hogy a romák identi­tástudatára, emberi méltóságára alapoz­va eddig még ismeretlen értékeket, erő­forrásokat lehet feltárni, mozgósítani körükben. Mindehhez nemcsak rokon­szenves jövőképet, ígéreteket kell szug- gerálni, de a roma múlt közös örökségét is vissza kell adni számukra, hogy egy modem közösségi tudat, egészséges ön­bizalom körükben kialakulhasson. Azt gondolom, hogy az elmúlt évszázadok történeti valóságából nem túl sok építő­elem kínálkozik a roma önismerethez, de ami egyáltalán kínálkozhat, azt sem­miképp nem szabad elveszni hagyni, el­bagatellizálni. A XIX. századi muzsika, a cigányzene jelentős értékeit virtuóz személyiségeit sajnos az igen feledé­keny és önző magyar művelődéstörté­net kétszáz éven át egyszerűen semmi­be vette. Mi sem természetesebb tehát, hogy a végeredmény az lesz: adott isko­lázottsági szinten, adott művelődéslehe­tőségek körülményei között a roma kul­turális örökség a XXI. századra, a romák számára is a magyar nemzeti kultúra köréből is elveszni látszik...- A régi roma kulturális örökség bir­tokbavételének szorgalmazása helyett, ezek mai publikálása helyett nem arra kéne inkább minden erőt összpontosíta­ni, hogy a cigányok foglalkoztatottságá­ban, egészségügyi gondjaik terén, az is­koláztatásban szülessenek körükben döntő változások? S ezek aztán majd hamarosan hogyan befolyásolhatják életmódjukat, kulturális aktivitásukat?- Van egy igen régi cigány közmon­dás: „Könnyen vízre vezetheti a lovat egyetlen ember is, de megitatni, ha az inni nem akar, húsz ember se tudja...” Száz esztendő különféle magyaror­szági kísérletei bizonyítják, hogy a több­ségi társadalmak egyáltalán nem talál­tak még használható, okos megoldáso­kat a roma népesség modernizációjá­nak elősegítésére. En azt mondom, hogy erre csak egy teljes körű elfogadás, az egyenjogúság helyzetében lehet rea­gálni, érdemi programokat készíteni. Roma parlamenti képviselőkkel, nyitott, új roma értelmiséggel, és a saját értéke­ik, hagyományaik feltétlen megőrzésé­nek, birtokbavételének lehetőségével, csak komplexitásra törekvő, türelmes megoldás létezik. Látszatokra semmire nem lehet jutni. Hiába mutogatjuk büszkén 8-10 ezer roma gyermek, tanu­ló ösztöndíj-támogatását, mindez alig ér valamit, ha sok 10 ezer roma iskolás, ro­ma család egyszerűen nem tud mit kez­deni mai viszonyaink között a mai ma­gyar iskolarendszerrel. Az általános is­kola 8-10 éve után is könyörtelenül el­maradnak kortársaik ismeretszintjétől roma gyermekek ezrei, s egyúttal rög­tön ki is zárják magukat a szakmaszer­zés, nyelvtanulás, diplomaszerzés esé­lyeiből...- Sokféle, új intézményes támogatási forma létezik az ösztöndíjakon kívül is a cigánygyermekek oktatásának, nevelé­sének körében, a felnőttképzésben. Ezek sem vezethetnek el a kívánt eredmény­hez?- A mai körülmények között nem. Nincs az a pedagógiai csoda, amelyik ma egy-egy iskolában megoldást tudna találni rá, hogy az elképesztő anyanyel­vi hátrányokkal, neveltségi lemaradá­sokkal, érzelmi kényszerekkel, kommu­nikációs hiányokkal iskolába érkező hétéves cigánygyermek zökkenők nél­kül együtt haladjon kortársaikkal az is­meretszerzésben. S ne kényszerüljön rá a mindennapos konfliktusokra, s ezt kö­vetően majd fiziológiai szempontból át­lagos, vagy kiváló intelligenciával is ki­segítő osztályokba, gyógypedagógiai in­tézményekben folytathassa „tanul­mányait"...- A régi cigányhagyományokkal, XIX. századi cigány muzsikusokkal foglalko­zó kutatások, publikációk, elkészülő könyvek vajon mit segíthetnének ezen a helyzeten?