Nógrád Megyei Hírlap, 2000. július (11. évfolyam, 152-177. szám)

2000-07-17 / 165. szám

2000. JÚLIUS 17., HÉTFŐ SPORT TÜKÖR Nógrád Megyei Hírlap - 11. oldal „Végigjátszottam szinte az egész XX. századot” Lévavári Gyula hetvenkilenc évesen is a partvonal mellett Hetvenkilenc éves lesz októberben. Négy éve hagyta abba az aktív futballbírói tevékenységét, de a tavaszi idényben mégis újra hadrendbe állt két mérkőzésen, igaz, csak partjelzőként. Igazi sportember, életfelfogása és gondolkodása követendő példa kell, hogy legyen. Ő Lévavári Gyula.- Mikor kezdődött a futball iránti szerelem? - faggattuk a ma is friss sípmestert.- Tizenöt éves koromban ke­rültem kapcsolatba a focival, az­óta tart a „házasságunk”. Akko­riban a Salgótarjáni Polgári Isko­la tanulója voltam, s az igazga­tónk csak a jó és a jeles tanul­mányi eredményű tanulóknak engedélyezte a játékot. Az isko­lás csapat csak alkalmi jellegű alakulat volt, egyszer-kétszer játszottunk a gimnazisták ellen. Akkoriban ott játszott Zsengellér Gyula, a későbbi újpesti sztár. Emlékszem, egyszer kikaptunk tőlük 2-1-re, Gyula lőtte mind­két góljukat.- Milyen csapatokban játszott azokban az időkben ?- Az első csapatom a Salgó Serleg volt, majd a ZISE (Zagyvapálfalvai Ifjúsági Sport­egyesület) következett, itt csak két hónapig rúgtam a labdát. Onnan kerültem a Bányagép­gyár Sportegyesületbe, amely két csapatra oszlott fel a későb­biekben. Amikor a Bányagép­gyár csapatába kerültem, a gyár is felvett soraiba dolgozóként. Előtte hiába álltam minden reg­gel a gyár előtt munkára várva, az igazgató mindig elküldött, hogy nincs. A focival egyből el tudtam helyezkedni. Emlék­szem, egy vasárnapi mérkőzé­sen, amelyen a ZISE-vel kikap­tunk 4-2-re, két gólt lőttem ne­kik. Másnap már náluk dolgoz­tam...- Játékosként mikor volt a csúcson?- Az ötvenes évek jelentették számomra a legmagasabb szin­tet.- Az aranycsapat is ekkor ver­te végig a világot.- Igen és az SBTC pedig a ha­zai csapatokat... Csodálatos fut­ball volt akkoriban az ország­ban. Emlékszem, Pálfalváról gyalog jártunk az Stécé-mecs- csekre. A pálya a mostani sport- centrum helyén volt és oda-visz- sza gyalog nem volt rövid távol­ság. Mindezek ellenére boldo­gan gyalogoltunk a Stécéért, a pálya körül még a fákon is lóg­tak az emberek, annyira jó csa­patunk volt.-Ez a fulball-pezsgés teljesen eltűnt nemcsak Salgótarjánból, hanem az országból is...- Mert manapság elképzelni is nehéz egy olyan atmoszférát játékosnak, nézőnek, hogy a vá­logatottunk világverő, a helyi csapatunk pedig az erős bajnok­ságunk élmezőnyében tanyá­zik. Ennek esélye most egyenlő a nullával.- Akkoriban milyen cél lebe­gett az alsóbb osztályok labda­rúgói előtt?- Minél feljebb jutni a ranglis­tán. Nekem meg is volt a lehető­ségem, néhány csapattársam­mal, Szarvas Sándorral és Porzsik Józseffel együtt, hogy bekerüljek az SBTC-be. Az el­nök elbeszélgetésre hivatott ma­gához a két társammal együtt. Manyasz Sándorral és jogtaná­csosával én tárgyaltam társaim nevében is. Ők annyira megbíz­tak bennem, „hogy ha Te mégy, mi is megyünk”-alapon tárgyal­tam az SBTC-vel. A bányához bérelszámolóként vettek volna fel, akkoriban minden játékos bérelszámoló volt a Stécében.- Akkor mondhatnánk az SBTC-rövidítés Salgótarjáni Bér­elszámoló Torna Club-ot jelen­tett?- Természetesen csak papí­ron voltak azok. A Bányagép- gyárnál én is bérelszámoló vol­tam...- Másra nem is tippeltem vol­na...- Az SBTC a bányagépgyári fizetésemen, 740 forinttal akart alkalmazni, ez volt az ajánlatuk.