Nógrád Megyei Hírlap, 2000. november (11. évfolyam, 256-280. szám)
2000-11-28 / 278. szám
4 2000. NOVEMBER 28. I j I „Nem a gyár mérete a fontos, hanem az eredményesség és a hatékonyság!”- vallja Bécsy László, a Fűtőber Kft. újonnan kinevezett ügyvezető igazgatója Ez az év a Fűtőber Kft. menedzsmentjének teljes átszervezését hozta. Év elején Tari Miklós vette át a főmérnöki szerepkört, az ősz folyamán pedig új ügyvezető igazgatót neveztek ki a tulajdonosok, Bécsy László személyében, a gazdasági ügyeket pedig dr. Szabó István igazgatja ezentúl. A cég első embere az Ikarus Rt.-től érkezett, ahol kis híján 30 évet töltött el.- Ifjú gépészmérnökként az üzemfenntartáson kezdtem, voltam energetikus, majd üzemvezető, később az üzemfenntartás második számú embere, vagyis műszaki nyesség és a hatékonyság! Meg kell szereznie azt a kapcsolatrendszert, amivel ma a világhoz jobban lehet kapcsolódni, mint eddig. Meg kell szerezni azt a működési ruvezetője. 1982-ben a vezér- igazgató mellé kerültem, mint műszaki titkár, s ott dolgoztam két évig. Menet közben elvégeztem a közgazdasági egyetemet, felsőfokú külkereskedelmi vizsgát tettem, számítógépes diplomát szereztem, s angolból államvizsgáztam. 1983-tól a vállalat gazdasági főosztályának voltam a helyettes vezetője 1988-ig, akkor főosztályvezetőnek neveztek ki, s egy év múlva lettem a vezérigazgató helyettese. Az ezt követő tíz év alatt megbízott vezérigazgatóként másfél évig a társaságot is vezettem - meséli rendkívüli közvetlenséggel. Idén, év elején olyan átszervezésekre került sor a nagy múltú gyáróriásban, amelyben nem érezte magát otthon, ezért úgy egyezett meg az Ikarus tulajdonosaival, hogy közös megegyezéssel távozik. A Fűtőber Kft. pályázatát véletlenül fedezte fel, s megtetszett számára az új kihívás. Jelentkezett, s több jelölt közül őt választották ki az SVT-Wamsler Holding Rt. tulajdonosai.- Nem az a kérdés, hogy egy gyár egy másiknál kisebb, vagy nagyobb, legalábbis a feladat szépségét, a kihívást illetően - mondja. - Egy kisebb méretű üzemben is lehetnek ugyanolyan szép feladatok, mint egy gyáróriásban. Úgy érzem, ez egy olyan vállalat, amelynek van fejlődési lehetősége, s úgy látom, hogy a tulajdonosok is akarják fejleszteni. S bár valóban kicsinek mondható előző munkahelyemhez képest, azért a Fűtőbernek is úgy kell működnie, mint egy nagyvállalatnak. Nem a nagyságrend a fontos, hanem az eredmétint, amitől ez a gépezet sokkal hatékonyabbá válik. Azt gondolom, hogy ebben a nagyvállalati tapasztalataim sokat segítenek majd. Bécsy László nagyon izgalmasnak ítéli a jövőt, jó szakembereket talált a gyárban, a Fűtőber neve márkás, már- már patinásnak is nevezhető. A másfél milliárdos éves árbevétel okán egyáltalán nem nevezhető kicsinek, hiszen ebbe a nagyságrendbe csak kb. 800 cég tartozik Magyar- országon. Mint elmondta, a meglévő alapokon ki lehet alakítani egy egészen korszerű vállalatot, amely az épületgépészeti termékek piacán sokkal aktívabb, mint a mai, s más területeken - amit az adottságai lehetővé tesznek - ugyancsak kialakítja sajátos termelési arculatát. A jelenlegi termékkört fejleszthetőnek ítéli, bár vannak olyan gyártmányok, amelyek az életpályájuk delén már túljutottak, de szerinte tudatos fejlesztéssel ez az életpálya meghosszabbítható. Egészen korszerű termék is találhatók a palettán, ezek közé sorolta Bécsy László a kettős falú üzemanyag- tartályokat, s ide sorolta az egyedi acélszerkezetek gyártását is, amely megfelelő technikai, szakmai alapokon nyugszik, amelyre később egy másfajta termékkört is fel lehet építeni.- Valószínű ez azért nem valósulhatott meg az elmúlt években, hiszen a Fűtőber, mint annyi más cég hazánkban, válságok sorát élte át - vélekedik. - Az itt dolgozók legfőbb célja az lehetett, hogy túléljék ezt az időszakot. Egy ilyen viharos légkör nem segíti a fejlesztési tevékenységet. Most azonban nyugodtabb vizekre eveztünk a privatizációval, most már az a cél, hogy ebből egy korszerű, jó iparvállalat lehessen. Az új termékkör, a fűtőberendezések piaca is erősen felfutóban van. A menedzsment számomra nem szabott határokat e téren: ami gyártható, s ami üzletileg működik, azt felvállalhatjuk. A stratégiát természetesen a tulajdonosok határozzák meg. Bécsy László úgy ítéli, hogy a gyár rendezett környezete is sokat jelent: azt mutatja, hogy ide bizalommal jöhet a megrendelő, itt minőséget kap, s nem utolsó sorban itt a dolgozó is jobban érzi magát. A gyár technikai színvonalát átlagosnak nevezte, ami előrevetíti, hogy bizonyos területeken óhatatlan a fejlesztés. A szakértelemmel sincs különösebb probléma, a meglévő tudást kell karbantartani, illetve továbbfejleszteni.- Nagyon fontos, hogy érzem az emberek ragaszkodását a vállalathoz - teszi hozzá. - Ok fontosnak tartják a munkahelyüket, fontosnak tartják a munkájukat és hajlandók a fejlődés érdekében kényelmetlenségeket is felvállalni. Ez nagyon nagy dolog. Bécsy László bevallotta, hogy különösebb szálak eddig nem kötötték Nógrádhoz, valamikor 25 éve járt utoljára Salgótarjánban. S bár még nincs itt túl régen, egyre több felfedeznivalót talál a környéken. Egyelőre azonban „kétlaki” életre rendez-, kedett be, vagyis naponta hazajár Budapesten élő családjához. A későbbiekben természetesen szeretne egy lakást szerezni a városban, vagy környékén.- Egyelőre még nagyon sok szál köt a fővároshoz, ezért nem tervezzük, hogy elköltözünk - mondja. - Feleségem is ott dolgozik, fiam és lányom is ott járnak iskolába. De a „kétlakiságban” támogat a családom, ezért ettől nem félek. Bizonyos esetekben még szerencsés is a budapesti kötődésem, hiszen ez a város az üzleti élet központja. Bátonyterenyén jól érzem magam, izgat ez a feladat, sok támogatást kapok a környezetemben dolgozóktól, hiszen ők is szeretnék, ha a Fűtőber életében az utóbbi időszakban megmutatkozott zavarok csökkennének. Bécsy László elárulta, hogy szabad idejében nagyon szeret olvasni, szereti a komoly zenét, s egyik kedvenc .játékszere” a számítógép. Amikor 1970-ben végzett a műszaki egyetemen, a diplomamunkáját egy Ural 2 típusú, akkor szenzáció számba menő számítógépen készítette. Családjával szívesen kirándul, ami ezen a vidéken egy sor új kalandot kínálhat. _______ T.N.L. U J OPEL CORSA. A FELNŐTT KISAUTÓ. BEMUTATÓ HÉTVÉGÉ DECEMBER 1-3. OPEL CORSA... TÖBB MINT 7 ÉVE MÉRTÉKADÓ FOGALOM A KISAUTÓ KATEGÓRIÁBAN. ÉS MOST ITT A VÁRVA-VÁRT ÚJ OPEL CORSA! MI MINDENBEN KATEGÓRIAGYŐZTES? > BIZTONSÁGI FELSZERELÉSEK (DSA FUTÓMŰ, AKTÍV FEJTÁMLÁK, ELEKTRONIKUS SZERVOKORMÁNY) LEGHOSSZABB TENGELYTÁV (JELENTŐSEN MEGNÖVELT BELSŐ TÉR), • ÚJGENERÁCIÓS „Z“ MOTOROK MEGNÖVELT TELJESÍTMÉNNYEL, MÉG KEDVEZŐBB FOGYASZTÁSSAL, • ALAKTÉNYEZŐ 0,32 (HOZZÁJÁRUL A KEDVEZŐ FOGYASZTÁSHOZ) • ALACSONY FENNTARTÁSI KÖLTSÉGEK.- OPEL CORSA. ÉREZZ RÁ AZ ÉLET ÍZÉRE! WWW.CORSA.HU