- Abban az értelemben semmit, hogy a könyveket nem lehet tízóraira megen­ni. Nem lehet az ezekre fordított pénz­eszközökkel pótolni, az iskolákban éhe­sen szédelgő kisgyerekek szociális segí­tésének hiányait, zavarait. Egészében másról van szó! Gyökeresen új helyzetre, új szemlé­letre van szükség a cigánysággal való együttműködésben. Nemcsak azt kell megakadályozni, hogy a gyerekek ki­maradjanak az iskolából a negyedik ele­mi után, hogy a cigányok körében az át­lagos felnőtt életkor ne legyen 15-20 év­vel kevesebb mint a nem cigányoké, de azt is, hogy önbizalmuk, identitástuda­tuk, emberi méltóságuk építőelemei még tovább pusztuljanak, ahogyan ez évszázadokon át háborítatlanul megtör­tént...- Úgy tudjuk, hogy az ön kutatásai, a készülő könyv megszületését a Nemzeti Etnikai Kisebbségi Közalapítvány ci­gánykuratóriuma és a Kulturális Minisz­térium is támogatja. Szűkebb pátriánk­ban, Nógrád megyében hogyan fogadják el az efféle munka értelmét? A készülő könyv kiadójának sikerült-e helyi támo­gatókat, szponzorokat találnia?- A Kulturális Minisztérium, a köz- alapítvány cigánykuratóriuma valóban jelentős összegekkel támogatta 2000- ben, 2001-ben a könyv megírásával kap­csolatban összefüggő kutatásaimat. Ami a helyi térségi szponzorálást illeti, a könyv kiadója - az Alma Grafikai Stú­dió és Kiadó - igen szép ígéreteket, meg­ajánlásokat kapott, de ennek a támoga­tásnak a végeredménye egyelőre még is­meretlen. A közvetlen környezetemben jelentkező reagálást tekintve az a jellem­ző, hogy majd mindenki megmoso­lyogta, kinevette a roma ügyekkel kap­csolatos naivitásomat. - Te akarod fújni a szelet? Te akarsz léleképítésbe kezde­ni a cigányok körében egy régi cigány- prímás felemlegetésével?- Én nem akarok szelet fújni, én csak egyetlen egy kődarabot szeretnék munkámmal letenni, belehelyezni egy épületalapba, amely elkezdett szerény alapon egyszer, majd, jobb időkben, fel­épülhet valami szép építmény, a romák és az egész magyar társadalom érdeké­ben.- Mi lesz a könyv címe, s mikorra vár­ható a megjelenése?- A készülő könyv címe: „Messze kéklik a Duna...” A megjelenése kará­csony körül várható. I.SZ. _ _ 2 A ? _ jjL i Kiadja: Nógrádi Média Kiadói Kft. Felelős kiadó: KOPKA MIKLÓS ügyvezető igazgató. Szerkeszti: a szerkesztőbizottság. Felelős szerkesztő: DR. CSONGRÁDY BÉLA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Salgótarján, Erzsébet tér 6., Posta­\]l 1| A II tB Ll Ilii AU fiók: 96. Szerkesztőségi telefon: 32/416-455, telefax 32/312-542. Kereskedelmi igazgató: PLACHY GYÖRGY. Hirdetési és terjesztési csoport telefon: 32/416-455, fax.: 32/311-504. Balassagyarmati szerkesztőség: Bgy., Kossuth út 15. 11V/vJlVíii/ megyei 111IY.L/ÍI Tel.: 35/301-660. Az előfizetők részére Salgótarján vonzáskörzetében a Célvonal Kft.(tel.: 30/9433-548, 30/9951-279), Balassagyarmat és Pásztó vonzáskörzetében a Karton Kft. (tel.: 30/34-70-864, 32/475-727) juttatja el alapot. _______________t»aLiii».ni „_____________ Terjeszti a BUVIHÍR Rt. és a kiadó saját terjesztési hálózata. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál, a balassagyarmati szerkesztőségben, a hírlapkézbesítőknél és átutalással a KHB Rt. 10400786 07804984 00000000 sz ámú számlájára. Előfizetési díj egy hónapra 895 Ft, negyedévre 2685 Ft, fél évre 5370 Ft, egy évre 10 740 Ft. Nyomtatás: Egri Nyomda Kft. Felelős vezető: vezérigazgató. HU ISSN 1215-9042. . . * Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Nógrádi Média Kiadói Kft. I az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., az Axel Springer-Magyarország Kft., a Harlequin Magyarország Kft., a Hungaropress Sajtóterjesztő Kft, előfizetéses megrendelését teljesítse, azok akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívja a figyelmet._______________________unteuwyrwiumiuam.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents