Nógrád Megyei Hírlap, 2000. november (11. évfolyam, 256-280. szám)
2000-11-21 / 272. szám
6. oldal - Nógrád Megyei Hírlap PÁLYÁVÁ L A S Z T Á S 2000. NOVEMBER 21., KEDD A kor kihívása: a folyamatos tanulás Tisztelt Érdeklődő! A Nógrád Megyei Munkaügyi Központ és a Nógrád Megyei Pedagógiai Intézet „Pályaválasztás 2000” címet viselő közös rendezvénysorozatának célja, hogy segítséget nyújtson az iskolai tanulmányaikat befejezőknek, valamint azoknak, akik valamilyen okból pályamódosításra, pályakorrekcióra készülnek. Tudjuk milyen nehéz eldönteni milyen szakmát válasz- szunk, illetve a kor kihívásai mindenkit folyamatos tanulásra ösztönöznek. A tanulási folyamat nem ér véget az iskolai tanulmányok befejezésével, egyre inkább növekszik a felnőttképzés szerepe. Az egész életpályát végigkísérő tanulás ma már szállóige. A két helyszínen - Balassagyarmaton és Salgótarjánban - megrendezendő kiállítás az iskolarendszerű és az iskolarendszeren kívüli képzési lehetőségek, a pályaválasztást segítő szolgáltatások bemutatásával, valamint a munkaerő-piaci igéügyi Központ igazgatója _________■ n yékét megjelenítő munkáltatók részvételével kívánja elősegíteni a „VÁLASZTÁST”. Várjuk mindazokat, akik tanulmányaik befejezése, szakmai ismereteik korszerűsítése miatt, vagy munkanélküli helyzetük megszüntetése érdekében állnak „DÖNTÉS” előtt. Rendezvényeinket mindenki figyelmébe ajánlva kívánok sikeres választást. A munkaügyi központ szolgáltatásai a kiállításon „Tájoló” számítógéppel támogatott pályaorientációs tanácsadó program:- érdeklődés,- képességek,- munkaérdeklődés. Információs tanácsadás:- szakmákról,- foglalkozásokról,- képző intézményekről,- továbbtanulási irányokról. Tájékoztatás a munkaügyi központ humán szolgáltatásairól:- pályatanácsadás,- munkatanácsadás,- pszichológiai tanácsadás,- rehabilitációs tanácsadás,- álláskereső klub,- foglalkozási információs tanácsadó. Korszerű szaktudással újra visszatérni a munka világába A gyorsan változó arculatú gazdaság sok tekintetben átmenetileg, netán véglegesen bizonyos szakmákat - foglalkozásokat - parkolópályára helyezett, helyez, míg másokat a mai kor követelményeinek megfelelőt, a divatosokat előtérbe helyezi, mondván: az érvényesülési lehetőségek ezeket követelik meg, ennek adnak elsőbbséget, ezek járulnak hozzá az általános műveltség mai színvonalának eléréséhez, értelmezéséhez. Az előbbiek nemcsak a munkahellyel rendelkezők teljes munkakörben foglalkoztatottakra, hanem még inkább a munkahelyekre váró munkanélküliekre vonatkoznak. Átképzésük többször is lehet jó irányú kényszer, mert ez szükséges az emberibb életkörülményeikhez, ugyanakkor fokozza a hasznosság érzetét, segíti a társadalomba, a munka világába való visszakerülést, egyfajta örömet vált ki a jobb létérzet, a közérzet és a hangulat forrása. E gondolatok jegyében kértük arra Zoráné Kecskés Erzsébetet, a Nógrád Megyei Munkaügyi Központ salgótarjáni kirendeltségének vezetőjét és Földi Józsefné kiren- deltségvezető-helyettest, hogy válaszoljanak a témával kapcsolatos kérdéseinkre. TÁMOGATOTT TANULÁS- Mióta foglalkoznak a munkanélküliek átképzésével?- 1996-tól. Hangsúlyozni kívánjuk, hogy mi csak a képzésük támogatásával foglalkozunk. Kirendeltségünk ebben az évben eddig 871 munkanélküli átképzését támogatta. Ebből 376 főnél a képzés költségeit 100 százalékban vállaltuk át. A pályakezdőknek (103 fő), a decentralizált foglalkoztatási alap ránk leosztott keretéből 26 százalékot fordítottunk az átképzések támogatására.- A pályakezdők a többféle átképzésen kívül kiegészítő képzésben is részesülhetnek?- Az átképzésben részesülők - tanfolyamonként átlagban 10-15 fő - 39 tanfolyamon szerezhettek korszerű szakmai tudást. Ebből 25-öt Salgótarjánban rendeztek. Az előbbiekre eddig a pályakezdők táborából 103 fő részesült támogatásban.- A tanfolyamok összeállításánál milyen igényekre támaszkodnak, mü vesznek figyelembe?- Elsősorban a munkaerő-piaci igényeket.- Kik bonyolítják le az átképző tanfolyamokat?- Az erre alkalmas legkedvezőbb ajánlatot tevő képző szervek. Az idén 52 képző szervvel volt kapcsolatunk. Egy-egy téma elnyerésére többen is elküldték elképzeléseiket.- Érdekelne, hogy az átképzettek mikorm tudnak munkahelyet találni?- Negyven százalékuk rövid időn belül, attól függően, milyen területen jelentkeznek a piaci igények. Mivel a tanfolyamok indítása előzetes munkáltatói igényre épül, mire a vállalkozók beruházása megvalósul, hosszabb idő telik el. Ebben az esetben hosszabb idő kell a munkahely elnyeréséhez. 60 százalékuknál az átképzés után elhelyezkedési esélyük nagymértékben megnő.- Milyen mértékű a lemorzsolódás?- A korábban említett 871 főnél 1-2 százalék. Akad köztük olyan is, aki időközben munkahelyhez jutott. „SLÁGERTANFOLYAMOK”- Teljesen ingyenes, vagy bizonyos összeggel hozzá kell járulni a korszerű tudás megszerzéséhez?- A 370-nél az átképzési költséget átvállaltuk, a többieknél minimális összeget képvisel a hozzájárulás. Vagyis a tanfolyamért fizetendő összeg 20-40 százalékát kell nekik megfizetniük.- Milyen visszajelzéseik vannak a tanfolyamok hasznosságáról?- Nagyon jónak tartják. Többen vannak, akik a szükségességét azzal indokolják, hogy szak- képzettséghez jutottak, a kollektívába visszakerültek, nem kellett, kell otthon téüenkedniük, ismét hasznosnak tartják magukat.- Mik tartoznak az úgynevezett „menő”, vagy másként fogalmazva „slágertanfolyamok”, átképzők közé?- A statisztikai adatok alapján a számítógép-kezelő, ami ma már az alapműveltséghez tartozik, a szoftverüzemeltető, az idegen nyelvek. Ide sorolhatjuk még a kereskedelmi, bolti, vendéglátói előadókat, a vagyon- és biztonsági őröket, a minősített hegesztőket, a gipszkartonszerelőket, az NC és CNC esztergagép-kezelőket. Keresettek még a pénzügyi, a marketing- és a reklámügyintézői képzettséget adó, a mérlegképes könyvelői tanfolyamok, valamint a szociális gondozó képzettséget nyújtóak. Az utóbbiaknál már szakközépiskolai érettségi is szükséges.- Jelenleg hány átképző tanfolyamuk zajlik?- 14 és ebből hét van folyamatban. Köztük szoftverüzemeltető, könyvtári asszisztens, nyelvi tanfolyamok. Ezek a legkeresettebbek. Az év végéig várhatóan 65 milliót költünk az átképzésekre. A mezőgazdasági jellegű átképzésekre térségünkben nincs jelentkező.- A munkaadói igényekből lehet következtetni arra, hogy a gazdaság milyen irányban mozdul?- Az iparban a nagyobb tudású, kvalifikált szakemberek iránt van kereslet. Az építőiparban keresik a jó kőművest, a gipszkartonszerelőt, a szolgáltatásoknál pedig a kereskedelmi, bolti, vendéglátói eladót.- Mi történik azokkal, akik nem fémek bele a számukra szükséges átképző tanfolyamokba?- A várakozók listájára kerülnek, a jövő évben induló tanfolyamokon már lesz helyük. SZÜKSÉG VAN ÁTKÉPZÉSRE- Kirendeltségüknél jelenleg hány munkanélküh állampolgárnál indokolt valamilyen átképzésben való részvétele?- Salgótarjánban 400-ra tehető azoknak a száma, akiknek nincs meg a minimális alapműveltséget adó 8 általános iskolájuk. Köreikben nagyon indokolt az átképzés, illetve az ehhez szükséges feltételek megteremtése. Törvény szerint aki a képességének megfelelő képzést nem fogadja el, nem jogosult munkanélküli-járadékra. Mi szolgáltatók vagyunk, senkit sem kötelezhetünk az újabb tudás megszerzésére, helyette a várható előnyökről próbáljuk meggyőzni a munkahelyre várókat. Mind a munkavállalók, mind a munkaadók egyértelműen állítják: az átképzésekre továbbra is szükség van, a munkaerőpiacra való visz- szatalálás érdekében. Jó érzéssel mondhatjuk, hogy a munkáltatók közül egyre többen juttatják el hozzánk átképzési kívánságaikat. V.K. Még nyitottabb kapuk és igényesebb kopogtatók Két város, öt nap: esély az első jó választáshoz Az iskolák szakmai sokszínűségének felmutatása sokoldalú megközelítéssel a legcélszerűbb, ennek megfelelően évről évre bővül a pályaválasztóknak kínált kiadványok, tájékoztató segédanyagok köre. Hasonlóan kedvezőek a tartalmi és formai változások a pályaválasztási rendezvények berkein belül. Mindezt meg is kívánja a továbbtanulók és a szülők utóbbi években tapasztalt igényessége, az intézmények gondosabb megválasztása. A Nógrád Megyei Pedagógiai Intézet igazgatójával, Buttyán Sándorral készült beszélgetés arra is választ ad, mi volt az első számú feltétele annak, hogy november végén két városban, öt napon át a pályát választók rendelkezésére bocsássák az összes olyan információt, ami az alapfokú képzésből idén kilépők továbbtanulását segítheti.- Milyen előzményá, hagyományai vannak a közeljövőben nyitó pályaválasztási napoknak?- Három éve kezdtük el a szervezésüket, s minden eddigi alkalommal olyan jól sikerültek, hogy nem is lehetne elhagyni ezeket. Valamennyit a Nógrád Megyei Munkaügyi Központtal közösen rendeztük, az idei mégis kiemelkedik a sorból. Ezt ugyanis egy közös, sikeres pályázat előzte meg, ebben a nagyobb részt a munkaügyi központ vállalta. Az elnyert kétmillió forint volt az alap ahhoz, hogy most bővebb, érdekesebb programot állítsunk össze a tanulóknak a továbbtanulási irány, illetve a szakma megválasztásához. Célunk az is: időben adjunk ismereteket, hogy az érintetteknek elég ideje legyen a mérlegeléshez, hasznos tájékoztatást nyújtsunk a szervező intézmények ehhez kapcsolódó, további szolgáltatásairól, s például olyan gyakorlati tudnivalókról, mint a továbbtanulási lapok helyes kitöltése. Ezért a Hol tanulhatok? kiadványunk is bővült, ezúttal az erre vonatkozó miniszteri rendeletből idézzük a felvételi eljárás rendjére, a jogorvoslati eljárásra és a beiratkozásra vonatkozó előírásokat.- Mennyiben, mivel ad többet a mostani salgótarjáni és a balassagyarmati rendezvénysor?- Mindkét helyszínen egy-egy nappal tartanak tovább, mint az előző évben. Azzal szemben, hogy eddig szinte csak a középiskolák bemutatkozásából álltak a pálya- választási napok, most egyebek mellett a megyei és városi szintű felvezetésekkel igyekszünk a tartalmi jelentőségüknek megfelelő rangot adni ezeknek. Egyben egy sor, a fiatalok érdeklődéséhez igazodó, valamint az iskolai nevelőknek szóló pluszeseményekkel, szeretnénk vonzóbbá tenni a programokat. Említhetném a rajzverseny eredményhirdetését, a munkaügyi központ sajátos kezdeményezéséről szóló összegzés ismertetését, a zenés délutánt vagy a szakmai konferencián elhangzó előadásokat.- Mi jellemzi az iskolák hozzáállását, hogyan fogadták a bemutatkozás lehetőségá?- A középiskolák nagyon igénylik, hogy legyenek ilyen alkalmak, ezt követelik a velük szemben támasztott követelmények, a növekvő elvárások. Ennek egyik megnyilvánulása az is, hogy jelen akarnak lenni és jelen is lesznek a salgótarjáni pályaválasztási napok zárónapján, bár ekkor már a munkaügyi vonal lesz előtérben.- Az általános iskolák részéről milyen érdeklődésre, fogadtatásra számítanak?- November 17-ig több mint háromszázan jelezték, hogy eljönnek, résztvevők lesznek. Az előző évek tapasztalatait figyelembe véve összességében nyolcvanszázalékos látogatottságra számítunk. Itt szeretném felhívni az érkezők figyelmét arra, hogy az általános tájékoztatás után - kívánságuk szerint - lehetőségük van arra, hogy csak a kiválasztott intézményekkel vagy éppenséggel valamennyivel megismerkedjenek. Minden tanuló megkapja a megyei önkormányzat támogatásával készült, a gyors áttekintést megkönnyítő, nyújtó sárga színű tájékoztató füzetet, s minden második a Hol tanulhatok? című saját kiadványunkat. Az utóbbi a megyében lévő középiskolák „portréin” kívül a 7-8. osztályosok érdeklődési körének felméréséhez jól használható tesztet is találnak a fiatalok. Újdonságaihoz tartozik, hogy az egyes intézmények a diákélet érdekességeit, az iskola kapcsolatát, és a nyűt napok időpontját is közük. A hetvennyolc oldáas kézikönyvbe még a kitekintő is belefért: ez a megye határain túfi továbbtanulási lehetőségekhez mutat utat a középfokú intézmények megnevezésével, csoportos bontásban. Különválasztva a művészeti szakközép- iskolákat, a két tannyelvű gimnáziumokat, a látás-, mozgássérültek szakiskoláinak üstáját. Országos intézet megjelölésével, címével kiegészített tájékoztató írást közöl arról, miért fontos figyelni a tanulók egészségi állapotára, mi a teendő a vitás esetekben. Megtáálható ebben a páyaváasztást segítő intézmények, egyesületek és alapít- ványok címjegyzéke, s még az ajánlott irodalomról sem feledkeztek meg a füzet szerkesztői.- A korábbi rendezvények gyakorlata, tapasztalataik szerint az iskolák szélesedő kínálata, az információs csatornák gyarapodása hogyan hat a pályaválasztó diákokra?- Tanulók és szüleik mind nagyobb gonddá és felelősséggel fordulnak az iskolákhoz, egyre igényesebbek a páyaváasztásban, s ez nagyon lényeges.- A hol tanuljak-rrút csináljak? kérdések a középiskolában végzők ván rajuk is gondok es gondol a pedagógiai imézet.- Ennek a korosztáynak is sejtünk: ők a már bevát módszer szerint a különböző felsőfokú intézményekből meghívott hallgatókká évente találkozhatnak és beszélgethetnek. Ezekre az alkal- makra rendszerint februárban kerítünk sort. (mj) Összeállítás a „Grátiszában Kiadónk, lapunk közkedvelt hirdetési újságjában, a keddenként megjelenő „Grátisz” december 5-i számában bemutatkozó összeállítást közlünk a megyében felvételt hirdető gimnáziumokról, szakközépiskolákról és szakiskolákról. A megye szinte valamennyi családjához eljutó újságból alaposan tájékozódhatnak a lehetőségekről a továbbtanulni szándékozók. Főjegyzői oldalak diáknak, felnőttnek Nógrád megye gimnáziumának, szakközépiskolának és szakiskolának felvételi lehetőségeiről szóló, a gyors tájékozódást megkönnyítő összesítését kínálja „olvasóinak,” a végzős nyolcadikosoknak egy kis füzetecske, amely a pályaválasztási napokra már meg is jelent. Dr. Barta László, Nógrád megye főjegyzője ebben minden olyan felnőtthöz is „szól”, aki a fontos döntéshez hozzá kívánja ezeket a fiatáokat segítem. A második, harmadik oldáon olvasható bevezető arról tájékoztat, hogy ezen kívül milyen segédanyagok állnak a végzősök rendelkezésére, s a szóbeü etigazításo- kért, tanácsokért kihez fordulhatnak a tanulók. Kiderül a kiadványból, hogy 2001. március 1-jéig az átáános iskola a tanuló által kiál- lított jelentkezési lapokat továbbítja a megjelölt középfokú oktatási intézményeknek. Március 30-ig lesznek a középfokú oktatási intézmények átá szervezett felvéteti vizsgák. A jelentkezőket április 27-ig értesítik az eredményről. A jogorvoslati eljárást május 15-ig kell befejezni. Május 2. és 15. között lesznek a rendkívüli felvéteti eljárások. A középiskolák május 22-ig döntenek a rendkívüli kérelmekről. Augusztus 31-ig lehet új jelentkezési lappal újabb rendkívüli eljárást lefolytatni. Ötvenéves a Stromfeld Aurél Gépipari és Építőipari Szakközépiskola Salgótarjánban. A kiállítás november 30-ig látható. fotó: c körétől sem választhatók el nyíl