Nógrád Megyei Hírlap, 2000. december (11. évfolyam, 281-305. szám)

2000-12-16 / 294. szám

A NÓGRÁD MEGYEI HÍRLAP MELLÉKLETE _____________________________________________________ 2000. DECEMBER 16. | M a is szükség van a „szabadság kis köreire Irodalmi est Salgótarjánban, Pomogáts Béla írószövetségi elnök főszereplésével Irodalmi estre, megkésett tudomány napi „szellemi utazás­ra” invitálta a közönséget csütörtök este a Tudományos Is­meretterjesztő Társulat Nógrád Megyei Egyesülete, a Gere- lyes Endre Irodalmi Kávéház, a Balassi Bálint Megyei Könyvtár és a Magyar Könyvtárosok Egyesületének megyei szervezete. A salgótarjáni könyvtárban működő irodalmi kávéház ezúttal is neves, rangos vendéget fogadott: dr. Pomogáts Béla irodalomtörténész, a Magyar írószövetség elnöke tett eleget a meghívásnak, amelyre az ő „Irodalmi nemzet” című tanulmánya adott különleges okot. Véletlenül lett színész Kállai Ilona hetvenéves Az irodalmi esthez bevezető, mintegy ajánló gondolatokat dr. Csongrády Béla, lapunk felelős szerkesztője, a TIT megyei elnöke mondott. Vázlatosan bemutatta a hatvanhat esztendős Pomogáts Bé­la pályaképét, kiemelte irodalom- tudományi munkásságának főbb jellemzőit. Hangsúlyozta, hogy Pomogáts Ma dolgozata - ame­lyik a Kritika ez év áprilisi számá­ban látott napvilágot - túlmutat a címben jelzett témán. Bár első szándéka szerint azt vizsgálja, hogy a magyar irodalom, amelyik a maga XX. századi széttagoltságá­ban is egyetlen nemzeti irodalmat alkotott, s mindig is szoros korrelá­cióban állt a nemzet fogalmával, miként reagál az európai társada­lomban (kelet-európai rendszer- változás), kultúrában (a vizuális kultúra előrenyomulásával meg­rendült az olvasásra alapozott „gu- tenbergi” civilizáció, pozíciókat vesztett az értékes kultúra, az úgy­nevezett „magasirodalom”) bekö­vetkezett változásokra, de arra - a sok értelmiségit is érdeklő, érintő - kérdésre is kitér, hogy milyen (le­het) a közérzete manapság, az ala­posan módosult feltételrendszer közepette az íróembereknek. Bizony erről a helyzetről - sem a tanulmányban, sem a kávéházi beszélgetésben - nem éppen szív­derítő látleletet adott Pomogáts Bé­la. Szólt arról, hogy a mai magyar irodalom lényegében a rendszer- váltás óta identitászavarban van, elveszítette biztosnak vélt tájéko­zódási pontjait. Erősen átpolitizált szerepe megszűnt, közösségi meg­bízatása átalakult, a demokratikus jogállamban nem kell a szabadság szószólójaként fellépnie, nem kell mintegy „kváziparlamentkénf ’ lé­teznie. Az írótársadalom alaposan megosztott - a politika asszisztálá- sával és bizonyos értelemben érde­kében - erőteljesen egymásnak fe­szülő szekértáborok fakultak ki. 1990 óta eleddig egyetlen kormány sem kezelte megfelelően a magyar irodalom, a magyar kultúra ügyét, szinte mindegyik a retorika szint­jén maradt meg. Nem csoda tehát, hogy az irodalom küszködik az át­alakulás mentális, erkölcsi és mű­vészeti kérdéseivel. Számos jeles s mélyiség megmagyarázhatatlanul mellőztetik a szellemi életből. A Pomogáts Béla elmondta - ame­lyet egyébként meg is írt az Élet és Irodalom hasábjain - hogy olyan rangos, színvonalas szellemi mű­helyek, mint a Kortárs, a Magyar Napló, de a Hitel és a Holmi is a megjelenésüket veszélyeztető pénzügyi válsággal küszködnek, miközben a kormányzat egyre másra hoz létre új, költséges in­tézményeket és egyesek a törté­nelmileg védett „Válasz” címmel jogsértő folyóirat létrehozásán munkálkodnak. Nem könnyű a kiút ebből a helyzetből, Pomogáts Bélának azonban - anélkül, hogy túl opti­mista lenne - volt, van néhány javaslata a megoldásra. Vélemé­nye szerint egy olyan valóságos nemzeti stratégiára lenne szük­ség, amely nemcsak szavakban kultúrapárti. Fontosnak tartja az irodalmi intézmények működé­séhez szükséges hatékonyabb támogatási rendszer kidolgozá­sát, az írótársadalom és az állami mecenatúra viszonyának és együttműködésének tisztázását, újjászervezését. Kívánatosnak véli a magyar írók közti belső párbeszéd felerősítését, a folya­matos információcserét. „Ahhoz, hogy irodalmunk a politikai és gazdasági élet szerepelői előtt visszaszerezze hajdan volt res- pektusát, és a magyar írótársa­dalom jó esélyekkel lépjen fel az újraelosztási rendszernek amúgy is öldöklő versengésében minde­nekelőtt szolidaritásra és kölcsö­nös szóértésre: nem a művek, ha­nem az irodalmi élet közös nyel­vének helyreállítására, ponto­sabban a mindenki által érthető és elfogadható diskurzus létreho­zására van szükség." Az irodalmi est vendége és résztvevői közötti konzultáció során felmerült, hogy hol van ma az irodalom középnemzedé­ke, derékhada, milyen az úgyne­vezett népi és urbánus írók hely­zete, szó esett a frankfurti könyvkiállítás magyar anomáliá­iról, a globalizáció okozta kultu­rális veszélyekről, az értelmiség társadalmi szerepéről. Pomogáts Béla kifejtette, hogy - a tapaszta­latok szerint - az Európai Unió­ban való felvétel nem gyengíteni, hanem erősíteni fogja nemzeti kultúránk értékeit, hagyománya­it. Egyetértett azzal a Németh László nyomán tett felvetéssel, hogy a társadalomban növek­szik az értelmiség szerepe: „A delta, amely felé az egész nemzet tart, az értelmiség, ...amely a legkövetkezetesebben tudja egy­beforrasztani a múlt előrevivő hagyományait és a jövő értékeit". Idézte Bibó Istvánt, aki szerint a szabadság kis köreit kell megte­remteni. Ma a gondolkodás sza­badsága biztosított, a civil társa­dalomnak, benne az értelmiség­nek kell megtölteni élettel, tarta­lommal. ' ___________ - DYB ­S zeretett mostohaanyja, Lon- tai Margit színésznő keltette fel az érdeklődését a színház iránt. Mostanában Székesfe­hérvárott játszik Molnár Fe­renc „01impiájá”-ban.- Engem nagyanyám nevelt, mert édesanyám hétéves ko­romban meghalt és ő elég szigo­rúan. Tehát én imádtam, hogy­ha megbetegedtem, mert akkor éreztem igazán, hogy szeret, és akkor körülvett, megsimogatott, meg kényeztetett, úgyhogy én boldogan voltam beteg mindig gyerekkoromban.- Elkezdett egy szakmát, mie­lőtt színész lett. Miért gondolta, hogy a háztartási bolt kirakatren­dezőjéből nem biztos, hogy olyan híres ember lesz, mint hogyha színésznek megy, és úgy ismerik meg a nevet, hogy Kállai Ilona.- Eleinte egyáltalán nem gon­doltam arra, hogy színész le­szek, mert meglehetősen gátlá­sos voltam. Ez néha ma is elő­jön, míg a harcaimat folytatom egy szerepen belül. Egyszer vé­letlenül elolvastam egy hirde­tést, hogy lehet jelentkezni, és akkor beleugrottam.- A család mit szólt mindeh­hez? Salgótarjánban, a József Attila színházbérlet programjában de­cemberben Georg Kreisler „Lola Blau” című musicalja került volna színre Udvaros Dorottya főszerep­lésével. Miután a egyeztetési gon­dok adódtak, ez a darab átkerült 2001-re. De, hogy ez a hónap se teljen el színház nélkül, a József Attila Művelődési Központ bérle­ten kívüli előadásra leszerződtette a „Lili bárónő” című produkciót. December 29-én, pénteken 19 órakor láthatja a tarjáni közönség- Nem tudták. Nagyanyám is konzervatív volt, apám is, úgy­hogy csak mikor már felvettek, meg ösztöndíjat is tudtam, hogy kapok, akkor mondtam meg.- Tiltották, vagy nem enged­ték volna, hogy jelentkezzen?- Hát, a csuda tudja, meg nem nagyon hittem abban, hogy föl­vesznek, mert ez ugye 1951-ben volt. Az én származásom pedig igencsak nem volt jónak mond­ható. De akkor már volt egy bi­zonyos olvadás, és rögtön az el­sőn fölvettek. Apám azelőtt föld- birtokos volt, anyám meg Nagykállói Kállai Ilona volt, hát egyik sem volt még tulajdonkép­pen pozitív eddigi életemben.- Majdnem harminc évig volt a József Attila színház tagja. Nem lehet mondani, hogy ide- oda kapkodott.- Nem. Lehet, hogy ezt rosz- szul is tettem, de valahogy soha életemben nem mentem igazga­tókhoz, nem telefonáltam, hagy­tam a sorsot, hogy működjön. Lehet, hogy ezt rosszul tettem, így utólag visszagondolva, sok évet elpazaroltam így, de majd talán a következő életemben jobban sikerül. Huszka Jenő operettjét. A rende­ző Kovács Zsuzsa, aki magát is színpadra küldi Clarisse, a szí­nésznő szerepében. Illésházy gróf szerepét Leblanc Győző, a címszerepet Csonka Zsuzsa játsz- sza. A további figurák megszemé­lyesítői között is számos ismert színművész található, így Medgyesi Mária, Bozsó József, Mucsi Sándor. Karmester Félix Györgyi. Közreműködik a Buda­pesti Operettszínház tánckara. R. R. Lola Blau helyett Lili bárónő „Cseppnyi” változás a Duna Televízióban A művész is ember Balázs Fecó: Nincsenek véletlenek A Duna TV arculatában és mű­sorszerkezetében december 24-től némi változás várható. A frissítés összefügg a csatorna nyolcadik születésnapjával, a tévéelnök-váltással és azzal, hogy az intézmény tulajdonosi testületé nézőszám-emelkedést szeretne elérni. 2001-ben a Du­na Televízió egy kárpát-me­dencei hírhálózat kialakítását kezdi meg a Magyar Rádióval és a Magyar Televízióval közö­sen, valamint szerepel a tervek között egy Észak-Amerikában fogható, hatórás válogatás na­ponta négyszer, a különböző időzónákat kiszolgálva. Törös Géza, megbízott kultu­rális igazgató:- Elérkezett az a pillanat, ami­kor meg kell változtatni a műsor- szerkezetet, az arculatot, új mű­sorokat kell beindítani ahhoz, hogy folytatni tudjuk azt, amit elkezdtünk. Megemlíteném a filmprogramot, amelyet én Duna TV négyárbocú zászlós hajójá­nak neveztem. Indítunk Jancsó- sorozatot, köszöntjük születés­napján Mészáros Mártát, Herskó Jánost. Indulnak új műsorok, ezek közül kiemelném a „Szel­lem órájá”-t. Három nap jelentke­zünk ezzel a műsorsávval, hét­főn, szerdán és csütörtökön. A hétfő a művészeteké lesz, szer­dán és csütörtökön pedig a törté­nelem, a politika, a vallás és más tematikájú művek jelennek meg. Meszíéri László hírigazgató:- Az egyik az, hogy reggelen­ként egy háromórás kárpát-me­dencei hírmagazint indítunk el „Indul á nap” címmel, délben, il­letve a harangszó előtt tíz perccel híradót adunk, tehát elsőként adunk híradót és harangszó után pedig gazdasági híreket. Este hat­kor, illetve kilenckor lesz a hír­adó, vasárnaponként pedig este egy-egy órás heti hírösszefoglaló. Ide sorolom a sportot is, hiszen szombaton 15 óra 15 perckor, szintén könnyen megjegyezhető időpontban élő sportközvetítése­ket sugárzunk.