Nógrád Megyei Hírlap, 2001. március (12. évfolyam, 51-75. szám)

2001-03-03 / 53. szám

2001. MÁRCIUS 3., SZOMBAT MEGY E I KŐ R K É P P R Nógrád Megyei Hírlap - 7. oldal A minőségi temetkezés szolgálatában Tíz éve alakalt meg a Rex-Humánum Temetkezési Ügynökség Jelenlegi épületüket öt éve vásárolták „Úgy temess, hogy halálod után Te is védtelenné és kiszolgáltatottá fogsz válni.” Ezzel a mottóval hirdeti szolgáltatásait a Rex- Humánum Temetkezési Kft., amely tíz esztendővel ezelőtt vállalta fel ezt a nemes, de nehéz szolgáltatási területet. Napjainkra a megye egyik legismertebb, legrangosabb temetkezésévé vált bán kapott helyet a virágkötészet, sőt, még a sofőrök is kaptak egy pihenő­szobát. A tulajdonosok büszkék rá, hogy a temetkezési tör­vény másfél évvel ezelőtti megszületé­se előtt már jóval korábban teljesítet- _________■ ték az abban foglal­takat. Szolgáltatása­ikat ettől függeüenül úgy állították össze, hogy minden tekintetben segítsék a hozzátartozókat ügyes­bajos dolgaik intézésében, sőt, le­hetőleg mentesítsék őket a hivatali járkálásoktól, iratbeszerzésektől. A Rex-Humánum kezdetektől forgalmaz kegyeleti tárgyakat, in­tézi a temetési segélyeket, az özve­gyi nyugdíjat, megszervezi a virá­gok, koszorúk kijuttatását, s a szükséges gyászjelentések megje­lentetésében is közreműködik. E szolgáltatások mindegyike ingye­nes. Gépparkjuk ugyancsak sokat fejlődött: ma két korszerű halott- szállító járművel rendelkeznek, emellett egy nehéz terepen is be­vethető kocsit is fenntartanak. A társaság négyfős vállalkozás­ként indult, ma az alkalmazottak száma 10 fő, a sofőrökkel együtt, a sírásókkal viszont vállalkozói ala­pon működnek együtt. Az idők so­rán korrekt kapcsolatot alakítottak ki az önkormányzatokkal, az egy­házakkal, felekezetekkel. A lakos­ság körében is ismert és elismert a cég, amit jól jelez, hogy majd' tíz­ezer esetben álltak már a hozzátar­tozók rendelkezésére. A Rex-Humánum 1991. február elején ügynökségként kezdte tevé­kenységét, két salgótarjáni vállal­kozó elhatározásaként. A Füleld úton, egy szerény irodában fogad­ták első ügyfeleiket, s bár lehetősé­geik akkoriban erősen korlátozot­tak voltak, már akkor is komplett szolgáltatást nyújtottak az elhuny­tak hozzátartozóinak. Később be­téti társasággá alakultak, s 2000. szeptemberétől működnek kft. for­mában. Hatáskörzetük Salgótarján mellett kiterjed a Dobroda-völgy valamennyi településére, a Karancs környéki falvakra, s Bátonyterenyére is. Telephelyük most is a Füleki úton található, hiszen annak ide­jén is a központi temető közelsége, a jó elérhetőség motiválta választá­sukat. Ám amíg az első időszak­ban szinte csak két helyiségből állt a bérlemény, s jószerével csak egy családdal tudtak foglalkozni egy­szerre, ma, az öt éve megvásárolt épületben akár négy hozAtartozó ügyeit is intézhetik egy időben, anélkül hogy zavarnák egymást, s külön teremben mutatják be a te­metkezési kellékeket, egy másik­A minőségi szolgáltatás nem­csak a jó ízlés kérdése, a Rex- Humánum vezetői és alkalmazot­tai folyamatosan tanulják válasz­tott szakmájuk, élethivatásuk for­télyait. Valamennyi alkalmazott rendelkezik érettségivel, a közel­múltban pedig többen is jelentkez­tek egy olyan szakmai továbbkép­zésre, amely már az EU-normák- nak megfelelő felkészülést biztosít. Ezen a szakterületen sem ismeret­len a minőségbiztosítás, amely ugyan még nem vonatkozik a komplex szolgáltatásra, csak rész­területeire, de mi sem természete­sebb a Rex-Humánumnál, mint hogy e téren is lépni, fejlődni kí­vánnak. S ez nemcsak abban me­rül ki, hogy alkalmazottaik egyen­ruhát viselnek - bár ez is fontos - hanem abban is, hogy megszer­vezték a vasárnapi, ünnepnapi ügyeleteket, s elsőként csatlakoz­tak a Gyertyaláng Temetkezési Biztosítás országos hálózatához. Nehéz szívvel emlékeznek arra az esetre, amikor két helybeli fiú szénmonoxid-mérgezést szenve­dett kamionjukban, távol hazájuk­tól és akkoriban még a megyei te­metkezési vállalat sem vállalta a hazaszállításukat. A Rex-Humá­num megtette, mint ahogy a Salz­burg mellett tragikus körülmé­nyek között elhunyt két salgótarjá­ni leány esetében is. Emellett egy­re többször fordul elő, hogy Er­délybe, vagy Kárpátaljára szállítják a nálunk elhunyt külföldiek földi maradványait. Mint mondják, a hozzátarto­zókkal való bánásmód nem köny- nyű feladat, nagy empátiát és türel­met igényel. Ám ha a szolgáltatás­sal elégedett az ügyfél, visszajön és megköszöni. Nagy örömükre ez egyre többször fordult elő az utób­bi években. Bővülő választék, szimpatikus árak Galga-menti Áfész - Elismerések a Miniszterelnöki Hivatalból Még korábban a kisvállalatok soraiba tartoztak, mára a középvál­lalati kategóriába léptek elő, miközben voltak, akik megkérdője­lezték a cég jövőjét. A több mint ötven évvel ezelőtt nagyon sze­gényes eszközrendszerrel, a szövetkezeti tagok kis pénzével megváltott üzletrészekkel indultak a szövetkezeti kereskedelem­ben. Az akkori Galga-menti Áfész azóta nemcsak megerősödött, hanem fává terebélyesedett a szövetkezeti mozgalomban. Több­szöri egyesülés után az 1970-es évek elején úgy döntött a Magyarnándor és Vidéke, valamint a Bércéi és Vidéke Áfész, hogy együtt még eredményesebben tudnak dolgozni, képviselni a szövetkezeti kereskedelmet, ezért egyesültek. A szövetkezés gondolata és gya­korlata mély gyökereket eresztett a felségterületükhez tartozó közsé­gekben. Jelen pillanatban 14 ki- sebb-nagyobb egységgel rendel­keznek. Az újabb átalakulásra 1999-ben került sor, amikor a Magyamándori Szövetkezeti Ke­reskedelmi Rt. nevet vették fel. Ma is a Szövetkezeti Áfész Coop tagjá­nak vallják magukat. Elismertségüket többi között azzal vívták ki maguknak, hogy a helyi, városi és országos konku­rencia ellenére dinamikusan nö­velték árbevételüket, a szövetke­zethez hűséges vásárlókon kívül egyre nagyobb számban nőtt a visszatérők csapata. Sikereikben szerepe van annak, hogy az utóbbi években végrehajtott fejlesztések, a hűtőkapacitás növelése, a kor­szerű fűtésrendszer elterjesztése, néhány kivételtől eltekintve a lég­kondicionáló berendezések beállí­tása, kizárólag a vásárlói körülmé­nyek javítását szolgálták, szolgál­ják. Az előbbiekkel fokozták a vá­sárlók jó közérzetét. Elismertségükhöz hozzájárult, hogy tagjai a Coop-rendszemek, melynek segítségével olyan árpoli­tikát folytatnak, mely egyre szim- patikusabb, vonzóbb, a települése­ken élő állampolgár vevők számá­ra. Ugyancsak a vevők érdekében tett intézkedéseken kívül egyre na­gyobb választékkal folyamatos, rendszeres, kedvezményes akciók Költségvetés a felkészülés jegyében Pásztón Minden önkormányzat arra törekszik, hogy a kötelező fel­adatok ellátásán túl pénzügy-likviditási helyzetét a lehető legjobban alakítsa és emellett minél nagyobb mértékű fej­lesztési, felújítási feladatokat hajtson végre. Mint ahogyan ar­ról lapunk hasábjain már beszámoltunk, Pásztón a 2000. év igen sikeres volt. A nem kötelezően vállalt intézmények fenn­tartásán túl a hiány mértéke - amely év közben 179121 ezer forint is volt - az elfogadott 2000. évi költségvetési rendelet módosítását követően 46065 ezer forintra csökkent.- A beruházások, amelyek a fej­lesztési-felújítási feladatokat foglal­ják magukban, 2 milliárd 43 millió 663 ezer forintot tettek ki - mondja Sisák Imre, Pásztó polgármestere. - Ilyen nagyságrendű fejlesztések után az idei költségvetést úgy kell és lehet meghatározni, hogy az a megfelelő felkészülését szolgálhas­sa a következő évek nagy beruhá­zásaihoz. Az elmúlt év beruházási nagyságrendje ugyanakkor óvatos­ságra is int. Csak egy hosszú távú, rendkívül jelentős elkötelezettsé­get említek, ami 66528 ezer forint nagyságrendű beruházási célhitel felvételét tette szükségessé a szennyvízberuházáshoz. A 2001. évben is fenntartjuk a teljes intéz­ményhálózatot, Pásztó a kötelező feladatain túl továbbra is üzemelte­ti a kórházat, a gimnázium és szak- középiskolát, a kollégiumot, a ze­neiskolát és például az önkéntes tűzoltóságot. Ez komoly kihívást jelent, hiszen a minimálbér emelé­se mintegy másfél száz közalkal­mazottat érint az intézményháló­zatban és a költségvetési törvény­ben meghatározott nullszázalékos dologi automatizmus helyileg tör­ténő kezelése elengedhetetlen. In­tézményeinkkel folytatott hosz- szas, de korrekt egyeztetés során abban állapodtunk meg, hogy az élelmezési költségek emelésénél 16%-os, míg a további dologi ki­adásoknál számított előirányzat­növekedés 2000. évről 2001-re hat %. Ezen túl az egyéb közalkalma­zottaknál 8,75%-os, valamint a vá­rosi kórházban dolgozó, nem sza­kalkalmazotti dolgozói csoportnál 10%-os személyi juttatásnövek­ményt állapítottunk meg.- Eléggé intézménycentrikusnak tűnik ez a költségvetés.- Ezt büszkén vállaljuk. Az in­tézményhálózatban dolgozó, majdnem 700 fő egzisztenciális helyzete rendkívül fontos az ön- kormányzat számára és ez az el­látottak helyzetét is javítja. A szo­ciális ágazatban az ellátásokat a ta­valyi eredeti előirányzatához ké­pest 11,9%-kal növelte önkor­mányzatunk. Minden ellátási for­mánál a természetben nyújtott tá­mogatásokat részesítjük előny­ben. Nemcsak a szociális támoga­tások szolgálhatják azonban a csa­ládok helyzetének javítását, ha­nem a közhasznú és közcélú fog­lalkoztatás, valamint a közmunka­programban történő részvétel is. Pásztó részt kíván venni a terület- fejlesztési tanács által meghirde­tendő közmunkaprogramban, melynek keretében 50 fő foglal­koztatását tűztük ki célul. A befek­tetés ösztönzése érdekében kiszá­mítható adórendszert teremtet­tünk, az idén a helyi adók Pásztón egyáltalán nem emelkednek, elké­szítjük az északi ipartelep részle­tes szabályozási tervét, illetve kez­deményeztük az elkerülő út építé­sét a közútkezelővel együttmű­ködve a KÖVIM-nél. Működési cé­lú kiadásaink az egyébként 1 mil­liárd 890 millió 217 ezer forintos költségvetésből 1 milliárd 563 mil­lió 197 ezer forintot tesznek ki. A fejlesztési-felújítási kiadásaink elő­irányzata 2001-ben 327 millió 20 ezer forint.- Említette, hogy az idei költség- vetés a felkészülést szolgálja.- Tavaly átadtuk a címzett tá­mogatásból megvalósult új városi kórházat, december 31-ével pedig befejeződött a régi kórházépüle­tek részleges felújítása, de ez nem jelenti, hogy lemondtunk a to­vábbépítés lehetőségéről: miután az elmúlt évben a forráshiány-ki­egészítési kérelmünket a parla­ment elutasította, így új címzett tá­mogatás benyújtására törek­szünk. A megvalósíthatósági ta­nulmány és engedélyezési terv el­készítéséhez a költségvetés tartal­mazza a megfelelő fedezetet. Cé­lunk a balneoterápia kialakítása, a meglévő gyógyvíz hasznosítása, valamint a régi főépületben a kró­nikus ápolási és rehabilitációs osz­tály betegek igényeinek, az orvosszakmai előírásoknak meg­felelő átalakítása. A jövő legfonto­sabb feladata a város teljes csator­nahálózatának kiépítését célzó szennyvízberuházás megindítása. Jelenleg csak 30% a csatornaháló­zat kiépítettségi foka. Ez egy több milliárdos beruházás. A megvaló­síthatósági tanulmányt, amely megelőzi a címzett támogatás be­nyújtását, a minap küldtük meg engedélyezésre a Közép-Dunavöl- gyi Vízügyi Igazgatósághoz. A címzett támogatás iránti kérel­münket 2001. május 5-ig benyújt­juk a Közlekedési és Vízügyi Mi­nisztériumhoz. Ezen beruházási célhoz tartalékoljuk a Tigáz-rész- vényekből részben már készpénz­ben, részben pedig államkötvény­ben megkapott több mint 94 mil­lió forintot.- A harmadik induló nagyberu­házás pedig a régóta vajúdó sze­méttelep-rekultiváció megkezdé­se. A közeljövőben érkezik meg az a kötelező határozat a környezet­védelmi felügyelőségtől, amely előírja számunkra, milyen felada­tokat kell elvégezni. Miután több száz milliós beruházásról van szó, az önkormányzati forrásokon kí­vül pályázati pénzekre is számí­tunk, annál is inkább, hiszen Nóg­rád megye középtávú fejlesztési programja tartalmazza a pásztói szeméttelep rekultivációját. Bár a szeméttelepet bezártuk, nem mondtunk le egy átrakóudvar ki­alakításáról, amely az illegális sze­métlerakó helyek megszüntetését célozza.- Ilyen nagy volumenű beruhá­zások mellett jut-e pénz másra?- Intézményeink felújítása to­vább folytatódik, 20 millió forint önkormányzati önrész mellett pályázati pénzek megszerzését tűztük ki célul, többek között a műemléki területen tervezett Csohány-galéria kialakításához, vagy a Gyermekkert óvoda épüle­tének külső, hőszigetelő felújítá­sához. Nem feledkezünk meg a városrészekről sem, a hasznosi, mátrakeresztesi művelődési há­zak belső felújítása tovább folyta­tódik, 2 millió forint ráfordítással. Alapvető cél a költségvetés elfo­gadását követően, hogy minden lehetséges pályázatot igénybe ve­gyünk a beruházások megvalósí­tásához. Végső konklúzióként megfogalmazható: 2001-ben a korábban megfogalmazott célok megvalósításán dolgozunk. Ki­emelt feladat az intézmények működtetése és a városfenntar­tás, az önkormányzat pénzügyi­likviditási problémáinak kezelhe­tő szinten tartása, a fejlesztési-fel­újítási feladatok végrehajtása a pénzügyi teherbíró képesség függvényében. Tudjuk, hogy sok jogos igény vár még megvalósí­tásra, de azt is tudjuk, hogy a köz pénzéből is csak annyit tudunk elkölteni, mint a családi költség- vetésünkből. A nem létező pén­zekkel nem lehet számolni, a hi­telek pedig csak a visszafizethető- ség mértékéig vehetők fel. HEGEDŰS E. sorozatával kedveskednek a vásár­lóknak. Az rt. által kínált áruvá­laszték a boltok nagyságától függő­en változik, átlagban eléri a 2500- at. Egyik kedvezményes akciónak jóformán nincs is vége, máris meg­ismerhetik az újabbat, különböző felhívások, tájékoztatók stb. segít­ségével. Nemcsak a tagok, a mai résztu­lajdonosok (1077) ragaszkodnak az rt.-hez, hanem más formában is kötődnek a lakossághoz. A lehető­ségükhöz mérten anyagilag támo­gatják az iskolákat, óvodákat, mű­velődési házakat, népművészeti csoportokat, a területükön élő nemzetiségieket. Az igazgatóság kötelességének tartja, hogy a rendkívüli esemé­nyek lebonyolítását segítse. Herencsény községben a millenni­umi zászlóátadási ünnepséghez, - amelyen részt vett Orbán Viktor miniszterelnök is - anyagi támoga­tást nyújtott. Ezért nemcsak a köz­ség polgármestere, hanem a mi­niszterelnöki hivatal is kifejezte el­ismerését. Természetesen, tovább­ra is elsősorban kereskedelmi tevé­kenységükre koncentrálnak, hogy vevőkörük minél jobban meg le­gyenek elégedve. Ez irányú törek­vésüket jelzi, hogy a korszerűsíté­si, technikai fejlesztés mellett egy­re nagyobb súlyt fektetnek a jól képzett szakmai csapat kialakítá­sára. Ezt úgy tudták, tudják elérni, hogy a boltokban dolgozók több­sége a szövetkezeméi szerezte meg szakképesítését. Az rt.-ben dolgozókat anyagilag és erkölcsi­leg megbecsülik. Az idei évre köte­lezően előírt 40 ezer forintos mini­málbért tavaly október elsejével vezették be, ezzel arányosan nö­velték a többi dolgozók bérét. A Coop-rendszer keretében éven­ként lezajló oktatás kedvező hatá­sa, többi között tetten érhető ab­ban, hogy hónapok óta megszűnt a vásárlói panasz. Előnyt jelent számukra, hogy boltjaikban napi közvetlen baráti kapcsolatot alakí­tottak ki vevőikkel, név szerint is­merik egymást, esetenként nem­csak vásárlással kapcsolatos dolga­ikat beszélik meg. Az elismertség, a vezető szerep megtartása érdekében tovább kor­szerűsítik boltjaik felszereltségét, növelik a választékot, hogy ne kell­jen a városba utazni, azaz helyben, a kis falvakban is kapjanak meg mindent továbbra is szimpatikus áron a vásárlók. Az idei jelentős forgalomfelfutás mellett az admi­nisztrációt és árurendelést számí­tógépes rendszerrel oldják meg. A megnövekedett forgalomra való te­kintettel pedig bővítik a mohorai és cserhátsurányi boltjaikat. A Széchenyi-terv regionális turisztikai pályázatai A Gazdasági Minisztérium a Széche­nyi-terv turizmusfejlesztési programja ke­retében az észak-magyarországi régió te­rületén pályázatot ír ki a turisták tájékoz­tatását elősegítő fejlesztés, valamint tu­risztikai marketingtevékenység támoga­tására. A támogatás olyan projektekhez igényelhető, amely megyei és regionális jelentőségű turisztikai helyszínek és vonzerők kiadványainak, marketingesz­közeinek megvalósítását célozza (pros­pektus, CD, ajándéktárgy, referencia- film). Ezen a pályázati témakörön belül támogatják továbbá az egységes turiszti­kai táblarendszerek elkészítését: útbaiga­zító táblák, látnivalókat bemutató táblák felállítását. Az elnyerhető pénzösszeg mértéke maximum 1,5 millió Ft lehet. Pályázatot lehet benyújtani ezen kívül a régó kiemelt prioritású turisztikai ter­mékeihez kapcsolódó fejlesztések támo­gatására: a már meglevő kereskedelmi szálláshelyek (ifjúsági szálláshelyek, kempingek, turistaszállások) minőségi színvonalának növelésére, korszerűsíté­sére, a komfortfokozat javítására, a szol­gáltatások bővítésére. A lovasturizmus területén a már meg­levő lovasturisztikai szolgáltatóknál a lo- vastúra-hálózathoz történő kapcsolódást segíti elő a pályázat: támogatást nyújta­nak ideiglenes istállók kialakításához a vendéglovak bekötése céljából, karámok, öltözők, higiéniás helyek felújításához, építéséhez. A borturizmus területén a szakható­sággal rendelkező pincék és borászatok számára lehetőség kínálkozik a vendégfo­gadásra alkalmas minőségi fejlesztések megvalósítására. A falusi turizmus területén a már meglevő vendégfogadók szálláshelyeik komfortfokozatát, a szolgáltatások és a szabadidős kínálat bővítését valósíthatják meg. Az új szálláshelyek létrehozása nem támogatott. Az elnyerhető pénzösszeg maximum 1,5 millió Ft. A harmadik témakör szerint támoga­tás igényelhető olyan rendezvényekhez, amelyek regionális jelentőségű turisztikai vonzerővel rendelkeznek, hagyományőr­ző és rendszeresen megrendezésre kerü­lő programok megvalósítását célozzák. Műemléki várakhoz és kastélyokhoz kapcsolódó programokat, vártúrákat va­lósít meg, vagy több évre garantált, azo­nos időben megrendezésre kerülő egyedi programsorozatot dolgoz ki (2-3 hetes időtartamra, mind bel-, mind pedig kül­földi turisták részére kistérségi koordiná­cióval). A támogatás mértéke ebben a té­makörben is maximum 1,5 millió Ft. Az Észak-magyarországi Regionális Marke­ting Igazgatóságnak ebben az évben a ta­valyi 80 millió Ft-tal szemben összesen 120 millió Ft áll rendelkezésére a pályáza­ti pénzek kiosztásához. A pályázati adatlap és az útmutató le­tölthető a GM Internet honlapjáról í www.gm.hul , továbbá térítésmentesen beszerezhető a Közép-magyarországi Re­gionális Fejlesztési Rt.-nél (3100 Salgótar­ján, Alkotmány út 9. Tel: 32/422-901), a Magyar Turizmus Rt. Észak-magyaror­szági Regionális Marketing Igazgatóságá­nál (3300 Eger, Dobó tér 9. Tel: 36/512- 450, 36/512446), valamint a területi ke­reskedelmi és iparkamaráknál. Nógrád megye 13 nyugat-nógrádi te­lepülése a Budapest és Közép-Dunavidé- ki régió területéhez tartozik. Nekik szól­nak a BKD-Regionális Idegenforgalmi Bi­zottság által kiírt turisztikai pályázatok témakörei. A döntésnek megfelelően pá­lyázat nyújtható be a régió olyan turiszti­kai rendezvényeinek támogatására, me­lyek jelentős vonzerővel rendelkeznek, iiletve a turiszükai forgalmat növelő mar­ketingtevékenység megvalósítását céloz­zák. Elősegtik az idegenforgalmi fősze­zon kínálatának komplexebbé tételét, pozitívan hatnak a régió és az ország imázsára. A támogatás mértéke maxi­mum 15 millió Ft, a rendezvény összkölt­ségének legfeljebb 50%-a kérhető. Támogatás igényelhető továbbá a tu­risztikai szempontból jelentős kiránduló- helyek, látnivalók környezetének rende­zésére, turisztikai információs rendsze­rének támogatására. Jelen esetben cél a turisztikai látványosságok arculatához il­leszkedő, rendezett, komfortos környe­zet kialakítása, az elhasználódott beren­dezések pótlása, turisztikai információs táblák feiállítása. Az igényelhető pénz­összeg mértéke maximum 10 millió Ft. A régió marketingtevékenységének támogatását célozzák a harmadik téma­kör pályázati lehetőségei: itt előnyt él­veznek a nemzetközi és a hazai szakvá­sárokon történő színvonalas megjele­néshez szükséges kistérségi és telepü­lési kiadványok, kistérségi turisztikai koncepciók, valamint az internetes honlapok elkészítésére benyújtott pá­lyázatok. A támogatás mértéke maxi­mum 5 millió Ft. A pályázati adatlapok a GM honlap­ján kívül beszerezhetők a Közép-ma­gyarországi Regionális Fejlesztési Rt.-nél (8000 Székesfehérvár, 23chy liget 12., n. em„ Tel: 22/500-268), valamint a Ma­gyar Turizmus Rt. Budapest és Közép- Dunavidéki Regionális Marketing Igaz­gatóságánál (Budapest Tel: 1/479-0150, 479-0158). A pályázatok befogadása mindkét ré­gió esetén folyamatos, 2001. dec. 31-én zárai le. A támogatási keret kimerülése esetén a pályázatkezelő hirdetményt tesz közzé és a pályázatok befogadását leállítja. A fentiekkel kapcsolatban a Nógrád Megyei Közművelődési és Turisztikai Intézetnél is lehet érdeklődni. (Salgótar­ján, Ruhagyári út 9. Tel: 32/432-101.) S. TŐZSÉR ANETT

Next

/
Thumbnails
Contents