Nógrád Megyei Hírlap, 2000. augusztus (11. évfolyam, 178-204. szám)
2000-08-18 / 193. szám
? , 2000. AUGUSZTUS 18., PÉNTEK % SZÉCSÉNY MEGYEI KÖRKÉP BÁTONYTERENYE RÉTSÁG 3. OLDAL Keresett az idénymunka, nincs befektető Az utóbbi években jelentős létszámot - 100 főt meghaladó - foglalkoztató munkáltató nem települt Bátonyterenyére. Bár tavaly óta számos hazai és külföldi befektető járt, tájékozódott munkahelyteremtés szándékával az egykori bányászvárosban, eddig még szerződés nem született. A már működő cégeknél sem valósult meg nagyobb létszám- bővítés, csak a kieső létszámot pótolták, illetve nagyobb meny- nyiségű megrendelés esetén „idénymunkára” vettek, vesznek fel embereket. 2000 első fél évében 1980 munkanélkülit tartottak nyilván a Nógrád Megyei Munkaügyi Központ bátony- terenyei kirendeltségén. Kecskés János kirendeltségvezetőtől munkatársunk megtudta: ez a szám 113 fővel több a tavalyi hasonló időszakban mértnél, s legfőbb oka, hogy a tavalyihoz képest az idén csökkent a közhasznú foglalkoztatásban részt vevők száma. A munkanélküliek közel 6 százaléka pályakezdő, többsége középfokú végzettségű fiatal. Bátonyterenye város mellett továbbra is legrosszabb a helyzet a bárkányi völgyben, ahol magasan 28 és 36 százalék között ingadozik a munkanélküliségi ráta, attól függően milyen mértékben juthatnak idény- és közhasznú munkához az emberek. Súlyosbítja a helyzetet, hogy januártól folyamatosan csökken a munkanélküli-járadékban részesülők száma, ugyancsak fogy a jövedelempótló támogatásra jogosultak köre is, ezek aránya a fél év végére 30 százalék volt, a tavalyi 24 százalékkal szemben. A városban és körzetében a munka- nélküliek döntő többsége betanított munkás, kevesebb a szakmunkás, irántuk némi kereslet érzékelhető a munkaerőpaicon. Jellemző, hogy a tartósan munkanélküliek 47 százaléka csak általános iskolai végzettségű, vagy nem végezte el a nyolc osztályt. Többsége a 30 év feletti korosztályhoz tartozik és 56 százalékban nő. A munkaerő-kereslettel és -kínálattal kapcsolatban Kecskés János elmondta: az elmúlt fél évben 2205 állásajánlatot tartottak nyilván, ez némileg kevesebb a tavalyi kínálatnál. Ez tartalmazza a más megyékből érkezett illetve külföldi foglalkoztatásra vonatkozó igényeket is. Az állások zöme textil, fémszerkezetgyártás, építőipar és szolgáltatások területéről érkezett. A munkaerő- igény jelentéktelen hányada csupán szellemi tevékenységre vonatkozó, a kereslet főleg fizikai munkára, szakmunkára vonatkozó. Lakatosokat, esztergályosokat, varrónőket, minősített hegesztőket várnak felvételre a cégek. Igény lenne az ügynöki, biztosítási üzletkötői munkára is, de az elvárásoknak ritkán tudnak megfelelni a jelentkezők. Az is jellemző, ügyfeleik körében a helyi munkáltatók által kínált takarító, lakatos, karbantartó, faipari foglalkozások, segédmunka, eladó, ügyviteli munkakörök a legkelendőbbek, s szinte azonnal betölthetők. Végül három olyan programról is beszélt a kirendeltségevezető, amelyek ügyfeleik elhelyezkedési esélyeit növelik: a „Gyors reagálás” program keretében 10 ember elhelyezkedését segítették, számukra a Fűtőber gyár munkáltatói képzést-nyújt, s ezt követően foglalkoztatja őket. A „Családi program” részeként többszörösen hátrányos helyzetű családok megsegítésére 82 személlyel készült közös együttműködési terv, amelynek célja: kimozdítani őket nehéz, ellehetetlenült élethelyzetükből. Végül, Bátonyterenye Cigány Kisebbségi Önkormányzata és a munkaügyi kirendeltség közösen indították el az „Adj esélyt magadnak” programot, ennek keretében az elmúlt fél évben 11 roma fiatal