Nógrád Megyei Hírlap, 2001. március (12. évfolyam, 51-75. szám)

2001-03-12 / 60. szám

$■ •* *4r 4c % sjt 4c * % * *.% 4= 4c * ójc 4c *■£ 4c •*’ 4­2001 . március 12., hétró Szeretettel köszöntjük GERGELY nevű kedves olvasóinkat! A Gergely görög eredetű név, jelentése: éber. Védöszentje Nagy Szent Gergely pápa (604). Az orto­dox és a görög katolikus naptár szerint ez a nap Szent Teofánisz hitvalló napja. A Nap kél: 6.03 órakor, nyugszik: 17.45 órakor. ÜGYELETES SZERKESZTŐ: RIPORTER: Faragó Zoltán Hegedűs Erzsébet : (32) 416 - 455 Ma 55 éves Liza Minnelli Oscar-díjas amerikai színész­nő, énekesnő, aki 1946-ban Los Angelesben született. Világsi­kert aratott egy éjjeli klub éne­kesijeként a Kabaré 1971 c. musicalban. További sikeres filmjei közül említjük: Lucky Lady, New York - New York és a Bombasiker címűeket. 110 esztendeje, 1891. márci­us 12-én született Budapesten Polányi Mihály magyar szárma­zású angol kémikus. Elsősor­ban a folyadékok kémiájával foglalkozott, s róla nevezték el az abszorpciós potenciál kiszá­mítására vonatkozó képletet. 120 éve, 1881-ben ezen a na­pon született Szalonikiben Kemál Atatürk („a törökök aty­ja”), katonatiszt. Hazája felsza­badító harcának (1919-1923) vezetője, a köztársaság első el­nöke. Nevéhez fűződik az ország modernizálása és a társadalmat jelentősen átalakító reformok hosszú sora. Várható időjárás: ELŐREJELZÉS NÓGRÁD I MEGYE TÉRSÉGÉRE A párásság gyorsan megszűnik, kitisztul az idő. Sok napsütésre lehet számítani. Bár időnként megnövek­szik a felhőzet, eső nem várható. Megélénkül, időnként megerősödik a déli, délnyugati szél. Kora délutánra 13,14 fokig emelkedik a hőmérséklet. Közlekedésmeteorológia Jók a közlekedés meteorológiai feltételei. Folytatódik a meleg­fronti hatás. Fejfájás, nyugtalan­ság jelentkezhet. Készítette: m lloZ IIIIIIIIIIIIHIIIIIIIIIIIIIIIUlflIIIIIIIIIIIIHIIIIIIIIIII Salg(6lillir|ÉM ApolM, 15.30, 17.45 és 20 órától: Blöff. Feliratos amerikai film. ApoIM Káiamim» 16.30 és 18.30 órától: Csak 16 éven felülieknek! South Park. Feliratos amerikai film. lalliSSIlgpiirilMiilil MuMbíIl nagyteremben - 15.30, 17.45 és 20 órától: 102 kiskutya. Színes, szinkr. amerikai film. Új teremben - 15 és 17 órától: A Grincs. Amerikai filmvígjáték. 19 és 21 órától: Shaft. Színes amerikai akciófilm. MilMak IKliIütiíúa 18 és 20 órától: Lövés utáni csend. Színes történelmi film. Március 9-i Kenő nyerőszámok 2 3 4 5 7 10 13 IS 21 31 32 37 42 46 62 64 70 75 77 78 Március 10-i Rend nyerőszámok 3 6 19 20 22 29 33 36 37 42 43 45 47 52 53 60 62 68 69 80 A CITROEN újabb nyerő dobása! 15%-os kezdőrészlet vagy kamatmentes finanszírozás* ‘Ajánlatunk a készlet erejéig, a 2000. évi modellekre érvényes. Az Ön márkakereskedője: HAJAS AUTÓ Kft. 3100 Salgótarján, Bajcsy-Zs. út 73. Tel: 32/422-929 CITROÉN % % 4c ík 4c 4í % 4c 4):% 4? 4< % 4' 4c -y. 4c 4:4c: t MI VÁR MA ÖPÍRJE ? Hír tsxki Rádió* és teievíziómtísor-ajánlat Rádió F0CUS az FM 100.4 MHz-en: 0 - 24 óráig & Halak (II. 21-III. 20.) Még a Nap a Halak jegyében jár. A bolygók nem igazán jóindulatúak, csupán az ura- lomban lévő Uránusz van jó kozmikus helyzetben. Semmilyen óvatosság nem tekinthető túlzásnak. gvj Kos (III. 21-IV. 20.) Pénzügyei igen kedvezően alakul­ja nak, nem sújtják komolyabb kiadások. Vitás, peres " ügyeket kerüljön. A Vénusz kedvező szögbe kerül a Marssal, és ha akarja, örömökben lehet része. Bika (IV. 21-V. 20.) Sokra képes saját erejéből, de most dQ* valahogy nem igazán boldogul. Alapvetően jó a hangu- lata és a kondíciója is. Optimizmusát senki és semmi nem kezdheti ki. Munkájában örömét találja. m © Ikrek (V. 21-V1.21.) Kerüljön el minden vitát, veszeke- llll dést, legfőképpen a peres ügyeket. Hivatásában komoly döntés előtt áll. Szerelmi életében konfliktusok adód­nak. Most a halogatás hasznos taktika. «a Rák (VI. 22-VII. 22.) A Hold után most a Vénusz a leg- JBÍ, fényesebb égitest az esti égbolton. Fantáziadús szerető- ként nem csupán kapni akar, de tud adni is. Nem cso­da, hogy az ellenkező neműek ennyire odavannak Önért. && Oroszlán (VII. 23-VIII. 23.) Anyagilag ingatag ugyan, W® de befektetései nem vesznek kárba. Gyorsan intézked- hét sorsdöntő kérdésekben is. Gondolkodásra és az ed­dig tisztázatlan ügyek intézésére alkalmas ez a hét. j®. Szűz (VIII. 24-IX. 23.) Anyagi ügyei üzlettársaitól erő- ÁJfa. sen függenek. Jól teszi, ha hallgat rájuk, azonban nem biztos, hogy az érzelmeit bárkinek kiteregetheti, mert titkai nem sokáig maradnak titkok. a. Mérleg (IX. 24-X. 23.) A hivatása nagy figyelmet igé- nyel. Ne feledkezzen meg bizonyos részletkérdésekről. Valami olyan dologban áll a pénze, ahonnan nem ép­pen most alkalmas kivenni a vagyonát, a», Skorpió (X. 24-XI. 22.) Hivatalos teendői már nem ha- laszthatók tovább. Gondolja át reggel, elindulása előtt, hogy mi az igazán fontos, s ne akarjon túlságosan sok dolgot végezni ma, mert annak könnyen kapkodás és ideges­kedés lehet a következménye. Nyilas (XI. 23-XII. 21.) Nagyobb hangsúlyt kapnak a hivatalával kapcsolatos rendezvények, értekezletek. Céljait lassan éri el, de ne kapkodjon, nem érdemes sür­getni a dolgokat. Úgy látja, hogy már a vízcsapból is a pártpo­litika folyik. ííx. Bak (XII. 22-1. 20.) Kímélje egészségét és legyen na- ‘fJ§L gyón óvatos a közlekedésben. Mélyedjen munkájába, s ** ha boldogulni szeretne, fogadja el a jó tanácsokat és se­gítséget. Örömöt okoz az otthon, a család. a Vízöntő (1.21-H. 20.) Mások helyett kénytelen áldoza- JmR) tokát hozni, értük kell kiállnia. Annak határozottan örülhet, hogy pénzügyekben nagyon szerencsés lesz. Szívesen fogad vendégeket otthonában, tje sjcsjc ■*. ;$:.i*.'4c4Í 4 £ 4í % 4c % 4 i^4c4'4c:4:4c4>4:4t 4:'4? #■ ót * M ■Jé KOSSUTH Óránként: Hírek. Időjárás. 4.33 Hatá­rok nélkül. 5.00 Reggeli krónika. 5.39 Falurádió. 6.00 Krónika. Sport 6.30 Gazdaság. 7.00 Krónika. Sport 8.00 Krónika. Sport. 8.19 Mindennapi tu­domány. 9.04 .Napközben. 11.04 Szonda. 11.35 Örkény István: Egy­perces novellák. 12.02 Déli krónika. 12.40 Ki nyer ma? 12.50 Törvény­könyv. 13.05 Vendég a háznál. 13.20 Ortodox vesperások Szent József ünnepének vigíliájára a 17. század­ból. 13.30 Vallási műsor. 14.04 Klasz- szikusok mindenkinek. 14.35 Tetten ért szavak. 14.45 Közönségszolga­lat 14.55 Irodalmi músorajánlat. 15.05 Szóljon hozzá! 15.55 Biztonsá­gi öv. 16.00 Délutáni krónika. 16.20 Hasznos tudnivalok.T6.2512 rádió 7 nyelven. 17.05 Pénz, piac, profit 18.00 Esti krónika. 19.05 Sportvilág. 19.30 Esti mese. 19.40 Kallós Zoltán: Ez az utazólevelem 1.20.04 Élő nép­zene. 20.30 Határok nélkül. 21.05 Ért­sünk szót! 21.45 Tetten ért szavak. 21.55 Szóló. 22.00 Késő esti krónika. 22.30 Régiók. 23.00 Hírek. Kenó. 23.04 Lemezmúzeum miiui ....— 5 .55 Körzeti magazinok. 9.00 Nap­közben. 18.30 Nemzetiségi műsor. 23.00 A BBC magyar műsora PETŐFI 4.30 Hírek. Időjárás. 4.32 Hajnali dal­lamok. 5.00 Hírek. Időjárás. 6.00 Hí­rek. Időjárás. 6.03 Krvánságreggel. 6.30 Hírek. Időjárás. Sport Közleke­dés. 7.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés. 7.30 Hírek. Időjárás. Sport Közleke­dés. 8.00 Hírek. Időjárás. 8.45 Sport- reggel. 9.00 Petöfi-délelőtt 9.01 Hír- percek. 9.50 Apró-cseprő. 10.10 Dél-, előtti vendég. 10.38 Kallódók. 10.50 Gordiusz-plusz. 11.00 Hírek. 11.05 Sporthírek. 11.38 Zöldjelzés. 11.40 Korkérdés. 12.00 Jő ebédhez szól a nóta. 13.00 Verkli. 13.01 Hírek. Időjá­rás. Közlekedés. 13.50 Vízállásjelen­tés. 14.X Kívánságműsor. 15.X Hí­rek. Időjárás. Közlekedés. 17X Ház­tól házig. 18.01 Kölyökrádió. 18X Gordiusz-játék-tér. 19.00 Hírek. 19.04 Unikum. 20.00 Váltóhang. 21X Hí­rek. 21.04 A zene varázsa. 22.00 Szál­kák. 23.00 Hírpercek. 23.15 Visszaját- szás. 24.00 Éjfél után... 5.42 Hajnali gondolatok 5.45 Agrárvilág 6.00 Ma reggel 6.30 Körzeti híradók 8.30 Mindent a szerelemért 9.25 Ezredforduló 9.35 Naprakész magazin 10.10 Jogunk van hozzá! 10.50 Négyzetméter 11.35 Iz-leíő 11.45 Sajtóklub 12.00 Híradó délben 13.00 Roma magazin 13.25 Domovina 13.58 Hírek. Időjárás 14.00 A ml kis családunk (24.) 14.55 A régi-új Pápa 15.50 Ezredforduló 15.58 Hírek. Időjárás 16.00 Magyar Ház 16.25 Összhang 16.35 Egyházi törvénymódosítás 16.45 Maradj velünk! 16.55 Tanuljunk Európát! 17.25 Seregszemle 17.50 Alaphangok 18.00 Híradó hatkor 18.20 Szerelmek Saint-Tropez-ban (31.) 19.15 Világhíradó 19.30 Híradó este 20.00 Millenniumi mesék 20.30 112 (bűnügyi magazin) 21.10 Mi? Mennyi? Miért? 21.40 112 extra 22.00 Híradó este. Időjárás 22.10 Aktuális 22.30 Théma 22.40 Alaphangok 22.50 Fogadóóra 23.20 TS - Bajnokok Ligája Magazin 0.10 Ezredforduló 8.30 Delta 9.00 Rajongó 9.30 A Film és... 10.20 Világvédett lehetne 10.30 Tv-klinika 11.00 Alternatív Magyarország 11.30 Az Európai Parlament 12.05 Wagner (10/5.) 13.00 Híradó délben 14.00 Parlamenti napló 15.00 Zenebutik-Zenehíd 15.55 Iskola utca 17.25 Médiamix 18.00 TS - Futballhétfő 19.40 Tévétorna Norbival 19.45 Esti mese 20.00 Világhíradó 20.15 Híradó este. Sport 20.45 „Vasfüggöny” (dok.-f.) 21.45 Ponyvalevél (norvég film) 23.05 Tudósklub 0.05 Nikodémusok órái h2 5.50 Jó reggelt, Magyarország! 9.00 Stefanie 9.50 Party Tv 10.45 Közvetlen ajánlat 11.45 Reggeli gondolatok 11.50 Magyar történelmi arcképcsarnok 11.55 Csupa-csupa élet 12.20 Családban marad (am. vígjátéksorozat) 12.55 Verseny a lejtőn (amerikai film) 14.45 Xena 15.30 Milady (argentin sorozat) 16.00 Ramóna (mexikói sorozat) 16.45 Acapulco szépe (mexikói sorozat) 17.10 Fiorella (perui sorozat) 18.00 Maria Isabel (mexikói sorozat) 18.30 Tények (hírműsor) 19.00 Most vagy soha!- Multimilliomos 19.45 Gyerekszáj 20.00 Vad angyal (argentin sorozat) 20.30 JAG- Becsületbeli ügyek (amerikai krimisorozat) 21.30 Forró nyomon 22.25 Jó estét, Magyarország! 23.05 Az én mozim folytatódik 24.00 Veszélyes küldetés (am. akciófilm-sorozat) 0.50 Színkép DUNA TV 5.30 Indul a nap 8.40 Heti hírmondó (ism.) 9.15 Elfeledett tájakon 9.45 Mozart: Figaro házassága 10.10 Egy század emlékezetes pillanatai 10.35 Az időgép (12/5.) 11.05 Klasszikus repülőgéptípusok (4.) 11.30 Emlékképek (ismétlés) 11.50 Híradó 12.00 Váltó 12.15 Duna-sport (ismétlés) 12.55 Tálentum (ismétlés) 13.25 Szombathelyi-Egyletek koszorúja mozgóképekben 14.05 Dzsungeldili (26/1.) 14.30 Mátrai múzsa 15.00 Rendhagyó történelemóra (ism.) 15.40 Magyar történelmi arcképcsarnok (ism.) 16.00 Kalendárium 17.50 Ezredforduló 18.00 Híradó. Sport 18.30 Mesefilm 18.55 Hej... helyes beszéd! 19.00 Mozgókép 19.30 Capitaly (dok.-film) 20.45 Zorán- Az elmúlt 30 év 21.00 Híradó. Sport 21.35 Sziget 22.35 Psyché (magyar film-2/1.) 0.20 Ezredforduló (ism.) TtsttT KLUB 6.30 Reggel 8.55 Joker 9.05 Receptklub (ismétlés) 9.20 Tiltott szerelem (9.) 9.45 Titkok és szerelmek 10.35 Top Shop 11.30 Delelő 12.30 Receptklub 12.55 Joker 13.00 Híradó. Déli kiadás 13.20 Kavalkád 13.40 Második csók (41.) 14.05 Helene és a fiúk (159.) 14.35 SeaQuest DSV (41.) 15.25 Paula és Paulina (41.) 16.10 Joker 16.15 Terra Nostra (50.) 17.10 Joker 17.15 Híresek és gazdagok 17.40 Maria (41.) 18.30 Híradó. Esti kiadás 18.55 Legyen ön is milliomos! RTL Klub, 2025: Nindzsa kö­lyök - Kalifomeba utazik fekete­öves karatebajnok testvérével a ti­zenhárom éves Kevin Ryan. A nagybátyjukhoz, Bob bácsihoz igyekeznek. A rokon alkoholista, kisstílű szerencsejátékos, ráadá­sul hatalmas összeggel tartozik a helyi maffia egyik vezérének. Sen­ki nem adna egy lyukas garast se az életéért. Tudja ezt a nagybácsi is. Amikor már minden veszni lát­szik, a két gyerek és a legendás karatebajnok, Don Wilson a bajba­jutott segítségére siet 19.25 Fókusz 19.55 Barátok közt 20.25 Nindzsa kölyök (amerikai akcióvígj.) 22.00 Las Vegas- A bűnös város (6.) A tökéletes hasonmás 22.45 Autómánia 23.15 Híradó Késő esti kiadás 23.30 Norm-show (am. vígjátéksorozat) 0.20 Fókusz (ismétlés) HB0 6.30 A Thomas Crown-ügy 8.25 Hollywoodi csemegék Képernyőről a vászonra 8.50 A suttogó 11.35 Maffia! (am. vígj.) 13.05 Újra a régi (amerikai románt, vígj.) 14.45 Zabolátlan szeretők (amerikai vígjáték) 16.20 Hazugságok labirin­tusa (am. bűnügyi vígj.) 18.00 A léc hátán is megél­nek (am. kalandfilm) 20.00 10 dolog, amit utálok benned (feliratos amerikai vígj.) 21.40 Mozi! Mozi! Mozi! 22.05 Zsaruszerencse (amerikai krimi) 23.50 A vándor 1.25 A Thomas Cown-ügy 3.15 Harag (lengyel thriller) 4.35 54 (amerikai zenés film) TARJÁNI TV 18.10 Hírek 18.20 Háttér - József Attila vers- és prózamondó­verseny 18.35 Szevasztok 18.45 Csendes percek 19.05 Rendőrségi fórum 20.05 Hírek 20.15 Háttér 20.30 A kis vadóc (norvég film) NÚfMÉÉUP BALASSAGYARMAT, BÁTONYTERENYE, PÁSZTÓ, RÉTSÁG. SALGÓTAJUÁN, SZÉCSÉNY VÁROSOK ÉS KÖRNYÉKÜK NAHIAHA Kiadja: Nógrádi Média Kiadói Kft. Felelős kiadó: KOPKA MIKLÓS ügyvezető igazgató. Szerkeszti: a szerkesztőbizottság. Felelős szerkesztő: DR. CSONGRÁDY BÉLA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Salgótarján, Erzsébet tér 6., Postafiók: 96. Szerkesztőségi telefon: 32/416-455, telefax 32/312-542. Kereskedelmi igazgató: PLACHY GYÖRGY. Hirdetési és terjesztési csoport telefon: 32/416455, fax.: 32/311-504. Balassagyarmati szerkesztőség: Bgy. Kossuth út 15. Tel.: 35/301-660. Az előfizetők részére Salgótarján vonzáskörzetében a Célvonal Kft.ftel.: 30/9433-548,30/9951-279), Balassagyarmat és Pásztó vonzáskörzetében a Karton Kft. (tel.: 30/34-70-864, 32/475-727) juttatja el a lapot. Terjeszti a BUVIHIR Rt. és a kiadó saját terjesztési hálózata. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál, a balassagyarmati szerkesztőségben, a hírlapkézbesítőknél és átutalással a KHB Rt. 10400786 07804984 00000000 számú számlájára. Előfizetési díj egy hónapra 895 Ft, negyedévre 2685 Ft, fél évre 5370 Ft, egy évre 10 740 Ft. Nyomtatás: Egri Nyomda Kft. Felelős vezető: vezérigazgató. HU ISSN 1215-9042. * Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulná ahhoz, hogy azok felhasználásával a Nógrádi Média Kiadói Kft. az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft, az Axel Springer-Magyarország Kft., a Harlequin Magyarország Kft., a Hungaropress Sajtóterjesztő Kft. előfizetéses megrendelését teljesítse, azok akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívja a figyelmet. Az újság a • • • •• 9 P AIM OA szerkesztőségi rendszerrel készült.

Next

/
Thumbnails
Contents