Nógrád Megyei Hírlap, 2000. augusztus (11. évfolyam, 178-204. szám)

2000-08-25 / 199. szám

2000. AUGUSZTUS 25., PÉNTEK Nógrád M EGÉSZSÉGÜGY Az intézményvezető fanatikusan kiskórházpárti Dr. Éles János kórházigzgató az új épület előtt » SISÁK IMRE polgármester: Ünnepelhetünk Pásztó város Inkái csodálatos, rendkívüli napra ébredtek, hi­heti ma átadjuk a város és kistér­sége lakosainak az új 125 ágyas, ötszintes, hatezer négyzetméter alapterületű új kórházunkat. Kilencvenegy évvel ezelőtt kezdte meg működését mai kór- \ Házunk elődje, amelyet az intéz­ményt alapító Gróf Almásy Kál- j mán feleségéről, Keglevich Mar­git grófnőről neveztek el | Pásztó lakói mindig jóleső ér­zéssel nyugtázhatták, hogy az el­múlt évtizedekben elérhető kö­zelségben volt egy gyógyító intéz­mény. A '90-es évek közepén ki- bontakozó kórházbezárási elkép­zelést a népakarat elsöpörte, rhajd '98. februárjában örömmel értesülhettünk arról hogy Pásztó elnyerte az 1989 millió forint nagyságrendű címzett támoga­tást. Ezt követően végigjártuk a megvalósítás rögös útját. ; A tervezés, kivitelezés során jelentkező óriási gondokat, prob­lémákat legyőztük, s ma eljött a r$ap, amikor közös akaratunk diadalát ünnepelhetjük. A Nógrád Megyei Hírlapon ke- j resztül is köszönetét mondok \ mindazoknak, akik hittek az új kórház felépítésében és munká­jukkal mgy akárcsak egy jó szó­val is hozzájárultak a város busz- \ keségének megvalósulásához, m Kórházat építeni, s közben a gazdaságosság szorító követel­ményei mellett működni, több területen a finanszírozás hiá­nyát öntudattal pótolva, s köz­ben készülni a komoly szerke­zetváltásra: herkulesi feladat, amellyel a pásztói csapatnak nap mint nap meg kellett és meg kell birkózni.- Rákényszerültünk, s meg is tanultunk spórolni, ezért én fa­natikusan kiskórházpárti vagyok - jelenti ki dr. Éles János kórház- igazgató, nem titkolt büszkeség­gel. Az intézményvezető nem csak nehézségeikről, hanem ar­ról is beszámolt, aminek köszön­hetően, mi mindennel tud töb­bet, újat nyújtani régi önmagánál a vezetése alatt álló létesítmény, az ország egyik legjobb műsz- erezettségű táskórháza.- Több mint négyszázmilliót költöttünk a röntgen és a labora­tórium elavult gépeinek cseréjé­re, újak beszerzésére. Felújítot­tuk a műtő berendezéseit, négy nagy értékű altatógépet, szülő­ágyakat, asztalokat, lámpákat vettünk. A laparoszkópos hasi vizsgálatokra, hiszteroszkóppal a méh üregébe való fájdalommen­tes betekintésre is van már lehe­tőségünk. Korszerű, elektromos vágóeszközök, fagyasztott met­szet készítésére alkalmas - a gyors, szövettani diagnosztikát szolgáló - műszer áll rendelkezé­sünkre. Nagy értékű sterilizáló berendezésünk és plazmasterili­zálónk van de még sorolhat­nám... Minősített, ivókúrára és fürdőkúrára alkalmas gyógyvi­zünkkel, két káddal megkezdjük a gyógyvízterápiát, ennek a moz­gásszervi betegségek miatt nagy jövője lehet ebben a térségben. Technikailag és szellemileg, a ki­bővített, megújult eszközparkjá­val sokkal többet ad ez a kórház annál, mint amire eddig képes volt. Ha erre a személyi feltételek és a betegek irántunk megnyilvá­nuló igényei is lehetőséget ad­nak, akkor nagyon sok mindent meg tudunk csinálni. S ez a cé­lunk: kihasználva a családias kis- kórház gyors alkalmazkodó ké­pességét is, a vonzáskörzetünk