Nógrád Megyei Hírlap, 2000. július (11. évfolyam, 152-177. szám)

2000-07-19 / 167. szám

NŐK VlLÁGA^n®®"®8* 2000. JÚLIUS 19., SZERDA 9. OLDAL Legszebb feladat a másokon való segítés Harmincnyolc éve dolgo­zik óvónőként Kaposvári Lászlóné, a jobbágyi Kodály Zoltán óvoda vezetője. Kecs­keméten végezte a felsőfokú óvónőképző iskolát.- A diploma megszerzését kö­vetően Salgóbányára kerültem, ahol csodálatos öt évet töltöttem az ottani óvodában - emlékezik a kezdetre Kaposvári Lászlóné. - Férjemet 1968-ban az ÉMÁSZ jobbágyi telepére helyezték, és én is oda kerültem az óvodába dolgozni. Az érdeklődési köröm a pedagógiai munkán belül az ének és zene, ezzel foglalkoztam és foglalkozom mai is az óvodá­ban az alapvető feladatok ellátá­sa mellett. 1974-től zenei bázis­óvoda volt a miénk, néhány éve megszűnt ez a titulus. Szeretek a gyerekekkel énekelni, zenélni, több rendezvényen részt ve­szünk kis műsorral.- Ön a vezetője a helyi kari- tasz-szervezetnek is.- Egy felhívás hatására szer­veztem meg a községben a kari- tasz-szervezetet. Tizenhatan va­gyunk és mindennel foglalko­zunk, amivel segíteni tudunk: ru­hákat gyűjtünk a rászorulóknak, az árváknak, az árvízkárosultak­nak, patronáljuk az idős embere­ket, a nagycsaládosokat, foglal­kozunk a gyerekekkel. Az iskolá­val közösen jótékonysági ren­dezvényeket tartunk, amelynek bevételéből támogatni tudjuk a gyerekek kirándulását. Minden tagunk karitasz-igazolvánnyal rendelkezik, hogy a gyűjtéskor igazolni tudják magukat, kik ők, és milyen céllal keresnek fel csa­ládokat. Tagja vagyok a mozgás- sérült gyerekek segítésére meg­alakult helyi Hit és Fény csoport­nak, mely együttműködik más környező településeken működő csoporttal. Hamarosan ismét megrendezésre kerül a mátrake- resztesi tábor, ahol mozgássérült gyerekek vesznek részt.- Amit eddig felsorolt, már az is egész embert kíván. Van még más funkciója is?- Tagja vagyok a községi kép­viselő-testületnek, egyháztaná­csi képviselőnek is megválasz­tottak és most végzem a teológi­ai főiskolát. Az első éven már túlvagyok. Minden tevékeny­ség, amit végzek, fontos szá­momra, hiszen a másokon való segítés a legszebb feladat. Ab­ban, hogy meg tudjak felelni az elvárásoknak, nagyon sokat se­gít a férjem. Két felnőtt gyerme­kem már elhagyta a családi fészket, önálló családban élnek. Unokáim vannak akikre azért mindig jut időm. KEREKES LAJOS n l FÖLDMŰVELÉSÜGYI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM Területfejlesztési Phare Programirányító iroda Phare C3 Tn 5 MINISTRY OF AGRICULTURE AND REGIONAL DEVELOPMENT Phare Regional Development Programme Management Unit _ INVITATION TO TENDER The Phare Regional Development Programme Management Unit of the Ministry of Agriculture and Regional Development representing the Government of Hungary within the framework of the Phare Programme as Employer invites eligible firms to tender for works as follows: Project title: Development of the SalgótarjánBá tonyterenye Enterprise Zone as the key tool of economic revival Project No: HU9808-04-02-01 1. Participation and origin Participation is open on equal terms to all natural and legal persons of the Members States of the European Community, or of Albania, Bosnia-Herzegovina, Bulgaria, the Czech Republic, Estonia, FYROM, Hungary, Latvia, Lithuania, Poland, Romania, the Slovak Republic and Slovenia. Supplies and services offered must originate from the above states. 2. Works to be performed Construction of an incubator house. The incubator building will be located in the territory of the Salgótarján Industrial Park (cadastral map number 6226/9). Offices, a conference room, a bank, a surgery and guest rooms will be placed in the building. The levels of the incubator building will be a ground floor, first floor and attic floor. The total area is 1576 m2. The load-bearing walls of the building are made of hollow brick, the roof is flat roof. Strip footing will be built. The floor slabs are made of in-situ reinforced concrete. The Work includes: 1. Architectural work 2. Load-bearing structures 3. Internal mechanical work (water, sewage, gas) 4. Internal electrical work 5. Fire alarm system 6. External water and waste water supply 7. Road construction work, landscaping 8. External gas supply 3. Financing The works will be executed within the framework of the financial and technical assistance provided by the European Union to the Republic of Hungary under the Phare programme and partly financed from the Beneficiary's own resources. 4. Obtaining Tender Document and Information Interested Contractors may obtain further information on the tender and purchase the Tender Document at the address given below on workdays between 10.00 a.m. and 3.00 p.m. upon certificate of payment of a non-refundable amount of HUF 40,000+VAT (10,000) =50,000 to the bank account No. 10200490-37021072, ABN Amro Bank Rt, Salgótarján, in favour of Salgó Vagyon Salgótarjáni Önkormányzati Vagyonhasznosító és Ipari Park Üzemeltető Kft. Payment in cash will not be accepted. Address: Salgó Vagyon Salgótarjáni Önkormányzati Vagyonhasznosító és Ipari Park Üzemeltető Kft. 3100 Salgótarján, Bajcsy-Zsilinszky út 16-18. Seres Róbert Phone: (36) 32-312-878 Fax: (36) 32-311-396 5. Site visit The Employer will arrange a site visit for the Tenderers. The place of the site visit: Salgó Vagyon Salgótarjáni Önkormányzati Vagyonhasznosító és Ipari Park Üzemeltető Kft. 3100 Salgótarján, Bajcsy-Zsilinszky út 16-18 The date of the site visit: 31 July 2000,10.00 a.m. 6. Tender bond Tenders shall be accompanied by a Tender Bond in form of a Bank Guarantee at the amount of HUF 4,000,000. 7. Submission of Tenders The Tender Documents shall be submitted not later than 28 August 2000, 9.00 a.m. local time at the following address: Ministry of Agriculture and Regional Development Phare Regional Development Programme Management Unit s H-1016 Budapest, Gellérthegy u. 30-32 8. Opening of Tenders Tenders will be opened in the presence of the Tenderers' representatives at 28 August 2000, 10.00 a.m. local time at the same address. Felfogásunk, célunk a munkahelyteremtés Akkor még nem beszélhettünk munkanélküliségről- A közgazdaság tudományi egyetemet a megyei tanács ösztön­díjasaként végeztem el. Vállaltam, hogy 1987-től öt évig a mun­kaügyi osztályon fogok dolgozni. Diplomamunkám témája az akkori időknek felelt meg: „Vállalati növekedési modellek...” A munkaügyi terület rögtön szimpatikus volt számomra. Munká­ba állásommal szinte egyidejűleg teremtődött meg a munka­helyteremtő beruházások támogatásának rendszere - utal pá­lyakezdésére és annak előzményeire dióhéjban Zagyiné Honti Eva, a Nógrád Megyei Munkaügyi Központ igazgatóhelyettese.- Ekkor még nem beszéltünk munkanélküliségről, de a fog­lalkoztatáspolitika egyes aktív elemei már működtek: átkép­zési támogatás, közhasznú fog­lalkoztatás, munkahelyteremtő beruházások támogatása - foly­tatja. - Nagyon szerettem a be­ruházásokkal foglalkozni, mert láttam, hogyan fejlődik a me­gye. Úgy éreztem, munkám ré­vén én is hozzájárulok gazdago­dásához. Nagyon jól együtt dolgoztam az akkori Állami Fejlesztési In­tézet képviselőjével, Odry Péter­rel. A pályázatokkal nagyon sok mezőgazdasági szövetkezet ju­tott egy-két millió forint beruhá­zási támogatási összeghez, melléküzemágának fejlesz­tésére. Ez akkoriban jelen­tős összeget képviselt. Hogy melyikre emlékszem legszí­vesebben? - ismétli a kér­dést. - A karancssági cipő­készítő üzemre, az endrefal- vai kakaócsomagolóra, a kishartyáni faipari tevékeny­ségre. Pályája sikeresen indult, hiszen 5 ezer forintos kezdő fizetését egy hónap eltelte után 6 ezer forintra emelték. Megkapta az akkori 50 ezer forintnyi letelepedési támo­gatást, melynek segítségével Somoskőújfalun vett egy másfél szobás családi házat, melyet második gyermeké­nek érkezése előtt Karancskesziben kétszobásra cserélt. Közel állnak a valóság­hoz, akik úgy vélekednek, nem csak szakmájának szerelmese, amit magas fokú hozzáértéssel, felelősségtudattal végez, hiva­tástudata is kiemelkedő.- Nagyon szép területen dol­gozom, volt alkalmam kipróbál­ni minden részét, minden lép­csőjét. A rendszerváltást követő év­ben a megyei tanács munka­ügyi osztályából és a megyei munkaügyi és pályaválasztási tanácsadó intézetből létrehoz­ták a megyei munkaügyi hiva­talt, engem pedig osztályveze­tőnek neveztek ki. Ekkor foglal­koztunk a rendszerváltást jel­lemző újrakezdési kölcsönnel, már működött a munkanélkü- lisegély-rendszer. Ezután vált tömegessé a sok keserűséget je­lentő, emberi sorsokat derékba törő, addig ismeretlen fogalom, az utcára kerülés.- Nemcsak számomra, ha­nem kollégáim részére is telje­sen új volt ez a feladat. Sokan önhibájukon kívül kerültek ne­héz helyzetbe. Egyéni tragédiá­kat ismertem meg, az emberek szégyellték, kilátástalannak tar­tották helyzetüket.- A férfiak vagy a nők viselték el jobban a feleslegesség érzését?- A férfiak hamarabb csuklot- tak össze, ugyanis akkoriban a család fenntartója a férfi volt, akitől azt várták, keresse meg azt a pénzt, amiből a családját el tudja tartani.- Az előbbiek ismeretében bi­zonyára voltak álmatlan éjsza­kái is?- Amikor nem tudtam segíte­ni. Szívesebben emlékszem ar­ra, amikor szinte berontottak az irodába azzal az örömteli köz­léssel: van munkahelyem.- Milyen érzés volt megszokni az új helyzetet?- Furcsa. Váratlanul érintett, mert mint pályakezdőt, nem ké­szítettek fel ilyen jellegű mun­kára. 1992/93-ban félelmetes méreteket öltött megyénkben a munkanélküliség. Egyetlen le­hetőség a segélyezés volt a ke­zünkben. A leépítés korszakát éltük. Előre mutató megoldáso­kat nem találtunk, a hozzánk fordulók kérdéseire nem tud­tunk mit válaszolni.- Meddig tartott a kudarcokat magába foglaló időszak?- Körülbelül egy-másfél évig. Bíztunk abban, hogy a korábbi években elindított munkahely­teremtő beruházások hatására megtorpan a kedvezőtlen folya­mat, nem nő tovább a munka- nélküliek száma.- Ne átitassuk magunkat. A munkanélküliek népes táborá­ban akadtak, akadnak olyanok is, akik csak szavakban kíván­tak, kívánnak dolgozni. Talál­kozott ilyenekkel is?- Előfordult. Az ilyen egyén egy idő után elszólta magát. „A bármilyen munkát elvállalok, csak legyen!” - hangoztatása után, amikor sikerült részükre munkahelyet felajánlani, a mi­ért nem tudom elvállalni témá­kat sorolták. Pedig csak kép­zettségüknek megfelelő lehető­séget kínáltunk részükre.- Kikből verbuválódott a dol­gozni nem akarók csapata?- Az alacsony iskolai végzett- ségűekből...- Mikorra datálódik a kizáró­lagos segélyezést felváltó, első­sorban új munkahely teremtését szolgáló beruházást segítő tevé­kenységük?- Ez tulajdonképpen folya­matos volt, minőségi változást 1996 hozott, amikor a munka­erő-piaci ajap létrejötte megte­remtette az egységes pénzforrás lehetőségét.- Milyennek ítéli meg a mun­kaügyi tanács önöket segítő te­vékenységét?- Jó az együttműködé­sünk. döntéseiknél figyelem­be veszik érveinket, tényein- ket. Amikor megköszönöm segítő támogatásukat, to­vábbra is kérem segítségü­ket.- Az előnyös változások­kal együtt nőtt a bürokráciát jelképező papírmunka, állít­ják többen. Igaz ez?- Valóban nagyobb a bü­rokrácia, mint korábban. Nem a bizalmatlanság miatt. A támogatás fokozott igény- bevételével önmagát termel­te ki.- Nemrég átkerültek a Gazdasági Minisztérium­hoz. A váltás milyen érzést váltott ki önből, miben remény­kedik?- Nemcsak belőlem, hanem kollégáimból is egy pici bizony­talanságot. Ugyanakkor opti­mista vagyok. A váltás lehet na­gyon pozitív is. Felfogásunk, céljaink szerint nem pénzt, ha­nem a munkát, a munkalehető­séget kell előtérbe helyezni. Ugyanis a munkanélküliséget csak fejlesztéssel lehet mérsé­kelni. Ügy érzem, mi mindig ezt tartottuk szem előtt. Jó, hogy az ezzel kapcsolatos for­rások most egy kézbe, a Gazda­sági Minisztériumban összpon­tosulnak. Ennek révén nagyob­bak lesznek lehetőségeink is.- Mikor érezné magát még jobban hivatásának gyakorlá­sában?- Ha olyan tájékoztatást kap­nánk, hogy a munkaügyi szer­vezetekre továbbra is szükség van, fontos szerepet töltenek be, a kor követelményeihez iga­zodva oldják meg feladataikat. V. K. A váltás lehet nagyon pozitív is - vallja Zagyiné Honti Éva.B Kaposvári Lászlóné (balról az első) egy jótékonysági rendezvény megnyitóján

Next

/
Thumbnails
Contents