Nógrád Megyei Hírlap, 2001. február (12. évfolyam, 27-50. szám)

2001-02-26 / 48. szám

2001. Február 26., hétfő HAZAI KÖRKÉP Nógrád Megyei Hírlap - 5. oldal Parlamenti fogyókúra Kissé megkésettnek tűnik az ötlet Budapest Noha a napokban a Fidelitas kezdeményezésére több politikai ifjúsági szervezet is tárgyalóasztalhoz ült, hogy újult erővel szorgalmazzák a parlament létszámának csökkentését, az e célra létrehozott parlamenti eseti bizottság eredménytelenül zárta munkáját, gyors lépésre tehát alig van remény. Gyürk Andrásnak, a Fidelitas elnökének javaslatára múlt szer­dán a választójogi reformtörekvések felélesztéséről tanács­kozott néhány politikai ifjúsági szervezet. A fórumon a Fidelitason kívül a Szociáldemokrata Ifjúsági Mozgalom, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség, az Ifjúsági Demokrata Fórum és az SZDSZ-Új Generáció képviselői vettek részt, míg például a Fiatal Baloldal, illetve az Ifjú Szocialisták Mozgalma távol maradt. A kisebb létszámú és arányosabb összetételű Országgyűlést szorgalmazó ifjaknak konkrétumokban nem sikerült ugyan megállapodniuk, de a megbeszéléseket - a Fidelitas óhajára - kibővített körben talán folytatják majd. Gusztos Péter, az SZDSZ-Új Generáció egyik alapító tagja úgy véli: a Fidesz, illetve ifjúsági szervezete jól tudja, hogy a választójogi reform végigvitelével elkéstek - ezt bizonyítja, hogy a részletkérdések tisztázására létrehozott eseti bizottság nemrég eredménytelenül zárta munkáját. A kisebb létszámú parlament ötletének újbóli feszegetése - most, egy évvel a választások előtt - így nem más, mint üres kampányfogás, amelyhez az SZDSZ nem kíván asszisztálni. Hasonló az álláspontja Lamperth Mónikának (MSZP), az azóta megszűnt eseti bizottság egyik alelnökének is. Mint kifej­tette, az MSZP már 1999 tavaszán letette az asztalra javaslatait, amelynek alapján az Országgyűlés létszámát 80 képviselővel csökkenthették volna. Az azóta eltelt két év, valamint az eseti bizottság kudarca bebizonyította, hogy a kormánykoalíció nem „vevő” e változtatásokra. Mást akar a Fidesz, mást az FKGP, míg az MDF mindent hagyna a régiben. Hogy pontosan mi a Fidesz szándéka, azt a mai napig nem tudni - tette hozzá a képviselő -, mert Szájer József frakcióvezető mégcsak nem is válaszolt a szocialisták írásban megküldött javaslataira. TAKÁCS MARIANN Közmunka-megállapodás Tegnap kétéves együttmű­ködési megállapodást írt alá a szociális és a közleke­dési tárca vezetője. Ennek értelmében idén és 2002- ben a közlekedési miniszté­rium 450 millió forinttal járul hozzá a közmunka­programokhoz. __ Budapest_________ M int azt Harrach Péter minisz­ter elmondta: tavaly kétmilliárd forint állt a szociális tárca ren­delkezésére a különféle köz­munkaprogramok lebonyolítá­sára. Ebből 9000 közmunkást tudtak hat hónapra foglalkoz­tatni, akik az akkori 25 500 fo­rintos minimálbért kapták meg. Az idén 40 ezer forintra emel­kedett a minimálbér összege, ami azt jelenti, hogy jelentőssé vált a segély és a bér közötti kü­lönbség. Ugyanakkor félő volt - magyarázta Harrach -, hogy a tárca hárommilliárd forintos ke­rete nem lesz elegendő meg­felelő mennyiségű közmunkás foglalkoztatására. Ezért keres­ték meg a közlekedési tárcát, hiszen ott már évek óta jelentős mennyiségű közmunkás for­dult meg. Fónagy János, a KHVM veze­tője elmondta: pályázataik je­lentős része az ország észak­keleti részére összpontosul. A MÁV főként a vasútvonalak mentén lévő gyomnövények ki­irtásában várja a jelentkezők se­gítségét. A vízügyi ágazat első­sorban a Tisza-völgy, tehát Sza­bolcs és Borsod megyében ír majd ki pályázatokat, míg a közúti igazgatóságok az ország minden pontjáról várják a köz­munkára jelentkezőket. A miniszter kiemelte: ez az első olyan dokumentum, amely garantálja a roma munkanélküli­ek foglalkoztatását. A megálla­podás értelmében ugyanis a közmunkásoknak minimum 30 százaléka roma származású lesz. A pályázatokra egyébként május 1. és október 31. között kell jelentkezni, s az érintett te­rület maga hirdeti ki pályázati felhívását, valamint a jelent­kezés feltételeit - tette hozzá Fónagy. _____________________________________(EZALÓKY) M egtisztultál! az új évezredbe Budapest A diktatórikus rendszerek visszatérésével leginkább az erős demokrácia veheti fel a harcot - jelentette ki Mádl Ferenc köztár­sasági elnök a Parlamentben, a kommu­nista diktatúrák áldozatainak emléknap­ján rendezett ünnepségen. Kiemelte: nem csak a történészek feladata, hogy felmér­jék, milyen tragédiák zúdultak az emberi­ségre a 20. században. Felidézve a fasiz­mus, a világháború, a holokauszt és a kommunizmus pusztítását, hangsúlyozta, hogy csak az őszinte emlékezés, vezethet a megbékéléshez, csak így léphetünk megtisztultan az új évezredbe. Ader János, az Országgyűlés elnöke köszöntőjében aláhúzta: a mostam ün­nepség célja nem a jóvátétel, vagy a bo­csánatkérés igénylése, hanem az emléke­zés mellett az emlékeztetés. ■ HÍREK RÖVIDEN KEMÉNYEBB FELLÉPÉST A Magyar Szocialista Párt orszá­gos választmánya azt akarja, hogy az eddiginél határozottab­ban, markánsabban politizáljon a párt vezetése. Jánosi György, a testület elnöke szerint az MSZP a jövőben keményebben fog fellép­ni a kormánnyal és a Fidesszel szemben. BUDAPESTI KOALÍCIÓS VÁLSÁG Az SZDSZ volt elnökei - Kuncze Gábor, Magyar Bálint és Pető Iván - támogatják Demszky Gábort a budapesti koalíciós csatározások­ban. Az MSZP nem tartja szüksé­gesnek, hogy a fővárosi közgyű­lés újratárgyalja a villamosvásár­lást, amely kiváltotta az SZDSZ és az MSZP ellentéteit. FEGYVERRABLÁS Egy'veszprémi laktanya területén kényszerített egy fegyveres rabló két katonát, hogy átadják neki gépkarabélyaikat és a lőszereiket. A rabló elmenekült, a tettest a rend[rs;g nagz er[kkel keresi. KÖTELEZETTSÉGMULASZTÁS A szabaddemokraták szerint az ÁPV Rt. a most távozó elnök, Gansperger Gyula vezetése alatt nem tett eleget törvényes kötele­zettségének, mert nem értékesí­tette a magánosítható vagyont és nem kezelte gondosan az állami tulajdont. Az SZDSZ számításai szerint az intézmény ezzel több száz milliárd forintos kárt oko­zott. ÚJABB KISGAZDA-SZERVEZKEDÉS Reformkor néven új mozgalom­ról tárgyaltak a hétvégén egykori kisgazdapártiak és szimpatizán­sok. Céljuk a Független Kisgazda- párt megújítása, a párt régi tekin­télyének visszaállítása - jelentette be Guth Sándor, a Kisgazda Szö­vetség országos vezetőségének tagja. egy najooar evezhetünk T-—; ií&­*1 1 I Különleges kedvezmények Aranykártyásoknak A Westeinél már hagyomány, hogy ügyfeleink hűségét különösen megbecsüljük. Aranykár­tyásaink értékes ajándékokra és szolgáltatásokra válthatják pontjaikat. Sőt, előnyös feltételekkel juthatnak Westel-Citibank VISA-hitelkártyához. Legújabb exkluzív ajánlatunk: KéSZÜlékek Magyarországon először már 0 Ft-ért is adunk mobiltelefont Aranytáfskártyás új előfizetéssel. Aranykártyás ügyfeleink részére elŐfÍZetéSSel a Siemens C3S/SL*, az Ericsson 2618s/SL*, az Alcatel 301/Sl*, valamint színes előlappal az Alcatel 302/SL* és 303/SL* készülékeket Aranytárskártyás előfizetéssel kínáljuk**. És ez csak néhány példa arra, hogy a jövőben is megéri velünk egy hajóban evezni. * A készülékek csak Westel előfizetői kártyával használhatók. ’* Csak új Westel előfizetéssel, kétéves szerződéssel. 2001. február 12-től 2001. március 18-ig, vagy amíg a készlet tart. További feltételek és információ: 1230 (a Westel hálózatából díjmentesen hívható), 265-9210, az üzletekben, íHetve a Westel-partnereknél. www.westel.hu liJesiel a Kapcsolat „Az emlékezést cselekedetek kövessék” fotó: europress/körmendi imre SZÍNPOMPÁS BÁL. Az évezred első - sorrendben a hatodik - Budapesti Operabál szombat este Giuseppe Verdi muzsikáját idézte fel. A legszebb operaáriákat az év hangja énekverseny két győztese, González Mónika és Fekete Attila szólaltatta meg. A mantuai udvar látványát korabeli ruhákban tündök- lő, népes tánckar (képünkön) varázsolta a vendégek elé. _________ ___ fotó, europress/diósi imre E rdő mélyén jó tanulni A gyerekek számára életre szóló élményt jelent az erdei iskola. Bár ma még viszonylag kevesen vehetnek részt ebben a speciális oktatási formában, hamarosan valameny- nyi általános iskolás legalább egyszer megtapasztalhatja azt az élményt, amelyet a természet közelsége okoz. Budapest Az erdei iskola nemcsak szórakoz­tató tábor, nemcsak kellemes idő­töltés, hanem egy olyan oktatási forma is, amely a hagyományos oktatást kiegészítve a valóság tényleges megtapasztalásával ne­vel - nyilatkozta lapunknak Tóth Zsuzsanna. A Környezetvédelmi Minisztérium főosztályvezetője reméli, hogy az oktatási tárcával közös erőfeszítésük eredménye­ként hamarosan minden általános iskolás a nyolc év alatt legalább egyszer részt vehet ebben a speci­ális oktatási formában. Ehhez meg kell teremteni a fel­tételeket: megfelelő szálláshe­lyekről, speciális pedagógiai módszerről és pénzügyi háttérről kell gondoskodni. Az erdei isko­lában folyó neveléshez értő peda­gógusok száma is csekély, az el­képzelések szerint a pedagógiai főiskolákon, egyetemeken vagy továbbképzéseken oktatják majd ennek sajátos módszertanát. Az erdei iskola komoly és ne­héz feladatot jelent a pedagógu­sok számára. Eredménye azon­ban hosszú távon segíti az oktató­nevelő munkát - mondják a hoz­záértők. Amit a gyerekek saját maguk tapasztalnak, sokkal mé­lyebben rögzül, mint az iskola­padban, könyvből szerzett tan­anyag. Az erdei iskolában együtt töltött napok, esték olyan helyze­teket teremthetnek, amelyben a pedagógus megismerheti osztá­lya, növendékei érdeklődési kö­rét, személyes gondjait és prob­lémáit. Nem fontos, hogy erdő mélyén legyen az erdei iskola, csak az, hogy a tanulók megszokott kör­nyezetétől eltérő helyre szervez­zék. Például nemzeti parkok ma is partnerek abban, hogy a keze­lésükben lévő szálláshelyeket is­kolák rendelkezésére bocsássák. Vannak már civil szervezetek, alapítványok, amelyek a pedagó­giai programot, valamint az ezt is­merő pedagógust tudják szolgál­tatni. A környezetvédelmi és az oktatási tárca április elején meg­jelenő pályázatára is jelentkez­hetnek azok az iskolák, amelyek anyagi és szakmai segítséget sze­retnének kapni erdei iskola szer­vezéséhez. (HORVÁTH)

Next

/
Thumbnails
Contents