Nógrád Megyei Hírlap, 2001. január (12. évfolyam, 1-26. szám)
2001-01-24 / 20. szám
2001. Január 24., szerda HAZAI Nógrád Megyei Hírlap - 5. oldal KÖRKÉP Garé: végtelen történet? Budapest A garéi veszélyes hulladékok ügyét legkésőbb szeptemberig le kell zárni - jelentette ki Túri-Kovács Béla környezetvédelmi miniszter tegnapi sajtótájékoztatóján. Hozzátette: amennyiben a GP-konzorcium záros határidőn belül nem tesz eleget feltételeiknek, a tárca várhatóan új tendert ír ki. A környezetvédelmi tárca vezetője kiemelte: a KÖM nem szerződő fél a garéi ügyben. A szerződésben egyébként a miniszter aláírása is szerepel, mint aki jóváhagyta azt, pedig ehhez nem volt joga - tette hozzá az egyébként jogász végzettségű miniszter. Ahhoz járulhatott csak hozzá, hogy a minisztérium részfinanszírozást vállal a felmerülő költségekből. A GP-konzorcium 2000. december 10-ig vállalta a garéi klórbenzoltartalmú veszélyes hulladék elszállítását és megsemmisítését. Ezt nem tartották be, hiszen a felmért mintegy 14 ezer tonna eltüntetésre váró anyagból mindössze 7300 tonnát csomagoltak be vagy szállítottak el. A probléma a miniszter szerint az, hogy a mérések sem pontosak; szerintük még 2 ezer tonna többlethulladék is van. Túri-Kovács szerint az eddig kifizetett pénzösszegnek nagyjából megfelel az elvégzett munka. Ugyanakkor a kezdetekkor kifizettek 185 millió forintot a konzorciumnak, amely nincs „ellentételezve”. A miniszter egyébként úgy látja, hogy akkor is elkerülhetetlen a talajcsere, ha elszállítják és megsemmisítik a garéi hulladékokat, amire azonban nem lát fedezetet. Mindent egybevetve a tárca vezetője leszögezte: a GP-nek be kell mutatnia a hiteles dokumentumot arról, hogy hol és mennyi veszélyes hulladékot fogadnak be. Ezenkívül a megbízónak lehetőséget kell kapnia arra, hogy felmondhasson a konzorciumnak, amennyiben az nem teljesíti kötelezettségeit. Ezzel párhuzamosan a KÖM hatásvizsgálatot rendelt el a dorogi szemétégetőnél, hogy kiderüljön, valóban megfelelő feltételek mellett tudnak-e égetni. Dorog egyébként ebben az évben 3 ezer tonnányi hulladék elégetését tudná vállalni Garéról, de - amint azt Túri-Kovács kifejtette - nem tudják, hogy ez az adat a tömény szemét mennyiségére, vagy a már speciálisan hígított anyagra vonatkozik-e. _____________________________________(SZALÓKYI K ártérítés a hemofíliásoknak Kétmillió forint jár a májkárosodott betegeknek Budapest Eddig hat beteg kártérítéséről írtak alá szerződést a Pénzügyminisztériumban. A hepatitis C vírussal 1992 előtt vérkészítmény útján megfertőződött hemofíliá- sok egyösszegű kártérítésre, illetve életjáradékra jogosultak. A szakemberek szerint Magyar- országon mintegy kétezer lehet az örökletes tényezők miatt vérzékenységben szenvedők száma. Közülük mintegy százan lehetnek azok, akik 1992 előtt gyógyszeres kezelés során hepatitis C vírussal fertőződhettek. A rájuk vonatkozó kormányrendelet értelmében ők a Pénzügyminisztérium jogi főosztályán jelenthették be kártérítési igényüket. Eddig fél tucat érintettel sikerült megállapodásra jutni. A rendelkezések értelmében azok a hemofíliás betegek, akik a fertőzött vérkészítmények miatt váltak hepatitis C vírushordozókká ötszázezer forintot és havi nyolcezer forintos járadékot kaphatnak. A havi ellátást a májkímélő diétára és a szükséges gyógyszer- kiadásokra kapják az érintettek. Állapotukat évente felülvizsgálják. Akiknél viszont már a vírus- fertőzés nyomán kialakult a betegség, a májkárosodás, azokat egy összegben kétmillió forint illeti meg. "A kormányrendelet értelmében nincs határideje annak, hogy további érintettek is jelentkezzenek a kártérítésért. Természetesen a fertőződés lehetőségét orvosi iratokkal kell bizonyítani. Eddig már százával jelentkeztek más betegek is, akik szintén orvosi beavatkozás nyomán kaptak fertőzést, de rájuk nem vonatkozik a rendelet. A Pénzügyminisztériumban ezért ismételten felhívják a figyelmet arra, hogy csak á hemofíliás fertőzöttek megsegítésére van lehetőségük. Azok, akik nem szenvednek vérzékenységben, de bizonyíthatóan a gyógykezelés során kaptak hepatitis C vírussal fertőzött vérkészítményt, egyéni, polgári peres eljárás útján kérhetnek kártérítést. A szakértők szerint valójában senki sem hibáztatható a történtekért, hiszen a hepatitis C vírus szűrésére csak 1992 óta van lehetőség. Az eljárást a világon másodikként vezették be Magyarországon. _____________________________________(NÉMETH) V áltozik az állami nyugdíjrendszer Egyéni számlavezetés, örökölhetőség és rugalmas nyugdíjkorhatár - ezek az állami nyugdíjrendszer reformelképzeléseinek legvonzóbb pontjai. A végső számítások módosíthatják a terveket, de tény: a népesség csökkenése és a nyugdíjasok számának megugrása mindenképpen változtatást követel, hogy ne legyenek elviselhetetlenek a tb veszteségei. Minden nyugdíjasfillérnek meg van az előre eltervezett helye fotó: europress/diósi imre Budapest- A legkorszerűbb nyugdíjrendszerhez szeretnénk igazítani a magyart: mintának tekinthető például a német, de a svédek, a lettek, a lengyelek is kidolgozták az egyéni számlavezetést - vetíti előre a terveket Mohos András, a Pénzügyminisztérium helyettes államtitkára, az e célból most alakult reformbizottság vezetője. - Az állami nyugdíjrendszer reformjának legfontosabb szempontja az átláthatóság. Az állampolgárnak tudnia kell, mennyi járulékot fizetett be, azt hogyan használja fel a társadalombiztosítás és milyen összegre számíthat majd idős korában. Rugalmassá szeret-- nénk tenni a nyugdíjba vonulás idejét, de nem biztos, hogy ez sikerül. Ha a nők a következő évtizedekben is tömegesen mennek nyugdíjba 57 éves korukban, a férfiak pedig 60 évesen hagyják abba a munkát, és emellett csökken a népesség, akkor nem sok esélye van ennek az elképzelésnek. A statisztikai adatok szerint ma még nem egészen 15 százalék a 65 évnél idősebb korosztály aránya, de ötven év múlva ez már majdnem 35 százalék lesz. Az állami nyugdíj örökölhetőségét szintén nem könnyű megoldani, azzal együtt, hogy nyilvánvalóan növelné a rendszer népszerűségét. Az új rendszert a német példával illusztrálta a helyettes államtitkár: a keresetek után mindenki évente pontokat szerez, s ezek a pontok képezik a majdani nyugdíja kiszámításának alapját. A javaslat szerint elkülönítik a különböző nyugdíjtípusokhoz (öregségi, rokkantsági és hozzátartozói) tartozó járulékokat, megemelik a magánnyugdíjpénztári tagdíjakat is. Az első (állami) pillérbe történő visszalépésről 2002. december 31-ig kell dönteniük a reformmal szimpatizálóknak. Ameny- nyiben a tárca április végére tisztázott elképzeléseit és pontosított számításait a kormány elfogadja, akkor ősz tájékán a parlament elé kerülhet jó pár, reformelképzelésekkel kiegészített törvénymódosítás. A MAGÁN-NYUGDÍJPÉNZTÁRI TAGDÍJAK KONCENTRÁCIÓJA K ,ia6 legnagyobb pénztár egyéni számlákon jóváírt tagdi- Mfd többi pénztár egyéni számlákon jóváírt tagdíja 120 100--------8 0----------6 0—------4 0-----:-----2 0zl I 0 1998. I*. 1999. IV. 2000.1. Forrás: PSZÁF Tehát durván egy év marad mindenkinek az első illetve a második pillér közti választásra. A pályakezdők magánnyugdíjrendszerbe történő kötelező belépését nem oldja fel a mostani törvényi elképzelés. Á visszalépés határidejének meghosz- szabbítását a jelenlegi tb-veszteségek indokolták: a tervekben szereplőnél nyolcszázezerrel többen léptek át a magánnyugdíjpénztárakba, ami tavaly 69 milliárd forint kiesést jelentett a központi költségvetésnek. A magánpénztárakba történő befizetések hatszázalékos arányát két év óta nem emeli meg a költségvetés az eredeti tervekben szereplő nyolc százalékra. A mostani elképzelések szerint ez 2003 januárjában történhet meg. A modellszámítások szerint 2050-ben a magánpénztárakban felhalmozott tőke a GDP hatvan százalékát teszi ki. Óriási összeg, ami mindenképpen indokolja a reform felgyorsítását. CSERNYÁNSZKY JUDIT Lezárt kérdés Németh Miklós volt kormányfő szervezett módon nem kíván szerepet vállalni az MSZP munkájában - jelentette be a párt országos elnökségének tegnapi ülése után Kovács László. Az MSZP elnöke elmondta: Szili Katalin elnökhelyettes és Jánosi György, az országos választmány elnöke, illetve ő maga is beszélt Némethtel. Hozzáfűzte: ezzel lezártnak tekintik azt a kérdést, hogy Németh Miklós milyen szerepet kap, illetve vállal az MSZP választási felkészülésében. Vidékfejlesztési pénzek A SAPARD-program keretében az idén 27 milliárd forint támogatási keret áll rendelkezésre a mezőgazdasági tevékenység, a falu népességmegtartó képességének erősítésére - közölte Szendrőné Font Erzsébet, az FVM főosztályvezetője kedden. Az Európai Unió által felajánlott keret felhasználására az FVM SAPARD Hivatalt hozott létre, amelynek munkáját a hét régióban egy-egy iroda segíti majd. HÍREK RÖVIDEN Mérsékelt tarifanövekedés Az idén a távközlési tarifák átlagosan legfeljebb 6 százalékkal növekedhetnek, ezen belül sem a lakossági, sem az üzleti szférára vonatkozó díjak nem emelkedhetnek jobban a tervezett 6 százalékos inflációnál - közölte Sík Zoltán informatikai kormánybiztos kedden. Elmondta, hogy az ezzel kapcsolatos dokumentum már a kancelláriaminiszter asztalán van, amit várhatóan hamarosan aláír. Új tárgyalássorozat A múlt év novembere óta tartó szünet után ma tanúkihallgatásokkal folytatódik Székes- fehérváron az emberöléssel és garázdasággal vádolt zámolyi romák pere - közölte kedden Morócz Emil, a Fejér Megyei Bíróság elnök- helyettese. A mostani tárgyalássorozaton elsőként a néhány hete előzetes letartóztatásba helyezett K. Elemér negyedrendű vádlottat hallgatja meg a bíróság az 1999 augusztusában Zámolyon történt emberölést megelőző, s azzal összefüggő eseményekről. Lojális megyei vezetők A Független Kisgazdapárt csaknem ötezer Duna-Tisza közi tagjától sorozatban érkező jelzések bizonyítják, hogy az itteni tagság többsége egyetért a legfelsőbb pártvezetőség lépéseivel - jelentette ki kedden Ádám Pál, a Bács-Kiskun megyei FKGP-szervezet elnöke. A Csongrád megyei elnökség is osztja ezt a véleményt. Pancza István megyei elnök tegnap hangsúlyozta: az FKGP megtisztult, s újult erővel készül a 2002-es választásokra. Hiányos bizottság Ma összeül a képviselők vagyoni helyzetét vizsgáló parlamenti bizottság, amelyet Torgyán József kezdeményezésére december 19-én hozott létre az Országgyűlés. Az eredetileg 12 tagúra tervezett testületbe az MSZP, az SZDSZ és az MDF nem delegált tagokat, így a bizottság három fideszes, két kisgazda, egy MIÉP-es és egy független honatya részvé- telével kezdi meg tevékenységét. __________■ N yertes sajtófotók' Budapest A tavalyi év legjobb sajtófotóiból válogathatott a Magyar Sajtófotó 2000 című pályázat bírálóbizottsága. A nemes versenybe több mint kétszáz fotós nevezett be majdnem háromezer felvételével. Lapcsaládunk, az Axel Springer Magyarország Kft. különdíját Újvári Sándor kecskeméti fotóriporter nyerte el, mégpedig egy olyan felvétellel (képünkön), amely már megjelent a Petőfi Népe hasábjain. A tervek szerint egyébként a pályázat legjobb képeiből kiállítás nyílik márciusban a Magyar Nemzeti Múzeum épületében. Aid nem akarja megvárni a nagyszabású bemutatót, az a pályázat és a kiállítás kiemelt fő támogatója, a Pannon GSM jóvoltából interneten is megnézheti a sorozatot. A cég ugyanis internetes kiállítást készül összeállítani a legjobb felvételekből, s azokat saját -honlapján teszi hozzáférhetővé. ■ Erdőtűz Bács-Kiskun megyében FOTÓ: ÚJVÁRI SÁNDOR, PETŐFI NÉPE Elveszett teljesítmény • „Műagy” segítségével ellenőrzik a telefonsngárzást Budapest A mobiltelefon-gyártók em- zetközi szervezete elhatározta, hogy a jövőben csak olyan készülékek minősítéséhez adja a nevét, amelyeknek egészségügyi hatásai a vásárlók számára is pontosan megismerhetők. Világszerte egyre többet foglalkoznak a mobiltelefonok elektromágneses hullám kibocsátásával, annak esetleges egészségkárosító hatásával. Az elnyelt teljesítmény nemzetközi mértékegysége a SAR (Specific Absorption Rate), ezt az értéket a mellékelt írásos tájékoztatón közölni kell. Dr. Thuróczy György, az Országos Sugárbiológiai és Sugáregészségügyi Kutató Intézet osztályvezetője szerint az egyes telefonokra jellemző értékeket egy olyan modell segítségével határozzák meg, amelyben az agyszövethez hasonló anyag található. Az elnyelt elektromágneses hullámok adatait watt/kg-ban adják meg. Az Európai Unióban elfogadott SÁR határérték 2 W/kg. Azok a készülékek, amelyeknek a fejben mért teljesítmény elnyelődése ennél nagyobb, nem kerülhetnek forgalomba. A hazai szakértők úgy vélik, hogy az uniós határértékeket előbb-utóbb Magyarországnak is át kell vennie. Ez lenne a garancia arra, hogy a biztonsági előírások betartása esetén a mobü- telefon-használók biztonságban érezhessék egészségüket. A telefongyártók érdeke is az, hogy olyan készülékeket gyártsanak, amelyek SAR-értéke a lehető legkisebb. ________________iczs.