Nógrád Megyei Hírlap, 2001. április (12. évfolyam, 76-99. szám)

2001-04-24 / 94. szám

2001. ÁPRILIS 24., KEDD SZÉCSÉNY MEG Y E I K Ö R KÉP BÁTONYTERENYE RÉTSÁG 3. OLDAL Fejlődő mediterrán kapcsolatok Fát ültettek az óvodások a Föld napján (Folytatás az 1. oldalról) is a vérükben van, hogy a mű­emlékekre vigyázni kell, tiszta­ság fogadott minden sűrűn láto­gatott helyen. Az igazgatónő elmondta azt is, hogy Isernia egy 16 ezres lé­lekszámú kisváros az Alpokban, ahol a Skola Media Statale isko­la látta őket vendégül. S bár az iskola tanulói fiatalabbak voltak az általuk tanított korosztálynál, megható volt az az érdeklődés, ahogyan Magyarország és a sző­kébb pátria iránt érdeklődtek. A gyerekekkel együtt tanulmányi kiránduláson is részt vettek, melynek témája az Alpok öko­szisztémájának megfigyelése volt. Az olasz iskola sok kirán­dulást tervez, hiszen a történel­met, földrajzot, biológiát, kör­nyezetvédelmet könnyebben ta­nulják a gyerekek, ha személyes tapasztalatuk van róla.- De ilyen az ének is, hiszen a vidám gyerekcsapat tanári ve­zénylettel egész úton dalolt, bi­zonyítva ezzel is, hogy az olasz jókedvű és muzsikát szerető nemzet. Figyelemreméltó volt az is - mint. környezetvédelem­mel foglalkozók, erre kifejezet­ten figyeltünk hogyan bánnak a természet ajándékaival, a vé­dett növényekkel. Feltűnő volt a tisztaság, pedig ez a táj kedvelt síterep. A védett fákat számok­kal látták el, és még a kidőlt fá­kat is megvizsgálták a biológia- tanárral együtt, hogy mi lehetett a pusztulás oka. Felkeresték azokat a fákat, ahol szimbiózis­ban éltek a különböző növé­nyek, végig óvták, és nem gyűj­tötték össze a virágokat. Remél­jük, amikor majd nálunk vendé­geskednek, hasonló élményeket gyűjtenek. Rejtvényfej tők versengtek Szécsényben a Művelődési és Művészetoktatási Központban évek óta működik egy rejtvény­fejtő baráti kör. Rendszeresen ta­lálkoznak, sőt belekóstoltak már a versenyzés ízébe is Balassa­gyarmaton, az országos rejtvény­fejtő versenyen. Innen eredt az ötlet is: miért ne lehetne megyei versenyt is szervezni? Megfogal­mazták a felhívást, eljuttatták a társintézményekhez, az újságok­hoz, a városi kábeltévékhez, sőt közzé tették egy országos rejt­vényújságban is. Szombaton reggel, a művelő­dési központban 29-en ültek az asztalokhoz, hogy összemérjék tudásukat, ügyességüket. A ver­senyben más feladványokat kap­tak a kezdők és mást a haladók: a kevésbé jártasaknak poénvadá­szatot, illetve számokhoz a meg­felelő betűt, típusú rejtvényt kel­lett megoldaniuk, a haladók pe­dig olasz és „Félig megkevertük” típusú rejtvényeket oldottak meg. A rendezvényt a balassagyarmati Gyócsi Géza, az országosan is­mert rejtvényfejtő ve­zette le. A kora délutá­ni órákban ki is hir­dették az eredményt: eszerint a kezdőknél az első helyet Kiss Miklós (Zsúnypuszta), a má­sodik helyet Kacsik István (Zsúnypuszta), míg a harmadik he­lyezést Takács Zoltán (Budapest) szerezte meg. A rendezők el­mondták, hogy jólle­het megyei versenyként hirdet­ték, a felhívásra jelentkező Ta­kács Zoltánt - mint első jelentke­zőt - nem utasították el. A haladóknál első lett Berták Tibor (Jobbágyi), második dr. Váraljai Béla (Mátranovák), har­madik Varga Erzsébet (Szécsény). A rendezők tervei szerint ezentúl minden évben hagyomá­nyosan megrendezik a rejtvény­fejtőverseny megyei fordulóját. ______________________________________IH.E.) Szécsényben először mérhették össze tudásukat megyei versenyen a rejtvények kedvelői ________fotói oócs éva S árkányok helyett bűnözőkkel viaskodnak (Folytatás az 1. oldalról) igazgató helyettesének, Vincze Sándor őrnagynak a Salgótarjáni Bűnügyi Felderítő Szolgálat főelő­adójának, Dr. Nagy Károly alezre­desnek, a Salgótarjáni Rendőrka­pitányság vezetőjének; dísztőr emléktárgyat adományozott Ker­tész Sándor ezredesnek, a Balas­sagyarmati Börtön és Fegyház igazgatójának. Az ünnepségen és a kapitány­sági megemlékezéseken számo­sán részesültek soron kívüli elő­léptetésben, valamint tárgyjuta­lomban, illetve dicséretben és ju­talomban. Virágokat, örökzöldeket, fákat ültettek az óvisok tegnap a salgótarjáni Szivár­vány Napköziotthonos Óvoda udvarán. A Föld napja megünneplése még a múlt pénteken kezdődött, amikor foglalkozás keretében beszélgettek a környezetvéde­lem fontosságáról. A szakmai segítséget és a növény beszerzést a salgótarjáni székhelyű E.K.E. Környezetvédelmi Kft. vállalta.- Az óvodapadagógusokkal közösen meg­fogalmaztunk egy háttéranyagot, amelyet az­tán a foglalkozásokon felhasználhattak - mondta el érdeklődésünkre Kecskeméti Gab­riella, a kft. ügyvezetője. - Másrészt anyagilag is támogattuk különböző növények beszerzé­sét, sőt, az ültetésben is részt vettünk kollégá­immal.- Nagyon hálásak vagyunk a kft.-nek és az akciót segítő szülőknek, hogy méltó módon te­hettük emlékezetessé csemetéinknek a Föld napját - tette hozzá Vojtechné Németh:Margit, a Szivárvány óvoda vezetője. - A környezetvéde­lem a mi intézményünkben folyamatos, amely­nek ez egy igen fontos állomása volt. Egy ko­rábbi, nyertes pályázatunk révén természetes anyagokból készült kerti bútorok, szeme­tesedények kerültek az udvarunkba, s gyakorla­tilag már három éve megkezdődött a parkosítás is. A gyermekek maguk ültetik, majd gondoz­zák a növényeket, így sajátjuknak érzik azt. Forgalmas környéken működünk, a fák, bok- rok segítenek megkötni az utca porát. t.h.l. Nem az első ilyen akció az óvodában FOTÓ: GYURIÁN TIBOR ELEGANCIA, KEDVEZŐ ÁR. A hét végén, a Citroen Szalon nyílt napján, a C 5 - modell (fotónkon) mű- szaki előnyeivel, kedvező árával keltette fel a vásárlók figyelmét. _____________________________ ■ H ÍREK BERKENYE ELKELTEK A TELKEK. Tavaly és az idén összesen tizennégy telket vásároltak meg a települé­sen, s ezzel valamennyi értéke­síthető házhely elkelt. További­ak iránt is van kereslet, s az ön- kormányzatnak szándékában áll újak kialakítása, ehhez azonban új községrendezési terv szüksé­ges. SALGÓTARJÁN KÖZÖS KIRÁNDULÁS. A Salgóbányai Várkapu Idősek Klubja és a II. Rákóczi Ferenc Ál­talános Iskola diákjai közös ki­rándulást tartanak április 24-én. A tervezett útvonal Horpács- Csesztve-Mohora. GAZDIKERESÖ. Az állatvédő és segítő egyesület fiatal uszkár keveréknek és szintén keverék felnőtt stafford terriernek, ku­vasznak és németjuhásznak ke­res sürgősen gazdát. Telefon: 06- 30-275-24-99. ■ Csatornázási rajt Endrefalván is Az elmúlt héten Endrefalván megkezdőd­tek a szennyvízberuházás üteme szerinti munkálatok, vagyis a kutató gödrök ásása el­sőként a Csurgó, majd a Vosztok, a Május 1 és az Arany János utcát érintik, a soron követ­kező utak lakóinak is szórólapokon jelzik majd, mikor kezdődik ez a munka. Csőri Pé­ter polgármester a beruházással kapcsolatban is felhívta a figyelmet: arra törekszenek, hogy a lehető legkevesebb kellemetlenséggel jár­jon a kivitelezés, vannak viszont olyan terüle­tek, ahol helyszűke miatt az út közepét kelle­ne felbontani (tehát hosszú ideig teljes útle­zárásra volna szükség), ennek kiküszöbölé­sére - amennyiben az érintett lakók hozzájá­rulnak - a kertekben fektetnék le a vezetéket. A kivitelező vállalta, hogy helyi képviselőihez minden helybeli fordulhat, amennyiben kér­dése, esetleg panasza van az utcájában meg­kezdett csatornaépítéssel kapcsolatban. Tájé­kozódás céljával természetesen a polgármes­teri hivatalt is felkereshetik. A területek hely­reállítása folyamatos lesz, a lakosoknak azon­ban ajánlatos figyelembe venni, hogy az utó­munkálatok menetébe „beleszólhatnak” elő­re be nem látható események, fel nem mérhe- tő körülmények. _______________________■

Next

/
Thumbnails
Contents