Nógrád Megyei Hírlap, 2000. december (11. évfolyam, 281-305. szám)
2000-12-21 / 298. szám
2000. DECEMBER 21., CSÜTÖRTÖK SZECSENY--------* -------- jít M EGYEI KÖRKÉP fy BÁTONYTERENYE 3. OLDAL Adventi koncert Az öregedés és a betegség nem várt megpróbáltatásokat hozhat számunkra és mindannyian kerülhetünk olyan helyzetbe, hogy nem marad más kiút, mint az idősek otthona. Ezeket az intézményeket az állam támogatja, fenntartja, de lakóik számára mindig jól jön a lelki vigasz, a kedves szó, a gyámolítás. Az együttérzés és a szeretet szavát hozta el a budapesti Mustármag Együttes a balassagyarmati Idősek Otthonának lakói számára, az őket köszöntő adventi koncerten szombaton délután. A Róth István vezette zenész, dalos csoport az ország minden részébe eljutva, főleg az idősek és mozgássérültek számára ad színvonalas műsort, ezen a karácsonyt idéző dalok bensőséges hangulata. Sikere volt a műsorban szintén önzetlenül szereplő dr. Bertalan Ákos ügyvéd és Embemé Nóti Anikó zongora-játékának. Még a 95 éves ludányhalászi Rigó Istvánná is a hallgatóság között volt. A régóta tolókocsiba kényszerült - írással és költészettel is foglalkozó - Juhász László és gondoskodó párja Ági, pillanatra feledve a bajokat, együtt énekelt a nótára fakadt közönséggel. A 73 éves Fruzsina Józsefné, - aki már a 16. évét itt éli és segít, ahol tud, a salgótarjáni éveit és a kedves rokonait emlegette. Az otthon igazgatója, Csiüik Józsefné munkatársaival mindent megtett az adventi koncert sikeréért, amelyen sokan megjelentek a város polgárai közül. A Mustármag Együttes palócföldi útja ezen a december 16-i délutánon még Rónafalun folytatódott. A Salgótarján fölött fekvő, csodálatos környezetben lévő kis település templomában sokan várták a budapesti vendégeket. A rónafalui adventi koncertet szervező Molnár Imréné, Skoda Róbert és Szabó Péter az összegyűlt helyiekkel együtt, lelkűkben ünnepi perceket varázsoltak a szép egyházi dalok. A műsor utolsó számában összekapcsolódó kezek a szeretet szavát közvetítették, azt az üzenetet, hogy egymásért vagyunk. SZABÓ ENDRE lalkozók is részesülhetnek három éven át a nettó árbevétel 50 százaléka utáni adókedvezményéből. Áttérve a költségvetési rendelet módosítására, furcsának nevezte, hogy néhány intézményben együttvéve ötmillió forint személyi juttatást csoportosítottak át do- ! logi kiadásokra. Ésszerűtlen ez a cselekedet akkor, amikor a közelmúltban a pedagógusok csengetési demonstrációval fejezték ki az alacsony bér miatti nem tetszésüket. A Gagarin Általános Iskolában ekképpen 2,6 millió forintot vettek ki a tanárok zsebéből. Kérdésre válaszolva, Langár j Tamás kifejtette: a vészharang kongatása ellenére sem lesz költségvetési hiány az idén Salgótarjánban, mi több, szerény mértékű többlettel zár a büdzsé. „Köszönhető” az alultervezésnek. A jövő évre nézve is ugyanez a végeredmény valószínűsíthető, ugyanis szerinte 450 millió forinttal alultervezett a költségvetés. Befejezésül Langár Tamás és Lőrincz Gyula, frakciójuk nevében gratulált a salgótarjáni kitüntetetteknek, kellemes karácsi ünnepeket és boldog új évet kívánt megyeszékhelyünk valamennyi lakójának. ________________________IKOUUI B ecsó Zsolt Nógrád Megye Közgyűlésének elnöke tegnapi rövid avatóbeszédében emlékeztetett rá, hogy jövőre lesz 100 éves hazánkban a gyermekvédelem. Nemcsak az évforduló, hanem a felnövekvő nemzedékről szüntelen gondoskodás kötelessége is, hogy a gyermekvédelem maradjon mindig a figyelem középpontjába, s elsők között a teendők sorában. Ennek szellemében, már a '97-es gyermekvédelemi törvény megjelenése előtt megkezdődött a nagy létszámú nevelőotthoni ellátó rendszer lebontását célzó program végrehajtása. Helyette a vérségi, családi kapcsolatok rendezését, örökbe fogadó illetve nevelőszülői hálózat kiépítését, kis létszámú családotthonok és gyermekotthonok létesítését szorgalmazta a megyei önkormányzat és valósították meg a gyermekvédelemben dolgozó szakemberek - hangoztatta Becsó Zsolt. A megyei közgyűlés elnöke köszönetét mondott a falunak, hogy bizalommal befogadta a gyermekotthont és várja annak lakóit. Reményét fejezte ki, hogy azok igaz otthonra, barátokra lelnek majd Ságúj faluban. Megismerhetik a biztonság érzését, amelyet itt megkapnak, s egyszer majd egészséges családot nevelve továbbadhatják saját gyermekeiknek. Becsó Zsolt elismerősen szólt azokról a cégekről, szervezetekről amelyek különböző kedvezményeket, anyagi támogatást nyújtva segítették a gyermekotthon felszerelését, berendezését, külön is megemlítve a Silco-Inox Kft.-t, az Ipoly Bútorgyárat, a frankfurti repülőtér igazgatótanácsát és a Máltai Szeretetszolgálatot. Készülnek és készek a kormányzásra Sokan voltak kiváncsiak a szocialista pártelnök mondanivalójára fotós rt (Folytatás az 1. oldalról) a közelmúltbeli kongresszusra kijelentette: több távlati programon is dolgoznak és minden fontos kérdésben van konkrét, az emberekhez szóló, sorsukat érintő elképzelésük, mondanivalójuk. A szegénység elleni küzdelmet, a mezőgazdaság további romlásának megállítását és az ország európai uniós csatlakozási folyamatának biztos vezénylését jelölte meg legfontosabb teendők között a pártelnök. Kovács László elmondta: a választási programmal együtt készítenek egy részletes kormányprogramot is. Megtudtuk, hogy a magyar szellemi élet jeles képviselőiből egy bizottság megalakítását tervezik, amely mindkét program irányairól véleményt alkot, segítve ezzel az előkészítő, jövő évben sok szinten zajló szakmai, társadalmi vitákat, munkálatokat. Hazánk Európai Uniós csatlakozásáról szólva Kovács László kifejtette: a párt régóta, ellenzékben is a folyamat következetes híve, hiszen az EU-tagság hazánk létérdeke. Fontos, hogy a felvétel egyenként, a tagországok felkészülési szintje alapján történjen, ellenkező megoldás célszerűtlen, hosszadalmas és igazságtalan lenne - hangsúlyozta Kovács László. Végül kijelentette: a kormánynak van még teendője ezen a téren is. Az úgynevezett országjelentésben ne csak a pozitív megítélést vegye észre, hanem a kritikai hangokat is, s tegyen meg mindent a változtatásért. Egy „Biztos Pont” Ságújfaluban Januártól várja lakóit a tegnap átadott tizenöt férőhelyes gyermekotthon „Biztos Pont” néven gyermekotthont avattak tegnap Ságújfaluban. A 12 millió forintos költségen felújított, teljesen berendezett kétszintes családi ház januártól tizenöt - három és hu szonnégy év közötti életkorig - fogadja lakóit, akiket tizenkét felnőtt dolgozó gondoz majd. A Nógrád Megyei Gyermekvédelmi Központ jelenleg 6 lakóotthont és a most átadottal együtt 3 gyermekotthont működtet. Az új gyermekotthon költségeit a Szociális és Családügyi Minisztérium pályázatán nyert hat és fél millió, illetve a megyei önkormányzat 5 millió forintjából fedezték. Számos cég, vállalkozó nyújtott kedvezményt, ezzel segítve az intézmény felszerelését, berendezését. Ünnepség az inkubátorházban Tegnap tartotta idei utolsó ülését a Nógrád Megyei Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvány kuratóriuma. A grémium elnöke, Becsó Zsolt tájékoztatta a megjelenteket az alapítók november 29-i döntéseiről. Ennek értelmében megváltoztatták néhány ponton az alapitó okiratot, és új kuratóriumi tagokat neveztek ki. Az alapítvány korábbi ülésén megbízták az igazgatót egy önálló gazdasági társaság alapításának az előkészítésével. Az anyag elkészült, a társasági szerződés tervezetét most hagyták jóvá. Az ülést követően az alapítvány fogadást adott azoknak, akik tevőlegesen segítették a NMRVA munkáját. Brunda Gusztáv köszöntőjében külön kitért azoknak az áldozatos támogatására, akik révén a szervezet gazdálkodása stabilizálódott, s jövőre az alapítvány egy új-fejlődési pályára állhat. T. NÉMETH Nyugdíjas kisiparosok Legközelebb jövőre Pásztón tegnap a Pásztó és Vidéke Ipartestület elnökének meghívására nyugdíjas találkozó volt Pásztón az ipartestület tanácstermében. A megjelenteket Báthy Károlyné ügyvezető köszöntötte, majd szólt az IPOSZ megalakulása óta eltelt tíz esztendőről, a szervezet aktuális tennivalóiról. Az édességcsomagot Nagy János elnök nyújtotta át a kisiparos nyugdíjasoknak. A találkozó megvendégeléssel ért véget. A csütörtökönként szokásos városi illetve városkörnyéki összeállításunk december 21-én és 28-án az év végi anyagtorlódás miatt kimarad lapunkból. 2001. január 4-én, csütörtökön a „Balassagyarmat és térsége” összeállí- tással folytatjuk sorozatunkat. ■ ERDŐBŐL LAKÁSBA. Az Ipoly Erdő Rt. salgótarjáni erdészeténél javában folyik az örökzöld fenyőfák értékesítése. Idén karácsonyra ötszáz douglas-, fekete-, ezüst- és lucfenyőt vágtak ki területükön. FOTÓ: RIGÓ TIBOR Alultervezett a költségvetés? (Folytatás az 1. oldalról) döntés igen nehéz helyzetbe hozza a Nógrád Volán Rt.-t. Sajnos, a minisztérium azonos mércével méri az összes szolgáltatót, nem veszi kellően figyelembe a helyi sajátosságokat és adottságokat. Langár Tamás frakcióvezető üdvözölte, hogy Salgótarjánban nem emelnek adót jövőre, amelyet ugyanakkor természetesnek is nevezett. Mégpedig azért, mert megyeszékhelyünkön az idén a költségvetés bevételének 18-19 százaléka, nagyjából egymilliárd forint származik ebből a forrásból, ez pedig igencsak megterheli a vállalkozókat és a vállalkozásokat. Más, ugyancsak megyei jogú városokban mindössze 9-10 százalékos ez az arány. Annak a reményének adott hangot, hogy a salgótarjáni adók a jövőben közelítenek majd az ország többi megyei jogú városéban kivetettekhez. Emlékeztetett az új elemként megjelent „barnamezős”, tehát a termelésből átmenetileg kivont épületekben történő beruházások terén tett kedvezményre. Megemlítette, frakciójuk az eredetileg tervezett 30 millióval szemben 5 millióra javasolta csökkenteni a beruházás bekerülési költségét, így a kisebb tőkeerővel rendelkező vál-