Nógrád Megyei Hírlap, 2001. február (12. évfolyam, 27-50. szám)

2001-02-17 / 41. szám

I 10. oldal - Nógrád Megyei Hírlap SPORT T ÜKÖR 2001. FEBRUÁR 17., SZOMBAT Öreg csatár nem vén csatár Kihasználták a kevéske havat is A német ARD televízió há­rom évtizede tartó sorozatá­ban - amelynek címe „A hónap gólja” - meglehetősen ritkán fordult eddig elő, hogy a nézők kegyét ne a Bundesliga első (de legalább második) osztá­lyában szereplő profi csapat valamelyik játékosának talála­ta nyerte volna el. Arra pedig még a legidősebb német tv-né- zők sem emlékeznek, hogy egy dédapa korú játékos sze­rezte volna a hónap dugóját. Nos, pontosan ez történt a múlt hónapban. Az ARD sportszerkesztősége által elő­selejtezett januári öt találat kö­zé - három első és egy másod- osztályú játékossal együtt - be­került egy ismeretlen nevű csa­tár találata is. Szerencsés vé­letlen folytán a járási ligában szereplő Blau-Weiss Post Recklinghausen és helyi riváli­sa, a .Jung Siegfried Hilder- heide öregfiúk mérkőzésén ott volt egy tv-kamera is, rögzítve a postásegyüttes 80(!) éves csatárának gólját. Az illető, Kurt Meyer az el­lenfél tizenhatosának közelé­ben állva kapta meg a labdát, amelyet egy félfordulat után könnyed mozdulattal csavart a kapu bal felső sarkába. Nem volt bombagól - mint például a második helyre szorult Jörg Böhme (Schalke 04) és a har­Davids, az áprilisi tréfa Rudi Assauer klubmene­dzser cáfolta, hogy a Bundesliga második helyén ál­ló Schalke 04 labdarúgócsapata le akarja igazolni Edgar Davidsot, a Juventus holland középpályását. madik helyen végzett Michael Ballack (Bayer Leverkusen) ta­lálata - de mindenképpen olyan lövés, amelynek láttán a világ minden táján elismerően csettintenek a labdarúgás ra­jongói. Az ARD nézői is így véle­kedtek, meggyőző többséggel juttatva a januári hónap gólja címhez a nyugdíjas bányászt, aki mellesleg Németország leg­idősebb aktív labdarúgója. Sa­ját bevallása szerint 70 éve rúgja rendszeresen a labdát, foci nélkül egyszerűen nem tud meglenni. Még ma is he­tente kétszer jár (gyalog) edzésre, s a levezető kétka- puzást is halálosan komolyan veszi. „Gól nélkül nem me­gyek haza” - mondta büszkén. Meyert látva az ember ismét igazat ad a neves argentin edzőnek, Luís César Menot- tinak, aki a labdarúgót a ne­mes vörösborhoz hasonlította: mindkettőnek évekre van szüksége ahhoz, hogy beérjen. Meyer érettségéhez sem korát, sem góllövő képességét illető­en nem férhet immár kétség. Az ellenfelek rettegve gondol­hatnak az idős csatár további fejlődésére. Meyer ugyanis az ARD-ben kijelentette: ha a jóis­ten is úgy akarja, még száz­éves korában is játszani fog.- Ha április elseje lenne, ak­kor ez a történet nagyon jól hangzana - mondta Assauer. - Komolyan azt hiszik, hogy meg tudjuk őt fizetni? A fél csapatot el kellene adnunk, hogy kigaz- dálkodjuk az éves fizetését! Országos sífutóverseny Galyatetőn, alpesi sí országos diákolimpia Rimakokaván Talán kevesen hiszik, hogy a tavaszi melegben is lehet síver­senyeket rendezni. Pedig lehet, hiszen az elmúlt napokban két országos erőfelmérésen is indul­hattak a fiatalok. A galyatetői sícentrumban a serdülő és ifjú­sági sízők felkészültségét alapo­san próbára tevő, itt-ott latyakos havon mérték össze tudásukat országos szabad stílusú sífutó­versenyen. A salgótarjáni Petőfi DSE legjobbjai ezúttal is jól sze­repeltek, s öt aranyérmet sze­reztek. A lesiklók számára idehaza már nem akadt versenyzésre al­kalmas terep, ezért a megye- székhelytől alig hatvan kilomé­terre lévő szlovákiai Rimakokaván, kitűnő havon rendezték a magyar alpesi sízők országos diákolimpiái bajnoksá­gát. Megyénkből a balassagyar­mati Dózsa, a salgótarjáni Gagarin, Bátki és Borbély iskolá­ból is indultak a hangulatos, mintegy 400 diákot megmozga­tó versenyen. A nógrádiak közül Az egyik legjobb lesiklóeredménnyel Debrei Sándor, a Borbély Lajos szakközépiskola tanulója büszkélkedhet a Halász Dóra győzni tudott az ifjúsági sífutók között a legjobb eredményt a Borbély La­jos szakkö­zépiskola 11. osztályos ki­tűnő sízője, Debrei Sán­dor, valamint Institórisz László, a Gagarin kivá­lósága érte el. Eredmé­nyek, sífutó országos verseny Fiúk, ifi II. ■ (6,5 km): 1. Oravecz Ferenc 23:05 perc. Ser­dülő I. (6,5 km): 1. Smida Sza­bolcs 24:34 perc,... 3. Reznicsek Balázs 25:54 perc, 4. Reznicsek Zsolt 25:57 perc, 5. Mravcsik Zoltán 28:37 perc, 6. Csűrök Zol­tán 28:51 perc, 7. Kiss-Simon Zsolt 29:16. Serdülőn. (2,6 km): ... 5. Molnár Bálint 16:03 perc. Lányok, ifi II. (6,5 km): 1. Ha­lász Dóra 26:21 perc, 2. Ráduly Dóra 28:28 perc. Serdülő I. (4 km): 1. Sebó Adrién 18:32 perc, 2. Ruza Krisztina 21:00 perc. Serdülő II. (2,6 km): 1. Dénes Bernadett 11:37 perc,... 3. Sebó Anikó 12:51 perc, ... 7. Kurucz Krisztina 14:22 perc, 8. Bácskai Klaudia 16:21 perc. Alpesi sí országos diákolimpia I. korcsoport, fiúk: ... 7. Institórisz László (St. Gagarin), ... 9. Teplán Olivér (St. Gagarin). II. korcsoport, fiúk:... 17. Ma­jor Máté (Bgy. Dózsa),... 20. Fa­ragó Máté (Bgy. Dózsa). III. korcsoport, fiúk: ... 12. Institórisz Dávid (St. Gagarin), 18. Ponyi Botond (Bgy. Dózsa). IV. korcsoport, fiúk: ... 17. Debrei Balázs (St. Bátki). V. korcsoport, fiúk: ... 7. Debrei Sándor (St. Borbély). IV. korcsoport, lányok: ... 13. Tillmann Tímea (Bgy. Dózsa). CZ. GY. A LABDARÚGÓ MEGYEI ELSŐ OSZTÁLY CSAPATAINAK ŐSZI ÉRTÉKELÉSE (5.) Nagybátonyban van még csiszolnivaló Nagybátonyban a bajnoki rajt előtti utolsó pillanatban ült le a kis- padra az új szakvezető, Szabó László, bár az egyesület vezetői már régóta szerették volna őt a csa­pat élén látni. Az őszi pontvadá­szatot végül a hetedik helyen zárta a fekete-fehér gárda. A fiatal trénert az idény tapasztalatairól faggattuk.- Az első nyolc közé vártuk a csapatot - kezdte értékelését Szabó László. - Úgy ítéltük meg, hogy a játékosállomány összetétele alkal­mas erre, hiszen az erősítések jól sikerültek: több jó nevű játékost megszereztünk, többek között Krajecz Balázst, aki Vácott már be­mutatkozott az élvonalban is. Rá­adásul a sorsolásunk is kedvező­nek tűnt. A csapat jól indult, ment a sze­kér, legalábbis amíg a játékosok odafigyeltek és fegyelmezetten edzettek. Később azonban egyre inkább csökkent a lelkesedés, így aztán a jobb csapatok ellen né­hány embernél egyre érezhetőbbé vált az edzéshiány. A támadójáték­kal voltak elsősorban gondjaink, kevés gólt szereztek a csatárok, rá­adásul nem kaptak kellő támoga­tást a középpályásoktól sem. Az utolsó négy fordulóra Hadu- sovszkival sokat erősödött ez a csa­patrész.- Hallhatnánk valamit a játéko­sok teljesítményéről?- Ősszel 21 focista lépett pályá­ra: Krajecz és Zsignár kapusok, Almási, Herczeg, Kovács Zs., Griger, Orosz Z„ Szabó, Bartkó, Si­mon, Kecskés, Oláh, Virányi, Ba­kos, Balog Z„ Horváth, Orosz A., Kovács A, Hadusovszki, Balog és Kerekes személyében. Az osztály­zatok alapján az legjobb teljesít­ményt Krajecz, Bartkó, Kovács Zs„ Kecskés, Bakos, Orosz A., Oláh és Herczeg nyújtották. A15 mérkőzésen hét győzelem, két döntetlen és hat vereség a mér­legünk. Hazai pályán a hetedik, vendégként pedig a hatodik helyen állunk a bajnokság félidejében. A gólszerzésből nyolcán vették ki a részüket: Oláh (5), Bartkó (4), Kecskés (3), Simon (2), Szabó G. (1), Virányi (1) és Horváth (1). A fegyelmi helyzet terén bőven akad javítanivalónk, hiszen a 33 begyűj­tött sárga és négy piros lap önma­gáért beszél.- Hogyan készülnek a tavaszm?- Január végétől heti négy alka­lommal tartunk edzéseket. Ifjúsági korú játékosaink közül több lehe­tőséget kapnak majd a közeljövő­ben azok, akik már néhány alka­lommal pályára léptek az első csa­pat színeiben, például Almási, Griger vagy Kovács A. Nálunk ma­rad Krajecz Balázs is, s reményeim szerint ismét csatasorba áll Vámos István, akivel a hátsó alakzatunk jóval stabilabbá válhat. Eredeti cé­lunk nem változik, de a jelenlegi hetedik helynél azért szeretnénk előrébb végezni a táblázaton - zár­ta értékelését Szabó László. A nagybátonyiaknál tavasszal is lehetőséget kapnak a fiatal tehetségek Komoly jövőkép - új mesterrel Új mesterrel is változatlanok a célok Berkenyén FOTÓK: KEREKES LAJOS Berkenye labdarúgócsapata nyolcadik lett a megyei első osz­tály őszi idénye során, amellyel sikerült a bajnoki rajt előtt kitű­zött célt időarányosan teljesíte­niük. A féléves rövid értékelésre Germann Józsefet, az egyesület elnökét kértük fel.- A bajnokság előtt a célunk 20-22 pont begyűjtése és ezzel a nyolcadik-tizedik hely valame­lyikének megszerzése volt - mondta a nyugat-nógrádi foci­csapat vezetője. - Elégedett va­gyok azzal, hogy nyolcadikként várjuk a tavaszt, viszont a meg­szerzett pontok számával már kevésbé. Úgy gondolom, hogy „benne maradt” néhány pont a gárdában, főként az utolsó két fordulóban elszenvedett veresé­gek fájók, hiszen a Romhány el­leni hazai és zagyvarónai 90 percre is terveztünk pontot.- Kik léptek zöld gyepre az őszi fordulók során?- A 15 mérkőzésen húsz lab­darúgó jutott lehetőséghez: id. Szúnyogh (kapus), ifj. Szú­nyogh, Gere, Petrovszki, Si- piczki, Súlyán, Hugyecz F, Hugyecz J., Hesz, Lovas, Lepsé­nyi, Lichy (aki idény közben a Villteszhez igazolt), Oláh, Sár­vári, Plachy, Urbán, Mátyás, Géczi, Busái Á. és Busái B. A há­zi osztályzókönyv alapján egyenletesen jó teljesítményt nyújtott Gere, Petrovszki, id. Szúnyogh, Oláh, ifj. Szúnyogh, valamint Hugyecz F. A bajnok­ság felében öt győzelmet arat­tunk, három döntetlent játszot­tunk és hétszer voltunk kényte­lenek vesztesen az öltözőbe vo­nulni. Hazai környezetben nyúj­tott teljesítményünk a nyolcadik helyhez volt elég, míg idegenbe­li produkciónkkal csupán a ti­zenegyedikek vagyunk. A házi góllövőlistán Oláh T. (8), Lovas (5), Petrovszki (2), Súlyán (2), Hesz (1), Lichy (1), Mátyás (1), Hugyecz J. (1) és Géczi (1) a sorrend. A fegyelmi helyzet te­rén a nyolcadik helyen állunk három piros és 22 sárga lapos büntetéssel.- Milyen tervekkel fogtak té­len a munkához?- Az eddigi edzőnk, Janik Jó­zsef távozott a csapattól, barát­ságban váltunk el egymástól. Az új mester a Villtesz-Diósjenő egykori játékos-edzője, Gerda Gyula lesz. Feladata nem csak az első csapat felkészítése, ha­nem az ifjúsági és a serdülőgár­da szakmai irányítása. A keret­ben jelentős változás nem vár­ható, ám elképzelhető, hogy gyengülni fog csapatunk, hiszen csatárunkat, Oláh Tibort jelen­leg is teszteli a Balassagyarmat. A tavaszi felkészülést elkezd­tük, szabadban folyik a munka. Minden hét végén játszunk edzőmeccset és Szlovákiában is részt veszünk egy rövid edzőtá­borozáson. A cél továbbra is vál­tozatlan helyezésben és pont­számban egyaránt, remélhető­leg ennek teljesítése a biztos bentmaradást jelenti majd csa­patunknak - zárta a beszélgetést Germann József.

Next

/
Thumbnails
Contents