lakosságának leggyakoribb egészségügyi problémáit itt, helyben kívánjuk megoldani. DR. ÉLES JÁNOS igazgató: Egy kisváros életében kórház építése rendkívül nagy esemény. Úgy érzem, hogy Pásztó megérdemli a kórházát a történelmi hagyo­mányai, jó földrajzi adottságai miatt is. Már a középkorban vá­rosi rangot kapott, hol elszegé­nyedett, hol talpra állt, de lakos­sága minden időben igen fontos­nak tartotta az egészségügyi el­látást. A középkori ispotályok nyomai is erre utalnak. A szá­zadfordulón, egy ínséges idő­szakban kórházat alapított. A város egyike azon keveseknek, amely elmondhatja magáról, hogy már 1914-ben, illetve a har­mincas évek világválsága idején fejleszteni tudta gyógyító intéz­ményét, ezt az egri levéltár do­kumentumai bizonyítják. Az in­tézmény orvosai komoly ered­ményeket értek el a v landóság megelőzéséi tónak az ötvenes éveki. négy osztállyal rendelkez háza volt, s ezt a legsanya. időkben is fenntartotta. Úgy érzem, hogy a város és i kistérség lakossága a változó egészségpolitika mellett is válto­zatlanul ragaszkodott a kórhá­zához. Nem volt könnyű kita­posni az útját, de felépült az új, 125 ágyas, az ország kiskórházai között az egyik legjobban fel­szerelt intézmény, a Margit Kór­ház. Köszönöm mindenkinek, aki segített, a városvezetőknek, a lebonyolításban és a kivitele­zésben résztvevőknek, köszö­nöm az egészségügyi dolgozók áldozatos, kitartó munkáját és a lakosok türelmét. Köszönet és jókívánság FAZEKAS ERZSÉBET ápolási igazgató neve összeforrt a pásztói fekvőbeteg-ellátás utóbbi évtizedeivel. „Erzsikét” ismerik a bete­gek, a gyógyultak és a gyógyulni vágyók, ő azonban ennél jobban ismeri „övéit”, s azt az erőfeszítést, amit az utóbbi években, hó­napokban tanúsítottak. Fazekas Erzsébet most nekik üzen: Minden kedves szakdolgozómnak és kisegítőmnek nagy szeretettel megköszönöm azt az odaadó, lelkiismeretes munkát, amelyet a gyógyí­tás területén kifejtett. Hálával gondolok valamennyiükre azért is, hogy a költöztetésből kivették, kiveszik a részüket. További tevékenységükhöz kívánok erőt, egészséget, családi életükben pedig boldogságot! _u Akár egy hotel, ahol gyógyulni lehet Amíg megszületett A reménység színére, kellemes árnyalatú zöldre festették az im­pozáns épület külső falát, a Mar­git Kórház szintjei, belső tere, be­rendezése az uralkodó fehér szín ellenére (melynek oldására a tel­jes beköltözés során figyelmet fordítanak) sokká inkább emlé­keztet szálodáa, mint fekvőbe­teg-ellátó intézményre. Az újdon­ság az első varázs, ami minden belépőt lefegyverez, olyan érzést kelt, mintha most csomagolták volna ki, pedig a kórháziak egy ideje már éjt nappálá téve fára- doznak azon: úgy legyen laká­lyos, hogy már az „elfogláása” napjában semmi se akadályozza a sürgősségi munkát, a beavatko­zásokat. Függönyök, lámpák, kel­lemes külsejű közös (étkező, tár- ságó) részlegek. Megannyi prak­tikus megoldás, mint például a kerekeken gurítható éjjeliszek­rény, rajta állítható, kis asztallap. A matracok, ágyak külön figyel­met érdemelnek: a Mátá Szere­tetszolgálat 150 ágyat adományo­zott a kórháznak Franciaország­ból. Ehhez gyártották a szivacsbe­téteket, amelyek lyukacsosak, hogy szellőzzenek, (dr. Éles Já­nos kórházigazgató ki is próbáta, kényelmes fekvés esik-e rajta, ő ezt a beteg szemszögéből lénye­gesnek tartja). A friss, hófehér, még huzat nélküli ágynemű ha­marosan a helyére kerül. Minden kórteremhez tartozik egy fürdőszoba, a csapok hő- szabáyzósak, a csempék a leg­több helyen padlótól plafonig ér­nek, zümmögnek a gépek, a sö­tétítők kellemes, szobaszerű hangulatot keltenek. A szülőszobá részen a papás szüléshez szükséges papa-öltö­ző is készült, természetesen kü­lön mellékhelyiséggel, s a folyo­sók, előterek most népesülnek be csáádi házakat kinőtt, ado­mány-növényekkel... Aki teheü, sürög-forog, már a holnapra gondol, amikor ezek a szintek, a csendes liftek megtelnek embe­rekkel, s a gyógyításé lesz itt a legfőbb szerep. Mintha új lakásba költöznénk... Odakint tombol a nyár vége, de a Margit Kórház laboratóriu­mában serénykedő, rendezkedő két dolgozó arcán nem csu­pán a felhevültség nyomai láthatók: olyan munkahelyet vesz­nek birtokba, amire már-már illik is büszkének lenniük. S ez természetesen cseppet sem esik nehezükre. Mosolyognak, pe­dig fáradtak, sok még a tennivaló, amíg mindennek megtalál­ják a legmegfelelőbb helyet.- Kiböjtöltük, - s én szinte alig akarom elhinni - hogy ha­marosan minden megváltozik körülöttünk - mondja egy fiatal ápolónő. - Aki ezt a szalunát vá­lasztja, annak tudnia kell az ap­ró örömökben megkapaszkodni és a betegeket is erre biztatni. Ehhez szoktunk, ám ami most velünk történik, óriási. Legszí­vesebben mindenkinek csak di­csekednék azzal is, hogy sok­kal, sokkal jobban esik itt a munka, egyszerűen azért, mert méltóbb a hely. Dr. Somboráé Bodola Irén húsz éve vezeti a labort, s bár megannyi a tennivalója, annyi időt azért szakít, hogy elmond­ja: - nagyon műszer és eszköz­igényes a tevékenységük, s eh­hez most sok modem eszközt kaptak.- Szűkén, szorosan voltunk odaát, de itt egészen más. A kli­nikai kémiának, a haema- tológiának megfelelőek a körül­ményei, új vérgáz analizátorunk is van már. A költözés előtt ezt is profi módon megtanultuk használni - újságolja Szabó Látszlóné, vezető laborasszisz­tens. Ő huszonhét éve dolgozik Pásztón. - Olyan ez, mint ami­kor egy nagy család új lakásba költözik, kellemes érzés benne „lakni” „tulajdonosává” válni. Ilyen környezetben az ember szinte el-elfeledi a sok munkát, az alacsony bért. S ha mi jobb kedvvel dolgozunk, az a beteg­nek is jó. Szakolczai Györgynét, a szü­lészet osztályvezető főnővérét még a régi helyén találjuk. A műtőben éppen új élet születik: császármetszéssel segítenek vi­lágra egy újszülöttet, egy másik­ra éppen ő visel gondot. Fel-fel- pattan a helyéről, minden érzé­kével a szemközti benyílóban első óráit élő babára, főleg a lég­zésére ügyel. Nincs baj, de a fi­gyelem nem lankadhat. Szakolczainé maga köré mutat, s azt mondja:- Itt már minden elhasználó­dott, nagyon várjuk már, hogy odaát legyünk, ugyanakkor ki­csit szorongunk is amiatt, hogy ott a szülőszoba és az a helyi­ség, ahol az újszülöttet elhelye­zik, nem azonos szinten van. Az a meglátásunk, hogy kicsit na­gyobb számú személyzettel megoldható a babák folyamatos figyelése. Közvetlenül egymás után az új és régi épület­ben járni, a megdöbbentő különbséget érzékelni: igen erős „érv” amellett: Pásztónak (a térségnek) nagyon kellett az új kórház, és bár akadályokban sem volt hiány, a sok terv, elképzelés valóság lett! Miről is szól a megelőző történet? Nyolcvanas évek eleje: egyértelművé válik, hogy a meglévő épületegyüttes tovább már nem bővítgethető, s ez­után - a majdani kiszolgálására - megépül az új konyha és műhelyek is készülnek. '92-t írunk, amikor a kórház-rekonstrukciós bizottság javasol­ja a felújítását, s még ebben az évben mások meg­erősítik ezt az előkészítés függvényében. '94-ben lehetőséget kapnak a rekonstrukcióra, ezek után viszont évekig tart a stagnálás. '98-ban végre el­mozdulás, s ugyanebben az esztendőben, decem­berben: alapkőletétel. „Szerencsésnek mondhatjuk magunkat” Az új Margit Kórház röntgenjében az elsők között - már a hét elején - megkezdődhetett a munka. Nagy teljesítményű, a gyors diagnosztizálást, a betegség, elváltozás megállapítását megkönnyítő modern géppark és felkészült személyzet áll itt rendelkezésre. Dr. Bozó Zsuzsanna osztályvezető főorvostól arról is értesültünk, mi mindent „tudnak” a korszerű műsze­rek, berendezések. emlőben lévő jó és rosszindula­tú elváltozásokat. Célunk az, hogy korai szakaszban, még ke­zelhető állapotukban felismer­jük ezeket. Ezért negyven év fe­lett, (akkor is, ha nincs panasz) minden nőnek ajánlatos nem­csak a rendszeres havi önvizsgá­lat, hanem a szűrés is. Nagy öröm számunkra, hogy lesz egy új, nagy teljesítményű, színes Doppler ultrahangkészülékünk, amellyel vizsgálható a máj, epe­hólyag, hasnyálmirigy, lép, ve­sék, húgyhólyag, méh, petefé­szek és más szervek. A terhessé­gi és nőgyógyászati ultrahangos ellenőrzéseket továbbra is a szü­lészek csinálják, de lehetséges lesz a szív-ultrahang is, ezt kar­diológus végzi majd külön gép­pel.- A bejutásra mennyit kell várni, vagyis milyen hosszú az előjegyzési idő?- Április óta már két röntgen­orvos dolgozik nálunk szakkép­zett asszisztensekkel, így a kontraszíos és az ultrahang­vizsgálatok előjegyzési ideje le­rövidült, nagyjából egy hetet kell ezekre várni. ______________________________(X)- Nagyon szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hiszen a zegzugos, kis alapterületű röntgenünk helyett egy tágas, kényelmes, új részlegünk van. S ami még ennél is fontosabb: a 25-30 éves, bizony alaposan ki­szolgált gépeink helyett a kor követelményeinek megfelelő újakkal vizsgálhatjuk a betege­inket.- Melyek ezek, s használatuk milyen előnyökkel jár?- Külön felvételiző röntgen­géppel készítjük majd el a trau­matológiai és egyéb csontfelvé­j teleket, egy (rétegfelvétel készí- I tésére szintén alkalmas) másik­kal csináljuk majd a kontraszt- I anyagos vesevizsgálatokat, vala­mint a mellkas-felvételeket. Az új röntgen-átvilágító rés­zletgazdag, jó felbontású képet Nagy teljesítményű az ultrahangkészülék ad a sugárterhelés csökkentésé­vel.- A térségben is ugrásszerűen emelkednek a daganatos beteg­ségek, s az ilyen eseteknél különö­sen fontos a kóris­me, a diagnózis mielőbbi megálla­pítása. Úgy tudjuk, az emlő röntgen- vizsgálatára eddig nem volt mód a pásztói kórház­ban...- Óriás előrelé­pés mindannyiunk számára, hogy ezentúl a hölgyek­nek nem kell ezért elutazniuk, sikerült ugyanis beszerezni egy mammográfiás készüléket is. A mammográfia - kiegészítve az ultrahangos vizsgálattal - nagy biztonsággal kimutatja az kor követelményeinek a röntgengép is megfelel ■ Megérdemli ez a kis\ MíiiTpi Iééírni áj taesmk a Az épület minden része lakályos

Next

/
Thumbnails
Contents