Nógrád Megyei Hírlap, 2001. március (12. évfolyam, 51-75. szám)
2001-03-06 / 55. szám
2. OLDAL SALGÓTARJÁN H m BALASSAGYARMAT MEGYEI KORKÉP Egy „égbevesző” sínpár nyomában PÁSZTÓ 2001. MÁRCIUS 6., KEDD A Hírlap postájából A Pf. 96 - A Hírlap postájából - az olvasók fóruma. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a beküldött leveleket rövidítve, szerkesztve közölje. A közölt levelek tartalmával a szerkesztőség nem feltétlenül ért egyet. A fontosabb feladatokra kell az erőket koncentrálni Elfojtott hang hallatszott a fekete kürtőből. - A francba, pont az arcomba. Leszóltam - mi van Gubecsl - Egy nagy pók ereszkedett az arcomba, le sem tudom venni, mert beszorult a kezem. Ránéztem Takács Sanyim, aki mellettem állt a párkányon (életében először barlangban), vajon humornak veszi-e a párbeszédet, de nem annak vette, hiszen minket is ellepett egy kétméteres nyolclábú. Viccesen mondtam később, hogy a vállamra akkora ereszkedett, hogy megbillentem. A Pók-barlangban voltunk, jó lent a fekete kövek között. A februári barlangkutató táborunk pénteken késő este kezdődött. Az erdő úgy nézett ki, mint egy szürrealista katasztrófakép. Minden fa különös árnyékot vetett a holdfényben, a letört ágcsúcsok az úton hevertek. A legutóbbi jegesedés megviselte a szilváskői erdőt. Haladni olyan volt, mintha őserdőben mennénk. Javasoltam is, inkább aludjunk lent a sípályán, így is lett. Késő este lévén nem vertünk sátrat, kifeküdtünk a csillagboltozat alá. Nagyszerű érzés volt elnézni a milliónyi szikrázó fénypontot. (Nem hiába járnak ide a csillagászok.) Éjszaka kicsit megderesedett a táj, a mi alvóhelyünk is. Hétkor kibújtam a hálózsákból és végignéztem a napfelkeltét. Később megérkezett Súly Zoli jól megpakolt hátizsákkal. Elkezdődött a nap. Barátunkat, Takács Sanyit is magunkkal vittük a kutatóútra, hiszen ő itt lakik, ha segíteni kell, akkor jó ha tudja, hol tegye meg. Judik Béla kérésére felfelé menet levagdostuk a régi, életveszélyessé vált rozsdás drótköteleket (valamikor már megoldást kell találni a veszélyes terület elszigetelésére). Az út felfelé harc volt minden méterért. A Nagy- Szilváskőn végignéztük a résbarlangot. Nem sokat változott. Egy régebbi feltárás kapcsán szó esett egy síndarabról a felső szinteken. Azt most hiába kerestük. Eltűnt, felszívódott, pedig a kőzetbe volt ágyazódva. Fent a csúcson a jegesedés kibillentett egy fát a helyéről, tövében párafelhőt lövellő szűk járat nyüt. Mennyezetéről gyökérszárak lógtak le. Amikor Zoli eltűnt benne, óhatatlanul egy kalandfilm képei jutottak eszembe, amikor egy régi piramisban haladt a kutatócsapat. Szerencsére itt semmiféle csapda nem volt. Bent a végében egy huzatos üreg indult lefelé, merőlegesen a nagy hasa- dékrendszerre. Érdekes irány, ilyen még nem volt. Egy-két dokumentációs felvételt is készítettünk. Utána nevet adtunk az új indikációnak. Mohás-barlang lett a bejáratot fedő zöld moha után. Megpróbáltunk a nagy hasadé- kon elmenni a Sárkánytorok-bar- langhoz, de annyi fa dőlt be, hogy kénytelenek voltunk a felszínen megközelíteni az üreget. A lejárati részt megszabadítottuk a bedőlt gallyaktól, lent méteres, keményre fagyott hó fogadott. Egy ismeretlen oldalhasadékban több métert jutottunk előre, de aztán elzárult a rés. A Sárkánytorok-barlangból kijőve, valahogy átjutottunk Kis-Szüváskőre. Az erdő mint a csatatér, a szokásos 10 perc helyett fél óráig tartott átvergődni a kuszaságon. Megnéztük a gyökeres barlangot, nem sokat változott tavaly óta. A jeges barlangból pár hét alatt eltűnt a jég, csak a falakon hagyott fényes bevonatot. A Pók-barlang- ban megpróbáltunk továbbjutni, sajnos fúrógépünk egy lyuk kifúrása után lemerült. Láttunk számtalan nagyméretű pókfészket, ezek úgy néznek ki, mint apró pingponglabdák. Számukból ítélve jó termés lesz az idén pókokból... Fényképezőgépünk igen furcsán viselkedett, mintha feltöltődött volna elektromossággal. A képek elképesztők, a lámpák fénye furcsa utakat tett meg a háromdimenziós térben. Érdekes anomália volt, több időt igényel vizsgálatra. Kifelé az erdőből volt egy humoros esetünk, Sanyinak mondom: olyan érdekesen meleg levegő jön ki ebből a résből. Igen, mert a fejlámpám kigyújtotta a füvet és az égett. A sípálya melletti házukban Sanyiék vendégül látták az egész csapatot. Menet közben megérkezett Manga Mihály is, aki hozott fúrógépet. Mint kiderült, az is lemerült korábban. Este még találkoztunk a rónafalvi baráti körrel, jól kibeszélgettük magunkat. Aztán lassan elcsendesedett a tábor. Valamilyen elkésett madár méltatlankodott fészkén, utána már csak a holdsugarak szurkálták át az éjszakát. Sok még a feladat, sok a tenpivaló. Újabb tábort készítünk, nyáron itt lesz a nemzetközi Pszeudokarszt tábor. BUDA LÁSZLÓ Tisztelt megyei közgyűlés! Tisztelt polgármesteri hivatal! Nem közvetlenül ezeknek a hivataloknak írom a véleményemet, inkább ezen testületek vezetőinek. Szerintem még mesz- sze van a választás, ezért javaslom, hagyják későbbre a sajtóban megjelent csipkelődésüket, helyette törődjenek többet az emberek gondjaival. Olvastam a közgyűlés elnökének lekicsinylő nyilatkozatát a volt tanácsrendszerről. A gondom csak az, hogy az elnök úr nem ismeri Salgótarján múltját. Ez a város annak idején lett a hatezer fős városból negyvenezer fős várossá. Korábban alig tíz emeletes ház volt a laktanyán kívül. A városközpontban volt a Szilágyi-major juhhodály, tehén- és lóistállókkal. Nem tartom jónak, hogy a politikai harcban lekicsinyeljék mindazt, amit Salgótarján lakói tettek a város fejlődéséért. Azért sem tartom jónak ezeket a csipkelődéseket, mert az emberek eltanulják Önöktől. Mondok egy példát. A Nógrád- ban megjelent egy cikk, amelyben az volt olvasható, hogy az elmúlt rendszer az emberek véleménye nélkül döntött, ugyanakkor egyesek tiltakozást szerveznek az ellen, hogy a jelenlegi rendszer az ő véleményük kikérése nélkül épített egy tornyot a házuk közelében. Most nem tudom, sírjak, vagy nevessek, mert ha az egyiknek ez bűn, a másiknak jónak kell lennie. Megjelent a Nógrád Megyei Hírlapban egymás mellett Puszta Béla és Barna János cikke illetve tájékoztatója. Elolvasása után megmondom őszintén nem voltam nagyon lelkes, mert szerintem sokkal fontosabb feladatuk is adódna a csipkelődés helyett, Mintegy 220-an vágyunk a bátonyterenyei idősek otthonában. Voltak és vannak gondjaink. Már két levelet küldtünk. Egyet a közgyűlés elnökének, míg a másikat a szociális bizottság elnökének címezve. Ennek ellenére a csaknem egyéves gondjaink még a mai napig sem oldódtak meg. Ne felejtsék el viszont, mi is emberek vagyunk, s Önök is egyszer megöregednek. Puszta úrnak is jelzem, mintegy ötvenen vagyunk az otthonban a hivatal területéről. Sok gondjuk ellenére^ sem hiszem, hogy ha nem is Ő, de a hivatal képviselője három év alatt nem tudott egy fél napot arra szánni, hogy megnézze, hogyan is élünk. El tudott viszont jönni egy kis község polgármestere, hogy a falubelieket meglátogassa. El tudják képzelni azt az örömet és büszkeséget azok részéről, akiknek szólt a látogatás? Hiába, vannak még vezetők, akik tisztelik az otthonról idekerült embereket. ______*________________MISKEI LÁSZLÓ B átonyterenye Ezüstfenyő Idősek Otthona Fényelhajlás a Pók-barlangban. A fotón Gubecs._____________a szerző felvételei A Sárkánytorok-barlang egyik résnyi járata ■ A Nógrádi Történeti Múzeum Baráti Körének húsz éve 2001. február 26-án tartotta közgyűlését a Nógrádi Történeti Múzeum Baráti Köre a salgótarjáni múzeumban. A közgyűlésen a kör közel 70 tagja mellett jelen volt Puszta Béla polgármester, a baráti kör tiszteletbeli elnöke és dr. Limbacher Gábor megyei múzeumigazgató. Az elmúlt húsz év munkáját értékelve a kör ügyvezető elnöke, dr. Szvircsek Ferenc köszöntötte a jelenlévőket: Dr. Domyay Béla salgótarjáni gimnáziumi tanár, helytörténész, múzeumalapító, a Salgótarjáni Könyvek címe alá a következő idézetet írta: „Turpe est sua in patria peregrinum esse”. Magyarra így fordíthatnánk: „Szégyenletes dolog nem ismerni saját hazádat.” Az idézetet Cassiodorus államférfi, író, kolostoralapító munkájából vette Domyay. Az idézet lényegét későbbi írásának mottójaként Domyay Béla így adta vissza: „Honismerettel - honszeretethez”. Ugyanis ars poeticája szerint: „Aki a múlt iránt nem érdeklődik, aki a múltat, annak emlékeit meg nem becsüli, az a jelent sem érdemli meg és még kevésbé szolgát rá a jövendőre nézve. Jelenünk, jövőnk a múlton épül fel - annak természetszerű folyamánya!” Miért is említem ezeket a gondolatokat? A történetileg kialakult hagyomány szerint a honismeret egyik áapvető része a múltnak ismerete, az elődeink életének, cselekedeteinek feltárása, szűkebb és tágabb lakóhelyünk keletkezésére, valamint fejlődésére vonatkozó adatok, dokumentumok gyűjtése. Ezt a kötelességünket Ipolyi Arnold püspök, történetíró a következőkben fogláta össze: „Őrizzük emlékeinket, gyűjtsük össze töredékeinket, nehogy végleg elvesszenek, s ezáltal is üresebb legyen a múlt, szegényebb a jelen, s kétesebb a jövő.” Ezek a gondolatok is megerősítenek bennünket abban, hogy jó úton járunk, támogatjuk és kezdeményezzük a múlt emlékeinek gyűjtését célzó munkálkodásokat, mivel közismert tény, hogy ezek az emlékek rohamosan mennek veszendőbe, egyre nehezebb megfogni, elérni múltunk jellemző mozzanatát, melynek segítségével elődeink életét, településünk fejlődését megismerhessük. Jó évszázaddá előtte Pulszky Ferenc így fogámazta meg ezeket a gondolatokat: „A múltat kell ismernünk, hogy a jelent becsülhessük.” Ezt a felfogást nem szabad helytelenítenünk, annak ellenére sem, hogy tudjuk, a honismeret több a múlt ismeretének ilyetén történő felfogásáná. A múzeumi szakembereket örömmel töltötte el, hogy a múzeumbaráti körök sorra alakultak megyénkben is a hatvanas évektől. A ságótarjám Jankovich- kúria épületében 1959-től működő múzeum is kezdeményezően lépett fel, amikor maga