Nógrád Megyei Hírlap, 2001. április (12. évfolyam, 76-99. szám)

2001-04-25 / 95. szám

2001. ÁPRILIS 25., SZERDA MEGYEI KÓRKÉP jMá flR BÁTONYTERENYE 3. OLDAL Nógrád Megyei Hírlap Barátka Ottó jegyzete Vásárvárás _ű április, akkor vásár Salgó­l—Jturjánban. Ha vásár, akkor X Aváíukozás bennem. Nekem ugyanis a vásár gyermekkori nagy élményeimet, szülővárosom tava­szi, meg őszi vásárait juttatja eszembe. Kaleidoszkópszerű, szí­nes, szédítő forgatagban érzem magam, édesanyám fogja, szo­rongatja kezemet. Sátrak, stan­dok, ember- és árutömeg, bóvlik bőven. Vurstüzene, színes lufik, törökméz, vásárfia Süt pecsenye, hurka és kolbász illatát érzem, persze penetráns szagokat is. A vásárt, a gyermekkori csodát élem most újm. És nagyon várom a vá­sárt. Ami már itt is van, hiszen ma, hatodik alkalommal nyitja ki ka­puit a Palócország szakkiállítás és vásár, a megye és talán távo­labbi tájak gazdasági szereplői­nek már-már tradicionális talál­kozója, sármos seregszemléje. A rangos rendezvény négy napon keresztül ad lehetőséget az „érin­tetteknek” üzletkötésre, termékek és tapasztalatok cseréjére, a „kí­vülálló” érdeklődőknek pedig vá­sárlásra, szemlélődésre, egy kis kikapcsolódásra. Mint ahogy az rendes vásárban dívik. „Zsinórban” hatszor egymás után kerül megrendezésre a ma már megye- és országhatáron túl is ismert palóc vásár. Folyamato­san fejlődve teljesíti hivatását, azt, hogy hozzájáruljon az eladók és vevők egymásra találásához, lehe­tőséget biztosítson a gazdasági trendek felméréséhez, terepet ad­jon a legújabb műszaki, tudomá­nyos, kulturális értékek fesztivál­jának, a modem divat és dizájn bemutatásának. A kiállítás és vá­sár a legalkalmasabb és egyben legolcsóbbf!) színtere a reklám- és PR-tevékenységnek. .Azok az emberek jutnak előre a mai világban, akik nekündul- nak és megkeresik azokat a körül­ményeket, amikre szükségük van. Ha nem találják, hát kialakítják őket. ” Emlékeznek még ezekre a G. B. Shawtól kölcsönvett sorokra? Ez a néhány sor az 1996-os első Palócország vásár mottójának egy részlete. Ma is találó és érvényes. Aki eljött a palóc vásárba, megta­lálta azokat a „körülményeket," amire szüksége volt, vagy pedig le­hetőséget kapott arra, hogy kiala­kítsa azokat. Egy terméket elkészí­teni nem könnyű. Csak értékesítő ni nehezebb. Ez utóbbihoz is segítséget nyújtott a vásár - minden évben - szakmai programjaival. A mos­tani téma a régióalakítás és ré­giófejlesztés. Telitalálat: aktuátis és fontos. Ahhoz, hogy egy régió célszerűen kialakuljon és haté­konyan működjön a regionális szereplők érdekérintettsége, identitása is szükségeltetik. Bizo­nyára erről is szó esik majd. _ Asárvárásom végén valamit 1 /még el kell mondanom. Ha V gyermekkoromban csoda­ként vártam a vásárt, most felnőtt fejjel mint üzleti fórumot, mint üz­leti értéket várom. Mert meggyőző­désem, a jó vásár értéket alkot, hoz létre. S erre nagy szüksége van Nógrád megyének. Eredményes munkát, üzleti sikereket, jó sze rencsä Palócország, 2001! m Vannak-e a csalónak Nógrádban áldozatai? A Heves Megyei Rendőr-főka­pitányság vizsgálati osztálya büntetőeljárást folytat az elő­zetes letartóztatásban lévő Király Attila dunavarsányi la­kos ellen többrendbeli csalás bűntettének alapos gyanúja miatt. A nyomozás eddigi adatai alapján Király Attila az elmúlt idő­szakban több sze­mélytől „baráti” köl­csön címén 10000 Ft és 4,3 millió Ft közötti összegeket kért és ka­pott kölcsön azzal, hogy azokat rövid időn belül visszafizeti. A kölcsö­nöket azonban nem fizette visz- sza, illetve azok visszafizetésére fedezettel nem is rendelkezett. Gyanúsítható továbbá azzal is, hogy több személytől tartós fo­gyasztási cikkeknek a piaci ártól lényegesen olcsóbb beszerzését ígérve kért és kapott különböző összegeket. Az átvett pénzt azon­ban saját céljaira fordította és az ígért árucikket nem vásárolta meg. A rendőrségen eddig 20 sze­mély tett feljelentést Király Attila ellen csalás miatt. Feltételezhető azonban, hogy a csaló­nak mások is áldozatul eshettek nemcsak He­ves, hanem Nógrád és Borsod-Abaúj-Zemp- lén megyében is. A rendőrség ezért azok­nak a személyeknek a jelentkezését kéri, aki­ket Király Attila hason­ló módon megkárosí­tott, becsapott. A károsultak feljelentésüket személyesen vagy írásban a He­ves Megyei Rendőr-főkapitánysá­gon (3300 Eger, Eszterházy tér 2. sz.), továbbá a 36/522-111/1580- as telefonszámon tehetik meg. ORBÁN GYÖRGY JÁNOS KIÁLLÍTÁSA. A salgótarjáni József Attila Művelődési Központ klubjában tegnap nyitotta meg Orbán György János grafikus tárlatát Marschalkó Zsolt, a Palócföld szerkesztője. A kiállítást a Balassi Bálint Asztaltársaság rendezte. _____________________________fotó: gyurián tibor E redményes évet zárt az ÉMÁSZ Miskolcon tartotta évi rendes közgyűlését tegnap az ÉMÁSZ Rt. - tájékoztatott Mészáros Sándor sajtófőnök. Az ÉMÁSZ ellátási területén tapasztalható folyamatos gazdasági fejlődés következtében az áramszolgál­tató hosszú idők óta a legsike­resebb gazdasági évét zárta. A társaság 2000-ben 3 milliárd fo­rint adózott nyereséget köny­velhet el. A részvénytársasági működési formára való áttérés óta először tud osztalékot fizet­ni, részvényenként 560 forin­tot. A jövőt illetően Carl-Emst Giesting, az igazgatóság elnöke kijelentette: „meggyőződé­sünk, hogy az elmúlt években megkezdett út konzekvens folytatásával elérjük célunkat, fogyasztóinknak piaci feltételek között is ideális és megbízható partnerei leszünk.” A MEHI fel­mérése alapján az ÉMÁSZ-szal a legelégedettebbek a magyar fogyasztók. A továbbiakban személyi kérdésekről döntöttek. Az el­nök mandátumát további 3 évre meghosszabbították, dr. Kocsis István igazgató helyét viszont május 1-jei hatállyal Novák Ist­ván Zsolt veszi át. Bányásztitkárok tanácskoztak Ünnepi előkészületekről, nyugdíjasok helyzetéről, érdekvédelméről HÍREK PÁSZTÓ _______ L IBERÁLIS KLUB. A következő ren­dezvényt április 26-án, csütörtökön 18 órakor tarják a Fő út 102. sz. alatt. Vendég: Göncz Árpád volt köztársasá­gi elnök. Téma: országértékelés az eu­rópai uniós csatlakozás előtt. CSOHÁNY-KIÁLLÍTÁS. A Teleki László városi könyvtárban április 26- án 17 órakor nyitja meg Sisák Imre polgármester a Csohány Kálmán alko­tásaiból rendezett kiállítást. A tárlatot május 31-ig tekinthetik meg az érdek­lődők. SALGÓTARJÁN TŰZOLTÓK ÜNNEPE. Salgótarján megyei jogú város hivatásos tűzoltó­sága április 29-én, vasárnap 9 órakor a laktanyában rendezi a Szent Flóri- án-napi ünnepséget. MADÁCH GALÉRIA. A Madách Imre Gimnázium galériájában április 25- én, 10.20 órakor nyílik Ráduly Csaba kiállítása. Ezzel egy időben a kisgalé- riában nyitják meg dr. Dán Gellért tár­latát. GYŐZTES ÉS HELYEZETT. Az el­múlt hét végén tartott nemzetközi számítástechnikai versenyen a nem szlovákiaiak közül a programozói ka­tegóriában a Stromfeld Aurél középis­kola első helyen végzett csapatában Ugra Dániel indult. A felhasználói ka­tegóriában megosztott második díjat nyert ifj. Gubán Miklós. SZÍNHÁZ SZTÁROKKAL. A Tarjáni tavasz programjában április 26-án, csütörtökön 19 órakor a Merlin Szín­ház és a pécsi Harmadik Színház kö­zös produkcióját, az „Angyali üdvöz- let”-et láthatja a közönség mások mel­lett Nagy Kálózy Eszter és Eperjes Károly vendégszereplésével. A városok helyzetéről, fejlesztési lehetőségeikről tájékoz­tatta a bányászszakszervezet Nógrád megyei nyugdíjasbi­zottságához tartozó alapszervezetek titkárait Puszta Béla, Salgótarján polgármestere és Balázs Pál, Bátonyterenye alpolgármestere tegnap Szorospatakon. Puszta Béla többek között elmondotta, hogy a város leg­jelentősebb beruházása az ipa­ri park, mintegy felét már be­népesítették a belga, német, ja­pán cégek és megyei beruhá­zók. A terület előkészítése ed­dig egymilliárd forintba került, amelynek 70 százaléka köz­ponti, megyei és uniós pénz volt és mintegy ezer munkahe­lyet teremtettek. A 17-18 százalékos munka- nélküliség mérséklésére to­vább folytatják a külföldi és hazai vállalkozók megnyeré­sét, amely 1500 munkahelyet jelentene. Szólt a városkörnyé­ki településekkel, Kazárral és Vizslással közös szennyvízhá­lózat építéséről, valamint az idei munkákról - útburkolatok, gyalogjárók, játszóterek felújí­tásáról. Balázs Pál azokat a körülmé­nyeket vázolta, amelyek között a bátonyterenyei önkormány­zat dolgozik. Fontosnak mond­ta a munkahelyteremtést és azt, hogy lakhatóvá, otthonossá te­gyék a várost mindenekelőtt a fiatalok és az értelmiség számá­ra. A városrendező és -szépítő munkában több mint 180 mun­kanélküli vesz részt. A sokféle tennivaló közül is kiemelte a fi­atalok képzését, továbbképzé­sét, az eurokonform ismeretek megszerzését. Bátonyterenyén viszonylag sok idős, nyugdíjas él. Ezért ter­vezik az idősek házának létre­hozását. Ágner Gyula, az MSZOSZ Nógrád Megyei Képviseletének vezetője a május elsejei ünnepi előkészületekről tájékoztatta a tanácskozás résztvevőit. Kovács László, a BDSZ nyug­díjasbizottságának elnöke pe­dig az április 27-i tatabányai nagygyűlésről szólt, amelyet az MSZOSZ szociáldemokrata, va­lamint a baloldali munkásplat­formja szervez a munkaválla­lók és a nyugdíjasok érdekei­nek védelmében. Nógrádból különautóbuszok indulnak a rendezvényre. Nyolcvan esz­tendeje annak, hogy Szoros­patakon megkezdődött a bányászkodás és felépült a bá­nyatelep. Erről emlékeznek meg június 9-én Szorospatakon a környező települések volt bá­nyászai. Befejezésül a bányász­szakszervezet decemberi kong­resszusának előkészületeiről beszélt. Fiikor Balázs, a bányász­szakszervezet Nógrád megyei nyugdíjasbizottságának elnöke időszerű tennivalókról, Dénes András, a BDSZ főtanácsosa pedig a bányász nyugdíjasok helyzetéről és érdekvédelméről tartott tájékoztatót. RADICS-TÁRLAT. Az Arany János Általános Iskola galériájában április 27-én, pénteken 10 órakor nyílik Radics István festőművész kiállítása. Megnyitóbeszédet mond: dr. Csongrády Béla, lapunk felelős szer­kesztője. ERDŐKÜRT DUCITORNA. Hetente két alkalom­mal Ducitoma címmel rendez höl­gyeknek programot a községi műve­lődési házban a kismamaklub. Az alakmegőrző, -formázó torna nem­csak a gyesen levő édesanyák köré­ben kedvelt, lányok is szép számmal megjelentek a napokban megtartott nyitórendezvényen. LUDÁNYHALÁSZI /NÓGRÁPSZAKÁL/SZÜQY VÉRADÁS. A ludányhalászi művelő­dési házba várják a helybeli és a nógrádszakáli véradókat április 26-án csütörtökön 10-től 16 óráig. Ugyan­ezen a napon Szügyben is véradást tartanak, a jelentkezőket az iskola épületében 14-től 19 óráig fogadják. ■ Elismerések rendőröknek Gyarmaton Ünnepélyes körülmények között tartották meg a rendőrség napfát a balassagyarmati rendőrkapitányságon. Az állomány tagjainak és a vendégeknek a Rózsavölgyi Márk Zeneiskola tanárai és növendékei adtak műsort. László Sándor rendőrka­pitány köszöntötte a megjelenteket és ismertette a Nógrád Me­gyei Rendőr-főkapitányság vezetőjének ünnepi parancsát és sor került az elismerések, jutalmak átadására. Nyílt nap és fórum Egyházasgergén A balassagyarmati rendőr­ség vezetője úgy vélekedett, hogy a rendőrt a polgárok nemcsak a büntetés eszközé­nek tekintik már, hanem olyan embernek is, akihez a gonddal, a problémával is le­het fordulni. A rendőrkapi­tány szavai szinte egy­becsengtek Kiss Zsolt humán- politikai igazgató köszöneté­vel, aki a Magyar Kábelművek Rt.-Pirelli nevében egymillió forintot adományozott a Ba­lassagyarmat és Vonzáskörze­te Közbiztonságáért Alapít­vány javára, melyet dr. Kiss Tamás, az alapítvány elnöke vett át. Az adomány a további eredményes bűnügyi felderí­tési, megelőző munka techni­kai feltételeinek biztosítása érdekében történt. Az elismerések sorában is­mertették a megyei rendőr-fő­kapitányság parancsát, amely szerint április 24., a rendőrség napja alkalmából huzamosabb időn keresztül végzett kiemel­kedő munkájáért dicséretben és jutalomban részesült Raczkó János r. őrnagy, Pifka Vencel r. hadnagy és Gattyán István r. törzszászlós. Emléktárgyat kapott ki­emelkedő munkájáért Révész Ákos r. zászlós, Körmendi Ákos r. hadnagy, Bíró László r. törzszászlós és Lászlók Csaba r. törzszászlós. A balassagyarmati rendőr- kapitányság vezetője huzamo­sabb időn keresztül végzett ki­emelkedő munkája elismeré­séül dicséretben és jutalom­ban részesítette Tajti Sándor r. századost, Knyazoviczki Lász­ló r. századost, Tácsik Kálmán r. törzszászlóst, Jakübecz Ró­bert r. főtörzsőrmester, Bódis Mártonnét és Kótner Zoltánnét. Soron kívüli előléptetésben részesült Juhász Frigyes r. törzszászlós, Matyóka Ervin r. törzszászlós és Pocsai Zsu­zsa r. törzsőrmester. Juhász Péter balassagyar­mati polgármester elismerése­ket adott át a közterületek rendjének megszilárdítása és a közbiztonság helyzetének javítása érdekében végzett át­lagon felüli munkájáért Tóth András és Varga Ferenc r. törzszászlósnak, valamint Riczi Ferenc r. zászlósnak. Az iskolai oktatásban a tanulók közlekedésbiztonságra neve­lése terén nyújtott kiemelkedő tevékenységéért jutalomban részesítette a város polgár- mestere Urbán Árpádnét, a Dózsa iskola pedagógusát. Ugyanezért az önzetlen mun­káért kapott jutalmat Kmetti Jánosné, a szügyi iskola taní­tónője Markó Antal szügyi polgármestertől. Hasonló elis­merést adott át Sándor István magyarnándori polgármester Illés János tanárnak. SZABÓ ENDRE A tegnapi tanítási napra duplán készült az egyházasgergei álta­lános iskola, a keddi nyílt napon ugyanis nemcsak a tanulók, ha­nem az intézmény munkájában érintett kívülállók, vagyis szülők és önkormányzati képviselők is ellátogattak a délelőtti órákra. Kéri Zoltán iskolaigazgató kérdé­sünkre elmondta, hogy bár az iskola mindig nyitott, a tapasztalatok azt mutatják, hogy a helybeliek vi­szonylag keveset tudnak az ott folyó munkáról, rendszerint akadnak megválaszolatlan kérdések, ezért is hasznos a nyűt napok megtartása. A szabad iskolaválasztás szintén arra ösztönöz, hogy az intézmény éljen a megmutatkozás, a kapcsolattartás lehetőségével. Az idei tanítási évad kezdetétől részben ezért készítik el havonta az iskolai eseményeket, eredményeket csokorba szedő „hír­levelet”, amely a szülőkhöz is eljut. Másrészt a minél sokoldalúbb tájé­koztatást a jó eredmény eléréséhez nagyon fontosnak tartja az iskolave­zetés. A nyílt nap délelőttjén az alsós osztályokat keresték fel többen, ti­zennégy órától az elmúlt hat év em­lékezetes pillanatait bemutató videó- előadást nézték meg az érdeklődők, tizenhét órától pedig fórum kezdő­dött, amelynek keretében az igazga­tó egyebek mellett a pedagógiai programról szólt, majd a felvetődő kérdésekre adott választ. Az egy­házasgergei általános iskola 1996-tól nyolcosztályos ('96-ban 1-6. osztál­lyal működött, fejlesztése fokozato­san történt), jelenleg nyolcvanöt ta­nulója van, a - környékbeli települé­sekről - bejárók száma tizenhat.

Next

/
Thumbnails
Contents