Nógrád Megyei Hírlap, 2001. január (12. évfolyam, 1-26. szám)
2001-01-09 / 7. szám
fi 20 01. január 9. kedd 170 évvel ezelőtt, 1831. január 9-én született Stolpban Heinrich Von Stephan (képünk),'Németországban a postaszolgálat megszervezője. Egyesítette a posta- és távírószolgálatot és bevezette a távbeszélő-szolgáltatást (1877), valamint a levelezőlapot (1870). 1874-ben megalapította a Világ Postaegyesülését, megszervezte a világ első postamúzeumát, továbbá - mint postaügyi miniszter - ő rakta le a postajog alapjait is. Szeretettel köszöntjük MARCELL nevű kedves olvasóinkat! A Marcell latin eredetű név, jelentése: Mars hadistennek szentelt. Védőszentje Szent Marcellus IV. századi pápa. Az ortodox és a görög katolikus naptár szerint ez a nap Szent Polyeuktosz vértanú napja. A Nap kél: 7.30 órakor, . nyugszik: 16.12 órakor. ..........1 Ü GYELETES SZERKESZTŐ: RIPORTER: Bódi Tóth Elemér kolaj László ■Jggf : (32) 416 - 455 40 esztendeje, 1961-ben ezen a napon hunyt el Róth Gyula Kossuth-díjas egyetemi tanár, aki elsősorban az erdőművelés kérdéseivel foglalkozott. Hazánkban külföldi fafajokat honosított meg, új faosztályozási és állományfelújítási eljárást dolgozott ki. 65 esztendeje, 1936-ban halt meg Lambrecht Kálmán természettudós, író, az őslénytan népszerű-tudományos irodalmának egyik megalapozója (Az ősember, Az ősember elődje). Irodalmi művei közül nagy sikert aratott a Hermán Ottó élete és a Világ- irodalom anekdotakincse című műve. 85 évvel ezelőtt, 1916-ban hunyt el Mocsáry Lajos, a nemzetiségi elnyomás ellen küzdő politikus, publicista. Támogatta a csehek, lengyelek és románok föderatív törekvéseit. Politikája igazolására, a karánsebesi román választók juttatták be a parlamentbe. Neve szimbólumává vált a nemzetiségekkel való megbékélésnek, ezért 1947-ben róla nevezték el a budapesti román kollégiumot. Várható időjárás: ELŐREJELZÉS NÓGRÁD MEGYE TÉRSÉGÉRE Többnyire borult lesz az ég, legfeljebb késő délután, illetve estefelé csökken a felhőzet. Addig csapadék várható: kezdetben eső, később egyre inkább havas eső, sőt néhol hó. A szél fokozatosan északnyugatira fordul, egyre jobban erősödik. Közlekedésmeteorológia A hidegfront miatt sokaknak megemelkedhet a vérnyomása. Főként a Dunántúlon okozhat gondot a hó és a szél. Készítette: SíllgélílTjáííli Ap)M# 15.30 és 17.45 órától: Cool Túra. Am. film. 20 órától (18 éven felülieknek!): Ház a kísértethegyen. Feliratos amerikai film. Ap>3M Ksunuum» 17 és 19 órától (18 éven felülieknek!): Ház a kísértethegyen. Feliratos amerikai film. WasMigpraMiÜ MtuMtih, nagyteremben -15.30,17.45 és 20 órától: Bölcsek kövére 2. Am. vágj. Új teremben -15 és 17 órától: Sakáltanya. Színes amerikai vígjáték. 19 és 21 órától: A sejt. Színes, szinkr. amerikai horror. RíiziMUa 18 és 20 órától: Millió dolláros hotel. Színes amerikai film IIaHoTa Őszintén Az öreg csövest mentő viszi be az utcáról a kórházba, mert meg kell sürgősen műteni. Mielőtt a műtőbe vinnék, becipelik a fürdőszobába, betuszkolják a kádba és alaposan lesikálják. Amikor végeznek vele, komótosan megszólal: - Hát ez nem volt valami kellemes. De őszintén szólva, ennél azért fájdalmasabbnak képzeltem el egy műtétet! be kerül egy névváltoztatás. Közük vele, hogy a változtatás ingyenes, csak egy formanyomtatványt kell kitöltenie.