Nógrád Megyei Hírlap, 2001. március (12. évfolyam, 51-75. szám)

2001-03-31 / 75. szám

2. OLDAL i ftjfpí SALGÓTARJÁN BALASSAGYARMAT E G Y E I KOR KÉP pásztó 2001. MÁRCIUS 31., SZOMBAT Faragó Zoltán: T£ R E P jrÁ R Ó Vízimadarak a Káprások alatt Tavasz tündér nem hagyja megfogni magát: minden várakozás és vágyakozás ellenére hosszú időszakokra kicsusszan az ember markából, s gonoszul enyhe déli fuvallatok helyett jeges, viharos északi szelet vág a sze­münkbe, langyos eső helyett hódarát perme­tez, a napsütést meg elrejti valahová jó mély­re a köpenye alá... Az elmúlt hetünk körülbe­lül ilyen volt, de az időjárás ellenére a tavasz­nak számtalan jele van. Pásztótól délre kivirágzottak a barackfák, a szán­tóföldek mélyebb részein összegyűlő pocsolyák fe­lett itt is, ott is bíbicek mutatják be csapongó röptű­ket, a vetési és a dol­mányos varjak már túl vannak a fészek tataro­zásán, sőt, többségük a tojásokon kotlik. Szécsény közelé­ben, a Káprások alatt „kint van a víz” a ré­ten. Kisebbfajta ten­gerré változott az Ipoly és a Cserhát északi nyúlványai között hú­zódó terület, amin a napokban, egy külö­nösen viharos időszak­ban, még rendes kis ta­rajos hullámokat is korbácsolt a szél! Az erős széllökések­kel vagy tucatnyi dan­kasirály emelkedett a magasba a területről, hófehér hasát mutatva. Lehet­tek persze jóval többen is, hiszen a terület óriási ki­terjedésű, s csak néhány helyen, például a Szentlé- lek-patak gátján vagy a vasúti töltésen járható. Észak felé tartó vándorútját a madárvüág szá­mos színes tollazatú képviselője szakítja meg a Káprások alatt. Nem is csoda, hiszen a pár napra vagy hétre visszatér ide a gátak közé szorított Ipoly jó egy évszázada eltűnt vízivilága. A mélyen fekvő terület füzesei, nádasai, sásos rétjei, három-négy megmaradt, vénséges fűzfája a legjobb lehetőséget kínálja a számyasvilágnak a pihenésre. A legtöbb talán a seregélyekből van: a Szentlélek-patak, ami­nek vize most áll, sőt, az Ipoly felduzzadása miatt a torkolatától egy-két kilométerre még visszafelé fo­lyik, valamint az Ipoly gátja közötti részen ezer­számra, csapatosan kisebb felhőkben lehet látni őket. Ezen a részen sekély a víz, hosszú „zátonyok” emelkednek ki az egyébként lapos területből. Eze­ken keresgélnek a seregélyek, s amikor közeledtemre felröppennek, három fehér alapon barna mintás, kisebb termetű madár is elmenekül velük együtt. Billegető cankók, talán a leggyakoribb parti madarak, Nógrádban ennek ellenére csak vo­nulás idején láthatók a tavak, kiöntések mellett. Ezen a részen jó pár barázdabillegető is keresgéli táplálékát, azután egy egész kis csapatra való sárga billegető is elröppen, amikor a közelükbe érek. Közben feltámad a szél, ami valósággal betömi az ember fülét: nem jó ez, hiszen madármegfigye­lés közben sokkal inkább „támaszkodhatunk” a hallásunkra, mint a látásunkra. Ez azonban most nem adatik meg... A nagy, nyílt vizű kiöntéseken igen sok a tőkés­réce, s általában párban láthatók. Néha egészen a feléjük közeledő lába alól röppennek fel, méltatlan­kodó sápogással. Ugyancsak akadnak szárcsák, sőt, apró termetű barátrécék is. Utóbbiak igen gyors röptű madarak: egyszer négy példány is elhúz a fe­jem felett. Látok számomra ismeretlen récéket is. Eléggé termetesek, röptűket elcsavarja, hangjukat elviszi az erős szél. Soha nem derül ki, hogy mik voltak... A területen szürke gémek is szép számmal lát­hatók ebben az időszakban, a ragadozók közül pe­dig az ölyvek és a réti héják. A vízben itt is, ott is nagy szénacsomók úsznak. Tavaly kaszálás után jött egy áradat, s eláztatta, tönkretette a hengerbálákat. Idén vajéin mi lesz? A természetet nem lehet