Nógrád Megyei Hírlap, 2001. február (12. évfolyam, 27-50. szám)
2001-02-17 / 41. szám
2001. FEBRUÁR 17., SZOMBAT M E GYEI KÖRKÉP BÁTONYTERENYE RÉTSÁG 3. OLDAL Amíg bírja, nem hagyja abba a munkát Nem merek az utcára kimenni, úton, útfélen megállítanak, s kérdezik: abbahagytad a köszörűséget? Amikor meg a műhelyben vagyok, azzal jönnek be a kuncsaftok: élezel-e még kést, ollót? Igyekszem mindenkit megnyugtatni, mire érkezik a válasz: akkor nemsokára jövök! A fentieket Gáspár László balassagyarmati köszörűs mondta, akiről olyan hírek járták, hogy abbahagyta a mesterséget. Márpedig ez nyilvánvaló tévedés, hiszen továbbra is teszi a dolgát, immár 25 éve műveli a szakmát. Belenősült a régi, 1925-től létező köszörűsdinasztiába. Belépve az igen szolid, szűk műhelybe, a feleség fogadja a betérőt, aki nyugdíjas kisiparosként esernyőket javít. Karnyújtásnyira dolgozik tőle élete párja, aki géplakatos-, gépszerelő-, hegesztőszakmával rendelkezik.- Elhunyt sógoromtól örököltem a mesterséget - kezdi mondandóját Gáspár László, majd így folytatja. - Minden évben kevesebb a köszörülnivaló. Kevés a pénze a lakosságnak. Aki korábban hat kést hozott élezni, az most kettővel is beéri. Nem merem az árakat emelni, mert még ennyien sem nyitnák rám a műhely ajtaját. Akik hozzám járnak Balassagyarmatról és a környező községekből, azok kispénzűek, főleg munkások. Azzal kezdik, hogy a következő busszal utaznak haza, addigra köszörüljem meg a kést, vagy az ollót. Unszolásukra sem hagyom abba a megkezdett munkát, inkább időpontot mondok, amikor visz- szajöhetnek. Megértem az embereket, akiknek jól be kell osztaniuk az idejüket, hogy megéljenek ebben a rohanó világban.- A megélhetés kényszere minket is hajt. Az árainkat a szűkebb pénztárcához igazítjuk, a kiadásaink viszont növekszenek. Ha nem akarunk megfagyni, akkor vállalnunk kell családi házunkban a havi 20 ezer forintos fűtési költség kifizetését - kapcsolódik a beszélgetésbe a feleség. Nyílik a műhely ajtaja. A Nagyorosziból érkező férfi udvariasan kérdezi:- Korán jöttem?- Pár perc múlva kész vagyok - válaszolja a mester, s rövid idő múlva átadja a megélezett késeket. Nem sokkal később kislány érkezik a húsdarálóért.- Reggel 9 órakor nyitunk - meséli Gáspárné. - Nyitásra mindig itt vagyok. Éjjel nem tudok aludni, reggel viszont annál inkább. Ám a nyugdíj mellett is kénytelen vagyok dolgozni.- A minap a csecsemőotthonból zárás előtt hoztak köszörülni való késeket azzal, hogy holnap reggelre kellenek. Addig nem mentem haza, amíg meg nem csináltam. Hála Istennek, a kuncsaftjaim szeretnek, tisztelnek, megbecsülnek - fűzi hozzá a férj. Az 56 éves, jól megtermett férfi egyszer megvágta a kezét, de nem ment orvoshoz, saját maga látta el a sebet. Aztán, mintha mi sem történt volna, bekötözött kézzel tovább dolgozott. Mondhatnánk, ezt teszi a szakmaszeretet.- A férjem rengeteget dolgozott - jegyzi meg melegséggel a hangjában az asszony. - Nem csoda, hogy többnek néz ki a koránál. Előfordult, az egyik kuncsaft „tatának” nevezte. Aztán kiderült, a tatázó 20 évvel idősebb.- Volt idő, amikor a málnásunkban hajnali fél 4 órakor kezdtem, utána bementem a kórházba a munkahelyemre, műszak után pedig otthon folytattam az ipart - fűzi az elhangzottakhoz Gáspár László, aki a kisiparos-igazolvány kiváltása óta tagja a Balassagyarmat és Vidéke Ipartestületnek.- Szeretem az ipartestületet, mert sokat segít. Tőlük tudtam meg, hogy a telephely engedélyét az idén meg kell újítani. A kérdésre, hogy mi az, ami neki, a kisiparosnak gondot okoz, s szeretne rajta változtatni, így felel:- Az adóbevallást csak nagy nehezen tudtuk megtanulni, mert a kétkezi munkához vagyunk szokva, nem a papírmunkához. Szeretném, ha visszakerülhetnék az átalánydíjasok közé, kevesebb lenne az adminisztráció. Azt mondták, könnyebb lesz vállalkozói kisiparosnak lenni, de ezt máig sem érzem. Szeretném megérni az unokám és a dédunokám lakodalmát. Amíg bírom, köszörülök. Arra kérem a jó Istent, adjon erőt, egészséget a kuncsaftjaimnak, hogy minél többször keressenek fel. ív. m A mester szavatartó ember, időre elvégzi a munkát ____________■ S áros rónai utak: Jövőre lesz esélyük- Rónabánya mindössze négyutcás településrész, de ebből a négyből csak kettő és fél aszfaltozott - panaszolta egyik helybeli olvasónk többek nevében. Nem készült még el a Vasas út második szakaszának aszfaltozása, s a Határőr út is igen rossz állapotú, ennek hátrányait főleg télen és tavasszal nehéz elviselni. Nagy a sár, emiatt személykocsival igen nehéz közlekedni. A falurészen a fakitermelés miatt megnövekedett a nagyobb szállítójárművek forgalma, s ez csak ront az egyébként sem rózsás helyzeten. Egy- egy évben a kátyúzáson kívül más nem történik, pedig a lakók nagyon várják, hogy teljes egészében rendbe tegyék az utakat. Ezek érdekében korábban levélben fordultak az önkormányzathoz, de választ nem kaptak. Lakossági fórumokon rendre felvetik a helyiek ezt a gondjukat, a legutóbbi ilyen alkalommal kaptak ígéretet arra, hogy ha a csatornázás meglesz, a Vasas úton még hátralévő aszfaltozást elvégzik. Mindemellett a helyiek nagy várakozással tekintenek a megyei jogú város idei ilyen jellegű fejlesztéseire, abban reménykednek, hogy jut pénz az említett útjaik burkolatának megépítésére, illetve korHasznos A Nógrád Megyei Munkaügyi Központ Kis-segítő címmel hátrányos helyzetben lévő pályakezdő fiatalok, megváltozott munkaképességű állásnélküliek, szociálisan hátrányos helyzetben lévő rétegek elhelyezkedésének megkönnyítése érdekében jelentette meg hasznos kiadványát. A füzetecskében öszszerűsítésére. Számíthatnak-e erre? Kérdésünkre Lantos Lászlótól, a salgótarjáni városháza helyettes irodavezetőjétől kértünk választ. Lantos Lászlótól egyebek mellett megtudtuk, hogy az ön- kormányzatnak összesen 168 kilométernyi belterületi útja van, ebből az igények szerint ötven kilométert kellene korszerű, szilárd burkolattal ellátni. A tervezés, illetve az útépítési program elkészítése során többféle szempontot vesznek figyelembe, így például a műszaki állapotot, azt, hogy épül-e közmű az adott területen, illetve ügyelnek arra is, hogy a város különböző pontjai legyenek ebben érintve. Rónabánya a mostani programban nem szerepel, itt ebben az évben nem újítanak fel utat, de van esélye arra, hogy a következőben helyet kapjon: a Vasas út második szakaszának aszfaltozását a jövő évre tervezi az önkormányzat. Előreláthatóan ugyancsak 2002-ben javítják meg a szilváskőpusztai bekötőutat. Lantos László nem tud arról a levélről, amelyet olvasónk említett, ígérte viszont, hogy megnézik, a kitermelt fák szállítása, milyen utakat érint, s ha szükségesnek látják, intézkednek. _______________________________________(MJ) k iadvány szegyűjtötték azokat az intézményeket, civil és társadalmi szervezeteket, munkaadókat, amelyek segítséget nyújthatnak az érintettek érvényesüléséhez. Fellelhetők benne mindazok a jogszabályok, amelyek a megcélzottak munkába állását szolgálják. MSZP: kérdések helyett megoldások Minden képviselőnek tudnia kellene, hogy egy megyei jogú város önkormányzata az a végső állomás, ahol nem költői kérdéseket kell feltenni. A közgyűléstől az állampolgárok megoldásokat várnak, vitatkozni a végrehajtás módjáról lehetne - fogalmazták meg a salgótarjáni MSZP-frakció tegnapi sajtótájékoztatóján. A szocialisták továbbra is úgy vélik: az ellenzéki Fidesz-frakció kérdéseiből kitűnik, hogy azok mögött pártpolitikai megfontolások húzódnak. Mint Domonkos Tamás frakcióvezető és Horváthné Győri Magdolna, az oktatási-kulturális és sportbizottság elnöke tájékoztatóján elhangzott, a költségvetés koncepciójában már hónapokkal ezelőtt megfogalmazták az irányokat, a hétfői közgyűlésen nem történt más, mint hogy azokat számosítot- ták. A képviselők méltatlannak tartják, hogy a Fidesz politikusai a költségvetés kapcsán szembe akarják állítani az intézményeket a hivatallal, a köz- tisztviselőket a közalkalmazottakkal. Domonkos Tamás elmondta, a Fidesz frakcióvezetője a közgyűlésen már választ kapott a csütörtöki tájékoztatóján újra feltett kérdéseire, és bírálta, hogy mindezeket nem tették fel a fideszesek a bizottsági üléseken, amelyeknek ez lett volna a terepe. Mint kifejtették, a közgyűlésen város- és szakma- politikai kérdésekkel kell foglalkozni, és nem pártpolitikával. Utaltak arra is, hogy a Fidesz az elmúlt évben alternatív költségvetést ígért, ehhez képest 20, tájékozatlanságból és felületes ismeretekből adódó kérdésre futotta, amelyeket ráadásul nyilvánvalóan nem a költségvetés, hanem saját párt- politikájuk érdekében fogalmaztak meg. Ilyen például a színvonalas városi sportélet visszaállítása, amellyel kapcsolatban az ellenzéki képviselők éppolyan jól tudják, hogy a színvonalas városi sport nem lehet egy résztvevős. Az önkormányzat ad támogatást a sportra, de nincs mellette senki más, aki részt vállalna ebben. Horváthné Győri Magdolna hangsúlyozta, hogy Salgótarján 2001. évi költségvetése kiemelt figyelmet fordít az oktatási ágazatra, a humán szolgáltatás fejlesztésére, a szakemberek anyagi megbecsülésére. Hozzátette, természetesen nem oldódik meg minden gond a városban az idei költségvetés révén, mert annyi pénz nincs, hogy minden egyes feladatra elég lenne, de legalább megkezdődik a problémák megoldása. A fideszes frakcióvezető sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy ezt a költségvetést azok dolgozták ki, akik tavaly közel egymilliárdos tévedéssel fogalmazták meg a sarokszámokat - erre reagáltak tegnap az MSZP-nél, mondván, vélhetően elkerülte az ellenzéki politikus figyelmét, hogy a múlt évi költségvetés végrehajtása során megjelenik a likviditás biztosításához igénybe vett folyószámla- és bérhitel, ennek számításba vétele pedig helytelen. Nem szabad továbbá tervezni remélt (így pályázaton elnyerhető) pénzt, mint ahogy az állami költségvetésben tervezett célzott összegeket akkor sem szabad beépíteni a költségvetésbe,ha arról az önkormányzatnak tudomása van - erről jogszabály rendelkezik. Ez a három fő elem okozhatja az eltérést a tervezett és a tényleges végrehajtás között. DUDELLAI I. HÍREK SALGÓTARJÁN JUBILEUMI MÉRNÖKBÁL. A Nógrád Megyei Mérnöki Kamara február 17-én szombaton immár a tizedik mérnökbált rendezi. A rendezők közük a résztvevőkkel, hogy a mai program pontosan 19 órakor ünnepi megnyitóval kezdődik. Ezt követően adják át az év tervezője és az év mérnöke díjakat. A vacsorát követő műsorban közreműködik Máté Ottilia, Tárnái Kiss László, Csábi István és Tibay András, fellépnek a Dűvő együttes és a Nógrád táncegyüttes szólistái. TANÁCSADÁS. Az MSZP ingyenes konzultációs szolgáltatása keretében február 20-án, kedden 15 órakor, Sarló Béla alpolgármester önkormányzati, várospolitikai ügyekben várja az érdeklődőket a párt Kossuth u. 8. sz. alatti irodá- jában. ______________________■ G yermektábor, új formában (Folytatás az 1. oldalról) a következő években fajlagosan csökkenhet az önkormányzati költségvetési támogatás. Az önkormányzati törvény értelmében a kht. a gyermekek iskolai oktatáson kívüli csoportos foglalkoztatásával, napközi otthon jellegű ellátásával kapcsolatos közhasznú tevékenységet végez. Erről Salgótarján önkormányzatának kell gondoskodnia, a feladat közfeladatnak minősül. Mint az alapító okiratban megfogalmazták, a társaság tartja fenn és működteti a város tulajdonát képező gyermektábort, együttműködik az illetékességi területén lévő oktatási, művelődési és üdültetési szervekkel. Ezen túlmenően a Tarjáni Gyermektábor kht. feladata a salgótarjáni gyerekek napközis foglalkoztatásának megszervezése, a gyerekek étkezésének megoldása, illetve ezen keresztül a családok segítése. Feladata továbbá a nevelés, oktatás, képességfejlesztés, ismeretterjesztés és kulturális tevékenység. A kht.-nak kell biztosítania az erdei iskolai táborozás feltételeit, valamint - a városi tábor megszervezésével - elő kell segítenie a hátrányos helyzetű csoportok társadalmi esélyegyenlőségét. Biztosítania kell a társaságnak a városi nemzetközi gyermektábor feltételeit, programjainak megszervezését, illetve a középiskolás gólyatáborok fenntartását. A kht. alapító okiratában az is helyet kapott, hogy a társaság befektetési tevékenységet nem végez. Üzletszerű gazdasági tevékenységei közé tartozik ingatlan bérbeadása és üzemeltetése, máshová nem sorolható egyéb szórakoztatás illetve szabadidős tevékenység. A Tarjáni Gyermektábor Kht. határozatlan időre alakult. A társaság első ügyvezetője Palotás József, akinek (meghosszabbítható) megbízása három évre szól. A tarjáni gyermektábor az általa használt ingatlanokat bérbe veszi az önkormányzattól, míg az ingóságokat megvásárolja. Az önkormányzat szerződés keretében március elsejétől 2001. december 31-ig 6 millió 125 ezer forintos támogatást ad a kht. működéséhez. CSÚSZDÁTÓL MÁSZÓKÁIG. A napsütéses időt kihasználva a dorogházi óvodások örömmel veszik bir- tokukba a tavaly ősszel vásárolt komplex mozgásfejlesztő udvari játékot. _______________foto; rigó tibor