Nógrád Megyei Hírlap, 2000. szeptember (11. évfolyam, 205-230. szám)
2000-09-18 / 219. szám
2000. Szeptember 18., Hétfő H A Z A I TÜKÖR NÓGRÁD MEGYEI HÍRLAP - 5. OLDAL Nem unió: együttműködés Az MDF választmánya a koalíciós viszonyokról Budapest Az MDF választmánya feljogosította a párt elnökét arra, hogy a Fidesszel való - a koalíciós megállapodáson alapuló - együttműködést terjessze ki a 2002. évi választásokra történő felkészülés előkészítésére. - A Fidesz elnökének a két párt együttműködéséről tett megfontolt nyilatkozatai megfelelő alapok, amelyeket az MDF-nek szándékában áll kihasználni - jelentette ki Dávid Ibolya pártelnök. Hozzátette: bár félidőben korainak véli az egyeztetést a választási szövetségről, de Kövér László határozott kérését tiszteletben tartják, és nem zárkóznak el a tárgyalásoktól. Az MDF elnöke közölte: az országos választmány megerősítette korábbi döntését, miszerint tovább kell folytatni a tárgyalásokat a Békejobb-partnerekkel is. Székelyhídi Ágoston, a választmány elnöke is hasonlóan fogalmazott, amikor kijelentette: a választási együttműködésről szóló tárgyalásokat akkor és úgy kell elkezdeni, ahogy abban Kövér Lászlóval, a Fidesz elnökével megegyeznek. Reagálva Kövér László azon kijelentésére, miszerint az MDF-nek, a Magyar Kereszténydemokrata Szövetségnek és a Fidesznek vagy egy pártban, vagy egy szövetségben kell tömörülnie ahhoz, hogy ne osszák meg saját szavazóikat, hangsúlyozta: Dávid Ibolya pártelnök felhatalmazása az együttműködés minden lehetséges változatának mérlegelésére szól. - Az MDF 1999-ben azt mondta, hogy az önállóság és az együttműködés jegyében kezdi el a politizálást, tehát nem szövetségről, nem unióról, hanem együttműködésről van szó - mondta Székelyhídi Ágoston. ŐSZI TALÁLKOZÓ. A Nagycsaládosok Országos Egyesülete Esztergomban rendezte meg a hagyományos őszi találkozót. A kellemetlen időjárás ellenére több ezren vettek részt az egész napos programokon. A Bazilika mellett felállított színpadon a köszöntők után a párkányi Kis- bojtorján gyermektáncegyüttes szórakoztatta a jelenlévőket. Később a Tücsök népzenekar felvidéki, erdélyi és magyarországi táncokat taní- tott a vállalkozó kedvű gyermekeknek. Képünkön a kíváncsi közönség. __ fotó; europress A nyilvánosságról Budapest Magyarországon van ugyan sajtószabadság, de azok támadják, akiknek meg kellene védeniük, és azok számára létezik, akik meg tudják fizetni - jelentette ki Lendvai Ildikó, az MSZP parlamenti frakciójának helyettes vezetője a nyilvánosságról rendezett szombati, budapesti fórumon. Lendvai Ildikó szerint Magyarországon az újságírókra lélektani nyomás nehezedik, amely erősíti a kiszolgáltatottság érzését és félelmüket munkahelyük elvesztésétől. - Istennek hála, hogy 18 megyei lap külföldi kézben van - tette hozzá. A politikus utalt arra, hogy a szervilis újságírás nagy veszélyt jelent az egész társadalomra nézve, hiszen a nézők, az újságolvasók, a hallgatók közönyössé válnak és már a valós híreket sem hajlandók megismerni. Kemény László politológus egy, a civil szervezetek által elindítandó mozgalom létrehozását szorgalmazta, amelynek feladata lenne fellépni a különböző médiumokban tapasztalható minőségrombolás és hírmani- puláció ellen. ___________j _______________Hírek röviden______________ T iltakozó bírák A közigazgatási bírák körében vitát és ellenérzést váltott ki az az elképzelés, amely szerint az Alkotmánybíróság - a jelenlegi szabályozás alapján, törvénymódosítás nélkül - felülvizsgálhatná a Legfelsőbb Bíróság jogegységi határozatait. Amennyiben az Alkotmánybíróság utólag alkotmányossági kifogások alapján megsemmisítene egy jogegységi döntést, az elvi lehetőséget teremtene arra is, hogy visszamenőleg vitássá tegyék jogerős ítéletek tömegeit - mondta Lomnici Zoltán, a Közigazgatási Bírák Egyesületének elnöke vasárnap. Rokkantak napja A fogyatékosokért tett intézkedéseket nemzetközi szinten is elismerték azzal, hogy az idén az ENSZ Magyarországnak ítélte oda a Franklin Roosevelt Nemzetközi Fogyatékossági Díjat - hangsúlyozta Harrach Péter szociális és családügyi miniszter a rokkantak napja alkalmából adott nyilatkozatában. Harrach Péter emlékeztetett: a fogyatékkal élők, köztük a rokkantak életének javítására 31 milliárd forintot fordítanak. Takarékosság A felnőtt lakosság 44 százaléka rendelkezik megtakarított pénzzel, amelyet lakásvásárlásra, a gyerekek jövőjére és a nyugdíjas évekre gyűjtenek - derül ki a GfK Piackutató Intézet felméréséből. A15 éven felüli felnőtt lakosságot reprezentáló ezer fő személyes megkérdezésével végzett kutatás szerint a diplomások kétharmada teszi félre jövedelmének egy részét, míg a nyolc általánost, vagy kevesebbet vég- zettek mindössze egyharmada._____________________ ■ Ü zemanyagár - egyeztetéssel Húszmilliárd forinttal csökkentheti a 2001. évi költségvetés bevételeit a kormány és a fuvarozók szombati megállapodása, amelynek értelmében mindaddig nem emelkedik az üzemanyagok jövedéki adója, amíg a világpiacon az olaj hordónkénti ára nem süllyed 25 dollár alá. Az üzemanyagok árának jövedéki adóját az Országgyűlés elé szeptember elején beterjesztett törvényjavaslat 6 százalékkal emelné. Járni Zsigmond pénzügyminiszter korábban azt hangsúlyozta: ez a növelés lényegében nem emelés, hanem az adó inflációs korrigálása. A Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE), mint az Üzemanyag Árfórum egyik alapítója, emlékeztetett a fórum szeptember 8-ai állásfoglalására, amely szerint az üzemanyag-árképzés már most túladóztatott, ezért elfogadhatatlan, hogy a kormány a jövedéki adó növelését kezdeményezte. Az MKFE ezt követően, más szervezetekkel közösen, érdemi egyeztető tárgyalásokat kezdeményezett a miniszterelnökkel. Orbán Viktor kormányfő csütörtökön újságírók előtt úgy nyilatkozott, hogy egy esetleges demonstráció kárt okozna az országnak. Másnap, Nógrádi László közlekedési és Matolcsy György gazdasági miniszter társaságában megbeszélést folytatott a fuvarozók és a vállalkozók képviselőivel. A tárgyalásokat szombaton tovább folytatták, azon a kormányt a gazdasági és a közlekedési miniszter képviselte. A többórás egyeztetést követően megállapodás született arról, hogy az üzemanyagokat terhelő jövedéki adó mindaddig nem emelkedik, amíg az olaj világpiaci ára hordónként 25 dollár felett van. Az egyeztetésen nem született megállapodás a jövedékiadó-visszaigénylés lehetőségének megteremtéséről, illetve az olajválság miatt nehéz helyzetbe került vállalkozók támogatására szolgáló krízisalapról. A kormány 300 millió forintot javasolt erre a célra, a fuvarozók 5 milliárd forintot kértek. E kérdésről a kormány és a fuvarozók képviselői a héten tovább folytatják a tárgyalásokat. A felek az egyeztetés eredményeit nyolc pontban összegezték, ez a dokumentum a kormány soron következő ülése elé kerül. Galambos István, a fuvarozók delegációjának vezetője komoly eredményként értékelte, hogy a közúti közlekedési szolgáltatókat érintő gondok megoldása érdekében a kormány és a fuvarozók képviselői hosz- szú távú párbeszédbe kezdtek. Hozzátette: felkérik a szektor valamennyi résztvevőjét, hogy spontán akcióikkal ne veszélyeztes- sék a további tárgyalások sikerességét. __■ S zocialista párti hétvége A szocialista párt egyik fórumán Kovács László pártelnök az MSZP szociális elképzeléseit ismertette, míg a Baloldali Tömörülés alternatív programot hozta nyilvánosságra. Debrecen - Budapest Kovács László szerint az MSZP a nyerni akarók, az esélyteremtők pártja, amely nem a gazdagok, hanem a szegénység ellen politizál, és nem a gazdagok Magyarországát, hanem a gazdag Magyar- országot akarja felépíteni. Az MSZP elnöke erről vasárnap beszélt a párt nőtagozata és hajdúbihari szervezete által a Szegénység az ezredfordulón címmel rendezett debreceni konferencián. Kovács László közölte: az MSZP kormányra kerülése esetén elsősorban a lecsúszást, az elszegényedést kívánja megállítani, és esélyt kíván teremteni a lecsú- szottaknak a felzárkózásra. - Olyan bérreformot kívánunk megvalósítani, amely a magyarországi fizetéseket hosszabb távon közelíti az európai uniós bérekhez - mondta. A szocialisták szerint olyan adóreformra van szükség, amely igazságosabbá teszi a közteherviselést. Kovács László kijelentette: jövőre a nyugdíjemelés mértékének meg kell haladnia a 10 százalékot, és be kell vezetni a 13. havi nyugdíjat, amelynek megvan a forrása a költségvetésben. A családtámogatási rendszerben az MSZP a családi pótlékot részesíti előnyben. Szerintük 30 százalékos családipótlék-eme- lésre van szükség a juttatásban bekövetkezett értékvesztés ki- egyenlítésére. A szocialista párt Baloldali Tömörülés nevű platformja szombati, budapesti értekezletén elfogadta a hivatalos MSZP-program alternatívájaként kidolgozott tervezetét. A tanácskozás után Krausz Tamás, a platform egyik vezetője elmondta: programjavaslatuk abból indul ki, hogy az MSZP-nek a munkavállalók és a munkanélküliek politikai érdekképviseleteként kell működnie, mert a tőke érdekeit van, aki képviselje. Krausz Tamás felszólalásában úgy fogalmazott: a baloldalnak mozgalmat kell létrehoznia fennmaradása érdekében, de - mint mondta - nem olyan „politikai ámokfutásra, euro-blablára” gondol, mint amire „rákapcsolódtak Horn elvtársék”. Ehhez a kijelentéséhez hozzátette: Horn Gyula felett eljárt az idő, ezért ideje lenne visszavonulnia. ■ SZÜLETÉSNAP. Tegnap lett tízesztendős a nemzetközi kezdeményezéssel felépített kecskeméti S. O. S. Gyermekfalu. A születésnapot a gyermekfalu lakói és nevelői bensőséges ünnepséggel tették emlékeze- tessé. A torta sem hiányozhatott. __________ fotó; benczik Róbert Ö rdögi körben a kistelepülések Negyven év alatt csaknem a duplájára nőtt a törpefalvak száma Egyre gyarapszik a törpefalvak száma. Míg 1960-ban az 500 főnél kisebb lélekszámú kistelepülésekből csupán 601 akadt az országban, addig mára számuk 1026-ra emelkedett - tudtuk meg a Központi Statisztikai Hivatal Törpefalvak a településrendszerben című kiadványából. Budapest A küencvenes években e falvak száma 8 százalékkal, az ott élő népességé pedig 6,5 százalékkal nőtt. Csanádi Gábor szociológus, az ELTE Szociológiai Intézetének tanára a témával kapcsolatban kifejtette: az apró települések száma azért növekszik, mert a nagyobb falvakból a még nagyobbakba költöznek az emberek, a jobb megélhetés reményében. így az egykoron 1000 lélekkel rendelkező községek az elvándorlás következtében átcsúsznak a törpefalu kategóriába. A hetvenes évek településhálózati intézkedései az iskolákat, egészségügyi intézményeket, továbbá a hatóságokat megszüntették, illetve a nagyobb községekbe telepítették. Ennek következtében a források is az erősebb, támogatottabb településekre folytak. így az 500 fő körüli kis falvak kevés lehetőséggel tudtak szolgálni lakóiknak. Az értelmiség talaját veszítve elvándorolt, a szülők gyermekeik jövőjét szem előtt tartva költöztek el. Emiatt megnőtt az idős-, és csökkent a munkaképes korúak aránya. A rendszerváltás után a termelőszövetkezetek szétesése jelentett súlyos problémát. Az itteni emberek zömének ez a munkahely biztosította a megélhetést. Sokan a városokban, nagyvárosokban próbáltak és próbálnak ma is szerencsét. Ám az alacsonyan kvalifikáltak munkaesélyei az utóbbi időben erősen romlottak. Az iskolázatlanabb réteg javarészt a kicsiny falvakból származik. Ha ezen elvándorlóknak nem sikerül munkát találniuk, más lehetőség nem lévén visszatérnek családjukhoz, a faluba. Itt pedig - bár fedél kerül a fejük fölé - megélni nem nagyon tudnak, mivel ezek a települések javarészt szegények. Idővel tehát újra megpróbálják a város nyújtotta lehetőségeket kiaknázni. A helyzet sajnos vélhetőleg nem, vagy csak nagyon lassan fog megváltozni - mutat rá Csanádi Gábor. - ré -