Nógrád Megyei Hírlap, 2000. szeptember (11. évfolyam, 205-230. szám)
2000-09-28 / 228. szám
2000. szeptember 28., csütörtök Szeretettel köszöntjük VENCEL nevű kedves olvasóinkat! A Vencel szláv eredetű név, jelentése: dicsőséggel koszorúzott. Védó- szsentje Szent Venceszláv cseh herceg, Csehország védőszentje (929). Az ortodox és a görög katolikus naptár szerint ez a nap Szent Karitón hitvalló napja. A Nap kél: 6.39 órakor, nyugszik: 18.29 órakor. ÜGYELETES SZERKESZTŐ: RIPORTER: Hódi Tóth Elemér Jakubovics Katalin : (32) 416 - 455 105 évvel ezelőtt, 1895. szeptember 28-án hunyt el Vácharsányban Veres Pálné Beniczky Hermin (képünk), a magyar nőnevelés előharco- sa. Országos Nőképző Egyletet (1867) szervezett azzal a céllal, hogy a nők alaposabb, illetve tudományos képzését elősegítse. Szorgalmazására nyitották meg Budapesten az első állami leányközépiskolát (1875.) Híres műve: Nézetek a női ügy érdekében. Budapest belvárosában utcanév őrzi emlékét. 30 éve, 1970-ben hunyt el Béni Mórban Gamal Abdel Nasszer, 1956-tól Egyiptom államfője. Hazája nemzeti burzsoáziájára támaszkodva antiimperialista politikát folytatott. Nevéhez fűződik a halála után elbukott ún. arab szocializmus meghirdetése. 35 éve, 1965-ben hunyt el Rónai Sándor, aki eredetileg szociáldemokrata politikus létére, a kommunisták által felkínált miniszteri tárcát elfogadta, sőt az ország államfője is volt két éven át. 105 eszendeje, 1895-ben hunyt el a Párizs melletti Villeneuve l'Etangban Louis Pasteur (ejtsd: Pásztőr) francia biológus, bakteriológus, a mikrobiológia egyik megalapítója. Nevéhez fűződik a veszettség elleni oltóanyag felfedezése, a róla elnevezett „pasztörizálás” lényege, hogy a folyadékokat felmelegítésük révén mentesíteni lehet a kártékony baktériumoktól. 165 éve, 1835-ben született Szolnokon Balogh Kálmán fizio- lógus, farmakológus, a hazai gyógyszerhatástan és a toxikológia egyik úttörője, a kísérleti gyógyszertan megalapozója. Várható időjárás: Salgótarjj <£3 "• 18 20° dB & ^ ,9° PásztóJ 19° ELŐREJELZÉS NÓGRÁD MEGYE TÉRSÉGÉRE Továbbra is száraz, ma már egy kissé enyhébb léghullámok érkeznek fö- lénk. Ennek köszönhetően ma is több órás napsütésre számíthatunk a reggeli pára-, illetve ködfoltok feloszlása után. Néhol felhősebb lesz ugyan az ég, ám eső sehol sem várható. Közlekedésmeteorológia A magasban kissé melegebb levegő érkezik fölénk, ennek köszönhetően gyenge melegfronti hatás várható. Készítette: g- Szeptember 26-i imú nyerőszámok 2 3 5 6 22 30 32 34 43 47 50 55 59 64 68 75 u r x, ? * * m * # éf. * * * óé ■* * # % & # *-* # # # * * * # & * At #■ # # * m VÁR MA ÓIN RE ? Hírlap-horoszkóp | Mérleg (IX. 24-X. 23.) Feladataival könnyen megbirkó- zik, az újhold idejében sürgős elintéznivalói már nincse- (£ nek. Egy kis kondíciójavítás - torna, úszás - nem ártana. Szakítson rá időt! Többet is törődhetne a külsejével! Skorpió (X. 24-XI. 22.) A szellemi munkának és a jó öt- ^ letek kivitelezésének kedveznek ma a csillagok. Talán ; most kell elszámolnia valamilyen régebben vállalt mun- 4 kával vagy feladattal. Felelősségérzetét mindenesetre próbára teszik:"-' ........... 