Nógrád Megyei Hírlap, 2001. február (12. évfolyam, 27-50. szám)
2001-02-10 / 35. szám
2. OLDAL MEGYEI KÖRKÉP PÁSZTÓ 2001. FEBRUÁR 10., SZOMBAT Faragó Zoltán: T £■ R E F* J Á. K Ó Szárnyas tavaszhímök: szól a kékgalamb Kipattant fűzfabarkák, v-betű alakú gallyon: talán a tavasz tél fe- lett aratott győzelmét mutatják?_______fotó: faragó zoltán Egy hete még fél lábszárig ért a hó Salgótarján környékén, azután pár nap alatt eltűnt a fehér lepel, néhány piszkos, jeges kupacot és némi sarat hagyva maga után. Nem csoda, hogy minden elolvadt: a nappali hőmérséklet rekordokat döntöget. Más jelei is vannak a tavasznak: esténként néha feketerigófüttyöt hallani a lakott területeken - ez nem ritkaság, még korábban és hidegebb időjárás esetén sem. Ugyanez a helyzet a balkáni gerlék tompa bugásával. Ők is már jó ideje hallatják hangjukat. A tengelicek, a verebek és a citromsármányok pedig csapatokba gyülekezve beszélgetnek egymással, talán éppen arról, hogy tavaszodig Mindenesetre halk énekelgeté- sük, csipogásuk összefolyik, zsibongás- nak hallatszik, mégis kedves az ember fülének. Az erdő sem csendes, talán a leggyakrabban hallható hang a szajkók rekedt riasztása. Pár napja, amikor még volt valamennyi hó, egy bükkös szélén álló vénséges kocsánytalan tölgy alatt jókora részt feltúrtak a vaddisznók, hogy a hullott makkot összeszedegessék. A körülbelül tizenöt lépésnyi hosszú, ovális területen felülre került nem csak az avar, hanem az erdő talaja is. A földön, a tölgy ágain, de még a közeli bokrokon is vagy tíz szajkót figyeltem meg: a szemfüles madarak átvizsgálták a feltúrt göröngyöket, hogy makkot találjanak; ez az egyik kedvenc csemegéjük. A vaddisznók „szántása” nélkül azonban aligha jutottak volna most a finom falatokhoz. Amikor a makk érik, meglehetősen sokat összegyűjtenek és elraktároznak, hogy később megegyék, a rejtekhelyét azonban rendszerint elfelejtik. Ennek köszönhetően bújik ki a földből a tölgycsemeték egy része, sőt, Eresztvény környékén valószínűleg így teljed egyre jobban a szelídgesztenye is. Ültettek valamikor párat, amelyek ma már szépen hoznak termést, de még mindig fiatalok, legfeljebb középkorúak. Egészen kicsi csemeték azonban szép számmal akadnak, s nem csak a gesztenyék alatt, hanem távolabbi tisztásokon, erdőrészeken is. A hó még javában tartott Eresztvényben, amikor az előbb említett szajkókat figyeltem. Napsütéses és az évszakhoz képest szokatlanul meleg idő volt. A bükkös szálfái között váratlanul egy öblös, rekedtes madárhang szállt végig. Mélyről jövő, rövid turbékolás volt, ami rendesen száz méterekre, ha nem egy kilométerre is el- hallatszik. Egy kékgalamb kiáltott tavaszt - így, február elején! A hang még párszor végigszállt a környéken. Olyan volt, mintha hordó mélyéről szólt volna a madár, ami egyébként vonuló faj, de enyhébb teleken előfordul, hogy át is telel, persze inkább a déli országrészben. A szokatlanul meleg időjárásnak köszönhetően azonban, úgy látszik, már érez valamit... Egy erdőszéli bokron érdekes kis vegyes társaságot is megfigyeltem. A nap valósággal oda tűzött a kökénygallyakra, s egymástól alig négy-öt méternyire egy szajkó, egy citromsármány és egy feketerigó sütkérezett, azután a következő