Nógrád Megyei Hírlap, 2001. március (12. évfolyam, 51-75. szám)

2001-03-12 / 60. szám

2001. MÁRCIUS 12., HÉTFŐ HAZAI Nógrád Megyei Hírlap - 5. oldal KORKÉP Már kordában a Tisza Nem várható újabb kitelepítés TISZA ytmmtm OPstcu jpg*'' Tstíítóvj o Itaifitásv i<S7?»arcn ,| $» ittfKtt KgMYe Budapest - Nyíregyháza A Tisza által elöntött beregi területeken immár egyszerre folyik a védekezés, a fertőtle­nítés és a helyreállítás. Tivadarban hypóval, illetve klór- mésszel fertőtlenítették az utakat, majd két locsolókocsival végigmosták a települést, ahova már minden koráb­ban kitelepített lakos visszatért. A vé­delmi bizottság elnöke elmondta, hogy Orbán Viktor miniszterelnökkel az éjszaka folyamán gyalog végigjár­ták Tákost és Csarodát, amely falvak a legtöbb vizet kapták, és ahol több ház is összedőlt. Helmeezy László kérte a tiszántúli áram- és gázszolgáltatókat, hogy ahol lehet, kapcsolják vissza az áramot, illetve a gázszolgáltatást. Tovább folytatódik az apadás a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei folyó­kon, a Tisza az országhatáron fekvő Tiszabecstől Tivadarig már a medré­ben folyik. A Tisza Tiszabecs és Zá­hony közötti szakaszán, valamint a Szamos és a Kraszna torkolati szaka­szán továbbra is rendkívüli árvízvédel­mi készültség van érvényben 205 kilo­méter hosszúságban. A Tisza és mel­lékfolyói 477 kilométer hosszú védvo­nalán harmadfokú, 594 kilométeren pedig másodfokú a készültség. Mind a Tisza, mind pedig a Bod­rog tovább árad Borsod-Abaúj-Zemp- lén megyében, ám a gátak egyelőre jól bírják a megterhelést, és vélhető­en kitelepítéseket sem kell elrendelni a térségben - hangsúlyozta vasárnap az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság. A Tisza Balsa térségé­ben tetőzik, Tokajnál hétfő hajnalra várják a tetőzést 850 centiméter kö­rüli vízállásnál; ez alatta marad a va­laha mért legmagasabb szintnek, amely 928 centiméter volt. Átmeneti családi otthonok Az intézmények nem helyettesíthetik a hajléktalanszállókat A napokban Pest megyében megnyitott, csa­ládok számára fenntartott átmeneti otthon­nal immáron hatvanháromra nőtt hazánk­ban az ilyen célokat ellátó intézmények szá­ma. Ezek közel egyharmada található a fővárosban. A Szociális és Családügyi Mi­nisztérium (SZCSM) adatai szerint a csalá­dok átmeneti otthonainak kétharmada nem felel meg a gyermektörvény előírásainak. Budapest ______ Mint azt Drosztmémé Kánnai Magdolna, az SZCSM Gyermekvédelmi Főosztályának cím­zetes tanácsosa lapunknak elmondta: a ma­gyarországi intézmé­nyek jelentős részét haj­léktalanszállókból alakí­tották ki, ami az elhelye­zés színvonalára is rá­nyomta bélyegét. Ez le­het az oka annak is, hogy ezeknek az intéz­ményeknek a nagyobbik része csak ideiglenes működési engedéllyel üzemelhet.- Az ideiglenes enge­délyek milyen időtartam­ra vonatkoznak?- Van olyan intéz­mény, amelyik három hónapra kapott enge­délyt, van, amelyik fél évre. Nem ritka azonban a több évre szóló, de ha­tározott időtartamú mű­ködés sem. Ez olyan eset­ben fordul elő, amikor az otthonban viszony­lag alacsony a szobák száma, és ezért egy he­lyiségbe több családot kénytelenek elhelyezni. Ezt elvileg a törvény nem engedélyezi, de ezek az emberek az utcáról kerülnek fedél alá.- Jelenleg hány ember elszállásolására nyí­lik lehetőség ilyen otthonokban?- A legutolsó adatok szerint a hatvanhárom intézményben összesen ezerhatszázhuszonöt férőhely van. A gyakorlatban azonban ennél valamivel többen laknak az otthonokban.- Kik kerülnek és mennyi időre ezen átme­neti szállásokra?- A törvény abból indul ki, hogy ezek az in­tézmények nem helyettesíthetik a hajléktala­nok számára fenntartott szállókat. Csak olyan családokat, vagy gyermekes anyákat fogadnak be ezekbe az otthonokba, ahol reális esély van a család problémáinak megoldására. Tehát ön­magában a hajléktalanság nem ok a lakhatásra. A gyermekvédelmi törvény egyébként a kisko­rúak átmeneti gondozásának időtartamát sza­bályozza, e szerint maximum fél évet tölthet egy-egy gondozóintézményben minden gyerek. Ezt egyszer lehet három hónappal meghosz- szabbítani. Nem ritka azonban, hogy az ország különböző pontjain működő intézmények „cse­rélik” lakóikat.- Milyen összeggel támogatja a rászorulókat az állam?- Idén 455 700 forintot kap egy-egy ellátott éves normatív támogatásként. Jövőre ez az összeg már 539 200 forint lesz, függetlenül at­tól, hogy állami vagy civil fenntartója van az intézménynek. Az egyháziak a vatikáni egyez­mény alapján ennél harminchárom százalék­kal többet kapnak. SZALÓKY ESZTER Az intézmények egy részét hajléktalanszállókból alakították ki fotó: europress/kallus «fluor ÚJ IRÁNYÍTÓTESTÜLET. A reformkisgazdák és az FKGP parlamenti frakciójának pol­gári platformja közös irányí­tótestületet hoz létre hétfőn. A testületet alelnökként Lá­nyi Zsolt, valamint pártfő­ügyészként Bánk Attila jegy­zi, célja pedig az, hogy irá­nyítsa a kisgazdapártot, mi­vel ebben, álláspontjuk sze­rint, Torgyán József akadá­lyoztatva van. EGÉSZSÉGPOLITIKA. Mikola István egészségügyi miniszter szombaton egy budapesti konferencián hangsúlyozta: ma nincs olyan nemzetgazdaság, amely képes a medicina minden eredményét szolgál­tatni polgárainak. Megítélése szerint az egészségpolitiku­soknak az a dolguk, hogy az orvosi lehetőségek és a gaz­dasági megengedhetőség kö­zötti feszültségben meg­mondják, az ellátások közül mi a fontos és mi nem. Mikola István szerint sürgő­sen rendezni kell a gyógy­szerpiacot is, amely már olyan mértékben hatol be az egészségügyi ellátásba, hogy egyes ügyekben a szakma- politikát is befolyásolja. TÖBBLETBEVÉTEL. Vélhe tőén a választások finanszí­rozására akarja a kormány felhasználni azt a csaknem százmilliárd forint költség- vetési többletbevételt, ame­lyet egy külön számlán ke­zelnek, s amely összeg elkü­lönítésével törvényt sértet­tek t jelentette ki Szekeres Imre, az Országgyűlés költ­ségvetési bizottságának el­nöke szombaton. A magyar gazdaság helyzetét jellemez­ve azt mondta: lassuló növe­kedéssel és gyorsuló infláci­óval kell számolni. ■ A Westel Mobil Távközlési Részvénytársaság közleménye DOMINO ROAMING szolgáltatás a Westel kínálatában A Westel Mobil Távközlési Rt. ezúton tájékoztatja Ügyfeleit, hogy 2001. március 15-én elindítja teljes körű alapszolgáltatást biztosító nemzetközi barangolás szolgáltatását a Domino ügyfelek számára. A Domino roaming szolgáltatás keféiében a Westel Domino ügyfelei saját SIM-káftyá- juk és teletonszámuk használatával fogadhatnak és indíthatnak hívásokat, valamint küldhetnek és kaphatnak SMS-t külföldi taitózkodásuk ideje alatt. A Domino nemzetközi barangolás szolgáltatás bevezetésével a Westel a magyar mobilszolgáltatók kínálatában egyedülálló előre fizetett kártyás ügyfeleknek szóló roamíng szolgáltatást biztosit. A Domino roaming szolgáltatás az ügyfeleknek teljes kö­rű alapszolgáltatást kínál, amelyhez hasonló csak néhány európai mobilszolgáltató kí­nálatában szerepel. A Domino roaming szolgáltatást nem kell külön megrendelni, nincs szükség