Nógrád Megyei Hírlap, 2000. november (11. évfolyam, 256-280. szám)

2000-11-28 / 278. szám

4. oldal - Nógrád Megyei Hírlap 2000. November 28., kedd VILÁG TÜKÖR George Bush a befutó Alig több mint félezer szavazaton múlott az elnöki mandátum Győzelmi beszédében Bush hangsúlyozta: „nagy és egységes ország” elnöke kíván lenni fotó: europress/epa EBESZ-misszió Csecsenföldre Kostunica aláírta a demokratikus Európa alapdokumentumait Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) 8. külügyminiszteri értekezletének hétfői nyitónapján Vojiszlav Kostunica jugoszláv államfő aláírta a Helsinki záródokumentumot, a párizsi Chartát az új Európáról, vala­mint a tavalyi isztambuli nyilatkozatot a földrész biztonságá­ról. Ezzel hivatalosan is helyreállt az ország EBESZ-tagsága. BÉCS Kostunica az aláírást követően be­jelentette: a Szerbia és Koszovó határán kialakult feszültség miatt haladéktalanul hazautazik, így lemondta találkozóját Thomas Klestil osztrák elnökkel, Wolfgang Schüssel kancellárral, valamint Heinz Fischer parlamenti elnök­kel. Nem kerül sor a legnagyobb érdeklődéssel várt megbeszélései­re Madeleine Albright amerikai külügyminiszterrel sem. Felszólalásában Schüssel kan­cellár kijelentette, hogy a délszláv válság megoldása jelzi: hosszú tá­vú politikára van szükség. Ugyan­akkor továbbra is harcolni kell a nacionalizmus, a sovinizmus, az idegengyűlölet, az antiszemitiz­mus ellen, a kisebbségek védel­mében. Benita Ferrero-Waldner osztrák külügyminiszter, az EBESZ soros elnöke és Madeleine Albright amerikai külügyminiszter megál­lapította: sajnálatos, hogy Orosz­ország még mindig nem váltotta valóra ígéretét Csecsenfölddel kapcsolatban. Ferrero-Waldner asszony szerint az EBESZ-misszió nem tudott eljutni Csecsenföldre, pedig Oroszország azt ígérte, hogy ezt lehetővé teszi. Az ameri­kai külügyminiszter hozzátette: a szervezet vezetői a tavalyi isz­tambuli csúcsértekezleten sok időt szántak arra, hogy megvitas­sák a kaukázusi konfliktus kérdé­seit, éppen ezért tragikus, hogy ezeket még mindig nem sikerült megoldani. Az értekezleten Igor Ivanov orosz külügyminiszter abban ál­lapodott meg a házigazda osztrák külügyminiszterrel, hogy a követ­kező napokban szakértők utaz­nak Csecsenföldre. A küldöttek feladata, hogy megállapítsák: le­hetséges-e az EBESZ-misszió visszatérése a konfliktus sújtotta területre. Oroszország a kérést eddig arra hivatkozva utasította el, hogy nem lehet szavatolni a diplomaták sértetlenségét. Martonyi János külügyminisz­ter hétfőn Bécsben munkameg­beszélést folytatott ukrán kollégá­jával, Anatolij Zlenkoval. A floridai szavazatösszesítő testület Tallahassee-ben vasárnap, helyi idő szerint este fél nyolckor hivatalosan hitelesítette a november 7-ei amerikai elnökválasztás flori­dai eredményét. A választást eszerint George Bush republikánus elnökjelölt nyerte meg. ____________Egyesült Államok___________ A Katherine Harris testületi elnök által ismerte­tett hivatalos adatok szerint Bush 537 szavazat­különbséggel győzte le Floridában Al Gore de­mokrata elnökjelöltet, csaknem 6 millió leadott szavazat átszámlálása alapján. Ez azt jelenti, hogy Bush kapja meg a 25 floridai elektor támo­gatását, s így az 538 tagú testületben 271 támo­gatója van. Gore hívei azonban további bírósági beadványokat helyeztek kilátásba. Joseph Lieberman demokrata alelnökjelölt pontatlannak és hiányosnak minősítette a floridai eredményt. A Bush-kampánystáb illetékesei Liebermannal ellentétben azt hangoztatják: itt az ideje, hogy „a jogászok hazamenjenek’’, és az érintettek tisz­teletben tartsák a kihirdetett végeredményt. George Bush vasárnap este tévébeszédben fordult az ország lakosságához és közölte: megkezdi az előkészületeket az elnöki hivatal átvételére. ■ Iliescu és pártja az élen Aggodalomra adhat okot a román nacionalizmus Bukarest A román központi választási bizottság hétfő délig öszsze- sített adatai megerősítették: a szavazatok több mint felé­nek az összeszámlálása alapján az elnökválasztáson az első helyen Ion Iliescu, a Szociális Demokrácia Ro­mániai Pártja (PDSR) elnö­ke áll a szavazatok 36,54 százalékával, második Corneliu Vadim Tudor, a Nagy Románia Párt (PRM) elnöke (28,88 százalék). A legborúlátóbbak sem gondol­tak arra, hogy a szélsőségesen nacionalista Comeliu Vadim Tu­dor szenátor egymaga több sza­vazatot kap, mint Theodor Stolojan és Mugur Isarescu (az egykori és a jelenlegi technokrata kormányfő) együttesen - írta hét­fői kommentárjában a Krónika című erdélyi lap. „Négy évvel ez­előtt óriási bizalom és várakozás övezte a hatalomra kerülőket. Mostani kiábrándultságunk rész­ben abból fakad, hogy sorsunk alakulását akkori reményeinkhez viszonyítjuk. A most hatalomra kerülőktől nem sok jóra számí­tunk” - írta a lap. „Aggasztó, hogy rendkívül megerősödött a szélsőségesen nacionalista Nagy Románia Párt”- nyilatkozta Szent-lványi István (SZDSZ), az Országgyűlés Kül­ügyi Bizottságának elnöke. A po­litikus hangsúlyozta: örömteli, hogy az RMDSZ jól szerepelt a választásokon, s bár belülről és kívülről is több támadás érte, a kormánypártok közül egyedüli­ként megőrizte négy évvel ezelőt­ti választói táborát. Szent-lványi István kitért arra, hogy a szélső­ségesen nacionalista erők meg­erősödése Románia, a romániai magyarság, valamint Bukarest euro-atlanti integrációja szem­pontjából egyaránt problémákat jelenthet. „Az új kormány remél­hetőleg elhatárolódik majd a Corneliu Vadim Tudor vezette Nagy Románia Párt által képvi­selt politikától” - mondta Szent- ' Iványi István. Hozzátette: a ma­gyar-román kapcsolatok tovább ] javulhatnak, ám ez függ a leendő bukaresti kabinet összetételétől. ■ Üzemzavar Csernobilban Ukrajna Három héttel az atomerőmű végleges bezárása előtt, hétfőn üzemzavar miatt leállították a még üzemben lévő utolsó re­aktort. Az intézkedésre azért volt szükség, mert az egyik távvezetékben hirtelen csök­kent a frekvencia. A javítást megkezdték, a háttérsugárzás az erőmű területén nem halad­ja meg a szabványokat. Szak­emberek szerint a mostani üzemzavar során radioaktív anyagok nem jutottak a kör­nyezetbe. A javítási munkála­tok várható időtartamát öt napban jelölték meg. Az erő­mű végleges leállítását decem­ber 15-re tűzték ki. Csernobilban volt 1986. ápri­lis 26-án az atomenergia polgári hasznosításának eddigi legsú­lyosabb balesete. Ukrajnában jelenleg további három atom­erőműblokkon dolgoznak a karbantartók. Az ország össze­sen öt atomerőművel rendelke­zik, ezekben 13 reaktor műkö­dik 12,8 gigawatt összkapa- citással. HÍREK RÖVIDEN Betiltják Meciar mozgalmát? A szlovák belügyminiszter szerint felvetődhet a Meciar vezette Demokratikus Szlovákiáért Mozga­lom betiltásának lehetősége. Pittner szerint ez ak­kor következhet be, ha bebizonyosodik, hogy a ko­rábban kormányzati pozíciót élvező pártvezetők­nek közük volt az akkori titkosszolgálat égisze alatt elkövetett súlyos törvénysértésekhez. Wallenberget agyonlőtték A megtorlások áldozatainak rehabilitációjával fog­lalkozó moszkvai testület vezetője szerint a szovjet hatóságok hazugságokat terjesztettek Raoul Wal­lenberg halálává kapcsolatban. Eszerint a svéd diplomata, több tízezer magyarországi zsidó meg- mentője nem szívroham következtében, hunyt el 1947 júliusában egy moszkvai börtönben, hanem agyonlőtték. Putyin a Közel-Keletről Az olasz államfővel folytatott moszkvai megbeszé­lésein Putyin emlékeztetett arra, hogy az egykori Szovjetunió és most Oroszország is következetesen támogatta és támogatja a palesztin nép erőfeszíté­seit. Moszkvának azonban nem mindegy, „hogyan élnek Izraelben az emberek, köztük volt polgára­ink, hiszen a volt Szovjetunióból milliók érkeztek ebbe az országba, s jelenleg az ottani lakosság har­madát teszik ki.” Vizsgálat Kohl ellen Újabb vizsgálat indult Helmut Kohl volt kancellár ellen. A nyomozó hatóság közölte, hogy az egykori német kormányfő a Kereszténydemoloata Unió ré­szére átadott összegből 265 ezer márkát saját belá­tása szerint használt fel, amelyről nem értesítette a párt ületékeseit. Bonnban közölték, hogy az ügyészség kezdeményezte Kohl képviselői mentel­mi jogának felfüggesztését. Dánia a bővítés mellett „Az új demokráciák csatlakozásával tartósan egy­séges és békés Európa jön majd létre” - jelentette ki a dán kormányfő a nizzai csúcstalálkozóra utalva, amelyen várhatóan fontos döntések születnek az EU-bővítéssel kapcsolatban is. A decemberi érte­kezleten Poul Nyrup Rasmussen szerint „meg kell találni az egyenlőségen és a kölcsönös tiszteleten alapuló megoldásokat”.______________________■ Vojiszlav Kostunica az EBESZ külügyminisztereinek gyűrűjében FOTÓ! EUROPRESS/EPA Clinton lánya Gézát szereti ________Washington________ A z amerikai elnök húszéves lánya és Ben Affleck holly­woodi sztár a nyáron talál­kozott a George című New York-i magazin partiján. Fülig egymásba szerettek. „Még soha ilyen aranyos fiúval nem találkoztam” - idézi a Star című magazin- az elnöki sarj egyik barátnőjét. A lapnak sike­rült szóra bírnia Chelsea másik bizalmasát^is. Neki így számolt be a nagy Ő-ről: „Amikor először megpillantottam, és a szemébe néztem, utána már nem tudtam elfordítani róla a tekintetemet.” A kaliforniai Ben G. Affleck - amely névben a G. a nagypapa után a Géza rövidítése - 1972 au­gusztusában született; legismer­tebb filmje az Armageddon, amelyben Bruce Willis mellett láthattuk. Sikeres volt A szerel­mes Shakespeare-ben is. Az ifjú sztár ezt megelőzően az ame­rikai sajtó által új Katharine Hepburnként emlegetett Gwy­neth Paltrow-nak (A szerelmes Shakespeare) volt a kedvese. A jó kiállású Ben így nyilatko­zott az elnök lányáról: „Chelsea vidám, derűs, fölvillanyozó sze­mélyiség. Az eddiginél jóval több időt szeretnék eltölteni ve­le.” A George-parti után a fiata­lok már találkoztak néhányszor, Chelsea pedig a családjával is összeismertette Bent: október­ben meghívta édesanyja, Hillary születésnapjára. A lány és a hol­lywoodi sztár egy pillanatra sem ■ tágított egymástól - Chelsea eddi­gi barátjának, Jeremy Kane-nek legnagyobb bánatára és megdöb­benésére. A fiatalember ugyanis már az esküvői harangok zúgását vélte hallani... ieuropressi HOLLYWOODI KARÁCSONY ÉS A 102 KISKUTYA. Elkészült a sikeres film folytatása: ebből az al­kalomból dalmatafigurákkal vonultak föl a filmváros karácsonyi karneválján. A kutyatartók óva intik a szülőket: a filmsikeren fölbuzdulva ne ajándékozzanak a gyerekeknek tömegével pöttyös jószágokat, mert később esetleg megunhatják a jobb sorsra érdemes háziállatokat. ___ fotó, europress/epa Ki az a Pavarotti? _______ PÁDUA A világ egyik legnépszerűbb énekesét, Luciano Pavarottit nem fogadta az egyik szálloda, mert nem volt nála az igazolvá­nya. Bár a művésznek abszolút hallása van, a 65 éves tenor nem hitt a fülének. Az észak­itáliai város egyik nagy szállo­dájának portása nem volt haj­landó fölismerni a nagy ének­est. „Nagyon sajnálom, uram - mondta -, de dokumentumok nélkül még a köztársasági el­nök sem szállhatna meg ná­lunk.” Pavarotti kénytelen volt elkullogni a fényűző szállodá­ból. Az sem számított, hogy a számára megrendelt lakosz­tályt már jóval előtte ki is fizet­ték. A szupersztárt két barátja és sofőrje kísérte, végül ők sze­reztek neki szállást egy másik, vendégszeretőbb hotelban. _____________________________(KULCSÁR!

Next

/
Thumbnails
Contents