legyőzni, bár az is valószínű, hogy a vízivüág nem tart itt ki túlságosan sokáig... Már párba állva láthatók a tőkésrécék; az Ipoly kiöntéseiben tömegesen láthatók ezekben a napokban _____________________________________________________________________________________________* SZERZŐ FELVÉTELE Félfarkúék szinte mindig párosá­val láthatók: az erdőszél bokrai és a kertben álló lucfenyő között repked­nek ide-oda A még teljesen kopasz, vékony gallyakat a földtől a koronáig átfésülik, s csőrükben általában egy- egy tollpihével, mohadarabkával, szőrszállal térnek vissza a dús bmbú örökzöld ágai közé. Félfarkúék ősz­apók, s a félfarkúságot úgy kell érteni, hogy egyiküknek szép, minden ősz­apónak becsületére váló, hosszú fark- tollai vannak - a másiknak azonban egyetlen egy sincs. Arról, hogy hová tűnt e madárfaj jellegzetessége - amik miatt egyes vidékeken egérmadár­nak is nevezik ezeket az apróságokat - alighanem a majdnem hiúz nagy­ságúm hízott Mim kandúr tudna nyilatkozni. Az a nyomorult macska azonban legfeljebb nyávogni szokott, azt viszont mindig a csendes éjszaká­kon, s olyan hangerővel mintha mik­rofont és hangszórót szereltek volna fel neki. A félfarkúság - legalábbis úgy tű­nik - nem zavarja őszapónét, ugyan­is Mirci alighanem őt rövidítette meg, méghozzá szó szerint. Olyan, mint egy farkatlan, gömbölyíted, kerek fe­jű, gombszemű kisegér, miközben a bokrok között keresgél - amikor azonban egyik gallyról a másikra, bokorról fára röppen, egészen más a helyzet. Szárnyaló egeret ugyanis még senki nem látott, merthogy a de­nevér, művésznevén bőregér, hangta­lanul siklik a levegőben, nem olyan hullámzó szárnyverdeséssef mint a gallyak közötti bujkáláshoz szokott őszapók. Ráadásul nem is rágcsáló, hanem rovarevő állat. Szorgalmasan keresgél a két kis madár, a városszéli kertben azonban nem sok madártoll aka± legfeljebb a mindenfelé csapatostól tanyázó vere­bek, balkáni gerlék, az ilyenkor néha össze is verekedő feketerigók hullajta- nak el pár pihét. Félfarkúék azonban leleményesek, mert néhány nappal később az tűnik fel hogy mindig ugyanabba az irányba röppennek el, s mindig ugyanonnan érkeznek, az utca másik oldala felől. Parányi csőröcskéjükben szinte mindig nagy tyúkóllal lenget a márciusi szél va­lahol felfedeztek maguknak egy ba­romfiudvart, ahonnan bőséges épí­tőanyag-utánpótlás ígérkezik. Köz­ben őszapómé farktoUai is fejlődés­nek indultak már jól látszik egy rö­vidke csonk, ami egyelőre legfeljebb csak ötödé az eredetinek, de azért már ez is valami a teljes farkatlan- sághoz képest. A fészek szépen gömbölyödik a fa ágai között. Akkora, mint egy átla­gos sárgadinnye, de egy kicsit hosz- szúkás és szürkészöld színű. Egyéb­ként meg a fészeképítés remeke! A külső burkát mohaszálacskákból szőtték az őszapók, pókhálóval is összefogva, hogy jobban tartson Be­lülről jókom tyúktollak merevítik a fészek vázát, mint a bordák a hajó testét, a bélését pedig ezernyi kisebb- nagyobb pihe alkotja Amikor az em­ber a költés után bedugja az ujját egy ilyen építménybe, az az érzése tá­mad, hogy nem is kell abban a ma­dárszülőknek melengetniük a tojáso­kat, kikelnek azok maguktól is. Ez persze nem így van: kotlani kell azo­kon, s bizony, még el is görbül a kot- ló madár farktolla, mire a hat-nyolc apróságot kikölti! Erről a ferdefarkú- ságról lehet a legbiztosabban megkü­lönböztetni őszapó rét őszapó úrtól Pár nap múlva a még mindig fel­tűnően rövid farkú őszapóné majd el­tűnik. Kivételesen azonban nem Mimi kandúr lesz a felelős emiatt, ha­nem az anyai ösztön. A takaros fé­szekben ugyanis nemsokára megkez­dődhet a tojások költése, amiben azonban, a madaraknál nem külö­nösebben megszokott módon, őszapó úr is részt vesz. Egyébként meg mi lesz a dobg vé­ge? Nos, ha a macska vagy a tojás- és fiókarabló szajkó nem tesz kárt a kis madárépítményben, jó esélye van an­nak, hogy négy-öt hét múlva az apró­ságok már szüldkkel együtt járják majd a környéket, apró rovarokat szedegetve a gaUyakról Addig azon­ban még - madárszempontból - ren­geteg idő van hátra, sajövő, főlegegy ilyen szinte védtelen és pontnyi élet számára nagyon bizonytalan... Korán jöttek meg a fecskék Karancslapujtőn, a Honvéd utcában egy családi ház eresze alatt, az udvar felőli, északi oldalon molnár- fecske fészektelep van; jelenleg 33 fészekből áll. Szá­muk évről évre változik, de inkább növekszik. Rozgonyi Sándor helybeli madarász 1985 óta jegyzi fel a molnárfecskék érkezésének időpontját. 2001. márci­us 25-én szép napos idő köszöntött be, + 20 Celsius- fokos hőmérséklettel. Késő délutáni órákban Rozgonyi úr nem akart hinni a szemének, amikor azt látta, hogy a fészektelepre három molnárfecske érke­zett! Hangos csiviteléssel fejezték ki örömüket, majd a fészekből ki-be röpködve, mohón kapkodták a levegő­ben a muslicákat, mindig ugyanabba a fészekbe térve vissza. Talán ezekben költöttek, vagy nevelkedtek az előző évben. A madarász hasonlóan korai érkezést még soha nem tapasztalt: 1992. március 29-én egy példány érke­zett meg, majd április 7-én még három példány követ­te. A harmadik korai adat az előző évből való: 2000. április 1-jén nyolc példány jött egyszerre. A többi években április 3. és 16. között érkeztek az első fecs­kék, műidig egy-két-három példány. Van egy kirívóan késői érkezési adat is, 1997. április 24-én négy példány érkezett meg elsőnek, a többiek csak később követték. Rozgonyi Sándor tavaly Karancslapujtőn, a főút mellett egy családi ház eresze alatt molnárfecske fész­ket számolt össze. A házban egy idős asszony lakik, aki azt sem bánja, hogy gyakran kell utánuk takaríta­nia. Jó reklám ez a fecskéknek, mert e jó példa mellett sajnos sok rossz is akad: szalagokat raknak az ereszek alá, vagy még rosszabbat cselekednek: egyszerűen le­verik a fáradságos munkával épített fészkeket, gyak­ran már lakott állapotban... Sebzett vadak nyomán járnak - Értékmentő vérebek Jakab százmilliós értéket talált meg eddig, alig több mint há­romszáz sikeres akciója során. Jakab tehát módfelett hasz­nos munkát végez: aligha van másik olyan vadászkutya, ame­lyik ilyen szép eredményt mutathatna fel! Merthogy Jakab véreb, méghozzá az igen finom szaglású hannoveri fajtából. A derék kutya a gemenci erdő önmagában is világhírű Karapancsa nevű területén jár a sebzett vad nyomán. „Gyer­meke”, a különleges, fekete alapon tigriscsíkos, a kölyöksor- ból alig kinőtt Bella a napokban Bánkon szakemberek előtt mutathatta be különleges tudományát. A kutya gazdája, a Somogy megyében tevékenykedő Buzgó József, az Országos Magyar Vér­ebegylet képviseletében a Nógrád megyében dolgozó hivatásos va­dászok és a társaságok vadász- mesterei számára tartott előadást a vérebtartásról, a kiképzésről, a velük való vadkeresés módszerei­ről. Szükség is van arra, hogy me­gyénk vadgazdái ismereteket sze­rezzenek ezen a téren: törvény tt­ja elő, hogy jövőre a terület jelle­gének megfelelő vérebet kell tar­taniuk a vadgazdálkodóknak, s ráadásul a kutyáknak munkavizs­gával is kell rendelkezniük.- Sebzett vad követésére kivá­ló a tacskó, a vizsla, a terrier - mondta Buzgó József. - Sűrűség­ben, éjszakai utánkeresésen a tacskó még jobb is, mint a terme­tes, nehéz véreb. A sebzett vagy elejtett őz megkeresésére kiváló a vizsla, mivel ezen vadfaj csapá­jára a vérebeket nem szívesen engedjük rá: ugyanis az őzvadá­szat e kutyafajta szenvedélyévé válhat, s a számára kevésbé ked­ves szarvas- és vaddisznónyo­mot akár ott is hagyja az előtte felugró őz miatt. Amint mond­tam, a legtöbb sebzett vad nyo­mán bármelyik kutya elmegy, de amikor a sérülés nem halálos, például egy láblövés esetén, ami­vel igen hosszú ideig kínlódhat az állat, mégiscsak a véreb az iga­zi specialista! Ugyanez a helyzet a régebbi sebzések esetén: a vér­eb akár a kétnapos csapáson is jól eligazodik. Beszélt arról is, hogy Nógrád megye a vérebtartás teríiletén iga­zi fehér folt, hiszen az egylet két­száz fős tagságának többsége a Dunántúlon él. Egyébként ma Magyarországon a hannoveri vér­eb terjedt el, de Nógrád hegyvidé­ki részein érdemes lenne a kisebb termetű, könnyebb bajor hegyi véreb meghonosításával kísérle­tezni.- Nem biztos, hogy minden háromezer hektáros vadászterü­let eltart egy vérebet - figyelmez­tetett Buzgó József. - Ezért cél­szerű két-három vadgazdálkodó egységnek is összefognia, hogy szükség esetén rendelkezésre áll­jon egy kutya. Természetes do­log az is, hogy egy vérebtartó munkáját tisztességesen meg kell fizetni, hiszen egy-egy trófe- ás vad megtalálása esetén óriási értéket ment meg, illetve nagyon sok tennivaló van mind a kutyá­val, mind pedig az utánkeresés- sel. Javasolni is csak olyan em­bernek lehet, aki fizikailag jó ál­lapotban van, s hajlandó ideje nagy részét a kutyájának, illetve hívás esetén az utánkeresésnek szentelni. Természetesen tapasz­talt vadásznak is kell lennie, hi­szen a sebzés helyén talált szőr­szálakból, vérnyomokból, eset­leg bőr-, csont-, vagy egyéb ma­radványokból meg kell, legalább­is meg kellene tudni állapítani, hogy a vadat melyik testrészén érte a lövés. Amint elmondta, a vérebbel nincs könnyű dolga a tulajdonos­nak: nyugodt, kiegyensúlyozott, a hasát különösképpen szerető, de a többi kutyafajtához képest nem valami intelligens állat. Szinte mindenre meg kell tanítani, mert a számára váratlan helyzetekben hajlamos arra, hogy tanácstalanul megálljon - gondolkodni...- Szülte hallani ilyenkor, hogy kattognak az agyában a kerekek - mondta Buzgó József, a hallgató­ság nem kis derültségétől kísérve. - Különösen fontos, hogy a pus­kalövést jól állja, s igazi ajándék az olyan véreb, amelyik nem csak a nyomkövetésben, hanem a vad megállításában is kiváló. Beszélt arról is, hogy a közhie­delemmel ellentétben a véreb nem a vémyomot követi, hanem a csülkös vad lábujjai közötti mi­rigyekből kibocsátott stressz- anyag illatát.- Ha egy nagyobb csapatban álldogáló vadra lőnek rá, akkor persze mindegyik ad ki ilyen vála­dékot, de az az állat, amelyiket megsebezték, tartósan: a kutya ezt megkeresi és követi. Előfordul persze az is, hogy a sebzett vad visszamegy egy darabon a saját nyomán, azután oldalt kiugorva próbál egérutat nyerni. Amikor a véreb elől elfogy a nyom, a tehet­ségesebb magától is rájön arra, hogy ilyenkor köröznie kell, azaz még a nyom vége előtt meg kell keresnie a kiugrás helyét. A ku­tyák egy részét azonban erre is meg kell tanítani: előfordul, hogy a véreb csapa végén nem tudja, mitévő legyen... Beszélt arról is, hogy a kisku­tyát először célszerű kisebb távol­ságra a kedvenc ételével gyakorol­tatni, úgy, hogy azt a földre téve elhúzzák: ez az úgynevezett von- szalék. A csemegét később követ­heti a szarvasláb, mind mesz- szebbre, s a nyom elhelyezése után mind hosszabb idővel. Hangsúlyozta: a vérebkiképzés alapja a jó vezetékmunka. Fontos, hogy a kutya vaddal is találkoz­zon. Mivel a lőtt vad, még egy-egy szarvastehén vagy -borjú értéke is jelentős, Buzgó József leginkább azt az utat tartotta járhatónak, hogy a sebzett állatot megtaláló, esetleg a kegyelemlövést is meg­adó vérebtulajdonos előre megha­tározott, százalékos arányban ré­szesedjen az általa megmentett vad értékéből. A rendkívül érdekes és él­ményszámba menő elméleti elő­adást gyakorlati bemutató követ­te. Amint előtte elhangzott: a vér­ebtartáshoz igen drága felszerelés is kell. Nyakörv helyett egy, a ku­tya fejéről egyetlen mozdulattal lehúzható, úgynevezett „nyaklót” használnak; a kutya a sűrű bozó­tosokban így nem akad el. Ugyan­csak fontos, hogy a nyaklót forgó csattal lássák el, s kell egy tíz mé­ter hosszúságú, lehetőleg egyet­len darabból készített bőrszíj is: a varrásoknál ugyanis a nagy igény- bevétel miatt könnyen meggyen­gülhet. Buzgó József a fiatal ku­tyák kiképzéséhez olcsóbb felsze­relést javasolt, hiszen a kölykök akár szét is rághatják a bőrszíjat. A sebzett vad nyomon követése során persze kellőképpen „tövis­álló” ruházatot kell viselnie a vér­ebet vezető vadásznak is - nem beszélve a megfelelő kaliberű fegyverről. FARAGÓ ZOLTÁN Véreb mini kalauz A hannoveri véreb kelta eredetű kutyafajta, ismert ősei a Krisztus előtti 7. században már ismertek voltak. Szimata rend­kívül finom, szaglóhámfelülete körülbelül 4,8 négyzetmétert tesz ki, amivel más kutyafajtákat is messze megelőz. Az „eliga­zodáshoz” légköbméterenként 56 molekulányi szaganyag is ele­gendő neki. Mai nevét 1894-ben kapta. Az osztrák-magyar vérebklub, elsőként a világon, 1901-ben alakult. A nemzetközi szövetséget 1930-ban alapította meg négy ország. Volt példa arra, hogy egy vadorzó kocsiját követték vérebbel: a kutya az itt-ott lecsöppenő vér alapján 25 kilométert tett meg a nyomon! A vérebtartásra vonatkozó törvényi kötelezettségek teljesíté­sére az Országos Magyar Vadászkamara Nógrád Megyei Terü­leti Szervezete megalakította kynológiai bizottságát. A magyar vérebegyesület országos hálózat létrehozását is tervezi. A vérebtartóknak rendszeres időközönként írnak ki versenye­ket, amelyeken a kutyák megszerezhetik a megfelelő, a vadá­szathoz szükséges minősítést. NÓGRÁD t HÍRLAP Kiadja: Nógrádi Média Kiadói Kft. Felelős kiadó: KOPKA MIKLÓS ügyvezető igazgató. Szerkeszti: a szerkesztőbizottság. Felelős szerkesztő: DR. CSONGRÁDY BÉLA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Salgótarján, Erzsébet tér 6., Posta­fiók: 96. Szerkesztőségi telefon: 32/416-455, telefax 32/312-542. Kereskedelmi igazgató: PLACHY GYÖRGY. Hirdetési és terjesztési csoport telefon: 32/416-455, fax.: 32/311-504. Balassagyarmati szerkesztőség: Bgy., Kossuth út 15. Tel.: 35/301-660. Az előfizetők részére Salgótaiján vonzáskörzetében a Célvonal Kft.(tel.: 30/9433-548,30/9951-279), Balassagyarmat és Pásztó vonzáskörzetében a Karton Kft. (tel.: 30/34-70-864, 32/475-727) juttatja el a lapot. Terjeszti a BUVIHIR Rt. és a kiadó saját terjesztési hálózata. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál, a balassagyarmati szerkesztőségben, a hírlapkézbesítőknél és átutalással a KHB Rt. 10400786 07804984 00000000 számú számlájára. Előfizetési díj egy hónapra 895 Ft, negyedévre 2685 Ft, fél évre 5370 Ft, egy évre 10 740 Ft. Nyomtatás: Egri Nyomda Kft. Felelős vezető: vezérigazgató. HU ISSN 1215-9042. , U(lj6tgl , * Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Nógrádi Média Kiadói Kft. j az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., az Axel Springer-Magyarország Kft., a Harlequin Magyarország Kft., a Hungaropress Sajtóterjesztő Kft. előfizetéses megrendelését teljesítse, azok akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívja a figyelmet. i uía» KÖZÉLETI NAPILAP Félfarkúék

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents