Nógrád Megyei Hírlap, 2001. január (12. évfolyam, 1-26. szám)
2001-01-25 / 21. szám
Aranyat érő házasságok Pop plusz rock Újra „Buli van!” A teheráni autópályák mentén óriásplakátok reklámozzák a házasságok Az esküvőt nem más ajánlja a fiataloknak, mint maga Ali Hamenei, Irán vallási vezetője - azaz pontosabban: az egyetemeken az ő képviselői bíztatják frigyre a diákokat.- A házasság személyiséggel és felelősséggel ruházza fel a fiatal embereket - olvasható a plakátokon, továbbá az is, hogy „megakadályozza az összekavarodást és védi az ifjúságot”. A plakátok különben nem csak általánosságban hirdetik a jól bevált intézményt: március 14-én ugyanis megtartják az iszlám köztársaság első tömeges esküvőjét. Ezen a tervek szerint 14 ezer egyetemista pár mondaná ki a boldogító igent. Hívogatják az ifjú irániakat, hogy vessék bele magukat a páros életbe. A fiatalok számának növekedésével a házasság kérdését az iráni hatóságok komoly gondként kezelik - írja az AFP. Irán összesen 61 millió lakosa közül 14 millió fiatal van házasulandó korban, csakhogy egyre kevesebben éreznek késztetést a kettesben való életre. A házasságkötések száma folyamatosan csökken. A legnagyobb akadály anyagi természetű, mert az esküvő nem csak a költséges lagzi miatt drága mulatság, hanem azért is, mert a vőlegény jókora menyasszonypénzt fizet kedvese családjának. A hagyomány szerint ez aranytárgyakból áll, számuk a pár társadalmi hovatartozásától függ. Magasabb körökben ez - a feleség anyagi biztonságát szolgáló - menyasszonypénz több száz aranyra is rúghat. Ez azonban rendszerint még nem elég ahhoz, hogy valaki frigyre léphessen jobb módú kiválasztottjával. Manapság, ha egy fiatalember megkéri választottja kezét, illő, hogy a vőlegénynek munkahely, lakás és autó mellett legyen rádiótelefonja és e-mail-címe is. Iránban, ahol 3 millió fiatal munkanélküli van, alig található olyan szerelmes férfi, aki ezeknek a követelményeknek meg tud felelni. Az ország súlyos gazdasági válságban van, a demográfiai adatok sem ígérik a helyzet javulását. Az ország nagy kihívás előtt áll: az elkövetkező tíz esztendőben tízmillió munkahelyet kellene teremteni. A konzervatívok úgy látják, hogy a 28 ezer fiatal összeadásával javulnának esélyeik a júniusi el- > nökválasztáson. Ha sikerül megnyerniük maguknak a fiatalokat, jelentősen növelhetik szavazataik számát, hiszen az iráni fiatalok döntő szerepet játszottak Mohammed Hatami, a reform-rá- nyultságú elnök 1997-es megválasztásában. Meglehet persze, hogy a konzervatívok a diákok nélkül végezték el számításukat. A három és fél év óta tartó nagyobb szabadság ugyanis az egyetemeken sem múlt el nyomtalanul, még ha a gazdasági kilátásaik borúsak is. A utcákon, egyetemeken, éttermekben és kávéházakban a fiúk és lányok immár teljesen szabadon mutatkoznak egymással. Ám ha együtt is álmodnak a jobb jövőről, kérdéses, hogy 13 999 másik párral közösen szeretnék-e kimondani a boldogító igent. Elegáns szemüveg, rádiójel- nyi szünet a fogak között, a hajhagyma-beültetés fejlődésének bemutatása és kedves mosoly. No meg rendkívüli slágerek immár több mint harminc éve. Fo-. cirajongás, világhírű művészek barátsága. Extrémitás a színpadon, különleges ruhák, cipők, kalapok és napszemüveg-gyűjtemény. Ő Elton John. 1947. március 25-én született Reginaid Kenneth Dwight néven Angliában. Már fiatalon kiváló zongorista volt, tizenegy éves korában felvételt nyert a királyi zeneakadémiára is. Tizenhárom éves korában Bnddy Hollyt utánozta, szemüveget is viselt a teljes hasonulás kedvéért, így két éven belül annyira megromlott a látása, hogy valóban szemüveget kellett már hordania. 