Nógrád Megyei Hírlap, 2000. július (11. évfolyam, 152-177. szám)

2000-07-15 / 164. szám

2. OLDAL SALGÓTARJÁN MEGYEI KÖR K É P PÁSZTÓ 2000. JÚLIUS 15., SZOMBAT Vészjósló pillanat füstifecskékkel Mezőkön él a föld epéje Mióta eső mosdatja, zöldebb a zöld, s a halványnak is élén­külni volna kedve a bárnai határban, az erdőn innen, a for­ráscsoport és az öreg eperfák lábainál, közel a Nagykő kapu­jához. Alant tehénkolomp, kutyavakkantás töri meg a csendet, odafent fecskék cikáznak, róják a szabálytalan köröket. A bámaiak által hiányolt füstifecskék ezek, vagyis kevesen, de 1 > azért itt vannak. Harminc, negyven éve, amikor nem álltak üresen az istállók és parlagon a földek, de sok volt belőlük! Eső előtt is láttam néhányat a faluszélen, az egyik hosszú fűszállal a szájában vil­lanydróton ült, alatta kertet locsoltak. Ebből meré- M szén arra következtettem, hogy „építkezésükhöz” sarat keresve érzékelték a víz közelségét. Az agg eperfáktól nem messze repkedő példányaikat látva arra gondoltam: ezek sem félelemre születtek, de veszé­lyek között élnek: három ragadozó madár - héja vagy karvaly - tűnt fel a fenyves felett, a fecskék felé tartva. Az egyik hatá­rozottan az irányukba fordult, s szinte kiszámított számycsa- pásokkal vészesen közelített, de a vészjósló pillanat elszállt ab­ban másodpercben, amikor a kicsi cselesen a nagy alá siklott... Menekülésről persze szó sem volt, a füstik és a ra­gadozók - eltávolodva - továbbra is azt tették, amit eleségvágyuk diktált. A legelőre vezető ko­csiút mellett, a homokos partfalban állítólag gyur­gyalagok vájták a két kisebbforma lyukat. Ha helytálló a megfigyelés, ennek igazán örülni le­het, mert nagyobb telepeik ezen a környéken nincsenek (Patak, Palotás, Dejtár, Karancsság mellett igen). Nekem sajnos még nem volt szerencsém látni ezeket. Az eperfa fogságában Egy hosszas, szűk völgy töri meg a fűtenger borítású lankákat, az alján jó vizű források sorakoznak. Néhány napja egy szomját oltó őzet pillantott meg itt egy idősebb férfi, sajnálkozva magya­rázta, ezek szerint ide járnak inni, mióta bekerítettek egy magán- területet a Nagykő-alji erdőségben. Az eperfacsoport pár tagja már megadta magát az öregségnek, az egyik kiszáradt példány jókora, fűrészelt törzsrésze a lombos, sőt még most is termő tár­sa árnyékában trónol. Éppen annak az óriásnak a testéből való, amelyik nem csak a gyümölcse, hanem a mély odúja miatt volt népszerű a gyerekek körében. Egyikük éppen ezért esett a fa fog­ságába... A csintalanja addig nyúlkált mélyebbre és mélyebbre, hogy amikor - ijedtében? - ki akarta húzni, beszorult a karja. Ele­inte a jópofa csínytevőt adva maga is csak mosolygott a dolgon, A szúrós mezei iringó tartásra inti az embert de mikor már órák óta tartott a kényszerű strázsa a fa törzsének simulva, tudta, hogy ennek már a fele sem tréfa, kedélye átfor­dult pityergősbe. Felnőtteket kellett a segítségére hívni. Tövisszobor a fűabroszban De sok feketerigó tanyázott itt akkoriban - har­minc-negyven éve - a dúsan termő lombkoronában, lesipuskások gonoszkodtak. A szemközti domb ol­dalán lecövekelt vadkörtefának egy akác a társa- sága, a különös páros környezetében már kopik, hervad a katáng kékje, az ökörfarkkóró sárga vi­rága viszont még üdén virít, levelei bársonyán finom porréteg. Gyomszigetek zöldjébe olvad az aszályban megkopott kakukkfű-pázsit. A dombte­tő fűabroszának egyik sarkán ismerős, szúrós motívu­mok tűnnek fel: nyitott cipővel nem ajánlatos megközelí­teni a száraz legelőkön elterjedt mezei iringót, (a helyiek csak macskatövisnek hívják) melynek levelei és virágai is tüskésen meredeznek. Azonban jobban szemügyre véve nem lehet nem meglátni virágának arányos tövisszobor formáját, kaktuszszerű szépségét. Petrezse­lyemre emlékeztető karógyökerének főzetét gyógyászati célokra használják, a leveléből ké­szült teával itatták régebben a szamárköhögés­ben megbetegedett gyerekeket. Rokona, a ná- --------------------” lünk jóval ritkább kék iringó. E zernyi kórság ellen jó A faepres rész mellett szedres kis völgy ékelődött a hegyaljba, azt hinné az ember, hogy a fekete gyümölcsű, indás bokrokat le nem győzi holmi rózsaszín virágú bodza, akác és fehér bodza, pe­dig ez történt, szinte teljesen kiszorult innen a szeder. Két lanká­val távolabb viszont megvannak az ezerjófű-mezők, keserűtartal­ma miatt ezt a növényt Plinius, az ókorban élt római történetíró a föld epéjének nevezte el. Ha valóban ezernyi kórság ellen jó, ér­demes elviselni főzetének erősen keserű ízét. Egyébként nagyon szép, mikor virágzik, s maga a hely minden évszakban temérdek újat tud mutatni az erre járóknak. Ha van elég eső, bőven terem itt csiperke, szegfűgomba, a vadrózsabokrok is szaporodnak a csipkebogyógyűjtők örömére. Sárgán virító orvosi somkórótövek szomszédságában, a fehér, emyős virágú cickafark szerénykedik, sebgyógyító hatására so­kan esküsznek, de ezen kívül állítólag még számos baj orvoslásá­ra alkalmas ez az úton-útfélen feltűnő növény, amely a kamillá- hoz hasonlóan gyulladáscsökkentő anyagot is tartalmaz. im.j.) egyénisége távolság­Az eurorégiók szerepe Dr. Szabó Sándor helyettes állam­titkár, a Nógrád Megyei Közigazgatá­si Hivatal vezetője, a közelmúltban, az Európa Tanács által Szófiában szervezett konferencián vett részt, képviselve a megyénk területét érin­tő, országhatáron átnyúló Ipoly Eurorégiót. A konferencián „Az eurorégiók szerepe Délkelet-Európá- ban a jószomszédi kapcsolatok elő­segítésében” című téma megvitatá­sára került sor, melynek tapasztala­tairól kérdeztük dr. Szabó Sándort.- Kik vettek részt a konferencián?- A rendezvényen a nyugat-euró­pai (olasz, belga, holland, finn, sváj­ci, német, francia és angol) előadó­kon kívül az érintett térség minden országából küldöttségek képviselték azon határ-menti területeket, ahol a nemzetközi kapcsolatoknak vala­mely példája adott.- Milyen tapasztalatokkal tért ha­za Szófiából?- Annak ellenére, hogy Magyaror­szág közvetlenül nem érintett a tér­ségben kialakult nemzetközi kap­csolatokban, a konferencián való részvételünk hasznos tapasztalatok­kal szolgált. Elsősorban azt a tényt erősíthette meg bennünk, hogy or­szágunk a térség államaihoz képest jóval előrehaladottabb színvonalon áll a határ menti kapcsolatok terüle­tén, és ennek a fő oka az, hogy a rendszerváltás kapcsán hatályba lé­pett önkormányzati törvényünk a te­lepülések és a megyék önkormány­zatainak alanyi jogon tette lehetővé nemzetközi kapcsolatok létesítését, melyek az azóta eltelt tíz év alatt ez­zel a lehetőséggel éltek is.- Milyen jogi közegben végzik munkájukat Délkelet-Európában?- A konferencián részt vevő albán, bosnyák, horvát, jugoszláv, macedó­niai, moldáviai és román résztvevők előadásaiból kitűnt, hogy részükre a határon túli kapcsolatok létesítésé­nek fő akadálya saját jogrendszerük ez irányú merevsége, fejletlensége. Legtöbb érintett országban a nem­zetközi kapcsolat létesítéséhez vala- müyen fajta engedélyeztetés, illetve jóváhagyás szükséges.- Találkozott-e olyan együttműkö­déssel, melyet szívesen látna hazánk és a szomszédos országok települései között?