Nógrád Megyei Hírlap, 2000. november (11. évfolyam, 256-280. szám)
2000-11-18 / 270. szám
4. oldal - NÓGRÁD MEGYEI HÍRLAP MŰSORAJÁNLAT 2000. NOVEMBER 18., SZOMBAT lToi írt ax NEGYVENÉ Alig egy éve, hogy a gyári szakszervezet és művelődési ház veze- j tőinek javaslatára a nógrádi iparmedence első nyugdíjasklubját j átadták Salgótarjánban, az acélárugyár nyugdíjas dolgozói szá- mára. A nyugdíjas klub megnyitása óta 70-80 fő vesz részt a gyár ! művelődési otthonának rendezvényein, rendszeres látogatói a televíziós szobának. Nógrádi Népújság, 1960. november 19., 3. o. j A pásztói járás művelődési osztálya a Hazafias Népfronttal és különféle társadalmi szervezetekkel együttesen határozta el az analfabétizmus felszámolását. A tervek szerint az idén Béren, Erdőtarcsán, Kállón és Mátraszőlősön rendeznek írni, olvasni nem tudók számára órákat, amelyen a legalapvetőbb tudnivalókkal ismerkednek meg. Nógrádi Népújság, 1960. november 19., 4. o. HARMINC ÉVE A Madách Imre Gimnázium és Szakközépiskolában minden év októberében Madách-hónapot rendeznek. Kelemen Erzsébet tanárnő, az ünnepi hónap egyik rendezője mondta el, hogy az ere- j detileg irodalomcentrikus rendezvénysorozat fokozatosan bővült általános kulturális szemlévé. Az irodalmi és történelmi pályamunkák mellett évről évre nő a képzőművészeti, fotópályamun- j kák száma. Nógrád, 1970. november 14., 5. o. ( 11 lány és asszony ismerkedik a dobozgyártással a Glóbusz Nyomda rétsági telepén. A Patyolat-fiók és a háztartásigép-javító szerviz i helyére költözött üzemben néhány hete kezdődött meg a termelés.j A betanítás feladatát Nagy Józsefné, a nyomda régi dolgozója látja j el. Az üzem már most naponta 18-20 ezer kartondobozt állít elő a j járműiparnak, a gyógyszeriparnak és az édesiparnak. Nógrád, 1970. november 17., 1. o. f ...............HÚSZ ÉVE A Nógrád Megyei Beruházási Vállalat tevékenységének jelentős részét Balassagyarmaton végzi, a tanács szakigazgatási szerveinek megbízása alapján. Közreműködésükkel valósultak meg az j V. ötéves terv időszakában olyan fontos létesítmények, mint 710 lakás, a 200 férőhelyes óvoda, a 141 férőhelyes szülészeti-nő- j gyógyászati pavilon és a nyírjesi tó rendezése. Nógrád, 1980. november 13., 8. o. \ A közelmúltban az STC slzőinek edzésére látogattunk el, ahol a j nagyszerű téli sport nagyon lelkes képviselőjével, Vincze István-: nal, a sífutók edzőjével beszélgettünk az előkészületekről, a téli' versenyévad programjáról, valamint a kilátásokról. Megtudtuk, hogy a szakosztály tagjai október végéig heti három, azóta vi-1 szont már heti négy alkatommal tartanak edzést. Nógrád, 1980. november 14., 7. o. j TÍZ ÉVE A helyi önkormányzati választásokat követően, a településeken megalakultak a képviselő-testületek. Következő lépésként országszerte, így megyénkben is sor kerül a megyei képviselő-testület: a megyei közgyűlés tagjainak a megválasztására. Megyénkben a törvény rendelkezése szerint 50 megyei közgyűlési képviselőt kell választani. Új Nógrád, 1990. november 15., 1. o. Akár karácsonyi ajándéknak is tekinthetik a bátonyterenyeiek, hogy városuk hamarosan ezerállomásos Crossbar-telefonközponttal gazdagodik. Megyénkben tehát Salgótarján után másodikként Bátonyterenyét is bekapcsolták a nemzetközi távhívórendszerbe. Előreláthatóan december 16-án üzembe is helyezik a telefonközpontot. Új Nógrád, 1990. november 16., 1. o. Összeállította: Bódi Györgyné dr. A Salgótarjáni Városi Televízió filmajánlata _____________________November 2Q-áh, hétfőn:_____________________ T űzoltó itta 25. (magyar Kim) A Tűzoltó utca 25. lebontásra ítélt ház. A benne lakók, habár különféle korúak, a ház kapcsán múltjuk egy része közös... _____________________November 21-ém, keodeh; ____________________ Színész, színésznő és a gyerek - 4. rész (olasz Ilim) A négyszer százperces sorozat családi témákat dolgoz fel, a film élvezhetőségét a különlegesen jól sikerült szinkron teszi teljessé. Pofonok völgye, avagy Papg Lacit nem lehet legyőzni (magyar film) A film a neves magyar ökölvívóbajnok, Papp László sportpályafutását örökíti meg, korabeli anyagokkal és visszaemlékezésekkel. ___________________November 23-án, csütörtök:___________________ C saládi taták - 1. rész (amerikai Almi A film az Emberiin család életének 40 évét felölelő krónikája. A film lepergeti előttünk mindazokat a viszontagságokat, melyekkel e sokgyermekes családnak meg kell küzdenie ahhoz, hogy egyszer ismét az az ideális kisközösség legyen, amely a régi fotókról néz le ránk. _____________________November 24hén, pémtekí_____________________ C saládi totók - 2. rész (amerikai film) ___________________November 25-én, szombat; __________________ A terror togsógákan (amerikai film)___ D ávid, az elcsapott rendőr belekezd a „nagy terror" megvalósításába, Feleségével elfoglalja a város iskoláját, amelyben több mint száz tanulót ejt fogva. Saját készítésű bombáján ülve utazást ígér a gyerekeknek egy olyan világba, amelyben szabadság van, ahol nem bántják őket és ahol ő lesz a király. A helyzet megoldhatatlannak tűnik, de kiderül, hogy a király is csak ember. Hgo a nyárnak (feliratos olasz film) A családi film jó szórakozást nyújt minden korosztálynak. Szombati rádió- és televízióműsorok TV2,20.00: Akit vasgolyónak hívtak - Hírhedten kemény katona Ben Cutter. Régóta zsoldosként szolgál az amerikai hadseregben. Eddig minden feladatát tökéletesen hajtotta végre, a felettesei elégedettek vele. Ben le akar szerelni, ám egy feladat még vár rá. Ennek során szembekerül az IRA-val. Miatta hiúsul meg a terrorszervezet akciója, anyagi veszteségük 200 millió dollár. Elkapják Ben családját. Azzal fenyegetőznek, ha nem kapják meg a pénzt, végeznek velük. KOSSUTH Óránként: Hírek. Időjárás. 4.33 Határok nélkül. 5.00 Reggeli krónika. 5.40 Házunk tája. 6.00 Krónika. Sport. 6.30 Közlekedés. 7.00 Krónika. Sport. 8.00 Krónika. Sport. 8.06 Kopogtató. 8.30 Fúvóm az énekem... 8.35 Kerek perec. 9.00 Közlekedés. 9.05 Családi tükör. 9.35 Pótkerék. 10.00 Közlekedés. 10.05 Szombat délelőtt. 11.00 Közlekedés. 12.00 Déli krónika. 12.30 Faluról falura. 13.00 Közlekedés. 13.04 Új Zenei Újság. 13.40 Világstúdió, 14.00 Közlekedés. 14.05 Oxigén (magazin). 15.04 Irodalmi újság (irodalmi hetilap). 16.00 Tizenhat óra. 17.00 Közlekedés. 17.30 Népzenei portré. 18.00 Esti krónika. 18.20 Elő-futam. 18.25 Szemle. 19.05 Sportvilág. 19.29 Ötöslottó. 19.30 Esti mese. 19.40 Miska bácsi levelesládája. 20.04 Vörösmarty Mihály ösz- szes drámája. 21.00 Közlekedés. 22.00 Késő esti krónika. 22.20 A 23. óra. 23.00 Hírek. Kenó. 23.04 Noktürn 5.55 Körzeti magazinok. 18.20 Köny- nyúzene. 18.30 Nemzetiségi műsor. 23.00 A BBC magyar műsora PETŐFI 4.30 Hírek. 4.32 Hajnali dallamok. 5.00 Hírek. 5.55 Állomáskereső. 6.00 Hírek. 6.03 Pax rádió. 6.35 Sportszombat. 7.00 Hírpercek. 8.00 Hazai slágerkívánságok. 9.00 Hírek. 9.03 Közlekedés. 9.05 30 éves a Rádió- kabaré. 10.00 Komolyta(la)n. 11.00 Hírek. Közlekedés, 11.07 Csúcson. 12.00 Jó ebédhez szól a nóta. 13.00 Hírpercek. Vízállásjelentés, sport és közlekedés. 13.15 Daráló. 13.45 ízes történetek. 14.00 Szív küldi... 15.00 Hírek. Időjárás. 15.06 Közlekedés. 15.08 Kedvenceink kedvencei. 16.00 Operettparádé. 17.00 Hírek. Időjárás. 17.03 Közlekedés. 17.05 Hogy tetszik lenni? 17.30 Varázsnaptár. 18.02 Sportkoktél. 18.28 Közlekedés. 19.30 Sportkoktél. 21.00 Hírek. Időjárás. 21.04 Folklórfórum. 22.00 Kulissza. 23.00 Hírpercek. 23.15 Zene. 24,00 Éjfél után... 1.00 Hírek. 2.00 Hírek. 3.00 Hírek. 4.00 Hírek. 4.03 Örökzöld dallamok. 5.00 Hírek. 5.03 Nótacsokor 5.45 Agrárvilág - válogatás 6.00 Aranyfüst 7.35 Kockásfülű nyúl 7.40 Garfield és barátai 8.05 Kofikó 8.25 Jövő-menő 8.55 Jó reggelt adj, Istenem! 9.05 Zanzibár 10.30 Szombati mozaik 12.00 Hírek. Időjárás 12.10 Bravo Tv 13.05 A kölcsönkapott Föld 13J0 Paralimpia Sydneyben 14*25 Delta 14.55 Századunk 15.25 1100 év Európa közepén (41.) 15.55 Beszéljünk a jövőnkről 16.15 Taljánok Csizmaországban... 16.50 TS-NB l-es labdarúgó-mérkőzés 19.00 Lottóshow 19.20 Alaphangok 19.30 Híradó este Sport. Időjárás 20.00 Bruhaha 21.05 Csodavilág 21.55 Alaphangok 22.05 Az ajánlat (angol film) 23.45 Kalifornia- A halál nem utazik egyedül (amerikai bűnügyi film) I B l 7.25 Agrárvilág 7.40 Derült égből egy család (3.) 8.30 Nemzetiségi magazinok 11.05 Roma fórum 12.05 80 nap alatt a Föld körül... (3.) 12.55 Kisváros (ism.) 13.50 Letört bimbók 15.20 Kék Ég Légitársaság (ausztrál sorozat) 16.05 Volt egyszer... 17.00 Hovatovább! 17.50 Rögtön jövök! 18.45 Slágertévé 19.35 Esti mese 20.00 Híradó este. Sport 20.25 A Nemzeti Filharmonikusok hangversenye 22.00 Holocaust (4/1.) 0.20 Bravo Tv 6.00 Gyökereink 6.30 Repülő ház 7.00 TV2-matiné 9.00 Cartoon Network 11.00 Party Tv 12.00 Vadvilág (amerikai természetfilm-sor.) 13.00 Széllovagok 13.45 Észak és Dél 14.45 Egyről a kettőre 15.15 Jó barátok 15.45 Az ifjú Indiana Jones kalandjai (német-amerikai kalandfilmsorozat) 16.40 Szindbád kalandjai (am. fantáziasorozat) 17.35 Herkules 18.30 Tények (hírműsor) 19.00 Jets - Acélsólymok Halál a mélyben 20.00 Akit vasgolyónak hívtak (amerikai akciófilm) 21.45 Halálfolyó (amerikai akciófilm) 23.45 Quantum Leap - Az időutazó (amerikai sci-fi sorozat) 0.35 Kamupipőke (amerikai vígjáték) 2.15 Vers éjfél után ^ DUNA TV 5.30 Hírek. Gazdakör 7.20 Összkép (ismétlés) 7.50 Papírsárkány 9.55 Ami igaz, az igaz 10.10 Nyelvőrző (ismétlés) 10.25 Hej, hej, helyes beszéd! (ismétlés) 10.35 Gyermekvarázs 10.55 Szibériai népmesék 11.05 Klasszikus repülőgép- típusok (8/2.) 11.30 Színinövendékek (29.) 12.00 Lapozó. Híradó 12.20 Élő egyház 12.35 Postabontás 12.50 Anziksz (sorozat) 13.05 (kis)Mamaklub 13.35 A helyettesítő tanár (francia sorozat) 15.05 A fotográfia kalandja 15.35 Egyszer volt... a tánciskola-Twist 16.55 A világörökség kincsei (angol sorozat) 17.10 A zene arcai 17.40 Mesefilm 18.00 Napóra 18.55 Talentum 19.25 Esti kérdés 19.40 „A homok dala” 20.10 Duke Ellington... 21.30 Híradó. Sport 22.00 Csoportkép hölggyel (német film) 23.30 Híradó. Vers 23.50 A virággyűjtő (ausztrál film, 1983) 6.30 Ünnepnaptár 7.00 Kölyökklub 9.55 Disney-rajzfilmek 10.45 Csőrre töltve 11.20 Joker 11.25 Az első csók 11.55 Jesse 12.25 Autómánia (ismétlés) 12.55 Joker 13.00 Híradó Déli kiadás 13.10 Hazárd megye lordjai Aranyláz 14.10 Babylon 5 A vallatás 15.00 TimeTrax- Hajsza az időn át 15.50 Winnetou 2.-Az utolsó renegátok (NSZK-jugoszláv kalandfilm) 17.30 Az elveszett világ (7.) Vérszomj 18.30 Híradó. Esti kiadás 18.50 Fókusz-plusz 19.08 Üzenet 19.10 Hegylakó (65.) Finálé 1. 20.00 A légiós (amerikai kalandfilm) 22.00 Heti hetes 23.05 Stephen King: Az (amerikai thriller - 2/2.) 0.55 Híradó 1.10 A világ legszebb szigetei (7.) 2.10 Fókusz-plusz (ism.) HBS 6.30 Egy csipet lélek 7.55 Görzsaruk 9.25 Anyám, Frank 11.00 Susan terve 12.30 Rögbi Rómeó 14.00 Féktelenül 2. (amerikai akciófilm) 16.05 Tarzan és az elveszett város (am. kalandfilm) 17.35 Szép remények (amerikai film) 19.30 Jó barátok (amerikai sorozat) 20.00 Még mindig tudom, mit tettél tavaly nyáron (am. horror) 21.45 South Park (rajzfilmsorozat) 22.15 A felforgató (amerikai film) 24.00 8 mm (am. thriller) 2.05 A szerződés (amerikai thriller) 3.40 Még mindig tudom, mit tettél tavaly nyáron 5.25 Egy médiamanipulátor portréja TARJÁNI TV 18.05 Sétáló 18.30 Civil percek 18.40 Visszatekintő 19.10 A mexikói nagykövet Salgótarjánban 19.45 „Téli utakon” 20.05 Ákarjélnil Téma: Mennyivel drágul a szemétdíj? 20.30 Maffiavadászat (amerikai film) RTL Klub, 20.00: A légiós - Marseille, 1924. Luden Galgani, a gengszterfőnök arra akarja rávenni Alain Lefevre-t, a profi ökölvívót, hogy a következő mérkőzésen hagyja kiütni magát. Ám az öklöző túl büszke ehhez. Elszereti az egyik gengszter nőjét. Menekülnie kell, és beáll az idegenlégióba. Rettentően nehéz napok várnak rá: kipécézi magának a kegyetlen kiképző őrmester és egyik elvetemült légióstársa. Ráadásul Galgani utánakúldi két emberét, hogy tegyék el láb alól. Vasárnapi rádió- és televízióműsorok M2, 22.20: Iszonyat - Carol nem hasonlít a többi francia lányra. Ember- és főleg férfigyűlölő. Éjjel-nappal ijesztő rémképek gyötrik. Nem tud szabadulni tőlük. Amikor a nővére és annak szeretője elutazik nyaralni, Carol bezárkózik a lakásba, és megpróbálja kire- keszteni a világot. Nem jár sikerrel. A külvilág minduntalan bekopogtat hozzá. Carol elveszíti az önuralmát, és megöli egyik hódolóját. Szeretné meg nem történtté tenni a dolgot. ra~i KOSSUTH Óránként: Hírek. Időjárás. 