- Nagyon sok technikai ne­hézség volt és az elmúlt idősza­kot hőskorként jellemezném. Elég sok kreatív, de a külső szem­lélő szemével nézve barkácsjelle- gű megoldás született. Mi is az it­teni körülmények foglyai voltunk egy kicsit. Most már a környező országokból is elektronikus úton rengeteg információ gyorsan el­juttatható, ezek költsége folya­matosan csökken. Pékár István igazgató:- Életem egyik ajándékának tartom, hogy Sára Sándorral együtt dolgozhattam és nagyon tisztelem az örökségét és azt a fundamentumot, amit lerakott és egy kulturális televíziót, egy nemzetközi kereskedelmi kultu­rális televíziót hozott létre. A vál­tozás valóban csak egy cseppnyi lenne, tehát azt szeretnénk, hogy a lényege, a kulturális jellege mindenféleképpen megmarad­jon, vagy ha még lehet, erősöd­jön. Mindenképpen szeretnénk a nézőink körét növelni. Művészek. Egy más vi­lág. Nehéz fazonok? Nem feltétlenül. Idegenek? De­hogy! Itt élnek a minden­napjainkban, meghatá­rozzák kultúránkat, szó­rakozásunkat, így véletle­nül sem lehetnek azok. Közelebb vannak hoz­zánk, mint bárki más, csak MÁSKÉPP. Nézzük őket a tv-ben, halljuk őket a rádióban, látjuk őket az újságban, fellépéseken, néha az utcán, de közeleb­bit nem tudunk róluk. Ho­gyan élnek, milyenek a hétköznapjaik? Gyűlöl­nek, ölelnek, szeretnek? Mindent, amit mi civil em­berek csinálunk, csak ők máshogyan. Egy - valami­vel - zártabb világban. Eb­be a világba enged - némi - bepillantást rovatunk.- Idézek egy nyilatkozatából: „Bizonytalanság van, nem tud az ember hosszabb távra tervez­ni, rövid távon gondolkodik, eb­ből kifolyólag ingerültebb min­denki. Durvaságot, erőszakot ér­zek az élet minden területén. ” Ke­serűség?- Nem keserűek, igazak a sza­vaim. Minél többet tud az ember, minél jobban belelát a dolgok mö­gé, annál kevesebbet tud. Egyre kevesebb illúziód marad az élet egyéb területeiről. Jobb nem so­kat tudni, én azt mondom!- Nem is nyitott az új dolgok­ra?- Mindig van új, de ez relatív. Amit ebben az országban el lehe­tett érni, azt nekem - hála a jó Is­tennek - sikerült, vagy legalábbis részese lehettem valamilyen for­mában. De amióta megszületett a gyermekem, teljesen megválto­zott az életem. Ezt igazán csak az tudja, akinek van családja, egy sajátja, hogy mennyire átalakítja az életet - tudat alatt is. A fontos­sági sorrend azóta megváltozott: nem rólam, hanem róla szól min­den és csak ezután jön az összes többi.- Kiegyensúlyozottabb?- Azt hiszem, igen. Nemcsak a gyerek, hanem a...- A társ?- A társ is, a gyerek is és a mö­göttem lévő évek. Meg természe­tesen a műtét, s ez így összessé­gében változtatott meg.- Semmi káros szenvedély?- Azóta odafigyelek és vissza van véve azokból, amik ezt elő­idézhették.- Például?- Nincs cigaretta, nincs alko­hol és nincs évi 400 koncert!- Hajtás sem?- Viszonylagos.- Ennek ellenére rohangál...- Nem feltétlenül, mert világ­életemben pörgős voltam. Ez volt a bajom, hogy mindig többet pörögtem, mint amennyit kellett volna, de ilyen a habitusom. Olyan ez, mint az autó. Minden autónak más az alapjárata. Az én alapjáratom jóval magasabb az átlagnál!- Mikért pörgött régen, amiért ma már nem?- A szakmában való dolgo­kért. Aztán rájöttem, hogy nem ez a fontos, mert nem rajtam múlnak a dolgok, vagy legalább­is a java része.- Lehetőségek, mint olyanok?- A legfontosabbak az ember életében, meg ebben a szakmá­ban! A lehetőséget, hogy ki kap­ja meg. Főleg a kommunizmusra volt ez jellemző régen. De ma is vannak különböző szponzorá- ciók formájában. Vagy megada­tik, vagy nem. Ennyi!-Megadatott...- Nem tudnék olyan pluszse­gítséget mondani, amikor valaki tolta volna a szekeremet! A lehe­tőséget saját magamnak terem­tettem meg! Én soha nem tartoz­tam egyik vonalhoz sem. Magá­nyos farkas voltam mindig, csi­náltam a saját dolgomat. Aztán, hogy meddig jutottam el, itt már vissza lehet kanyarodni arra, amit megénekeltek mások, hogy „egyedül nem megy” és ez való­ban így is van! Utólag már tu­dom, hogy miért nem megy, csak nem beszélek róla.- Amikor bekövetkezett a rövid „áramszünet”, sok barátnak hitt ember fordult el öntől?- Igen, de nem a műtét miatt. Ez természetes velejárója ennek a színpadi műfajnak. Hosszú távon derül ki igazából, hogy ki az, aki­re számíthat az ember jóban, s rosszban egyaránt. Nem foglalko­zom különösebben ezzel. Soha nem fájt. Az foglalkoztat inkább, hogy a rendszerváltás óta, amióta három zászló cserélődött, ráte- kintésem van a kollégáim viselke­désére, hogy hányán lettek kamé­leonok. Meggyőződésem, hogy egy művésznek nem szabad be­állnia senkinek a zászlaja alá, mert a művészet szent és sérthe­tetlen dolog. Más kérdés, hogy ne­met kell tudni mondani. Aztán, hogy kinél hol a határ ebben a hi­úsági kérdésben... Minket művé­szeket nagyjából ez vezérel, a hiú­sági dolgok és a karrier, hogy az ember meg tudjon maradni em­bernek. Hogy hol a határ, örök kompromisszum! Mindenkinél más. Nekem nem kell szégyen­keznem, én soha nem álltam egy politikai zászló alá sem, hogy a karrieremet egyengessék. Élva­gyok magamban és nyugodtan a tükörbe tudok nézni!- Sűrűn visszatérnek, esetleg kísértenek azok a pillanatok, me­lyek a szívműtét környékén kö­rülvették?- Nem, mert azok nyugodt pil­lanatok voltak, amikor már értő és hozzáértő kezekbe kerültem. Inkább ami ezt előidézte... A szó szoros értelmében egyedül vol­tam a házban is, amikor történt a dolog, meg az életben is egy kap­csolatból kifelé mentem már. Nem olyan jó érzés, amire úgy szívesen emlékszik az ember...- Már nem is nagyon kell em­lékezni!- Valószínűleg szerencse, vagy nem tudom minek tulajdo­nítható, de hiszek abban, hogy nincsenek véletlenek. Egy biztos, az orvos azt mondta, hogy itt va­lami földön kívüli lények játszot­tak közre abban, hogy megma­radtam, mert általában 10-ből 9 embert ez a fajta betegség elvisz. Hiszek abban, hogy a dolgok nincsenek ok nélkül és nincse­nek véletlenek. SÁNDOR ANDRÁS A Pódium Stúdió ifjú vefsmondói felidézték a magyar költészet számos kiválóságát fotó; gyvjrián

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents