Nógrád Megyei Hírlap, 2001. január (12. évfolyam, 1-26. szám)
2001-01-25 / 21. szám
2001. január 25. csütörtök Szeretettel köszöntjük PÁL nevű kedves olvasóinkat! A Pál latin eredetű név, jelentése: kis termetű. A katolikus liturgikus naptár szerint ez a nap Szent Pál apostol megtérésének napja (Pálfordulás), amelynek során a keresztényüldöző Saulból egy látomás hatására - amelyben Krisztussal találkozott - a kereszténység apostola lett. A Nap kél: 7.20 órakor, nyugszik: 16.33 órakor. ÜGYELETES 175 évvel ezelőtt, 1826. január 25-én született Kolozsvárott Gyulai Pál (képünk) költő, irodalomkritikus. Líráját a formai csiszoltság, a finom szatíra jellemzi. Legismertebb balladái: Éji látogatás, Hadnagy uram, Pókainé. Említjük az Egy régi udvarház utolsó gazdája c. elbeszélését és a Dramaturgiai dolgozatok című művét. Ady Endre búcsúverséből idézünk: .Mert romlott, üszkös a mi magyar lelkünk, Vitéz kis úr, Gyulai Pál úr, Kicsi valódnál benned többet leltünk S nincs ütésed, mit meg nem érdemeltünk". 60 esztendeje, 1941-ben halt meg Hanaman Ferenc mérnök, aki Juszt Sándorral együtt kidolgozta a wolframszálas izzókörte gyártási eljárását. 115 éve, 1886-ban ezen a napon született Berlinben Wilhelm Furtwangler német karmester, a század első felének legnagyobb dirigense. 120 esztendeje, 1881-ben született Cegléden Pintér Jenő irodalomtörténész. Hatalmas munkája a nyolckötetes Magyar irodalomtörténet (1930-1941). A diákok tízezrei használták A magyar irodalom történetének kézikönyve (1921) című munkáját. Egyik alapítója volt a Magyar Irodalomtörténeti Társaságnak (1911). SZERKESZTŐ: RIPORTER: Faragó Zoltán Jakubovics Katalin ■JßäF : (32) 416 - 455 185 éve, 1816-ban hunyt el Bécsben Decsy Sámuel író, orvos, több történeti mű szerzője. Osmanográfia...- 1788. Sokat fáradozott a magyar nyelv, kultúra és irodalom felvirágoztatásán (Magyar Kurír, Magyar Musa - 1793-1816). Várható időjárás: ELŐREJELZÉS NÓGRÁD MEGYE TÉRSÉGÉRE Túlnyomóan borult lesz az ég, de viszonylag enyhe időre van kilátás. Sokfelé valószínű eső, eleinte havazás, havaseső, ónos eső is előfordulhat. A délkeleti szelet erős, helyenként viharos széllökések kísérik. A hőmérséklet kissé az átlag fölé emelkedik. Közlekedésmeteorológia Sokfelé vizes, északkeleten havas, hókásás útszakaszokra kell számítani. Viharos délkeleti széllökések is lehetnek. Készítette: 15.30 órától: A Grincs. Színes, szinkronizált amerikai film. 17.45 és 20 órától: A bájkeverő. Színes, szinkronizált amerikai film. Apai® Kamarai» 17 órától: A Grincs. Színes, szinkronizált amerikai film. 19 órától: A bájkeverő. Színes, szinkronizált amerikai film. MassagpmmaiŰ Maiádli» nagyteremben - 15.30,17.45 és 20 órától: A sebezhetetlen. Színes amerikai thriller. Új teremben - 15 és 17 órától: Irány eldorádó. Amerikai rajzfilm. 19 és 21 órától: A bájkeverő. Színes, szinkr. amerikai filmvígjáték. Maitól Kamarai» 18 és 20 órától: Portugál. Színes magyar film. Saéeaímyü ytosä masfí» 18 órától: Papás-mamás. Színes amerikai film. ■M ■ lIvIIölA Magány- Uram, megengedi, 'hogy ide üljek az asztalához? Ez a vendéglő annyira kihalt, hogy szinte fél az ember...- Tessék csak leülni, de én is rögtön magára hagyom. Ugyanis én vagyok itt a pincér. Deficit- Több mint egy esztendeje veszteséges a boltom - panaszkodik Szabó.- Akkor miért nem adod el? - kérdi Kovács.- Meg vagy te őrülve? Akkor miből élnék? Szörnyeteg- A férjem egy szörnyeteg - panaszkodik Répáné a barátnőjének.- Igen? Hát akkor miért nem válsz el tőle?- Húsz évig tűrtem, most már nem akarom, hogy a válásunk után esetleg találjon magának valakit és boldog legyen! Válóper- Mikor veszekedtek először a férjével, asszonyom? - kérdezi a válóperes ügyvéd.- Hogy mikor? Amikor mindenáron rajta akart lenni az esküvői fényképen... KOMPUTER VAKOKNAK. Az izraeli VirTouch cég kifejlesztett egy speciális, a vakok számára használható egeret, ami különbözik az eddig használatos, érintésre működő rendszerektől. A készülék összeállítása során képernyőt csak azért csatlakoztattak a géphez, hogy a tesztelők is láthassák az eredményt. epa HALLÓ SZÍVPOSTA KINCSECSKÉM! Sohasem volt az szerelmes, aki azt mondja, hogy rabság a szerelem. Szárnyat ád ő és nem rabbilincset, szárnyat ád ő..., azt adott nekem! "Bimbi" j|^ Január 23-i Kent) nyerőszámok 5 13 14 20 21 22 30 35 37 44 49 51 52 55 56 58 62 65 71 77 Mi VZ M b ÖNRE Vízöntő (1.21-11.20.) Pénzügyei várakozáson felül alakulnak. Ne feledkezzen meg az adóelszámolási időhatárról. Ne hagyja, hogy erejét kihasználják, pénzét kicsalják, mert senki nem segítene, ha bajba kerülne. Halak (II. 21-111. 20.) Az élet nagy nyerteseként a csúcsra juthat, de ne hagyja figyelmen kívül mások igényeit se. A változás nagy felelősséget ró Önre. Ön az a típus, akinek a kötelességtudata mindig győz. sv. Kos (III. 21-IV. 20.) Vannak olyan kapcsolatai, ame- lyekkel egyszerűen nem tud mit kezdeni. Ne legyen ^ Itishitű, higgyen azokban, akik rajongással veszik körül. Viszonozza hasonló odaadással az érzelmeket. Bika (IV. 21-V. 20.) Nem szeret sokáig ülni egyhelyben, minden vonzza, ami mozog, ami változatos. Takarékoskodáshoz most nincs hangulata, vágyakozik bizonyos luxusra. Engedjen kívánságainak. Ikrek (V. 21-VI. 21.) Tart a kiszámíthatatlan helyzetektől. Bizonytalanságát titkolja el. Vannak apró örömök, amiket megengedhet magának, például ha felszabadul bizonyos terhek alól, nem kell sehová rohannia vagy hódíthat. $ a Rák (VI. 22—VII. 22.) Egyik barátja telefonál és valami- Jggi, féle alkalmi összejövetelt javasol a hét végére. A találko- zó az Ön malmára hajtja a vizet. Fontos inspirációt kap arra nézve, hogyan fordítsa jobbra jövőjének alakulását. Oroszlán (VII. 23-VIII. 23.) Mások gyors, kapkodó tempóját most nem tudja követni. Magabiztosságában egy kicsit meginog, mert nehezen egyezteti össze családtagjaival a programját. Önbizalmát jelentősen növelheti azzal, hogy nem hanyagolja el külsejét. ä, Szűz (Vili. 24-IX. 23.) Úgy tűnik, valaki akadályozza raj» szakmai célja elérésében. Valószínűtlen, hogy volná- nak személyes eüenségei, akik lehetetlenné akarják tenni. Inkább Önnek kell felülvizsgálnia, hogyan érintkezik az emberekkel. Mérleg (IX. 24-X. 23.) Otthonában kisebb konfliktushelyzetek adódhatnak. Szerettei könnyen számon kérhetik korábbi ígéreteit. Ha pénzügyi oltókra hivatkozik; nem biztos, hogy gyermekei megértik magyarázkodását. Skorpió (X. 24-XI. 22.) Ne adjon okot partnerének a féltékenységre. Bár sok lehetősége van a flörtölésre, de ez komoly konfliktust okozhat. A struccpolitika csak tovább növeli a belső feszültségeket. Nyilas (XI. 23-XII. 21.) Szinte nem ismer lehetetlent, fáradhatatlanul végzi munkáját. Közben azért marad ideje szórakozásra, kikapcsolódásra is. Ma egy névnapi köszöntő jelent jó alkalmat a barátkozásra. Bak (XII. 22-1.20.) Nagy felelősség hárul Önre, mindenért keményen meg kell küzdenie. Ha új ingatlanról álmodozik, most kell lépnie. Arra vigyázzon, hogy törvénnyel ne ütközzön. Kapcsolatai szerencsésen alakulnak. # # ík# # * # * Rádió* és teievízióműsor-ajánlat Rádió FOCUS az FM 100.4 MHz*en: 0 - 24 óráig KOSSUTH Óránként: Hírek. Időjárás. 4.33 Háláink nélkül. 5.00 Reggeli krónika. 5.39 Falurádió. 6.00 Krónika. Sport. 6.30 Gazdaság. 7,00 Krónika. Sport 8.00 Krónika. Sport. 8.19 Mindennapi tudomány. 9.04 Napközben. 11.05 A Szabó család. 11.35 Molnár Ferenc: A zenélő angyal. 12.02 Déli krónika. 12.40 Ki nyer ma? 12.50 Törvény- könyv. 13.05 Vendég a háznál. 13.20 Pál fordulása. 13.30 Római katolikus félóra. 14.04 Klasszikusok mindenkinek. 14.35 Irodalmi figyelő. 14.55 Aranyalap. 15.05 Szóljon hozzál 16.00 Délutáni krónika. 16.20 Hasznos tudnivalók. 16.25 Körmondat - A kultúráról. 17.05 „Magyarországról jövök..." (magazin). 18.00 Esti krónika. 19.05 Sportvilág. 19.30 Esti mese. 19.39 Örkény István: Egyperces novellák. 20.04 Hagyományápolók. 20.30 Határok nélkül. 21.05 Gazdaságról mindenkinek. 22.00 Késő esti krónika. 22.30 Iskolapélda. 23.00 Hírek. Kenő. 23.04 Önarckép - hangokkal. 23.43 Csajkovszkij: Olasz capriccio 5.55 Körzeti magazinok. 9.00 Napközben. 18.30 Nemzetiségi műsor. 23.00 A BBC magyar műsora □ 4.30 Hírek. 4.32 Hajnali dallamok. 5.00 Hírek. 6.00 Hírek. 6.03 Kívánságreggel. 6.30 Hírek. Sport Közlekedés. 7.00 Hírek. Közlekedés. 7.30 Hírek. Sport Közlekedés. 8.45 Sportreggel. 9.00 Petőfi-délelött 9.01 Hírpercek. 9.40 Gordiusz-plusz. 9.50 Apró-cseprő. 10.00 Hírek. 10.10 Délelőtti vendég. 10.50 Zöldjelzés. 11.00 Hírek.11.04 Közlekedés. 11.05 Sporthírek. 11.15 Hajszálgyökerek. 11.48 Korkérdés. 12.00 Jó ebédhez szól a nóta. 13.00 Verkli. Hírek. Közlekedés. 13.50 Vízállásjelentés. 14.00 Kabarécsütörtök. 15.00 Hírek. Időjárás. 17.00 Háztól házig. 18.00 Közlekedés. 18.01 Kölyökrádió. 18.30 Gór- diusz-játék-tér. 19.00 Hírek. 19.04 PETŐFI Unikum. 20.00 Váltóhang. 21.04 Nyugat-keleti díván. 22.00 Modemidők. 22.30 Drogér(i)a. 23.00 Hírpercek. 23.15 Visszajátszás. 24.00 Éjfél után... I ü 1 5.42 Hajnali gondolatok 5.45 Agrárvilág 6.00 Ma reggel 8.30 Ezredforduló 8.35 Mindent a szerelemért 9.35 Naprakész magazin 10.10 Báj, báj! 10.20 Vidék 10.50 Tiszteletjegy 11.35 íz-lelő 11.45 Agóra 12.00 Híradó délben 13.00 Rondó 13.58 Hírek. Időjárás 14.00 A világ vegéről jött sárkány (francia film) 15.25 Zenelánc 15.35 Lurkó Kupa 15.50 Ezredforduló 15.58 Hírek. Időjárás j 16.00 Kisokos 16.30 Kánon-Vallás és kultúra Pál apostol j 17.00 Segítőtárs 17.25 Szószóló 17.50 Alaphangok 18.00 Híradó hatkor 18.20 Szerelmek Saint-Tropez-ban (8.) 19.15 Világhíradó 19.30 Híradó este Sporthírek. Időjárás 20.05 Azerac (francia sorozat-8.) 20.55 A 2000. év : 21.30 Lendületben 22.00 Híradó este. Időjárás 22.10 Aktuális 22.30 Théma 22.45 Alaphangok 22.50 Kettesben 23.25 72 óra (kulturális ajánlóműsor) 23.55 Kritikusok Tarr Béláról (dokumentumfilm) 0.45 Ezredforduló a i 8.30112 (bűnügyi magazin) 9.20 Honlap 9.50 Tudóra 11.10 Musica Historica 11.30 Sikkes (divatmagazin) 12.05 Szerelmek Saint-Tropez-ban (7.) . 13.00 Híradó delben 14.00 Főtér 15.30 Nem jogerős 16.00 Iskola utca-Tudóra 17.20 Nekem ne lenne... 17.30 Pesty Fekete Doboz 18.00 TS - Műkorcsolya Eb. FTC-ÚTE (vízilabda) 19.45 Esti mese 20.00 Világhíradó 20.15 Híradó este. Sport 20.45 Kvartett 21.15 Unokáink is látni fogják 21.45 TS - Műkorcsolya Eb Összefoglaló 23.25 Záróra 0.25 Az álom én vagyok ®ivJ2 5.50 Jó reggelt, Magyarország! 8.35 Gazdagok és szépek 9.00 Csupa-csupa élet 9.30 Jenny (pm. vígjátéksorozat) 10.00 Allatklinika 10.25 Közvetlen ajánlat 11.15 Reggeli gondolatok 11.20 Magyar történelmi arcképcsarnok 11.25 Szerencsekerék 11.55 Stefanie (német kórházsorozat) 12.50 Cioak és Dagger (amerikai kalandfilm) 14.35 Herkules 15.30 Szelek szárnyán 16.25 Sonadoras- Szerelmes álmodozók 17.10 Ramóna (mexikói sorozat) 18.00 Maria Isabel 18.30 Tények (hírműsor) 19.00 Most vagy soha!- Multimilliomos 19.45 Gyerekszáj 20.00 Vad angyal (argentin sorozat) 20.30 Lucky Luke (olasz-francia-német westernsorozat) 21.25 Rettegés foka (amerikai thriller) 23.35 Jó estét, Magyarországi 0.25 Ablak Európára DUNA TV 8.30 Vers 8.40 Quo vadis?- Ember és egyház 9.40 Elfeledett tájakon 10.15 Szülők részmunkaidőben (francia tévéfilm) 11.50 Híradó 12.00 Pénzpiaci hírek 12.15 Templomépítők (ism.) 12.45 Gyanú (magyar film) 13.55 Világhajó (holland dok.-film) 14.35 A dzsungel könyve (olasz-fr. sor.-52/21.) 15.00 Európa legszebb kertjei (belga sorozat) 15.30 Labirintus (12/2.) 16.00 Kalendárium 18.00 Híradó. Sport 18.25 Pocahontas, az indiánok hercegnője 18.50 Hej..., helyes beszed! 19.00 Világtérkép 19.30 Egy század emlékezetes pillanatai (angol sorozat - 52/4.) 20.00 Bűvölet (olasz sorozat-20/19.) 21.00 Híradó. Sport 21.30 Tristana (spanyol film) 23.05 Egy őszinte kép (amerikai dok.-film) 24.00 Ezredforduló 0.05 Híradó. Vers 6.30 Reggeli 8.55 Mire gondolok? 9.00 Receptklub (ism.) 9.15 Szeretni bolondulásig (ismétlés) 9.40 Titkok és szerelmek ' (mexikói sorozat-17.) 10.35 Top Shop 11.30 Delelő 12.30 Receptklub 12.55 Joker 13.00 Híradó Déli kiadás 13.20 Kavalkád (nemzetiségi műsor) 13.30 Második csók (9.) 13.55 Helene és a fiúk (127.) 14.20 Norm-show (4.) 14.45 SeaQuest DSV 15.35 Paula és Paulina (mexikói sorozat - 9.) 16.20 Szeretni bolondulásig (mexikói sorozat-158.) 16.40 Joker 16.45 Terra Nostra (18.) 17.35 Joker 17.40 Maria (9.) 18.30 Híradó Esti kiadás j 18.55 Legyen ön is milliomos! 19.25 Fókusz 19.55 Barátok közt TV2,21.25: Rettegés foka - Tizennégy évi börtön után szabadul a pszichopata bűnöző, Max Cady. Bosszút akar állni egykori ügyvédjén, San Bowdenen, aki szerinte nem követett el mindent az érdekében. Cady mindenütt ott van, ahol San és a családja megjelenik. Teljesen a hatalmába keríti őket. San rájön, hogy törvényes eszközzel nem tudja megvédeni a feleségét és a lányát. Családjával hajón akar elmene- j kölni. A végső összecsapásra ; Cape Fearnél kerül sor. i 20.25 Világgá mentem (amerikai vígjáték) 22.10 C-16: Szuperügynökök 23.00 Híradó i 23.15 Öreglányok Az influenza I 0.10 Antenna me 6.30 Bosszúállók (am. fantasztikus film) 8.05 Madárfészek (amerikai vígjáték) 10.05 Ö az igazi (amerikai vígjáték) 11.45 Tommy és a vadmacska (finn családi kalandfilm) 13.30 Marilyn - Az utolsó órák (amerikai dokumentumfilm) 14.25 Lost In Space (amerikai sci-fi) 16.35 Sólyomszív (dán családi film) 18.00 A vadon foglyai (am. kalandfilm) 20.00 Amokfutam (amerikai akcióthriller) 21.40 South Park 22.05 Ideglelés (amerikai horror) 23.35 Madárfészek 1.30 Pókerarcok (amerikai krimi) 3.30 Rabszolgalelkek (amerikai filmdráma) TARJÁNIIV 18.05 Hírek 18.15 Népszámlálás (dokumentumfilm, 8.) 18.20 Háttér - Beszélgetés Alapi Istvánnal 18.40 Delfy és barátai 19.00 Szevasztok! 19.10 Csendes percek 19.25 Egyházmegyei körkép 20.00 Hírek 20.10 Háttér 20.30 Halálzóna (amerikai film) NÓCBÁDÍÉ HÍRLAP BALASSAGYARMAT, BÁTOKYTEEFXYE, PÁSZTÓ, ÍÍTSAG, SALGÓTARJÁN, SZÉCSÉNY VAROSOK ES KÖRNYÉKÜK NAPILAPJA Kiadja: Nógrádi Média Kiadói Kft. Felelős kiadó: KOPKA MIKLÓS ügyvezető igazgató. Szerkeszti: a szerkesztőbizottság. Felelős szerkesztő: DR. CSONGRÁDY BÉLA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Salgótarján, Erzsébet tér 6., Postafiók: 96. Szerkesztőségi telefon: 32/416-455, telefax 32/312-542. Kereskedelmi igazgató: PLACHY GYÖRGY. Hirdetési és terjesztési csoport telefon: 32/416-455, fax.: 32/311-504. Balassagyarmati szerkesztőség: Bgy. Kossuth út 15. Tel.: 35/301-660. Az előfizetők részére Salgótaiján vonzáskörzetében a Célvonal Kft.ftel.: 30/9433-548,30/9951-279), Balassagyarmat és Pásztó vonzáskörzetében a Karton Kft. (tel.: 30/34-70-864, 32/475-727) juttatja el a lapot. Terjeszti a BUVIHÍR Rt. és a kiadó saját terjesztési hálózata. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál, a balassagyarmati szerkesztőségben, a hírlapkézbesítőknél és átutalással a KHB Rt. 10400786 07804984 00000000 számú számlájára. Előfizetési dij egy hónapra 895 Ft, negyedévre 2685 Ft, fél évre 5370 Ft, egy évre 10 740 Ft. Nyomtatás: Egri Nyomda Kft. Felejős vezető: vezérigazgató. HU ISSN 1215-9042. . * Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. 1 Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Nógrádi Média Kiadói Kft. az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., az Axel Springer-Magyarország Kft., a Harlequin Magyarország Kft., a Hungaropress Sajtóteijesztő Kft. előfizetéses megrendelését teljesítse, azok akcióira, kiadványaira, szolgáltatásába felhívja a figyelmet. i • • • % PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült.