Nógrád Megyei Hírlap, 2000. július (11. évfolyam, 152-177. szám)

2000-07-22 / 170. szám

2. OLDAL SALGÓTARJÁN BALASSAGYARI MEGYEI KO R K E P PÁSZTÓ 2000. július 22., Faragó Zoltán: T E R E F* J Á e Ó Szikla oázisok a víz alatti sivatagban Hadd kezdjem egy, a témához csak közvetve illő, személyes em­lékkel: pár évvel ezelőtt madarászni indultunk Törökországba. A hosszú út első szakasza az Alföldön keresztül vezetett, - a Vaj­daságot akkoriban a háborús események miatt szerencsésebb volt kikerülni. Nógrád határát elhagyva a Zagyva-völgyében már meg is kezdődik a nagy síkság, s Romániában egészen Karánsebes vidékéig tart. Onnan aztán a Déli-Kárpátok nyúlvá­nyai közé kígyózik fel az út, s ahol bal oldalt egy sziklába fara­gott ortodox kápolna emelkedik az aszfaltcsík fölé: újra a he­gyek közé ér az ember. (Egyszer, amikor korábban a Fekete-ten­gerre utazva arra jártam, temetési menet haladt a kis román szentély alatt. A koporsó egy ugyancsak koporsó formájú, desz­kaoldalú, gumikerekű parasztszekéren szerénykedett, amit so­vány fó húzott.) Későbbi utunkon, amikor éppen valahol a ká­polna környékén jártunk, a hegyekben élő románokat látva az egyik madarász kolléga megjegyezte: „ezek már olyan emberek, mint mi: barátságosabb az arcuk, nem szürke, mint az alföldie­ké”. Lelke rajta, én személy szerint nem látok különbséget. Va­lahogy azonban így érzek a tenger iránt: minden csodálatom el­lenére nem az én világom, - s emiatt kissé szürke is a sós víz tükre, mert nem ismerhetem eléggé az alatta rejtőzködő élővilá­got. Erre persze csak a harmadik-negyedik találkozás után éb­redtem rá, s fogadtam el végleges tényként, hogy a rövidke nya­ralások alatt a végtelen sós víz állatainak, növényeinek csak a töredékét ismerhetem meg, - nem úgy, mint itthon, a Salgótar­ján környéki hegyekben, erdőkben... Az elmúlt három hetet Olaszor­szágban, az Adria „rosszabbik” ol­dalán töltöttem. Ezt a rosszabbikat persze úgy kell érteni, hogy a szik­lás dalmát parttal szemben a ho­mokos itáliai szakasz élővilága igencsak szegény. A csigák, a kagy­lók, más puhatestűek, a rákok, a tüskésbőrűek, a csalánozók, a ha­lak nem nagyon találnak rejtekhe­lyei a víz alatti sivatagnak is beillő homokos részeken, ezért csak kis számban élnek meg ott. Ennek el­lensúlyozására sok helyen építenek szikla- és betontömbökből gátakat, hullámtörőket, sőt, ahol nem ve­szélyezteti a fürdőzők testi épségét, ott kiselejtezett hajókat, villamos- kocsikat, vagonokat süllyesztenek el. Itt aztán előbb-utóbb megtelep­szik és dúsan tenyészik a tengeri élővilág: a moszatokat, algákat, ví­zinövényeket követik az állatok. Láttam is ilyen gátakat sokfelé, amelyeket persze inkább azért csi­nálnak, hogy a fiirdőzőket megvéd­jék a túlságosan erős hullámverés­től. Egészen közelről San Salvoban, nem sokkal az olasz csizma sar­kantyúja felett figyeltem meg egy ilyen érdekes élőhely növényeit és állatait. A sziklatömbökön az ehető feketekagylók fürtökben tenyész­nek. Olívaolajon, paprikával, petre­zselyem zöldjével, fokhagymával megsütve kitűnő étel: most már ta­pasztalatból tudom. Tömegesen fordulnak elő, gyűjtik is őket; az idősebb olaszok, akik nem vállalják a hullám- törőn tenyésző kagylók fá­radságos „vadászatát”, azok reggelente a parton szedege­tik össze a hullámverés és a dagály által kisodort, még élő, tehát ehető állatokat. (Bizonyára ismernek valami biztos módszert arra, hogy az elpusztultakat megkülön­böztessék az elfogyasztha- tóktól.) Éles teknőik köny- nyen összevagdalhatják a fi­gyelmetlenül hozzájuk érő bőrét, ami miatt nem árt óva- Tengeri sünök tosan közéjük merészkedni. A vízbe szórt sziklatömböknek más jellemző lakói is vannak. Ugyancsak veszélyesek lehetnek az ember talpbőrére a tengeri mak­kok: ezek rögzült életmódot folyta­tó alsóbb rendű rákok, mindenfelé rengeteg van belőlük. Megtelepsze­nek a sziklákon, a rákpáncélokon, a kagyló- és a csigahéjakon, sőt, la­kóhelyük akár élő puhatestű házán is lehet. Az idősebb példányok szil­va nagyságúra fejlődnek, s akad­nak közöttük lila színűek is. A ten­geri makkok kö­zött gyakran figyel­hetők meg a csé­szecsigák. Különös állatok, mert há­zuk nem csavaro­dik és egy darabból áll, így inkább a kagylókra emlé­keztetnek. Ehetők ezek is, de egyszer sem láttam, hogy valaki szedegette volna őket. Nem is könnyű egy ilyen csészecsigát levá­lasztani a szikláról, legalábbis kellő­képpen gyors moz­dulat kell az apály idején szárazra ke­rülő állat elcsípésé- hez, mert egy pillanat alatt rászip­pantja magát a kőre, s akkor már csak késsel távolítható el, azzal is nehezen. Az ár-apály zóna jellegzetes la­kói a viaszrózsák. Állatok, bár nö­vényeknek látszanak. Két igen gya­kori fajukat figyeltem meg, a sárga viaszrózsát és a feltűnő, vörös testű lóaktíniát, másik nevén bíborró­zsát. (Vajon honnan származhat az előbbi név...?) példány is akad: akkora volt, mint a legnagyobbra nőtt narancs. A bíborrózsákat sokszor lehe­tett látni az apály idején is, amikor rint értékű víz alatti használatra va­ló kamera lett volna.) A szélcsendesebb időszakban gyakran láttam kisebb-nagyobb ha­A Tremiti-szigetek egyik festői, sziklás partszakasza A SZERZŐ FELVÉTELEI A viaszrózsák karjai mint ap­rócska kígyók lengedeznek a víz­ben, hogy összefogdossák és szá­jukhoz terelgessék zsákmányukat, amit szükség esetén a medúzákhoz hasonlóan csaláncsípéssel tesznek harcképtelenné. (Az emberre nem veszélyesek.) A sárga színű viasz­rózsák között néhány termetesebb több órára teljesen szárazra kerül­tek, s még a hullámok sem nedve­sítették őket. Ilyenkor a víz alatt fel­tűnően integető, vörös karjaikat szorosan összezárták, némi tenger­vizet tartalékolva így a dagály beáll­táig. Olyanok voltak, mintha sötét­bordó, kisebb-nagyobb kúpok nőt­tek volna ki az élettelen sziklákból. A hullámtörőn több példány is egé­szen a felszín közelében tartózko­dott, le is lehetett volna fényképez­ni őket. Sajnos azonban még­sem mutathatom be őket ezen a helyen. A fotózást ugyanis az utolsó napra akar­tam hagyni, abból a megfon­tolásból, hogy ha a szárazföl­di viszonyok közé tervezett fényképezőgépnek valami ba­ja esnék, ne az olaszországi tartózkodás elején történjen az. Azt szépen ki is találtam, hogy több réteg nejlonzacs­kóba és a sziklákhoz való csa- pódás esetére törülközőbe csavart géppel fogok kiúszni a vízből kiemelkedő sziklákra, méghozzá apály idején. Az utolsó héten azonban végig olyan erős volt a szél és a hullámve­rés, hogy kár lett volna kockáztatni. Nem is annyira a gép épsége, ha­nem inkább a felkavarodott, zava­ros víz miatt, amiben a tengerlakók is a mélyebb részekre húzódtak, le­hetetlenné téve használható kép el­készítését. (Az igazi persze min­denképpen egy több százezer fo­lakat is. A fél gyufaszálnyitól a férfi­alkar hosszúságúig mindenféle volt közöttük. Mik voltak? Bizony, nem tudom. (Egy bevásárlóközpontban tengeri pisztrángokat, szardíniákat, az oldalán fekete foltot viselő Szent Péter halat, a homoklakó, igen csúf ördöghalat, a nyelvhalat sikerült felismerni. Egy alkalommal egy jó méteres hosszúságú kardhal is a pulton hevert a jég között; orra hegyére egy kis fej paradicsomot szúrtak... Ilyen helyeken gyakran lehet látni élő homárokat, langusztákat, óriásira nőtt tarisznyarákokat, gamélákat, tintahalakat, poli­pokat is. Határozottan köny- nyebb megpillantani őket, mint eredeti élőhelyükön, - csak éppen nem élnek...) Az Adrián veszélyes álla­tok nem fordulnak elő; kelle­metlen azonban akad közöt­tük. Ilyenek a tengeri sünök. A hullámtörőn is igencsak meg kellett nézni, hogy hová lép vagy nyúl az ember. A sünök mészből felépülő tüskéi, ha belefúródnak valamibe, nem szedhetők ki, mert ha csipesszel meg^ is fogják őket, azonnal eltörnek. Állítólag gyertya­viasz rácseppentésével lehet segíte­ni a bajon; szerencsére eddig meg­úsztam az ennyire közvetlen talál­kozást ezekkel az állatokkal, így nincs is rossz tapasztalatom ró­luk... Ugyancsak a tüskésbőrűek közé tartoznak a tengeri csillagok. Néhány kisebb példányt a San Salvo-i hullámtörőn is lehet látni: általában sérültek, mert a halak, más ragadozók lecsipkedik néha egyik-másik karjukat, ami helyett azonban újat növesztenek. Garnélarákok is élnek a sziklák között, egy álkalommal, amikor lá­bamat a vízbe lógatva nézegettem a bíborrózsákat, egyikük felmászott rajtam, egészen a térdemig. Kisujj- nyi, átlátszó állatka volt, a saját test­hosszánál másfélszer hosszabb csápokkal. A sziklákon, a feketekagylók tö­megei között barna színű tarisz­nyarákok élnek. A nagyobb példá­nyok viszonylag ritkák, bár apály­kor minden napsütötte sziklán süt­kérezett egy-egy termetesebb pél­dány. A ránézésre fekete színű pó­kokra hasonlító kisebbekből vi­szont rengeteg van: feketekagyló és az algák telepeinek kusza szö­vevényében minden tenyérnyi helyen él legalább egy, borsó nagyságú növendék. A víz per­sze más érdekes élőlényeket is rejt: a vizet beszippantó, majd testükből kilökő zsákállatok, amelyek így jutnak ázalékokból álló táplálékukhoz, szivacsokat, telepes algákat, furcsa felépítésű moszatokat. A part közelében, a homokos szakaszokon egy másik fajuk, a parti tarisznyarák fordul elő. Ezek talán valamivel kisebbek, de ollóikkal ezek is jól összecsip­penthetik az ember bőrét, mert volt úgy, hogy ki is vérzett az uj­jam a véletlenül felvett, alig féldi- ■ ónyi rák erőteljes védekezése mi­att. A nagyobb hullámverésben döglötten partra kerülő, narancs­sárga színű, fekete ollójú óriás ta­risznyarákok, amelyek testátmérő­je akár tíz centiméter is lehet, már sokkal komolyabb sérüléseket okozhatnak. Mégis sajnálom, hogy nem láttam a fajtájukból élő pél­dányt. Fenn, balról jobbra: szivacs- és sisakcsiga. Középen fésűkagyló, tintahal testét merevítő mészváz. Alul: Jobbra: csonkakagyló. A tengerparton járva az ember mindig talál valamilyen elpusztult sósvízi élőlényt. A magunkfajta, a szárazföld belsejében élő ember rá­csodálkozik ezekre a furcsaságok­ra: a tüskés bőrűek közé tartozó tengeri uborka például, ami megle­hetősen gusztustalan, szemölcsös testű élőlény, bármilyen gyakori is a sekélyebb vizekben, nem valami közismert. Népszerűtlen állat: elké­pesztően hasonlít az emberi ürü­lékre... A tengerpartokon nyaralók a leggyakrabban csigahéjakat, kagy- lóteknőket találhatnak a fövenyen tett séták során. Egy-egy vihar után valóságos kincsesbánya a part: az Adrián a leggyakoribb fajok közé tartozik a már említett feketekagyló mellett a tapétakagyló, a vájó kagy­ló, a fésűkagyló, a hüvelykagyló. Az ép házak és teknők azonban vi­szonylag ritkák: ezeket néha meg­lehetősen sokáig kell keresgélni. Megéri azonban: a saját gyűjtésű emléktárgy sokkal kedvesebb em­lék, mint a boltban vett, mégha utóbbi esetleg szebb is, - bár az sem elhanyagolható szempont, hogy melyik az olcsóbb... A tengeri élővilág más csodáival a vidámparkokban, szórakoztató központokban sokfelé látható ki­sebb-nagyobb akváriumokban le­hetett találkozni. A fogságban tar­tott cápáktól a tengeri teknősökig, a halaktól a delfinekig sok minden látható az ilyen helyeken. Abból, hogy milyen is a sziklás tengerpart igazi élővüága, a Tremiti-szigetek körül hajózva kaptam némi ízelí­tőt. Az öblökkel körülvett sziget- csoport parti vizeiben valósággal burjánzik az élet. A csónakok körül kiseb-nagyobb halak ezrei úszkál­nak, valami vízbe kerülő hulladék­ra várva. Az idegenvezető, akinek a hajóján utaztunk, egy idősebb asz- szonyt hozott magával, - aki az út során végig horgászott. Egyetlen darab damil és egy kis horog segít­ségével fogott is öt darab, tenyérnyi hosszúságú, szemmel láthatóan eléggé húsos halat. (Milyen ritkán látunk zsinórt áztató nőket!) A legérdekesebb talán az volt a kiránduláson, hogy a mesterséges hullámtörőhöz képest a szigetek körül új fajokat nem láttam, kivéve néhány vörös zsákállatot, amelyek élénk színe már messziről árulko­dott. (Az egyedszám persze mesz- sze felülmúlta a San Salvo-it.) A madárvüágot - legalábbis a tengerpartokon - sár­galábú és dankasirály­ok nagy csapatai kép­viselték. A strandokat is rendszeresen végig­járták, ételmaradéko­kat és partra vetett dö­göket keresgélve. A San Salvo-i partszaka­szon reggelente rend­szeresen láttam egy kis lilét is az elhagya­tott dűnék között. Mindig magányosan volt, s nem is tartom valószínűnek, hogy fi­________■ ókákat nevelhetett vo lna errefelé, a ren­geteg fészekrabló sirály miatt. A mindenfelé tömegesen látható sar­lósfecskék között a Tremiti- szigetek egyik barlangjából havasi sarlósfecske röppent ki a hajó köze­ledtére. Ez a fakó színű madár ugyanis nem annyira a magashegy­ségekhez, mint inkább a sziklás élőhelyekhez kötődik. (Arról, hogy mi látható egy rövid, túrán az Appennin-hegységben, a jövő héten olvashatnak) feketekagyló, hüvelykagyló. Csodás utakon a Dental Tourssal Tíz éve szolgálja az üdülőket, világ­járókat a Dental Tours Utazási Iroda Ba­lassagyarmaton. Működésük kezdetén sí-utakat szerveztek és eljuttatták a téli sportok szerelmeseit a szlovák sí-para­dicsomokba, de népszerűek voltak az isztambuli és bécsi bevásárló útjaik is. Dr. Papné Tolvay Enid irodavezető mindezek mellett a cég fejlődésének fontos részeként említi azt, hogy már a '90-es évek elejétől minden évben sze­repeltették az üdülési programban Olaszországot. Eredményes kapcsola­tot alakítottak ki az Észak-Olaszország- ban, Bibionéban. A tengerpart mentén fekvő Villaggio Diana barátságos kör­nyezete ugyanúgy szolgálja a nyugodt, minden kényelemmel ellátott üdülést, mint a Condominio Elpádo és a Villaggio Michelangelo luxus apartmanjai, uszodái. A négy-öt férőhelyes apartmanok tökéle­tesen felszerelt konyháiban kedve szerint főzőcskézhet a vendég, ha nem veszi igénybe a vendéglátó hely gazdag étkezé­si kínálatát. A Dental Tours Utazási Iroda luxus autóbuszai Balassagyar­matról és Salgótarjánból indul­va rövid idő alatt jutnak el Tri­esztig, az egykori Osztrák-Ma­gyar Monarchia kikötő bázisá­ig, ahol lehetőség van városné­zésre, vásárlásra. Innen már egyenesen Bibione a cél. Az itt eltöltött napok alatt fakultatív kirándulások tehetők Velencé­San Marino egyik testói sziklaeródje a hegy csúcsán FOTÓ: be, de Padova, Verona és San Marino is lehet az úti cél, akár lagúnai hajókázás- sal egybekötve. Legutóbb június végén a Vértes Volán autóbuszával járt egy csoport Bibionéban és a sikeres út után már szervezi a Dental Tours a következő olasz utat. A szeptember 8-17 kö­zött tervezett út célja szintén Bibione. Ennek az ára balassagyarmati indulással 29.900 forint fejenként és Salgótarján­ból 31 ezer forint. Ebben az időszakban még me­leg és csodálatos az Ad­ria, amely a főszezon vé­ge felé a nyugodt pihenés lehetőségét adja. A Dental Tours tevé­kenységének tíz éve alatt mintegy ezer utasnak faragó zoltAw biztosított emlékezetes kikapcsolódást, vüáglátási lehetőséget. A jubileumi év alkalmából az utazási iroda meghirdette a törzstagságot, amely a programokban részt vettek szá­mára a következő évben 5 százalékos kedvezményt jelent és a partner irodák­nál 2 százalékot. Kapcsolatban van a cég az ország vezető utazási irodáival, megyén belül a salgótarjáni Gyöngy­szem és a pásztói Cheri utazási irodák­kal, és a Balassagyarmat, Nádor út 15. szám alatti iroda (telefon/fax: 06- 35/500-016) is bonyolítja ezek útjait. El­érhető még a Dental Tours Balassagyar­maton a Rákóczi út 32. szám alatt is (te­lefon: 06-35/300-135). Dr. Papné Tolvay Enid irodavezető tervek között említi az „Ismerd meg Eu­rópát” programot, amely minden évben egy kiemelt európai országba juttatja el az érdeklődő vendégeket 2001-ben Gö­rögország és a tengerpartján fekvő Sárii lesz a sláger.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents