Nógrád Megyei Hírlap, 2000. november (11. évfolyam, 256-280. szám)
2000-11-16 / 268. szám
6. oldal - Nógrád Megyei Hírlap MUNKÁÉ R Ő P I A C 2000. NOVEMBER 16., CSÜTÖRTÖK Mentorok a családsegítő programban Mayer László, a Nógrád Megyei Munkaügyi Központ szolgáltatási osztályvezetője, a program felelőse Fontos, hogy érezzék: munkájukra szükség van A Nógrád Megyei Munkaügyi Központ a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló többször módosított törvény, valamint a foglalkoztatást elősegítő támogatásokról, a munkaerőpiaci alapból foglalkoztatási válsághelyzetek kezelésére nyújtható támogatásokról szóló többször módosított rendelet alapján pályázatot hirdetett a Nógrád Megyei Munkaügyi Központ „Családsegítő komplex programja” részbeni megvalósítójaként Nógrád megye területét lefedő mento- ri hálózat működtetésére. A pályázaton részt vehettek jogi személyek, jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságok, egyéni vállalkozók. Mivel speciális, újszerű programról van szó, ezért a témával kapcsolatban beszélgettünk Mayer Lászlóval, a Nógrád Megyei Munkaügyi Központ szolgáltatási osztályvezetőjével, a program felelősével.-Apályazati kiírás szerint a hálózat kiépítése egy szeletét jelenti csak a „Családsegítő komplex program” megvalósításának Meddig jutottak a hálózat kiépítésével?- A beérkezett pályázatok alapján Nógrád megyében tizenhármán nyertek megbízást a mentőn feladatok elvégzésére. Heten Salgótarján, Bátonyterenye és Pásztó térségében, hatan pedig Balassagyarmat, Rétság és Szécsény térségében tevékenykednek. A nyertesek a megbízást november 6-án kapták kézhez.- Milyen időre szól megbízásuk?- Tizenkét hónapra, beleértve a képzés időtartamát is. Ez utóbbi három hónapos elfoglaltságot jelent.- Kik részesültek előnyben az elbíráláskor?- Akik legalább három térséget lefedően vállalták a mentort foglalkoztatást, biztosítva munkájuk koordinálását, illetve rétegspecifikus problémakezelést is felvállaltak.-Ki a munkaadójuk?- Az egyik munkaadó a Salgótarjáni Mozgáskorlátozottak Egymást Segítők Egyesülete, a másik pedig a balassagyarmati székhelyű Jó Palócok Alapítvány.- Mire vállalkoztak, mi a feladatkörük a mentoroknak?- Feltáró munkát végeznek, együttműködést alakítanak ki a program során kiválasztott családok körében, segítséget nyújtanak a lehetőségek feltárásához (álláslehetőség, szolgáltatások, nyilvántartják a kapcsolattartás keretében történő ajánlást, fokozottan odafigyelnek a 12-16 éves korcsoportú családtagokra, hogy rendszeresen járjanak iskolába, indokolaüanul ne hiányozzanak, stb.). Elősegítik az alapvető higiéniás körülmények megteremtését, felveszik a kapcsolatot a települések önkormányzataival, a térségben működő, a munkaerő-piaci folyamatokba bevonható szervezetekkel, folyamatosan tartják a kapcsolatot a munkaügyi központ területileg illetékes kirendeltségével, illetve a munkáltatókkal. A feltárt, illetve a kirendeltség által felajánlott munkahelyek esetén az ügyfeleket felkészítik a munkáltatóval történő kapcsolat felvételére. Ezenkívül ha szükséges, a programba bevont létszám egy részét képzésre, átképzésre irányítják az illetékes munkaügyi kirendeltséggel együttműködve. Név szerinti nyilvántartást vezetnek az ügyfelekről és minden őket érintő tevékenységet rögzítenek annak érdekében, hogy megfelelő módon tükröződjön a támogatás hasznosulása, illetve a célcsoporttal történt foglalkozás eredményessége.- Kérjük, szóljon a támogatás formájáról is.- A Nógrád Megyei Munkaügyi Központ a rendelkezésre álló munkaerő-piaci alap decentralizált foglalkoztatási alapja terhére vissza nem térítendő támogatást nyújt a bér + járulékok erejéig 12 hónapos időtartamra. A hálózat működtetése során felmerült költségek fedezeteként havonta maximum 30 ezer forint számolható el.- Szankció is vár azokra, akik a megállapodásban meghatározott kötelezettségeket nem teljesítik?- Igen. Amennyiben nem, vagy csak részben teljesítik kötelezettségeiket, abban az esetben a munkaügyi központ a felhasznált támogatást visszaköveteli.- A jól dolgozó mentoroknak müyen további lehetőségeik vannak?- A kiemelkedő tevékenységet végzők továbbfoglalkoztatásának lehetőségét a program keretében a vállalt időszak lezárása után is biztosítani kívánja a Nógrád Megyei Munkaügyi Központ. VENESZ KÁROLY A megváltozott munkaképességűek számára nemcsak anyagilag, hanem elsősorban lélektanilag fontos, hogy alkalmazzák őket, érezzék, hogy hasznos munkájukra szükség van. Ugyanakkor helyben nem mindig sikerül munkát találniuk. A Nógrád Megyei Munkaügyi Központ által meghirdetett rehabilitációs alapból - élve a kínálkozó lehetőséggel - a nőtincsi községi önkormányzat is vállalkozott megváltozott munkaképességűek foglalkoztatására.- Jelenleg 5 dolgozót foglalkoztatunk. Ebből ketten hal-, ketten gátőri feladatokat látnak el, egyikük pedig parkgondozóként tevékenykedik - kezdte a témával kapcsolatos tájékoztatóját Szegner László, Nőtincs polgármestere, majd kisvártatva így folytatta: - Munkájukkal meg vagyunk elégedve. Ellátják megbízatásukat. Jövőre, március 1-jétől újabb 5 fővel kívánjuk bővíteni az önkormányzatnál meglévő csapatot. Hosszabb távon számolunk velük. Amíg élnek, itt dolgozhatnak. A foglalkoztatás eme formája előnyös az önkormányzatnak, mert nem jelent különkiadást, ugyanakkor több funkció egybehangolásával elérhetjük, hogy tevékenységük nullszaldóssá váljon.- Képzetlenek, vagy szakmával rendelkezők alkotják a csapatot?- Mindegyiküknek van szakmája, amely lehetővé teszi a kapcsolódási funkciók egybefogását.- Melyik korosztályhoz tartoznak?- Változó, általában fiatalokról van szó. A negyven százalékban csökkent munkaképességűek heti 20 órában dolgoznak.- Bevezetőjében utalt a hosz- szabb távú lehetőségekre. Melyek ezek?.- Víztározónknál október 5-től jelentősen beindult a horgászkodás, olyannyira, hogy családtagokkal együtt ezer vendég hódolt szenvedélyének, hobbijának. A tervezett további fejlesztéseink lehetőséget adnak arra, hogy az itt foglalkoztatott helybeli megváltozott munkaképességűek jövedelme növekedjen.- Ön szerint mit jelent az újabb lehetőség?- Víztározónk 50 hektár területet foglal el. Ugyanitt található a 12 hektáros parkunk. Az előbbieket figyelembe véve az itt foglalkoztatott megváltozott munkaképességűek száma elérheti a 15-20 főt. Gondoskodom, tehát munkához segítem A megyei munkaügyi központ és a civilek a hátrányos helyzetűekért A törvény, a munkajog ismerje el a távmunka fogalmát- Cégünknél a változó munkaképességűek foglalkoztatásának gyakorlata csak mintegy féléves múltra tekint vissza. Ez az időszak természetesen nem elegendő arra, hogy ennek alapján megfellebezhetetlen következtetésekre jussunk, de tapasztalataink vannak. A felvett tizennégy főből tizenhárom szellemi tevékenységet végez, s ezen belül számítógépes munkahelyre, otthon végzendő munkára vállalkozott - foglalja tömören össze véleményét Bózvári József a Pannon Forrás Kft. ügyvezetője, akinek a munkáját 1999-ben a Nógrád Megyei Mémökkamara az „Év vízellátás és csatornázás tervezője” címmel ismerte el.- A többiek müyen munkára al(Folytatás az 1. oldalról) készsége, s a felmutatott teljesítményük nem okozott csalódást munkaadóiknak. Hátrányos helyzetű nagycsaládok húsz gyerekének balassagyarmati életmódtáboráról adott igen tanulságos, színes képet Molnár Istvánná, a TIT Balassagyarmat és Vidéke Közhasznú Egyesületének elnöke. Négy pedagógus és néhány sokoldalúan képzett felnőtt részvételével olyan foglalkozásokat tartottak a táborozóknak, ahol játékosan, a személyiségfejlesztést szem előtt tartva, a helyes magatartást tanulhatták. Az önismeret- és a képességfejlesztésre is hangsúlyt helyeztek. Nagyon szere- tetéhesek a gyerekek, nem olvasnak, fő szabadidős-elfoglaltságuk a csavargás, de óriási az igényük a beszélgetésre, többek között ezt szűrhették le a sikeresnek bizonyult életmódtábor szervezői. Nagy Tamás, a Medvesaljai Kistérségért Egyesület elnöke arról beszélt, a szociális gondoskodásban milyen módon vehetnek részt a tele- házak. Mindenekelőtt ezek alapvető feladatait vázolta, nevezetesen azt, hogy felszereltségük a sokoldalú információszerzést könnyíti meg. A ceredi tele- ház a népi kismesterségek óvodai, iskolai megismertetéséhez, elsajátításához járul hozzá azzal, hogy pályázati pénzből beszerezték a szükséges eszközöket, kellékeket. Óvónők és pedagógusok előbb megtanulták, hogyan oktathassák a kosárfonás, szövés, agyagozás fogásait. Százötven munkáltatót keresett meg a megváltozott munkaképességűek érdekében a Salgótarjáni Rehabilitációs Munkaerő és Munkavállalási Tanácsadó Iroda, 145 alkalmazásra ajánlott személy közül 60 el is helyezkedett, s ma is dolgozik. Uramecz János irodavezető mondanivalója arról is szólt: a tervezett 3-400-zal szemben összesen 460-an fordultak ide segítségért, közöttük olyanok is, akiknek az egészségével nincs baj. A szolgáltatásaik iránti igény mértéke további erőfeszítésekre ösztönzi a kis kollektívát. Mindemellett téma volt a tanácskozáson a szociálisan hátrányos helyzetű munkanélkülieknek a munkaügyi központ komplex programjainak keretében történő támogatása, s az is: a salgótarjáni Civil Ház mi módon járul ahhoz, hogy a hátrányos helyzetűek bejussanak a munkaerőpiacra. Mint egy másik előadás tartalma rámutatott, a nehézségekkel küszködök körében ma már egyre inkább elfogadott a szociális földprogramba kapcsolódva könnyíteni a megélhetési gondokon. A ceredi teleház szolgáltatásainak fogadtatásáról, kihasználásáról, a munkaadói előítéletek és a mentort munka összehangolásának fogásairól is szó volt a konferenciát záró megbeszélésen, ahol felvetődött: szükséges- e külön képzés azok számára, akik a romák rehabilitációs foglalkoztatásának előmozdításával foglalkoznak. kalmasak?- A felvettek közül időközben kettőt elbocsátottunk, helyükre újak kerültek. Sajnos további cserék is várhatók. Van köztük adatelőkészítő, mérnök-üzletkötő, egyéb területen tevékenykedő alkalmazott.- Miért van szükség a cserékre?- A létszám harminc százaléka nem felel meg a piaci viszonyok között működő cégnél, nem képes költségeinek negyedét sem kitermelni. Szeretném kihangsúlyozni, hogy semmiféle sértő szándék nem munkál bennem, amikor megjegyezem: elfelejtették, miként kell dolgozni!- Mivel magyarázható ez?- Túlnyomórészt azzal, hogy leszázalékolások előtt sem követelték meg tőlük a pontos, precíz munkát. Életkoruknál fogva (negyvenöt-ötvenöt év) sajnos részükről előnyös változás már nem várható, amit bizonyít, hogy az erre fordított energiánknak semmiféle eredménye nem mutatkozott meg.- Mozgáskorlátozottakról van szó. Mennyire lehet őket terhelni?- Teljesítményük alapján átlagosan. Jellemző rájuk, hogy vagy ez az első munkahelyük, vagy pedig az előző munkahelyükön mentalitásuktól jelentősen eltérő munkakultúra átvételéhez több időre van szükségük. Igaztalan volnék, ha elhallgatnám, hogy az utóbbiak képzésére fordított energia később megtérülhet. Szükséges megemlítenem, hogy négy főre tehető azok száma, akik ha nem lenne pályázati alkalmazási kényszer, minden körülmények között a cég frontemberei lennének.- Ha már idáig jutottunk, arm kérjük, próbálja összegezni tapasztalatait.- Csaknem ötven százalékuk ebben a formában újra munkahelyet betölthetők aránya az összes felvettek között. Ezen belül harminc százalékuknál negatív tapasztalataink vannak, ugyaneny- nyi a pozitív is. Az átlagkörülieket negyven százalék képviseli. Negyven százalékuk nem győzhető meg arról, hogy a cég nem szociális tevékenységet végez, amikor őket alkalmazza. Szerintük cégünk havonta nagy pénzt vesz fel alkalmazásukért, s ennek töredékét fizetjük ki nekik. Ezt a felfogást csak az idő tudja majd megoldani.- Végül is a részfoglalkoztatás igazi előnye miben érhető tetten?- Az egyén stressz nélkül illeszkedhet egy kollektívába, napi munkáját önmaga osztja be, s ezzel elősegíti családja mindennapi életének normalizálását. Ebbe a munkába beilleszthetők olyanok is, akiknek mozgástere korlátozott, a cég lüktetésszerű terhelését tizennégy fő részmunkással rugalmasabban tudja követni, mint hét fő teljes munkaidős létszámmal.- Tapasztalatainak közreadásakor egy új fogalmat is használ, mégpedig a távmunkát. Miként kell ezt értelmezni, mi van e fogalom hátterében?- A bedolgozói jogviszonyt szerződésben kell rögzíteni. Ebben az esetben mérőszámot kell alkalmazni. Egy olyan üzem, ahol összetett szellemi tevékenységet igénylő feladatokról van szó, ami a piaci feltételekhez folyamatosan igazodik, nem egyszerű feladat. Ebben az esetben nem zoknidarabról van szó. A fizetést a szellemi tevékenységhez kell(ene) igazítani. Ugyanis, ha nincs teljesítmény, fix fizetés sincs. Mivel a munkajog nem ismeri a távmunka fogalmát, az előbbiek egyértelműen igazolják, hogy szükség van arra, hogy a munkajog is ismerje el az otthon, távmunkában, részmunkaidőben végezhető tevékenységet. Szerintem nem kell mérőszám a szellemi munkát ellátó távmunkára. Egyedüli mérőszám az elvégzendő feladat lehet, hasonlóan a normál munkahelyhez. Szellemi munkát ott sem, itt sem négyzet- méterre végzik.- Az előbbi gondolatai, tapasztalatai kötődnek ahhoz a kísérleti jelleggel indított távmunkaprogramjukhoz, mely az Országos Foglalkoztatási Alapítvány ezzel kapcsolatos kezdeményezéséhez kapcsolódik?- Igen, tudomásom szerint e témában konferencia szervezése van folyamatban. Cégünk bemutatásával, tapasztalatainak, eredményeinek ismertetésével szívesen közreműködünk a dolgozók szemszögéből is a korszerűbb munkavégzéshez. / l v. K. A víztározónál foglalkoztatott megváltozott munkaképességűek szánna elérheti 15-20 főt. A konferencia résztvevői érdeklődéssel hallgatták az előadásokat