- Igen, találkoztam. Pozitív példa­ként említhető a szlovén Gorica és a szomszédos olasz Gorizia önkor­mányzat vezetői, akik már közös ivóvízellátó- és szennyvíztisztító­rendszert üzemeltetnek az érintett önkormányzatok közvetlen nemzet­közi szerződései útján.- Milyen volt a kapcsolat a görög és a török delegáció között? - a kér­dést nem véletlenül teszem fel.- Érdekes volt hallgatni a görög és török önkormányzati vezetőket, akik ébredező kapcsolataikat történelmi időkre visszatekintő háborúskodás és ellenségeskedés után kezdték el. Ennek a kapcsolatnak az alapját saj­nálatosan a tavalyi természeti ka­tasztrófa, a törökországi pusztító földrengés adta.- Úgy tudom, hogy elfogadtak egy közös nyilatkozatot, kérem mondja el annak lényegét!- A konferencia által elfogadott nyilatkozat alapvetően azt a célt szolgálta, hogy a részt vevő államok kinyilvánították a nemzetközi ön- kormányzati kapcsolatok fejlesztésé­nek szükségességét, az egyes orszá­gok saját jogában annak a célnak az elérését, hogy a nemzetközi kapcso­latok létesítésének akadályai meg­szűnjenek. A nyik'kozat felkéri a részt vevő államok központi szerveit, hogy érintett minisztériumaik révén ezt a szándékot minden rendelkezésükre álló eszközzel segítsék. CS. P. „Fő célom a múzeumok társadalmasítása” Beszélgetés dr. Limbacher Gáborral, a nógrádi múzeumok igazgatójával A megyei közgyűlés határozata értelmében idén július 1-jétől új igazgató vezeti a megyei múzeumi szervezetet. Dr. Limbacher Gábor beiktatása két hete megtörtént, s bár még az átadás-átvétel napjait éli, számos sürgető feladat megoldásán is fáradozik. A 41 éves néprajzkutató vállalta, hogy megosztja olvasóinkkal élete nagy útkereséseit, vázolva egyúttal azokat a törekvéseket is, amelyek programja gerincét képezik.- A beiktatási ünnepségen Becsó Zsolt, a megyei közgyűlés elnöke is célzott rá, hogy Ón az első olyan múzeumigazgató Nógiádban, aki gépészmérnöki diplomá­val is rendelkezik...- Az életem teljesen hétköznapi mó­don indult, nagyon eleven gyerek voltam, sokat fociztam, s ennél fogva keveset for­gattam a tankönyveket. Aki így él, ahhoz a természettudományok állnak közelebb, mert azt annyira nem kell tanulni: vagy érti valaki, vagy nem! A családban ráadá­sul mindkét nagyapám mérnökember volt, ez rányomta pályaválasztásomra a bélyegét. Végül is a Budapesti Műszaki Egyetemre jelentkeztem, ami valljuk meg, egy „mémökgyár”, s nem igazán tudott megnyerni engem ez az iskola. Ha ott ma­radok, ma reaktortervező mérnökként dolgozhatnék, mondjuk Pakson. A kari dékán megtisztelő buzdítására, s a szük­séges miniszteri engedély beszerzésével „áthallgattam" az ELTE bölcsészkarára, vagyis, a harmadik évtől két egyetemre jártam párhuzamosan. A gépészmérnöki diploma megszerzését követően vettem fel az ELTE-n a néprajzot, hiszen addig két szakot képteléh lettem volna együtt vinni. Az egyetemi évek során egy tanul­mányi kiránduláson megtekintettük Mis­kolc, Eger és Balassagyarmat múzeumait, kiállító helyeit. Mindenhol érdeklődtem, akad-e betöltetlen munkakör, s szeren­csémre Balassagyarmaton kettő is akadt, így feleségemmel, Lengyel Ágnessel oda költöztünk 1986-ban. A Palóc Múzeum munkatársai lettünk. Vonzódásom az északi vidékhez nem véletlen, hiszen nagyszüleim révén Putnokhoz is kötő­döm, a kisvárosi légkör tehát nem volt tő­lem idegen, noha mindketten Újpesten nevelkedtünk. Azóta két fiunk született.- Milyen szakmai munkák jellemzik a Palóc Múzeumnál eltöltött éveit?