-Erre Ön?- Megtárgyaltam a Bányagép­gyár üzemi háromszögével, a párttitkárral, az SZB-titkárral és az igazgatóval is. Ők, ahogyan meghallották a 740 forintos bér­tervezetemet, kapásból 1100 fo­rintot ajánlottak. Másnap 9 órá­ig kellett nyilatkoznom a Stécének...- Nagy dilemma! Mi volt a vá­lasza?- Dehogy mentem, 360 forint az 360 forint!- S még nem létezett üzleti szellem a szocializmusban...- Maradtam, csakhogy fizeté­sem a későbbiekben is maradt 740 forint. Persze, akkor már hi­ába kopogtattam az SBTC ajta­ján, a helyemre Szojka Ferenc ér­kezett a SSE-ből...- A sors fintora: 360 forint ál-béremelés után volt SBTC, nincs SBTC. Volt aranycsa­pat, nincs aranycsa­pat...- Ez már a múlt, csak emlék. Hetvenkilenc évesen is a foci a mindene- Az akkori fuiball-légkört ho­gyan lehetne jellemezni?- A fegyelem nagyon magas fokú volt. Szerettünk futballoz­ni, pedig pénzt nem nagyon lát­tunk belőle. Egész labdarúgó­pályafutásom során egyszer kaptam pénzt a játékért, 100 fo­rintot. Ekkor már tizenöt éve futballoztam. A honorárium az észak-magyarországi válogatott harmadik mérkőzése után járt - nyolcszor voltam ennek a válo­gatottnak a tagja -, amelyen ki­harcoltuk a továbbjutást a Dél- Dunántúl csapata ellen. Micso­da boldogság volt nekem az a 100 forint!- A versenyszellemük milyen volt a játékosoknak?- Sokkal egészségesebb, mint mostanában. A játékosok nem voltak durvák, nem minden­áron győzni, hanem játszani, futballozni akartak. A mai gye­rekeket a pénz rontja meg...- Mikor került szögre a csuká­- A 1963-ban hagytam abba a futballt, a következő idény­ben már ifimeccseket vezet­tem. A játékvezetői karrie­rem 1996-ig tartott, de a ta­vaszi idényben még kétszer lengettem. 1996-tól ellenőr­ként dolgozom a pályák mel­Ha azt a két meccset is ide számítom, plusz az ellen­őrködést, többet volt a pályák környé­kén játékvezető­ként, mint amennyi idős a miniszterelnö­künk.- Hát igen... A ranglistát azért én is vé­gigjártam, az ifimeccsek után nagy sze­rencsével felke­rültem a megyei első osztályba, utána pedig az or­szágos keretbe, az NB III-ba. Mindezt három év alatt.- Melyik osztály volt a legmagasabb, ahol a sípot fájta?- Az NB II és az _________bNB I/B, amelyben k étszer lengettem, azaz partjelzősködtem. Ez a két NB I/B-s mérkőzés volt a csúcs játékvezetői karrieremben. Mindkét meccs Nagybátonyban volt, csodálatos élmény volt!- Mindenkit érdekel a bírók ténykedésével kapcsolatban a bunda. Önnek volt része ezt megtapasztalni?- Igen, egy bundakísérletet átéltem, Recsken. Az öltözőmbe egy férfi lépett be, az egyik csa­pat igazolásait hozta be. Azt mondta, hogy nagy szükségük volna a győzelemért járó két pontra és 500 forintot ajánlott fel azérti hogy segédkezzem eb­ben. Én ezt határozottan vissza­utasítottam. A mérkőzés külön­ben 2-2-re végződött.- Az ügynek nem volt valami­lyen utózöngéje?- Ugyanaz a férfi, aki bundáz- ni akart a mérkőzés előtt, a lefú­jás után bejött és megmutatta a pártigazolványát.- Ekkor is léteztek már ezek szerint korrupciós pártpénzek?- Csak kipróbálta, hogy meg­vesztegethet-e engem. Ha bele­megyek, akkor feljelentett vol­na. Azzal vége is lett volna a kar­rieremnek. Ezzel az egyetlen, esettel találkoztam, nem jelle­mezte azt a korszakot ez a fajta mentalitás. Mindenki sokkal sportszerűbb volt, s lazábban fogtak fel mindent.- Érdekes, amit mond, mert a lazaság éppen a játékosok hoz­záállásán figyelhető meg ma­napság. A kicsapongás, az éj­szakai élet szinte összefolyik a mérkőzések kezdési időpontjá­val. A mai üzleti szellem (bár le­het, hogy nem érvényes még a futballunkra) éppen az ellenke­zőjét, a fegyelmet, a kitartást kellene, hogy megkövetelje.- Már mondtam, a pénz ront­ja el a fiatalokat, hiszen akkor is ugyanúgy kapnak, ha nem tesz­nek érte semmit. Akkor meg mi­nek dolgozni? Mi szeretetből és hálából játszottunk. A hála a gyárnak szólt, amely befogadott a futballon keresztül, a szeretet pedig a focinak.- Önök akkoriban nem éjsza­káztak, nem ittak meg egy-két pohárral?- Mi nem éjszakáztunk. Este tíz óra után nem maradhattunk ki. Az edzőm minden este végig­nézte a kocsmákat, s a játékoso­kat hazazavarta. Nekünk így volt erőnlétünk a mérkőzése­ken. Nem sírtunk a bírónak, hogy fél óra után fújja le a mécs­esét. Én játékvezető koromban is végigfutottam a 90 percet, amit a játékosok nagy többségé­ről nem lehetett elmondani.- Mint említette, a bírásko­dást négy éve hagyta abba. Ön eddig igen szerényen nyilatko­zott játékvezetői múltjáról, de biztosan rekordot állított fel: 75 évesen azért nem sokan mond­hatják el magukról, hogy 90 per­cen át egy síppal a szájukban Előny a vidéknél és a fiataloknál 14. Nemzetközi Detonátor-Palóc Triatlon verseny, Balassagyarmat „rohangálnak” egy hatalmas pá­lyán. S most, 79 évesen is az ol­dalvonal mellé állt...- Négy éve Mátraszelén bú­csúztattak el a játékvezetéstől, de most úgy adódott, hogy bí­ráskodnom kellett. A játékveze­tő bizottság megyei elnöke be­szélt rá arra, hogy vállaljam el a feladatot Karancskesziben, hi­szen csak egy bíró érkezett a pá­lyára, az ifi és a felnőtt meccsre, egyedül pedig nem lehet bírás­kodni. Az Ön édesapja, Pindroch Ferenc nagyon szívé­lyesen és kedvesen átvállalta tő­lem az ifimeccs levezetését, hi­szen 35 fok volt akkor, így a fel­nőtt mérkőzésen lengettem, akárcsak az azt megelőző ifimeccsen. Mégis átengedte az ifimeccs honoráriumát nekem, mintha én vezettem volna le azt is. Igazából féltem attól, hogy kinevetnek majd a játékosok egy 79 éves öreget, de a mérkő­zések után nagyon elérzéke- nyültem, hiszen a futballisták alig akartak elengedni, csókol­gattak, ölelgettek.- Mi az On életfelfogása, s mi a hosszú élet titka, hogy ezt a banális, ámde annál fontosabb kérdést se kerüljem ki?- A sport, a játék szeretete. Még teniszlabdával kezdtem a labdarúgást, sötétben, elem­lámpával követtük a labdát. A küzdelem, a nemes versengés töltötte ki az életemet: a Horthy- rendszerben kezdetben sportol­ni a '30-as években, jött a hábo­rú, 1942-től fociztam a katona­csapatban Székesfehérváron, majd jött ausztriai és amerikai fogság, később a koalíciós idő­szak... 1945-től már ismét Sal­gótarjánban, a Zagyvapálfalva csapatában játszottam, a Ráko- si-rendszerben, a magyar futball aranykorában pedig a Bánya­gépgyárban. Kádár időszaka már játékve­zetőként ért, egészen a rend­szerváltozás utáni hatodik évig. Végigjátszottam, vagy vezettem szinte az egész XX. századot, de boldog voltam, hiszen a labda­rúgás volt és lesz is a minde­nem...- Levezetne még most is egy mérkőzést, ha felkérnék rá?- Ha szükség volna rám, min­den gondolkodás nélkül. PINDROCH TAMÁS- Tíz évente egyszer csak be kell következnie, bármily kellemetlen is - kommentálta szombat délelőtt a csendesen, de makacsul szemerkélő esőt Révész László versenyigazgató, ugyanis 1990-ben keserítette meg legutóbb mind a versenyzők, mind a szurkolók, hozzátartozók életét égi áldás Balassagyarmaton, a Palóc Triatlon alatt. Igaz, a mostanihoz képest az akkorit özönvíznek is lehet tekinteni, de ez kevésbé vigasztalta az első versenynap pár híján 700 indulóját, s a szokás szerint hatalmas számú nézősereget. Nem zavarta különösebben a csúszóssá váló kerékpáros pálya a nyitó sprintszám legfiatalabb korosztályait, az ifjúsági és juni­or fiúk, valamint leányok mező­nyét. Előbbiek rögtönzött kis bemutatót tartottak a sportág jö- vőjéből és látványosságából, amikor az úszás után mintegy harmincán álltak össze egy bollyá a kerékpározásnál. Igaz a „robbantók” és „leszakítók” szétszórták egy kicsit a mamut­mezőnyt, de a futás előtt még minden nyílt volt. Nem úgy a lá­nyoknál, ahol a múlt heti Euró- pa-bajnokságon a junior csapat­ban aranyérmes Czéma Rita esélyt sem adott a többieknek az elsőségre. Hasonló forgatókönyvvel dol­gozott a dupla akkora távon - azaz az olimpiain - a kontinens- bajnokságon egyéniben bronz­érmes, csapatban „aranyos” Góg Anikó, aki fölényes kerék­pártudása miatt rá sem hederí­tett 55 másodperces úszóhátrá­nyára. Hogy mennyire igaza volt, azt már futás előtti ötper­ces előnye igazolta.- Bennem van még az Eb fá­radtsága, annyira mentem, amennyire szükség volt - kom­mentálta újabb sikerét az olim­piai részvételről éppen csak le­csúszott, idén még utolsó éves junior tehetség a győzelmét. Nem volt ilyen nyugodt a fér­fi olimpiai táv favoritja, Héczey András versenyzés közben, hi­szen három évvel ezelőtti első­ségét tavaly és előtte „csak” má­sodik helyek követték.- Nem dolgozott rendesen a vezető tízes bolyunk, tartottam tőle, hogy mindenki a futásra pihen. Ám amikor a lejtőn meg­nyújtottam egy kicsit a léptei­met, nem jött velem senki, így csak tartanom kellett a meg­szerzett előnyt - mondta Héczey. A rövid táv indulói egyébként már nem az első futamot teljesí­tették, és ugyancsak ragyogó időket mentek. A sprinteseknél az ifik és juniorok például job­bat, mint a felnőttek, akik itt az abszolút első tizenkettőbe sem fértek be. Budapest- és Vidék­bajnokság lévén nyomasztó volt a utóbbiak fölénye még akkor is, ha közülük jó néhányan főváro­siak és csak a jobb körülmények miatt igazolt vidékre. Megyénk triatlétái is kitettek magukért, az első versenynap egyéni számai után főleg a ba­lassagyarmati Molnár Zsófi, Műszer Roland, Belencsák Jó­zsef, Tóth Katalin és Strihó Já­nos, valamint a salgótarjáni Szabotté Piláth Andrea, Szarvas Tamás és Holló Béla teljesítmé­nye, helyezése emelkedik ki. EREDMÉNYEK. ELSŐ NAP, ABSZOLÚT VERSENY Sprint táv (0,75 km úszás, 20 km kerékpározás, 5 km fu­tás), nők: 1. Czérna Rita (Molplast Győr) 1:01:39 óra, 2. Nagymihály Adrienn (TVK-Ma- li) 1:03:26 óra, 3. Berke Zsuzsa (Triaktív Nagykanizsa) 1:04:27 óra. Férfiak: 1. Pocsai Balázs (Kistarcsa) 57:30 perc, 2. Bíró Zsolt (Oxigén Debrecen) 57:33 perc, 3. Török Dániel (TVK-Ma- li) 57:38 perc. Olimpiai táv (1,5-40-10 km), nők: 1. Góg Anikó (Eötvös DPSE, Orosháza) 2:03:34 óra, 2. Danka Olga (Széchenyi FSC Győr) 2:09:00 óra, 3. Harangi Petra (Ferencvárosi Szabadidő SE) 2:09:01 óra. Férfiak: 1. Héczey András (KR&VT SC Ka­posvár) 1:48:02 óra, 2. Ágoston Szabolcs (TVK-Mali) 1:48:23 óra, 3. Szilágyi Egon (Oxigén Debrecen) 1:48:57 óra. (A végleges eredménylistát a vasárnapi váltók és a tájtriatlon eredményeivel keddi számunk­ban közöljük). SATIS A hét vége időjárása nem fogadta kegyeibe a bringásokat Vízből esőbe: ez is a Palóc Triatlon _______________ a szerző felvételei

Next

/
Thumbnails
Contents