1 a a Nyilas (XI. 23-XI1. 21.) Az anyagi ügyeit jobb, ha a hát- j£n térben intézi, és nem hivalkodik sikereivel sem. Irigyei # 'VJ alig várják, hogy áskálódhassanak Ön ellen. Érzelmeire a változékonyság a jellemző, nehezen alkalmazkodik kedveséhez. Bak (XII. 22-1.20.) Tegye azt, amit ösztönei, megérzései Osságnak, csak arra vigyázzon, hogy mások érdekeit meg r ne sértse. Pénzügyeit intézze okosan, diplomatikusan. Vízöntő (I. 21-11. 20.) Fantáziája szárnyaló, alig tudják követni. Ne haragudjon, ha partnerei másképp gondolkodnak vagy cselekednek. Titkos vágyai valóra válnak. Halak (II. 21-III. 20.) Rendben van, hogy pluszpénzért különmunkát vállal, de azért az egészségét ne kockáztassa. Annyi pénz nincs a világon, amiért ezt érdemes lenne megtenni. A mai napon magabiztos, határozott. őt) Kos (111. 21-IV. 20.) Alkalmas a mai nap arra, hogy új fel- adatot vállaljon vagy változtatásokat kezdeményezzen ** munkája területén. Egy kis kockázatvállalástól nem sza- bad megijedni, mert a Mars egyengeti útját. Bika (IV. 21-V. 20.) A csillagok állása kedvez a változó életmódnak. Amit korában nem tudott megtenni, most VÜK. sikeresen megvalósíthatja. Partnere gondoskodik arról, ^ hogy ne unatkozzon. Ikrek (V. 21-VI. 21.) A Merkúr óvatosságra inti, akár pénzről, akár szerelemről van szó. Meggondolatlanságot 4jL ne kövessen el. Őrizze meg jó hírnevét baráti, rokoni körben, s abban a közösségben, amelyhez tartozik.- * Rák (VI. 22-VTI. 22.) Néha nagyobb áldozatokat kell JgtjL hoznia a sikerért, emiatt ma úgy érezheti, ár ellen evez. ^ A Mérleg időszakában egészen biztos, hogy a befektetései megtérülnek, legyen szó anyagi jellegű befektetésekről # vagy munkáról, eseüeg szellemi tőkéről. £1 Oroszlán (VII. 23-VIII. 23.) Könnyedén megbirkózik az ffW eddig halogatott vagy nehézkesnek tűnő feladatokkal. “8“ Szépérzékét ma kamatoztathatja. Leginkább a reklámnak és a tárgyalásoknak kedveznek a csillagok. # Szűz (VIII. 24-IX. 23.) Pénzügyei változékonyak. Őszelőn hajlamos a költekezésre. Ma a szórakozásra, kikap- # csolódásra vagy éppen a hobbijára költ többet a megszo- £ kottnál, amiből családi problémák adódhatnak. & áíTkifk. :%■ fjí % jf*'% rifsjfc ** % -t:% $% % % %SjC $ W. HÉT Hat szám - egy nyeremény! A HETI NYEREMÉNY; 1000 Ft-os vásárlási utalvány A MAI NYERŐSZÁM! 7 na I 4 i 3 Nőuralom Molnárék ebéd közben azzal ugratják a fiukat, hogy teljesen barátnője uralma alatt áll. Ekkor az asszony odafordul a férjéhez és megkérdezi:- Ugye én nem uralkodom, nem zsarnokoskodom rajtad, drágám? A férj zavartan szól:- Tulajdonképp most milyen választ szeretnél hallani, édesem? Vágyálom- Tudja, doktor úr, én már csak két dolgot szeretnék.- Mit, Balogh bácsi?- Hát azt, hogy a vérnyomásom kicsit alacsonyabb, a nyugdíjam meg egy kicsit magasabb legyen! Sportorvosnál- Maga csontkovácsnál járt ezzel a sérüléssel? És milyen ostobaságot mondott magának az a sarlatán?- Csak annyit mondott, hogy forduljak önhöz, doktor úr... Rovarok Szobát kér a külföldi turista egy előkelő hamburgi szállodában. Kiderül, hogy a hely méregdrága. A recepciós udvariasan magyarázza:- Kérem, nálunk nincsenek a szobákban csótányok, szúnyogok de még szitakötők sem! Mire a turista:- Azért egy éjjeli pillangót hozzám beengedhetne! Rádió- és televíziómüsor-ajánlat KOSSUTH Óránként: Hírek. Időjárás. 4.33 Határok nélkül. 5.00 Reggeli krónika. 5.10 Sydney 2000.5.39 Falurádió. 6.X Krónika. Sport. 6.10 Sydney 2000. 6.30 Gazdaság. 7.00 Krónika. Sport 7.10 Sydney 2000. 8.00 Krónika. Sport 8.10 Sydney 2000.8.35 Mindennapi tudomány. 9.04 Napközben. 11.05 A Szabó család. 11.35 A szetistyei asszonyok. 12.00 Déli krónika. 12.40 Ki nyer ma? 12.50 Törvénykönyv. 13.05 Vendég a háznál. 1320 Motetták. 13.30 Tanúim lesztek! 14.04 Klasszikusok... 14.35 Irodalmi figyelő. 14.56 Aranyalap. 15.05 Szóljon hozzá! 16.00 Délutáni krónika. 1620 Sydney 2000.17.05 „Magyarországról jövök...” (magazin). 18.X Esti krónika. 19.05 Sportvilág. 19.30 Esti mese. 19.40 Faludy György: Pokolbéli víg napjaim. 20.04 A magyar dráma ünnepe. Weöres Sándor: A kétfejű fenevad. 22.X Késő esti krónika. 22.X Iskolapélda. 23.X Hírek. Kenó. 23.04 Önarckép - hangokkal. 24.X Hírek. Közlekedés 5.55 Körzeti magazinok. 9.X Napközben. 1820 Nemzetiségi műsor, f műsora PETŐFI 420 Hírek. 4.32 Halló, itt Sydney! 5.X Hírek. Időjárás. Közlekedés. 5.X Hírek. 6.X Hírek. 6.03 Olimpiai kívánságreggel. 6.X Hírek. Időjárás. Közlekedés. Sport 6.33 Közlekedés. 7.X Hírek. 7.03 Közlekedés. 7.X Hírek. Sport 7.X Közlekedés. 8.X Hírek. 6.X Közlekedés. 9.01 Hírek. 9.X Közlekedés. 10.X Hírek 10.X Közlekedés. 11.X Hírek. 11.04 Közlekedés. 13.01 Hírek 13.X Közlekedés. 13.X Vízállásjelentés. 15.X Kabarécsütörtök 15.01 Hírek. Időjárás. 15.06 Közlekedés. 17.X Sydney 2X0.17.01 Hírek 17.04 Közlekedés. 18.00 Háztól házig. 18.01 Közlekedés. 19.00 Hírek Időjárás. 19.04 Kö- lyökrádió. 19.X Gordiusz-játék-tér. 20.00 Váltóhang. 21 .X Hírek Időjárás. 21.04 A bomba. 21.X Zene. 22.X Modemidők. 2220 Drogé#. X.X Hírpercek. X.X Halló, itt Sydney!-------------j K a I 23.45 TS-Sydney 2000 15.05 Slovenski Utrinki (szlovén nyelvű nemzetiségi magazin) 15.30 Együtt 15.58 Hírek. Időjárás 16.00 Ezredforduló 16.05 Egészségedre! 16.30 Ókeresztény emlékek nyomán Aquincumban 17.00 Érintő 17.30 Szószóló 18.00 Híradó hatkor 18.25 Alaphangok 18.30 Lendületben 19.00 TS-Sydney 2000 19.30 Híradó este Időjárás-jelentés 20.00 TS-Sydney 2000 A napi események összefoglalója 22.00 Híradó este. 22.10 Aktuális 22.30 Théma 22.40 Alaphangok 22.45 Ezredforduló 23.00 TS-Sydney 2000 .."mmm 2 1.10 Egy lócsiszár virágvasárnapja (tévéjáték) 23.00 TS - Sydney 2000 JtvC JlL I 23.45 TS-Sydney 2000 15.05 Zrínyi (3/3.) 16.15 Telemázli 16.45 Honlap 17.15 Hamu és Pipőke (angol film) 19.35 Esti mese 20.00 Híradó este Időjárás-jelentés 20.20 Privát Magyarország 5.45 Reggeli kiadás 6.30 Jó reggelt, Magyarország! 9.00 Gazdagok és szépek (amerikai sorozat) 9.25 Csupa-csupa élet 9.55 Tv a város szélén 10.25 Állatklinika 10.50 Közvetlen ajánlat 11.10 Divatshow 11.40 Szerencsekerék 12.10 Anya csak egy van 12.40 Jó barátnők 13.30 Elefántjárat (amerikai kalandfilm) 15.10 Mókás hekus (amerikai krímisorozat) 16.00 Sunset Beach 16.25 Sonadoras 17.10 Esperanza 18.00 Camila 18.30 Tények (hírműsor) 19.05 Szerencsekerék 19.35 Gyerekszáj 20.00 Vad angyal (argentin sorozat) 20.30 Rex felügyelő 21.25 Ütközetben eltűnt (amerikai akciófilm) 23.25 Jó estét, Magyarország! 0.20 Félelembe zárva (amerikai film) DUNA TV 4.10 Virradóra 9.15 Régiók (ismétlés) 9.45 A világörökség kincsei 10.00 Mai kézművesek 10.15 Fórum (ismétlés) 11.00 Irány a túlsó part (angol-ausztral sorozat-16.) 12.00 Lapozó. Híradó KINCSEK MUTATÓBA. Az Oroszországból elszármazott XVIII. és XIX. századi cári udvari műkincsek legnagyobb gyűjteményét tárta nyilvánosság elé a washingtoni Hillwood Múzeum, amely háromévi tatarozás után nyitotta meg kapuit az érdeklődők előtt. A kelyhet Windfeit Buch készítette era QQ^CQQQQXDQSQjQCQXIXQj Süilgíítill)öld AjkOÍMa 15.30,17.45 és 20 órától: Öld meg Rómeót. Feliratos amerikai film. AjprllM IKsiíMumta 17 és 19 órától: Pop, csajok, satöbbi. Feliratos amerikai filmvígjáték. M&M<dh, 15.30,17.45 és 20 órától: Gagyi mami. Szinkronizált amerikai vígjáték. MMlá&h IRiiimtmi, 17.30 és 20 órától: Kelet-nyugat. Színes francia film. Ssöíséxi'TŰ ííűdzÜj 18 órától: A lé meg a Lola. Német film. jg£ * Rádió FOCUS az FM 100.4 MHz-en: 0-24 óráig 12.20 Napóra (ismétlés) 12.50 „Megidézett történelem’’ 13.50 Hazajáró lélek (magyar film) 15.20 Tálentum (ismétlés) 15.50 Helikon 16.05 Különleges állatok nyomában 16.35 Etűdök építészetre 17.00 A világörökség kincsei 17.15 Nyelvőrző 17.30 Mesefilm 17.45 Sportpercek 18.00 Napóra 18.55 Hej, hej, helyes beszéd! 19.00 Összkép 19.30 A 20. század száz híres fotója 19.45 Tízezer nap (magyar film) FF 21.30 Híradó. Sport 22.10 Ezredforduló 22.15 A füredi fordítóház 22.45 A virággyűjtő (ausztrál film) 0.10 Híradó RT L rv L U » 6.30 Reggeli 9.00 Receptklub (ismétlés) 9.10 Barátok közt (magyar sorozat, ismétlés) 9.40 Julieta (ismétlés) 10.30 Top Shop 11.30 Delelő 13.00 Híradó. Déli kiadás 13.20 Kavalkád (nemzetiségi műsor) 13.40 kalandos nyár (francia sorozat - 29.) 14.35 Különleges osztag (olasz bűnügyi sorozat -12.) Közös érdekek 16.10 Julieta (mexikói sorozat -19.) 16.55 Joker (telefonos villámjáték) 17.00 Szeretni bolondulásig (mexikói sorozat - 78.) 17.30 Joker (telefonos villámjáték) 17.35 Hegylakó (amerikai kalandfilmsor. -16.) A vámpír 18.30 Híradó. Esti kiadás 18.50 Fókusz (közszolgálati magazin) 19.25 Barátok közt (magyar sorozat) 20.00 Esti showder Fábry Sándorral 21.40 Legyen ön is milliomos! 22.25 Zsoldosok (8.) Az iraki fogoly Saddam Hussein unokaöccse, Hamzah Ali El-Amin az Egyesült Államokban tartózkodik. Nagy kockázatot vállal, amikor politikai menedékjogot kér. Cserébe információkat szolgáltat ki Saddamró! és az iraki titkos- szolgálatról. Nem veszélytelen szándék. Hamzahot nemsokára arabok rabolják el. A különleges csoportot hívják segítségül, hogy megmentsék az életét. A soraikba férkőzött áruló azonban meghiúsítja az akciót. 23.15 Pénzünk világa (gazdasági magazin) 23.35 Híradó Késő esti kiadás 23.50 Antenna 0.20 Fókusz (ismétlés) Időjárás-jelentés 0.56 Divatklip fis© 6.30 A végzet hollywoodi asszonyai - Meryl Streep 7.00 Jó barátok (amerikai sorozat) 7.30 Expedíció (amerikai kalandfilm) 9.10 Mennydörgés (hongkongi akciófilm) 11.00 Egy hölgy arcképe (am. romantikus film) 13.25 A kis kerítőnő (amerikai film) 15.00 Nincs igazság (amerikai filmdráma) 16.35 Hajszál híján hősök (amerikai vígjáték) 18.10 Rekviem egy nyomozóért (amerikai krimi) 20.00 Gerjedek a vonalaidra (amerikai vígjáték) 21.35 Johnny, a dögkeselyű (amerikai thriller) 23.15 Halálmester (amerikai horrorfilm) Ég és föld között él a rosszindulatú dzsin. A gonosz szellem már nyolc évszázada egy vörös opálkristályban raboskodik. A régész Alexandra Amberson átadja a kristályt vizsgálatra a barátjának. Közben kiszabadul a dzsinn. Hatalmat akar a világ telett. 0.50 Kiruccanok (amerikai krimi-vígjáték) 2.25 Naplopók (amerikai vígjáték) 4.30 Elátkozott város (dán akciófilm) TARJÁNI TV 18.05 Hírek 18.15 Kimba, a fehér oroszlán ((rajzfilmsorozat) 18.35 Filmajánló 18.40 Szevasztok! 18.45 Csendes percek 19.00 Közgyűlésen történt (stúdióbeszélgetés) 20.05 Hírek 20.30 Julie, a ievakarhatatlan (francia vígjáték) NÓGRÁD • HÍRLAP Kiadja: Nógrádi Média Kiadói Kft. Felelős kiadó: KOPKA MIKLÓS ügyvezető igazgató. Szerkeszti: a szerkesztőbizottság. Felelős szerkesztő: DR. CSONGRÁDY BÉLA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Salgótarján, Erzsébet tér 6., Postafiók: 96. Szerkesztőségi telefon: 32/416-455, telefax 32/312-542. Kereskedelmi igazgató: PLACUY GYÖRGY. Hirdetési és terjesztési muss«csoport telefon: 32/416-455, fax.: 32/311-504. Balassagyarmati szerkesztőség: Bgy. Kossuth út 15. Tel: 35/301-660. Az előfizetők részére a Célvonal Kft., telefon: 30/9433-548,30/9951-279 juttatja el a lapot. Terjeszti a BUV111ÍR Rt. és a kiadó saját terjesztési hálózata. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál, a balassagyarmati szerkesztőségben, a hírlapkézbesítőknél és átutalással a KHB Rt. 10400786 07804984 00000000 számú számlájára. Előfizetési díj egy hónapra 795 Ft, negyedévre 2385 Ft, fél évre 4770 Ft, egy évre 9540 Ft. Nyomtatás: Egri Nyomda Kft. Felelős vezető: vezérigazgató. HU ISSN 1215-9042. * Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. . # Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Nógrádi Média Kiadói Kft. az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., az Axel Springer-Magyarország Kft., j ,*»V~ o * a Harlequin Magyarország Kft, a Hungaropress Sajtóterjesztő Kft. előfizetéses megrendelését teljesítse, azok akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívja a figyelmet. I. szerkesztőségi rendszerrel készült.