Nógrád Megyei Hírlap, 2001. január (12. évfolyam, 1-26. szám)

2001-01-30 / 25. szám

2001. JANUÁR 30., KEDD Több rászorulóról gondoskodnak Salgótarjánban (Folytatás az 1. oldalról) nem akarja, hogy bizonytalan­ságok, kételyek legyenek az ügy körül, ezért azt javasolta, az ala­pításról (a szükséges garanciák­kal alátámasztva) tárgyaljanak újra a márciusi közgyűlésen, vagy egy esetleges februári rendkívüli ülésen. Egyetértett a közgyűlés a ci­gány kisebbségi önkormányzat által javasolt szabadidőközpont létrehozásával, ennek további részleteit megvizsgálják. A salgótarjáni Apolló mozi üzemeltetője, az Intercom Rt. ja­nuár 31-ével felmondta a bérleü szerződést. Azonban jelezték, folytatják az üzemeltetést, ha azt veszteség nélkül tehetik meg. Fi­gyelembe véve, hogy az rt. a jel­képes bérleti díj fizetése mellett jelentős fejlesztéseket végzett a tulajdonos önkormányzat he­lyett (és hosszú távú működte­tést vázolt fel), a képviselők jóvá­hagyták a bérleti szerződés hat hónapra történő meghosszabbí­tását úgy, hogy a cég kérésére az önkormányzat átvállalja ez időre a fűtési díjat. Salgótarján polgár- mestere hangsúlyozta, erre a megoldásra átmenetileg kész az önkormányzat, de hosszú távon erre nem rendezkedik be. Bár többen úgy fogalmaztak, „egyperces” előterjesztésnek gondolták, azért számítani lehe­tett arra, hogy vitát fog kiváltani a Ságvári Endre út nevének megváltoztatása. Az 52 nagyko­rú érintett lakóból 33-an kezde­ményezték Simon Tibor képvi­selőnél, hogy a közterület elne­vezését Vereckei utcává módo­sítsák. A területet így nevezték 1930 és 1950 között. Az önkor­mányzati rendeletben előírt többség megvolt, így a közgyű­lésnek egyszerűen áldását kel­lett adnia a kérésre. Dr. Kovács József, a Munkáspárt képviselő­je felvetette: 1991-ben 50 közte­rületi elnevezésen változtatott politikai okokból az akkori kép­viselő-testület, többségében in­dokoltan. A Ságvári Endre út nem is szerepelt ebben az 50- ben - mondta - és azt kérdezte, mi indokolta most a napirendre tűzést, egyáltalán, mi a gond Ságvári Endrével? Akinek tevé­kenysége - tette hozzá - a fasiz­mus elleni harc jegyében zajlott. Simon Tibor, a körzet képviselő­je azt válaszolta, neki személy szerint nincs gondja Ságvárival, ám ha a lakók többsége névvál­toztatást kér, ő azt támogatni tudja. A napirend előterjesztője, Langár Tamás, a gazdasági és városfejlesztési bizottság elnöke utalt rá, hogy ebben a ciklusban is volt már példa közterületek nevének megváltoztatására, és azt hangoztatta, senkinek nincs joga megkérdőjelezni, hogy erre lakossági megkeresés alapján került sor. (Kovács József koráb­ban ugyanis azt mondta: azt nem kérdezem meg, hogy ki kezdeményezte ezt.) A vitát vé­gül a polgármester zárta le. 13 igen, 4 nem szavazattal és 7 tar­tózkodás mellett született meg a határozat: a Ságvári Endre út ne­ve márciustól Vereckei utca lesz. _______ DUDELLAI ILDIKÓ Ö kumenikus imanap Mohorán (Folytatás az 1. oldalról) Jánosik Gyula, Ruzsinák Vilmos és Béla Csaba László plébánosok, valamint Illés Mária és Csór Tün­de hitoktatók. Ipolyi Károly plébá­nos megnyitóbeszédében szólt arról, hogy az utóbbi években a vallási felekezeteknél is létrejöttek az egységes gondolkodás alapjai és egységre szólította fel a jelenlé­vőket. Ezután Blamiczky János Dániel evangélikus lelkész igét hirdetett a szeretetről, a türelem­ről és a vallási összefogásról. Szvák Mihály mohorai segédlel­kész a vallás szükségességéről, az emberek összetartozásáról és az egymás iránti megbocsátásról be­szélt. A mohorai fiatalok a bibliá­ból idéztek témaköröket a szere­tetről, a türelemről és a mindany- nyiunk számára fontos kölcsönös megértésről. Az ökumenikus imák és közös vallási énekek el- éneklése után Ipolyi Károly plébá­nos köszönetét mondott a megje­lenteknek és Fancsik József pol­gármesternek, hogy képviselte önkormányzatát. Zárszóként el­mondta, hogy Mohora községet az itt élő felekezetek békéje, egy­más iránti megértése, tisztelete, a szabad vallás gyakorlása jellemzi, amely jó példaként szolgál az utó­dok számára. __________ SZABÓÉ. M ire, mennyit? Nógrádmegyer képviselő­testülete január 30-án, kedden első ízben tárgyal az önkor­mányzat idei, a költségvetéssel kapcsolatos feladatairól, a vár­ható, illetve tervezhető kiadá­sokról, a gazdálkodásról. Mivel a „mire, mennyit?” tervezése, a vélemények, javaslatok egyez­tetése viszonylag több időt vesz igénybe, ez lesz az egyetlen na­pirend a testület ülésén, ame­lyet ezúttal is a polgármesteri hivatalban tartanak meg, a kez­dési időpont 15 óra. A „Legbátrabb város” napja Tyekvicska Árpád megyei levéltár-igazgató megnyitja a nemzetközi konferenciát fotó! woó hbor (Folytatás az 1. ol­daltól) szolgált a tanulóifjúság és a pedagógusok szá­mára. A kitüntetést két gyermeke, Mária és Gyula vettek át. Balassagyarmatért Emlékérmet vehetett át Koza József, a balas­sagyarmati Szenthá­romság plébánia tiszte­letbeli kanonok-plébá­nosa, aki áldozópap­ként az ökumené szel­lemében két évtizede hirdeti Isten igéjét és önfeláldozó szeretettel szolgálja a betegek és elesettek lelki gondozá­sát, az ifjúság hitéleti nevelését, s közösségte­remtő egyénisége a hí­vek sokaságánál segíti elő lelki megerősödését. Juhász Péter polgármester a kö­zönség nagy tapsa kíséretében nyújtotta át a Pro Urbe-díjat dr. Ze­ke Lajos főorvosnak, aki a város­ban ötven éve gyógyít orvosi eskü­jéhez híven feltétlen lelkiismere­tességgel, kimagasló szakmai tu­dással, a betegek iránt tanúsított humánus elkötelezettséggel és 45 év óta vezeti a tüdőszűrő intézmé­nyét. Az ünnepi testületi ülés műso­rában fellépett a dalegylet Ember Csaba vezényletével. A Civitas Fortissima rendez­vénysorozat a XX. századi határ- változások című nemzetközi kon­ferencia ünnepélyes megnyitójá­val folytatódott, amelyet Tyek- vicska Árpád megyei levéltár-igaz­gató nyitott meg. Kijelentette, hogy a legrosz- szabbat tennénk akkor, ha hallgat­nánk a határváltozások dolgairól, ha a történészszakma a társadal­mat magára hagyná a vélemény­formálásával, ismeretszerzésében. A tudományoknak, a tudósoknak kötelességük megszólalni a pon­tatlanságok, a tévhitek ellen, a ma­guk eszközeivel hatni a folyama­tokra és kikerülhetetlen részévé válni a párbeszédnek. A balassagyarmati rendezvény lehetőséget kínál arra, hogy a tör­ténészek, földrajz- és néprajzkuta­tók a három nap alatt a személyes találkozáson túl megismerhessék egymás munkáját, kérdésfeltevé­seit és válaszait. A határváltozások ügyére is csak a komplex megkö­zelítések és feldolgozások adhat­nak érdemi választ. Juhász Péter polgármester a konferenciát köszöntve, kijelen­tette, hogy az 1919. január 29-i balassagyarmati honmentő har­cok után joggal nevezhetik a Civitas Fortissima, a „Legbátrabb város” polgárainak magukat az itteniek és méltó helyen tartják meg a határváltozásokkal foglal­kozó nemzetközi konferenciát Balassagyarmaton. SZABÓ ENDRE Pénz nélkül mit akarnak? A „szegényebb ” önkormányzatok képtelenek most fizetni Az önkormányzati fenntartású oktatási intézményekben dolgozók jelentős része a februári fizetésnapon megkapja a januártól esedékes megemelt bért, függetlenül a kor­mányfelszólítástól. A szegényebb önkormányzatok viszont annak ellenére sem képesek határidőre teljesíteni, csak késve tudnak fizetni. Nógrád megyében az önkor­mányzati fenntartású intézmé­nyek dolgozóinak többsége ele­get tesz kötelezettségének, bár némelyikük csak nehézségek árán tudja megoldani - ez derült ki, amikor arról érdeklődtünk, megkapják-e a pedagógusok a januártól járó 8,75 százalékos bérkiegészítést. Salgótarján önkormányzata határidőre teljesít - tudtuk meg Szűcsné Zagyi Annától, az okta­tási, kulturális és sportiroda megbízott vezetőjétől - a febru­ári fizetésnapon a közel 1300 óvodapedagógus, általános és középiskolai tanítók és tanárok már az emelt Összeget kapják. A megbízott irodavezető arról is tájékoztatott, a megyeszékhe­lyen a szeptembertől járó 20 százalékot is betervezték. Rétságon szintén megkapják február 3-án a kötelező béreme­lés összegét, akárcsak Bátony- terenyén, ahol 183 pedagógust érint e kérdés. Pásztón ugyan­csak eleget tesznek e kötelezett­ségnek, Szécsényben viszont gondot okoz. Információink szerint az önkormányzat saját erőből nem képes megoldani a kifizetéseket, csak akkor, ha központi keretet kapnak. így szinte biztosra vehető, február 3-án nem, csak később tudják kifizetni a 8,75 százalékos eme­lést. Karancskeszi és Kazár ön- kormányzata is határidőre telje­sít, mint az utóbbi település pol­gármestere, Molnár Katalin megjegyezte, ez nem is lehetett kérdéses. Tisztességgel felvállal­ta az önkormányzat ezt, de mert a normatív támogatás összege ezt nem fedezi, az önkormány­zatnak kellett felvállalnia a pluszköltséget. Ez pedig azzal jár, hogy más feladatoktól kell el­vonni a pénzt. Karancslapujtőn bizottsági ülésen dől el, eleget tesznek-e a kifizetési kötelezett­ségnek, azaz nem is ez a vita tár­gya, hanem inkább a mikor. A polgármester úgy véli, 99 száza­lék esélye van a februári kifize­tésnek, de előfordulhat azért egy hónapos csúszás is, amikor visz- szamenőleg is megkapják a já­randóságukat a pedagógusok. Cereden is biztos, hogy az emelt bért február 3-án nem tudják ki­fizetni, aminek oka, hogy a nor­matív támogatásból erre nem futja, s alacsony a költségvetés is. Hó közbeni vagy még inkább márciusi kifizetésre lehet náluk számítani, minden erőfeszítésük ellenére is. A polgármesterek többsége célszerűbbnek tartaná, ha a ha­sonló központi elhatározások márciusi, áprilisi kifizetéseket írnának elő, azzal ugyanis elke­rülhetők lennének az ellentétek a fenntartók és az alkalmazottak között. J. K. HÍREK SALGÓTARJÁN IDŐPONTVÁLTOZÁS. Teg nap este a címszereplő Udva­ros Dorottya betegsége miatt elmaradt a „Lola Blau” című előadás a József Attila Műve­lődési Központ színházi bér­letsorozatában. Pótlására elő­reláthatóan március 15-én ke­rül sor. A VILÁGSZÖVETSÉG PROG­RAMJA. Január 30-án, ked­den 16 órakor a Balassi Bálint Megyei Könyvtárban tarja ren­dezvényét a Magyarok Világ- szövetsége (MVSZ) salgótarjá­ni csoportja. Megvitatják az MVSZ jelenlegi helyzetét, a vi­lágszövetség illetve városi cso­portjának ez évi programját és döntenek az idei tagdíj mérté­kéről. SPORT, POLITIKA, HIT. Bal czó András olimpiai és világ­bajnok lesz a vendége február 7-én a Vasárnapi Újság Baráti Köre, az Erdélyi Kör és a Ma­gyarok Világszövetsége salgó­tarjáni szervezetei közös programjának, amelyet dél­után 5 órakor a Balassi Bálint Megyei Könyvtárban rendez­nek. A népszerű sportember Sport, politika és hit címmel tart előadást. FOGLALKOZTATÁSPOLITI­KA. A Nógrád Megyei Munka­ügyi Központ tavalyi munkáját értékelő sajtótájékoztatót tarta­nak január 31-én, szerdán. Az új esztendő foglalkoztatáspoli­tikai koncepcióját is ismertetik a szakemberek. A munkaügyi központ által támogatott prog­ramokat és kiadványokat is be­mutatják az újságíróknak. VARSÁNY TŰZZOMÁNCOK. Barna Ka talin és Maldrik Gábor kiállítá­sát február 1-jén, csütörtökön 14.30 órakor nyitják meg a he­lyi általános iskolában. SZÉCSÉNY FELÚJÍTJÁK A TŰZTOR­NYOT. Tavasszal felújítják a tűztornyot, erről a város önkor­mányzata döntött. Az 1700-as években épült és azóta több­ször átalakult, megújult torony az évek során enyhén megdőlt, s mint ilyen Szécsény egyik fontos idegenforgalmi neveze­tessége. A mintegy 30 méter magas ferde torony felújítása 2,5 millió forintba kerül, a költ­ség jelentős része pályázati tá­mogatásból származik. A ter­vek szerint márciusban kez­dődnek a munkálatok: külső tatarozást végeznek, s a to­ronysisakot is felújítják a szak­emberek. JÉGHÍZÁSRA VÁRNAK A BÁNKI NÁDARATÓK. AII. Rákóczi Ferenc Horgászegyesület kézi nádvágó gé­pet vásárolt a közelmúltban. Az új masinával az egyesület tagjai társadalmi munkában már megkezdték a nádaratást. Egy hete, amikor még vastag volt a jég, levágták a 2500 négyzetméternyi nádas egynegyedét. A nádra nem jelentkezett vevő, az a szemétre kerül. A hirtelen enyhülés, olvadás miatt félbe kellett hagyni mun- kájukat, s a folytatáshoz most további hideg időre várnak, jéghízásban reménykednek. ■ Falufórum Diósjenőn (Folytatás az 1. oldalról) mégsem számít arra, hogy je­lentősebb ipari gazdasági egy­ség érkezik térségébe. Legfőbb kitörési pontként továbbra is az idegenforgalmi tevékenységet tartja, s ebben is az optimális arányok elérésére törekszik. Úgy tervezik ugyanis, hogy az üdülőnépesség ne haladja meg a falu állandó lakosainak szá­mát. Ezek szerint mintegy 2800 vendég egyidejű fogadását tűz­te ki célul. S miután az önkor­mányzatnak nincs elegendő fe­dezete az ez irányú fejlesztés­hez, a táj szépségét elismeren­dő, máris megjelent a magántő­ke a jelentkező igények kiszol­gálása érdekében. Jelentős be­ruházás lesz a tó partján terve­zett üdülőfalu, épül egy panzió, s többen tervezik a vendéglá­tással és lovásturizmussal ide­csalogatni az érdeklődőket. Egy speciális idegenforgalmi igényt fog kielégíteni a tervezett műve- .seállomás, mely annyiban tér el a többi hasonlótól, hogy szana­tóriumként működve, bentlaká­sos intézmény lesz. A község viszont - bár már korábban tette volna - igyekszik a még fellelhető értékeit megvé­deni. A tervezet- ugyanis helyi védettségre alkalmasnak találja a majd két évszázados hangula­tos pincesorát, egy-egy szaka­szon a jellegzetes falusi utcaké­pet, s természetesen a tó kör­nyékét. Abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy a falu határának jelentős részét kitevő erdőség a Duna-Ipoly Nemzeti Park fennhatósága alá tartozik, s így kiemelt védettséget élvez. Ha - mint említettük - a köz­ségnek magának nincs is ugyan pénze arra, hogy a konkrét ide­genforgalmi teendőket finanszí­rozza, mégis rengeteg teendője van a cél érdekében. Ahhoz ugyanis, hogy sokan szívesen látogassanak el Diósjenőre, még sok minden hiányzik. Most ter­vezik megvalósítani a még hi­ányzó szennyvízvezetéket, de szemléletváltásra van szükség a vendégvárásban, a faluszépítés­ben, a környezet tisztaságában megjelenő feladatok kezelésé­ben is. Egy terv annyit ér, amennyit abból meg tudnak valósítani - tartja a mondás, s mindez Diósjenő esetében is igaz. Mert nem elegendő a páratlan termé­szeti környezet, tenni is kell an­nak érdekében, ha meg kíván­juk őrizni, s ha büszkélkedni akarunk vele. VÉCH JÓZSEF

Next

/
Thumbnails
Contents