szociális képzését és egyéves foglalkoztatását vállalták. SZGYS Apa és két fia egyet akar Megújul a ház Szátokon ezekben a napokban folyik a községi művelődési ház és könyvtár felújítása. A közösségi élet fontos színtere volt eddig és szeretnék ha maradna ezután is az épületegyüttes. A munkálatokra 570 ezer forintot a Soros Alapítvány pályázatán nyert az önkormányzat. A könyvtár belső technikai felszerelését, elsősorban a fiatalok szórakozását segítő magnó, video, ügyességi játékok vásárlását is tervezik, abban az esetben, ha lesz rá pénz, azaz, ha az e célra benyújtott pályázat sikerrel jár. ■ (Folytatás az 1. oldalról) kudarcból. De hát mondják: teher alatt nő a pálma... Prokk úr azonban nemcsak a fiait dicséri, hanem azzal a csaknem félszáz dolgozóval is igen elégedett, akiknek többsége helyből, Püspökiből érkezik nap mint nap. Kovács József, Szurdokpüspöki polgármestere, amikor megtudta, hogy Prokk Nándort keresem csak annyit mondott: az az ember jövőben, hosszú távon gondolkodik. Helyén van a szíve és az esze. Rövid idő alatt, hihetetlen nagy munkával nyomortanyából virágzó üzemcsarnokot, környezetében igényes életteret hozott létre, s mindezt nemcsak magáért, családjáért, hanem munkásaiéit is tette. Mindennek az alapja a jól működő könnyűfémöntöde. A kilencvenes évek eleje, közepe táján pangott az üzlet, megrendelőt lámpással is alig lehetett találni. Az utóbbi évek fellendülése azonban megalapozta a filimesi telep jövőjét. Mindez Prokk Nándor szavaiból is kiderül:- Öntészeti tömböket is értékesítünk. Saját alapanyagot gyártunk és öntünk, belőle szintén saját tervezésű használati eszközöket kis- és nagyipari felhasználásra. Ezen kívül határon túli partnereink is vannak, akiknek a megrendelései igen fontosak számunlu-a - árul el ennyit szűkszavúan az üzletmenetről a sikeres vállalkozó. Már haladunk kifelé a murvával borított, virágsövénnyel szegélyezett úton a telepről, amikor Prokk Nándor még búcsúzóul megjegyzi: - Lehet, hogy csak a külső szemlélőnek tűnik fel a szép környezet, számomra, számunkra belső igény, hogy az ipar, természet és civilizáció egységét ezen a zsebkendőnyi helyen megteremtsük, ahol élni, dolgozni is lehet. _________________ SZABÓ OY. SÁNDOR D íszkút az új parkban Szorgos kezek csinosítják a területet fotóí gócs éva A Karancskesziben most kialakított új parkban díszkutat helyeztek el. A templomtól alig száz méternyire elhelyezkedő területen korábban egy romos ház állott, amelyet az önkormányzat megvásárolt. A parkba hamarosan díszcserjéket, virágokat ültetnek, s lesz pad is, hogy az arra haladók megpihenhessenek, a Salgótarján és Környéke Vízmű Kft. ajándékaként kapott dísz- kút révén pedig felfrissülhessenek._____________________■ A z egyik Önre v Megnyerheti 8 üti Volkswagen Polo Classic 60 és 6 üli Opel Corsa City bá ha 2000. augusztus 18-án 9-17 óra között, 19-én 8-14 óra között otösiottót játszik legalább 400 Ft értékben (a Joker játék nem számít bele) online játékmódban. * INDEM ÓRÁBAN SORSOLÁS? Sorsolás a Szerencsejáték Rt. székházában, augusztus 18-án 10 órától és augusztus 19-én 9 órától, óránként. További információk a lottózókban, interneten a www.szerencsejatek.hu címen és az akció ideje alatt ingyen hívható 06-80-313-313 zöld számon. A nyertes átvételi igazolás számokat augusztus 18-án 11-19 óra, 19-én 10-16 óra között óránként bemondja a Kossuth Rádió. A kisorsolt nyertesek nyereményükért bármely lottózóban nyeremenyigénylési lapjuk benyújtásával legkésőbb 2000. szeptember 18-ig jelentkezhetnek. Ezt követően a nyereményígény elévül. S2ERÍNCSIJÁTÍK RT Kiosztották