Nógrád Megyei Hírlap, 2001. január (12. évfolyam, 1-26. szám)
2001-01-27 / 23. szám
2. OLDAL SALGÓTARJÁN r BALASSAGYARMAT E G Y E I KORKÉP PÁSZTÓ 2001. JANUÁR 27., SZOMBAT Faragó Zoltán: TeRePjÁr Ó Ónos eső a bükkösben Esett egy kis hó a hét közepén. A pár centiméternyi égi áldás azonban szinte rögtön olvadni kezdett és később sem hízott tovább. Azután elfogytak a hópelyhek is az esőcseppek közül, s végül már csak némi ónos eső hullott. Előbbiek mellett előfordult egy kis hódara is, ami azonban majdnem olyan, mintha „közönséges” hó hullott volna. Fagypont alá még éjszaka sem ment a hőmérő higanyszála, legalábbis a lakott területeken nem. A magasabban fekvő vidékeken azonban károkat is okozott a fákra rakódó, ónos esőből képződő jégkéreg: hihetetlen súlya itt-ott letörte az ágakat. Latyakos az út, hó bontja az eresztvényi bükköst, de közben esik az eső. Sűrű, nehéz cseppek, nagyobbak elpusztítják őket. Ez nem csak az állatvilágra igaz, hanem a növényekére is. A fák hosz- szú életciklusa miatt azonban ez a folyamat évek, esetleg évtizedek alatt megy végbe, s ugyanúgy van valamiféle szerepe, mint a lombhullásnak, az avarképződésnek, a farontó bogarak munkájának, vagy akár az előbbieket pusztító harkályok táplálkozásmódjának. Ezekben a kiszáradóban lévő hársfákban otthonra lelnek. az odúlakó madarak: a hársak törzsén körbe-körbe sötétlik jó pár, harkály által vájt odú nyílása, sőt, egy letört ág helyén akkora nyílás feketlik, mint egy emberfej. A hárs törzsének belsejébe persze nem látni be, de utóbbiban még a termetesebb bagolyfajok is lakást találhatnak maguknak. Megöl a hó az évszázados csertölgy ágain A SZERZŐ FELVÉTELEI de szerencsére nem az ónos fajtából, mert az út nem nagyon csúszik. Azazhogy... Mégiscsak esett itt valamennyi ónos eső az elmúlt órákban. A bükkfák gallyain vékony jégkéreg fénylik, s hangosan ropog a hó fagyott teteje minden lépésre. Nem valami vastag a fehér lepel, nem ér bokáig sem, de az avart azért elfedi. Hirtelen megugrik valami ^előlem, hangos csörgéssel... Őzre vagy szarvasra gondolva vizsgál- gatom a szürke fatörzsek között fehérlő havat, de semmit nem látok. Helyette egy közepes vastagságú ág puffan a földön, az csapott olyan recsegő, surrogó hangot, mintha valami vad menekülne. Ez a jellegzetes hang elkísér az egész sétán: jóformán félpercenként letörik egy-egy, valószínűleg elszáradt gally a fák tetejéből. A többség vékony, szinte meg sem üti a fagyott hókéreg felszínét, de azért akad egy-egy karvastagságú ágdarab is: nem bírják el a rájuk rakódott jég súlyát, azért szakadnak le. Az erdő egyébként csendes, bár az esőcseppek kopognak időnként az égbe nyúló, szürke fa- törzseken; olyan is akad a bükkök között, amelyik magassága - ránézésre - alighanem meghaladja a harminc métert. Van az eresztvényi erdőben egy olyan hely is, ahol hársak állnak elszórtan. Ugyanúgy az égbe nyúlnak, mint a bükkfák, bár van közöttük néhány alacsonyabb is; ezeknek szárad a tetejük, látszik, hogy elnyomják őket kissé a nagyobb növésűek. Ez azonban a természet rendje: a kisebbeket az a veszély fenyegeti, hogy a A bükktörzsek egyik oldala egészen elázott Az egyik ilyen hársfa tőben igencsak vaskos törzse feljebb négyfelé ágazik. Jól látni, hogy terebélyes, de alacsonyabb növénynek „indult”, de azután ágait szétterpesztve törzset kellett növesztenie, hogy a körülötte álló bükkfákkal versenyezve fényhez jusson. Kiállta a próbát, mert szemmel láthatóan teljesen egészséges, bár az egyik, vízmosás fölé nyúló oldalán néhány harkályodú sötétlik, amiket régen letörött, s kikorhadt ágcsonkok helyén alakítottak ki a fák doktorai. A csendes, hólepte erdőn nyomok is csak egy helyen árulkodnak arról, hogy valamilyen vad járt volna arra: elmosódott őznyomok vezetnek egy helyen a bükkösből egy fenyvesbe. Utóbbi sokkal kellemesebb hely ilyenkor. A tűlevelek nem csak a hó nagy részét fogták fel, hanem az ónos esőt is. Ezért az örökzöldek alatt puha a hó, nincs a felszínén olyan, az ónos esőből képződött, kemény fagyott jégkéreg, ami egyébként, főleg, ha tartós, véresre marja a csülkös vad lábát. A fenyőfákról halk, leginkább az egér cincogására emlékeztető hangocskák érkeznek: két sárgafejű királyka keresgéli táplálékát a tűlevelek között. A két apróság egészen közeire bevár, de fényképez- kedésről szó sem lehet. Az örökzöld lombok alatt sötét van, ráadásul az egyébként bizalmas természetű madarak takarásba húzódnak előlem. Közben vigasztalanul esik az eső, a hóréteg pedig nyilván egyre vékonyodik, különben sincs hideg: valamivel fagypont felett lehet a hőmérséklet. Csonttollúak inváziója Az elmúlt hetekben többen is jelezték, hogy seregélycsapatokat láttak. Nos, ezt nem láthatták, mivel a seregély ősszel délebbre vonul és csak tavasszal érkezik vissza költőterületeire. Amit seregélynek véltek, az valójában csonttollú madár volt! E madár fészkelőterülete Norvégia, Svéd- és Finnország legészakibb fenyvesei, valamint Szibéria nyírfás tajgái egészen Kamcsatkái íoq terenc ig, de költ Észak-Ameriká- ban is. A házi verébnél alig nagyobb, tollazata selymes, gesztenyebarna, felmereszthető bóbitájáról és élénksárgán szegélyezett farkáról könnyen felismerhető. Szemsávja és torokfoltja fekete. Hátoldala gesztenyebarna, farkcsíkja szürke. Testalja vörhenyes fahéjszínű, alsó farkfedői gesztenyebarnák. Sötét szárnyán sárga és fehér foltokkal. A karevezők hegyén apró, hosszúkás, élénkpiros lemezecskék vannak. Erről kapta a csonttollú nevet. Röpte seregélyszerű, ezért távolról sokan annak is vélik. Bizalmas természeti madár, az embert egészen közeire bevárja. A fákon, bokrokon gyakran fejjel lefelé függeszkedve szedegeti a bogyókat. Csapatosan jár. Hívóhangja halk, magas, „szrííí”. Nálunk időszakos téli vendég, némely évben kimarad, míg más években óriási csapatokban jönnek és tűnnek fel parkokban, kertekben, bokrokkal tarkított legelőkön. Rendkívül falánk madarak, úgyszólván az egész napjukat táplálkozással töltik. A galagonya-, kökény- és csipkebogyókat egészben nyelik le. Megeszik a fagyöngyöt és a városi díszfák magvait, a fákon felejtett almák is a táplálékaik közé tartozik. A mostani tömeges érkezésük azért érdekes, mert már a hóesések előtt megjelentek. Téli vonulásuk összefügg az északi területek havazásaival, illetve az ottani táplálék hiánya miatt vonulnak délre, sok esetben a Földközitengerig is elkóborolnak. Laza tollazatuk miatt a legnagyobb hidegeket is jól bírják. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) Nógrád megyei helyi csoportja gyűjti a csonttollúak előfordulási adatait. Kérjük a madárbarátokat, hogy az ezzel kapcsolatos megfigyelési adataikat küldjék az alábbi címre: (megfigyelés napja, előfordulás helye és a madarak száma) - MME Nógrád megyei csoport, 3109 Salgóbánya, Medvesi u. 9. Az adataikat köszönettel vesszük. VARGA FERENC madarász Kárpát-medencei Hírlevél, az egyetemes magyarságért Az Irodalmi Társaságok Szövetsége (Itász) megjelentette saját újságát, a Kárpát-medencei Hírlevelet. A lap beszámol az Irodalmi Társaságok Szövetsége belső életéről, a tagszervezetek munkájáról és a szervezésükben megvalósuló rendezvényekről. A „Beköszöntőben” Medvigy Endre elnök arról ír, hogy az Itász változatlanul az Illyés Gyula-i ötágú síp gondolat jegyében működik, hirdeti a politikailag széttagolt kárpát-medencei magyarság és az emigráció szellemi egységét. Az előző társadalmi berendezkedés, a kommunista diktatúra idején nem volt mód arra, hogy zavartalanul érintkezzen, egymásra találjon az egyetemes magyarság, csupán 1989 után nyílt módunk a kapcsolat építésére és a rendszeres kapcsolattartásra. Kötelességünk a kárpát-medencei és a nyugati magyarság minden értékének minél alaposabb megismerése és közkinccsé tétele. Ebben az irányban tett szerény lépés a Hírlevél megjelentetése. A Kárpát-medencei Hírlevél főszerkesztője Tnrcsány Péter író, az Itász ügyvezető elnöke. Az újság első száma visszatekint a társaság eddigi útjára és közli az Itász egyik alapítójának, Varga Domokos írónak az 1997. július 4-i beszédét, amely Sinka István vésztői napszámosból lett költő gyulai emléktáblájának leleplezésekor hangzott el. Ebben arról is szól az emlékező, hogy a gyulaiaknak, Balázs Árpádnak is része volt abban, hogy Sinka István ritka tehetsége nem kallódott el. A közelmúlt történéseiről szól a budapesti Királyhágó utca 2. számú ház Alkotás utcai falán elhelyezett Erdélyi József emléktábla- avatóról készült híradás. Az eseményre a XII. kerületi önkormányzat, az Itász, a magyar írószövetség és az V. Kerületi Ruszin Kisebbségi Ónkormányzat közös rendezésében került sor. A lap beszámol az Itász 2000 évi vándorgyűléséről, amelyet a nyáron Balassagyarmaton tartottak meg. Madách Imre, Mikszáth Kálmán és Balassi Bádint nyomán a felvidéki Palóc Társaság és a balassagyarmati Komjáthy Jenő Társaság szervezésében jártak a résztvevők Alsósztregován, Nagykürtösön, Kékkőn, Szklabonyán, illetve Horpácson és Csesztvén. A vándorgyűlés ünnepélyes megnyitóját a balassagyarmati városháza dísztermében tartották. Becsó Zsolt, Nógrád Megye Közgyűlésének elnöke köszöntőjében kiemelte, hogy „A felvidéki magyar irodalom és kultúra egy évezrede” című rendezvény- sorozat az ezeréves államiságunknak is szól, amelyben a kulturális sokszínűség évszázados jellemző volt. A jelen magyar állama, amely a hatalmi államot az európai államrendszerekhez hasonló szolgáltató állammal szeretné felváltani, támogatja a hazánkban élő kisebbségi népcsoportokat identitásuk erősítésében, ugyanakkor törekszik a múlt közös értékeinek és a jövőért viselt közös felelősségnek a tudatosítására. Másfelől a magyar állam célja a magyar közösségek közötti politikai, gazdasági és kulturális kapcsolatok megtartása és fejlesztése. Ezzel hozzájárulhat a környező országokban élő magyarság szülőföldön maradásához, gyarapodásához. A kulturális hovatartozás ezer év alatt kifejlődött érzését semmiféle határ nem bonthatja fel. Az Irodalmi Társaságok Szövetsége által felvállalt közvetítő, kapcsolattartó feladat egyaránt szolgálja a kárpát-medencei és a nyugati magyarságot. A Kárpát-medencei Hírlevél első száma közli Mezey László Miklós irodalom- történész, könyvtáros előadását, amely „A felvidéki magyar irodalmi élet műhelyei a két világháború között” címmel hangzott el a vándorgyűlésen. Mezey értékelésében azt vette alapul, hogy a trianoni határok kialakulásával kialakult légüres tér valóságos „tabula rasa” szerepeket teremtett. A még nem is létező kisebbségi irodalom egén egyetlen, mindenkitől elismert jelszó tűnt fel: írni kell! A műkedvelők tömegében sok tisztességes és jó szándékú ember is jelentkezett az író szerepében és sokuk küldetést is érzett magában. Ebben a tisztító irodalmi viharban végül is új törekvések formálódtak, amelyekben a megtisztított európai irányú, ám karakteresen szlovenszkói irodalom parancsa fogalmazódott meg. Ezt az új korszakot képviselte a szlovenszkói magyar szellemi életben Fábry Zoltán, a publicista Balogh Edgár, a költő Győry Dezső, a prózaíró Darkó István, Tamás Miklós és társaik. A felvidék, azon belül az Ipoly mente irodalmi alkotóiról tartott értékes előadást Csáky Károly író, az ipolysági gimnázium tanára. Gondosan megszerkesztett tanulmányában foglalkozott a magyar szellemi élet úttörőivel, köztük az 1450- es években az ipolysági premontrei kolostorban tevékenykedő Thuróczy Jánossal, akit első nagy történeti összefoglalónk, a Chronica Hungarorum szerzője- ként tartunk számon. Balassi Báhnt és a kor valamennyi jeles írója, tudósa megfordult barátja, Rimay János alsósztrego- vai udvarházában. Csábrág várában született a híres törökverő Koháry István (1649-1731), a magyar főúri epigonlíra kiemelkedő képviselője. Selmecbányáról indult el Cwittinger Dávid (1676-1734), protestáns lelkész, aki Magyarországon elsőként készített irodalomtörténeti lexikont. Selmeci volt a világhírű csillagász Heü Miksa (1720-1772) és a jezsuita misszionárius, néprajzi gyűjtő Eder Xavér Ferenc (1727-1792), áld a dél-amerikai indiánokat is kutatta. Az Ipoly völgyéből származott jeles nyelvtudósunk Pereszlényi Pál (1631-1689), aki anyanyelvűnkről elsőként üt nyelvkönyvet latin nyelven. A kiváló tehetségű és képzett igazgató-tanár, Kármán András losonci iskolájában olyan tanítványok voltak, mint Bél Mátyás és Hatvani István. Losonc neves szülötte Kármán József (1769-1795) űó, lapszerkesztő, a magyar felvüágosodás kiemelkedő alakja. Egy fél évszázaddal később itt született egyik vezére és innen indult el Jeszenszky Danó (1824-1906) költő, Losonc történetének megírója, áld Petőfi Sándor pozsonyi lakótársa volt. Bozókon született Mocsáry Antal (1757-1832) üó, költő és történész, akinek fő műve, az első magyar nyelven megírt monográfia Nógrád megyéről. Felsőpribélen született a magyar néprajz előfutára, a történelmi Magyarország etnográfiai megalapítója, Csaplovics János (1780-1847), aki szlovák származású volt. Csáb község szülötte Szeder Fábián (1784-1859) bencés szerzetes, költő, aki elsőként írt tanulmányt földijeiről, a palócokról. Hont megyei volt Ipolyi Arnold (1823-1886), a reneszánsz tudású püspök, aki az eddigi legjobb összefoglalót készítette el mitológiánkról, feltárva ezzel mondáink és népmeséink hiedelemhátterét is. Az Ipoly vidékén született irodalmunk két nagy óriása, Madách Imre és Mikszáth Kálmán, akik mellett számosán jelentik még a szülőföld örökségét, a szellemi hagyományokat. A balassagyarmati születésű Bérczy Károly, Széchenyi közvetlen munkatársa, a Pesti Napló rovatvezetője, Madách első életrajzírója, Puskin és Dickens fordítója, aki az első magyar nyelvű sportláp megindítója volt. Az Ipoly és a Nógrádi Lapok hasábjain jelentek meg Gáspár Imre irodalmi kísérletei, akit a vidék egyik szellemi központjává váló Balassagyarmat egyik szellemi vezérének tartottár a századfordulót megelőző időkben. Ő írta meg az első szakszerűségre törekvő összefoglalót a szlovák irodalomról. A Honti Krónika című újság kiadója Pongrácz Lajos lapszerkesztő és kortársa volt Pajor István, a Nógrádi Lapok állandó munkatársa. Sokuk mellett e tájhoz kötődik Szabó Lőrinc gyermekkora és egy ideig Balassagyarmaton tanított Komjáthy Jenő költő, aki bizonyos vonatkozásokban Adynak is az egyik előfutára volt. Csáky Károly tanár úr képzeletbeli szellemi zarándoklata nívós írása a Kárpát-medenci Hírlevélnek, amelyben a Kassán élő Balassa Zoltán, a száz éve született Mórái Sándorról írt tanulmánya is szerepel. A Hírlevél első száma közli Andor Csaba, a Madách Irodalmi Társaság elnöke beszámolóját, a VIII. Madách- szimpózium dolgairól és arról a tévé kenységükről, amely révén a Madách könyvtár már a 21. kötetet adhatta ki. A Hírlevélben olvashatjuk az Itász felvidéki találkozójának sajtóvisszhangját is és hírt kapunk arról is, hogy az Irodalmi Társaságok Szövetsége társszervezője volt a Magyar Kultúra Alapítvánnyal, a Magyar Világ 2000. címmel megszervezett kiállításnak, amelyet az őszi Budapesti Nemzetközi Vásár keretében rendeztek meg a Kárpát-medence magyar vállalkozói és irodalmi társaságai részére. A Hírlevél közli Ilosvay Gyula tudósítását a kaposvári Berzsenyi-társaság szervezésében megtartott találkozóról, amelyen a kárpát-medencei régióból számos civil szervezet és művészeti műhely képviseltette magát. Medvigy Endre írása Wass Albert íróra, az 1945-ös emigráció kiemelkedő alakjára emlékezik, akiknek küzdelmes élete, nemzetféltő gondolkodása, a jobb jövőért folytatott küzdelme megbecsülést érdemel. Az információ rovata a könyvajánló mellett közli a Móricz-társaság 2001. évi programját és a szövetség híreivel szolgál. A FJubniczky Csilla szerkesztésében megjelent Kárpát-medencei Hírlevél következő számaiban lehetőség nyílik, hogy a határon túli irodalmi társaságok is bemutatkozzanak. SZABÓ ENDRE