Nógrád Megyei Hírlap, 2000. július (11. évfolyam, 152-177. szám)
2000-07-29 / 176. szám
2000. JÚLIUS 29., SZOMBAT HAZAI TÜKÖR Nógrád Megyei Hírlap - 9. oldal Nincs új rádióelnök Módosításra szorul a médiatörvény Budapest Jövő keddtől nincs elnöke a Magyar Rádiónak, mert a jelenlegi vezető, Hajdú István mandátuma július végével lejár, az intézmény kuratóriuma pedig a héten nem választotta meg az egyetlen jelöltet, Kondor Katalint. A kuratórium elnöksége Kondor Katalint, a Kossuth adó főszerkesztőjét jelölte az elnöki posztra. Jónak találták másik két pályázó, Hajdú István jelenlegi elnök és Szayli József, a Petőfi adó munkatársának pályázatát is, ám őket nem jelölték. Több kurátor éppen ezt kifogásolta, mondván, ha több a jelölt, nagyobb a megmérettetés lehetősége. Eltérően ítélik meg a parlamenti pártok a sikertelen elnök- választás okát. A Fidesz sajnálja, hogy Kondor Katalin nem kapta meg a szükséges szavazatot. A Magyar Demokrata Fórum politikai egyeztetést sürget, csakúgy, mint a Független Kisgazdapárt, igaz, utóbbi csupán két ember, Orbán Viktor és Torgyán József személyes döntésére bízná a közös, immáron kompromisszumos jelölt megtalálását. A MIÉP az SZDSZ-es és az MSZP-s társadalmi kurátorokat okolta a kudarcért. A szocialisták és a szabaddemokraták a sikertelenségért az „erőteljesen és nyíltan nyomuló kormánypártokat” hibáztatják. A szakmai szervezetek ugyanakkor egybehangzóan a média- törvényt okolják a fiaskóért. A Magyar Újságírók Szövetsége már két évvel ezelőtt tiltakozott a médiatörvény működés- képtelensége miatt. Wisinger István, a szervezet elnöke tegnap emlékeztetett rá, hogy a MUOSZ elnöksége már akkor kiemelte: súlyos gondok vannak a kuratóriumok összetételével, és érezhető a testületek munkájában tapasztalható közvetlen pártpolitikai befolyás. Kása Csaba, a Magyar Újságírók Közösségének elnöke is kifogásolta, hogy a szakmai szervezetek nem kapnak beleszólást a kuratóriumok munkájába, ugyanolyan feltételekkel kell sorban állniuk a társadalmi testületi tagságért, mint bármely más civil szervezetnek. Szerinte a civileknek jelenleg adott egyéves tagság nem elegendő a felügyelt terület megismerésére. Mindkét újságíró-szövetség vezetője hangsúlyozta, hogy a parlamentnek minél hamarabb foglalkoznia kell a médiatörvény módosításával. ■ Gyógyeszközök kölcsönbe Jobban jár az egészségbiztosítás kasszája is Budapest A nyugati országok gyakorlatához hasonlóan hamarosan nálunk sem kell megvásárolni az átmeneti időre szükséges gyógyászati segédeszközöket. A kölcsönzési rendszer kedvező kísérleti tapasztalatai alapján hamarosan minden megyére kiterjedő kölcsönzőhálózatot hoznak létre. Dr. Lampé Zsolttól, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár főigazgatójától megtudtuk, hogy a kísérletben azok a Heves és Pest megyei gyó-gyászati segédeszköz forgalmazók vettek részt, akik ezen a sajátos piacon kellő tapasztalattal rendelkeztek és vállalták az új szolgáltatással kapcsolatos kockázatot is. Az április óta eltelt két hónap alapján a kölcsönzési rendszer sikeresnek mondható. Különösen a betegek pénztárcáját kímélik meg azzal, hogy a csupán néhány hétig szükséges segédeszközöket nem kell megvásárolniuk. De természetesen a társadalombiztosítás kasszája is jól jár, mert azonos keretből több betegnek nyújthatnak támogatást. Vannak persze, akik a kölcsönzési árakat magasnak tartják. Ezzel kapcsolatban a szakemberek hangsúlyozzák, hogy az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat szigorú előírásainak megfelelően a fertőtlenítés költségeit is meg kell téríteni a kölcsönzések során. Ebből következően vannak olyan gyógyászati segédeszközök, amelyek megfelelő fertőt- lenítési lehetőség híján nem is kerülhetnek a kölcsönözhető eszközök körébe. A biztosító tervezi a visszavásárlási lehetőség bevezetését is. így a betegek tulajdonában lévő régebbi, de még megfelelő állapotú eszközök - például a szekrények tetején porosodó mankók - újra hasznosíthatókká válnak. ________ N. ZS. REN DŐRSÉGI LADÁK. Befejeződött annak a 2200 darab terepjárónak a beszállítása, amelyeket az orosz államadósság fejében rendelt meg a magyar kormány. Az új gépkocsikat tegnap Pintér Sándor belügyminiszter adta át Budapesten az érintett települések polgármestereinek, rendőrségi és tűzoltósági vezetőinek. FOTÓ: EUROPRESS/DIÓSI IMRE Több támogatás, emelkedő árak Már megkezdődött a tankönyvek kiszállítása A több mint egymillió hazai diák számára augusztus végéig kell kiszállítani az iskolák által megrendelt tankönyveket. Az Oktatási Minisztérium az idén jelentős mértékben növelte a kiadványok megvásárlására adott támogatást, s az jelenleg a költségeknek körülbelül negyven százalékát fedezi. Budapest A 2000/2001. tanévre az iskolák által megrendelt több mint 18 millió tankönyvet legkésőbb augusztus 27-ig, a hivatalos tanévkezdés előtti utolsó napig kell megkapniuk az intézményeknek. A tankönyvek ára átlagosan hét-nyolc százalékkal nőtt, de ezt, mint Koianitz László, az Oktatási Minisztérium tankönyvfőosztályának vezetője lapunknak elmondta, a családok többsége nem fogja megérezni. Ennek oka az, hogy a tárca a könyvek megvásárlásához a tavalyi 1700 helyett ebben az évben 2250 forint támogatást ad minden diák után. A juttatások harmincszázalékos emelkedés ellenére azonban azok a szülők, akiknek elsős, vagy felsőbb osztályba lépő gyermekük van, mé-gis többletkiadásokkal számolhatnak. Ezek a tankönyvcsomagok ugyanis mindig drágábbak a többi évfolyam számára kötelező új kiadványoknál. Kivételt jelentenek természetesen azok a családok, ahol van olyan gyermek, aki ugyanabba az osztályba megy, mint előző évben a testvére, és könyveit át tudja adni öcsének, vagy húgának. A minisztériumi támogatás idén körülbelül a költségek negyven százalékát fedezi, de az iskolák szabadon dönthetnek arról, hogy milyen arányban osztják szét a pénzt tanulók között. A rászoruló diákokat a helyi önkormányzatok is támogatják; ennek mértéke településenként nagyon változó. Az iskolák a maguk részéről különböző akciókkal próbálnak könnyíteni a szegényebb családok helyzetén. A leggyakoribb az, hogy a régi könyveket újra felhasználják, vagy úgynevezett tartós könyveket vásárolnak. A kemény fedelű, nehezen elnyűhető kiadványokat nem kell a tanulóknak megvásárolniuk, hanem az iskola könyvtárából kölcsönözhetik ki őket az év elején. A diákoknak a kiadók közötti mind élesebb verseny is kedvez, mert a megrendelések elnyerése érdekében csupán kis mértékben merik emelni az áraikat. Igaz, sok esetben a burkolt megvesztegetés módszerét is bevetik azért, hogy az iskolák az ő könyveiket használják. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a gyerekek bizonyosan a legjobb kiadványokból tanulnak. Sorozatgyilkos öli a prostikat? Három hét alatt négy fővárosi prostituáltat öltek meg., A rendőrség még nem tudja, hogy ugyanaz végzett-e július 8-án és 20-án egy-egy lánnyal, aki tegnapelőtt délután két nőt ölt meg egy angyalföldi lakásban. Az egyik legelismertebb nyomozó viszont egyértelműen sorozatgyilkosra tippel, Budapest Vigyázat, vadveszély az utakon! Az őzek augusztus 20-ig tartó párosodási időszaka miatt fokozott vadveszéllyel kell számolniuk a közutakon az autósoknak. A vadászati szakember szerint az esetleges ütközés utáni legfőbb teendő a legközelebbi vadász- társaság értesítése, ennek híján kártérítésre csak hosszas bírósági procedúra után van remény. Budapest Az első két eset még nem keltett nagy riadalmat, hiszen minden évben megölnek egy-két utcalányt, ám az időben közel eső csütörtöki kettős gyilkosságra már mindenki felkapta a fejét. A főváros XIII. kerületében, az Angyalföldi úton bérelt lakásban űzte az ősi mesterséget az a 31 és 36 éves nő, akiket az ismeretlen elkövető több késszúrással lemészárolt. Dézsi Mihálytól, a BRFK szóvivőjétől tudjuk, hogy a VIII. emeleti lakást bérlő prostituáltak újsághirdetéseken keresztül, illetve telefonon szerezték a kuncsaftokat, de egyelőre csak valószínűsíteni lehet, hogy a gyilkost is ebben a körben kell keresni. A szobában heverő holttesteket délután öt óra körül találta meg a bérleti díjért kopogtató főbérlő, így szinte bizonyos, hogy világos nappal menekült el a tettes. Dézsi elmondta: találtak sorozatgyilkosságra utaló motívumokat, ám hogy milyen ezek, azt nem árulta el. A rendőrségen belül alakított tízfős nyomozócsoport mindenesetre összevontan kezeli a három gyilkosságot. Remélik, hogy segítségükre lesznek a 06-80-323-232-es zöldszámra befutó bejelentések, közöttük a prostituáltak információi is. Dézsi aláhúzta: az utcalányok bátran telefonálhatnak, mert a rendőrség különös gonddal ügyel arra, hogy semmiképp ne szivárogjon ki az informátorok neve. Kovács Lajos, az ÖRFK „életes” zsaruja szerint a jelek olyan alacsony iskolai végzettségű, vidékről érkezett, aberrált sorozatgyilkosra utalnak, aki kuncsaftként jutott be a lakásba. Fizetni nem akart, inkább ölt. Csizmadia Mariann pszichiáter úgy véli: a tettes valamilyen gyermeldcori sérelem - például anyja gonoszsága - miatt eleve gyűlöli a női nemet. Elképzelhető, hogy a tucatjával sugárzott szadista filmek meglódították a fantáziáját, s a valószínűleg fiatal, alulművelt, gátlásos és gyáva férfi az erőszaknak mindig is kitett utcalányokon vezette le indulatait. takács Különösen Szolnok, Békés és Pest megyében okozhatnak kellemetlen meglepetést az országúton, sőt az autópályán átrohanó őzek - tudtuk meg Török Henriktől a Magyar Vadászati Védegylet főmunkatársától. Az elvileg bárhol előforduló veszélyes találkozás hátterében az áll, hogy most kezdődik és körülbelül három hétig tart ezeknek a nagytestűek- nek a násza, illetve, hogy a felfokozott izgalmi állapotban lévő állatok ott is átgázolhatnak, ahol egyébként ritkán bukkannak fel. Főként a bokros, nádas, gazos területeken ajánlatos az elővigyázatosság. Jó tudni, hogy az első példány után azonnal ott teremhet a második, harmadik is vagy egy egész falka. A szakember azt ajánlja, hogy ha semmiképpen sem kerülhető el az ütközés, az elhullott állatot a csomagtartóba téve ne hajtsunk el észrevétlenül a helyszínről, mert ha kiderül a dolog, lopásért kell felelnünk (a legértékesebb őzbak ára akár a másfél-kétmillió forintot is elérheti). Ha legalább ketten ülnek a kocsiban, valaki maradjon a tetem mellett - egyébként alkalmi MEGÚJULÓ HIVATAL. Mádl Ferenc köztársasági elnök augusztus 7-én nevezi ki hivatalának munkatársait - jelentette be Becker Pál, az államfő hivatalának leendő vezetője pénteken. Elmondta: a hivatal helyettes vezetője Paczolay Péter, az Alkotmánybíróság távozó főtitkára lesz, a kabinetirodát Szentgyörgyi András vezeti majd. Á kommunikációs és PR-főosztály Schillinger Erzsébet, a Miniszterelnöki Hivatal sajtóirodájának jelenlegi vezetője irányításával alakul újjá. KÖSZÖNET. A Magyar Honvédség és a Honvédelmi Minisztérium vezetése katonai tiszteletadás mellett köszönte meg Göncz Árpád leköszönő köztársasági elnöknek, a fegyveres erők főparancsnokának tízéves eddigi munkáját pénteken, Budapesten. Fodor Lajos vezérezredes, a Magyar Honvédség vezérkari főnöke, parancsnoka beszédében méltatta Göncz Árpád azon képességét, amellyel felül tudott emelkedni a pártok csatározásain. AJÁNLAT. Az MSZP akkor ad választ a Munkáspárt választási együttműködésre vonatkozó ajánlatára, ha azt részleteiben megismerte és a kérdés aktuális lesz - mondta Kiss Péter szocialista ügyvezető alelnök Thürmer Gyula munkáspárti elnök pénteki nyilatkozata kapcsán. Thürmer Gyula azzal a javaslattal fordult az MSZP-hez, hogy 8-10 kerületben ne indítsanak egymás ellen egyéni képviselőjelöltet a 2002. évi választásokon. AGRÁRTERV. A szakemberek már dolgoznak az agrárium és a vidék fejlesztésének Széche- nyi-terVén, s ez szerves része lesz a kormány által meghirdetett Széchenyi-tervnek - erősítette meg a korábbi miniszteri bejelentést Tamás Károly, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium közigazgatási államtitkára pénteken. ÉPÜL A PÁLYA. A Vegyépszer Rt. és a Betonút Rt. alkotta konzorcium munkagépei már pénteken délután felvonultak Füzesabony határában - jelentette be Szerencsés László, a Betonút Rt. főmérnöke. Elmondta: Füzesabonyban - hasonlóan a Mezőkövesd határában megindult munkálatokhoz - a humuszolással kezdik az M3-as autópálya új szakaszának építését, várhatóan szombaton reggel. JAVASLAT. A munka törvény- könyvének változtatását javasolja a Szociális és Családügyi Minisztériumnak az MSZOSZ Női Választmánya - közölte Szabó Istvánné, a szervezet elnöke tegnap Budapesten. ■ tolvajok tüntethetik el azt míg a másik a legközelebbi településen keressen vadászt, vadőrt vagy vadásztársaságot. A magányos autós vigye magával az állatot is, miután az ütközés helyét kövekkel, gallyakkal megjelölte. • A telefonos vagy személyes segélykérés nyomán a tulajdonos vadásztársaság elnöke helyszínrajzot készít a történtekről, majd jöhet az egyezkedés. Régi tapasztalat, hogy jobb a kompromisszumos egyezség, mint a hosszas bírósági procedúra. Bonyolultabb a helyzet, ha a vad - akár sebesülten is - eltűnik az erdő mélyén, s így az autósnak kell bizonyítania, hogy valóban állati eredetű a kocsiban esett kár. Az esetleges szőr- és vérnyomok, valamint a helyszín rögzítése ilyenkor perdöntő lehet. TAKÁCS MARIANN