pillanatban egy fácántyúkot is láttam elsurranni a sűrű bokrok alatt. A három együtt napozó madár, még az óvatos szajkó is egészen közeire bevárt, s csak akkor röppentek el egymás után, amikor a fényképezőgépet is rájuk emeltem. Sajnos azonban a lencsének így is túlságosan messze voltak. Salgótarján környékén a napokban még rengeteg volt a csonttollú madár. A legtöbbet sárga fagyöngyön láttam belőlük: ennek ragadós bogyója egyik kedvelt csemegéjük. Egyelőre nem tűnt fel, hogy ezen északi madárfaj állománya jelentősen megfogyatkozott volna a környéken. A kérdés tehát az, hogy a tavasz közeled- téről ők, vagy a kékgalambok tudnak-e többet?... Kirepültek a méhek a Szokatlanul enyhe volt az időjárás az elmúlt napokban, rendszeresen kúszott a hőmérő higanyszála tíz Celsius-fok fölé. A februári tavasz „kihozta” a telet a kaptárak biztonságában töltő méheket is a szabadba: ezekben a napokban már gyakran láthatunk néhány szorgalmas rovart. A régi, még kasokkal folytatott népi méhészkedés idején általában Gergely napjára, március 12-re időzítették a fullánkos rovarok kieresztését, s ehhez ezernyi mágikus mondóka, babonás cselekedet, varázslás fűződött. Úgy tartották: a méhek ilyenkor tisztító repülésen mennek keresztül, s megszabadulnak a téli időszakban a testükben felhalmozódott salakanyagoktól. A népszokások természetesen vidékenként erősen eltérőek voltak, így a Gergely-napot sem vették különösebben szigorúan: azt tartották ugyanis, hogy csak a szerdán és csütörtökön kibocsátott méhcsaládok szorgalmasak, erősek. A vasárnap vagy szombaton eresztettek azonban „vendégségbe járók, szerelmeskedők, tunyák”. Igazi érdekesség, hogy ilyenkor a kas röpnyílásába egykor farkasgégét helyeztek, hogy az azon keresztül járó méhek vadak és falánkak legyenek. Mivel a Nyugat-Dunán- túlon a farkas a XIX. század első felében már kipusztult, ott róka gégéjével helyettesítették, folyók, tavak közelében pedig csuka levágott száját tették a röp- nyílás elé. A ragadozó hal ugyancsak vadnak és falánknak számít. F. Z. Isten adja a szerelmet az embernek Részlet Balczó András többszörös olimpiai és világbajnok öttusázó salgótarjáni előadásából Balczó András többszörös olimpiai és világbajnok öttusázót hívta meg e hét közepén Salgótarjánba a Vasárnapi Újság Baráti Kör, az Erdélyi Kör és a Magyarok Világszövetségének salgótarjáni szervezete, aki nagy sikerű előadást tartott a Balassi Bálint Megyei Könyvtár zsúfolásig megtelt földszinti előadótermében. Vass Csaba, a Vasárnapi Újság Baráti Kör elnöke ezekkel a szavakkal köszöntötte a hírneves vendéget: „Az azóta közülünk már végleg eltávozott Sinkovits Imre Kossuth-díjas érdemes művész a Vasárnapi Újság Baráti Körök harmadik találkozóján többek között ezt mondta: „Egy olyan Magyarországról álmodom, ahol nem a koporsókészítő, hanem a bölcsőfaragó lesz a legiri- gyeltebb, legjövedelmezőbb mesterség.” Azt hiszem, mi mindannyian egy ilyen Magyarországról álmodunk, és ma este van köztünk valaki, aki mindent megtett azért, hogy ez az álom valóra váljon. O ugyanis tizenkét gyermek édesapja. Köszöntőm őt, nemzetünk büszkeségét, az egykori többszörös olimpiai és világbajnok élsportolót, köszöntőm őt, az igazi, lelkes, magyar, tisztaszívű hazafit. Hölgyeim és uraim, fogadják nagy szertettel Balczó Andrást!- Szeretettel köszöntöm önöket, köszönöm a megszólalás lehetőségét - kezdte előadását Balczó András. - Nagy megtiszteltetés számomra, hogy ezen a késő délutánon ilyen sokan összejöttek. Járva az országot, azt tapasztalom, hogy szomjúság van az emberekben az ilyen személyes találkozók iránt. Divat lett különféle szakmák képviselőit meghívni közösségekbe. Jómagam is az egyik szakma szélsőséges képviselője vagyok. Évek óta azt tartom hivatásomnak, hogy elmegyek a közösségekhez, s próbálok arról beszélni, hogy van-e értelme az életnek, vagy nincs, mi a bajok legmélyebb gyökere nekünk, magyaroknak, s én hol látok ebből kimenekülés! lehetőséget.- Nem az volt a célom, a szándékom, hogy üyen életutam legyen. Az öttusát űztem '73-ig, s visszavonulva azt gondoltam, az a feladatom, a kötelességem, hogy a sportban megszerzett tudásomat, tapasztalatomat átadjam az utánam következő élversenyzőknek. Versenyzésem utolsó nyolc-tíz évében a saját magam edzője voltam, sok kínnal, keservvel, kísérletezéssel jöttem rá igazságokra, felismeréseim hosszú idő alatt gyűltek össze: Egy idő után úgy gondoltam, nincs edző, aki annyi edzésadagot róna rám, mint amennyit én szükségesnek tartok ahhoz, hogy a mezőny fölé emelkedjek. Meglehet, alkatomnál fogva is az egyénileg gazdálkodó parasztnak vagyok a típusa, mint a tsz-dolgozóé. Azt vettem észre, hogy ha önmagam felelek a tevékenységemért, akkor ez nagyobb szorgalomra serkent. így aztán önállósítottam magam a '60-as évek közepén.- Szóval biztos voltam benne, a sportágnak át kell adnom a bennem rejlő tudást, tapasztalatot, de erre nem kaptam lehetőséget. Most már örülök is neki, hogy nem úgy alakult az életem, amiként elterveztem. Mert másként, sokkal jobban alakult. Nem baj, ha az embernek vannak reményei, vágyai, elképzelése. A tettre- készséget ugyanis a vágyak, a remények, a célok csak fokozzák. A baj akkor kezdődik, ha terveink megvalósításától azt a teljes boldogságot reméljük, amelyről nem is tudjuk, hogy milyen. Csak a bennünk lévő hiányból tudunk arra következtetni, hogy van valamiféle teljesség.- A szerelem állapotában a teljesség egy hányadát kapja az ember. Ekkor valami többletállapot van az emberen. Úgy gondolom, a szerelem ajándékállapot az embernek. A szerelem egy olyan állapot, amelyet az Isten adja az embernek, függetlenül attól, hogy az illető, hiszi-e az Istent, vagy sem. A szerelem azonban idővel elmúlik, ettől az embernek hiányérzete támad, mire keresni kezdi a már megtapasztalt, léleknek virágzóbb, szebb állapotot. Ha jó irányba keres és ha nem adja fel, vagyis a meggyőződését követve éli az életét, akkor megtalálja azt a többet, amelyre teremtve vagyunk.- Én úgy gondoltam^ hogy az öttusa lesz a boldogulásom területe. Tíz évig vártam arra, hátha szóba jövök szövetségi kapitányként, de azt sem mondták, bikk- makk. Gondoltam, nem szabad megsértődnöm, így hát hat évig belovagló voltam az öttusaistállónál, amely portási, takarítói szintje az öttusa egészének. Lett volna módom elhelyezkedni a sportágban, de csak fiókállások maradtak volna. Esetleg valaki után vihettem volna az aktatáskát, s megkérdezhettem volna tőle, hogy akarod, hogy hogy akarjam. Tudtam, nekem ezt nem szabad megtennem. Ha belemegyek, akkor jó példa lettem volna azok számára, akik a maguk elvtelen megalkuvását megkötötték. Inkább vállátam, hogy Balczó kis fizetésért naponta öt lovat belovagolok, de a sportág kellős közepén voltam, mindent láttam, hallottam.- Akkoriban már jártam filman- kétokra. Kása Ferenc 1976-ban készítette rólam a Küldetés című filmet, s a filmankétoknak köszönhetően sokfelé eljutottam az országban. Ez a film életem fordulópontját jelentette, mert nagyon sok emberrel találkoztam, beszélgettem. Egy idő után rádöbbentem, óriási baj van az országban. Az emberek elfogadják, hogy a cél szentesíti az eszközt, s ettől össze- kuszálódott bennük minden. Ösz- szekeverik az elvtelen megalkuvást az ésszerű kompromisszummá, holott a kettő között óriási a különbség. A két fogalmat még ma is felcserélik egymássá, illetve sokan azt hiszik, hogy a kompromisszum és a megalkuvás ugyanazt jelenti. Márpedig a lelkiismeret András előadást tart kárára, a meggyőződés ellenére kötött elvtelen megalkuvás egyenlő a háállá.- Arra jöttem rá, hogy bajunk legsúlyosabb oka, hogy a magyar emberek túlnyomó többségének semmilyen kapcsolata nincs az Istennel. Évtizedek áatt azt sulykolták beléjük, hogy akik szavaldcá, tettekkel nem tagadják az Isten létét, azok nem tudnak-előbbre jutni a páyájukon. így aztán sokan gondolták azt, ha használni akarok, akkor hallgatok, befogom a számat. Elkezdtek az emberek másként gondolkodni, s ez ahhoz a teljes kiszolgátatottsághoz vezeNévjegy Neve: Balczó András Született: 1938. augusztus 16-án, Nyíregyházán Sportága: öttusa Egyesülete: Csepel Legjobb eredményei: 3x olimpiai bajnok (1972: egyéni, 1960, 1968: csapat), 2x olimpiai 2. (1968: egyéni, 1972: csapat), olimpiai 4. (1960: egyéni), lOx világbajnok (1963, 1965, 1966, 1967, 1969: egyéni, 1963, 1965, 1966, 1967, 1970: csapat), 7x vb-2. (1959,1970: egyéni, 1958,1961,1962,1969,1971: csapat), 2x vb- 3. (1961, 1971: egyéni), llx magyar bajnok (8x egyéni, 3x csapat), párbajlőrbajnok (1963), 3x az év sportolója (1966, 1969, 1972), 6x az év öttusázója, a Nemzeti Sport olvasóinak szavazati alapján a XX. évszázad 2. legjobb magyar férfi sportolója. tett, amelyben ma élünk, s amelyet mindenki érez.- Jézus azt mondta: „Náam nélkül semmit se cselekedhettek!” Ami ma van, az fényes bizonyítéka annak, amit mondott. Az emberek kilencvenegy-néhány szá- záéka gondolkodásának nem az Istenhez váó kötődés, a hozzá való hűség a tartópillére. Most már többen el-eljárogatnak a templomba, de az még csak olyan, mintha valaki elindul a maratonin, de nem fut be a célba. A templomba járás jó dolog, de az még nem a megérkezés. Templomba sokan azért járnak, mert valami helyett teszik. Valamit ki kellene mondani, valamit abba kellene hagyni, valamit el kellene kezdeni, helyette a hét 168 órájából egy órát templomba járásra szánnak. Tehát magát a templomba járást nem szabad túlértékelni! A keresztények sokszor többet mutatnak a hitükből, mint amennyi van, esetleg valóságos hitük nincs is. Aki kijelenti magáról, hogy keresztény, annak nagyon kell vigyáznia rá, hogy miként él, ellenkező esetben nemcsak önmagát, hanem a kereszténységet is lejáratja. A kereszténynek fokozott a felelőssége!- Tehát azt tapasztaltam, a bajok legfőbb forrása, hogy az emberek legtöbbjének semmilyen kapcsolata nincs az Istennel. A diagnózisban benne van a terápia is: vissza kell térni Istenhez, s megérdeklődni nála, mit akarsz Uram, hogy cselekedjek? Ha nem jön el ez a pillanat, az rendszerint azért van, mert az emberek még nem hajlandóak a tévedéseiket beismerni. Ha valakinek valóságos kapcsolata van az Istennel, akkor ez nem történhet meg, mert tudja, hogy az Isten átlát rajta. Az Istent nem lehet becsapni, az Istennel csak őszintén lehet beszélgetni. De amíg az ember nem vállalja a tűkörbe nézést, nem tud a nemzet erőt hordó építőjévé válni, csupán ballasztja marad.- Az Isten szabad akaratot adott az embereknek, hogy szabad akaratukból keressék őt. Ha egy ilyen ember közelebb kerül az Istenhez, vele a nemzet is közelebb jut az Istenhez. Következésképpen: a hit nem magánügy! így vagyunk megszervezve. Ha én boldog vagyok a magánéletemben, mint ahogy vagyok is, nem tudok maradéktalanul boldog lenni, ha látom, a mellettem lévő nem az. Arra vagyok kényszerítve, hogy ezt a többletet átadjam másoknak. Nem magányos farkasoknak vagyunk teremtve! Egymásra vagyunk utalva, s ez a teremtő mivoltunkból származik.- Ez a helyzet tehát jelenleg, amely ellen semmit nem tudunk tenni. Lelketlen emberek '90-ben nyakunkra hozták a demokráciát. Én is lihegtem a gyönyörűségtől, hogy többpártrendszer lesz, hogy a sorsunkat a saját kezünkbe vesz- szük, holott régen le voltak osztva a kártyák. Kiderült, a demokrácia csak maszlag, amit bevettek az emberek. A televízión, a rádión keresztül becsapják az embereket, majd szavazóurnához terelik őket, hogy voksoljanak a gyilkosaikra. Churchillnek tulajdonítják a mondást, miszerint a demokrácia nem jó, de jobbat még nem találtak ki nála. Ez nem igaz! Ha van egy monarchikus berendezkedésű ország, ahol király uralkodik, akkor megvan rá a lehetőség, hogy a nemzetnek jó sorsa legyen. Ha a teljhatalmú királynak valóságos kapcsolata van az Istennel, a nemzetnek mindig jó sora van.- A demokrácia csak arra jó, hogy azok, akik a médiát kézben tartják, az országot kirabolják. Itt van tízmillió megfejni való magyar. Sok fizetést nem adnak nekik, most a javaikat is elveszik tőlük. Valamiféle huncut trükknek vagyunk az áldozatai, de nincs rá okunk, hogy panaszkodjunk. Az utolsó negyven évben ugyanis hatmillió magzatot mészároltattak le az anyák, orvosi segítséggel, az apák egyetértésével, a törvényhozók jóvoltából. Nem az a legnagyobb baj, hogy csökken a lakosság, hanem az, ami az abortusz után marad az anyák lelkében.- Az anya a saját erejéből ezen csak úgy tudna változtatni, ha tudná, hogy odaállhat az Isten elé, és azt mondhatja: „Uram, nélküled éltem, nélküled döntöttem, hibát követtem el. Bocsáss meg!” Csak ki kellene mondania, hogy hibát követett el, és Isten megbocsátana neki. Nincs más kiút a jelenlegi helyzetben, minthogy az emberek száznyolcvan fokot fordulnak, s megtudakolják Istentől, mi lenne a feladatuk. Mondom ezt én, aki éveken keresztül tagadtam az Isten létét, s akit csak evangélikus lelkész édesapja halálakor ért a megvüágosodás. LEJEGYEZTE: KOLAJ LÁSZLÓ