6.00 Vasárnapi újság. 7.00 Közlekedés. 825 Édes anyanyelvűnk. 8.30 Magyar millennium. 9.00 Közlekedés. 9.05 Világóra. 10.04 Római katolikus szentmise közvetítése. 11.05 Gondolat-jel. 12.00 Déli krónika. 1225 Harminc perc alatt a Föld körül (nemzetközi magazin). 12.55 Vasárnapi levél. 13.00 Közlekedés. 13.05 Névjegy. 14.00 Közlekedés. 14.04 Szonda. 14.35 Népdalkörök pódiuma. 15.00 Közlekedés. 15.04 Művészlemezek. 16.00 Közlekedés. 16.04 Dokumentumműsor, 17,00 A mi időnk - Értékes percek és népszerű dallamok. 18.00 Esti krónika. 19.00 Közlekedés. 19.04 Sportvilág. 19.25 Műsorismertetés. 19.30 Esti mese. 19.40 Operett. 20.00 Közlekedés. 20.04 Rádiófónia. 21.00 Közlekedés. 21.04 Légy jó mindhalálig - Közvetítés a kecskeméti Katona József Színházból. 22.00 Késő esti krónika. 23.00 Közlekedés. 23.04 Hangversenymúzeum, 24.00 Hírek. Totó 6.00 Körzeti magazinok. 9.00 Világóra. 18.30 Nemzetiségi műsor. 23.00 A BBC magyar műsora PETŐFI 6.00 Hírek. 6.03 Állomáskereső. 6.08 Jó reggelt, Európa! 7.00 Hírpercek, 8.45 Sportreggel. 9.00 Hírek. 9.04 Közlekedés. 9.05 Karinthy Színpad. 10.00 Gordiusz magazin. 11.00 Hírek. Közlekedés. 11.07 Slágerrandevú. 12.00 Jó ebédhez szól a nóta. 13.00 Hírpercek. Vízállásjelentés, sport és közlekedés. 13.15 Csicsóka és a moszkitók. 14.03 Magyar kuriózumok. 14.33 Memoriter. 15.00 Hírek. 15.06 Közlekedés. 15.08 Egy arc. 15.30 Daráló. 16.00 Poptarisznya - B. Tóth László műsora. 17.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés. 17.08 Sporthírek. 18.00 Közlekedés. 18.30 Sportösszefoglaló. Totó. 19.00 Hírek. 19.30 Drogambulancia. 20.00 Nagy Endre: Egy város regénye. 20.40 Zene. 21.00 Hírek. 21.03 A Rádió Dalszínháza. 22.00 Zeneterem. 23.00 Hírpercek. Sporthíradó. 23.15 Zene. 24.00 Éjfél után... 1.00 Hírek. 2.00 Hírek. 3.00 Hírek. 3.03 Örökzöld dallamok. 4.00 Hírek. 4.03 Nóták 6.30 Gazdatévé 7.00 „így szól az Úr!” 7.10 Kockásfülű nyúl (rajzfilmsorozat) 7.15 Garfield és barátai 7.40 Kofikó (izraeli rajzfilmsorozat) 7.55 Vasárnap-sziget 9.30 Főtér 11.00 „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre!" 12.00 Hírek. Időjárás 12.10 A jövő Magyarországa 12.40 Szerencsepercek 13.10 Tv-klinika 13.40 Cimbora 14.10 Hugó, a víziló (magyar-amerikai film) 15.40 Egy-másért 15.50 Örömhír 16.20 Tövis és rózsa 16.50 X. nemzetközi karmesterverseny, 2001 17.00 Koffer 17.30 Európa természeti csodái (5.) 18.30 Telemázli 19.00 A Hét 19.45 Híradó. Időjárás 20.00 Hovatovább! 21.00 Showbálvány 22.00 TS-Gól! 23.05 Ugye, kicsit ismerős? 23.30 Pláne! 24.00 Irma Vep (francia film) 6.55 Einblicke (18/5.) 7.25 Gazdatévé 7.50 Egyházi műsorok 10.05 Magyar Ház 10.35 Zenebutik-Zenehíd 11.30 Jövő-menő 12.05 Kisokos 12.30 ízlelő. Autómobil 12.55 Kapás van! 13.20 A Kuril-szigetek titkai 13.50 Szószóló 14.20 A magyar írásbeliség regénye (sor.-7/7.) 14.45 Európa Galéria 15.10 Háló (riport-dok.-film) 15.40 Extrém koktél 16.00 TS - Férfi kézilabda 17.35 Bruhaha 18.25 Egy-másért 18.35 A mecénás szeretője (am. film) 20.25 TS 21.20 A Hét 22.05 Híradó. Időjárás 22.20 Iszonyat (ang. film) 0.10 Főtér ®>v2 6.00 Reggeli gondolatok 6.30 Állatkert a hátizsákban 7.00 TV2-matiné 9.00 Cartoon Network 10.50 Gimidili 11.15 Utazás Gasztronómiában 11.45 Sport2 12.15 Állj, vagy lő a seriff! (olasz western) 14.10 Baywatch 15.00 MacGyver 15.55 Sentinel - Az őrszem 16.50 Xena 17.40 Száguldó vipera 18.30 Napló 19.30 Gyerekszáj 20.00 A hazafi (am. akciófilm) 21.45 Columbo 23.20 Magyarország holnap 23.50 Zorán-koncert az Erkel Színházban 0.50 Vers éjfél után DUNA TV 5.30 Hírek. Élő egyház 6.35 Periszkóp 7.20 Papírsárkány 9.30 Hej, hej, helyes beszéd! (ismétlés) 9.40 Magyar történelmi arcképcsarnok 10.00 Mozart: A-dúr szimfónia KV 201 10.25 Rendhagyó történelemóra (sorozat - 27.) 11.10 Millenniumi krónika 11.40 Beavatás 12.00 Híradó 12.10 Klasszikus dallamok Helmut Lotti előadásában 12.30 Figyelj! 13.05 Édes ellenfél (magyar film) 14.25 Emlékképek 14.50 Zenés üzenetek Dunán innen, Dunán túl 15.50 Büszkeség és balítélet (angol sorozat-6/2.) 16.45 Helikon 17.00 Mozgó kép 17.30 Mesefilmek 18.00 Napóra 19.15 A világörökség kincsei (angol sor.) 19.30 Versposta 19.45 Tűz van, babám! (csehszlovák filmszatíra) 20.55 Milos Forman - Egy utazás (finn dok.-film) 21.50 Sportpercek 22.05 A hosszú tél (spanyol film, 1992) 6.30 Egy letűnt világ 7.00 Kölyökklub 10.25 Csőrre töltve 10.55 Az első csók 11.20 Joker 11.25 A világ legszebb szigetei (ism.) 12.20 Receptklub 12.55 Joker 13.00 Híradó. Déli kiadás 13.10 A csodálatos Nemo kapitány (amerikai kalandfilm) 15.10 Robotzsaru Bűntény közben 16.00 Pasik (magyar vígjátéksor.) 16.30 Rendőrakadémia (25.) 17.25 Föld 2 - A világűr Robinsonjai (am. sci-fi sorozat-11.) Egy különös rituálé 18.20 Hatoslottó-sorsolás HB® 18.30 Híradó. Esti kiadás 18.50 Akták 1908 Üzenet 19.10 Hegylakó (66.) Finálé 2. 20.00 Több mint testőr (am. krimi, 1992) 22.35 Lovasbecsület (amerikai kalandfilm) 0.40 Híradó Késő esti kiadás 1.00 Országház (heti magazin) 1.30 Akták (ismétlés) 6.30 Mozil Mozi! Mozi! 7.00 Az új Robinson család (amerikai családi film) 8.40 Három a nagylány (amerikai film) 10.30 Jó barátok 11.00 A Twister visszavág (am. romantikus film) 12.40 Lambada - A tiltott tánc (am, rom. film) 14.20 Richie Rich 2.-A rosszcsont karácsonya (am. vígjáték) 15.50 Simon Birch, a kisember (kanadai-amerikai film) 17.45 Macskajaj (jugoszláv vígjáték) 20.00 Dr. Dolittle (amerikai családi vígjáték) 21.30 A boldogságtól ordítani (amerikai dráma) 23.45 Sikoly 2. 1.45 Túsznász 3.15 A18. angyal 4.45 Az utolsó belövés TARJÁNI TV 18.00 Marco Polo (olasz filmsor., 4. rész) 19.15 Visszatekintő - a heti események összefoglalója 19.50 Idén is lesz szépségverseny 20.00 Ébredés 20.30 Vallomások (amerikai film) RTL Klub, 20.00: Több mint testőr - Országszerte ismerik Rachel Marron énekesnőt. Egész Amerika rajong érte. Valaki telefonon megfenyegeti. Az ismeretlen többször is az életére tőr. Ekkor döbben rá, hogy testőrre van szüksége. Választása a szakma legjobb- jára, Frank Farmerre esik. A férfi alapos, semmi nem kerülheti el a figyelmét. Az amerikai elnök is elégedett volt vele. Rachel beleszeret. A nő a rá leselkedő veszély ellenére könnyelműen viselkedik...