Nógrád Megyei Hírlap, 2000. október (11. évfolyam, 231-255. szám)
2000-10-26 / 251. szám
SZECSENY MEGYEI K Ö R K É P BÁTONYTERENYE Kiszivárgások hamis színben? Hangulatkeltés - Szarvasgede: falugyűlés után SALGÓTARJÁN MÚLTJA KÉPESLAPOKON. A Stromfeld Aurél Gépipari és Építőipari Szakközépiskolában tegnap nyitották meg Póczos Sándor salgótarjáni gyűjtő közel kétszáz darabból álló képeslap-kiállítását. A helytörténeti vonatkozású tárlatot Bordáné Kovács Zita és Borda Pál állította össze, amely nem nélkülözi a kuriózumokat sem: a legrégebbi képeslap a múlt század végéről származik, valamint felvonultat olyan épületeket is, amelyek ma már nem láthatók. A rendezők megtekintésre ajánlják a gyűjtőknek, az érdeklődőknek. A kiállítás, amely november végéig látható, része a millennium évben szervezett „50 éves a gépipari” rendezvénysorozatnak. FOTÓ! GYURIÁN Saját lakásban boldogabb emberek (Folytatás az 1. oldalról) építését követően, a kúria vételárából még jelentős összeg is megmaradna. Amely összeg, az önkormányzatnak tőkeként szolgálhatna a településen szükséges további fejlesztések, beruházások megvalósításához. (A teljesség igénye nélkül: szennyvízberuházás előkészítése, járdák, utak felújítása, közterületek rendezése, s egy olyan emlékmű felállítása, amellyel kegyeletet állítanának az e század harcaiban elesett összes szarvasgedei emlékére, amilyen idáig egyetlen sincs a faluban.) A 24-ére összehívott falugyűlés napján, többek tájékoztatták szerkesztőségünket, hogy a faluvezetők többsége „kiárusítja a falut”. Erről, szinte mindenki tudott, de hallgatott, vagy csak félszavakat pusmogott, vagy azt közölte az érdeklődővel: ő nem tud semmiről, nem is akar mocsko- lódásba belefolyni. Este a falugyűlést megtartották - információink szerint, hozzávetőleg 25 százalékos lakossági érdeklődés mellett. Tájékoztatás szerint ezen a faluvezetéssel szemben, végig ellenséges hangulat uralkodott, csakis ellenérvek hangzottak el a kúria eladhatóságáról. Kitűnt: nem fogadókész erre a lakosság, holott az épület így is, úgy is Szarvasgedét gazdagítaná. A testület a falugyűlést követően értékeli a kialakult helyzetet, s dönt a további lépésekről. nagykövet is. Dr. Túry Endréné az ünnepségen azzal zárta beszédét a volt polgármesterhez szólva: Kívánjuk, hogy a felsorolt eseménysor újragondolása adjon erőt az életed további szervezéséhez és tartalmas megéléséhez. A polgármesteri megbízatás a lemondás napjával szűnt meg. A december 10-i időközi választásig Ivanics András alpolgármester látja el a feladatokat Bánkon. DUDELLAI ILDIKÓ okleveleket, dísztáblákat és a nagy értékű vásárlási utalványokat Tőzsér Zsolt adta át. A zsűri értékelésre szerint a rendes lakóházi környezet első helyezettje Czibulya Sándor lett a Jókai utcából, 2. lett Hajdú Zoltán a Zrínyi utcából, 3. Gaál György a Klapka utca 23/a-ból. A virágos utca kategóriában első helyezést értek el a Béri Balog Ádám utca lakói, 2. lett az Esze Tamás utca, 3. a Bérczy Károly utca. A vállalkozók közül első díjas lett Simon István a Benczúr utca 7. tiszta utca, rendes üzleti környezetéért, 2. Janák Mária fényképész. A legszebb lépcsőház címet a Móricz Zsigmond út 10/a. szám lakói kapták, míg a lakótömbök közül a Hunyadi utca 16-18-20. szám lett a legszebb környezetű. Az 5-ös számú óvoda lett és a Dózsa György úti iskola kategóriájában a legszebb címet érdemelte ki. ________________________________SZ.E. ( Folytatás az 1. oldalról) egyértelműen a mai minisztériumnak köszönhető. Kovács Ibolya, a lakóotthont átadó főosztályvezető átadóbeszédében azt hangsúlyozta, elmúlt az idő, amikor a fogyatékos társainkat eldugjuk a világ elől. Ma esély- egyenlőséget kapnak, a minisztérium felelősséget érez a szociális intézményekért, az ápolt személyekért. Erre, a kiemelt támogatásokból, megépült lakóotthonok - jelenleg 100 áll már honunkban, 1000 személy élhet ezekben -, s az otthoni ellátásra szánt összeg is utal. A nagy létszámú intézmények nem bővülnek ma már, a cél az, hogy lakóotthonokba kerüljenek a magukat ellátni tudó ápoltak. Jövőre folytatják a rekonstrukciós programot, amely korszerűsítést is jelent, s szakmai előrelépést egyaránt. A főosztályvezető asszony ezek után átvágta az új épület - amely két lakásos, s 9,6 millió forintba került, szépen berendezett és korszerű eszközökkel ellátott - bejáratához vezető nemzeti színű szalagot, majd a vendégek megtekintették az „otthont”. Mindezeket követően Becsó Zsolt, a megyei közgyűlés elnöke méltatta a diósjenői előrelépést, mert a tavaly elkészült hasonló épület bizonyította, megalapozott volt elkészülte, s ezé az újabbé is. A megyének nagyon fontos - jelentette ki az elnök - hogy jelentős szociális hálózatot tart fenn, még ha nehézségek árán is, amelyeken próbálnak felülemelkedni. Továbbra is kiemelt figyelmet fordítanak a diósjenői intézményre, hiszen a helyszíni bejárás során tapasztalták, a 182 ápoltnak otthont adó kastélyépület komfortosabbá tételre szorul. Az épület belső újjávarázsolása minisztériumi kompetencia, külseje rendbetétele viszont a megyére várna, számolva azzal is - mondta Becsó Zsolt -, hogy mindez, jelentős többlet- kiadással fog járni, még szakaszos munkavégzéssel is: - Más intézményeinknél is felvállaltunk jelentős fejlesztéseket, s reméljük, Diósjenőn isi találkozunk még, mert érdemes. Az ápoltak örömtől, meghatottságtól sugárzó arca mindent megokol, talán minden érintett előtt. HÍREK BALASSAGYARMAT „GYARMATI ANZIKSZ”. E címmel rendez kiállítást a Palóc Múzeum, a múzeumalapító Nagy Iván halálának évfordulóján, október 26-án, csütörtökön 16 órától az intézmény előcsarnokában. A tárlatot megnyitja Juhász Péter polgármester. A helyreállított Nagy Iván szobornál Limbacher Gábor megyei múzeumigazgató tart megemlékezést. SALGÓTARJÁN SZAKMAI NYÍLT NAP. A British Council október 27-én, pénteken 10 órától 17 óráig tart tájékoztató programot a Balassi Bálint Megyei Könyvtárban. A rendezvényre főként az angol nyelvet oktató pedagógusokat és az angol nyelvoktatás iránt érdeklődőket várják. MÚZEUMBARÁTOK. A Nógrádi Történeti Múzeum Baráti Köre legközelebb október 30-án, hétfőn, 17 órakor tart összejövetelt. Program: Vágvöl- gyiné Bene Orsolya előadása „Nemzetségek, törzsek Nógrádban” címmel. CSALÁDI HÉTVÉGE. Október 28-án, szombaton 14 órakor a József Attila Művelődési Központ klubtermében játékos vetélkedőt tartanak „Tudor- káéktól”. 16 órakor „Cecil új kalandjai” címmel bemutatják Szíjártó Márta és Dinnyés István gyermekműsorát. 29- én, vasárnap 11 órakora színházteremben a családi mozi keretében a „Kacsakórus” című mesesorozatot vetítik. PÁSZTÓ CIGÁNYNAP. A Nógrád megyei Köz- művelődési és Turisztikai Intézet október 28-án Pásztón a művelődési központban megyei cigánynapot rendez. 10 órakor szakmai tanácskozásokkal kezdődik a program, 14 órától művészeti bemutatók lesznek. ÉRVÉNYTELEN BÉLYEGZŐ. A Nógrád Megyei Közlekedési Felügyelet tulajdonában lévő 70-es számú 22 mm-es körbélyegző hamisítás gyanúja miatt 2000. október 18-ától érvénytelen. BARÁTI TALÁLKOZÓ. A város ön kormányzata és a római katolikus plébánia október 27-én 11 órától keresztény-zsidó baráti találkozót rendez a városi könyvtárban. Sisák Imre polgármester köszöntője után a konferenciát dr. Varga Lajos apát-plébános nyitja meg, majd Beer Iván, a Magyar Holokauszt Bizottság elnöke tart előadást „A holokauszt gondolata és a vele való visszaélés lehetőségei” címmel. Ezt követi Pásztor Cecília, a megyei levéltár munkatársának előadása a pásztói zsidóközösségről. _______■ ( Folytatás az 1. oldalról) A képviselő azt is megfogalmazta, hogy 1992-től élni kezdett a falu, újfajta szellemiség rajzolódott ki. Szólt a megyei nemzetiségi találkozó bántó rendezvényeiről, a focicsapatról, a horgászegyesületről (amelynek a polgármester hosszú ideig elnöke volt), Tordas és Bánk testvérkapcsolatáról, arról, hogy Bánk vendége volt Mihail Kovács, a Szlovák köztársaság elnöke és Habsburg György utazó Virágos palóc város A virágos Balassagyarmatért verseny eredményhirdetését tegnap tartották a városházán. Juhász Péter polgármester köszöntötte a résztvevőket, majd Tőzsér Zsolt, a megyei közgyűlés alelnöke, a balassagyarmati Palócország '99 Közalapítvány kuratóriumának elnöke szólt azokról a célokról, amelyeket az elmúlt évben életre kelt alapítvány megfogalmazott és szorgalmaz. Szeretnék, ha mindenki magáénak érezné a várost, céljuk az értékek, hagyományok megőrzése, az arculat szépítése. Ezt szolgálja a 200 ezer forintos ön- kormányzati tőkével elindított közalapítvány, amelyhez már az elején számosán csatlakoztak és mára 2,2 millió forint a felajánlások értéke. Stiftemé Tóth Olga, a verseny szervezője tájékoztatást adott a Virágos Magyarországért mozgalomról. A helyezettek díjait az JAKUBOVICS KATALIN Kilenc év után mondott le Új helyen az AGRESSOR! A techno-divat oldalvizén hajózott be a fiatalok öltözködési kultúrájába az AGRESSOR márka. Salgótarjáni képviseletük tegnap új helyen, a Nógrádker Lakberendezési Áruház Rákóczi úti frontján nyitotta meg üzletét.- Az AGRESSOR egy feltörekvő, lendületes, fiatalos, erőteljesen friss, gyors, pülanatok alatt megújuló divatmárka - sorolja Nagyné Hajdú Györgyi cégtulajdonos, aki ebben a szakmában épp' tíz éve tette le a névjegyét, a CIAO divatüzlet megnyitásával. - Eddig jellemzően a húszas, harmincas korosztálynak kínáltuk az AGRESSOR-t, ma már viszont gyermekekre, kislányokra és kisfiúkra való méret is megtalálható a kínálatunkban, 116-os mérettől fölfelé. Az AGRESSOR kortalan divat, szeretnénk, ha a negyvenesek is látnának benne fantáziát. A bolt ma már nemcsak ruházatot kínál, hanem zoknit, sapkát, táskát, övét, s még sorolhatnánk, újabban pedig cipőt is, igazi AGRESSOR-os dizájnnal, mégis egységes stüusban. Györgyi és férje István az AGRES- SOR-t igazi utcai viseletnek tartják, amely sportos, lezser, kényelmes, ugyanakkor márkás, és csinos, tehát alkalmi viseletként is megállja a helyét. Az AGRESSOR egy éve van jelen Salgótarjánban, ám eddigi helyük szűknek bizonyult. A lakberendezési áruház kibontott kirakatában, egy most kibontakozó üzletsoron találtak alkalmas üzletet, amelykülönleges belsőépítészetével, szinte már arcátlanul becsábító küllemével soha nem látott gazdagságban kínálja az AGRESSOR termékeket, hétfőtől péntekig 9- től fél 6-ig, szombaton 9- től 13 óráig. PR-TNL A közös sikerre koccintottak az áruház és az üzlet vezetői Stop az állami osztogatásnak! Az MSZP szécsényi városi szervezete azt javasolja, hogy a párt novemberi, VII. kongresszusa tűzze napirendjére miniszterelnök-jelöltjének megnevezését, illetve amennyiben ezt nem lehet kellően előkészíteni az idő rövidsége miatt, úgy 2000. március 31 -e legyen a döntés határideje - mondta lapunknak Zsédely Lajos, a szécsényi szervezet elnöke, akivel azt követően beszélgettünk, hogy a csoport állást foglalt a kongresszus elé kerülő javaslatokról.- A választási harcra készülve a szécsényiek azt javasolják, hogy a jelenleg ellenzékben lévő MSZP tegyen ígéretet arra, hogy győzelme esetén megerősíti az önkormányzatiság elvét. Milyen területeket érintenek még a javaslataik?- Az önkormányzatiság érvényesítésének eszközei úgy teremthetők meg, hogy a központi elvonások csökkentésével kell lehetővé tenni a helyi bevételek érdemi növelését - az állampolgárok adóterhelésének átlagos csökkentése mellett. Foglalkoztunk a korrupcióval, mert véleményünk szerint a korrupció valóságos alapja az állam osztogató lehetőségének túlburjánzása. Ezt leghatékonyabban úgy lehet visszaszorítani, hogy a minimálisra kell leszűkíteni a szubjektív osztoga- tási lehetőségek körét. A pályáztatás negatív tapasztalatai miatt a minimálisan szükséges támogatások normativitásának erősítését javasoljuk.- Elvárásként fogalmazták meg, hogy az MSZP kormányra kerülése esetén azonnal lásson hozzá egy konkrét, hosszú távú területfejlesztési program kidolgozásához.- Ettől azt várjuk, hogy következetes végrehajtása eredményeképpen mintegy 15 év múlva olyan szintre csökkennek az ország egyes térségei közötti fejlettségi különbségek, amely lehetővé teszi, hogy a helyi társadalmak teljes körű felelősséget vállalhassanak saját sorsuk alakításában. Ez a helyzet már csak a legszükségesebb esetekben (például az elemi csapásokkor) igényli a központi pénzügyi beavatkozást. Szeretnénk, hogy a kongresz- szus konkrétan nevezze meg azokat az eszközöket, amelyek biztosítják, hogy minden fiatal esetében csak a képességek határozzák meg a különböző képzésekben való részvételt. Ez nem függhet a családok teherbíró képességétől. Végül javasoljuk, hogy a Magyar Szocialista Párt vállaljon kötelezettséget arra, hogy kormányra kerülése esetén 2002- ben és 2003-ban visszaadja a nyugdíjasoktól elvett 50 milliárd forintot. Ezenkívül arra, hogy a nyugdíjak emelésének százalékos aránya a munkajövedelmek növekedéséhez igazodik, megakadályozva ezzel az idősek nyugdíjba vonulása utáni rohamos elszegényedését, leszakadását. A jelenlegi gazdasági folyamatok ugyanis a nyugdíjak reálértékének növekedését is lehetővé teszik, nemcsak az érték- állóságát, amit a Fidesz-MPP ígért.- DUDELLAI Vendégek az ünnepélyes átadáson