Nógrád Megyei Hírlap, 2000. augusztus (11. évfolyam, 178-204. szám)
2000-08-05 / 182. szám
2. OLDAL SALGÓTARJÁN MEGYEI KÖRKÉ P Faragó Zoltán: TeRrRjÁr Ö 2000. AUGUSZTUS 5., SZOMBAT Séta a róka komával Még csak augusztus eleje van, de határozottan rozsdásodnak a vadgesztenyefák lombjai a Medves-fennsíkon keresztül vezető út mellett. A városokban, a forgalmas utak, a vasutak mellett már le is hullottak a barnára aszalódott lombok. Ez azonban nem a közeledő ősz jele, hanem egy, a vadgesztenyét sújtó növénybetegségé, ami, úgy tűnik, a magasan fekvő, tiszta levegőjű, elszigetelt, országhatárral ketté vágott fennsíkon nem olyan veszélyes, mint másfelé. Egyébként egész kis botanikus kert ez a fasor, mert nem csak vadgesztenyék alkotják: akadnak közöttük férfitenyémyi levelű hegyi juharok, terebélyes csertölgyek, sima kérgű bükkfák, a vizet jobban megtartó részeken pedig fehértörzsű nyírfák, meg apró termetű kecskefüzek. Az idősebb akácokat kivágták innen, mert tájidegen, amerikai eredetű a faj, - az akáHárom fenyő az útelágazásban ■ cot azonban emberi erővel elég bajos kiirtani. A tőkékről sarjadó újulatok két ember magasságú bokrokká fejlődtek mostanára. Egyébként - lévén kis-ázsiai származású - a vadgesztenye sem őshonos itt. Akadnak persze a fasorban különféle cserjék is: galagonya próbál fács- kává fejlődni, kökény terjeszkedik sokfelé, szeder növesztgeti szúrós tüskékkel teli indáit, vadrózsa kapaszkodik a kemény földbe... A füvet lekaszálták a fennsíkon, szerencsére már azután, hogy a tucatszámra költő mezei pacsirták meg az az egy-két fürj- család felnevelte fiókáit. Van olyan rész is, ahová csak most ért el a munkát végző gép, de olyan szakasz is, ahonnan egyáltalán nem lehet levágni a derékig érő füvet: ez persze így van jól, hiszen marad rejtekhelyük is az állatoknak. Csend van már az erdőn, a madarak legfeljebb akkor jeleznek egymásnak, amikor valami rájuk ijeszt. A Gortva-patak völgye felé tartva, az elhagyott kis kőbányánál egy feketerigó riaszt a sűrű bozótosban. Nem ok nélkül persze, s amint rövidesen kiderül, nem is miattam. Az út szélén már érettnek tűnő szederszemek kínálgatják magukat; nem valami édesek még, de akad közöttük ehető. Amikor megállók, hogy leszedjek pár szemet, valami megmozdul az út másik oldalán, a bokrok között: egy róka koma nézelődik ott, a legjobb fényviszonyok között, de úgy harminc méternyire, a fényképezőgép alapoptikájának elérhetetlen távolságra. Gondolkodom azért, hogy készítsek-e róla mégiscsak egy fotót, de az állat feje borsónyi- nak látszik a lencsében. Mire kép lesz belőle, már alig lehet észrevenni, hogy mi van rajta... A ravaszdi mindenesetre türelmes, mert nem mozdul: valószínűleg ő meg engem figyel. Végül kinyitja a száját, nyelve hegyét kidugja egy kicsit, és szabad szemmel is láthatóan aprókat liheg: alighanem hűti magát a délutáni forróságban. Lassan telnek a percek, a róka végül eloson a bokrok alatt. Zajt nem üt, vöröses színe belesimul a napfényes és a lombok árnyéka vetette foltok közé. Szomorú látvány itt az erdő: a területet egykor teljesen borító bükkösből csak kisebb erdőrészek és hagyásfák maradtak, a bozótszerű újulatból pedig, a telepítés eredményeképpen, lucfenyők nyújtogatják csúcshajtásaikat. Az út menti sűrűből megugrik valami közeledtemre, s nagy pata dobbanásokkal menekül. Őz vagy szarvas lehet, de a lombok közé csak pár méterre lehet belátni, riasztani pedig nem riaszt, hogy böffentéseiről felismerjem. Elhalnak a dobbanások, helyette hatalmas zörgés támad a bokrok alatt. A magányos feketerigó akkora zajt csap, ami még egy közepes termetű vaddisznónak is becsületére válna. Hosszasan ugrál előttem a madár az avarban, végül az út felett átröppenve a fenyőfák alá száll le, onnan méreget bizalmasan. Az út elágazik egy helyen: eltéveszt- hetetlen, mert három fenyő áll itt őrt. Lefelé megyek egy jó darabon, de csak egy riadt csettegéssel menekülő vörösbegyet látok, meg a tucatjával támadó legyek zümmögését hallom. Az erdő csendes, de fénysugarak bujkálnak a fatörzsek között, - néha olyan, mintha egy kocsikerék össze-vissza álló küllői lennének. A délutáni napsütés megvilágítja itt-ott a lecsüngő lombokat, a levelekről pedig visszaverődik az arany színű augusztusi fény. Amikor visszafordulok, egy út szélén álló fehérüröm szárra egy apró termetű poszátát látok leröppenni. Az embermagasságú gyom szárára röppen, azután módszeresen végig kutatja a növényt, rovarokat keresgélve. Egészen közeire bevár, pár lépésnyiről figyelhetem, ahogyan parányi csőrével szedegeti zsákmányát. Valahogy olyan nyugodt ez az augusztusi délután. Békesség úszik a levegőben, az állatok pedig mintha éreznék, hogy nem kell menekülniük az ember elől. Vagy csak fiatalok és tapasztalatlanok...? Én meg azt érzem, hogy a rókát viszont fogom látni ugyanott, ahol egy órája megpillantottam. Óvatosan közelítem meg a helyet, - s egyszer csak azt látom: a ravaszdi az út közepén álldogál, legfeljebb ötven-hatvan lépésnyire! Megtoma- nok, várom, hogy mi történik. A róka is nézelődik, s amikor kísérletképpen közelebb lépek hozzá, felcsapja a füleit, hegyes orrát a levegőbe fúrja, négy lábát e ugrásra készen kinyújtja, és felém figyel. A szél azonban oldalról fúj, nem kaphat szagot. Amikor elindulok felé, megfordul, és elkocog: egyszer a bokrok alatt, egyszer az út közepén megy, néha egy-egy másodpercre eltűnik a szemem elől, de mindig újra fel is bukkan. A távolság változik közöttünk, a kis kőbányánál már csak legfeljebb harminc méterrel jár előttem. Volt régen egy kis drótszőrű foxim, ő jut eszembe a ravaszdiról: egyrészt minden hájjal megkent kutya volt, másrészt meg szimatolgatva, nézelődve szeretett sétálni, úgy, hogy mindig jóval előttem járt... A róka kiér a napfényre, megfordul és felém figyel: egészen közel van, jól látni, hogy anyányi példány. Lassan haladok felé, s ezt már nem bírja tovább: megperdül a tengelye körül, s néhány gyors ugrással eltűnik a régi bányaudvar szélén növő bokrok között. Ez a kis róka sétáltatás azért több száz méteren keresztül tartott! A Medves-fennsík felett fecskék cikáznak, a frissen lekaszált rész felett pedig egerészölyv köröz: alighanem terített asztalt talál ott most. A - most már - rövid füvű „síkságon” nem toronyiránt vágok keresztül, hanem az erdő szélén ballagok, legalábbis ahol nem túl nagy a kerülő: a két élőhely határán sokkal több érdekességet lehet látni. Nem is csalódok: egy helyen, alig pár lépésnyiről egy mezei A természet kötötte ezt a virágcsokrot, gyomnövényből __ ___ ■ n yúl pattan fel előlem, s vágtat végig az erdőszélen, hogy aztán távolabb a bokrok közé vesse magát. No igen: ha már egyszer rókát láttam, nyúl is jár mellé... A palóc Olimposztól az igazihoz Akárhogy is volt, a teljhatalmú ókori főistenek - Zeus, Héra és a többi tíz - tudták a dolgukat, amikor az Olimposzt választották lakóhelyükként. A felhőkkel érintkező csaknem háromezer méteres, nyáron is hófödte csúcsok, meredek sziklafalak számtalan kisebb, bejárható hegyet, völgyet