Nógrád Megyei Hírlap, 2000. szeptember (11. évfolyam, 205-230. szám)
2000-09-27 / 227. szám
SALGÓTARJÁN MEGYEI KÖRKÉP PÁSZTÓ 2000. SZEPTEMBER 27., SZERDA BALASSAGYARI Egy falu, egy nap, egy lap - Bércéi A honfoglalás korából származó leleteket is feltártak a község közelében. A falu a XIV. század első felében az Aba nemzetség birtoka volt. Egyik leszármazott, bizonyos László a fennmaradt okiratok szerint 1340-ben használta először a Berczelly előnevet. A török hódoltság idején, 1562-1563-ban a budai szandzsák adóívei Nagy- és Kisbercelről Iskolai sokoldalúság Helytörténeti kiállítás nyílt, kézműves, zeneiskolai tagozat is működik az intézményben. Felvételünkön a gyerekek éppen felsorakoztatják a szent korona általuk készített papír másolatait. m Galgagutáról, Vanyarcról és Galgagyörkről bejáró tanulói is vannak a nyolc tantermes általános iskolának. Az impozáns épület falai között a millennium méltó megünneplése hagyott figyelemre méltó „nyomokat:” az alagsorban helytörténeti jellegű kiállításra gyűjtöttek egybe régi tárgyakat. Ugyanitt a szent korona papír- másait, tanulók munkáit sorakoztatták fel. Ám a hétköznapok sem kevésbé színesek, eseményteljesek itt, derült ki Dallos Tamásné igazgató mondandójából: a számítástechnika-oktatásról például azért érdemes szót ejteni, mert '95- ben a környéken elsőként kezdték ezt el. Főként a kisiskolások körében évek óta népszerű az úgynevezett négy „H” mozgalom, amely kézműves- és egyéb tevékenységre nyújt lehetőséget. Előnye például, hogy hiánypótló és a sajátos igényekhez igazítható. Négy éve - a nógrádsápi kihelyezett tagozataként - zeneiskolát működtetnek, növendékeik kedvence a furulya, ezt a hangszert választja a tanulók zöme. Megszerzett tudásukról rendszerint a félévi és évzáró koncerteken adnak számot. Az óvodához hasonlóan az iskolavezetés is szemmel tartja a pályázati lehetőségeket, fejlesztési elképzeléseiket ilyen forrásokból igyekeznek megvalósítani. S hogy jól tanulnak-e a berceli iskola diákjai? Az országos tanulmányi versenyeken elért eredményeik, valamint a középfokú intézmények visz- szajelzései is azt igazolják, hogy a válasz: igen. Az oldalt írták: Jakabovics Katalin és Mihalik Júlia Fényképezte: Rigó Tibor MILLENHIUM ÉS SZÜRET Bercelen néhány napja tartották meg a szüreti millenniumi zászlóátadást és ezzel együtt a szüreti mulatsá- got. Képeink a rendezvényen készültek. _______________________■ E gyre szebbek Bércéi község központja kialakítására már konkrét elképzelések vannak. A - park diszcserjéit, virágágyásait is feltüntető - térrendezési tervrajz tetszetős arculatot tár a szemlélő elé. A kivitelezés azonban még várat magára, amiben ezúttal nem a pénzhiány a ludas. A tervezést például egy helyi vállalkozó készíti térítésmentesen. A parkosításhoz szükséges növények nagy részét is magánszemélytől kapják majd, s a munkavégzésre is vannak már lakossági felajánlások. Az önkormányzat a faluszépítő munkálatokat azért halasztja a jövő évre, mert akkor már befejeződik az utóbbi időszak legnagyobb volumenű beruházása - tudatta egyebek mellett Jánvári Andrásné polgár- mester. Berceli látogatásunkkor munkagépek torlaszolták el a közutakat. A polgármesteri hivatalban ugyanolyan a nyüzsgés, mint az utakon.- Térségünk szerencsésnek mondhatja magát, hogy a közel egymilliárdos költségű szennyvízberuházás első üteme megvalósításához benyújtott pályázataink mindegyikét kedvezően bírálták el - mondja a faluvezető asszony, s hozzáteszi még: - Nagyon bizakodunk, hogy a második ütem - amely öt település csatornakiépítését foglalja magában - munkálataihoz is kapunk anyagi segítséget, a vízügyi alaphoz és a területfejlesztési tanácshoz benyújtott pályázataink elbírálását követően. A tavaly májusban, hét ön- kormányzat közös beruházásában kezdődött építkezés első üteme a Galgaguta közigazgatási területén lévő tisztítótelep megépítését, valamint a nógrád- kövesdi és a berceli csatornahálózat kiépítését jelenti. A beruházást novemberre be kell fejezni, illetve a csatornaépítés nyomvonalán az utakat helyreállítani. Ezzel, a települési infrastruktúra teljes kiépítettsége elkészül.- Intézményeink önerős fejlesztésére - folytatta a tájékoztaJánvári Andrásné tást Jánváriné - még a kisebbekre is csak úgy jut pénz, hogy mindegyik, az önkormányzattal is, mindenre pályázik. Költség- vetésünket, közel 13 milliós forráshiánnyal fogadta el a testület. Csökkentésére pályázatot adtunk be, amelyre 11,3 milliót ítéltek meg a településnek. Az intézmények fenntartási, működési költségeire nagyon sokat kell pótolnia az önkormányzatnak, csak az iskolához és óvodához 16 milliót, a működési kiadások összesenje pedig eléri a 140 millió forintot. Az viszont - mondta a polgár- mester asszony - örvendetes, hogy a munkaképes korú lakók közül minimális létszám szorul segélyezésre, egy nagyobb helyi vállalkozás 650 főt foglalkoztat, tucatnyi kisebb pedig még több helybelinek és környékbelinek tud keresetet biztosítani. A közmunkásokat tudják foglalkoztatni, önkormányzati intézmények karbantartása, közterületrendezési munkák mindig adódnak. A háromfős karbantartó brigád mellé pedig ugyancsak jól jön a különböző szaktudással rendelkező közmunkások segítsége. A hetvenötös szám a fészekalja jelzője a faluban: Bércéi háromhat évesei számára ennyi férőhellyel áll rendelkezésre az óvoda, amely szinte óriási játszóudvarral várja a kicsiket. Hat óvónő és négy dajka neveli, vigyázza az apróságokat a jól felszerelt, tágas, világos csoportszobákban. Programjuk a tevékenységközpontúságot helyezi előtérbe, de a környezetvédelemre és az Akár „kastélyos” Bérceinek is nevezhetnék a falut Egykor kilenc kastély-, kúriatulajdonos is élt itt, köztük a helyi születésű Berci*ily Jenő jogász, akit még neves tárcaíróként is számon tartottak, aztán Baloghy Lajos megyei képviselő, aki pedig szónoklataival vívott ki elismerést a múlt század elején. A hajdan pompázatos épület többsége azonban lassan lepusztult. Tehetős tulajdonosok nélkül, sem a tanácsrendszerben, sem azóta nem telt teljes rekonstrukciójukra, pedig a helyi intézmények sorát telepítették falaik közé. A Kállay-kastélyban például, amelyik az egyik legimpozánsabb volt, az általános iskolások tanultak, igaz nagyon nagy költségek árán, mert fenntartása, főként pedig az állagmegóvása igencsak sokba került. A gyerekek kiköltöztek onnan, miután nyolc tantermes iskola épült a faluban.- Továbbképzéseknek, vállalati tréningeknek adunk helyet - tudtuk meg Petro Kálmán ügyvezető igazgatótól. - Mi magunk is tartunk ilyeneket, amelyeket két évvel ezelőttig bérelt helyeken, azóta pedig itt Bercelen, saját épületben tartunk.- Miért a nógrádi települést szemelték ki, s miért épp kastélyt választónak tevékenységükhöz? Falusi fészekalj egészségvédelemre is hangsúlyt helyeznek. Az utóbbiak szellemében arra törekednek, hogy természetes anyagok vegyék körül az apróságokat, ezért fokozatosan „kikoptatják” eszközeik közül például a vasból, fémből készített játékokat, s amennyire csak lehetséges, a műanyagokat is erre a sorsra juttatják - értesültünk Paróczi- Ismerjük jól a hazai helyzetet, azt, hogy mennyi nemzeti érték megy veszendőbe - veszi át a szót az ügyvezető felesége (családi vállalkozásról lévén szó) - s mi szerettünk volna menteni a honi „örökségből”, ezért gondoltuk, hogy kastélyt vásárolunk az oktatási célra. Öt esztendeje fogant az ötlet, keresnek egyet. Csak Nógrádban tizenöt kastélyt, kúriát vettek szemügyre, s elképzeléseiknek, távlati céljaiknak a berceli felelt meg. - Itt volt lehetőség területbővítésre - idézi az első látogatást Petro úr - mivel szolgáltatásbővítésben is gondolkodtunk, már akkoriban. Sportlétesítményeket, uszodát, szaunát terveztünk a speciális vendégkörnek, akik addig is elégedettek voltak munkánkkal. Mégpedig azért, mert tapasztaltuk, nem szerezni, hanem megtartani nehezebb a vendégkört. Fiatalabb lányuk, Ágnes is megerősíti a szülők véleményét, s elmondják, az itteni két üzleti év sikeressége is bizonyítja igazukat. Az épületet egyébként, önerőből és hitelből varázsolták pompázatossá. A 15 szobában ónémet stílbútorok vannak, s a család nem sajnálkozik, hogy ők nem lakják a kastélyt. Mellette lévő házukban élnek, hiszen csak a tőszomszédságból oldható meg az egész napos „ügyelet”, a Galga menti alkalTibomé vezető óvónőtől. Az udvari fajátékok talán a legszembetűnőbb példái elvük érvényesítésének. Tornatermükben - amely pályázati, önkormányzati és szülői segítséggel teljes egészében tavaly lett kész - speciális, tartásjavító tornagyakorlatokat is végeznek a gyerekek a meglehetősen gyakori lúdtalp és a gerincferdülés megelőzésére. A pályázati forrásokat mindig megpróbálják az óvoda javára fordítani. mazottak segítségével természetesen. Foglalkoztatottjaik névsorát so- rolgatva mondják, négy berceli kapott náluk munkát, ám rögtön helyesbíteni kénytelenek: - Többen, mert mi is berceliek vagyunk - néz igazolást várva az ügyvezetőre Mária asszony, aki amolyan mindenesnek nevezi önmagát. Petro úr, aki foglalkozására nézve tervezőmérnök, saját költségükre terveztette meg a faluközpont rendezési tervét, Franciaországban élő lányuk, Kinga pedig kezdeményezője volt a Virágos Bércéiért megmozdulásnak. Különleges virágmagvakat hozott, ő a lakossági versengéssé szélesült mozgalom lebonyolítója, amelynek díjazottjainak a jutalmazását pedig a család vállalja immár második éve magára.- Nagyon szeretnénk - mondja Mária asszony - ha a virágszeretet tovább élne a faluban, mint a háború előtt, amikor Rózsás Bemeinek is nevezték e helyet. Vélhetően rózsatövek is kerülnek majd a kastély parkjába, amelynek rendezését jövő évre tervezik a tulajdonosok, hogy a környezet, ahol csend és nyugalom az uralkodó, a szemet is elkápráztassa. *** Szeptember 22-i cikkünkben technikai okok miatt tévesen jelent meg a fentebb említett Káilay- kastély fotója a fala másik ékességéről, a Bene-Teichmann-kas- télyról szóló cikkben. Látogatás a kastélyban Folyik a faluban a csatornaépítés tettek említést. A falu 1598-ban a váci püspökségé volt, később ismét megszállta a török. A községben kilenc kastély és kúria található. A legértékesebb, a Bene-Teichmann-féle kastély az 1600-as évek végén épült, korai barokk stílusban, a sarkain tornyokkal. A község római katolikus templomát 1752-ben szentelték fel. F. Z. Múltidéző í ■