Nógrád Megyei Hírlap, 2000. október (11. évfolyam, 231-255. szám)
2000-10-19 / 246. szám
10. oldal -Nógrád Megyei Hírlap AUTÓ 2000. Október 16., hétfő- M O T 0 R A hetedik (is) nyerő Párizsban láthatta először a nagyközönség a Honda átalakított Civicjét Az európai premieren csak az ötajtós modellt láthattuk, de jön a két- és négyajtós változat is A világ egyik legkedveltebb alsó-közép- kategóriás autójának legújabb, immár hetedik generációjának első európai bemutatkozását az idei Párizsi Nemzetközi Autószalonra időzítette a Honda. Az új Civic nem is okozott csalódást az öreg kontinens autósai számára, hiszen talán még egyetlenegyszer sem „nyúltak hozzá” olyan mértékben ehhez a járműhöz a Honda tervezői, mint most legutóbb. A Honda Civic az elmúlt évtizedekben már sokszor bizonyított, és a neve összeforrott a megbízhatósággal, az átlag feletti kényelemmel, komforttal, illetve azzal a különleges vezetési élménnyel, amit a japán gyártó dinamikus, már-már sportosnak nevezhető személyautói nyújtanak. A most bemutatott utód első ránézésre azonban sokkal inkább emlékeztet a mai divatnak és igényeknek megfelelő családi autókra, mint a főleg fiatalok által kedvelt, lendületes formájú és igen gyors tempóra képes előző generációs Civicekre. Erre a meglepő változásra persze az állandóan alakuló piaci igények adhatnak magyarázatot, amely szerint a Renault Scenic, a Citroen Xsara Picasso, vagy a Mazda MPV által fémjelzett szegmens iránti kereslet továbbra is erőteljes növekszik. A Honda természetesen nem felejtette el, hogy a Civic-sorozat milyen tulajdonságoknak köszönhetően vált ennyire népszerűvé, ezért ha nem is azonnal vesszük észre ezeket az értékeit az autónak, azért megnyugodhatunk: a következő évezred Civic-e minden korábbi testvérénél izgalmasabb lesz. Az új Honda utastere lényegesen tágasabb az előző modellekéhez képest, ami elsősorban a kitágított tengelytávnak köszönhető. Ennek eredményeként megnőtt (főként a hátul helyet foglalók számára) a lábtér, de a magasabb építési mód miatt a fejtér is nagyobb lett. Az alacsony padló, illetmajd a típust, amelyek elsősorban nagyobb rugalmasságukkal hívják fel magukra a figyelmet. A kisebb, 1,4 literes motor forgatónyomatéka a korábbi 126-ról 130 newtonméterre változott és már 4300-as fordulattól rendelkezésre áll. AZ ÖTAJTÓS CIVIC LEGFONTOSABB MŰSZAKI ADATAI: Motorok: soros, négyhengeres, 16 szelepes benzinmotorok, PGM-FI elektronikus üzemanyag-befecskendezővel 1,4 SOHC 1,6 SOHCVTEC II Hengerűrtartalom (cm3): 1396 1590 Legnagyobb teljesítmény (kW(LE)/ford.): Legnagyobb nyomaték (Nm/ford.): 66 (90)/5600 30/4300 81 (110)/5600 152/4300 Legnagyobb sebesség (km/h): 176 187 Gyorsulás 0-100 km/h-ra (mp): 11,8 10,1 Átlagfogyasztás (1/100 km): 6,4 6,6 Hossz./szél./mag. (mm): 285/1695/1495 Csomagtér térfogat (liter): 370 ve a magasan ívelő tető kiváló átjárhatóságot biztosít az utastérben, persze ebben az is komoly szerepet játszik, hogy a japánok a sebességváltó kart felköltöztették a műszerfal középső konzoljára. így a kormánykerékhez közeli kis joystick már nem igényli a két első ülés közé benyúló váltó- rudazat-alagutat. A Civic karosszériájának első-, és hátsó túlnyúlását tovább csökkentették, és teljesen új fejlesztésű futóművel látták el. Az utastér belsejét új anyagok felhasználásával burkolták, ami nemcsak esztétikailag változtatta vonzóbbá a Hondát, hanem a kabin zajszigetelését is tökéletesítette. Az új vonalvezetésen, a tovább komfor- tosított utastéren, és a még precízebb futóművön kívül természetesen új motorokkal is meglepte a Civic vásárlóközönségét a Honda. Egyelőre kétféle négyhengeres, 16 szelepes benzinaggregáttal kínálják A nagyobb, 1,6 literes erőforrás pedig már 152 newtonméteres nyomatékot termel (az előd motor 143 newtonméterrel rendelkezett), amely szintén már 4300-as főtengelyfordulatnál jelentkezik (a korábbi aggregátok 4800-nál adták le a nyomatékmaximumukat). A kedvezőbb teljesítményadatok mellett ráadásul az új motorok a korábbiaknál 10 százalékkal alacsonyabb fogyasztással is dicsekedhetnek. Az új Civic európai premierjén ugyan csak az ötajtós modellt mutatták be, ám hamarosan megérkezik majd a kétajtós Coupe és a négyajtós lépcsős hátú változat, sőt egy háromajtós modell is elkészül 2001 végére. Az értékesítést ez év végén kezdik meg, egyelőre csak a Coupe és a négyajtós modellekkel, a jövő esztendő elejétől azonban már az ötajtós Civicet is megvásárolhatjuk. SEBESTYÉN KÁLMÁN Zsaruk mesélték Az angol utakon is szép számmal akadnak fenn a rendőrség hálóján, vagy a ravaszul felszerelt traffipaxok csapdáin a gyorshajtók. Amikor a rendőrség elszámoltatja őket, ugyancsak találékonynak bizonyulnak. íme, néhány „mentség” a brit zsaruk gyűjteményéből.- Nem láttam a sebesség- mérőt, mert napszemüveg volt rajtam.- Tévedésből dízelt tankoltam, s azért hajtottam gyorsan, hogy minél előbb kiürüljön a tankból.- Ha gyorsabban vezetek, sokkal jobban odafigyelek.- Alig van már benzinem, a következő kúthoz siettem, muszáj volt egy kicsit rákapcsolnom.- Azt hiszem, az új ólommentes benzinnek köszönhetem, hogy jobban megy a kocsi.- Azért hajtottam ennyire, mert a féket akartam kipróbálni.- Nem száguldozom, csak a közlekedés tempóját vettem fel. ■ SYDNEY KLUB „ÉVZÁRÓJA”. A Fiat Magyarország, az Euroleasing Rt. és a Hungária Biztosító Rt. 1998-ban alapította meg a Sydney Klubot azzal a céllal, hogy a 2000-es nyári olimpiára készülő sportolók felkészülését segítsék. A felkészülő sportolók a Fiat Seicento és Punto gépkocsikat kaptak használatra, az elmúlt két év során 200 gépkocsit vontak be a programba, amelyekkel több mint hárommillió kilométert tettek meg a sportolók. Az olimpia befejeztével a legsikeresebb sportolók számára meghosszabbították az autóhasználatot, de a többi résztvevőt is ajándékokkal jutalmazták a becsületes helytállásért, s egyben döntöttek: az év végén megszüntetik a Sydney Klubot, hiszen lassan elkezdődik a felkészülés a 2004-es athéni játékokra. _________________ ■ J ön a Swift utódja Bemutatkozott a Suzuki Ignis Hazánkban is gyártják majd a Wagon R+ alapjaira épített Suzuki Ignist A japán gyár végre lecseréli a jócskán elavult, immár kilenc éve szinte változtatás nélkül gyártott Swift modelljét. Az Ignis sem teljesen új, hiszen február óta már kapható a japán piacon három-, ötajtós, első- és összkerékhajtású változatban. Az Ignis ugyanolyan széles (159 centiméter), mint a hazánkban is gyártott elődje, így sem túl kényelmesnek, sem túl biztonságosnak nem mondható. Ebben a kategóriában a versenytársak 5-10 centivel szélesebb autókat gyártanak. A kis Suzuki a manapság divatos magas építésű (154 centi) karosszériát kapott, megkönnyítve a ki- és beszállást, valamint a pakolást. A 361 centi hosszúságú au- tócska hajtásáról új, 1,3 literes motor gondoskodik, amely 83 lóerejével dinamikusan mozgatja a 910-965 kilogramm tömegű járgányt. Az Ignis hátránya, hogy csomagtere mindössze 181 literes- kisebb, mint a Swifté és a Wagon R+-é, így egy négytagú család hosszú túrára nemigen vállalkozhat vele. ■ TECHNIKAI ADATOK Motor: 1328 cm3 négyhengeres 16 szelepes benzinmotor Váltó: ötfokozatú manuális Hossz/szél/mag: 3615/1595/1540 mm Tengelytáv: 2360 mm Nyomtáv elöl/hátul: 1405/1385 mm Terhelhetőség: 485 kg Csomagtér térfogata: 181 liter Teljesítmény: 83 lóerő/5500 ford Nyomaték: 110 Nm/3500 ford Átlagfogyasztás: 6,4 liter/100 km Legnagyobb sebesség: 160 km/h Autó vagy motorkerékpár? Matra M72 koncepció]ármű Hazánkban talán kevésbé cseng ismerősen a francia Matra cég neve, ám sok mindent elárul róluk, hogy ők gyártják a Renault világhírű egyterűjét, az Espace-t. Persze a most bemutatkozó járműnek semmi köze sincs a buszlimuzinokhoz, viszont hogy igazán minek is nevezhető a Párizsban kiállított tanulmányautó, azt még maga a gyártó sem fogalmazza meg pontosan. A meglehetősen attraktív kis „micsodát” a Matra szakemberei valahová a motorkerékpárok és a gépkocsik közé sorolják. Ha jól belegondolunk, nagyjából „ide” tartozik a már nagy ismertséget során rengeteg tapasztalatot gyűjtött a Matra, amelyeket most a kisautó rendkívül merevre épített, kiváló energiaelnyelő képességgel felvértezett vázának megalkotásakor kamatoztattak. Ezenkívül a vezető részére még légzsákot is elhelyeztek. Ez azért is meglepő, mivel az M72-es saját tömege mindössze 380 kilogramm, tehát a tervezők valóban egy teljesen egyszerű, lecsupaszított járművet hoztak létre. Ezek után talán már nem is csodálkozunk azon, hogy a kistömegű autót egy mindössze 20 lóerős, takarékos erőforrás mozgatja, amely egy liter üzemanyaggal 25 kilométer megtételét teszi lehetővé. A 750 köbcentiméteres, kéthengeres, nyolckivívó Smart is, amelynek nemrégiben készült el a kabrió változata, a párizsi autószalonon bemutatkozó M72-es pedig egyértelműen ennek a járműnek lehet a konkurense, ha egyszer sor kerül a sorozatgyártására. Mit is „tud” a Matra 3160 milliméter hosszúságú, 1530 milliméter szélességű és 1320 milliméter magasságú autója? Elsősorban azt az életérzést próbálja nyújtani, amit a motorkerékpárosok, valamint a nyitott autók szerelmesei már jól ismernek. A szabadságra, a természetességre, a felhőtlenül boldog autózásra persze elsősorban a fiatalabb korosztály vágyik, akiket valószínűleg egyáltalán nem zavar, hogy - a Smarthoz hasonlóan - csupán két ülést helyeztek el a járműben. Az M72-es utasainak még további kompromisszumokat is kell kötniük a komfortosság területén, azonban a gazdaságosság és biztonság tekintetében egyáltalán nem. Az Espace gyártása szelepes, elektronikus befecs- kendezéses motort a hátsó tengely előtt helyezték el, amely egy fokozatok nélküli automata nyomatékváltón keresztül egészen 110 kilométer/órás sebességig gyorsítja a kis roadstert. Ez ugyan nem tűnik soknak, azonban az M72-es kitűnő stabilitása (a jármű tömege 45-55 arányban oszlik meg az első, illetve a hátsó tengelyek között), a szinte lineáris gyorsulás, és a nyitott karosszéria egészen különleges élményt biztosít az utasoknak. Ráadásul van még egy komoly előnye a Matra autójának: több európai országban már 16 éves kortól vezethetők az ilyen járművek. Azt egyelőre nem tudni, hogy Magyarországon milyen jármű- osztályba sorolják majd a Matra M72-est, igaz, még arról sincsenek információk, hogy mikortól kezdik a sorozatgyártást, persze, ha egyáltalán megkezdik. S. K.