kártyacse­rére vagy új hívószámra - néhány kód használatával, a saját SÍM kártyával vehető igénybe. A külföldről is elérhető szolgáltatások közé’tartozik - a hívásindítás, hívásfoga­dás, SMS küldés és SMS fogadás mellett -, hogy a Domino ügyfél bármikor ingyenesen lekérdezheti a SÍM kártyáján lévő egyenlegét, a SIM-kártya (eltöltése pedig egy magá­val vitt mobiljeggyel egyszerűen és külön dij felszámolása nélkül külföldön is megold­ható. A Domino nemzetközi roaming szolgáltatás igénybevételének pontos módjáról, a szük­séges kódoktól, a szolgáltatás mindenkor érvényes díjszabásáról és azoknak az or­szágoknak a köréről, amelyekben a Domino roaming szolgáltatás elérhető, további in­formáció a Westel Mobil Rt. Ügyfélszolgálatán és a cég internetes honlapján található. Információ-. www.westel.hu 1777 Westel Domino KOzpont 11)0 - Westel telefonos Ügyfélszolgálat (36-t) 165-7210 - Westel Telefonos Ügyfélszolgálat liléstül | a Kapcsolat ] Take a different road Békéscsaba, Nagymiholy Autóház Kft., 5600 Szabolcs a. 38. Tel/Fax: 1661 322-012 UrkI, Duna Interservke, 1037 Zay a. 24. Tel.: (1) 250-4065, Tet/Fax: (11 388-9175,1134 Rábát K. kit. 47. Tal.: (I) 350-2121, Fax: (I) 350-2122 Ráa Hatom Gyémánt Kft, 1163 Kerepesi út 176. Tel/Fax: II) 404-0404, (11 404-1404 Dobion, Mobilár Kft, 4031 Füredi át 100. lel: (52) 443-693, Fax: (521521-635 Egu, Universal Autárenlrum Kft, 3300 Rákóczi a. 95. Tel/Fax: (36) 412-122 Gyár, Ekés Autó Kft, 9027 Pápai a. (Mécs a. 5.1 Tel.: (96) 516-500, (96) 516-501, Fax: (96) 516-502 KriosiA, Sio-Motor Kft, 7400 Árpád át Tel.: (82) 411-445, Fax: (82) 510-804 Kbkudlés, Király AutáservRe, 6400 Szabadkai u. 35. Fel: (77) 523-215, Fel/Fmc (77) 423215 Kanban, Geringer Autó Kft, 2900 Báthory a. I. Tel (341 340490, Tal/Fnx: 1341 346-132 Mbkdc, TOP Autómobile Kft, 3526 József A u. 25. Tel/Fax: (46) 329-000, Fax: (461 411-908 Hybegybáza, Autó Sz & B Kft, 4400 Kert u. 2327. Tcd/Fax: (42) 463119 Pás, Satun Service Kft. 7632 SBdási u. 70. Tel: (72) 443203 Fax: (72) 443415 Rttfe Auto Kocsis Kft, 2651 Rákóczi át 294/5. Tel: 1351 351-259, (271 303537, Fax: 135) 351-258,127) 319405 Sióink, Sio-Motor Kft, 8600 Szekszárdi át Fel/Fax: 1841 313181 Fax: 184) 313182 Szeged Nagymihály Autóház Kft, 6728 Algyői ál 147. Tel/Fax: (62) 473875 SzékesfeftérvCr, Ugrás ás Szabó Kft, 8000 Zámoly u. 50. Tel: (22) 511470, Fax: (221 511471 Szckszbd, Mobí-lond Kft, 7100 Polónki út 5/a Tel.: (741 319-544, Tel/Fax: (74) 319-676 Szabnlt, Tóth Autószerviz, 5000 Nagysándor J. u. 29. Tel/tat: 156) 513271, (56) 513270 SzandttMy, Krepí Óbor, 9700 Zanati ál 27. Tel.: (94) 512-530, (94) 512-531, Tel/Fax: (94) 512-532 Vuszpeóen, Autó Anteus Kft. 8200 Házgyári u. I. Tel/Fax: (88) 323958, Tel.: 1881581 -880 Zohegemet Péter Óbor és Ra Automobil Kft. 8900 Kasztdiázi u. 45. Tel/lux: (92) 323853 '1 ATS - 19,3 Ft Árfolyamon Mitsubishi Carisma 3 668 000 Ft-től* Dl-D motorral 5 375 000 Ft-től* DfD Direct Injection Diesel GOf Gasolin« Direct Injection Mitsubishi Space Star 3 325 000 Ft-től* Dl-D motorral 5 038 000 Ft-től* Az új, 1,9 literes Dl-D (közvetlen dízelbefecskendezésü) motor o korszerű common-roll technológiának köszönhetően tökéletesen egyesíti o benzinmotorok nagy teljesítményét a dízelmotorok gozdosá- gosságával. A 102, ilfctve 115 lóerő és o nagy nyomaték kiváló gyorsulási és nogy végsebességet biztosít, ráadásul igen csendes. A korszerű Dl-D motorokkal a Mitsubishi új távlatokat nyit Önnek. A MITSUBISHI MOTORS

Next

/
Thumbnails
Contents