Nógrád Megyei Hírlap, 2000. október (11. évfolyam, 231-255. szám)

2000-10-12 / 240. szám

2. OLDAL BALASSAGYARMAT ÉS TÉRSÉGE 2000. OKTÓBER 12., CSÜTÖRTÖK Emlékülés BALASSAGYARMAT önkor mányzata és a Magyar Nemze­ti Ellenállási Szövetség októ­ber 13-án 10 órakor megemlé­kezést tart a polgármesteri hi­vatalban Mikó Zoltán vezérka­ri repülő százados, posztu­musz vezérőrnagy születésé­nek 90. évfordulója alkalmá­ból. Az emlékülés után katonai tiszteletadással koszorúzzák meg a vezérőrnagy balassa­gyarmati szülőházán elhelye­zett emléktáblát. Gyógyító mosoly Gyógyszer helyett néha az éltető derű is segít A Civitas Fortissima egészség­házában kedvenc háziorvo­som mindig szívesen újítja meg azokat a recepteket, amelyeken szereplő gyógy­szereket rendszeresen napon­ta szednem kell. Ma van egy villanásnyi idő a 60 főt meg­haladó napi forgalomban, próbálunk szót váltani. Külö­nösen akkor, amikor a vér- nyomásmérőt teszi rám, mondván, ezzel a csemegével tudlak ma megkínálni.- Jól kezded a rendelést - mondom neki - különben na­gyon elkeverednék, hogy ilyen fulladozva kell hozzád felérnem erre a magas emeletre, amelyet, ha most magamban felmérek, úgy a Csóványos magasságában vagyok és azért kapkodok egy kicsit a levegő után, talán mert kevesebbnek érzem azt, hogy olyan kitűnő, hogy habzsolok utána. Nevetünk egyet és úgy érzem, jobban vagyok. Mondom is neki:- Látod nem kell ide recept, valami mulatságosat kell mon­dani és a beteg gyógyultan tá­vozhat.- Én is gondolkodtam már ezen - mondja doktor - hogy a mosolynak, a derűnek van gyó­gyító hatása. Mi lenne például, ha kötelezővé lehetne tenni, hogy a megjelent beteg előbb el­mond egy viccet és csak azután kezdődne a vizsgálat? Egyszer fordult elő életemben, hogy a sa­vanyú arccal érkezett beteg vizs­gálat közben valami mulatságos dologgal huzakodott elő. Én vet­tem a lapot és egy jó viccel rá­dupláztam. A vizitnek az lett a vége, hogy a beteg mosolyogva azt mondta: Doktorkám, legkö­zelebb, ha újból megbetegszem, ide jövök, de akkor tessék elvic­celni velem, mert tudom, hogy ettől az új recepttől bizton meg­gyógyulok. A betegváróban még hallottam hangját: ez az orvos mosollyal gyógyít.- Lehet ebben igazság - mondtam - állítólag Londonban a házak nagy tűzfalaira felírták: „Mosolyogj!”. Tehát úgy látszik, egy kicsit erőltetni, megdolgozni kell önmagunkat akkor is, ha go­nosz elkeseredés vesz erőt raj­tunk. A Nógrád Megyei Hírlapban olvasom, hogy a szécsényfelfalui 90 éves Kaposvári néni egészsé­gesnek érzi magát, számára min­dig meghatározó volt a jó kedély és így lett ő a falu legidősebb em­bere, akin külsőleg sem látszik a kilenc „X” és szellemileg is sok­kal frissebb, jó néhány fiatalnál. A munka mindig érdekelte, soha nem hagyta el magát. Az éltető mosolyról beszélt múlt hét péntekén az egészség- védők egyesületében a pesti pro­fesszor,'aki a kövérség gyógyítá­sáról tartott előadásába beszőtte a derű, a mosoly gyógyító erejét. Sokszor még az előrángatott mo­soly kitűnő gyógyszernek bizo­nyult, amikor ^-feldühödött há­zastársak majdnem tettlegesség- re ragadtatták magukat.- Csendes magányomban most eszembe jutott az egész­ségházi gondolati Csóványos, amikor egyik kedvés ismerősö­met kísértem ki lakásomból, aki 91. születésnapomra jött emlé­keztetni. Mondtam is magam­ban: ha egy nagyszerű ember el fogja érni azt, hogy egészséghá­zunk emeleti rendelőjét áthe­lyezteti egy földszintes helyiség­be, vagy az egészségház oldalára liftet építtet, akkor a „kilencven- évesek társasága” olyan murit rendez, hogy egy hétig nem mo­lesztáljuk az egészségház orvo­sait. _____________ ______ KAMARÁS JÓZSEF A cigányzene múltja és jövője Balassagyarmaton Avagy mi lesz veled, Ipoly menti idegenforgalom? Balassagyarmat a magyar cigányzene-kultúra egyik vidéki fellegvára volt évszázadokon át. Az Ipoly menti cigányze­nészek letelepedését a város korabeli birtokosai (a Balassák és a Zichyek), illetve a város és a vármegye a XVIII. század óta olyan fontosnak ítélték meg - előbb ver­buválás, utóbb a polgári szórakozás igénye miatt, hogy ré­szükre adómentességet biztosítottak. A nagy múltú balassa­gyarmati cigányzene színvonalának jellem­zésére megemlítjük, hogy pél­dául volt olyan prímása a vá­rosnak, akit a szentpétervári udvarban „minden oroszok cárjáénak szórakoztatására szerződtettek. Érdemes ki­emelni azt is, hogy a múlt szá­zad végén, a Nagy-Magyaror- szág egész területéről összeál­lított, országos „Millenniumi cigányzenekar” prímásává a balassagyarmati banda vezető­jét választotta meg a cigány1 muzsikus társadalom. Érdekes kölcsönhatása miatt itt említjük meg azt a tényt is, hogy a magyar csárdás műzené­jének megalkotója, a balassa­gyarmati zsidó közösség szülöt­te Rózsavölgyi (Rosenthal) Márk visszaemlékezéseiben megemlíti, hogy hegedűvirtuoz­itása a korabeli helyi cigánymu­zsikusok technikai fortélyainak ellesésével vette kezdetét. Ere­dendő témánk további elágazá­saként megemlítjük azt is, hogy az egyik legtermékenyebb ma­gyar nótaszerző - többek között a „Vén cigány” és több száz egyéb híres műdal megalkotója - Kondor (Kohn) Ernő is az Ipoly-parti városkából indult el a világhírnév felé. Balassagyarmat polgári kul­túrájához hozzátartozó fölbe- csülhetetlen, sajátos zenei ér­téknek, az élő cigányzene kul­túrának utolsó nagy képviselői voltak: Baranyi (Rekett) De­zső, akivel az 1950-es években a neves népzenekutató, Lajtlia László nemzetközileg ismertté vált hanglemezt készített, illet­ve Baranyi (Tonyi) János, aki­nek az 1980-as évek elején a Magyar Televízió a „Híres ci­gányprímások” sorozatban önálló műsort biztosított. Utóbbi unokatestvérének a ci- gányzenész-dinasztia utolsó élő tagjának Baranyi (Kaka) Jánosnak azonban ma már csak ritkán nyílik alkalma be­mutatni virtuozitását, hiszen napjainkra úgy tűnik, az Ipoly mentén - és jószerivel egész Nógrádban - a „kihaló mester­ségek” sorsára jut ez a sajátos zenélési forma. A balassagyar­mati „Vén cigány”, illetve a ci­gányzene dicső múltja tehát le­zárulóban van? A jelen siralmas. Évente egy­két föllépés, az utánpótlás-ne­velésének ellehetetlenülése. Az öreg prímás szerint utóbbinál nagyon nagy gondot jelent, hogy a fiatal roma gyerekeket nem lehet a muzsikálás szere- tetére motiválni, megnyerni, mert rögtön azzal riposztoznak a felvetőnek vissza, hogy „Mi­nek tanuljak muzsikálni, ha Já­nos bácsit és zenekarát sem hí­ják játszani? - Ebből manapság Gyarmaton nem lehet megél­ni.!” S ajnos, a szkeptikus gyer­mekszáj igazat mond. Amíg - akár néhány évti­zeddel ezelőtt is - minden este a muzsikáló zenészek öltöny­ben és nyakkendőben vonultak végig a főutcán, kezükben félt­ve őrzött hangszerükkel és a kaszinóban hajnalig játszottak, addig a városi rajkók számára a cigányzenész utánoznivaló példakép volt... Ugyanakkor a muzsikus cigánynak nemcsak virtuóznak, de kultúráltnak és fegyelmezettnek is kellett len­nie, ismernie kellett az iparos­tól a legfelsőbb úri rétegig azok szokásait, mentalitását. Mind­erről az öreg prímás, Baranyi János rengeteget tudna mesél­ni, hiszen számos fővárosi és balatoni elegáns vendéglőben muzsikált annak idején. De ki­nek és hol adja át tapasztalata­it, a több évszázados balassa­gyarmati tradicionális cigány­zene-kultúra féltve őrzött stafé­tabotját? Úgy tűnik, a város nem kí­ván foglalkozni Baranyi János gondjával, a balassagyarmati cigányzene jövőjével, aminek nyomán éppen a napokban költözik el a „vén cigány” a vá­rosból. Sokáig várt, kért és re­ménykedett. hátha a szava, a cigányzene megmentéséért szóló kiáltása nem pusztába ki­áltott szó lesz. Hetven év fölött azonban nincs mire várnia, le­számolt immáron önmaga re­ményeivel! Csak az fáj neki, hogy nincs kinek utoljára mu­zsikálnia, nincs kinek a stafétát átadnia. Pedig vannak tehetségek még a városban: a cimbalom virtuózai a „nagy öreg” Kardos Gyula és az ifjabb Kardos Jani­ka, aki a hangszerének hátat fordítva is tud azon játszani... Vagy a tehetséggel megáldott Gáspár Zsolt, aki alig volt 17 éves, amikor már a világhírű budapesti Intercontinental Szállóban brácsázott. Ő is vala­mikor úgy kezdte, hogy Kardosék Hunyadi utcai házá­ban seprűt ragadott és azon „gyakorolt”, azon utánozta a felnőtt muzsikusokat. Zenészek tehát még volná­nak, akik otthagyva új keletű megélhetést biztosító piaci ke­reskedői mivoltukat, újra hangszert ragadnának. Nincs azonban sem gyakorlóhely, sem fellépési alkalom. Pedig Magyarországon, a nemzetkö­zi turizmus fejlődésével párhu­zamosan újra vannak olyan te­lepülések, ahol a vendéglá­tóhelyeken ismét cigányzene- kar húzza a talpalávalót, a kül­földi turisták nagy-nagy örö­mére. Sajnos Balassagyarmat még itt nem tart. Ám addig is, ,amíg az Ipoly menti város föl nem ébred és szisztematiku­san nem ipjieszbiidegepifpfgal,- mi lehetőségeit, jó lenné át­menteni a több évszázados ci­gányzene-kultúrát a jövendő számára. Jó lenne ugyanis, ha a legmodernebb amerikai „könnyűzenei” áramlatok és a diszkó mellett a hagyományos magyar nép- és műzene sem veszne ki és tűnne el örökre a történelem süllyesztőjébe. H ogy ez ne következ­hessen be, kellene egy fűtött gyakorlóterem és csekélyke anyagi segítség. No és persze a legfontosabb, olyan idegenforgalmi-kulturá­lis események, melyek a kül­földieket vonzzák a városba, melynek nyomán újra igény lenne a meglévő - szezonális jellegű és alacsony kihasznált­ság! fokú - helyi szálloda- és vendéglátóipar bővítésére, fej­lesztésére. (Az Ipoly menti vá­roskában valaha egyszerre több - a mai panzió kapacitá­sánál nagyságrenddel nagyobb létszámú - vendégfogadásra alkalmas szálló is megélt.) í^röm volt tapasztalni, ( Jhogy a nyári nemzet- V^/közi triatlonverseny, a zenei fesztivál és a Szent Anna-i palóc búcsú idején a vendéglők, panziók, diákszál­lások dugig voltak fizető ven­dégekkel, akiket néha a helyi vendéglátósszakma alig győ­zött kiszolgálni. (Hosszú évti­zedek óta az idén fordult elő újra, hogy a nyári fesztiváli időszakban kevésnek bizo­nyult a balassagyarmati szál­láskapacitás és még a környe­ző települések vendégfogadói­ba is jutott számos, jól fizető külföldi.) Ám, hogy a jövőben még az idei nyár rekord ven­déglétszámánál is több külföl­di jöjjön az Ipoly partjára, egy­re több igényes és turisztikai­lag „eladható”, már most reklá­mozható program kell, hogy szerveződjön az Ipoly menti városkában. Manapság ez az a terület, ahol az igényes befek­tetés kamatostól megtérülhet és a város számára egyértel­műen hasznot hozhat. A világ leggyorsabban fejlődő iparága napjainkban a turizmus. Ezen Balassagyarmaton is el kellene gondolkodni és a jövő évi váro­si turisztikai „étlapot” már az elköygtjre?ő, írókban, heteké ben véglegesíteni, majd orszá­gosan és nemzetközileg reklá­mozni, menedzselni kellene, mert a jól fizető turisták már az idei őszi, téli hónapokban olvasgatni fogják a jövő évi tu­risztikai lehetőségek prospek­tusait. Nem kell nagy jóstehet­séggel bírni, hogy előrevetít­sük: jövőre is százezer számra fognak olyan nyugati turisták érkezni Magyarországra, akik a sajátos vidéki programok mellett a magyaros ételeket, italokat és a cigányzenét kere­sik. ________' MAJDAN BÉLA I dőskorúak garzonháza a szügyi kastélyban Sok mindenről mesélhetne Sziigyben a főút mellett fekvő százéves kastély, amelynek jelenlegi lakói is nagy idők ta­núi, akik az időskorúak garzonházában élnek. Az elmúlt évtizedekben még állami gazdasági irodának is szolgáló épület a privatizáció során magánkézbe került és jelenlegi tulajdonosai anyagi áldozatok árán, minden kényelemmel ellátott otthonná alakították át. A tíz éve működő Hittel az Egészséges Életért Alapítvány, mint fenntartó működteti az intézményt, amelyben jelenleg tizenhárom lakót látnak el, széles körű szolgáltatást nyújtva. Sok idős embernek igazi menedék ez az intézmény Az időskorúakat szolgáló alapítvány vezetője és az ingat­lan egyik tulajdonosa, Marossy László Budapestről jár le Szügybe, hogy jó gazda módjá­ra intézhesse a mindennapok dolgait. Irodájában fogadott és bemutatta az intézményt, amelyből sajnos, még kevés akad az országban. A garzon­ház dolgairól adott tájékoztató­jában kiemelte, hogy a szociális törvényben szabályozott kere­tek között működnek. Ennek megfelelően kiemelt ellátás ese­tén belépéskor egyszeri belépé­si díjat kell fizetni, míg a továb­biakban havonta személyi térí­tési díjat. Az ország minden ré­széből érkezett lakók teljes ellá­tást kapnak, amelyben az étke­zés mellett benne van a mosás, takarítás és az egészségügyi el­látás, a 24 órás gondozói fel­ügyelet is. A jelenlegi lakók, a kilenc idős hölgy és a két férfi folyamatos orvosi ellátásban ré­szesül. Danes Adrienn intézetveze­tő programjaiban mentálhigié­nés foglalkozások, különböző kulturális programok, szerve­zett kirándulások teszik válto­zatosabbá az otthon lakóinak életét. Az egy- és kétágyas szo­bák összesen 16 időskorúnak adnak otthont, teljes kényelmet biztosítva. A lakók életkora öt­ven és a majd száz év között mozog és egészségi állapotuk­tól függően szabadon mozog­hatnak, utazhatnak és bármi­kor látogathatók. Megtinneplik a nevezetes napokat, egymás születésnapját, és ha jó idő van, aki teheti, a szép és tágas kert­ben töltheti idejét. Most, hogy esős az idő, aki teheti, televíziót néz, de akad­nak, akik diót törnek, mint a 89 éves nógrádkövesdi Matyóka Lászlóné, akinek a férje a kőbá­nyában dolgozott és a 74 éves özvegy tereskei Móri Jánosáé. Köztük pihen álmaiba feledkez­ve a 98 éves Kovács Lászlóné, Márta néni, aki a salgótarjáni bányában volt raktáros és már csak a nagyon hangos beszédet hallja meg. A hasonló korú ba­lassagyarmati Almássy Sándorné a szobájában szundi­kál, Móriné diótörés közben az életéről, a tereskei gyermekko­ráról mesél. Budapestre ment férjhez és a bőrgyárban dolgo­zott nyugdíjazásáig, mint beta­nított fűzőnő. Két lánya Pesten él és ritkán, de meglátogatják. Öregségükre hazaköltöztek Tereskére, de sok baj érte őket ott a férjével és, hogy özvegy maradt, ide került. Amikor azt kérdezzük, hogy érzi magát itt, azt feleli, minden kényelme megvan és még hozzáteszi el­homályosuló szemmel, hogy hiányzik a család. SZABÓ ENDRE Kellemesen telik az idő az otthonban

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents