Nógrád Megyei Hírlap, 2000. július (11. évfolyam, 152-177. szám)
2000-07-21 / 169. szám
Elsődleges az aktivitás megtartása... Az elmúlt év végén nagyszabású zárókonferencia keretében összegezték az idősek nemzetközi éve magyar nemzeti programja megvalósításának eredményeit és tapasztalatait. A konferenciára kiadott „Budapesti nyilatkozat” a korábbi évek nemzetközi deklarációival összhangban áll, de természetesen elsősorban a magyar adottságokra és sajátosságokra figyelemmel summázza az időskorúak helyzetét és tesz ajánlásokat életkörülményeik és életminőségük javítását célzó feladatokra. Az ajánlások és javaslatok nemzetközi és nemzeti vonatkozásban differenciálják a szükséges intézkedéseket. Alábbi írásunkban elsősorban az utóbbiakkal ismertetjük meg olvasóinkat. „Utak és állomások” szimbolikus címmel - megalapításának ötödik évfordulója alkalmából - rendezett színvonalas és tartalmas tudományos konferenciát a közelmúltban Salgótarján Megyei Jogú Város Egészségügyi-Szociális Központja - amelyről az eseményt közvetlenül követően lapunk is tudósított. A konferencia egyik nagy érdeklődésre számot tartó témája „Alkonyévek” címmel került napirendre és az idősellátás távlatait és düemmáit tárgyalta. A téma előadója - a Szociális és Családügyi Minisztérium munkatársa - méltatta az idősek nemzetközi évének rendezvénysorozatát, eseményeit és eredményeit, felhívta a figyelmet a zárókonferenciára kiadott „Budapesü nyilatkozat”- ra. Az alábbiakban lényegére rövidítve közöljük a nyilatkozat - véleményünk szerint - fontosabb megállapításait. Családban maradni A társadalom elöregedésének problémája egyre hangsúlyosabb minden fórumon. Korántsem véletlenül, hiszen a nyugdíjas korú, (60 éves és idősebb) folyamatosan növekvő népességszáma napjainkra megközelíti a 2 millió(!) főt. Súlyosbítja a helyzetet, hogy az időskorúak számának meglehetősen dinamikus növekedése egy csökkenő számú össznépességen belül megy végbe. Az előrejelzések szerint a magyar társadalom lélekszáma 2050- ig - a folyamatos fogyás miatt - a most alig több mint 10 millió főről 8 millió(!) főre mérséklődhet. Ennek következtében is a mostani mintegy 20 százalékról 26 százalékra nőhet az időskorúak népességen belüli aránya, amely már aligha mondható „egészségesnek.” Az elöregedés természetesen az inaktív népesség arányának növekedését is eredményezi. A csökkenő gyerekszám és nyugdíjasok számának növekedése új kihívást jelent: így hatalmas feladat a növekvő ellátási igényeknek megfelelő szociális ellátó- rendszer átalakítása. Nagyon sok európai országban a kormány és a szociális biztosítási rendszerek átvállalják az idősek eltartásának és támogatásának terheit. Minden felmérés arra utal - és a tapasztalat is azt mutatja, - kimagasló a jelentősége annak, (a)hogy a család hozzájárul az idősek érzelmi és lelki egyensúlyának megőrzéséhez. Az idősek szellemi frissességének megőrzése attól is függ, mennyire képesek családban maradni. Komplex gondoskodás A „Budapesti nyüatkozat” nemzetközi és nemzeti ajánlásokat fogalmaz meg. Az előbbi a nemzetközi összefogás és együttműködés szükségességét és egy komplex, átfogó információs rendszer kidolgozását és bevezetését szorgalmazza - többek között. A nemzeti „szintű” javaslatok - amelyek szintén tíz pontból" állnak - között az elsőt érdemes szó szerint idézni: „Elsődleges az idősek aktivitásának megtartása a családban, saját lakáson történő megélhetésük biztosítása.” Az egész ajánlásrendszer aztán mintha erre épülne, ezt biztosítandó intézkedéseket célozna meg. Az időskorúak életfeltételeinek javítását - érthető módon - a nyugdíjrendszer biztonságának erősítésével, a nyugdíjak reálértékének megőrzésével, lehetőség szerint növelésével képzeli el. Az időskori aktív életvitelhez elengedhetetlen a fizikai-pszichés- szociális-mentális képességek megőrzése, amelyet társadalmi eszközökkel is segíteni kell. A nyilatkozat ajánlásai a továbbiakban kitérnek még a család- gondozói prevenciós tevékenység feladataira, a lakóhelyen és a lakásokban biztosítandó szolgáltatások kiépítésének szükségességére, az elkerülhetetlen intézményi reformintézkedésekre. Hangsúlyozottan emeli ki az egyik javaslat az időskorúak ellátásában a család, a generációk, az állam és a civil szervezetek együttműködésének, tehát a komplex, sokoldalú gondoskodás összehangolásának a szerepét. Végezetül fellép a nyilatkozat javaslatában az időseket érintő negatív megkülönböztetés ellen, valamint kidolgozni és elfogadni szüksé- gelteü az idősek magyarországi kartáját. _______io. A gyerekek álma a vattacukor volt Húsz éve kisiparos az IPOSZ-díj várományosa A kötelező KlOSZ-tagság idején, mint bizalmi, a hozzá tartozó 15-20 kisiparos társától szedte be a tagdíjat.- Nem voltak olyanok, akik kihúzták volna magukat a fizetés alól. Inkább tréfálkozva így fogadtak: „Már megint itt vagy?” - Egy hónap múlva újra itt leszek - válaszoltam erre. - Mindig átvették a bélyeget. Nemcsak szerettek, hanem szívesen el is beszélgettek velem. Akkoriban huszonhármán tartoztak hozzám, most pedig hatan, nyolcán. Jelenleg önkéntes a tagság - villantja fel aktivista tevékenységének kellemes oldalát a Pásztó és Vidéke Ipartestület' tagja, Gőcze Lászlóné nyugdíjas, vattacukor-készítő iparos. Gőczené már 14 éves korában megtanulta, mi az élet, mit jelent kenyeret keresni. A tejiparban kezdte, majd 1965-ben a volt salgótarjáni Mezőkerhez került, amelytől 1981-ben vált meg.- Akkoriban a kisebb boltokat gebinbe adták. Nekem is felajánlottak egyet, de egyedül nem vállaltam. Arra gondoltam, olyan tevékenységet választok, amit egyedül is el tudok látni, amihez nem kellenek a családtagok. Sajnos, betegségem miatt 10 év után rájuk is szükség lett. Valamit akartam csinálni, de nem tudtam mit. A vattacukorkészítés lehetőségére, .a tevékenység előnyeire Báthy Marika, (Báthy Károlyné,) az ipartestület mindenese, (ma ügyvezetőnek hívják) nyitotta rá a szemem. Férjemmel meghány- tuk-vetettük a dolgot, s a döntés utári nemsokára - hitelből - megvettük egy budapesti kisiparos éppen eladó gépét. Nem több, mint egy óra alatt megtanított a kezelésére. Azóta csinálom.- A törvény szerint akkor 200 olyan tevékenység - köztük a vattacukorgyártó - szerepelt a szabadipar listán, amelyhez nem kellett szakképesítés - egészíti ki az előbbieket Marika.- Itthon gyakoroltam. Egy hét alatt az utca gyerekei megtudták, mivel foglalkozom. A próbaüzemelés alatt mindegyikük a vendégem volt, ingyen kapták a vattacukrot. Nemcsak én, hanem az akkor 11 és a 7 és fél éves kislányom is megtanulták a gép kezelését. Ezután következett a nehezebb: megtalálni a vásárlókat.- Próbálkoztam Szentkúton, de nem jött be. Végül minden nyáron a pásztói strandon megtaláltak bennünket a kuncsaftok, főleg a gyerekek. Akkoriban nem kellett bérleti díjat fizetni. Örültek, hogy ott voltunk. Az előbbin kívül minden társadalmi ünnepen, ahol nagy volt a tömeg, mi ott voltunk.