1967-ben találkozott állandó szerzőtársával, Bemie Taupinnal, első lemezüket 1970-ben adták ki „Empty Sky” címmel. A siker azóta folyamatos. 2000 októberében a New York-i Madison Square Garden közönsége különleges koncert részese lehetett: Elton John pálya-összefoglaló koncertet tartott, olyan világhírű barátai közreműködésével, mint Kiki Dee, Ronan Keating, Bryan Adams, Anastacia vagy Mary J. Blige. Mesélik, hogy a két koncert hangulata a különleges várakozásnak megfelelően szédületes atmoszférájú volt, az esték tematikai felépítése, látványa és a fellépők magával ragadó előadása, no és nem utolsósorban a sorjázó slágerek mindenkit elbűvöltek. A remek hangulatú koncerteket az utókor - no meg a kintmaradt rajongók - számára rögzítették, így az a világ leggyorsabban elkészített és piacra dobott lemeze címét is megszerezve november 13-án már hozzáférhető volt a nagyközönség számára is. A „One Night Only” című lemez tizenöt dalt tartalmaz, a legnagyobb slágereket, csupa listavezető és díjnyertes dalt. Egy óra felejthetetlen élmény! * * * Kozmix. „1995-ben alakult house együttes. Hozso az Siet, Lányi pedig a New Times zenekarban zenélt. Vitamin társaságában megalapították az együttest, amelyből később Vitamin a Happy Gangbe távozott. Többször felléptek a Total Dance-fesztiválon. Az együttes tagjai a Scooter által elterjesztett happy rave stílus hazai képviselői. A happy rave időtállóságát mi sem igazolja jobban, minthogy a duó mára túl van egy best of-válogatáson is, amin a legnagyobb sikereik mellett 3 új dal hallható. A Hozsó és Lala alkotta együttes sikere töretlen, új kiadójuk a Universal Music. Lalát szakmai berkekben nem hiába tartják Magyarország legszuggesztívebb frontemberének, a bulikon mindig óriási hangulatot produkál. Hozsó pedig nem pusztán asszisztál mellette, akElmúlt heti rejtvényünk helyes megfejtése: Sex Action. Műsoros hanghordozót vehet át szerkesztőségünkben: Kovács Csilla Patak, Táncsics u. 26. szám. Mai kérdésünk: - Melyik volt a Kozmix együttes „Angyal” cítív szereplője a „shownak." (Részlet a „Pop-rock lexikon”- ból.) Mint a fenti idézetből is kiderül, Lala és Hozsó enyhén szólva sem ismeretlen a magyar popéletben. Öt évvel ezelőtt üstökösként robbantak be, s bár sokan húzták a szájukat mindenféle Scooter-hasonlóságra utalva, de a sikert nem lehetett elvitatni tőlük. És ami a legfontosabb: a siker állandósult. Mára a csapat stabil rajongótáborral rendelkezik, akik kísérik a fiúkat mindenhova, legyen szó dedikálásról, vagy fellépésekről. És menet közben Lala és Hozsó is „felnőtt”, komolyodott. Kétéves kihagyás után jelent meg „Angyal” című albumuk, ami jól jellemzi ezt a finomítást. A szövegek már sokkal többről szólnak, mint egyszerű bulizásról, a hangulat is néhol elgondolkodtatóbb már. A címadó „Angyal”, vagy a „Csak megyek...” és a „Békesség!” című dalok is egyértelműen erre mutatnak. Megérte várni a tizenegy új dalra és a két remixre. A Kozmix jobb és érettebb, mint valaha! mű lemeze előtt megjelent albuma? a) Kozmix IV., b) Best Of, c) Lázadás. Beküldési határidő: január 30. Címünk: Nógrád Megyei Hírlap, „Pop plusz rock” 3100 Salgótarján, Erzsébet tér 6. sz. S. A. JÁTÉK! JÁTÉK! JÁTÉK! Mi a fontos az életben? Képző- és iparművészeti pályázat ifjú tehetségeknek Ausztrália: Harry Potter kitiltva A zánkai Gyermekalkotások Galériája 2001-ben is meghirdeti országos gyermek képző- és iparművészeti pályázatát, amelyre meghívja az ország valamennyi alkotni vágyó fiatalját. PÁLYÁZATI FELTÉTELEK Életkor: 4-18 év között. A pályázat témája: Szabadon választott. Szeretnék, ha a pályázók bemutatnák környezetük értékeit, szépségét, családi életük pillanatait, iskolájukat, barátaikat, szórakozásukat vagy bármit, amit az életükben fontosnak tartanak. Technika: A pályamunkák bármilyen szabadon választott technikává készülhetnek a képzőművészet, iparművészet, a compu- ter-art területén. Arra kérjük a pályázókat, hogy élelmiszerből, homokból készült ákotásokat ne küldjenek. Méret: A páyaművek mérete tetszőleges, kivéve a festményeket, rajzokat, amelyek nem lehetnek nagyobbak 50x70 cm-nél. Minden páyázónak legáább két 1999/2000-ben készült eredeti művet kell beküldenie, amelyek még nem szerepeltek más pályá- zaton, kiálításon. A pályázatok felszerelése: A páyaművek hátoldáán vagy az alján nyomtatott betűvel írva az alábbi adatokat kell feltüntetni: 1. A pályázó teljes neve; 2. Életkora és születési dátuma; 3. A mű címe; 4-5. Pontos otthoni és iskolai levelezési címe; 6. A felkészítő (taná, mester, szülő stb.) neve és áárása. Kérik az óvodákból, iskolákból több alkotást küldő ákotóközös- ségeket, hogy a páyázatokhoz mellékeljenek egy gépelt kísérő összesítő listát, melyben szerepeljenek az L, 4. és 5. pont adatá. Azok a pályamunkák, amelyek sérülten, késve vagy hiányos adatokká érkeznek be, nem kerülnek elbíráásra. Beküldési határidő: április 4. Beküldési cím: Zánkai Gyermek és Ifjúsági Centrum Kht. Gyermekalkotások Galériája, 8250 Zánka. A pályázat elbírálása: A pályamunkákat művészekből, művésztanárokból áló szakmá zsűri bírája el. A legjobb teljesítményt nyújtó pályázók fődíj, korosztálydíj, technikai díj, arany-, ezüst-, bronzdiploma minősítéseket érhetnek el, váamint dicsérő oklevelet kaphatnak. A kiemelkedő teljesítményt nyújtó alkotóközösségek kollektív díjat kapnak. A díjazott munkákat Magyar- országon és külföldön különböző kiállításokon mutatják be. Ezen alkotásokat nem adják vissza, azok a Gyermekalkotások Galéri- ájának gyűjteményébe kerülnek! A szervezők a díjazott pálya- munkákká kapcsolatban minden jogot fenntartanak! Az év német szömyszava A szélsőjobboldali körök által használt „nemzeti felszabadított övezet” kifejezést választotta szakértő zsűri az elmúlt év német szömyszavává - jelentették be kedden Frankfurtban. A neonácik és szimpatizánsaik ezzel a cinikus kifejezéssel jelölik azokat a kelet-németországi térségeket, kerületeket, ahonnan a szélsőjobboldali erők megfélemlítő akciói és terrorista túlkapásai nyomán elmenekültek a külföldiek és más kisebbségek képviselői, továbbá a helyi német lakosság a brutális megfélemlítés következtében nem mer nyíltan szembe- szálni a terrorrá - magyarázta a szörnyszó hátterét Horst Dieter Schlosser, a zsűri szóvivője. Schlosser szerint az inkriminát kifejezés ugyan nem 2000-ben született, ám a szélsőjobboldái erőszak veszélyének országos tudatosodása révén tavaly került széles rétegek figyelmének a középpontjába. Mint a szóvivő rámutatott, a fogáom kétszeresen is cinikus: egyfelől „nemzetiként” dicsőíti egy szélsőséges és erőszakos szekta fellépését, másfelől „felszabadításnak” minősíti emberek zaklatását és elüldözését. Ezzel egy sorba helyezhető az 1991-es esztendő szömyszavává, a „külföldimentes” kifejezéssel - mondta a zsűri szóvivője. Németországban tíz éve vezették be az év szavának, illetve szömyszavá- nak megváasztását, amelyet bárki átá beküldött javaslatok alap- ján nyelvészekből álló zsűri végez el. Az elmúlt év jelöltjei között szerepelt - a „nyertes” mellett - a „német vezérkultúra” és a (leépítendő létszámot takaró) „kapacitáson túli munkatársak” kifejezés. Egy évvel korábban a jugo- szláviá légicsapások alkalmából megismert „kollaterális károk” kifejezés lett az év szömyszava. Más vélemények szerint viszont kell a gyermekeknek A legeredményesebb pályázó- kat meghívják nyári képzőművészeti alkotótáborunkba. (2001- ben a korábbi évek sikeres pályá- zóit is szeretettel várjuk.) A táborról készített részletes tájékoztatót a díjazottak postán kapják meg. A nem díjazott alkotások visz- szakérésének módja: Azoknak a páyázóknak, akiknek munkát a zsűri nem értékelte, s szeretnék azokat visszakapni, postá utánvéttel juttatják el. Kérik, hogy a visszaküldés időpontjáéi telefonon vagy írásban egyeztessenek a galéria munkatársává! Telefon: 87/568-500, 2401-es mellék. Fax: 87/568-568. Egy ausztrál iskola kitiltotta Harry Pottert, a világszerte - Magyarországon is - népszerű ifjúsági regénysorozatot a könyvtárából, mivel erőszakos és veszélyes olvasmánynak találta. Queensland államban lévő Christian Outreach College magániskola döntését több szülői csoport és egyetemi tanár is bírálta, mondván, hogy a fantáziaserkentő olvasmány egyáltalán nem jelent vészéig a gyerekekre. Az iskola egyik tanára a kitiltás indoklásaként felhozta, hogy csupán egyetlen fejezetet olvasott el a legfrissebb Harry Potter-könyv- ből, de abban rögvest négy gyilkossággal szembesült. A népszerű kultúra szakértőinek számító ausztrál egyetemi ta- náok ugyanakkor azt mondják, hogy a Potter-könyvek olvasásra ösztökélik a gyerekeket és képzelőerejüket is fejlesztik - jelentette a Reuters. A Postabank Megújuló betét a futamidő lejárta után akár 5-szőf h megújulhat, anélkül hogy Önnek bármit tennie kellene. Ráadásul az egyes lejáratok után pénze kamatos kamattal gyarapodik tovább. • 50 ezer és 2 millió H között 6 különböző címletben váltható • 4 féle futamidőre, fix fc • Névre szól A Megújuló betét kényelmes és biztonságos megtakarítási lehetőség, amely elérhető a bankfíókokban és valamennyi postán. Ugye, hogy nem felejti; el? O Posta Bank és Tak^fékpínzUf Rt. Megújuló betét Információ'. 06-40-44-22-00, www.postabank.hu Teljes körű szolgáltatásunkkal várjuk hálózati egységeinkben: * Salgótaijáni Fiók, Salgótarján, Rákóczi út 13. Telefon: 32/521-280. * Balassagyarmati Kirendeltség, Balassagyarmat, Kossuth út 6. Telefon: 35/300-533.