Nógrád Megyei Hírlap, 2001. február (12. évfolyam, 27-50. szám)

2001-02-22 / 45. szám

2. OLDAL BALASSAGYARMAT ÉS TÉRSÉG E 2001. FEBRUÁR 22., CSÜTÖRTÖK Bált rendeznek Mulatságra készülnek Cser- hátsurányban. Február, 24-éfi.az iskola tomáterméBen' pót szil­veszterrel egybekötött farsangi bált rendeznek. Este 8 órakor kezdődik a vigasság, s másnap reggel 7 órakor ér véget. Az ifj. Jagelló zenekar húzza majd a talpalávalót. A részvevőknek 1500 Ft-ot kell fizetniük, ebben a vacsora, a tombolajegy ára is benne foglaltatik. A fődíjat meg­ütő szerencsés nyertes egy élő kismalacot vihet haza. ■ Készülnek a turizmusra A nem egészen 470 lelket számláló Terény az utóbbi tíz évben többet fejlődött, mint az azt megelőző fél évszázadban. Felújították a középületeket, rendbe hozták az utakat, be­vezették a vizet, a gázt, a tele­font, már csak a szennyvízhá­lózat kiépítése van hátra. A község a múlt évben tovább gazdagodott.- Összesen 38 millió 476 ezer forinttal gazdálkodhatunk - tájé­koztatott Szlobodnyik András Győző jegyző. - A legnagyobb ki­adást, 19 millió forintot az óvoda, a négyosztályos iskola, a könyv­tár és a polgármesteri hivatal fenntartása, működtetése jelen­tette. Községgazdálkodási felada­tokra - többek között közmunká­sokra, karbantartásokra - 3,4 millió, a falugondnokságra 1,4 millió, a védőnői szolgálatra 1,6 millió forintot költöttünk. Kor­szerűsítésre 4 millió 783 ezer fo­rint jutott. Befejeztük az óvodai konyha felújítását, áttérünk a gázfűtésre, a kultúrház és az or­vosi rendelő is gázfűtést kapott. A főutcán a római katolikus templom és az evangélikus templom között járdát építet­tünk. Mivel az anyagi lehetőségek szűkösek, a terényiek minden le­hetséges pályázaton megpróbál­nak pénz szerezni. Az elmúlt év­tízedben pályázatok tucatjain ju­tottak kisebb-nagyobb összeg­hez.- Tavaly járdaépítésre 3 mil­lió, a művelődési ház felújításá­ra 200 ezer, játszótéri játékokra 300 ezer, úszótáborra és a nem­zetiségi találkozóra 100-100 ezer forintot nyert az önkor­mányzatunk - mondta Mucsina Gyula polgármester. Az idei költségvetést február 27-én tárgyalja a képviselő-tes­tület.- A kiadás rovatban 39,4 mil­lió, a bevétel rovatban 35,5 mil­lió forint szerepel - közölte a jegyző. - A 3,9 millió forint hi­ányt szigorú takarékossággal, a feladatok súlyozásával, pályá­zati pénzek nyerésével akarjuk ellensúlyozni. Legfontosabb az alapellátás­hoz tartozó intézmények mű­ködtetése. Jelentős tehertétel a bérek emelése. A minimálbér 40 ezer forintra való növelése tíz dolgozót érint. Bár a munka- nélküliség változatlanul súlyos gond a településen, az idén ke­vesebb pénz lesz közmunkások foglalkoztatására.- Áthúzódó fejlesztési fel­adat az óvoda konyhájának gázüzemre való átállása és kor­szerűsítése - tudtuk meg a pol­gármestertől. - Készülünk a fa­lusi turizmusra, megteremtjük annak lehetőségét, hogy nagy számú vendéget étkeztessünk. Erre a célra 5,5 millió forint áll rendelkezésünkre, amelynek felét területfejlesztési pályáza­ton nyertük. MEGSZÉPÜL A TEMPLOM. Megyénk egyik legrégebbi evangélikus temploma ta­lálható Cserehátsurányban, amelyet a Sréter család építtetett. Az egyhajós, késő barokk építmény sokáig rossz állapotban leiedzett, ám a terényi Gulácsiné Fabula Hilda evangéli­kus lelkész áldásos tevékenységének köszönhetően épül és szépül. Belülről már rendbe tették, tavaly ősztől kívülről vették kezelésbe. Pályázati pénzekből és a hívek adományai­ból toronyszerkezetét le-, harangtartóját kicserélik, s közel az idő, amikor az Isten eme há- za úi .köntösben" fogadhatja maid az imára betérőket. ___________fotói riqó tibob F ókuszban a szennyvízberuházás Magyamándor önkormányzata az idén 173 millió forinttal gazdálkodhat Magyarnándor képviselő testülete február 15-én tárgyalta meg az idei költségvetési tervet. Sándor István polgármester­rel az önkormányzat ez évi anyagi lehetőségeiről és legfonto­sabb teendőiről beszélgettünk. szennyvíztisztító-mű megépítés­hez, ezért további pályázatokat kell benyújtanunk. Sőt, a lakos­ság hozzájárulására is szükség könyvtámogatást. A fiatalok ott­honteremtését kedvezménye­sen, illetve térítésmentesen adott telkekkel segítjük. Ottjártunkkor az óvodások vendégeskedtek Sándor István polgármesternél- Kezdjük a „lényeggel": meny­nyi pénzzel gazdálkodhat az idén Magyamándor önkormányzata?- A költségvetés 173 millió fo­rint felhasználását tartalmazza. Arányát tekintve nagyjából a tava­lyi szinten tervezzük a kiadásokat és a bevételeket. Várhatóan forrás- hiányosak leszünk, ezt megpró­báljuk ellensúlyozni. ■-Kérdés: hogyan?- Bevezetjük az iparűzési adót, amely a nettó árbevétel két száza­léka lesz. Szigorú takarékosságot vezetünk be, érvényben tartjuk a vásárlási korlátozásokat, a kötele­zettségek vállalását mindenkor az önkormányzat pénzügyi lehető­ségeihez igazítjuk. Törekszünk intézményeink még jobb kihasz­nálására, ennek érdekében javít­juk a kapcsolatot a környező tele­pülésekkel. Erősítjük a feladatok társulásos formában történő ellá­tását. Saját bevételeink növelése érdekében hárommillió forint ér­tékben értékesítünk ingatlanokat. Végül, de nem utolsósorban: messzemenően kihasználjuk a pályázati lehetőségeket.- Melyek a legfontosabb ez évi feladatok?- Elsődleges feladatunk az alapellátáshoz tartozó intézmé­nyek működőképességének biz­tosítása, a családok támogatása. A kiadások jelentős részét a bé­rek és járulékaik teszik ki. A köz­pontilag előirányzott, tehát 8,75 százalékos bérfejlesztést kell végrehajtanunk. Á minimálbér 40 ezer forintra való emelése a dolgozók egyötödét - tizennégy embert - érinti. A béremelés ja­nuár elsejéig visszamenően tör­ténik. A fejlesztések fókuszában a szennyvízberuházás elkezdése és jövő évi befejezése áll. Hat te­lepülés - Cserháthaláp, Deber- csény, Mohora, Csesztve, Cserhátsurány és Magyamándor - együttesen nyújtotta be pályá­zatait, s két forrásból egymilliárd 57 millió forintot kaptunk. Ez azonban még kevés a csatorna­hálózatok kiépítéséhez, a lesz mind a hat településen, s a családok 50 hónap alatt, ezerfo­rintos részletekben fizetik be az összeget. A munkanélküliség visszaszorítása érdekében helyi vállalkozók és helyi dolgozók végzik majd a munkát. A munka- nélküliség nem okoz súlyos gon­dot a községben, hiszen csak tíz lakosnak nincs állása, mindemel­lett a munkahelyteremtésre nagy hangsúlyt fordítunk, s ehhez kedvezményes áron területeket ajánlunk fel. Önkormányzatunk új feladata a háziorvosi ellátás és a fogorvosi ellátás biztosítása.- Mit tesz az önkormányzat a családokért?- Önkormányzatunk az idén 13,6 millió forinttal támogatja a családokat, ebből a felnőttek 7,3 millió, a gyerekek 6,4 millió fo­rinttal részesülnek. A felnőttek­nél megemlítem a különféle se­gélyeket, járadékokat, a köz- gyógyellátási igazolványt, a gye­rekeknél a rendszeres és rendkí­vüli ellátást, az étkezési és a tan­- Milyen rendkívüli feladat vár még az idén az 1300 lelket számláló község vezetésére?- Segíteni szeretnénk a Kelecsénypusztán lévő Ullein- Reviczky Antal nevét viselő kulturális centrum július 7-én való ünnepélyes átadását és fel­szentelését. Mádl Ferenc köz- társasági elnök lesz az esemény díszvendége. Mindent megte­szünk a rézparti víztározó halá­szati jogának megszerzése ér­dekében, az erre vonatkozó pá­lyázatot a tulajdonos Cser­háthaláp, Debercsény és Magyarnándor önkormányza­ta, valamint a Rézparti Horgász Egyesület közösen nyújtotta be. Első alkalommal, ősszel a helybeli almatermesztőkkel kö­zösen megrendezzük az alma­fesztivált. Az idősek napját ugyancsak megtartjuk. Har­minc éve alakult meg a páva­kor, a jubileumot szeretnénk méltóképpen megünnepelni. ____________________________(KOUUI Ludányhalásziban segítenek a rászorulóknak A Sérült Értelem Alapítványt a balassagyarmati Kőszegi István és családja, valamint a ludányhalászi szociális intézet dolgo­zói hozták létre 1994-ben 20 ezer forint alaptőkével. A Kőszegi család elhatározásában bizonyára szerepet játszott, hogy kis­lányuk itt találta meg helyét. A beutaltak többsége Nógrád me­gyei, de vannak itt a szomszédos Hevesből is.- Az alapító összeg mára mennyire növekedett? - kérdez­tük Kőszegi Istvántól.- Elsősorban a személyi jö­vedelemadó egy százalékából, kisnyugdíjasok forintjaiból te­vődik össze az alapítvány pén­ze. Az utóbbiak között volt olyan is, aki közölte, nem tud száz forintot adni, de nyolcva­nat szívesen. Azt is elfogad­tam. Akikkel jó kapcsolatot ala­kítottunk ki, azok minden év­ben adakoznak. A múlt évi zá­ró összegünk 195 ezer forint volt.- Gazdagabb megyei szpon­zoráló van a névsorban?- Dr. Rádi László, aki egy francia-magyar cég vezérigaz­gatója, szécsényi lakos, tavaly 200 ezer forintot adott. Az idén is már 50 ezer forintot utalt át adószámunkra, s közölte, sze­retné megközelíteni a 2000-ben nyújtott támogatást. Az idén a salgótarjáni főplébánia-hivatal 5 ezer forintot küldött az alapít­ványnak. Az állandó támogatók száma 30-35 főre tehető.- Az elzárkózók mire hivat­koznak?- Olyan nagy a terhük, hogy erre már nem futja. Mások érthe­tően annak az iskolának adnak pénzt, ahová a gyerekük jár. Kőszegi István hivatásos kato­natiszt volt, majd a balassagyar­mati kábelgyárban dolgozott részlegvezetőként, innen ment nyugdíjba.- Az elutasításkor elkeseredik?- Igen. Akármennyit adnak, szívesen veszem. Ahelyett, hogy örülnének, nem sújtotta őket, a családjukat a sors, néha azt ér­zem, a szándék is hiányzik belő­lük. Tisztában vagyok vele, mire vállalkoztam. Egy percre sem fe­ledem, a rászorultaknak segí­tünk. Kezdetben voltak nehézsé­geink. Aztán tisztázódott, mi nem vagyunk a szociális otthon része, önállóan gazdálkodunk, a gondozottakért vagyunk. Vásár­lásaink előtt természetesen meg­kérdezzük az intézmény vezető­jét, mire volna szükségük.- Hallhatnánk az alapítvány­hoz fűződő konkrét eredmények­ről?- A kuratórium - elnöke: Kő­szegi István, tagjai: Kőszegi Péter, az elnök fia, dr. Fehér Sándor, az intézet igazgatója, Végh Antalné gazdaságvezető, dr. Váraljai Er­zsébet főnővér, Mosó Zoltánná titkár, dr. Járosi János helybeli községi orvos, Puszta Erika, az intézet dolgozója, Czinder Antal szobrászművész, budapesti la­kos - dönt a rendelkezésünkre álló összeg felhasználásáról. Az alapítvány elnöke Mint mondtam, figyelembe vesszük az intézmény vezetőjé­nek kívánságát. A múlt évben 360 ezer forintot juttattunk a gondozottaknak. Ebből 340 ezer forintért 40 csővázas széket vet­tünk, a farsangi bálon muzsikáló zenekart mi fizettük. Az idei mű­ködési költségünket 90 ezer fo­rint szolgálja. Korábban heverő- ket, fotelokat, ágyneműket, lepe­dőket vásároltunk. Minden el­költött fillérünknek adminisztrá­ciós nyoma van. Ezt a precizitást még volt hadtápos katonatiszt­ként megtanultam.- Hogyan tovább?- Eddigi munkám belefért a napi elfoglaltságomba. Az el­múlt évben Parkinson-kóros let­tem, állandó orvosi kezelés alatt állok, ráadásul elmúltam 80 éves. Mosó Zoltánná személyé­ben megvan az utódom, ezt az évet azonban még végigviszem. Örülök annak, hogy az intézet vezetése a beutaltaknak egészsé­gi állapotuktól függően elfoglalt­ságot biztosít: kefét gyártanak, gémkapcsokat csomagolnak, mások egyéniségüknek megfele­lően végeznek hasznos tenniva­lót. Öröm tölt el, hogy a szociális otthonban, ahol a lányom is gon­dozott, az elmúlt időszakban je­lentősen javultak az életkörül­mények. A kislányunkhoz, aki tudomásul vette, hogy élete hát­ralévő részét itt kell leélnie, két­hetente járunk a feleségemmel, ruhaneműt és kedvenc ételét visszük neki. A gondozottak vár­ják a simogató kezeket, a jó szót. A kuratórium nevében kérem, minél többen juttassák el szemé­lyi jövedelemadójuk egy száza­lékát az alapítványunkhoz. <*jy

Next

/
Thumbnails
Contents