a segélyt Kenyérszegés a Karancson Búcsú Szent Margit kúpolnújúnál Szent István ünnepén szentmisével és kenyérszegés- sel emlékeznek meg az államalapító királyunkról a Karancs-hegyi Szent Margit-kápolnánál. A Karancs- kápolna Alapítvány szervezői augusztus 19-én, 12.30-ra várják a zarándoklókat a helyszínre. A szentmisét Tóth Sándor zagyvarónai plébános celebrálja. A szervezők a kilátogatók számára büfét is biztosítanak. ____■ V izsláson idén sem marad el az állami oktatásban részt vevők támogatása. Az önkormányzat idén 2000 forintot biztosít tanulónként, függetlenül attól, hogy általános iskolában, középiskolában, vagy felsőfokú intézményben tanul a diák. Az idei keret 450 ezer forint volt, amit mái el is juttattak a rászorulóknak, enyhítve a tanév kezdéssel járó tetemes kiadásokat. __________§ T áborban nincs hátrányos helyzet! (Folytatás az 1. oldalról)- Valamennyi diákunk számára ingyenes az egy hét - mondta el érdeklődésünkre Pál Csilla táborvezető. - Augusztus 13-án fogadtuk a gyerekeket, s 18-ig élvezhetik a folyamatos programokat. Szülte valamennyi salgótarjáni iskola delegált gyermeket, rajtuk kívül most először a civil szervezetek is. így fordulhatott elő, hogy érkezett hozzánk kisdiák Jobbágyiból, Ka- rancsaljáról, sőt, még Budapestről is. Az ön- kormányzat fedezte a költségeket, de nagy segítséget kaptunk a Magyar Máltai Szeretetszolgálattól, a Vöröskereszttől, a Nógrád Volán Rt.-től és a Palóc Pék Kft.-tői. A táborlakók között találkoztunk Tóth Ilonával, a salgótarjáni Bóna Kovács Károly Általános Iskola diák újságírójával. Élményeit minden bizonnyal megírja majd a „Rántott Békák” elnevezésű suliújságban. Ő szerkeszti a „Mizujs?” rovatot, persze Alberti Zsolt tanár közreműködésével. A „rántottbékásokat” lapunk is patronálta, egy interj úkészítéshez nélkülözhetetlen diktafonnal. Élmények persze akadtak bőven - derült ki, amikor a polgármester arról faggatta őket, hogyan érezték magukat a szűk egy hét alatt. Mint elmondták, a fiúk együtt fociztak a lányokkal, majd egy egész napot töltöttek a bükkszéki strandon, vetélkedőket szerveztek, de az egyik legnépszerűbb játéknak a fali aktíviti bizonyult, vagyis, amikor mutogatás alapján kellett kitalálni szavakat. Puszta Béla a gyermekeknek és a civil szervezetek képviselőinek elmondta, hogy a tábor gondolata Domonkos Tamásban fogalmazódott meg négy évvel ezelőtt annál az egyszerű oknál fogva, hogy a hátrányos körülmények között élő gyermekek számára is biztosíthassanak egy örömteli nyaralást. S bár idén nem sikerült a tábor működésé hez szükséges keretet pályázat forrásokkal kiegészíteni, azért an nak a reményének adott hangot hogy jövőre talán sikerül. Mert < folytatás nem lehet kérdéses.- Látogatásom célja, hogy fel mérjem: jó helyre tettük-e a pén zünket - fogalmazott < polgármester. - Nos,. véleményekből arr, következtetek, hogy ji ügyet szolgáltunk, . folytatáshoz azonbai szeretnénk kiszélesíte ni a támogatók körét. A kötetlen beszél getés során a kisd; ákok elmondták hogy jól érezték ma gukat a táborban, kái hogy véget ér. Jó a ka ja, s a mennyiséggé sincs gond - mondtá szinte kórusban. A egyik kisfiú megje gyezte: nem várja a iskolát, mert a hatodik nagyoi nehéz... A programok pedig any nyira lekötötték őket, hogy mé; tévét sem néztek, legfeljebb csal a Forma- 1-et. A beszélgetés végén a polgái mester csokival, üdítővel kedves kedett a gyermekeknek. Tegnaj este tábortűzzel búcsúztak a szé fekvésű intézménytől, amelyhe az Egészséges Életért Klub gyí mölcsöt ajánlott fel. T. NÉMET Puszta Béla polgármester ajándékokkal kedveskedett a gyerekeknek