köré kezdte szervezni a hely- történet iránt érdeklődő középiskolás diákokat. A kezdeményezés az ákámas helyiség hiánya miatt torpant meg. A városrekonstrukció miatt bontásra ítélt kúriából a bányakórház szárnyépületébe költöző múzeum feltételei sem lettek jobbak, itt sem tudta fogadni rendszeresen a múzeumi tevékenység iránt érdeklődőket. Pedig ezek a körök tömörítik azokat a lokápatriótákat, akiknek tevékenységét a szakmá elvárásoknak megfelelően irányíthatják a múzeumi szakembere!' az egyes gyűjteményi ágak hivatott kutatói. Mert be kell látra, hogy a legőszintébb lelkesedés sem pótolhatja a megkívánt szakmá ismereteket, nehogy az eredmény elmaradjon a befektetett energiától, s az összegyűjtött anyag, az elkészült munka értéke váljon kétségessé. Arról nem is szólva, hogy a szakszerűtlenül begyűjtött anyag (dokumentum, tágy) a tudomány szántóra elvesszen. Az 1980. október 3-án átadott új múzeumépület, s a kiáakított tanácskozó- terme má megfelelő színteret kínát a múzeumügy iránt érdeklődést mutató váoslakók szántóra. Az 1980-as év váó- ban döntő időpont volt a megyei múzeumügy szántóra, egyrészt be kellett lakra az épületet, s szakmá tevékenységével be kellett bizonyítania a salgótarjániaknak, hogy a kínált új művelődési lehetőségeket a múzeum kollektívája folyamatosan fogja biztosítani és jelenlétük érezhetővé, kitapinthatóvá fog váni a váos- ban. A múzeumi kultúra teremtése mellett arra is törekedni kellett, hogy a váoslakók tudati-érzelmi kötődése lakóhelyükhöz még erősebb, áapozottabb legyen a múlt váláásán keresztül. A szerveződő múzeumbaráti kör 1981. januá 31-én elfogadta áapszabá- lyát és megválasztotta vezetőségét, melynek elnöke dr. Várkonyi József lett. A kiküldött tematikus jelentkezési lapokká az érdeklődési köröket kívánták felmérni. Mácius elejéig 74 lokápatrióta küldte vissza pozitív váasszal a jelentkezési lapokat. 1981. mácius 31-én az áakuló ülésen 31 személy írta alá a belépési nyilatkozatot, illetve az áapító levelet. Az első hivatáos rendezvényük a ságótarjáni művészekkel való táákozás volt, amelynek során vendégül látták: Czinke Ferencet, Iványi Ödönt és Lóránt Jánost. Két év alatt a múzeumbaráti kör tevékenysége igazolta az áapító gondolatot: kiáakult egy közösség a múzeum köré szerveződve, folyamatos jelenlétükkel, érdeklődésükkel inspiráóan hatottak a fiatal szak- embergádáa is. A közös munka, a kiáakult törzsgáda éreztette jótékony hatását, 1983. januá 31-én a közgyűlés elfogadta a múzeumbaráti kör áapszabá- lyát, mely lehetővé tette jogilag szabáyo- zott keretek között, a Nógrád Megyei Múzeumok Igazgatósága felügyelete áatt végezni további tevékenységét. Az áapszabáy szerint a kör célja: a múzeumban folyó tudományos és közművelődési tevékenység megismerése, támogatása, népszerűsítése. A baráti kör tagjá azonban nemcsak jelenlétükkel támogatták a múzeumi munkát, hanem értékes tárgyakká, dokumentumokká is gyarapították a ságótarjám múzeum gyűjteményeit. Ez a fajta mentáitás nem volt idegen a váoslakóktól, hiszen dr. Domyay Béla kezdeményezésére az 1930-as évektől a helyi vállalatok, magánszemélyek, a város polgáá adományákká gyarapították a tervezett múzeum megvalósítását, mely csak 1959-ben nyílhatott meg a volt Szluha-Jankovich-kúnábm. Tásadámilag má körülmények között, 1945 után szerveződött újjá a magyar múzeumügy, s így az egyéni felajánlásoknak, ajándékoknak minőségileg más szerepe lett. Ságótarjánban a lokál- patrióták zömmel a helyi értelmiség sorából kerültek ki, számazásuk különbözősége ellenére összefűzte őket az identitáskeresés, az értékteremtés szándéka. A felismerés, szándék és tett teljesítette feladatát, s 1981-2000 között eltelt időben több ezer értékes tárggyal, dokumentummá gyarapodott a ságótarjám múzeum a kör tagjának jóvoltából. Az első 15 év munkáját áapos kutatással, szakmá hitelességgel mutatta be 1995-ben a baráti kör titkáa, Hídvdry István, aki ezt a funkcióját 2000. márciuság töltötte be. Távozása, úgy ítélem meg, nagy vesztesége a múzeumi baráti köri tevékenységnek. Egy másik, fájdalmas veszteség volt az első megválasztott vezetőség elnökének, dr. Várkonyi Józsefnek 1993-ban bekövetkezett haláa. Ezért 1994-ben a kör'arról döntött, hogy az elnöki tisztséget nem tölti be, dr. Förster Kálmán polgármester emlékének adózva - akinek szívügye volt a váosi múzeum létrehozása - a váos mindenkori polgármesterét kéri fel és váasztja meg tiszteletbeli elnöknek. Dr. Zsélyi András után, má két ciklusban Puszta Béla, a megyei jogú váos polgámeste- re tölti be ezt a posztot mindannyiunk elismerésével és köszönetével. Itt a közgyűlésen is kérjük további megtisztelő figyelmét és támogatását, amivel eddig is kitüntette körünket. Az új évezredben is vállalni akarja múzeumunk és a baráti köre Nagy Iván báassagyarmati múzeumáapító gondolatát: „A helyi múzeumok arra váók, hogy azokban mind az, ami a vármegyében vagy a váos környékén a föld színén vagy a földben, (....) történelmi, mű, vagy ipar tekintetében érdekes tááható, összegyűjtsék, azt ott mindenki megláthassa, hogy azokból megtanulhassuk: mint volt, mink van?” Ide kapcsolható a ma különösen aktuáis gondolat, Szent István intelmeiből: „Kövesd az ősöket: tartsd meg, ami magyar!” Biztosak lehetünk benne, hogy egy váosnak szüksége van az itt élő, a váo- sért tenni akaró emberekből áló helyi közösségekre, akik a múzeum köré szerveződtek. Úgyszintén a múzeumnak, aká mint hagyományőrző, akár mint kutató intézménynek szüksége van a köréje tömörülő és erkölcsi tőkét jelentő baráti körre, mint olyan közösségre, mely magáévá teszi a múzeum, mint a közösségi emlékezet őrének ügyét, s áldoz is rá. A váos polgáá felismerték Kölcsey- vel szólva: „Minden nemzet, amely elmúlt kora emlékezetét semmivé teszi, vagy semmivé lenni hagyja, saját nemzeti életé gyilkolja meg. ’’ Befejezésül csak ismételni tudom azt a tényt, amit két évtizede a támogatott, ösztönzött erőfeszítések a nemzeti történelmünkhöz kapcsolódó szellemi és anyagi emlékek felbecsülhetetlen értékeit hozták a felszínre - hogy a baráti kör, a helyi kultúra értékteremtő műhelyévé vát múzeumnak nélkülözhetetlen támogatója lett. A hétfő esti előadásokká, gyűjtőmunkákká, kirándulásokká, honismereti páyamunkákká tagják ha mást nem tehettek, legalább emlékezetbe idézték a jelennek, feljegyezték az utókor számára azokat az emlékeket, melyek mint a múlt idők nagyságának hirdetői, reánk maradtak. Széchenyi Istvánnal mi is átláttuk, „hogy egy magányos ember semmi, s csak egyesületnek van hosszú élete, s igazi súlya.” ____________________________DB. SZVIRCSEK FERENC mbk ügyvezető elnök
