Nógrád Megyei Hírlap, 2000. június (11. évfolyam, 127-151. szám)

2000-06-05 / 130. szám

2000. június 5., hétró Szeretettel köszöntjük FATIME nevű kedves olvasóinkat! A Fatime (Fatima) arab eredetű név, jelentése: emlőtől elválasztott. Védőszentje a portugáliai Fatimában megjelent (1917) Szűz Mária Virága a törökszegfű. A katolikus liturgikus naptár szerint ez a nap Szent Bonifác bencés püspök, vértanú napja akit ötvenkét társával együtt végeztek ki. A Nap kél: 4.49 órakor, nyugszik: 20.37 órakor. ÜGYELETES SZERKESZTŐ: RIPORTER: Bódi Tóth Elemér Hegedűs Erzsébet : (32)416-455 255 évvel ezelőtt, 1745. június 5- én a Gömör-Kishont vármegyebeli Jólészen született Cházár András (képünkön) jogtudós, a várme­gyei haladó nemesi mozgalom ve­zetője. Nevét az utókor mégsem politikai tevékenységéért őrzi, ha­nem azért, mert az ő kezdeménye­zésére állították fel Vácott az or­szág első siketnéma intézetét (1802). Emlékére Budapesten ut­cát neveztek el róla. 90 esztendeje, 1910-ben ezen a na­pon hunyt el New Yorkban O'Henry (William Sidney Porter) amerikai író, a rövid elbeszélések mestere. 1882-ben Texasba, költözött, ahol humoros hetilapot adott ki. Valami sikkasztási ügybe keveredett, amiért háromévi börtönbüntetésre ítélték. Ez idő alatt - álnéven - novellákat írt. 1902-től New Yorkban élt és ontotta a kisemberek életéről szóló elbeszéléseit. Mintegy 600 írásából 100 filmet készítettek. Emlé­kére O'Henry-díjat alapítottak, amellyel az év legjobb novellaíró­ját jutalmazzák. Műveiből a magyarul Huszadik századi dekame- ron címmel megjelent gyűjteményt ajánljuk olvasásra. 100 évvel ezelőtt, 1900-ban ezen a napon született Gábor Dénes magyar származású angol fizikus, elektromérnök. Kutatási terü­lete az elektronoptika és a híradástechnikai információelmélet volt. Ő fedezte fel a holográfiát (1948), a képrögzítésnek interfe- rometrikus módszerét. 1971-ben Nobel-díjjal tüntették ki. Várható időjárás: ELŐREJELZÉS NÓGRÁD NEGYE TÉRSÉGÉRE Továbbra is meleg marad az idó, de növekszik a zivatar kialakulásának le­hetősége. Ez elsősorban a térség nyugati részére érvényes. A zivata­rokat viharos szél kíséri. A csúcs­hőmérséklet szinte mindenütt meg­közelíti, vagy eléri a 30 fokot. Közlekedésmeteorológia Készítette: MK w Melegfronti hatás várható. A Du­nántúlon kilakuló zivatarok, az erős szél óvatosságra intik a közlekedőket. £ Június 2-i IV &ENÓ nyerőszámok 3 4 5 9 11 12 IS 19 20 33 43 49 SÍ 53 58 59 61 72 74 79 iE Június 3-i JV &ENÓ nyerőszámok 1 2 4 6 8 9 19 20 23 26 27 28 39 49 55 57 62 63 79 80 xfr ^ B rírlap-horoszkóp * * * 46 # *­* * 46 46 46 * 46 46 46 46 46 46 46 46 46 46 46 * 46 46 46 46 46 Ikrek (V. 21-VI. 21.) Ön szerencsés. A kedvező csillagállás segítségével hosszú távú pénzügyi sikereket indíthat el. Kitű­nő minőségű árut tud vásárolni a pénzéért. Jó híreket kap, amelyek szerelmi életére vonatkoznak. Rák (VI. 22-V11. 22.) Jó rábeszélőképességét és megjelené­sét ma hasznosíthatja. Most azzal sem törődik, ha kisebb szabálytalanságokat kell elkövetnie az eredmények érdeké­ben. Kapcsolataiban pozitív változások állhatnak be. Oroszlán (VII. 23-V1II. 23.) Az utazásról való álmodozás kellemes időtöltésnek bizonyul. Nagyon szeretne már útra kelni. Jó lenne a nyarat egy napsütötte tengerparton eltölte­ni. Ha megvan a pénze, miért ne? Szűz (VIII. 24-IX. 23.) Kitűnő kapcsolatai, páratlan lehetősé­gei meghozzák a remélt sikert. Fárasztó, kimerítő munka elé néz, de most az egyszer ne sajnálja magát. A sikeres és kéz­zelfogható eredmény így kizárólag Önt illeti majd meg. Mérleg (IX. 24-X. 23.) Ötletei egyelőre még nem igazán publikusak, Önnek azonban önbizalmat adnak. Elvállalhat egy szokatlan feladatot is, amely rövid távon ugyan, de jó eredményekkel kecsegtet. Ügyeljen a megjelenésére, mert hajla­mos túl hivalkodóan viselkedni vagy öltözködni. Skorpió (X. 24-XI. 22.) Zavarosan indul a napja és nem is akarnak rendeződni az ügyei később sem. A pénzügyi hírek rosszak, és a társai sem éppen együttműködőek. Kerülje a kockázatot és a spekulációt. Nyilas (XI. 23-X1I. 21.) Kínos helyzetbe kerül, amiből nem talál kiutat. Nem ijed meg a saját árnyékától, most mégis ta­nácstalan. Ne essen kétségbe, a mai napot szánja a megol­dáskeresésre. Bak (XII. 22-1. 20.) ítélőképessége a lehető legjobb. Tudja, hogy mit akar, s hogyan cselekedjen. Jó úton halad, hogy nagy­szabású célját elérje. Hamarosan nagy hasznot fog aratni. Vízöntő (1.21-n. 20.) Nyughatatlan, s emiatt minden apró­ságon aggódik, miközben fontos feladatokat végez. Kerülje a hangoskodókat, inkább az érzékenyebb lelkű emberek tár­saságát keresse. Őrizze meg kivívott hírnevét. Halak (II. 21-ffl. 20.) Hatékonysága és forgáma átá cso­dákra képes. Munkáját szereti, szívesen fogadja a kihíváso­kat, s le is győzi azokat. Ösztöne sokat segít céljá elérésé­ben. A hónap folyamán több bolygó őrködik az egészsége felett, ív, Kos (IU. 21-IV. 20.) Mindenki Önhöz jön, ha információra, Ps tanácsra van szüksége, vagy ha egyszerűen csak szeretné- r» nek egy jót beszélgetni. Profitot szerezhet egy tranzakción, jobb pénzügyi helyzetbe kerülhet, ha mer kockáztatni. Bika (IV. 21-V. 20.) Kicsit nehéz lesz elkerülni a súrlódást a £ körülötte lévőkkel. Mások nem rendelkeznek olyan hideg, 4 nyugodt természettel, mint Ön. Érzelmileg túlreagálják a * dolgokat. Tartsa távol magát az ilyen helyzetektől. : jfc )jé )k >k jk. % ff« ift 46 % üt. 4* ^ 4' ^ ti-' S? fik % íj? jjc jkok 46 46 At. 46 # 46 46 46 46 46 46 46 46 46 46 46 46 Hat szám - egy nyeremény! 23. HÉT A HETI NYEREMÉNY: 1000 Ft-os vásárlási utalvány A MAI NYERŐSZÁM: I , v; Üi ■ I fßj 3-t­lIvIloTi Tévedés Szabóné új bejáró- nőt keres és így szól az egyik jelentkezőhöz: | - Nékem olyan valaki kell, aki pontosan elvégzi amit mondok ne- í ki, nem felesel, nem mond ellent, j mindig egy véleményen van ve- I lem, buzgón végzi a munkáját és j sohasem panaszkodik! i - Bocsánat! - mondja az asszony, | - itt valami tévedés van. Amint lá­tom, ön nem bejárónőt, hanem fér- j jet keres! Büszkeség j A traktoros irgalmatlanul károm- j kodik. Meghallja ezt a faital agro- | nómus és korholólag csóválja a fe­i jét:- Ejnye, szaktárs, hol tanulta ezt a rettenetes beszédet? A traktoros kidülleszti a mellét:- Nem lehet ezt tanulni, kérem, erre születni kell! Előrejelzés Azt mondja Saláta az ablakon ki­nézve a feleségének:- Lehet, hogy vihar lesz...- Ha rendes időben hazajössz, ak­kor nem! Csak félig- Ön tehát házasságon kívül szü­letett?- Igen, de csak részben.- Hogyhogy?- Az apám házas volt, csak az anyám nem. Rádió* és televíziómüsor-ajánlat KOSSUTH Óránként: Hírek. Időjárás. 4.33 Hatá­rok nélkül. 5.00 Reggeli krónika. 539 Falurádió. 6.00 Krónika. Sport 630 Gazdaság. 7.00 Krónika. Sport 8.00 Krónika. Sport 8.19 Mindennapi tu­domány. 9.04 Napközben. 11.04 Szonda. 1135 Avraham Bogatir hét napja (regény) 12.00 Déli krónika 12.40 Ki nyer ma? 1230 Nyitott per­cek. 1335 Vendég a háznál. 13.20 A Budavári Schütz kórus énekel. 1330 Erős vár a mi Istenünk! 14.04 Klasszikusok mindenkinek. 14.35 Tetten ért szavak. 14.45 Közönség­szolgálat 1435 Első közlés. 15.05 Szóljon hozzá! 1535 Biztonsági öv. 16.00 Délutáni krónika 1620 Hasz­nos tudnivalók. 1625 12 rádió 7 nyelven. 17.05 Pénz, piac, profit. 18.00 Esd krónika. 19.05 Sportvilág. 19.30 Esti mese. 19.37 Ünnepi könyvhét 20.04 Élő népzene. 2030 Határok nélküL 21.05 Értsünk szót! 21.45 Tetten ért szavak. 2135 Szóló. 22.00 Késő esti krónika 2230 Etikai kódex. 23.00 Hírek. Kend. 23.04 Nagy mesterek... 535 Körzeti magazinok. 9.00 Nap­közben. 1830 Nemzetiségj műsor. 23.00 A BBC magyar műsora PETŐFI 4.30 Hírek. 4.32 Hajnali dallamok. 5.00 Hírek. 6.00 Hírek. 6.03 Kíván­ságreggel. 630 Hírek. Sport Közle­kedés. 730 Hírek. Közlekedés. 730 Hírek. Sport Közlekedés. 8.00 Hí­rek. 8.44 Sportreggel. 9.00 Petöfi- delelőtt. 9.10 Kabarépercek. 9.40 Gordiusz-plusz. 930 Aprócseprő. 10.00 Hírek. Időjárás. 10.10 Délelőt­ti vendég. 1030 Zöldjelzés. 11.00 Hírek. Időjárás. 11.05 Sporthírek. 11.10 Hangalbum. 11.48 Korkérdés. 1200 Jó ebédhez szól a nóta. 13.00 Verkli. Hírek. Időjárás. Közlekedés. 1330 Vízállásjelentés. 14.00 Kíván­ságműsor. 15.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés. 17.00 Háztól házig. 18.01 Kölyökrádió. 18.30 Gordiusz- játék-tér. 19.00 Hírek. Időjárás. 19.04 Unikum. 20.00 Váltóhang. 21.00 Hírek. Időjárás. 21.04 A zene varázsa. 2200 Kupé. 23,00 Hírper­cek. 23.15 Ennyi... 24.00 Ép után... 1.00 Hírek. 200 Hírek. 3.00 Hírek. 3.03 Ismert dallamok... 5.42 Hajnali gondolatok 5.45 Agrárvilág 6.00 Naprakész 6.30 Körzeti híradók 8.00 Körzeti híradók 8.30 A bestia (147.) 9.00 Csak ma! 920 Prága város panopti­kuma (7.) 10.30 Mindent a szerelemért (brazil sorozat-154.) 12.00 Híradó délben 12.10 Körzeti híradók 13.00 Cigány magazin 1325 Domovina 1338 Hírek. Időjárás 14.00 A Guldenburgok örök­sége (14) 14.45 TS - Bajnokok Ligája Magazin 15.35 Magyar Ház 1538 Hírek. Időjárás 16.00 Parlamenti közvetítés a köztársasági elnök megválasztásáról 17.30 Frajka Félix ferences szerzetes 17.40 Vidám bizonyságtétel 17.45 Maradj velünk! 18.00 Híradó hatkor 18.10 Körzeti híradók 18.50 Alaphangok 19.00 Telemázli 19.30 Híradó este Sporthírek. Időjárás 20.00 112 (bűnügyi magazin) 20.35 A bolygó neve: Föld Feltámadás 21.25 Kettesben Bereményi Géza íróval 22.00 Híradó este. Időjárás h2 6.00 Reggeli kiadás 6.30 Jó reggelt, Magyarország! 8.30 A vipera (ismétlés) 835 Vad angyal (ismétlés) 9.40 Csupa-csupa élet 10.05 Egy titokzatos hölgy 11.00 Közvetlen ajánlat 11.15 TV2-klinika 11.30 Állatkert a hátizsákban 11.55 Jenny (amerikai vígjá­téksorozat) 12.10 Divatshow 12.35 Riviéra 13.00 Gazdagok és szépek 13.25 Mindörökké Júlia (2.) 15.10 MacGyver 16.00 Sunset Beach 16.45 Sonadoras - Szerel­mes álmodozók 17.10 Vad angyal HÁROM ÉVSZÁZADBAN ÉLT. A világ legidősebb embere, a 110 éves Benjamin Harrison Holcomb (USA,Oklahoma, Carnegie) most már elmondhatja magáról, hogy három évszá­zadban élt. Holcomb farmerként dolgozott, búzát és gyapotot termesztett annak idején, valamint gye­rekeket nevelt. FOTÓ: REUTERS i I í . 1 ___hm mi " L. .1 I I i msmm IlIMKIlilllliMBMIlStXIMIilflKtlItSIilIOlCllCMIIlll >a 15, 17.30 és 20 órától: Minden héten háború. Feliratos amerikai film. AjpdlM Kmaaia» 17 és 19 órától: Amerikai pite. Szinkronizált amerikai filmvígjáték. MllháSílgyiLraiíiÜ MfiflMdh» 15.30 és 17.45 órától: ítéletnap. Színes, amerikai akciófilm. 20 órától: Ilyen a boksz. Színes, amerikai film. Mafláéit Kamuira, 18 és 20 órától: Jadviga párnája. Színes, magyar film. ümM» 18 órától: Stigma. Amerikai thriller. Rádió FOCUS az FM 100.4 MHz*en: 0-24 óráig 22.10 Aktuális 22.30 Alaphangok 22.35 Fogadóóra 23.10 Az olajligeten át (iráni film) 8.30 Delta 9.00 Úton 9.30 Századfordító... 10.35 Tv-klinika 11.00 A jövő Magyarországa 11.30 English 4U (20/2.) 12.05 Kaliforniai álom 12.45 Nemzeti értékeink 13.00 Híradó délben 14.00 Parlamenti napló 15.00 Illés - Fonográf 16.00 Iskola utca 17.30 Ugye, kicsit ismerős? 18.00 TS-Labdarúgó Eb 20.00 Híradó este. Sport 20.30 Az emberi test (5.) 21.20 Beszéljünk a jövónkröl (22.) 21.40 A boldogság (fr. film) 23.00 Záróra 18.00 Camilla 18.30 Tények (hírműsor) 19.00 Szerencsekerék 19.30 A vipera 20.00 Multimilliomos- Most vagy soha! (kvizshow) 20.40 Maktub- A sivatag törvénye (olasz kafandfilm) 22.45 Jó estét Magyarország! 23.20 Száguldó bűnözők 23.50 Veszélyes küldetés (amerikai krimísorozat) 0.40 Ablak Európára 1.10 Háló@világ DUNA TV 4.10 Plusz 1 óra Virradóra 5.30 Virradóra 9.10 Magyar világ (ismétlés) 9.40 Napóra (ismétlés) 10.30 Emlékképek (Ismétlés) 10.50 Táncpercek 11.00 Nefrit (sorozat-8/6.) 11.45 Esti kérdés (ismétlés) 12.00 Lapozó. Híradó 1230 Miénk a tér (Ismétlés) 13.25 Mozgó kép (ismétlés) 13.55 Időóra (ismétlés) 14.45 „Én itt maradok" 15.45 Hungária Litterata -Műelemzések 16.15 Kufstein magyar rabjai 1635 Rendhagyó történe­lemóra (12.) Hunyadi János 1730 Gyerekek a nagyvilágból 1735 Pocahontas, az indiá­nok hercegnője 18.00 Napóra 18.50 Sportképek 19.20 Virtus 19.50 Családi album 20.40 „Tüzes seb vagyok" Versek a szerelemről 20.55 Tükör - Az újhold teg­nap és ma (dok.-film) 21.30 Híradó. Sport 22.00 Krónika - A 2. magyar hadsereg a Donnál (24-25. rész) 0.10 Híradó rrnn KLUB 6.30 Reggeli 9.00 Receptklub (ismétlés) 9.10 Barátok közt (ism.) 9.40 Esmeralda (87.) 1035 Top Shop 11.30 Delelő 12.50 Mire gondolok? 13.00 Hírek 13.30 Kavalkád 13.35 Celeste (113.) 14.25 Helene és a fiúk (55.) 14.50 A farm, ahol élünk Szerelem 15.45 Senora (42.) 16.35 Mire gondolok? 16.40 Tiltott szerelem (80.) 17.30 Mire gondolok? 17.35 Renegade- A fejvadász (29.) A rodeó 18.30 Híradó 1830 Fókusz 1930 Üzenet 1935 Barátok közt 19.55 Oroszlánszív (amerikai akciófilm) 21.55 Túlélők 2. (amerikai film) A tragikus helyzeteket bemutató film legújabb epizódja is eredeti helyszínen készült. Izgalmas rész­letek derülnek ki egy Los Angeles- i fegyveres bankrablásról, egy ka­liforniai tűzvészről, egy Új-Zéland- ba tartó repülőgép katasztrófájá­ról és egy hurrikán veszett tombo- lásáról. 22.50 Autómánia 23.20 Este (hírműsor) 23.40 Művészbejáró: Hazugság fél boldog­ság (fr. film) 1.15 Fókusz (ismétlés) m® 6.30 A varázsige: I Love You (am. zenés vígj.) 8.15 Túlütés (amerikai Vígjáték) 10.00 Az új karate kölyök (amerikai vígjáték) 11.50 Zorro álarca (amerikai kalandfilm) 14.10 Mindenem a tánc (am. romantikus film) 16.15 Galaktikus támadás (amerikai sci-fi) 18.10 Haláli balhé (német akcióvígjáték) 20.00 Titanic (feliratos amerikai film) 23.15 Mozi! Mozi! Mozi! 23.45 Halott ember ritkán táncol (am. akciófilm) 135 Elfojtott viszonyok (am. erotikus thriller) GIÄU/Aiä js mWi M 530 Nap-kelte 18.00 Nap-nyugta 19.00 Riporter kerestetik! 20.00 Iskolapélda 2030 Mozivarázs V-MAX 2130 Licit/ATV-híradó 22.35 HQ 2000 Kulturális... 23.00 Operagála 1. 23.45 Popkalapács TARJÁNI TV 17.55 Hírek 18.05 Háttér - Budo gála Salgótarjáni harcmű­vészetek 2. nemzetközi 1.45 Divatklip 18.35 Most figyelj csak! 19.00 Filmajánló 19.05 Szevasztok! 19.20 Ne dőlj be! 19.30 Csendes percek 19.50 Hírek 20.00 Társas-Játék (ír hím) NÓGRÁD * HÍRLAP BALASSAGYARMAT, BÁTONYTERENYE, PÁSZTÓ ÍÉTSÁG, SALGÓTARJÁN, SZÉCSÉXYVÁR050C F5 KÖRNYÉKÜK NAHI AHA Kiadja: Nógrádi Média Kiadói Kft. Felelős kiadó: KOPKA MIKLÓS ügyvezető igazgató. Szerkeszti: a szerkesztőbizottság. Felelős szerkesztő: DR. CSONGRÁDY BÉLA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Salgótarján, Erzsébet tér 6., Postafiók: 96. Szerkesztőségi telefon: 32/416-455, telefax 32/312-542. Kereskedelmi igazgató: PLACHY GYÖRGY. Hirdetési és terjesztési csoport telefon: 32/416-455, fax.: 32/311-504. Balassagyarmati szerkesztőség: Bgy. Kossuth út 15. Tel.: 35/301-660. Az előfizetők részére a Célvonal Kft., telefon: 30/9433-548,30/9951-279 juttatja el a lapot. Árusításban teijeszti a Magyar Posta Rt. Levél- és Hírlapüzletági Igazgatósága (Budapest, VIII., Csokonai u. 6., Tel./fax: 210-0683). Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál, a balassagyarmati szerkesztőségben, a hírlapkézbesítőknél és átutalással a KHB Rt. 10400786 07804984 00000000 számú számlájára. Előfizetési díj egy hónapra 795 Ft, negyedévre 2385 Ft, fél évre 4770 Ft, egy évre 9540 Ft. Nyomtatás: Egri Nyomda Kft. Felelős vezető: vezérigazgató. HU ISSN 1215-9042. * Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Nógrádi Média Kiadói Kft. az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., az Axel Springer-Magyarország Kft., a Harlequin Magyarország Kft., a Hungaropress Sajtóteijesztő Kft. előfizetéses megrendelését teljesítse, azok akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívja a figyelmet.

Next

/
Thumbnails
Contents