- Az 1990. évi vállalkozói törvény megszüntette az iparszü- neteltetési jogcímet, amit még ma sem tudtunk megemészteni - kér ismét szót a nyugdíjas asz- szony. - Sok tevékenység tartozik ebbe a kategóriába. Ráadásul, ha egy forint bevételünk sincs, akkor is fizetnünk kell ma főállású vállalkozás esetén a tb-t. Mivel a vattacukor-készítés nem biztosított folyamatos megélhetést, megszüntette ebbeli tevékenységét, majd főállásban a pásztói költségvetési üzemben vállalt munkát, amíg két szívműtét után be nem nyugdíjazták. Jelenleg három műbillentyű van a szívében.- Sohasem tartoztam az elkeseredő típusok közé. Rokkant- nyugdíjasként, kiegészítő tevékenységként újra visszatértem a vattacukor-készítéshez. Most ismét a pásztói strandon vagyok. Meghalnék, ha nem dolgozhatnék. Mindig azon voltam, hogy több jusson a családnak. Régen jó volt a vásárlási képesség. A gyerekek álma a vattacukor volt. Nagyobb rendezvényeken sorba ■ is álltak. Ma valóban nagyobb a választék, és a gyerekek közül többnek el kell feledkezni arról, hogy - anyu vegyél vattacukrot! Ma inkább az járja, hogy nincs pénz rá! Érdekességként megemlíti, hogy egy ellenőrzés során kifogásolták szakképzettségének hiányát.- Annyira megijedtem, hogy azt sem tudtam, fiú vagyok-e, vagy lány, van-e kereskedelmi végzettségem. Hazamenve, a kislányom mondta: - Itt van, be van keretezve. Addigra elvégeztem a vendéglátó-ipari, üzletvezetői tanfolyamot. Nem panaszkodhatok az ellenőrökre. Tudom, hogy az előírásoknak megfelelően dolgozom, mégis van bennem valami kis félsz...- Lesz-e aki folytatja az ön tevékenységét?- A két lányom közül a kisebbikre, Ildire gondolok, később pedig remélem, az unokák veszik át. Bizonyára nem vádolnak pletykálkodással, ha előzetes információként közreadjuk: 20 éves eredményes iparos múltja, társai érdekében végzett eredményes tevékenysége indokolja majd az IPOSZ-díjjal való kitüntetését. V. K. Egy pedagógus útja az ősgyeptől Salgótarjánig (2.) Az idei pedagógusnap alkalmából Csengő Jenő nyugalmazott pedagógus megkapta egykori főiskolájának rubindiplomáját. Jenő bácsi egy évtized híján egyidős a huszadik századdal. Ebből az alkalomból kértük meg, hogy beszéljen kalandos életéről, gazdag tapasztalatairól. Amikor végül is hazamentem a községházánál mindjárt átvették tőlem a lovat, adtak neki szénát, meg zabot is. Viszont későn indultam vissza. Szerencse, hogy az édesapám megtanított lovagolni, mert este csak lépésben lehetett haladni. így is, amikor egy kutya kiszaladt a tanyáról és a ló lába mellett kezdett el ugatni, s a lovam megugrott, de nem estem le. Mentünk vagy másfél óráig, amikor a ló egyszer csak megállt. Hát már a Toki János tanyájánál voltunk. A tanyasi iskolából majd tízévi szolgálat után Ecsédre mentem. Ott két évig tanítottam. Pályázgat- tam én több helyre is. Ecsédre sikerült, ' amely a szülőfalum, Szűcsi szomszédja volt. De onnan is tovább vándoroltam. Ekkor már dúlt a háború, a németek menekültek. Egy régi tanítványom, aki katona volt visszavonulóban bejött hozzánk, hogy meneküljünk, mert rövidesen itt lesznek az oroszok. Akkor én már Hévízgyörkön tanítottam. Abban a faluban vöröskeresztes vezető is voltam, tanfolyamot vezettem. Sosem felejtem el az izgalmat, mert a vizsgán megjelent ifjú Horthy Istvánná és gratulált a gyerekek kiváló vizsgájához. Velem kezet is fogott. Nem sokkal később ismerkedtem meg a feleségemmel. Amikor már két hónapos házasok voltunk, egy gránát éppen a mi lakásunkba talált. Tönkre is ment mindenünk. Erre azután elmentünk a szomszéd Pali bácsihoz - neki is tanítottam a gyerekét - s az ő kocsijával kimentünk Versegre Márta szüleihez. Ott sikerült átvészelni a nehéz helyzetet. Ecsédről két év után kerültem Hévízgyörkre ahol már nyolcosztályos volt az iskola. Ott a felső tagozatosokat tanítottam. Tíz évig voltunk abban a faluban. A gyerekeket itt sem kellett fegyelmezni. Nem is szerettem. A nélkül is megértettük egymást. A háború végeztével sok minden megváltozott. 1959-ben nagy megtiszteltetés ért, megkaptam a kiváló tanári címet. Meglepődtem nagyon, de jólesett az elismerés. Meghívtak a parlamentbe, a feleségem is ott volt. Beszélgettem számos politikussal. Ott mondták rólunk, hogy ez az a házaspár, akik mindenhová együtt mennek. S elismerték a tanyán töltött nehéz évek munkáját. Egyik volt tanítványom, aki akkor már igazgató volt, írt akkor nekem egy levelet, amiben azt írta, hogy ezt az elismerést már réges-régen kellett volna adni. Sőt nagyobbat. Lelkesen újságolja, hogy három éve megjelent egy könyv Pécsett, amelyben rólam is írtak. A könyv címe, A kisiskolák szervezése és működése - ma. Egy kolléganőm olvasta ezt és elküldte nekem a rám vonatkozó részeket. Nézze csak - mutatja a kifénymásolt oldalakat - így emlékeznek rám. „Egy későbbi tanító elemi iskoláját tanyán végezte. így emlékszik vissza kisiskolás korának iskolájára és tanítójára: Az iskola 1929-ben épült a Jászapátira vezető földút mellett a mintegy 150 kh. Szikes ősgyep szélén. Az osztályteremben 100-110 tanulót lehetett elhelyezni a faltól falig érő padokban 10-12 tanuló ülhetett egymás mellett. A tanteremmel egybeépített „modem” kétszobás tanítói lakásban lakott az iskola első tanítója, Csengő Jenő tanító úr. Ebédet az egyik közeli tanyában kapott. Kerékpárral járt ebédelni, sárban, fagyban pedig gyalog. Egyedül tanított délelőtt és délután: 8-16 óráig egy órányi ebédszünet beiktatásával. Nyáron a gyerekek zöme mezítláb járt iskolába. Én is.” Hévízgyörkről Ácsára mentem tanítani. Nem önszántamból, de kellett valakinek a lakásunk. Nem baj, mondtam, akkor elmegyek Ácsára. Szerencsére jó helyre kerültem, ott 11 évig tanítottam. A település az erdő közepén terült el, gyönyörű helyen éltünk akkor, de onnan is továbbvándoroltunk. Jenő bácsi húga Salgótarjánban lakott. Akkoriban sok lakás épült a városban. S mint Márti néni mondja, nekik egyre nagyobb terhet jelentett a falusi élet, nehéz volt a kertet művelni. Elhatározták, hogy elköltöznek. Salgótarjánban kínálkozott elhelyezkedési lehetőség, ezért ide jöttek. Igaz, azt mondták, hogy, ha van lakásunk, akkor lesz állásunk is. Vettünk itt lakást. Akkor kerültem a Május 1. úti iskolába, a mai Kodály iskola elődjébe. Amikor megtudtam, hogy emiatt valakit nyugdíjazni akarnak, nem engedtem. Mondtam, hogy addig elmegyek én napközis tanárnak is. Ott is nagyon jó dolgom volt. Soha nem dolgoztam napköziben, de a bevált módszeremhez folyamodtam. A gyerekeket mindig csak a kikérdezés után engedtem haza. Örömmel látta az igazgató is, hogy matematikából, kémiából korrepetálom a gyerekeket. Olyan jól ment a dolog, hogy a szülők kérték, maradjak a következő évben is a napköziben. De kellettem a tanításban is, ezért nem lehettem tovább napközis. Hét évig tanítottam még. A nyugdíjazásom után még két évig a Csizmadia úti iskolában is tanítottam. Versenyeket szerveztem fizikából, kémiából, vöröskeresztes munkát is végeztem és dolgoztam a TIT-ben is. Az aktív munkából 1970-ben vonultam nyugállományba, de hosz- szú ideig voltak magántanítványaim. Harminc éve vagyok nyugdíjas. De még 77 éves koromban is korrepetáltam a gyerekeket több tantárgyból is, mert a tanári diploma megszerzése érdekében a munka mellett elvégeztem a négyéves főiskolát. Milyen a jó pedagógus? - kérdez vissza. Én örültem, ha taníthattam. Nekem a tanítás nem vplt robot, hanem szórakozás. Én minden reggel fél nyolckor már az iskolában voltam. A pedagógus szeressen tanítani és tudja, hogy az adott tananyagot hogyan kell átadni a gyereknek. A diákokat mindig tiszteletben kell tartani. Hittek nekem a gyerekek. Egyszer háromnapos kirándulásra mentünk, s mondták, hogy egy diákot ne vigyek magammal, mert nem bírni vele. A legjobb diákom lett. Feladatokkal bíztuk meg és ő rendben végrehajtotta. Most Jénában élnek. Amikor hazajönnek a feleségével, mindig meglátogat. Az életre vonatkozó elveimhez mindig ragaszkodtam. Ha a szervezet valamit nem bír, akkor attól tartózkodni kell, nem szabad fogyasztani. A kávét, italt, cigarettát csak mértékkel szabad élvezni, drogot sohasem. Enni bármit lehet, ami jólesik, de nem annyit, amennyit a szemünk kíván, hanem amennyire a szervezetnek szüksége van. Ránk, magyarokra jellemző a nagyevés. Közben nem vesszük észre, hogy tágul a gyomrunk, s mindig többet kívánunk. A munkámat nagyon ritkán ismerték el. Néha csurrant egy kis jutalom, különösen pedagógus napon. De talán azért, mert nem érzékelték folyamatosan a munkámat. A királyi tanfelügyelő is csak egyszer járt az órámon, többet nem jött, mondván, nálam úgy is minden rendben megy. De azért boldog embernek érzem magam. A feleségemmel bejártuk az egész országot. Együtt mentünk mindenhová. Én egy presszóba sem mentem egyedül. A tanulmányi kirándulásokra is mindig vittem a feleségemet. Néha egy-egy ünnep alkalmából a vendéglőbe is elmentünk ebédelni. Manapság ez lehetetlen. Én nem értem ezt! A kettőnk nyugdíja is csak úgy elegendő szerényen, hogy minden fillért nagyon beosztunk. Én kitolok magammal mondja vidáman. - Naponta csak két cigarettát szívok el. Egyet kora reggel a kávéval, a másikat meg ebéd után. Annyira megszoktam, hogy máskor nem is esik jól. Jenő bácsi frissességéhez az is hozzá járul, hogy minden hajnalban egy órán át tornászik. A gondolatok frissen tartása érdekében pedig sok rejtvényt fejt. Azt mondja, hogy nem veszi észre a fáradságot. A kort, a testi bajokat azonban nem lehet nem észrevenni. A tévét Márti néni sajnos nem látja, Jenő bácsi pedig nem hallja. A tanár úr aggodalmaskodva jegyzi meg, hogy amikor ő állásba került egészen mások voltak az emberek. Lehetett nekik hinni. Éjszaka is járkálhattak a nők az utcán, nem történt baj. A mai világot nem érti meg. Ki javítja meg az embereket? Senki. Amikor ide kerültek 1963-ban az egyik városi vezető ember azt mondta, hogy neki húsz évvel előbb kellett volna már érkezni. De jó lenne száz év múlva élni, hogy látnám a világot - fűzi tovább a szót. Persze nem biztos, hogy jó lenne - teszi hozzá tűnődve. Az ivóvíz drágább lesz, mint a bor. A civilizáció megöli az emberiséget, az emberek egymást pusztítják el. Mi lenne a Idvánsá- gom? Semmi más, csak legyen egészség. Ez a legfontosabb. Ingyen utazhatunk, mennénk is, de már nem tudunk. Az autó meg nagyon drága. Persze jól jönne egy kicsit több pénz is. De hát nekünk már csak annyinak kell elégnek lenni, amennyi van. __________________pAdAb AMPWÁS (Vége)