- Néprajzosként főleg a népi gyó­gyászattal, a jelenkutatással és a vallásos­sággal foglalkoztam behatóbban. Külön­böző országos konferenciákon viszonylag rendszeresen részt veszek, egy alkalom­mal németországi szimpóziumon is tart­hattam előadást. E munkáim konferencia kötetekben jelentek meg. A Nógrádi mú­zeumok évkönyvében is rendszeresen publikálok. Szakmaüag az egyik legjelen­tősebb munkámnak a feleségemmel kö­zösen írott Népi vallásosság a Palócföldön című könyvet tartom. Biztosan van, aki divatból csinálja, hiszen megnövekedett a néprajz iránti érdeklődés, ami nem baj, hiszen az elemi érdeklődés középpontjá­ba került, talán épp’ a modernizáció ellen- súlyozására. Én azonban a mélyebb gyö­kereket kutatom.- Miért szánta el magát, hogy megpá­lyázza a múzeum igazgatói széket?- Nógrád megye múzeumi struktúrája eltér az országos gyakorlattól. A legtöbb helyen egy központi múzeum alá rendel­ték a kisebb egységeket, itt viszont négy, szinte egyenrangú intézmény integráló­dott, másunás fő szakterülettel. Azt is lát­nunk kell, hogy a múzeumok gazdálko­dási kerete a nyolcvanas évektől fokozato­san apad. Ha csak a négy nagy épületet nézem, mint a pásztói ciszterci rendház, vagy a Forgách-kastély, a Palóc Múzeum és a Nógrádi Történeti Múzeum, már a fű­tésük is horribilis összeg, hiszen egyik sem felel meg a hőtechnikai szabvány­nak. Ezen önerőből segíteni szinte lehe­tetlen. A szakma ellátottság is fellazult itt az évek során. Említhetem a balassagyar­mati helytörténeti gyűjteményt, vagy a szécsényi feudalizmus történeti gyűjte­ményt, amelyek évek óta szakképzett ke­zelőre várnak, s egy régészünk van, aki­nek csupán a hatósági munkája is megha­ladja az erejét. Az világossá vált számom­ra már a nyolcvanas évek végétől, hogy miközben visszafordíthatatlan szükség- szerűség Magyarországon a rendszervál­tozás, aközben a múzeumi terület egyelő­re csak szenvedője ennek a változásnak. Én nem voltam közömbös a jelenség iránt, s számos javaslattal fordultam a fenntartóhoz, a helyzetet jobbítandó. A kilencvenes években például az önállóso­dást szerettük volna elérni, vagyis, hogy az egyes intézmények jobban kapcsolód­janak a helyi önkormányzatokhoz, egy ki­csit a belső versenyt is elősegítve. Érzé­sem szerint egyfajta megkésettség jellem­ző az elvárható korszerű múzeumi műkö­désmódot és jelen helyzetünket összevet­ve. Nem érződik, hogy jelen vagyunk a kulturális piacon: szükség lenne, hogy felkeltsük környezetünk igé­nyét a munkánkra, kínálatunkra, s egyúttal ki is szolgáljuk azt! A most formálódó világunkban nem alakulhatott ki az a fajta mecenatú­ra sem, amely a nyugat-európai múzeumokat jellemzi. De hiszen nálunk még a civil társadalom is az államtól reméli fenntartásának anyagi alapjait. Egy kicsit más úton kell elindulnunk, ha nem akarunk topogásunkban elmerül­ni, s ennek a cselekvési iránynak egyik fontos eleme lehet a tanári társadalom aktivizálása, vagy egy népszerű szakmai folyóirat elindí­tása, épp’ a nyilvánosság megte­remtése érdekében. Mindezt meg­valósítani nem könnyű, egyrészt a létszámunk, másrészt a kezdetle­ges informatikai bázisunk miatt. Gyűjte­ményi téren számvetést kell tartanunk a raktározás-megőrzés jelen körülményei­ről, a szükséges tevékenységi irányokról. Másrészt, nyomon kellene követnünk a Nógrádból elszármazott gyűjtemények együttesek sorsát, mint például a múze­umalapító Nagy Iván muzeális könyv­anyagát, a Budapestre került vármegyei képzőművészeti kollekciót, vagy báró Lipthay Béla lepkegyűjteményét, amely a Természettudományi Múzeumba került, a megyebeli kellő műtárgyvédelmi eszkö­zök híján. A gyűjteményi és tudományos tevékenységet a közművelődési felada­tokkal, közönségkapcsolatokkal szoros összefüggésben szemlélem. A múzeumi működést ennek megfelelően szeretném korszerűsíteni, abban a reményben, hogy a múzeum, mint a társadalom egyik alap­vetően fontos intézménye, a társadalom egyre szélesebb körei számára válik elfo­gadott minősítéssé. Hát ezek a feladatok inspiráltak, hogy immár második alka­lommal is megpályázzam az igazgatói széket.