- Elnézést, uram - szól a tájékoztatás végén az ügyintéző -, de hadd kérdezzem meg, miért szeretné annyira megváltoztatni a nevét?- A dolog végtelenül egyszerű - hangzik a válasz. - Ma reggel az utcán találtam egy nagy köteg névjegykártyát! Névváltozás A skót bemegy az anyakönyvi hivatalba, és megkérdi, mennyiIsmeret- Pistike miről lehet megismerni a mérges gombát?- A hasfájásról. A LEGMELEGEBB BUNDA IS KEVÉS. A képen látható kemfjrnvni nár teljesen „becsomagolta” kisgyermekét, így védve őt a rendkívüli hidegtől, amely Szibériára köszöntött. Természetesen Szibériában mindig igen hideg a tél, de most vannak olyan területek is, ahol a hőmérő higanyszála mínusz 50 fok alá süllyedt és ez 25-30 fokkal ala- csonyabb hőmérséklet a szokásos téli átlagnál. _____ epa H ALLÓ SZÍVPOSTA Egyetlen Szerelmem! Azt ígértem, hogy nem írok neked többé, de most mégis megteszem, mert nem akarom elveszíteni a szerelmed!!! Az érzéseim nem változtak, még mindig te vagy az a férfi, aki álmaimban él, csak még azt nem tudom, hogy képes leszek-e arra, hogy megvalósítsam az álmaimat. Most úgy érzem, nem tudnám megtenni, és időre van szükségem. Mindig szeretni foglak, de ettől többet nem ígérhetek. Ha ezt el tudod fogadni, kérlek, hívj fel (hétköznap, délelőtt). "Várom a jelentkezésed", ha mégsem hívnál, akkor áprilisban találkozunk! :*•; ;tc : % }jí: $ ijé ájfeifí 5jí ;$!$í (Rjc Jjcíf: sjf % ijt/íjc ji) jfcjjí'íjí fjtíjc áj MI VÁR MA ÖNRE ? Hírlap-horoszkóp fi* Bak (XII. 22-1. 20.) Korán ébred, s időt és fáradságot nem kímélve készülődik, csinosítja magát. Ereje kitartással párosul, hihetetlen teljesítményekre képes. KözRádió* és teievízióműsor-ajánlat Rádió FOCUS az FM 100.4 MHz*en: 0 - 24 óráig érzete kitűnő, ha rendszeresen és változatosan táplálkozik. Vízöntő (1.21-11.20.) A telihold izgalmas eseményeket Jtjuw teremt. Minden helyzet lelkesíti. Rengeteg energiája van> kezdeményezhet, belefoghat új dolgokba. Szereti, ha reflektorfényben van, s most ez módjában áll. Halak (II. 21-III. 20.) A XXI. század első negyedének yj&A nagy kozmikus eseménye a telihold, melynek erős fé- nye bevilágítja az égboltot. Hatására zavaró tényezők uralkodnak, igyekezzen nyugalmat teremteni. Tegyen meg mindent a siker érdekében. Kos (III. 21-IV. 20.) Ma a telihold még zűröket okoz, de 4'^>. utána jó bolygóaspektusok jelentkeznek. Partnerére az ^ élet legnehezebb pillanataiban is számíthat. Munkájában igyekezzen a maximumot nyújtani. Bika (IV. 21-V. 20.) Az év eleji túlzott óvatossága fékez- 1jáir heti kreativitását. Esetleges egészségi panaszai az időjá- rás rovására írhatók. Menjen gyógyfürdőbe, uszodába. Ma a telihold is okozhat érzékenységet. a « Ikrek (V. 21-VT. 21.) A nagy sorsbolygó, a Jupiter sze- ■ww' rencséssé teszi. Remek üzleti kapcsolatokat szerezhet, ■***■ miközben új, hosszú távú terveket készít. Párkapcsolata remekül alakul, közös hullámhosszon van kedvesével. M Rák (VI. 22-VII. 22.) Komoly előkészítő munkálatokat végezhet az új évben, amivel hosszú távra megalapozhatja a jövőjét. A hivatását több hirtelen fordulat és változás teszi izgalmassá. Könnyen eladhatja jó ötleteit és karrierjével kapcsolatban újításokat vezethet be. Oroszlán (VII. 23-VIII. 23.) Ebben az évben nem az frW számít, mit tesz, hanem az, hogy mennyire képes felöl- - dani környezetében a feszültséget. Ha Ön politizál, könnyen felveheti a napraforgó szerepét. Közben azzal taka- rózhat, hogy csupán diplomatikus. |p Szűz (VIII. 24-IX. 23.) Még a Bak időszakában írjon alá egy fontos szerződést, aligha kínálkozik ennél kedve- zőbb alkalom. Ez az év meghozza a „nagy dohányt”. , Mindent elérhet, leveheti a lábáról, akit csak akar. ««. Mérleg (IX. 24-X. 23.) Az új év első felében ne kockáz- jr!!, tasson, csak a megfontolt döntések és a hosszú távú ter- ^ vek jelentenek előmenetelt. A számítógépnek és az ' Internetnek egyre nagyobb szerepe lesz. Készüljön fel rá, ha az üzleti életben tevékenykedik. # Skorpió (X. 24-XI. 22.) Az év eleje az erőgyűjtés időszaka, amikor baráti kapcsolatát ápolhatja, a kötöttségek elől azonban menekülni fog. Januárban azonban gyorsan túlteheti magát néhány kellemetlen intéznivalón, hivatalos ügyön. Nyilas (XI. 23-XII. 21.) Hivatásában befolyást szerez Ián vagy olyan támogatókat nyer meg, akik megfontoltak 4 v’5 és segítik Önt. Túl sok felelősséget hajlamos felvállalni. Erre ügyeljen az idén, mert nem marad ideje a magánéletére. jé: ■*, # # § KOSSUTH Óránként: Hírek. Időjárás. 4.33 Határok nélkül. 5.00 Reggeli krónika. 5.39 Falurádió. 6.00 Krónika. Sport. 6.30 Gazdaság. 7.00 Krónika. Sport. 8.00 Krónika. Sport. 8.19 Mindennapi tudomány. 8.47 Gyógyír. 9.04 Napközben. 11.04 Zenés játékokból. 11.35 Anno... 12.02 Déli krónika. 12.40 Ki nyer ma? 12.50 Törvénykönyv. 13.05 Vendég a háznál. 13.20 Krisztus meg- keresztelkedése. 13.30 Római katolikus félóra. 14.04 Klasszikusok mindenkinek. 14.35 Irodalmi figyelő. 14.55 Első közlés. 15.05 Szóljon hozzá! 16.00 Délutáni krónika. 16.20 Hasznos tudnivalók. 16.25 Radar. 17.05 „Magyarországról jövök..." (magazin). 17.25 A Szabó család. 18.00 Esti krónika. 19.05 Sportvilág. 19.30 Esti mese. 19.40 Csodák és csudák. 20.04 Táncházvilág. 20.30 Határok nélkül. 21.05 Mesélő krónikák. 21.35 Arcvonások. 22.00 Késő esti krónika. 22.30 Tér-idő. 23.00 Hírek. Kenó. 23.04 Operákból, daljátékokból és operettekből 5.55 Körzeti magazinok. 9.00 Napközben. 18.30 Nemzetiségi műsor. 23.00 A BBC magyar műsora PETŐFI 4.30 Hírek. Időjárás. 4.32 Hajnali dallamok. 5.00 Hírek. Időjárás. 6.00 Hírek. Időjárás. 6.03 Kívánságreggel. 7.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés. 7.30 Hírek. Sport. Közlekedés. 8.00 Hírek. Időjárás. 8.45 Sportreggel. 9.00 Petőfi-délelött. 9.01 Hírpercek. 9.40 Gordiusz-plusz. 9.50 Apró- cseprő. 10.10 Délelőtti vendég. 10.50 Zöldjelzés. 11.00 Hírek. Időjárás. 11.05 Sporthírek. 11.15 „Régi idők dalai”. 11.48 Korkérdés, 12.00 Jó ebédhez szól a nóta. 13.00 Verkli. 13.01 Hírek. Közlekedés. 13.50 Vízállásjelentés. 14.00 Csűcsforgalom. 15.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés. 16.32 Biztonságban. 17,00 Háztól házig. 18.01 Kölyökrádió. 18.30 Gordiusz-játék-tér. 19.00 Hírek. 19.04 Unikum. 20.00 Váltóhang. 21.00 Hírek. 21.04 Blandrata György szabadsága. 22.00 Tangó. 22.25 Moziklub. 23.00 Hírpercek. 23.15 Visszajátszás. 24.00 Épéi után... 1.00 Hírek. 2.00 Hírek. 3.00 Hírek. 3.03 Gramofonsztárok. 4.03 Lakatos Sándor zenekara muzsikál BZl 5.42 Hajnali gondolatok 5.45 Agrárvilág 6.00 Ma reggel 8.30 Ezredforduló 8.35 Mindent a szerelemért 9.30 Naprakész magazin 10.10 Délelőtti rendelés 10.50 Automobil 11.35 íz-lelő 11.45 Agóra 12.00 Híradó délben 13.00 Srpski Ekran 13.25 Unser Bildschirm (német nyelvű nemzetiségi magazin) 13.58 Hírek. Időjárás 14.00 Zenelánc 14.10 „Képes könyv” Kemény Zsigmond: Özvegy és leánya (magyar sor., 4/1-2.) 15.50 Ezredforduló 15.58 Hírek. Időjárás 16.00 A napsugár nyomában 16.30 Zöldpont 17.00 Honlap 17.25 Katolikus krónika 17.50 Alaphangok 18.00 Híradó hatkor 18.20 Miénk a vár... (50.) 19.15 Világhíradó 19.30 Híradó este Sporthírek. Időjárás 20.05 Kisváros 21.05 Volt egyszer... 22.00 Híradó este. Időjárás 22.10 Aktuális 22.30 Théma 22.45 Alaphangok 22.50 Magyar Szalon 23.20 Kutya éji dala (magyar film) 1.35 Ezredforduló 8.30 Millenniumi mesék 9.00 Az MTV archívumából 10.00 Toldi (2/1.) 10.55 Volt egyszer egy Tevépresszó 11.50 Néprajzi értékeink 12.05 A védelemé a szó 12.45 Musica Historica 13.00 Híradó délben 14.00 Évgyűrűk 14.20 Ablak 15.20 Ártéri halászat Kopácson (dok.-film) 16.00 Iskola utca-Tanodú 17.30 Fogadóóra 18.00 TS-Dunaferr SE- Olimpiakos (jégkorong) 20.00 Világhíradó 20.15 Híradó este. Sport 20.45 Életem 21.40 14 nap életfogytiglan (német film) 23.25 Záróra 0.25 Az álom én vagyok )"2 5.50 Jó reggelt, Magyarország! 8.35 Gazdagok és szépek 9.00 Csupa-csupa élet (német sorozat) 9.30 Hírmazsolák (amerikai vígjátéksor.) 10.00 Utazás Gasztronómiába 10.25 Közvetlen ajánlat 11.25 Reggeli gondolatok 11.30 Magyar történelmi arcképcsarnok 11.35 Ablak Európára 12.05 Miért éppen Alaszka? (amerikai sorozat) 12.55 Lányok a Savoyból (amerikai film,1992) 14.35 Herkules 15.30 Szelek szárnyán 16.25 Sonadoras - Szerelmes álmodozók 17.10 Ramóna (mex. sor.) 18.00 Maria Isabel (mexikói sorozat) 18.30 Tények (hírműsor) 19.00 Most vagy soha!- Multimilliomos 19.45 Gyerekszáj 20.00 Vad angyal (argentin sorozat) 20.30 Walker, a texasi kopó 21.25 Életveszélyben (amerikai akciófilm) 23.00 Jó estét, Magyarország! 23.50 A férfi, aki túl sokat tudott (amerikai thriller) 1.50 Háló@világ DUNA TV 5.30 Indul a nap 8.45 Nyitra (ism.-terj. film) 9.15 Millenniumi krónika 9.45 Versposta (ismétlés) 10.00 Ami igaz, az igaz (ism.) 10.15 Teleenciklopédia 10.35 Válik a férfi, válik a nő (angol film-2/1.) 11.50 Híradó 12.00 Pénzpiaci hírek 12.15 Anziksz (ismétlés) 12.30 Talpalatnyi zöld RTL Klub, 21.10: Merülés Tengeralattjáró indul a Csendes-óceánra. A személyzettel tart három tudós is, akik a többiektől elzárva kapnak helyet. A Bering-szorosnál, a jégmező alatt valami nekicsapódik a hajónak, leáll az atomreaktor. A tartalék gépek sem működnek. Betör a víz, másodpercenként öt lábnyit süllyednek. Tűz üt ki a motortérben, megszűnik az összeköttetés a személyzet és a tudósok között. Lyukat kell találni a jégen, különben mind meghalnak. 13.00 Európa legszebb kertjei 13.25 Ki lakikitt? (finn kisfilm) 13.30 A dzsungel könyve (12.) 14.00 Az Andok (3/3.) 14.55 A tenger titkai (20.) 15.00 A sámánok sosem halnak meg (kanadai dok.-film) 16.00 Kalendárium 18.00 Híradó. Sport 18.25 Mesefilm 18.50 Hej, hej, helyes beszéd! 19.00 Génkörkép (6/2.) 19.50 Agatha Christie: Poirot történetei 20.45 Gershwin: Kubai nyitány 21.00 Híradó. Sport 21.30 Az én XX. századom (magyar film) 23.10 Pege Aladár jubileumi koncertje (2/1.) 0.05 Ezredforduló cm KLUB 6.30 Reggeli 8.55 Mire gondolok? 9.00 Receptklub (ismétlés) 9.15 Szeretni bolondulásig (ismétlés) 9.40 Terra Nostra (ism.) 10.35 Top Shop 11.30 Delelő 12.30 Receptklub 12.55 Joker 13.00 Híradó. Déli kiadás 13.20 Kavalkád (nemzetiségi műsor) 13.30 Kalandos nyár (97.) 14.20 Maigret (22.) 16.00 Szeretni bolondulásig 16.20 Joker (telefonos villámjáték) 16.25 Terra Nostra (brazil sorozat - 6.) 17.20 Joker (telefonos villámjáték) 17.25 Hegylakó (112.) 18.30 Híradó. Esti kiadás 18.55 Legyen ön is milliomos! 19.25 Fókusz 19.50 Fókusz-ráadás 19.54 Üzenet 19.55 Barátok közt (magyar sorozat) 20.25 Vészhelyzet (11.) Dominószív 21.10 Merülés (amerikai akciófilm) 22.45 Híradó 23.00 A turné (am. film) 0.30 Fókusz (ismétlés) HB© 6.30 Julia Roberts 7.00 Babar (rajzfilmsor.) 7.25 A közellenség 9.40 Bosszúállók 11.10 Turbócsapat 12.50 Özvegyek klubja (amerikai vígjáték) 14.40 Hóbarát (amerikai vígjáték) 16.20 A kék szörny (amerikai vígjáték) 17.40 Oltári nő (amerikai vígjáték) 19.35 Hollywoody csemegék - Az írek szerencséje . 20.00 Lottózsonglőrök (ír vígjáték) 21.30 Az élet sója (amerikai vígjáték) 23.10 Egy taxi hátsó ülésén 0.05 Poodle Springs 1.45 A választás napja 2.00 Királykobra 3.30 Marilyn - Az utolsó órák (am. dok.-film) 4.25 Oltári nő TARJANI TV 18.05 Hírek 18.10 Okavango, a vadon szíve 19.00 Közkívánatra megismételjük: Ünnepi hangverseny a Váczi Gyula Zeneiskolában 20.00 Benzingőz - autósport 20.25 Hírek 20.30 Az őrnagy (svéd film) NÓGRADllÉLAP Kiadja: Nógrádi Média Kiadói Kft. Felelős kiadó: KOPKA MIKLÓS ügyvezető igazgató. Szerkeszti: a szerkesztőbizottság. Felelős szerkesztő: DR. CSONGRÁDY BÉLA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Salgótarján, Erzsébet tér 6., Postafiók: 96. Szerkesztőségi telefon: 32/416-455, telefax 32/312-542. Kereskedelmi igazgató: PLACHY GYÖRGY. Hirdetési és terjesztési £5,,^ telefon: 32/416-455, fcx.: 32/311-504. Balassagyarmati szerkesztőség: Bgy. Kossuth út 15. Tel.: 35/301-660. Az előfizetők részére Salgótarján vonzáskörzetében a Célvonal Kft.ftel.: 30/9433-548,30/9951-279), Balassagyarmat és Pásztó vonzáskörzetében a Karton Kft. (tel.: 30/34-70-864, 32/475-727) juttatja el a lapot. Terjeszti a BUVIHIR Rt. és a kiadó saját terjesztési hálózata. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál, a balassagyarmati szerkesztőségben, a hírlapkézbesítőknél és átutalással a KHB Rt. 10400786 07804984 00000000 számú számlájára. Előfizetési díj egy hónapra 895 Ft, negyedévre 2685 Ft, fél évre 5370 Ft, egy évre 10 740 Ft. Nyomtatás: Egri Nyomda Kft. Felelős vezető: vezérigazgató. HU ISSN 1215-9042. , ^ ^ * Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek, j Az adatok megadásával hozzájárulnak Äoz, hogy azok felhasználásával a Nógrádi Média Kiadói Kft. az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., az Axel Springer-Magyarország Kft., a Harlequin Magyarország Kft., a Hungaropress Sajtóterjesztő Kft. előfizetéses megrendelését teljesítse, azok akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívja a figyelmet. *• • «« #PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült.