Nógrád Megyei Hírlap, 2000. november (11. évfolyam, 256-280. szám)

2000-11-21 / 272. szám

2000. NOVEMBER 21., KEDD Segítsen embertársain! MÁTRANOVÁK - Az orvosi ren- transzfúziós állomás dolgozói és delőben tartandó véradásra várják a Vöröskereszt szervezői. A részt- a helybelieket november 23-án vevőket 9-től 16 óráig fogadják, csütörtökön a salgótarjáni vér- ______________________! Egy jelölt lesz Bánkon Időközi polgármester-válasz­tást tartanak december 10-én Bánkon, miután Lomén János szeptember 15-én egészségügyi okok miatt lemondott. Novem­ber 17-én 16 órakor járt le a jelölt- állítás határideje. Ezt követően egy jelöltet vett nyilvántartásba a helyi választási bizottság. A 10-i választáson dr. Túry Endréné in­dul független polgármesterjelölt­ként, aki a bántó önkormányzat megalakulása óta dolgozik kép­viselőként a testületben. ■ Nógrádi fotósok sikerei A Győri Fotóklub a magyar államalapítás ezeréves évfordu­lója tiszteletére meghirdetett „Győr 2000” országos fotópályá­zatra több mint ötszáz alkotás­sal pályáztak a hazai alkotó fo­tográfusok. A megmérettetésen jól szerepeltek megyénk fotó­művészei. A kiállításra elfoga­dott 72 alkotás közé került Buda László, Homoga József, P. Tóth László egy-egy műve. Ózdon az északi régió föld­rajzi közepén a BAZ Megyei Közművelődési Intézet, a Mis­kolci Fotóklub és az ózdi ÁMK Szabadidőközpont rendezte meg a harmincadik észak-ma­gyarországi fotóművészeti szemlét. A pályázaton sikeresen szerepeltek a nógrádiak. Buda László és Herbst Rudolf a máso­dik, illetve a harmadik díjat nyerte el. Molek Csaba plakett, Kovácsáé Maczkó Ilona különdí- jazásban részesült. A tárlaton a nógrádiak közül sikeresen sze­repeltek még Fehér Miklós, F. Csaba Mária, Homoga József, Kirisics Lajos, Kömyei Gyula, Kun Király József Musztrai Ka­ta, Várhegyi László és Veres Mi­hály. A következő, 2001 évi, XXXI. szemlét Salgótarjánban rendezik. A középkor üzenete A pásztói római katolikus plébániahivatal és a város ön- kormányzata november 23-án, csütörtökön, 18 órai kezdettel a városi könyvtárban rendez­vényt tart, amelyen dr. Dras- kóczy István egyetemi docens tart előadást „Középkori króni­káink és Pásztó” címmel. Kicsi a TENS, de sokat tud Gyógyír a bajokra otthon, kényelmesen az ágyban fekve vagy tévézés közben Mindenki tudja, mekkora bajt jelent, ha valaki a család­ban szívinfarktust kap: már az is szerencsének számít, ha túléli. Úgy, mint ahogyan a 76 éves balassagyarmati Gyar­mati János, áld éppen egy éve esett át ezen a súlyos betegsé­gen. Amint azt felesége el­mondta, a betegség következ­tében oxigénhiányos állapot lépett fel férjénél. Ez pedig ar­ra vezetett, hogy emlékezetki­esés, mozgáskoordinációs za­varok jelentkeztek az idős embernél, akinek sokat fáj a feje, a mozgáshiány miatt sor­vadó izomzat is erősítésre szo­rul kezén-lábán egyaránt.- Éppen ezért döntöttem úgy, amikor az újságban olvastam er­ről a kis készülékről, hogy vásáro­lunk egy ilyet - mondja Manyika néni. - De nem is bántam meg: amióta a férjem lebetegedett, rámszakadt minden munka a házban és a kertben egyaránt, ami bizony azt is jelenti, hogy gyakrabban fáj itt-ott. Amikor még dolgoztam, irodai munkát végeztem, ezért gyakorta fáj a vál- lam, a hátam. A közelmúltban egy rossz lépés következtében ki­ficamodott a térdem, akkor érez­tem igazán, milyen jó is a háznál ez a kis masina. Férjemnek is so­kat fáj a feje, de ez a kis TENS töb­bet ér, mint bármelyik fájdalom- csillapító: így legalább takarékos­kodunk egy keveset azokon a drá­ga gyógyszereken is. Az SE 30- TENS pedig elérhető mások szá­mára is: Nógrád megyében Vinczéné Pintér Adrienne áll a be­tegek rendelkezésére. Hívásra vá­sárlási kötelezettség nélkül ház­hoz viszi, és azonnal tó is próbál­ható. De milyen betegségekre ajánlható a „házi fizikoterápia”?- Ez a kis készülék négyféle programmal dolgozik - mondja Vinczéné Pintér Adrienne. - Az első izomgörcsöt old, izmot lazít, a második izmot tornáztat és erő­sít, a harmadik értágító, keringést javító, a negyedik pedig fájdalom- csillapító hatású. Alkalmazható ideg- és izomfájdalmak, reumás lágyrész, meszesedés, ízületi be­tegségek, izombénulás, érszűkü­let, fekély, zúzódás, rándulás, fi­cam, migrén, fáradtság esetén. Ugyancsak hasznos felfekvés megelőzésére, övsömörfájdalom, menstruációs görcsök oldására, lassan gyógyuló gyulladt sebek, és idegzsába kezelésére. Vásárol­ható hozzá fogyasztókészlet is. Kaphatók még fél- és teljes auto­mata digitális vérnyomásmérők, büki fürdőkúra, lábsó, tusfürdő és fájdalomcsillapító krém is. Te­lefonon mindig elérhető vagyok: 06 (20) 9640-306., (32) 462-819., vagy üzenet (32) 460-826. A hirdetés felmutatója vásárlás esetén 2000 forint értékű aján­dékcsomagot kap! ______________________________IPB) MEGYEI KÖRKÉP JL fBf BÁTONYTERENYE 3. OLDAL Száztól tizenötig: véradók kitüntetése A Magyar Vöröskereszt rétsági területi szervezete ünnepséget szervezett tegnap a véradók napja alkalmából, amelyen kitün­tetéssel köszönték meg a donoroknak és a szervezőknek azt az aktivitást, amellyel a véradómozgalomban részt vettek. Ponicsán Pád. A harmincszoros véradók között köszöntötték Csiri Pált, Hoffner Máriát, Kovács Sán­dort, Matus Andrást, Potholiczky Dr. Tóth Olga hematológus fő­orvos köszöntője után dr. Dömsödy Péter, a Magyar Vörös- ■ kereszt Nógrád Megyei Szerveze­tének elnöke adta át az elismeré­seket. Százszoros véradásért elisme­résben részesült Keresztes János és Wisinger János, hatvanszoros véradásért Benkő Jenő, Hegedűs János, Kalmár István, Márton György, Nagy János, Szlezák Ist­ván. Ötvenszeres véradásért ve­hetett át kitüntetést Ferenczy Jánosné, Kertész Józsefné, Kovács Ferencné, Veres András, negyven- szeres véradásért Bircsók Ferenc, Brozán Pálné, Chikany Lajos, Csuhám Zoltánná, Gácsi Ferenc, Miklós István, Mocsári András, Nagy István, Pogdány József A hepatitis „B” és „C”, valamint a HIV-vírus teljes szűrését minden vérmintánál elvégzik ______ _____ ______ FOTÓ: OY. T. I mrénét, Ragány Józsefnét, Rotter Ferencet, Szabóki Mihályt, húsz­szoros véradásért Boskó Ferencet, Hajnis Józsefnét, Krauszmann Józsefnét. Tizenötszörös véradó­ként Pintér Sándomé, tízszeres véradóként Csonka Jánosné és Holicza Pál vehette át a kitünte­tést. Szervezői tevékenységéért Ba­lázs Ferencné, Benyusovics Ervin­né, Csurja Jánosné, Drajkó Antalné, Dunavölgyi Károly, Fonód! Vincéné, Hátosi Rita, He­gedűs Gusztáváé, Kisznemé M. Eleonóra, Köröndi Endréné, Králik Andrásáé, Lányi Ildikó, Löffler Jakabné, Monda Lászlóné, Parádi Ágnes, Povazsán Józsefné, Pribeli Józsefné, Súlyán Jánosné, Torna Ferenc, Torna Ferencné és Veres Ferencné vehette át a kitüntetést. Az ünnepségen a résztvevők szórakoztatásáról a Dűvő zenekar gondoskodott. A szeméttárolás a múlté, a feldolgozásé a jövő Ma helyezik el a közös csókás-völgyi hulladékdepó alapkövét Ha minden tekintetben nem is, a kommunális hulladék el­helyezése és feldolgozása szempontjából már majdnem eu­rópai polgárnak érezhetjük magunkat: Salgótarjánban is megkezdődik egy új lerakó építése, megteremtve a feldol­gozás, a szelektív gyűjtés feltételeit. A Kotyháza melletti Csókás-völgyben ma helyezik el ünnepélyes körülmények között a depó alapkövét. A14 órakor kezdődő esemény­re számos hivatal, intézmény, gazdálkodó képviselője kapott meghívást, hiszen az új salgótar­jáni térségi hulladéklerakó pályá­zati pénzből, uniós forrásból, s a környező mintegy 29 önkor­mányzat önerős befizetéséből va­lósulhat meg. Az ünnepségre vár­ják dr. Skultéty Sándort, a Környe­zetvédelmi Minisztérium (KM) államtitkárát, Vass Nándort, a KM helyettes államtitkárát, dr. Becker Lászlót, a KM nemzetközi támo­gatási önálló osztályának főosz­tályvezetőjét, az EU delegációját, IUés Zoltánt, a parlament környe­zetvédelmi bizottságának elnö­két, Becsó Zsoltot, a megyei köz­gyűlés és a területfejlesztési ta­nács elnökét, országgyűlési kép­viselőt, Boldvai Lászlót, a válasz­tókerület országgyűlési képvise­lőjét, Puszta Bélát, Salgótarján polgármesterét, Apáthy Endrét, a fővállalkozó Hídépítő Rt. vezér- igazgatóját, s a kistérség önkor­mányzatainak számos vezetőjét.- A jelenlegi gyurtyánosi lera­kó 1-2 éven belül eléri kapacitása végső határát - mondta el lapunk­nak Szöllős András, a Salgótarjáni Városgazdálkodási és Üzemelte­tési Kft. (VGÜ Kft.) projektmene­dzsere. - Az új telephely kiválasz­tását gondos előkészítő munka előzte meg, kivitelezése megfelel a legszigorúbb hazai és EU-nor- máknak, a hatályos környezetvé­delmi előírásoknak és jogsza­bályoknak. Ez azt is jelenti, hogy a depó ágyát speciális műanyag fólia vé­di.'A környező földterületen négy monitorkutat állítanak üzembe, amelyek folyamatosan mérik a ta­lajban azokat a paramétereket, amelyek bármilyen változást ké­pesek jelezni és regisztrálni. A mérőberendezés on-line kapcso­latban áll a környezetvédelmi fel­ügyelőséggel. A völgyet egyéb­ként is a legszigorúbb geológiai elemzések után jelölték tó, hiszen szennyezés még üzemzavar ese­tén sem kerülhet tó az élővizekbe.- A 17 hektáros új depó 50 év­re kielégíti a kistérség kommuná- lishuliadék-elhelyezésének az igé­nyét - mondja a szakmérnök. - Az előkészített műben 2 millió köbméter - mai szóhasználattal élve - szemét helyezhető el. A de­pó alkalmas lesz szelektív tárolás­ra is, amit a későbbiekben megva­lósuló szelektív gyűjtés tesz majd teljessé. Ugyancsak kiépül egy komposztáló, s az üzemeltetés­hez szükséges teljes infrastruktú­ra. A csókás-völgyi depót nyolc­fős személyzet üzemelteti. A beruházás költsége eléri a 903 mülió forintot. Ennek egy ré­sze központi céljellegű támoga­tás, egy másik jelentős hányada Phare-forrás, illetve a területfej­lesztési tanács által megítélt de­centralizált keret, a többi önkor­mányzati önerő. A legjobb ajánla­tot a 15, már előminősített cég kö­zül a Hídépítő Rt. nyújtotta be, el­nyerve ezzel a, mintegy 11 hónap alatt megvalósuló hulladéklerakó kivitelezését, amelynek ünnepé­lyes átadására várhatóan 2001. szeptember 30-án kerül sor. A ki­vitelezés műszaki ellenőrzését a VGÜ Kft. biztosítja.- Terveink szerint az alapkő­ben elhelyezik a lerakóról készült hiteles térképet, az alapító levelet, az aznapi Nógrád Megyei Hírla­pot, amelyben hírt adnak az ese­ményről az utókornak - mondta végezetül Szöllős András. - A gyurtyánosi telepet, amely 1950 óta szolgálja a várost és környé­két, egy-két éven belül bezárják, s megkezdődik a rekultivációja. Az új csókás-völgyi kommunálishul- ladék-lerakó jövő év végén próba­üzem keretében már fogadja a kis­térségből érkező szállítmányokat. T. NÉMETH LÁSZLÓ Száz adag tej Korszerűtlen körülmények között tanulnak Karancs- kesziben a gyerekek. Három kü­lönálló, régi épületben folyik az oktatás, tornatermük nincs. Mindennek azonban nem látja kárát a nevelőmunka, nem esik az oktatás színvonala. Az óvo­dapedagógusokkal együttmű­ködve, felkészülten várják a majdani, vélhetően tanulási za­varokkal küszködő, illetve a hátrányos helyzetű kisiskoláso­kat, akikkel minden tanévben külön-külön foglalkoznak. Az önkormányzat támogatása pe­dig azt is lehetővé teszi, hogy ta­nulóik tanulmányi versenyeken való részvételét is finanszíroz­hassa az iskola, ne a gyerekek szüleit terhelje a többletköltség. Az iskolát ebben a tanévben a megyei Vöröskereszt is támo­gatja: hetente kétszer száz adag tejet biztosítanak az arra legin­kább rászorultaknak. A salgótarjáni „Nagy Találkozás” Különleges rendezvénysorozat várja hamarosan Sal­gótarján polgárait. 2000. november 24-26-ig (péntektől vasárnapig) esténként 17.00-tól városszerte a Lukács evangéliuma alapján készült Jézus élete” c. film kerül bemutatásra. Salgótarján lakóinak néhány percnyi sétá­val akár több napon át is lehetősége lesz a „Nagy Találko­zásra” a történelem legkiemelkedőbb egyéniségével. A belépés minden helyszínen és minden alkalommal díjta­lan. A rendezvénysorozat célja, hogy helyi keresztény gyü­lekezetek összefogásával az ezredforduló emberének nyelvén közvetítse a kereszténység tanításait, értékrend­jét, erkölcsi rendszerét úgy, hogy abban bárki megtalál­hassa a saját élethelyzetére alkalmazható válaszokat. A rendezvény szervezői a salgótarjáni római katolikus plébániák, a református és evangélikus egyházközségek valamint a baptista gyülekezet. A szervezésben Salgótar­ján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala valamint a Timóteus Társaság vett még részt. A Timóteus Társaság a filmmel járult hozzá a „Nagy Találkozás” megvalósításá­hoz. A Timóteus Társaság olyan nonprofit alapon műkö­dő közhasznú alapítvány, amely a keresztény értékek népszerűsítésével szeretne hozzájárulni az ország hagyo­mányaihoz kötődő erkölcsi alap megerősítéséhez. A rendezvény anyagi bázisa több forrásból állt össze. A helyi egyházak és gyülekezetek, valamint a Timóteus Társaság hozzájárulásán túl Salgótarján Megyei Jogú Vá­ros Polgármesteri Hivatala is támogatást adott a progra­mok megvalósításához. A rendezvénysorozat gerincét képező Jézus élete” című film abban különbözik a töb­bi hasonló alkotástól, hogy készítői különös hangsúlyt fektettek a hitelességre. A film alapjául Lukács evangéliu­ma szolgált, mivel a négy evangélium közül Jézus élettör­ténete nála a legteljesebb. Lukács korának kiváló történésze volt, aki maga is át­élte az események egy részét, a többinek pedig lelkiisme­retesen utánajárt, lévén kortársa a szemtanúknak. A tel­jes szöveghűség mellett a film készítői egy évtizedet töl­töttek azzal, hogy hiteles képet tárjanak elénk a kétezer évvel ezelőtti Palesztináról. A film jeleneteit valóban a bibliai tájakon forgatták, hogy ugyanazt láthassuk, amit Jézus környezetében láthattunk volna. Az evangélium alapján teljesen hiteles szöveg tehát eredeti környezetben hangzik el. Mintha dokumentumfilmet látnánk. Olyan ez, mintha személyesen találkoznánk vele. A Jézus élete” című film a legszélesebben forgalma­zott film a világon. Napjainkig 504 nyelvre szinkronizál­ták, több mint 1,6 milliárdan látták, többen mint bármely más filmet. A magyar szinkron 1985-ben készült el, majd 1990 decemberében volt az országos premier a filmmú­zeumban. Ezt követően 133 moziban vetítették ország­szerte. Ezúttal is méltán tarthat számot széles körű érdek­lődésre Salgótarján lakói körében. Gondolhattuk volna, ekkora hely nem lesz elég, hogy minden telefonunkat megmutass A legolcsóbb Westel mobil Alcatel OTC/St* 6 900 Ft** A készülékek csak Westel előfizetői kártyával használhatók. ** Csak új Westel előfizetéssel, kétéves szerződéssel, amíg a készlet tart. Az összeg a kezdő részlet, amelynek befizetése után a készülék elvihető. Az árakhoz 24 havi törlesztőrészlet és ennek megfelelően 24x1375 Ft havi forgalmidíj-kedvezmény tartozik. További feltételek és információ: 1230 (a Westel hálózatából díjmentesen hívható), 265-9210, az üzletekben, illetve a Westel partnereknél, www.westel.hu ülestel

Next

/
Thumbnails
Contents