Nógrád Megyei Hírlap, 2000. július (11. évfolyam, 152-177. szám)
2000-07-26 / 173. szám
NŐK 2000. JÚLIUS 26., SZERDA 5. OLDAL „Vonuló felhők fenn az égen...” Énekesnői álom - pénzügyi főelőadói valóság- Nagyon szeretek énekelni. Úttörő koromban Csillebércen és másutt palóc népdalokkal dobogós helyet nyertem. A dalokra édesanyám tanított. Amikor arról beszéltünk, hogy az énekesi pályán szeretnék boldogulni, akkor azt mondta: - ne menjél oda, mert akkor is kell énekelned, amikor nem esik jól! Ismerem mindazokat a magyar népdalokat, amik a rádióban elhangzanak. Közülük a szívemhez a legközelebb a „Vonuló felhők fenn az égen, ha majd egyszer kisfalumhoz értek...” Két éve veszek részt a helyi egyházi énekkarban, nagypénteken szólót énekeltem. Ma már hobbim az éneklés - kezdi a beszélgetést Oláh Józsefné Bocsó Katalin, a ka- rancssági polgármesteri hivatal pénzügyi főelőadója. Harmincévi termelőszövetkezeti múlt után került mostam beosztásába.- Édesanyám egyedül nevelt. Örült, hogy sikerült megteremtenie az anyagi feltételeket a köz- gazdasági technikumi érettségimhez. Be kell vallanom, hogy nem volt senki, aki az énekesi pályára irányított, ösztönzött volna. Akkoriban nem olyan világ volt, hogy én eldöntőm, mi legyek... Egyébként a közgében a legnehezebb tantárgy nekem a matek volt, amit nem is szerettem. A könyvelést viszont igen. Az érettségi előtt, amikor szóba került osztálytársaimnál, ki hol szeretne dolgozni, én azt mondtam, hogy könyvelőként szeretnék elhelyezkedni.- Sikerült?- A karancssági termelőszövetkezet akkori elnöke, Győri János bácsi, aki ismerte a családot, felvételemkor csak annyit mondott: végezd becsületesen a dolgot! Akkor már fiatalasszony voltam. Az érettségi után hat nappal kimondta a boldogító igent férjével együtt.- Túl korai volt férjhez mennem. Mai szemmel nem vállalkoznék erre. Akkoriban a faluban az járta: aki nem megy 20 éves korig férjhez, az vénlány marad. Rátérve a szövetkezetben töltött időkre, a következőkkel folytatja:- Anyagkönyvelőként kezdtem, majd különböző továbbképzéseken, tanfolyamon vettem részt. Voltam pénztáros, elvégeztem a mérlegképes könyvelői tanfolyamot, dolgoztam belső ellenőrként, pénzügyesként, a szövetkezet jogutód nélküli felszámolása idején pedig főkönyvelő-* ként. Nem panaszkodhatom, szép idők voltak. A felszámolás kezdetekor megkérdeztek többünket: ki akar menni? Én maradtam, ragaszkodtam a munkahelyemhez. A felszámolás befejezéséig dolgoztam a szövetkezetben, bizonyára azért, mert meg voltak elégedve munkámmal. A befejező ciklus heteiben megkértem Gréczi-Zsoldos Miklós polgármester urat, ha lesz munkalehetőség a polgármesteri hivatalban, akkor szóljon. Kis Mártonná, Oláhné elődje nyugdíjba menetelekor nem vállalta a számítógép kezelésének megtanulását. Oláhnénak viszont ez nem jelentett gondot, mert a szövetkezetben már ezzel dolgozott, csak más program alapján. A számítógépes könyvelés bevezetésével került az ön- kormányzathoz.- Előbb próbaidős közmunkásként foglalkoztattak, tavaly októbertől. Ez év április 1-jétől határozatlan időre nevezett ki a képviselő-testület pénzügyesnek. A beszélgetést követő néhány percben egyfajta türelmetlenséget vélek felfedezni, amit meg is jegyzek.- Holnapra készítem a költség- vetési beszámolót, ezért egy kicsit idegesebb vagyok. Egyébként, amikor szükséges, akkor meghosszabbítom a munkaidőmet, hogy határidőre kész legyek.- Visszatérve a bevezetőben említett gondolatokra, megkérdem: odahaza is szokott énekelni?- Ritkábban, inkább csak az egyházi énekkari próbákon. A hivatali munka után elvégzi a kerti munkát, szakít időt a szakkönyvek alapos tanulmányozására. Véglegesítésekor a képviselő-testület előírta a köz- tisztviselői alapvizsga megszerzését.- Szeptemberben kell letennem. Erre készülök. Oláhné 18 évi házasság után lett özvegy. Azóta egyedül nevelte két gyermekét. Lánya, aki együtt lalcik vele, az APEH-nál dolgozik, fia Mátraszelén él feleségével. A mezőgazdasági szövetkezetben „Kiváló dolgozó” címmel tüntették ki. A kedves, mosolygós asszony örömmel mondja: hitel nélkül gazdálkodik az ön- kormányzat. Időarányosan használták fel a költségvetésben szereplő összegeket. Havonta több mint 2 milliót fizetnek ki különböző segélyek címén. Ezzel is illusztrálni kívánja beosztását.- Végül megkérdem: miként képzeli el további életét?- Legalább 60 éves korig szeretnék itt dolgozni. Remélem, addig ki is bírom. Szeretem mostani munkámat. V. K. Negyedszázad a közművelődés szolgálatában Sándor Gáborné Szurdokpüspökiből elszármazva negyedszázada tevékenykedik a közművelődés szolgálatában könyvtári dolgozóként. Informatikus könyvtárosi diplomát szerzett a szombathelyi tanárképző főiskolán. Eredeti álma a tanári katedra volt, ám nem úgy alakultak a dolgok, ahogyan szerette volna. Jelenleg a pásztói Teleki László Városi Könyvtár alkalmazottja.- Miután Pásztón a Mikszáth Kálmán Gimnáziumban leérettségiztem, a kisterenyei könyvtárban tudtam elhelyezkedni, majd egy év múltán kerültem Pásztóra - indítja beszélgetésünket Sándor Gáborné. - Szerettem volna tovább tanulni, amit a könyvtár vezetői méltányoltak és támogattak. így kerültem a szombathelyi tanárképző főiskolára könyvtár és informatika szakra. Előtte elvégeztem egy számítógép-kezelő tanfolyamot. A főiskolán informatikus könyvtárosi diplomát szereztem.- Milyen teendői vannak egy könyvtárosnak?- Huszonhárom éven át a feldolgozó csoportban ténykedtem, általános nyilvántartó könyvtárosként. Ebbe a kategóriába sok minden belefért: a nyilvántartás mellett a könyvek rendelése, regisztrálása, valamint katalógusok készítése. Az elmúlt év végén kerültem a hely- ismereti és közhasznú részleghez, ahol szerteágazó feladataim vannak. Teljesíteni kell az olvasók napi kéréseit, szakdolgozatokhoz irodalomgyűjtés, nagyon sok diplomamunka készül. Hozzám tartozik a számítógépes adatbázis kezelése, a helyi kiadványokban és folyóiratokban, napilapokban környezetünkről megjelent írások kötészeti és ollózásos archiválása. Ugyancsak feladatkörömhöz Sándor Gáborné birodalmában tartozik a közhasznú információ gyűjtése. Kigyűjtjük az idő- szalti információkból azokat a cikkeket, ami nap mint nap érdekli az olvasókat, például a jogszabályok. A közhasznú információs adatbázisunk összeköttetésben van a budapesti Szabó Ervin adatbázisával, így az információk szélesebb körben megismerhetők. Az Internet, illetve CD-lemezek használatának felügyelete is hozzám tartozik, az utóbbiból közel száz darab van, melyekből a versek és a jogtár a legkeresettebbek.- Miből lehet finanszírozni az esetleges többletkiadásokat?- A szűkös anyagi keretek bővítésére pá- lyázatokat nyújtunk be, amelyek általában sikeresek. Ebből tudtunk számítógépet vásárolni, megoldottuk az Internet- hozzáférést, CD-anyagok beszerzésére is futotta.- Mivel foglalkozik szabad idejében?- Sajnos, kevés a szabad időm, pedig nagyon szere(esla felv) tek kirándulni a családommal. Magyarország nevezetességeiből már többet megismertem, de még nagyon sok olyan van, amit nem láttam. Bízom benne, hogy ezek a terveim, álmaim egyszer valóra válnak. KEREKES LAJOS Örök dilemma: magánügy vagy közügy az abortusz? (1.) Egyéni, közösségi vélemények összecsapása, korszakos állóháborúja Egy téma, egy ügy, amely mellett nem lehet érzelmek, indulatok nélkül elmenni. Az abortusz, amióta csak „működik”, vihart kavar, az első nagy „emóció-tájfun” Ratkó-törvény néven híresült el. Ezt követte - még mindig az ötvenes években vagyunk - az abortusz „anyai joggá” avatása, amikor az 1956-ban megalkotott szabályozás a nő kizárólagos jogává tette a döntést. Mindez tükröződött az abortuszok megnövekedett számában és a népesség csökkenésében is. Ezért - igaz, csak 1973- ban - megszületett - a meg nem született gyerekek helyett - az első népességpolitikai törvény és annak nyomán egy újabb, már kevésbé „engedő-típusú” szabályozás. Ekkor tűntek fel a formálisan működő, mégis rettegett, de hasznosan tevékenykedő abortusz (AB) bizottságok. A népesség csökkenése nem állt meg, újabb intézkedések láttak napvilágot 1988 végén. Az Országgyűlés június 20-i - nyári szünet előtti utolsó - ülésszakán módosította az 1992-től hatályban lévő, a magzati élet védelméről szóló törvényt, amelyet sokan csak abortusztörvényként ismernek. Abortusz: aki jó érzésű emberként ismeri a szó magyar jelentését, beleborzong. Ha volt, van különösen érzékeny, érzelmeket kiváltó, indulatokat kavaró téma, ügy - akkor az „abortuszügy” feltétlenül ilyen. Amióta létezik és ipűködik a születésszabályozás, - az abortusz az egyik eszköze - „a szekértáborok” még soha nem jutottak egységes álláspontra, azonos nézetre. Hogy a mostani törvénykiigazítás csillapítja- e a kedélyeket, az a jövő zenéje. De mielőtt a most hatályos szabályozást értékelnénk, a téma bonyolultsága, magánügy-közügy problematikája miatt és a folyamatosság okán is érdemes áttekintenünk az eddig volt, működő szabályozási módokat és következményeit, szűkre szabott kereteink között, csak a kiemelésekre szorítkozva. Folytatólagos írásunk ezen első részében tehát egy kicsit visszapillantunk. Rehabilitáljuk Ratkót? Talán meglepő, de Magyar- országon - bár az orvostársadalom már a harmincas években kezdeményezte a szülészeti törvény megalkotását - csak 1953-ban került sor a szó szakszerű értelmében vett szülészeti jogszabályok alkalmazására. (Persze a törvénykezés évszázadok óta tiltotta az abortuszt!) így az 1004/1953. MT- határozat rendelkezett az anya- és gyermekvédelemről, s végrehajtására születtek meg az egészségügy-miniszteri utasítások, köztük a Ratkó-törvény néven elhíresült, terhességmegszakítás tárgyában született szabályozás. (Ebben az időszakban Ratkó Anna volt az egészségügyi miniszter.) A Ratkó-törvény, bármilyen furcsának tűnik is, a korábbi, évszázados, teljes abortusztilalmat enyhítette. (A terhességmegszakítást csakis állami egészségügyi intézményben!) Lehetővé tette 16 felsorolt betegség esetében és a nő életkorára, családi körülményeire tekintettel is. Most akkor rehabilitáljuk Ratkó Annát? (Talán ne tegyük!) „Anyajogú” abortusz A Ratkó-féle szabályozást követte - még mindig Rákosi idején - egy újabb MT- határozat és Eü. M-rendelet 1956-ban, amelyek továbbra is fenntartották a terhesség-megszakítás engedélyeztetését. Az alapvető különbség, amennyiben a nő a felvilágosítás után is kéri terhessége megszakítását, akkor azt engedélyezni kell. Erre a feltétel nélküli engedékenységre mondták a magzatvédők: „anyai joggá” tették az abortuszt, olyan intézmény- nyé, ahol sem az államnak, sem másnak semmi beleszólása sincs a potenciális anya döntésébe. Ráadásul egy alacsony szintű jogszabályi rendelkezés nyomán vált lehetővé ez a minden határon túli anyai jogosultság, ami aztán megmutatkozott a terhesség-megszakítások gyorsuló ütemű növekedésében is. „Kicsi vagy kocsi” Mivel a Rákosi-korszak abortuszszabályozása „itt felejtő- dött”, a művi vetélés a '60-as években - korszerű lehetőségek hiánya miatt, más alacsony hatékonyságú módszerek mellett - a születésszabályozás szinte kizárólagos eszközévé vált. Statisztikája elrémisztő, ugyanis a terhességmegszakítások száma éves átlagban 200 ezres nagyságrendben stabilizálódott, miközben az élve születések évi 100 ezerrel csökkentek! Ez volt nálunk a „kicsi vagy kocsi” derűsnek látszó korszaka, amely azt az alternatívát sugallta, hogy anyagi gyarapodás, vagy gyermekvállalás." Százezres nagyságrendben választották a családok a Trabantot, majd később a Skodát, meg a Zsigulit - gyerekek helyett. Csak egy adat: 1969-ben 207 ezer szülést szakítottak meg! A hazai piacon 1967-ben jelent meg az első hormonális fogamzásgátló tabletta. Ennek hatása két-három év múlva érződött is, igaz csak igen szerény mértékben. Ezért is került sor 1973-ban az első népességpolitikai intézkedésre és annak nyomán az „anyai jogú” abortuszszabályozás megszüntetésére. Legalább is kizárólagosságának elviekben történő negligálására, ugyanis a rendeletben megjelölt hat terhesség-meg- szakítási okot tágan értelmezték. Ebben az időszakban kezdték meg „áldásos” tevékenységüket az abortuszbizottságok (ab-k), amelyek meglehetősen formálisan működtek, ám rette- gettek voltak. Ennek következtében akaratlanul is szolgálták a prevenciót, az abortusz megelőzését. A bizonytalan anyák egy része inkább a szülést vállalta, semmint a bizottság előtti megjelenést. Az említett intézkedések hatására - ez időszakban - a születések számának máig nem szűnő csökkenése mellett a művi vetélések száma is mérséklődött és a '80-as évek elején évi 80 ezer körül stabilizálódott, majd lassan ismét emelkedett. (1988-ban például már ismét 87 ezer vetélésre művi úton került sor.) Fülön csípett jogszabály A népességcsökkenésre figyelemmel a Minisztertanács 1984-ben - a népesedési helyzet javítására - hosszú távú népesedéspolitikai koncepcióval állt elő, amelyben célul tűzte ki a lakosságcsökkenés folyamatának mérséklését, távlatban megállítását. A határozat kiemeli: „A népesedéspolitikának továbbra is az egyének és családok önálló elhatározására, gyermekvállalási szándékára kell épülnie. Az állampolgárok önálló családtervezési jogát alapvető emberi jognak kell elismerni. A terhesség-megszakítást a születésszabályozás negatív módszerének tekintjük, ezért a fogamzásgátlásra hívjuk fel a figyelmet.” Ezzel - némi provincializmussal azt mondhatnánk - adtak egy pofont annak a bizonyosnak, mert a terhesség- megszakításra jelentkező nők több mint egyharmada nem használt fogamzásgátló eszközt, még a '80-as évek közepén, végén sem. Ugyanakkor a terhességmegszakítást a kérelmezők csaknem mindegyikének engedélyezték. Az 1984-es népesedéspolitikai határozatot csak megkésve, 1988-ban követte az újabb születést szabályozó rendelet: a terhességmegszakításról szóló új jogszabály, a 76/1988. (XI.3.) MT. rendelet és a végrehajtását szolgáló 15/1988. (XII. 15.) SZEM-rendelet (szociáhs és egészségügyi miniszteri rendelet). Ezek aztán végképp’ ebek harmincadjára jutottak: 1991- ben az Alkotmánybíróság törvénytelennek nyilvánította és hatályon kívül helyezte e jogszabályokat. A miértről és a máig hatályos újabb rendelkezésekről - véleményekről és álláspontokról - következő írásainkban lesz szó. (Folytatjuk) BARÁTHI