- Nyilván nemcsak engem érdekel, hogy várhatók-e személyi változások, s mi­kor kerül sor az igazgatóhelyettesi pályá­zatok kiírására?- Mivel én nem titkoltam, hogy ver­senyszférának tekintem a múzeumi ága­zatot is, bár egyelőre nem a fizetések te­rén, hanem a fejlődés szempontjából, ezért elengedhetetlen a fiatalítás. Öt évvel ezelőtt talán huszárosabb intézkedési tervről adhattam volna számot, most vi­szont úgy látom, hogy a személyi dönté­seket csak azt követően hozhatom meg, hogy valamennyi kolléga tevékenységi köréről, munkájáról működésünk mene­tében alkotok képet. Keresem a módját, hogy minimalizáljam a személyes veszte­ségeket, ami nemcsak humánum kérdé­se, hanem annak a szakmai munkának a tisztelete is, amit egy-egy munkatársam pályafutása alatt letett. Mivel státuszhiá­nyos a múzeumi terület, de nincs rá mód, hogy ezt a fenntartó szintjén orvosoljuk, ezért modelleznem kell az intézményhá­lózatot, s össze kell hasonlítanom az egyes státuszokat. Ez azonban némi időt igényel. Igazodva az új, 2000. január else­jétől hatályos alapítói okiratunkhoz, amely egy múzeumba integrálja formáli­san a szervezetet, ami az egyszemélyi fe­lelősséget jobban érvényesíti, egy átme­neti időszakban saját hatáskörbe vontam a balassagyarmati és a szécsényi intéz­ményt is, vagyis egyfajta hálózati igazga­tóként működöm majd. Hogy mikor kerül sor az igazgatóhelyettesi pályázatok kiírá­sára, azt a fenntartóval folytatandó egyez­tetés után határozzuk meg.- Hajói értem, akkor tehát nagyfokú ta­karékossági intézkedés sorozatra rendez­kednek be a nógrádi múzeumok.- Jelenlegi helyzetünkben másra nincs mód. Ennek szellemében változik majd a kiállítások szervezése is. Úgy szeretnénk, ha az időszaki tárlatok cserélhető- ek lennének, vagyis vándorkiállí­tásként bemutathatók lennének akár mind a négy megyei intézmé­nyünkben, beleértve egy Pásztón kialakítandó kiállítási teret is. A be­mutatandó anyagok némiképp’ azonban változnak majd, s más­ként hatnak a különböző miliők­ben. A megyén belül ez azért nem okoz gondot, mivel ritka az a gyar­mati polgár, aki egy kiállítás kávé­ért Salgótarjánba jön, és fordítva. Emellett törekszünk arra is, hogy mind időszaki, mind állandó kiállí­tásokat kialakítsunk, hogy vegyes muzeológiák jelenjenek meg egyes intézményeinkben, tehát nem vár­hatjuk el, hogy Salgótarján csak történeti érdeklődésű város legyen, Szécsény régészetcentrikus, Balas­sagyarmat csak néprajzra, esetleg helytör­ténetre rendezkedjen be. Aztán persze vannak aktuális témák, mint például a Magyarok Nagyasszonya kultuszának a bemutatása, amit szeretnénk mind a négy intézménybe elhozni. Hasonló sorozat várható Szent István témakörében is. De szeretnénk bátorítani azokat a magán személyeket, tanárokat, más értelmiségie­ket, akik elmélyült kutatói egy-egy terület­nek, hogy aktívan kapcsolódjanak a mun­kánkhoz. Úgy gondolom, hogy a múze­umnak ez a fajta társadalmasodása nagy­ban hozzájárul majd ahhoz, hogy a fel­adatvállalásokat, tehát a gyűjtemény­anyag megőrzését, időszaki bemutatását, feldolgozását minél hatékonyabban lás­suk el. T. NÉMETH LÁSZLÓ Dr. Limbacher Gábor: Hálózati igazgatóként működöm majd

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents