Nógrád Megyei Hírlap, 2001. február (12. évfolyam, 27-50. szám)
2001-02-26 / 48. szám
2001. FEBRUÁR 26., HÉTFŐ SZÉCSÉNY MEGYEI KÖRKÉP BÁTONYTERENYE RÉTSÁG 3. OLDAL Munkáspárt: a sikerpropaganda része a megyei költségvetés (Folytatás az 1. oldalról) Csák Máté évszázadokkal ezelőtt élt vidékünkön, unokái viszont ma is köztünk élnek. Kifogásolja a Munkáspárt, hogy a többség (19:16 arányban) elutasította javaslatukat egy világszínvonalú, mozgó mellkasszűrőgép pályázati úton való beszerzésére. A beruházás 7,5 millió forintjába került volna a megyei közgyűlésnek. A frakcióvezető felvetette: mielőtt a balassagyarmati kórház rekonstrukciója megkapja a parlamenti jóváhagyást, a közgyűlésnek döntenie kell a nógrádgárdonyi intézmény hasznosításáról. A párt a szociális otthon kialakítását jelölte meg indokolt célként. A képviselők úgy látják: .a nógrádgárdonyi kastélyt és a parkot a magánszféra egy jól kitapintható köre akarja megszerezni - és ehhez már a szükséges politikai támogatással is rendelkezik. Az ellenzéki párt sürgeti idős Szabó István szobrászművész művészeti hagyatékának méltó ápolását, és mint megtudtuk, mindvégig támogatták Praznovszky Mihály főszerkesztővé választását a Palócföld élére. Egyben megköszönik közvetlen elődjének több éves munkáját. A minimálbérrel kapcsolatban azt tartanák elfogadhatónak, ha az adó- és járulékmentes lenne, és nem az államkasszát gazdagítaná.- Salgótarján megyei jogú város talán jobban járt, hogy nem csatlakozott a Bursa Hungarica központi ösztöndíjrendszerhez - vélte Tőzsér Tibor, utalva arra, hogy a kormány végül meghátrált és az illetékes tárcának saját keretéből kell biztosítania a pénzt. A politikus hangot adott annak: a havonta 1-5 ezer forintos ösztöndíjat adó Bursa Hungaricában való részvétel kizárja, hogy a csatlakozó önkormányzat közigazgatási területén élő diák megpályázza az Esély a továbbtanulásra nevű ösztöndíjat - amely viszont 6- 40 ezgr fofint közötti támogatást ad; Tőzsér elismerte, nagyon nagy trükk, hogy az a kormány, amelyik még csak pénzt sem ad a támogatáshoz, képes úgy tálalni a helyzetet, hogy az emberek azt higgyék: szociálisan mennyire érzékeny ez a kabinet. Szabó Lászlóné bejelentette, hogy Nagybátony után Vizsláson is létrejött a Baloldali Front Munkás Ifjúsági Szövetség. Véleménye szerint ez is azt jelzi, hogy az embereket nem lehet becsapni, tisztában vannak azzal, mi történik ebben az országban. DUDELLAI ILDIKÓ Továbbra is nagy gond a munkanélküliség (Folytatás az 1. oldalról) 42 százaléka alacsony iskolai végzettségű, 21 százaléka szakmunkás, 34 százaléka érettségizett és 3 százaléka diplomás. Az általános létszámnövekedés ellenére a 20 évnél fiatalabbak, a felsőfokú végzettségűek és a gyengébb nemhez tartozók aránya csökkent a munkanélküliek táborában. Januárban a munkahelyet keresők 56,6 százaléka volt férfi, 43,4 százaléka nő. A férfiak fluktuációja rendszerint erőteljesebb, mint a nőké, hiszen ők dolgoznak közhasznú munkán, illetve közmunkán, a szezonálisan érzékeny ágazatokban is főleg őket alkalmazzák, így átmenetileg munka nélkül maradnak a téli időszakban. A tartósan, tehát egy évnél régebben nyüvántartott munkanélküliek száma január végére 4090- re gyarapodott. Itt azonban a nők vannak túlsúlyban. Mi több, héttizedük már három éve nem talál állást magának. A megye hat munkaügyi kirendeltségén januárban 2350 munkahelyet tudtak felajánlani, ez kevesebb az egy évvel korábbitól. A iparban és a nem anyagi szolgáltatásban bővültek az elhelyezkedési lehetőségek, a mezőgazdaságban és az építőiparban viszont alig akadt új munkahely. Közvetítés útján 240-en találtak munkahelyet. A hónap záró napján az előző évinél 620-szal kevesebben, 3428- an voltak jogosultak munkanélküli járadékra és 284-en nyugdíj előtti munkanélküli segélyre. Jövedelempótló támogatást 3658-an, rendszeres szociális segélyt az előző hónapinál 329 fővel többen, 1867-en kaptak. Ugyanakkor 4600-an semmilyen ellátásban nem részesültek. A foglalkoztatáspolitikai eszközökkel érintettek száma kismértékben, 4677-re csökkent, közülük 667-en voltak pályakezdők. Képzésben 1024-en vettek részt, bértámogatás mellett 903-an dolgoztak, munkahelyteremtő beruházási támogatásban részesült munkáltatónál 472-en keresték kenyerüket, közhasznú munkát 969-en végeztek. _____________________________IK.t-1 F arsangbúcsúztatás Kisbágyonban A közönség is jól szórakozott a közösségi színtérben Farsang végéhez közeledve, ahogy a mondás tartja „farsang farkán” aki csak teheti vigalommal űzi el magától a tél okozta fáradtságot, s igyekszik még egy jót, utolsót mulatni a hamvazószerdával beköszöntő húsvéti böjt időszaka előtt. Ennek szellemében tartottak télűző mulatságot szombaton Kisbágyonban. A délutántól másnap hajnalig tartó vigadalomnak a közösségi színtér volt a helyszíne. Az általános iskolások tánc- és jelmezbemutatójára igen sokan voltak kíváncsiak, a gyerekek ünnepe tinidiszkóval fejeződött be. Este nyolckor tűzijáték kezdődött, a színpompás fényjátékban népes vendégsereg, a falu apraja-nagyja gyönyörködhetett. Ezt követően a felnőttek vették birtokba a táncparkettet. A hajnalig tartó, jó hangulatú bál bevételét jótékony- sági célra, a település kulturális, művelődési életét szolgáló közösségi színtér működésére fordítják. KDNP: cserélni kell a politikai elitet! Nógrádbart járt Giczy György, a kereszténydemokraták elnöke (Folytatás az 1. oldalról) magyar nagyvállalkozót is, aki olyan kihívások elé fog kerülni az európai uniós csatlakozást követően, hogy nálánál sokkal tőkeerősebb csoportok fogják őt kiszorítani akkor, ha nem lesz az országnak egy olyan kormánya amely a nemzeti érdeket meg tudja védeni ebben az időszakban. A kereszténydemokrata párt azért hirdet társadalmi megbékélést és azért mondja, hogy nem egy-egy pártba kell gondolkodni, és hogy nem értenek egyet a kormánykoalícónak azon sugallatával, amelyet főleg a Fidesz fogalmaz meg, hogy egy áthághatatlan demarkációs vonal van a jobb- és a baloldal között, mert számtalan megoldásra váró ügy van, amelyet csak egy párt nem tud megoldani.- Tíz évvel a rendszerváltoztatás után be kell látni, hogy a magát nemzetinek, keresztény nemzetinek mondó pártban is tetten érhetők olyan személyek, akik nem mindig követik a párt nevével, elveivel ösz- szefüggő etikai normákat. Ennyi év után már nem érdemes a múlt moralizáló felemlegetése. Az új évszázad kormányának más politikai elképzelések mentén kell majd megszületni - vélekedett Giczy György. Kijelentette, hogy a kisgazdák lejáratása mögött ott van a vezető kormánypárt is. Elterelik az emberek érdeklődését a fontos ügyekről. A KDNP csaknem 600 szervezete tevékenykedik az országban, s nagyobb aktivitás lenne tőlük elvárható. A párt szeretné, hogy stratégiai tézisei nagyobb nyilvánosságot élveznének. Céljaik között szerepel a gazdasági nyitás keletre, a szakszerű tervekre alapozott nemzetépítő koncepció, a szociális piacgazdaság megvalósítása. Szeretnék visszaállítani a tudás, a szakértelem megbecsülését, a törvény, az erkölcsi normák és a tulajdon tiszteletét. Giczy György a szocialista párt egyik képviselőjével, Kovács Lászlóval folytatott beszélgetését természetes dolognak tartja, annak ellenére, hogy néhány szervezet tiltakozott miatta. A Fidesz is tárgyaló asztalhoz ült az MSZP-vel. A két párt között szóba sem került a választási szövetség kérdése de bizonyos témákról beszélgettek, amelyet a szocialisták hasonlóképpen ítélnek meg és ilyen például a társadalmi igazságosság. A Fidesz abban hibás, hogy a saját koalíciós partnereit is tönkre teszi és ezzel veszíteni fog a támogatottságából. A kereszténydemokratáknak nem voltak ügyeik és ez óriási dolog. Az a döntő, hogy a politika alkalmasnak látszik-e az ország, vagy legalább a társadalom döntő részének a tisztességes szolgálatára. Az egyházak dolgában Giczy György azon a véleményen volt, hogy nem szabad a változó kormányok érdekéhez kötni az egyház örök dolgait, mert nekik úgy kell politizálni, mint ahogy Jézus születésekor az angyali karok tették, minden jó szándékú emberhez szóltak. SZABÓ ENDRE HÍREK PÁSZTÓ KÖNYVPREMIER. A város önkormányzata március 1-jén, csütörtökön 16 órakor a városi könyvtárban mutatja be Zalán Vince „Gaál István krónikája” című könyvét a szerző és címszereplő filmrendező, képíró részvételével. A megjelenteket Sisák Imre polgármester köszönti, a könyvet Szabó Árpád akadémikus mutatja be. SALGÓTARJÁN KONCERT ÉS TÁRLAT. Ta kács Tamara Liszt-díjas énekművész és Jandó Jenő Kos- suth-díjas zongoraművész tart hangversenyt március 2-án, pénteken 18 órakor a Váczi Gyula Zeneiskolában. 17.30 órakor az emeleti aulában Radics István festőművész kamara-kiállítását Csongrády Béla, lapunk felelős szerkesztője nyitja meg. TANÁCSADÁS. A Magyar Szocialista Párt ingyenes konzultációs sorozata keretében február 27-én, kedden 15 órakor Stork Géza vállalkozási és adóügyekben várja az érdeklődőket a párt Kossuth u. 8. sz. alatti irodájában. „SCI-FI”. A Magyar Tudományos-Fantasztikus Művészetért Országos Egyesület (AVANA) által szervezett előadás-sorozat legközelebbi programját február 27-én, kedden 16 órától tartják a József Attila Művelődési Központban „A sci-fi irodalom elődei - utópiák, fantasztikus utazások az ókortól a XVIII. századig” címmel. CERED ERDÉSZETI ELŐADÁS. Már cius 1-jén, csütörtökön 17 órai kezdettel „Erdőtulajdonosok lehetőségei és teendői” címmel előadást tart Tóth József erdőmérnök. Az előadó az erdőkezelésről, az erdő nyilvántartásba vételéről és a szövetkezeti kezelésből magántulajdonba került erdők jövőjéről beszél. A rendezvény célja: az erdőgazdálkodás feltételeivel nem rendelkező, folyamatos üzemmódra berendezkedni nem képes egyéni gazdálkodók, valamint a passzív tulajdonosok bevonása az erdőgazdálkodásba. CSERHÁTSURÁNY SAJÁTOS DÁRIDÓ. A helyi gyógypedagógiai nevelőintézet minap rendezte farsangi műsorát. A tv2-es kereskedem mi televízió közkedvelt programját vették alapul a vigasságban. ___________________■ A megye legjobb kapitánysága Állománygyűlés a balassagyarmati rendőrségen (Folytatás az 1. oldalról) száma és így városban a 10 ezer lakosra számítva 208 bűncselekményt derítettek fel. A térségben Érsekvadkert, Bércéi települések kiemelkedő veszélyforrást jelentenek a bűnüldöző szervek számára. Eldurvult a bűnözés, tetten érhető az élet és vagyon elleni bűncselekmények jelenléte a térségben. A vagyon elleni bűncselekmények mintegy 54 %-a az ismertté váltaknak, köztük a lopás és a betöréses lopás a felét adja ki az eseteknek. Nyugtalanító a rablások alakulása. Az elmúlt évben 16 rablást jelentettek nyolc településről és az elkövetőkre, akik között a gyermekkornak is megtalálhatók, a durvaság, gátlástalanság és a testi erőszak alkalmazása is jellemző volt. Figyelemre méltó, hogy a súlyos testi sértések elkövetői többségében a családon belül, vagy a szomszédok közötti torzsalkodások szereplői voltak, akik jórészt még büntetlen előélettel, többségében a szeszes ital hatására verekedtek össze. Az alkohol okozza a közlekedési bűncselekmények majd felét és az 56 ügy figyelmeztető, jelentette ki a balassagyarmati rendőrkapitány. Szólt arról, hogy a közrend és a közbiztonság területén 225 bűncselekmény volt, ami jóval kevesebb az előző évinél, a migrációs esetek csökkenése miatt. A féhér nyakkendősnek nevezett gazdasági bűnözés területén csökkent az eljárások száma. Tavaly 37 ügyet vizsgáltak, amelyek azt jelzik, hogy növekszik az ügyek bonyolultsága, hosszas szakértői eljárások szükségesek és így elhúzódnak az eljárások. Érdekes adat, hogy az elmúlt évben nem folytattak eljárást korrupciós ügy miatt. Szervezett bűnözés Balassagyarmat térségében nem tapasztalható, de a szervezettség jelei bizonyos bűnügyeknél jelen vannak. így van ez a kábítószeres ügyeknél, amelyek új, eddig nem tapasztalt bűncselekményeket jelentenek a rendőrség számára. Az elmúlt évben 5 esetben 30 fővel szemben kellett eljárni, köztük kábítószer-terjesztővel és -termelővel is, de a nagy halakhoz nem sikerült eljutni, pedig nagyon szeretnénk, mondta László Sándor. A bűncselekményekkel okozott kár ugyan kis mértékben csökkent, de ennek 55,2 millió forint értéke is nagy számot jelent. Csökkent az elkövetők száma, amelyeknek 67 %-a helyi lakos és 87 %-a férfi. Az 503 büntető eljárás alá vont személy csaknem 30 %-a gyermek- és fiatalkorú és ez a generáció a bűnözés egyik legaktívabb eleme. Balassagyarmat rendőrkapitánya kiemelte, hogy a térség közbiztonságának javuló eredményei köszönhetőek a rendvédelmi szervek közötti jó kapcsolatnak és a településeken tevékenykedő polgárőrszervezetek önzetlen munkájának is. Kalocsai János rendőr alezredes, a Nógrád Megyei Rendőrfőkapitányság hivatalának vezetője tájékoztatójában a szakmai képzettség folyamatos növekedését emelte ki. Arra ösztönözte a rendőrkapitányság állományát, hogy permanensen tanuljon. Felhívta a parancsnokok figyelmét az állomány megtartására, mert már most gondok vannak a rendőrségnél. Kalocsai János gratulált a balassagyarmati rendőrkapitányságnak, azért, hogy eredményes munkája révén a megye legjobb kapitányságává válhatott. SZABÓ ENDRE JÓTÉKONYSÁGI ORVOSBÁL SALGÓTARJÁNBAN. A résztvevők jó hangulatát fokozta, hogy a neves mixer, Laisz András (felvételünkön balra) keverte a koktélt, a műsorban pedig Nagy Bandó András és leánya, Nagy Natália működött közre. __________fotó: g. é. F OTÓ: GÓCS ÉVA