ölelnek magukhoz mintegy ötven kilométernyi távolságban. Gyönyörködtető látványnak már ez is elég lenne, pedig a hegység alatt ezernyi színárnyalatban - a mélykéktől, a haragoszöldig - az Egei tenger hullámai verdesik végeláthatatlanul a csillámlóan homokos partot, az üde zöld árnyas ligetekkel szegélyezett thesszáliai síkságot, amely nyaranta Európa legmelegebb vidéke. A Thesszalonikitől - Görögország második legnagyobb városától - délre fekvő, szép - ma is titkokkal teli, sejtelmes - környezet diktált a közönséges földi halandók számára is, amikor ezen a tájon (is) üdülő- és kirándulóparadicsomot alakítottak ki. A természet bőkezűen mérte ugyanis szépségeit egész Görög- ország-szerte, a megszámlálhatatlan sok szigetről nem is szólva, az Olimposz környéke azonban mégiscsak isteni hely. Katerinivel, Leptokariaval, Pieriaval, Platamonnal, Olimpic Beach-csel egy „bokorban” található az utóbbi évtizedekben ki-' épített üdülőfalu Nei Pori is, amely annyira új, hogy a legtöbb térképen még fel sem tüntették. Ebben az évben ide tette át úti célját a Népszava Barátság Klub, amely tíz esztendőn keresztül jó kétszáz kilométerrel északabbra fekvő Chalkidiki félsziget tövére, Asprovalta és Vrasna nevű településekre vitte utasait. - Főként törzstagjaink kívánságára tértünk el évtizedes szokásunktól, hiszen ők már többször is járták ott, s a közelben megtekintettek minden érdemes látnivalót a nevezetes Phillipitől, a gyönyörű fekvésű Kavalán át Tassos szigetig - mondja Fodor László elnök, aki amikor csak teheti maga is részese az üdülésnek, hogy jelen legyen, hogy személyesen tapasztaljon meg mindent, vállalva a mintegy huszonnégy órás út kisebb-nagyobb „gyűrődéseit” is, bár az utazás a Magyarországon fellelhető legkényelmesebb, minden igényt kielégítő autóbusszal történik. Nos, ami a változtatást illeti szerencsésnek bizonyult, hiszen a Nei Pori ideális pihenőhely. Rendelkezik a már említett partszakasz minden előnyével. A háttérben az egyik - Olimposz alatti - dombon egy viszonylag épségben fennmaradt középkori frank erőd körvonalai teszik még vonzóbbá a már leírt csodálatos panorámát. A mind horizontálisan (párhuzamosak az utcasorok), mind vertikálisan (szinte minden épület egyforma magas) feltűnően szimmetrikusra alakított „mindent tudó”, azaz minden szolgáltatással rendelkező, természetesen parkosított csendes kis üdülőfalu elsősorban azoknak kedvez, akik nem a nagy nyüzsgést szeretik, hanem az ejtőzésre, a háborítatlan napozásra és természetesen egy kis testmozgásra, egészségkonzerváló úszásra vágynak egész évben. Ezt az igényüket kristálytiszta, langyos, már-már meleg vízben elégíthetik ki. Bevallom őszintén, én is közéjük tartoztam. Persze azoknak sem lehet gondjuk, akik odahaza forgalmasabb, több üzlettel, szórakozóhellyel rendelkező üdülőt képzeltek maguk és családjuk számára. Nem kell mást tenniük csak felülni a reggeli és főként a hűvösebb esti órákban közlekedő kisvonatra, amely pöfög, csilingel ugyan, de nem sínen, hanem gumikerekeken az országúton közlekedve húsz perc alatt eléri Platamont, ahol aztán megtalálni a korzózó, hömpölygő tömeget éppúgy, mint a bazárok, tavernák, diszkók sokaságát. Jómagam nem e hívságok, hanem a felnőtteket is vonzó nosztalgiavonat kedvéért tettem meg ezt az utat örökös barátainkkal, lengyelekkel szorongva egy ülésen. Azok is könnyen kielégíthetők viszont, akik távolabbi vidékre, országot látni is vágynak, nagyobb kirándulásra is kaphatók. Ez ügyben sem maradtam el a többségtől és részt vettem néhány egész naposnak nevezett kiránduláson is. A Meteorákat ezúttal kihagytam, a meredek sziklákra épült kolostorokat már máskor megcsodáltam. Viszont - igaz, jobbára busszal - megmásztuk a már többször említett, közeli legendás hegyet, az Olimposzt, amelynek egyik alacsonyabb csúcsának menedékházától hasonló kilátás nyílt a tengerpart végeláthatatlan völgyére, az apró lakott és lakatlan, a skanzenminősítésre váró falvakra mint itthon a jóval alacsonyabb, de hasonló fekvésű Karancsról. (Kiderült: nem véletlen a mi hegyünk palóc Olimposz elnevezése, még akkor is, ha Nógrád- ban a hatalmas víztükör értelemszerűen hiányzik a tájból.). Sajnos a nyári nagy melegben a vízesés - amelyhez igencsak hosszú sétát tettünk az erdélyi tordai hasadékot kísértetiesen „másoló” szurdokban - majdhogynem kiszáradt. Kellemes emléket jelentett a Voloszi-öbölből induló hajókirándulás Skiathosra, amelyet - nem semmi a szigetek országában (!) - a legzöldebb szigetként tartanak nyilván. A dombra épült székhelytelepülés mesébe illő hófehér házaival, szűk utcácskáival, girbe-görbe lépcsősoraival hamisíthatatlan görög hangulatot áraszt. Erre törekszik a „kalózhajó” legénysége is, amint rögtönzött táncház keretében, néhány csepp Metaxa konyak „kíséretében” szirtakizni tanítja a más lépéskombinációkhoz szokott nációkat, köztük a magyarokat. A szereposztás volt persze fordított is. Az egyik - nekünk az első - este Nei Poriban váratlan és különleges élményhez juttatott minden hazánkfiát. Történt ugyanis, hogy egyszer csak ostorcsattogástól, ismerős zenétől és daloktól lettek hangosak az utcák, majd - kivételes szerencse - éppen a mi szállodánk teraszán mutatta be műsorát az arrafelé „portyázó” sárospataki Bodrog néptáncegyüttes. Naná, hogy ők is rendeztek táncházat, amúgy magyarosan, kalapolva is hozzá... Szóval a környezet remek volt, a program nem kevésbé. Az előbbi főként a természet adománya, az utóbbi a Népszava Barátság Klub - a cég nevéhez méltó - figyelmes szervezőinek is érdeme. És a helyi utazási irodáé: az 1989-től működő Emmanuel Travel-é. Vezetője Christos Emmanouil, a főszezon közepi csúcsforgalomban is készséggel fogad egy jeges kávé melletti beszélgetésre. Elmondja, hogy korábban főként német vendégeik voltak, egy ideje helyükbe kelet- és közép-európaiak érkeznek. Mostanság a lengyelek viszik a prímet, de szlovák és cseh látogatójuk is sok van. Örömmel említi az idén ismét kialakult magyar kapcsolatot, amelynek a megbízható, korrekt budapesti partner jóvoltából hosszú jövőt jósol. Annál is inkább, mert Bécs és Prága mellett Budapest a kedvenc városa, ahová szívesen megy, ahol otthon érzi magát.- És hogyan nyaral, miként pihen egy olyan ember, aki mások szabadsága körül bábáskodik? - kérdezzük az igazi, görögös arcélű férfiút.- Soha nem nyaralok, utoljára tizenöt éve voltam szabadságon - válaszolja. Amikor ő utazik, akkor egyszersmind dolgozik is. Azért akad néhány nap egy évben, amikor kikapcsolódik. Leginkább azonban attól frissül fel és kap újabb lendületet, ha neki és munkatársainak sikerül a vendégeknek, élményt, örömet okozniuk. Nekünk sikerült, olyannyira, hogy igencsak nehéz volt a búcsú e varázslatos vidéktől, Hellastól, a tengertől és az Olimposztól. Egyetlen vigasz, hogy azóta már a helyünkre érkezetteknek, sőt cseretársaiknak is leteltek „azok a szép napok”. CSONGRÁDY BÉLA Felhőjáték a Medves-tennsík peremén Skiathos jellegzetes görög fehér házai Felkökben a legendák hegye, jobbra a trank erőd
