Nógrád Megyei Hírlap, 2000. december (11. évfolyam, 281-305. szám)
2000-12-28 / 302. szám
2. OLDAL SALGÓTARJÁN MEGYEI KÖRKÉP 2000. DECEMBER 28., CSÜTÖRTÖK Egy falu, egy nap, egy lap - Varsdny Valószínűleg a honfoglalás idején a magyarokkal együtt érkező jász néptöredék Varsány nevű nemzetsége telepedett le a környéken, legalábbis a falu nevéből erre következtethetünk. Az első írásos megnevezés 1219-ből származik, amikor is egy oklevélben megemlítették a Varsányban lakó Primus nevét. Egy periratban 1343-ban szerepelt a Kisvarsányban lakó Ördög István neve is. A falu földesura Halasi Zoltánná 2000. augusztus 1-től vette át a varsányi iskola irányítását Az intézményben a nyolc általános iskolai mellett működik egy gyógypedagógiai osztály is.- A napi tanítás mellett szakkörök sokasága is várja diákjainkat - mondja - a rajztól a diáksportkörig, a hitoktatástól a szorobánig. Utóbbi tantárgy országos versenyén negyedik helyezett diákunk is van. Van még furulya és színjátszó szakkör, kórus, zajlik a gyógypedagógiai fejlesztőprogram, néptáncot is tanulnak az alsó tagozatos gyerekek. Ezzel természetesen a hagyományokat is őrizzük, részben persze játékos formában. Szerencsére van egy végzett néptánctanárunk is. Indítottunk karatetan- folyamot is, külsős oktatóval: jelenleg vagy húszán látogatják a foglalkozásokat. A tehetséges gyermekeket minden lehetséges megyei versenyen elindítjuk, s szép sikereket értek el a vers- és prózamondók. Az iskola diákjai részt vesznek a község megemlékezésein is, például a nemzeti ünnepekre, karácsonyra, a jelmezbálra meg persze minden más egyéb alkalomra is műsort állítunk össze.- Valamennyi tárgyat szaktanár oktat? A község „lelke”, az iskola Pétemé országos pályázaton első helyezést szerzett helyi matematiAz általános iskola a település központjának ékessége is ■ lenne, annál is inkább, mert a fiúknak és a leányoknak külön oktatjuk a technikát. Egyébként még a számítástechnika oktatását is két szaktanár látja el. Külön öröm, hogy egyik alsós kollégánk, Deák ka tantervével. Előbbiek mellett igen fontos dolog, hogy az önkormányzat nem zárkózik el a pedagógusok jutalmazásától sem.- A működés anyagi fedezeté mi segíti?- A pályázatok: amin csak érdemes, azon részt veszünk. A számítástechnikai eszközök például gyorsan elavulnak, gyakran van szükség a cseréjükre. Egyelőre hiányzik intézményünkből egy nyelvi labor is, meg néhány egyéni fejlesztő eszköz is. Reméljük, hogy ezeket a közeljövőben pótolni tudjuk. Ami a tanulmányi kirándulásokat illeti, az iskolai programnak megfelelően kétévente jutnak el valahová a gyerekek. Megismerkednek Nógrádsipek nevezetességeivel, illetve az első-második osztályosok felkeresik Salgótarjánt, a harmadik-negyedik évfolyam Budapestre látogat. Az ötödik-hatodikosok Eger, a hetedik-nyolcadikosok pedig Aggtelek nevezetességeivel ismerkednek. Nyaranta is szervezünk táborokat. Mi a legszebb eredményünk? Talán az, hogy a továbbtanulók 70 százaléka érettségit is adó intézményben folytatja a nyolcadik osztály befejezése után. A hitélet jelképei A Szent Mihály arkangyal titulusú római katolikus templom A Szécsény felől érkezőt fogadja ez a kő- risfák között álló feszület __________■ A falu Nógrádsipek felé eső szélén álló Nepomuki Szent János szobor ■ írta és fényképezte: Faragó Zoltán Megtartó erő a közművesítettség Új utca, egészségügyi tervek, az idegenforgalom fejlesztésének lehetősége- Az évezred utolsó heteiben minden a szennyvízberuházás körül forgott Varsányban - mondta ottjártunkkor Kiss Zoltán polgármester. - A térség a szomszédos Szécsény gesztorsága mellett vágott bele a nagy- beruházásba, ami olyan jelentős mértékben megterheli a varsányi költségvetést, hogy az utóbbi időszakban minden egyéb, nagyobbnak tekinthető fejlesztést mellőznünk kellett Előbbiek mellett persze kedvező, hogy a csatornázási munkálatokból a jövő évre igen kevés marad...- A térség legtöbb településén a millenniumi év legnagyobb jelentőségű beruházása a csatornahálózat kiépítése mit. így volt ez Varsányban is. A beruházás indulásakor felvettük a kedvezményes hitelt és az állami támogatást is: a kettő összesen harmincszázalékos megtakarítást eredményezett. Ennek köszönhetően a lakossági csatlakozás százezer forint helyett csak hetvenbe került. Lehetőség nyílik részletfizetésre is: aki ezt a formát választotta, annak tíz alatt kell kifizetnie az összeget, de a kamat a jelenlegi viszonyok között minimálisnak számít, 4,95 százalék. Sajnos sokan ezt sem tudják vállalni... Ennek ellenére mentességet csak kivételes esetekben adtunk, akkor is csak műszaki okok miatt, a rendezetlen régi falurészben. Ami a lakosság érdeklődését illeti, az rendkívül magas volt: háztartások 76 százaléka már az első körben jelezte csatlakozási szándékát. Tény, hogy a beruházás befejezése után sokkal tisztább lesz környezetünk.- lulott azért másféle fejlesztésre is?- A megyétől kapott támogatásokat a lehetőségekhez mérten sikerült jól felhasználni: az óvoda fűtésének korszerűsítését sikerült megoldanunk, a korábbi villanykályhákat gázüzemű fűtésre cseréltük, de ehhez persze kazánházat is kellett építeni. A számla végül négymillió forintra rúgott, de az üzemeltetés költségei ezzel jelentős mértékben csökkentek. Emellett kialakítottunk egy új utcát is, ami Szent István nevét kapta. Teljesen közművesítetlen volt a terület, így első lépésben a víz- és a villanyhálózatot ki kellett építtetni. Ennek a költsége ötmillió forint volt.- Ilyen nagy lenne Varsányban az építési kedv?- Egyáltalán nem, de az ismert gazdasági helyzet miatt nem is lehet ezen csodálkozni. A Szent István utcában eddig egy ház épült, de mégiscsak szükség volt a ldala- kítására: ha változik a helyzet, egészen biztos, hogy lesz kereslet az építési telkekre is. Egyébként önkormányzatunk sokat tesz azért, hogy a fiatalokat a faluhoz kösse: kedvezményes hitelt kaphatnak hároméves lejárává, a telkeket négyzetméterenként 300 forintért adjuk, négyéves beépítési kötelezettséggel. így is szeretnénk kialakítani valamiféle kötődést, hogy ne költözzenek el innen más településre.- Ez már csak azért is ésszerűnek tűnik, mert a szennyvízcsatorna megépülésével teljes lett Varsány közműellátottsága.- így van, a falu összkomfortos, bár a telefonhálózat fejlesztésére még lenne igény: jelenleg ugyanis a detk-rendszer üzemel, ami, ugye, nem a földben van, hanem rádiójelekkel működik, s például az internetezést is nagyon megnehezíti, lassúvá teszi: fél órát is várni kell, amíg valami megjelenik a képernyőn. Ha, mondjuk, egy pályázat után érdeklődünk, már le is kellett volna azt adni, mire az információt megkapjuk róla, vagy mire sikerül letölteni a benyújtáshoz szükséges kérdőíveket... Téma ez ma a faluban, s gyakorlati okokból legalább az iskolába meg a polgármesteri hivatalba szeretnénk kiépíttetni a megfelelő telefonvonalat. Abban, hogy lesz-e fejlesztés jövőre, sajnos, csak reménykedni lehet. Ami mégiscsak biztató: Szécsényben várható néhány munkahelyteremtő beruházás, tudtommal a gyertyagyár is tervez ilyet, s ez jelenthet jó pár álláshelyet és persze mindenekelőtt biztos jövedelmet a Varsányban élőknek is.- A község útjait az elmúlt évek közüzemi beruházásai tönkretették.- így van, de a csatornahálózat kiépítésének költsége tartalmazza az úthálózat helyreállítását is. Egyébként a szennyvízberuházás után ez lesz a következő nagy feladat.- Hogyan alakul a község gazdasági helyzete?- Idén is mínuszos volt a költségvetés. A jelek nem arra utalnak, hogy a közeljövőben jól alakulnak a dolgok, az intézmények fenntartására is nehéz előteremteni a szükséges anyagiakat. A távlati tervek között szerepel az egyelőre két épületben működő általános iskola összevonása, de ehhez persze állami támogatás is kellene. Ha azonban így felszabadulna az alsó tagozatosok épülete, abban egy egészségházat lehetne kialakítani. A rezsi költségek szempontjából is kedvezőbb lenne az előbbi megoldás. A leendő egészségügyi központban helyet kaphatna a fogorvosi rendelő is, mert az egyelőre nincs a községben, s emellett jó lenne egy fiókgyógyszertár is. Ami az intézményrendszert illeti, az óvoda és az iskola mellett működik nálunk az öregek napközije is, az óvodában pedig konyhát tartunk fenn. Itt százhúsz személyre főznek. Varsányban az iparűzési adó 0,8 százalék, a környéken ismereteim szerint a legalacsonyabb, jelentős bevétel azonban összességében nem származik ebből. A kommunális adó háromezer forint évente, a képviselő-testület pedig nem is gondolt arra, hogy bármelyiket is megemelje. Meglehetősen sokan eljárnak innen dolgozni, helyben viszonylag kevesen találnak megélhetést, bár a létszámuk negyven felett van. A helybeli vállalkozók többsége mezőgazdasági termelő, kereskedő, vagy a szolgáltatások területén tevékenykedik. A munka- nélküliek aránya erősen hullámzik, volt olyan időszak is, amikor meghaladta a 20 százalékot, mostanában azért lényegesen kevesebb. A környéken a csatornahálózat kiépítésének például óriási felszívó hatása volt, az állástalanok egy része, ha ideiglenesen is, de jövedelemhez jutott, s Varsányból az egész környékre eljártak dolgozni. A gond inkább az, hogy a beruházás után ezeknek az embereknek a jelentős része újra munka nélkül marad... Sokan közülük szociális segélyezésben részesülnek majd.- Az egészségügyi ellátás milyen helyzetben van Varsányban? Kiss Zoltán ___________________1- Két orvosi körzetet alakítottunk ki, a szomszédos Nógrádsipekkel közösen. A két község együttes lélekszáma ugyanis ezt is lehetővé tette. Varsányban is, Sipeken is két részre osztottuk a lakosságot, s így minden polgár élhetett a szabad orvosválasztás jogával is. Előbbieknek megfelelően mind a két faluban két-két orvosi körzet alakulhatott ki.- A falusi vendéglátás és az idegenforgalom hogyan alakul Varsányban? Merthogy ettől több településen is csodát várnak...- Azt kell mondanom, hogy Varsányban egyelőre nincs idegenforgalom - de jelei már vannak. Tábon például meglehetősen nagy a víztározó látogatottsága, horgászegyesület alakult és halat is telepítettek, de amíg a pikkelyesek kifejlődnek és beáll a biológiai egyensúly, kell egy kis idő. Áll Tábpusztán egy védett fűzfa is, aminek az alját kaszálták a közmunkások, egyébként a tó környékének karbantartását az ön- kormányzattól átvette a horgászegyesület. Ugyancsak jelentősége lehet a község idegenforgalmában a varsányi népviseletnek, ami egyrészt érdekes látványosság, másrészt meg szépségében, nyugodtan mondhatom, vetekszik a hollókőivel. Külön öröm, hogy ünnepnapokon, különféle alkalmakkor a fiatalok is szívesen felveszik. Műemlék jellegű épület a Harmos- Kiss-kúria, a templom és a kápolna - különösebb idegenforgalmi értékkel azonban egyik sem bír. Akad néhány évszázados, régi parasztház is. Ezeket rendbe kellene tenni, s akkor nagyobb lehetőség lenne fizető vendégek fogadására, s erre ösztönözni is lehetne az embereket. Nyilvánvaló, hogy amint lesz kereslet a szálláshelyek iránt, akik lehetőséget látnak a vendég- fogadásban, előbb-utóbb bele is vágnak. Tudni kell azonban, hogy az idegenforgalom csak keresetkiegészítés lehet, a nógrádi adottságok között nem sokan élhetnek meg belőle. A falu reklámozására azonban, a lehetőségekhez mérten, gondot fordít az önkormányzat. Egyébként az egyik régi lakóházban falumúzeumot alakítottunk ki: a tulajdonos az önkormányzatra hagyta a házát, de ott lakik, és az idősek napközijében tölti napjait. A tető és az épület felújítására is költött azonban az ön- kormányzat, a jövőben pedig szeretnénk jelentősen is bővíteni a gyűjteményt. Ezt nagyon szépen meg lehet csinálni, de persze idő és pénz kérdése is.- Hollókő közelsége azért jelenthet valami segítséget.- Igen, gondoltunk is arra, hogy a Hollókő és Rimóc közötti kerékpárutat jó lenne meghosszabbítani: ezen a téren már voltak megbeszélések. Egyébként Varsányból a tábi víztározót és Iliny községet érintve lehetne rácsatlakozni a tervezett Ipoly menti kerékpárúba. Ezzel egy körutat lehetne kialakítani, ami nagyon szép tájon haladna, kulturális, épített és természeti értékek sokaságát érintve. A Cserhát-hegység ezen részét ugyanis egyelőre nem fedezték fel a kirándulók, a turisták, a pihenésre vágyók.- Az iskolán kívülji kultúra, a művelődés és sport helyzete hogyan alakul?- A községben két focicsapat is működik, egyik a megyei másod-, a másik pedig a harmadosztályú bajnokságban. A sport persze ugyanolyan népszerű községünkben is, mint más településeken, Ennek megfelelően a lehetőségekhez mérten igyekszünk támogatni a szórakozást: a Belügyminisztérium pályázatán elnyert 320 ezer forintból kispadokat, nézőtéri korlátot készíttettünk, illetve gázfűtést kapott az öltöző. Ennyi pénzből persze nem sok mindent lehetett volna megcsinálni, de, ha sportról van szó, a közösségi munkába is sokan bevonhatók: a pályázati pénzből csak anyagokat vásároltunk. Egyébként mindkét csapat tagjai használják az öltözőt is, a pályát is. Az önkormányzat ez évre 800 ezer forint támogatást adott a sportélet céljaira, de akadnak szponzorok is, akik a költségek jelentős részét állják. Működik Varsányban klub1 könyvtár is, mellette pedig szabadtéri színpadot alakítottunk ki, pályázati pénzből: 900 ezer forintot kaptunk rá. Az alápja betonból épült, a színpadpadlózat pedig felszedhető,, hogy a téli időjárás ne tegye tönkre. Á raktározás céljára építettünk egy tárolóhelyiséget, illetve kialakítottunk egy öltözőt is. Jó idő esetén a község közösségi rendezvényeit itt tartjuk meg.- Jó a helyzet, de fizika-technika szakos pedagógusra szükség 1415-ben az Olmádi Czudm-csalúd volt, 1454- ben pedig Szécsényi László. Szécsény várának eleste, 1552. után itt is törökvilág következett. A falu 1562-ben Hasszán bin Ahmed török tiszt hűbérbirtoka volt. A mai templom gótikus alapokon áll, de a XVIII. és a XIX. században átalakították, 1958-ban bővítették. ________________________________________________M.