Nógrád Megyei Hírlap, 2001. március (12. évfolyam, 51-75. szám)

2001-03-13 / 61. szám

2. OLDAL SALGÓTARJÁN BALASSAGYARMAT MEGYEI KÖRK É P PÁSZTÓ 2001. MÁRCIUS 13., KEDD Dicséretes szokás, hogy évente a mérnöki kamarák tagjaik kö­zül a legérdemesebbet kitünte­tik egy olyan szakmai elisme­réssel, amely elnyerőik számá­ra a legrangosabb, hiszen az adott szakma képviselőinek szavazatai alapján kapja meg, aki azt elnyeri. Általában a mérnökbálon történik meg a legjobbak kitüntetése. Nemré­giben Braun József épületgé­pész-tervező kapta meg az „Év mérnöke” oklevelet. Vele be­szélgettünk. Salgótarján, Napsugár-lakótele­pen találjuk meg a hatvanas évei­nek elején járó Braun Józsefet. Se­gít ahhoz az épülethez navigálni magam, amelyben a furcsa nevű (Pipeline = csővezeték) cégük ta­lálható. Semmi formalitás, a fogad­tatás kedves és baráti, mintha ré­gen ismertük volna egymást. A nyugodt tekintetű, higgadt férfi mozdulatain érződik az a precizi­tás, ami általában jellemzi a mű­szaki embereket.- Mi ennek a szakmának a lé­nyege? - kérdezzük érdeklődve.- Az épületgépészet a techniká­nak az épületgépészeti berendezé­sével és kivitelezésével foglalkozó ága. Többek között a víz-, gáz-, csatornázási és fűtőberendezése, klimatizációja. Úgy is mondhat­juk, hogy ahol bármilyen jellegű cső van, az épületgépészet. Az Aszód melletti kis sváb falu­ból, Ikladról származó Braun Jó­zsef az általános iskola befejezté­vel hirtelen Budapesten találta ma­gát. Épületgépészeti technikum­Várost épített, megyét gazdagított bán tanult tovább, pe­dig valójában nem er­re készült, de ide vet­ték fel. Becsülettel vé­gigjárta a szakma stú­diumait, noha kezdet­ben azt sem tudta, mi fán terem.- Első munkahe­lyem a Budapesti Sze­relő Vállalatnál volt, ahol mindjárt nagyon érdekes feladatot kap­tam itt, Salgótarján­ban - mondja. - A Nógrád Megyei Építő­ipari Vállalat alvállalkozójaként az akkori erőműi távfűtési vezetéket építettük.- Hogyan alakult a további élete?- Érdekesen - válaszolja rövi­den. - Időközben megnősültem, ami azt jelentette, hogy legényszál­lás helyett lakásra volt szüksé­günk. Parádfürdőn voltunk nász- úton, tervezgettük a jövőnket, amit akkor Dunaújvárosban képzel­tünk el, mivel ott lakást ígértek.- Mégis Salgótarjánban mamát?- Igen - mosolyodik el, s máris magyarázza - Bartha Róben és Epich Ernő, az építőipari vállalat két vezetője keresett meg, s meg­hívtak egy étterembe, ahol kelle­mes beszélgetés közben felkértek, jöjjünk inkább Salgótarjánba. Nos, így történt. Voltaképpen nem ismeretlen helyen vert gyökeret a fiatal szak­ember, hiszen munkája révén is­merték már jó néhá- nyan. S nem volt vé­letlen a meghívása sem.- Az építőipari vállalatnál műveze­tőként dolgoztam évekig - emlékezik, s nosztalgikus hang­súllyal teszi hozzá - Ami itt létezik ebben a városban és a cső­vel kapcsolatos, min­denhez van valami közöm. Vagy úgy, mint kivitelezőnek, vagy mint tervezőnek. Felidézi a nagy városépítési éve­ket, amikor egymás után sorban emelték magasba a város intézmé­nyeit, lakóépületeit, üzemeit. El­magyarázza, hogy amikor épült a város - mint az ország más vidéke­in is - nem gondoltak az energiá­val. Az emberek örültek az össz­komfortnak, a távfűtésnek, s ki gondolta, hogy harminc év múlva megkerülhetetlen problémává vá­lik az energiatakarékosság.- Miként emlékszik azokra az időkre?- Az eltelt évtizedek tapasztala­tainak birtokában mit lehet mon­dani? - teszi fel önmagának is a kérdést. - Akkoriban sokat kellett építeni, a szerelő kevés volt, s a le­hető legkisebb ráfordítással kellett dolgozni. Egy évtized sem telt el, munka­helyet változtatott, s az építéskivi­telezés helyett inkább a tervező­asztalt választotta. Az egykori Mezőber tervezőjeként a megye kisebb-nagyobb településeinek mezőgazdasági üzemeiben ka­matoztatta szaktudását. Azt mondja, hogy talán egyetlen olyan mgtsz sincs a megyében, amelynek ne ő készítette volna a vízellátását, épületgépészetét. Ám de a városokban is kevés az olyan építmény, amelyhez ne len­ne valamilyen köze.- Azt mondják, hogy nemcsak az alkotásból vette ki a vészét, ha­nem az oktatásból is. Kiket okta­tott?- Valóban nemcsak terveztem, kiviteleztem, de tanítottam is - vá­laszol. - Amikor Salgótarjánba te­lepedtem, nagyon kevés szerelő szakmunkásunk volt. Úgy gondol­tam, ezen sürgősen változtatni kell. A szakmunkásképzőben sok fiatalember került ki a kezem alól, s nem hiszem, hogy ma a megyé­ben élő víz-, gáz- és fűtésszerelők között van olyan, aki ne ismerne engem. Generációkat tanítottam és vizsgáztattam. Éveken keresztül voltam a mestervizsga-bizottság elnöke.- Azt hisszük, hogy az eltek évti­zedekben sokat változott a szak­ma. Elgondolkodik, aztán így vála­szol.- Természetes, ugyanúgy ha­talmas a változás, mint bármi­ben. Az öt évvel ezelőtti tudás manapság olyan, mintha nem is lenne. Aki egy-két évtizede vég­zett, ma olyan újdonságokkal ta­lálja magát szemben, hogy szinte mozdulni sem tud. S ma már so­kat számítanak az igények is. Abban megegyezünk, hogy bárkinek lehet extraigénye, csak akkor érvényesítheti, ha van hozzá pénze. Viszont az is tény, hogy számosán vannak olyanok, akiknek viszont sokkal több a pénzük az átlagosnál, az igényük csupán a csicsásságig terjed. Ez­zel kapcsolatban említi.- Eddig életem során legalább tízezer családi háznak készítet­tem el a gázfűtési terveit. Igaz, le­het, hogy sokan emlegetik a ro­konságomat ezért, mivel igen­csak megdrágult ez a kényelmes energia. Azzal meg csak most kezdünk foglalkozni, hogy mi­ként lehetne az energiával taka­rékoskodni, a házakat szigetelni. Sokan jelentkeznek már az iro­dánál, hogy segítsünk a Széche- nyi-terv pályázati anyagát elké­szíteni az elviselhetőbb árú me­legvíz-szolgáltatás, a fűtési re­konstrukció érdekében.- Elkalandozunk, mondana valamit a kitüntetéséről?- Szívesen, hiszen melyik em­ber nem szól arról örömmel, ha elismerést kap. Az „Év mérnöke” díj számomra azért nagyon ked­ves, mert valójában életműdíj. S azért tartom nagyon becsesnek, mert ezt nekem a szakma képvi­Braun József ■ selői, a kollégáim adták, ami na­gyobb érték attól, amit kaptam hozzá.- Azt mondja életműdíj, talán a visszavonulás gondolatával foglalkozik? A mellettünk lévő iroda nyi­tott ajtaján bemutat a helyiségbe, ahol hárman dolgoznak. - Odaát az ifjúság dolgozik már. Egyik fi­am velem dolgozik a szakmá­ban, a kisebbik Helsinkiben in­formatikus mérnök. Nekem már sok a napi tizenkét, tizennégy órai munka. Kikapcsolódásra ke­vés idő jut. A heti munka után a baglyasi telkünkön, amelyet én csak robotteleknek hívok, mert pihenés helyett mindig találok valami elfoglaltságot.- Minden „lazítást" megtagad magától? Mosolyogva tiltakozik.- Na nem, van azért szenvedé­lyem is. Az utazás, a kirándulás. Tagja vagyok a Tájak, Korok, Múzeumok mozgalomnak, ami jó lehetőségeket kínál a kultúrák iránt érdeklődő embereknek. Ta­valy jártam Szevasztopolban, vé­gigutaztam Ukrajnát, megnéz­tem a Vereckei-hágót. Persze a hazai tájakat sem hagyom ki. Ezeken a kirándulásokon a csalá­dom is részt vesz. Nagyobbik fi­amnál lévő három unokánk kü­lönösen örül a közös országjá­rásoknak.- Elégedett ember?- Igen Úgy vélem, ha egy em­ber ismeri saját maga lehetősége­it és korlátáit, jól értékesíti ta­pasztalatait, akkor mi más lehet? PÁDÁR ANDRÁS A Hírlap postájából A Pf. 96 ■ A Hírlap postájából - az olvasók fóruma. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a beküldött leveleket rövidítve, szerkesztve közölje. A közölt levelek tartalmával a szerkesztőség nem feltétlenül ért egyet. Velencei karnevál Tarjánban A vezetők már itthon feltették a maszkot Becsülettel, ne fegyverrel! Tisztelt Miniszter Urak és Képviselők! Aggódó szavak, vigyázó szemek Csodálatos érzés újszülöttet világra segíteni - A pásztói Margit Kórház az Azért ragadtam tollat hosszú idő után, mert szeretném az olvasók elé tárni a Nógrád egyik szombati számában kétoldalas cikkben kö­zölt utazás hátterét. Kérem, úgy ol­vassák, mint egy szülő levelét, kér­déseit pedagógusokhoz, edzők­höz, sportvezetőkhöz és főleg poli­tikusokhoz. A Gagarin iskola 5-6. osztályos csapata - akik a Salgó Öblös színei­ben is versenyeznek - megnyerte a Pepsi Kupát. Éz többször megjelent az újságban is. Vele nyerte a kis fo­cicsapat a jogot a Milán-Juve mér­kőzés megtekintésére. Ez idáig szép dolog. Jött a felbuzdulás: eb­ben a csapatban 3 korosztály ját­szik együtt, megérdemlik, vigyük el mindnyájukat a mérkőzésre ju­talomból. El is kezdte szervezni a város alpolgármestere az utat. Ez is igen szép kezdeményezés. A Gagarin iskolában ezer gyerek előtt, iskolagyűlésen kiszólították a bővebb csapatot, s igazgatói dicsé­ret mellett nyilvánosan beígérték a „kis” csapat mellett még 5 gyerek­nek, hogy ebben a csodálatos uta­zásban lesz részük. Köztük volt az én nyolcadikos fiam is. A gyerek két hétig ebben a láz­ban égett. Nagyon örült. A félmon­dat: „Nemsoká Velencében pizzá- zunk!” - naponta jó párszor el­hangzott. Ennél több hír nem jött az útról, ezért két nappal az indulás előtt felhívtuk a gyerekeket jelenleg kormányzó sportvezetőt, a Salgó Öblös vezetőjét, tud-e valamit az útról, mennyi pénzt kell váltani stb., hiszen a gyerekek edzője be­teg és senki nem szólt a szervezés­ről. Ekkor közölte a sportember, hogy a fiam nem utazik. Nagy po­fon, döbbenet. Miért? Kérdezzem az alpolgármestert, ő a szervező, ő szerezte a szponzo­rokat. De hát ő, a sportvezető is ott volt azon a bizonyos iskolagyűlé­sen, és nem cáfolta: 5 gyerek része­sül a jutalomban! Részesült is négy. Az ötödik már nem fért be. Ritka, hogy ember embert így meg­alázzon. De komoly felnőttek, gye­reket??! Mindenkit felkerestem sze­mélyesen, s számomra az alábbi okokra derült fény: Az edző: - Nem volt ott az isko­lában, nem tudhatta az elhangzott létszámot, tőle korosztályosán kér­ték, hogy otthon, papíron válogas­son be négy gyereket. Az nem volt szempont, hogy némelyik gyerek 34-szer edz, versenyez harmadi­kos kora óta a Gagarin színeiben, néhány meg egy éve igazolt, pl. a Domyayból. Ő választott. A sportvezető: - Elhamarkodot­tan, minden felelősségérzet nélkül elhúzta a mézesmadzagot a gyere­kek orra előtt. Kijelentését, hibáját nem vállalja fel. A politikus: - A nagyszerű ötle­tet, amivel a kezdeményezést indí­totta, sikerült a visszájára fordítania. Egy 16 fős kisbuszra mindössze négy gyerek fért fel, akikért indult az egész kezdeményezés. Kinek kellett a hely? Azoknak a szponzo­roknak, akik pénzzel, százezrekkel hozzájárultak a költségekhez. Ilyen például: a hőszolgáltató, mert ott egy vezető is szülő. A megyei lap, mert képes riport készült (ez leg­alább reklám!). És szülők, vállalko­zók, akik fizettek vagy nem fizettek, mindenesetre utaztak, mert az egy­személyi felelős vezető így látta jó­nak és becsületesnek. Az igazgatónő: - Aki nem állha­tott ki a gyerekért mert - ezek sze­rint - nem elég a pedagógiai jártas­sága. Nem igazán vették kérdőjele­it figyelembe. A gyerekek, a csapattársak, ba­rátok sem értették, miért hagyták ki közülük a középpályást. De szólni ők se mertek. Mind a mai napig csak egy dologra vártam - hiába. Hogy a fentiek közül végre valaki leveszi a farsangi álarcot, odamegy a fiamhoz és azt mondja: „Ne hara­gudj, öreg, hibáztunk...” ______________HAQYNÉ H. OVŐBOY1 S algótarján Egy szervezett kirándulás alkal­mával, amely március másodikén volt, sikerült bejutni a Parlament­be, vagyis az Országházba. Csodá­latos gyönyörűségben volt ré­szünk. Nagy figyelemmel hallgat­tuk az idegenvezetőt, amint tájé­koztatott bennünket. Elmagyaráz­ta, melyik szobor mit ábrázol a ré­gi, igazi magyarokról és azt is, me­lyik miniszter hol foglal helyet a bársonyszékben. Már meggyőződ­tünk róla és láttuk, hogy miért har­colnak egymás ellen a hatalomra jutásért. Vajon elgondolkoznak-e azon, hogy azok az emberek, akik őket odaültették, milyen kemény munkával keresik a mindennapi kenyerüket és azokra a nyugdíja­sokra, akik valamikor sok kommu­nista műszakot dolgoztak azért, hogy ingyen iskolázhassanak az urak? Bizony, mikor azon a három kilométeres szőnyegen végigsétál­nak, télen a melegen, nyáron a hű­vösön a harmincnégy karátos aranypalotába és mi nyugdíjasok sokan három évben nem kapunk annyit, mint ők egy hónapban. A Parlamenttől nem messze van egy iskola, éppen kint voltak a gyerekek a szünetben, ahogy el­mentünk mellettük. Két mezítlá­bas embert láttunk a közelükben, ana vártak, hogy a gyerekek vala­mi élelmet eldobjanak. Az egyik­nek sikerült felvenni egy darabkát a földről, de nem verekedtek össze rajta. Lehet, hogy valamikor azok az emberek is hozzásegítették Önö­ket ehhez a jóléthez. Úgy érzik, csak a gazdagokra van szükség a hazának, mert lassan már a kór­Az élet sokkal bonyolultabb, mintsem azt tizenegy-néhány tan­tárgyba be lehetne suvasztani. Az iskola egyik küldetése, hogy az életre készítse fel a fiatalságot. Va­lószínű erre is gondoltak Szécsényben, a Körösi Csorna Sándor Gimnázium és Szakközép- iskolában, amikor az elmúlt hét végén az - egészséges táplálkozás - jegyében összejövetelt szervez­tek a diákság részére. Milyen egy reformkonyha, mit jelent az egészséges táplálkozás? házban sem lesz helye a munkás- embernek és a kisnyugdíjasnak. A Szent Korona nem került mél­tó helyére, mert amikor Szent Ist­ván felajánlotta a Szűzanyának, ezzel az énekmondással: „Óh kegyelemnek rózsája, tiszta fürdője, Ne hagyd Magyar nemzetünket elcsüggednie, Mén Szent István reád bízta Koronáját felajánlla, Míg magyar lesz igaz szótő, ne hagyd d őket!” Amit láttunk a tévében, azt a sok összevissza hazugságokat, vi­selkedéseket, sikkasztásokat és pénzpazarlást, erre egy becsületes, igazi magyar ember nem volna ké­pes! Csak fel kellene tekinteniük, mikor üléseznek, azokra, akik a népért áldozták életüket és Mátyás király igazságára, akikkel körbe van véve a tanácstermük. Március harmadikán cseng a te­lefon, fölveszem és egy nő kérdezi tőlem, helyeslem-e azt, hogy a mi­niszterek és a képviselők fegyver- tartással rendelkezzenek. Én azt mondtam, hogy nem, ne fegyverrel védjék magukat, hanem becsülettel! Mert velünk nem tud­ják azt elhitetni, hogy a rengeteg pénzrablást csak egyszerű embe­rek követik el. Hiába van fegyver a vagyonőröknél, kommandósok­nál, napról napra megtörténik a rablás. En úgy ítélem meg az egész rendszert, mintha a hároméves dédunokámat beleállítanám a pa­pája negyvennégyes csizmájába és sürög-forog, de sehová nem halad! ______________EOOOmAJOMdi K arancsberény Énről Frischné Szeredai Emese vé­dőnő tartott előadást. Hogy ne csak a szavak táplálják az elmét, hanem a kalóriaszegény falatok is a testet, arról Frischné Szeredai Emese, Gyarmatiné Rostás Ida tanárnő, a rendezvény főszervezője és Györki Marianna tanárnő gondoskodtak. Az általuk készített valamennyi étel receptjét a diákok, az érdeklő­dő felnőttek megkapták. A rendez­vény költségét az intézmény pályá­zati pénzből biztosította. _______________________tz.r. e lső munkahelyem. Annak idején megkapó volt az itteni légkör, kis kórház lévén csalá­dias a hangulat és több a fel­adat - emlékezik az érettségi megszerzése utáni első benyo­mására Hanka Krisztina, a pásztói kórház szülészeti osz­tályának szülésznője. Azóta naponta vonatozik Apcról munkahelyére.- Az első benyomásaim na­gyon kellemesek voltak. Négyen, öten, vagy hatan voltunk az osztá­lyon. Repi néni, Rózsika és Szakolczainé főnővér segítségét mindig magam mögött éreztem. Nagyon szép érzés újszülöttet vi­lágra segíteni. Én ajándéknak te­kintem a munkámért, erősíti ben­nem, hogy jól választottam.- A hölgyek közül melyik kor­osztály tagjai visehk nehezebben a szülést?- Ezzel kapcsolatban nincs ilyen megfigyelésem, hirtelenjé­ben csak benyomásaimat közöl­hetem. Általában a túl fiatalok, a 18 és 20 év közöttiek. Akik részt vesznek a kismamákat szülésre felkészítő önkéntes tanfolyamon, azok jobban viselik, mert ismerik a szülés lefolyásának minden mozzanatát. Most is van ilyen tanfolyam, amit én nagyon hasz­nosnak tartok. Hanka Krisztina az érettségi után került a gyógyító intézmény­be. Bizonyos idő után a kórház vezetése beiskolázta a szülésznő­képzőbe.- Miből érzi, hogy elismerik munkáját?- Naponta dicséretet kapok a kollégáktól, a főnökömtől, dr. Éles János főorvos úrtól. Mellette nagy biztonságban érzem ma­gam. Határozottan adja ki a fel­adatokat, hallgat véleményemre. Csoportos munkában tudjuk kö­zösen megoldani a felmerülő gon­dokat. Nemcsak én, hanem kollé­gáim is nyugodtak, mert szakma­ilag magasan képzett igazgató-fő­orvosunk képes megoldani a leg­váratlanabb, legkomplikáltabb tennivalókat.- Nincs szándékunkban önt bármilyen formában provokálni, mégis megkérdezzük: az igazgató jó tulajdonságait ismertetve talán akad olyan, amit gyenge oldalára írna?- Mindenkiben megbízik, ez­zel sajnos, vannak, akik visszaél­nek.- Milyennek látja az egészség­ügy jelenlegi helyzetét?- Az elmúlt évek egészségügyi politikája kellemetlen nyomot ha­gyott bennem. Sem engem, sem kollégáimat közel sem becsültek meg úgy anyagilag, ahogy tudá­sunk, felelősségünk megérdemel­né. Ha nem tartanám hivatásom­nak a szülésznői pályát, nem csi­nálnám. Másképp ezt a munkát nem lehet jól elvégezni.- Miként érzi magát munkahe­lyén, megosztaná velünk jövőbeni elképzeléseit?- Köszönöm, elvagyok. Most is tanulok. Az egészségügyi mene­dzserképzőre járok Budapestre. A költségeket magam fizetem. A 13. havi béremet kiegészítve elég lesz a tanfolyam árára. Ez a posztgraduális képzés még bele­fér időmbe. Jól lenne olyat tanul­nom, amit eddig még nem sike­rült megszereznem. Egy kicsit előbbre kívánok haladni. Úgy ér­zem, ehhez megvan az adottsá­gom, a képességem.- A különböző országos hír­adások arról szólnak, hogy több gyermek születik, mint a korábbi években. Igaz ez Pásztó vonzás- körzetében is?- Igen, ez nekünk is jó. Az első csodálatos élményem, amit a kis­baba napvilágra segítése jelentett, azóta is minden gyermekáldásnál elfog.- Régi beszédtéma: otthon, vagy kórházban szüljön a kisma­ma.- Otthon semmiképpen. A kórházban mindent megkap, ami ilyenkor szükséges, beleért­ve az orvosi felügyeletet is. Ezen­kívül amennyiben igényli, akár a férj, akár az édesanya, együtt le­hetnek a szülés alatt - válaszolja, miközben gyakran a szomszé­dos szülőszobába tekint, a nagy üvegablakon keresztül, ahol a szülés megindulását várja egy vajúdó kismama. Mellette védő- felszerelésben van édesanyja, aki aggódó szavaival, vigyázó sze­meivel türelmesen tóséri lánya minden mozdulatát. ______________________V. K. E gészséges életmód

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents